Már 242007
 

Ha egy fogás csupán két, azaz kettő darab összetevőből áll, akkor én úgy gondolom, hogy igenis kutyakötelességem – már saját magam kulináris igényességével szemben is – ezt a dolgot a fellelhető legeslegjobb hozzávalókból elkészíteni. A legjobból, amit a lelkiismeretem csak diktálni tud, különben hagyhatjuk az egészet a fenébe, mert abból már semmi jó nem fog kisülni.
 
Ez a két hozzávaló pedig megremegteti a lelkemet: az egyik a vörösbor, a másik pedig a paprikás kolbász, jelen esetben a spanyolok jellegzetes kolbásza, a chorizo.
Es más, ez a fogás egy igazi nemzetközi szalamander! Végre sikerült egy olyan ételt tálalnom, amit hazai viszonylatban is nagyon jól lehet helyettesíteni. Sokan sajnálkoztak eddig is, hogy nincs ez meg az a hozzávaló, és emiatt nem tudják elkészíteni azokat az ínycsiklandozó falatokat. (Persze nem csak nálam, hanem másoknál is.)
Hát kérem, ezt lehet! Sőt, úgy ám, hogy úgy csempésszük beléje a magyar jegyeket, hogy tán még jobb is lesz, anélkül, hogy az autenticitás csorbulna. (Ez magyarul azt jelenti, hogy tán még finomabb is:-) 

Miről is van szó?
A tapasról (ejtsd: tápász, de röviden mindkét á-t) ami a spanyol konyhában – Baszkföldtől Andalúziáig – egyfajta intézmény. Ha valaki mégsem ismerné, röviden annyit: tapa annyit tesz spanyolul, mint fedő, és annak idején a sherry-s poharakra – amit a spanyolok felettébb nagy előszeretettel kortyolgatnak (ahogy tapasztaltam, szerintem a nap minden órájában) de mondjuk talán inkább délutánonként, amikor is barátokkal beülnek egy jó kis diskurzusra, szóval a sherry-s poharakra  egy kenyérdarabkát tettek, hogy megóvják a tartalmát a kéretlen, mindenhol szemtelenül szálldosó legyektől. (A sherry-t most nem taglalom, mert túlmegy ezen írásom keretén, röviden talán annyit, hogy a sherry – ami egy fehér szőlőből készült desszertbor – igazi központja és a legtöbb sherrylepárló az andalúziai Jerez de la Frontera-ban található, vagyis a tapas innen indult el világot hódító útjára. Jerez amúgy még a híres bécsi lovasiskolájáról és a flamencoról, a szenvedélyes flamencobárjairól is híres, de most térjünk vissza a tapashoz.) Az idők során aztán a kenyérkékre tartalom is került – hogy senki se éhezzen -, néhány húsos vagy halas falat, esetleg sajtdarabka. Újabb néhány évtized még tartalmasabbá tette a sherryre valót, és már nem is rá, hanem melléje tették, a legkülönbözőbb ízletes falatkák formájában, ami jócskán tartalmazott halat, tengeri herkenytyűt, húsfélét, vagy helyi, aszalt gyümölcsöket is. (Egyik kedvencem a sült szalonnacsíkba tekert aszalt szilva) Ezután nem tartott már sokáig, hogy a tapas önálló életet kezdjen: a poharakat nem kellet már lefedni, a tapas pedig egy mediterrán életforma része lett, ahol az emberek munka után, de még vacsora előtt összeverődnek és az úgynevezett tapas bárokban (ami az egész világon hovatovább terjedőben van), egy pohárka jó – most már nem csak sherry, hanem – bor mellett ücsörögjenek, beszélgessenek és néhány falatkát eszegessenek. Ez ma már nem csak egy szelet baguette-méretű kenyér tortillával, sajttal, vagy mártásos halakkal a tetején, nem, a tapas hihetetlenül széles intézménnyé nőtte ki magát, nem csak amolyan spanyol fingerfood (bár leginkább az), hanem már az egyszemélyes kis barna, mázas cserépedényben tálalt mártásos finomságok is elterjedtek. Egy-egy bárban egyszerre csak néhány fajta tapas kapható.
(Ha valami – a hozzávalókon kivül – igazán jó a spanyol konyhában, akkor az a tapas és a remek, világhírű borválaszték (elsősorban a Rioja és Navarra környéki borok a legkiválóbbak): felszerelkeztem tapas-könyvekkel és néha – ahogy én hívom – tapas vacsorát rendezek: felsorakoztatom az előételek sokaságát – öt-hat fajtát – és mindenki csipegethet kedvére. Sherryt és spanyol bort iszunk hozzá (ha flamencot hallgatunk, az már-már kissé giccses, de nem kizáró tényező:-)))
Egy ilyen, kis edényben tálalt egyszemélyes finomság a Chorizos al vino:    

Ha tapast szeretnénk készíteni, és éppen birtokunban van egy darab chorizo egy jófajta palack rioja-val (mert eredendően ezzel a Rioja-ból származó vörösborral készül), akkor Chorizos al vino lesz belőle. Vagy vehetünk olasz paprikás szalámit, Pepperonit, amihez leginkább egy zamatos, dél-olasz vörösbor járna, és ha igazán megadjuk a módját, akkor a mártásba belekeverünk néhány szál friss rozmaringot is.

Többszöri spanyolországi látogatásom óta viszont azt is tudom, hogy a chorizo remekül helyettesíthető a magyar paprikás kolbásszal is. Meglepő vagy nem, de a spanyol konyha stílusban és ízvilágban igen közel áll a magyarhoz, azért én először igencsak csodálkoztam, amikor először ettem ott chorizot. Valami különlegesen idegent vártam, de  a közös nyelv, a paprika közelivé tette.
Szóval ha magyar paprikás kolbászt választunk, veszünk hozzá egy testes kékfrankost, vagy a villányi borászok valamelyik karakteres, zamatos borát, a végén belevágunk egy kevés petrezselymet és – nevezzük el bárminek, de adjunk nevet neki, mert megéri!

