jún 122007
 

Ha valakinél épp egy hasas, többliteres, mázas edényke kallódik a kamra egyik eldugott polcán és esetleg szeretne Karácsony táján édes, finom, rumos gyümölcskompótszerűséget kanalazgatni, az ne habozzon, itt az idő a Rumtopfra!!
Akkor álljon itt egy rövidke kis FAQ, vagy GYIK (kinek melyik a szimpatikusabb) Rumtopfra:

Mi is az a rumtopf?
Akkor lássuk először – azok kedvéért, akik netán nem ismernék -, mi is az a rumtopf?
Nos, mint a nevéből is látszik, nem más, mint nyár elejétől kezdve egy nagy edényben, folyamatosan eltett, rumban érlelt gyümölcs. Neve a németből jön, és mint ilyen, arrafelé országszerte egy igen kedvelt nyári elfoglaltság. Rum=rum, topf=edény, vagyis a rumtopf azt a mázas, többnyire 7literes kerámiaedényt is jelöli, amiben általában a gyümölcsöket idény szerint sorban elteszik. Ha nincs ilyen edényünk, nehogy elkeseredjünk, hogy nekünk már nem is lesz rumtopfunk karácsonyra! Megteszi egy nagy befőttes üveg is, feltéve, ha sötét helyen tudjuk tárolni. (Tegyük be a szekrénybe.)
A rumtopf pedig maga a kész rumos gyümölcs is, amit aztán készen szemtelenül magas áron sok helyen, üvegekben árulnak.

Rumtopf
Nehéz rumtopfot készíteni?

Dehogyis! Lehet, hogy a neve alapján valami elkészíthetetlen, mumusszerű dologra gondolunk, de a válasz egyértelműen: nem, rumtopfot készíteni hihetetlenül egyszerű! Sőt mi több, izgalmas! (Egész nyáron izgulhatunk ugyanis, mi fog történni a rumtopfunkkal!)

Miben kell eltenni a rumtopfot?
Erre a célra gyártják ezeket a helyes kis kerámia edényeket, és hogy senki ne is gondoljon más felhasználási célra (például káposzta eltevésére, netán a nagymama – közben ránk hagyott – eljegyzési ékszereire, bár arra is remek), a tetejükre vagy a hasukra rá is van írva szép nagy betűkkel: RUMTOPF. Ez azért előnyös, mert a zárt edénytérben ugye sötét van, ami késlelteti a gyümölcs elszíneződését és jobban szigeteli a hűvöset is. De ha ilyenünk nincs, akkor egy nagy üveg is megteszi, ami legalább 5 liter térfogatú legyen, mert ha folyamatosan, a legtöbb gyümölcsfajtát beletesszük, biztosan megtöltjük majd ennyi gyümölccsel. Erre tegyünk egy tányért, állítsuk a kamrába és kész is a házilag kivitelezett rumos topfunk! (Ha az egészet körbetekerjük valami sötétítő textillel, akkor jól be is csaptuk a rumtopfot:-)) Később úgysem kérdezi majd senki, miben tároltuk az egészet – feltéve, persze, ha nem romlott meg :-) és itt térjünk akkor rá a legfontosabbra, a rumra:

Mivel töltsük fel a rumtopfot?
Alább majd pontosan következik, milyen gyümölcsöket is tegyünk a rumtopfba. De mivel öntsük fel? Rummal, ez világos. És tovább?
A legeslegfontosabb szabály rumtopf készítésénél, hogy a rum nemcsak hogy jó minőségű (ez ízlés kérdése, persze a rum fajtája is befolyásolja a végső ízt), de nagyon fontos, hogy minimum 54% alkoholtartalmú is legyen, de inkább több. (Azért 54%, mert 50 fölött általában ez az első ugrás és a cukor és a rum ebben az arányban konzervál ugyanis a legjobban.) De ha 54% és 60% közül kellene választanunk, akkor is inkább a 60% a nyerő. Ezért előfordulhat, hogy ha megromlik a rumtopf, akkor a rum volt a ludas, mivel nem megfelelő minőségű rumot használtunk. Én 60%-os STROH rumot használok, bár a Stroh régen gyártott 54%-osat is, épp a rumtopf miatt. (Jelenleg már csak 40, 60 és 80 %-os a gyártási paletta.) Bár egyesek azért ellenzik a STROH-rumot, mert túl markáns az íze, de nekem ezzel nincs bajom. Mondom, lényeg az 54. Egyéb alkoholt is lehet használni, de a legfontosabb, hogy a felöntött összalkoholtartalom mindig legalább 54-60% legyen, különben megromlik a rumtopf, és ezt ugyebár nem szeretnénk.