Az én fogásom most épp eklektikusra, vagy mondjuk inkább: internacionálisra sikerült: magyar paprikás kolbászt használtam és egy 2005-ös szardíniai Monica de Sardegna-t locsoltam rá. Az eredmény? Fantasztikus!!

Utóbb Maci és készített, az ő receptje: Chorizo borracho 
Tintaleves is elkészítette: Nem kell tapasz keretén belül
kicsi Vú Vörösborban párolt paprikás kolbásza

Vörösborban párolt paprikás kolbász
(Chorizos al vino tinto)

1 ek olívaolaj
2 fej hagyma
250 g paprikás kolbász (vagy Chorizo, Pepperoni, stb.)
1 fej fokhagyma (esetleg 2 kisebb fej)
250 ml vörösbor (igen testes, aromás legyen)
A paradicsomos salátához
2 db paradicsom

2 ek kapribogyó (vagy fekete olívabogyó)
só, bors
 
Egy serpenyőben felforrósítom az olajat és beleteszem az apróra vágott hagymát. Nem kell teljesen készre pirítani, 5 perc múlva ráteszem a héjától megfosztott és vékony karikára vágott paprikás kolbászt és hagyom, hogy kiolvadjon a zsírja. 
Ekkor a fokhagymafej talpát vékonyan levágom, vigyázva, hogy a fej lehetőleg ne essen szét. De ha kicsit szétesik, az sem baj. A fokhagymafejet a vágott talpával lefelé beteszem a serpenyőbe és azt is pirítom pár percig, majd hozzáöntöm az egész bort. Innentől kezdve addig lassú tűzön addig párolom, amíg a bor a felére redukálódik, vagy még kevesebb lesz.
Ha úgy gondolom, hogy kész van (és tulajdonképp már rég készen is van, csak a boros mártás állagát kell ellenőrízgetnem, hogy olyan sűrű és ízes legyen, amilyet szeretnék), akkor kiveszem a fokhagymát és a gerezdeket kicsúsztatom a héjukból. Úgy csússzannak ki mókásan, mint a vaj.
A melléje tálalt salátához a paradicsomot egészen apró kockára vágom, hozzákeverem a kapribogyót, sózom és borsot tekerek rá.
Azonnal, a forró serpenyőből tálalom, vagy egyszemélyes kis agyagedénykékben tapasként adom. Fehér, puha kenyeret adok hozzá.
2 személyre

Borajánlat:
Rioja Alabanza, Crianza 2002
Aubergine borajánlata:
Weninger Soproni Kékfrankos, 2004
Gyönyörű, rubinvörös színű bor, illatában gazdag gyümölcsösség, piros bogyós erdei gyümölcsök érződnek. Kóstolás előtt, mint a vörösborokat kell is, érdemes két órával előre kinyitni, mert lassan mutatja meg értékeit. Lendületes savakkal rendelkezik, kissé kesernyés utóhanggal.
St. Andrea Újbor 2006
Portugieser alapú, amit a tipikus egri fajta, a kékmedoc egészí­t ki. Gyümölcsös-virágos ízekkel indí­t a bor, mégis meglepően tanninos. Ne tévesszen meg senkit, hogy újborról van szó, csí­pős-szénsavas í­ze miatt jó kísérője lehet a kolbászos-chorizos ételnek is; de új vörös lévén egy valamire figyelni kell: lassan ki kell üríteni valamennyi palackot, helyet adva ezzel a borpincénkben/kamránkban a könnyedebb, nyárias rozéknak.

  9 hozzászólás to “Vörösborban párolt paprikás kolbász (Chorizos al vino tinto)”

  1. Ez a párolt fokhagyma is jó lehet – én pont fordítva szoktam: a tetejét nyesem le, alufóliába csomagolom, kis olívaolaj, bazsalikom rá, be a sütőbe 20 percre, és kész is a remek fokhagymakrém, pizzához, sült húshoz. Csak arra kell ügyelni, a tányér felé célozzunk, amikor kinyomjuk a héjából :))

  2. Nagyon jól hangzik, feltétlen kipróbálom! Grillezéshez kiválónak látszik!
    Ha viszont úgy teszed bele, megvágva lefelé, akkor kicsit beissza a bort, de a leve nem lesz igazán fokhagymás. Viszont azok a kinyomkodott fokhagyma gerezdek!! Puha mindegyik, lágyabb ízű és valami isteni! Szóval nyugodtan lehet többet is beletenni.

  3. Egészen meghoztad a kedvem a tapas-vacsorához, bár nem kevés munkaóra kell hozzá.

  4. ez a kedvencem a Pata Negrában

  5. Tegnap óriási adag chorizot csináltam, dupla adag szálasra vágott hagymával, és riojával, egy-egy szelet bagettre kanalazva…
    Irtó finom!

  6. Azt elhiszem! Leírhatatlan ízorgia:-)) Milyen rioja-t használtál? Publikus?

  7. Egy fiatal, 2004-es “Entrecepast” használtam hozzá. Nem konyítok a borokhoz különben, az a férjem reszortja, de azt hiszem neki van érzéke hozzá. Mindig van itthon néhány “botella”, most épp ez került a kezem közé. Írtam postot is a kajáról, igazán megérdemli!

  8. Maci: az Entrecepast konkrétan nem ismerem, de utánanéztem. viszonylag fiatal bodega, de feljövőként kezelik. Tempranillo lehet. Jó választás. Az én Monicám fiatalabb volt:-)

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.