Mit tegyek, ha nem szeretem a rumot?
Olyan, kérem, nincs! (Különben nem is olvastad volna el ezt a bejegyzést.) A rumtopfnál ugyanis, bármilyen meglepő, de a tiszta rum íze már nem is érződik, mivel bőven átjárja annak a rengeteg gyümölcsnek a zamata, amiből következik, hogy a kész rumtopf alkoholtartalma is természetesen kevesebb, mint a rumé volt, hisz kicsit felhígul. A kész rumtopfot pedig összekeverhetjük egy kevés borral, akkor az alkoholtartalma is kevesebb lesz.
Ha pedig valaki azt gondolja, hogy tényleg nem szereti a rumot, akkor az is elképzelhető – persze csak elméleti síkon -, hogy eddig valami sokkal rosszabb minőségű rumon nevelkedett….  Rossz rum ugyanis nincs – újabb alapszabály -, csak gyenge minőségű!!

Mit tegyünk, ha a rumtopfunk épp megromlani készül?
Bátran állíthatom, hogy ez a legkritikusabb pont a rumtopf készítésénél! Egyszer engem is elért a végzet, mivel nem voltam elég szemfüles, és későn láttam meg a bajt. (Épp elfogyott a rumom és újabb gyümölcsadagot készültem betenni. Erre elmentem és vettem valami lőrét, amire mellesleg 50% volt ráírva, de így utólag átgondolva véletlenül kihagyták belőle a kellő alkoholt…  az egyensúly megbomlott, a rumtopf pedig, amiben addigra volt már másfél liter rum, a csatornákban végezte:-(
Éppen ezért fontos, hogy gyakorta vizsgáljuk meg a rumtopfot, épek-e a gyümölcsök, minden rendben van-e. Kéthetente mindenképp nézzünk be az edénykébe, ne hagyjuk magára.
Ha elkezdődött ugyanis a romlás, akkor először apró, habzó foltok jelennek meg a felszínen. Kóstoljuk meg a rumtopfot, és ha még nem savanyú, nincs rossz íze, akkor még megmenthető. Szedjük le a habot a tetejéről és 5 literre számítva töltsük fel 250 ml 96 %-os, patikában kapható alkohollal. Az alkohol azonnal megállítja az erjedést és folytathatjuk a rumtopfunkat.

Mit tegyünk, ha a rumtopfunk sikerült, de alkoholtartalma túl magas és nem tudjuk megenni?
Ez a kérdés nemigen fog ugyan felvetődni, de mindennel számolni kell. Nem probléma, a kész rumtopfot, amit december táján már meg is tudunk kóstolni, a tálkákban kiszedve (tehát NEM a rumtopfos edényben!) hígíthatjuk vörösborral, esetleg kevés almalével, így csökkenthetjük az alkoholtartalmát.

Mit kezdjünk a rumtopffal, ha már elkészült?
Ez a kérdés ugye nem kérdés?? Kevesen vannak ugyanis, akik igazán ellen tudnának állni egy vérbeli rumtopfnak. Szóval akkor mihez is? Roppant egyszerű: mindenhez, amihez egy kissé sűrűn szirupos, igencsak alkoholos, de bűnösen finom gyümölcsös kompótot tálalnánk. Vagyis fagylalt, sütemény, krémek, flan, puding, tejberizs mellé, vagy csak úgy magában, desszertként, bor kortyolgatva hozzá – csak hogy fokozzuk az élvezeteket. Világos színű sütemények mellé szenzációs, de egy egyszerű vaníliafagyit is úgy fel tud dobni, hogy nehezünkre esik majd felállni a székről :-)
És nem utolsó sorban egy csinos, masnival átkötött üvegbe csomagolva el is ajándékozhatjuk, a felhasználás meg legyen majd az új tulajdonos mardosó problémája!

Ehetnek-e gyerekek rumtopfot?
A válasz erre egyértelműen: NEM! Ha csak nem akarunk idejekorán alkoholistákat nevelni belőlük:-)) A rumtopf alkoholtartalma igen magas, még hígítás után is. Hagyjuk ezt meg magunknak villanyoltás utánra!!

Milyen gyümölcsöket használjunk?
Ahogy beérnek a gyümölcsök, abban a sorrendben tehetjük őket a rumtopfba. (földrajzi helytől függően ez csak irányadó, mivel az időjárás függvényében más időben érnek be a gyümölcsök):
Természetesen nem kell mindegyik fajtát beletenni, csak ami beszerezhető, vagy amihez épp kedvünk van. Minél töb
bfajta lesz benne, annál zamatosabb lesz, hisz mindegyik gyümölcs a maga módján járul hozzá az összhatáshoz:
május: eper
június: cseresznye, meggy
július: egres, málna, áfonya, ribizli, szeder, sárgabarack
augusztus: őszibarack, ringlószilva, szilva, nektarin
szeptember: körte, szőlő
október: ananász
Mehet még bele: görögdinnye, banán, kivi, de ez már ízlés kérdése.

És mégegyszer röviden, mire figyeljünk oda:
Mint minden eltett, tartósításra szánt gyümölcsnél, itt is vannak alapszabályok, ezt még egyszer összefoglalnám:
Csak egészen hibátlan, érett gyümölcsöt használjunk, különben nagy lesz a romlásveszély! A gyümölcsöt már konyhakészen elkészítve mérjük le. Falatnyi darabokra vágjuk fel, úgy, ahogyan szívesen meg is ennénk.
Legalább 3 hetet várjunk a következő gyümölcs eltevéséig. Ennyi idő alatt ugyanis befejeződik az előző gyümölcs érése, látjuk, ha baj történt, tehát jöhet a következő!
Minél jobb minőségű alkoholt használjunk! Legjobb a rum, ami legalább 54%-os legyen, de keverhetünk hozzá vodkát, vagy egyéb borpárlatot is, a rumtopf végleges íze meghálálja majd a nagyvonalú gondoskodást.
A fehér rum jobban megőrzi a gyümölcsök színét, a sötét rumnak viszont teltebb az aromája.

Rumtopf, avagy rumban eltett gyümölcs

500 g gyümölcs (tisztán mérve)
250 g  cukor
200 ml rum (minimum 54%)

Első alkalommal beteszem a megtisztított, előkészített gyümölcsöt az edénybe, rászórom a cukrot és egy egész üveg (0,7 liter) rumot öntök rá. Fontos, hogy a rum kétujjnyi vastagon befedje a gyümölcsöt. Elkeverem, hogy a cukor feloldódjon, majd ráteszem az edény tetejét, de nem kell szorosan lefedni. Ezután az elején néhány naponta érdemes ránézni és újra elkeverni. Lehetőleg sötét, hűvös helyen tároljuk.
A következő gyümölcsnél már elegendő a fenti arányt követni, vagyis minden 500 g gyümölcsre 250 g cukor és 2 deci rum.
Az utolsó gyümölcs október/novemberben kerülhet bele, akkor utoljára felöntöm még fél liter rummal és szokásos módon elkeverem, nézegetem.
A rumtopfnak ezután 4 hétig kell pihennie, érlelődnie, míg decemberben végre fogyasztható lesz.

  82 hozzászólás to “Rumtopf, avagy rumban eltett gyümölcs”

  1. Oh, úgy megkönnyebbültem, hogy nem muszáj rumtopfos edény hozzá, mert nekem sajna nincsen! De azt gondoltam, hogy ha kész, majd jól betekerem egy vastag és sötét csomagolópapírba a befőttesüveget, és úgy teszem be a szekrény mélyére, a bőröndök mögé. Szerinted úgy jól lesz? Az elég sötét?

  2. Ó, az elég sötét lesz! Azért kell, hogy a gyümölcsök ne színeződjenek el. Csak ne felejtsd el néha kihúzni a bőröndöt és belekukkolgatni:-))

  3. Igazán mindenre kiterjedő, hasznos és praktikus útmutató.(Szokás szerint)
    Köszönöm szépen, hogy enyhe nyomásra… :)))

    Viszont. Kénytelenség leszek elmenni zwack rumot venni, abból láttam egyedül 60 %-osat.
    Az eper és a meggy 1 nap különbséggel került ugyan bele, de erőst bizakodom, hogy ettől nem lesz baja.Meg demerara cukrot szórtam rá, de attól csak finomabbnak kell leni.
    Nekem úszó gyümölcseim vannak, hiába van rajta annyi cucc, de mejd megtanítom őket búvárkodni.
    Minden karácsonykor kapok egy kedves barátomtól egy gyönyörűszép kis üvegcsében, remélem, most én is tudok majd ajándékozni.
    Ha sikerül.
    Ha sikerül és marad belőle…

  4. Ja!! És nagyon csinos a te edénykéd is!!

  5. Le vagyok maradva, de nagyon! Én erről még nem is hallottam, de köszönöm Neked és Cserkónak! Majd felfejlődöm általatok, és szerzek egy antik darabot jövőre:-)))

  6. Hű, Mamma, ez nagyon-nagyon jónak tűnik! Mikor lesz már karácsony??
    Most, hogy így végigolvastam, már rémlik, hogy hallottam róla, sőt, megkockáztatom, hogy az én (sváb) nagyanyám is csinált ilyesmit. Csak nyilván nekem nem adott, mert ez is ilyen “nicht vor dem Kind” típusú cucc volt :)
    Piroska, azért megnyugtató, hogy te se (sokat) hallottál róla! Már kezdtem magam nagyon hülyén érezni :)

  7. Cserke, most néztem a Zwack oldalát, a Portorico a 60-ával tökéletesnek tűnik… az ára is, de valamit vmiért…
    Bűvöld az epret, hogy ne túrja ki a meggyet, de én is erősen drukkolok:-)) Egyébként nálam is a felszínen úszkálnak a kis ducik, majd lemennek, ha nem lesz nekik hely, addig jó nekik az alkoholgőz is:-))

    Piroska, ha tudnád, hogy én mennyi mindenről maradtam már le az életben… örülök, ha újat mondhattunk, de nem csak antikban lehet ám! Egyébként mindegyik így néz ki, amolyan “antikolt”, bár az enyém tényleg egy ősrégi darab, még családi örökség.

    Melange, biztos ezt csinálta a nagymamád, mert nagy divat. A nevelési elveivel meg ezesetben tényleg egyet lehet érteni:-))

  8. Nem sokkal drágább ám, mint amit én vettem, úgyhogy szinte mindegy. Ma veszek és belelöttyintem, bár elgondolkodtam a tiszta alkoholon is, az jobban megemelné az alkoholtartalmát.
    Gyorasn valami olyan helyre kell tennem, ahol kevésbé férek hozzá, mert erős a csábítás.
    Muszáj volt megkóstolni, de csak azért, lássam, nem állt-e be végromlása ! :)))

  9. Ismét igen alaposan körbejártad a témát, gratulla!
    Kedvet is kaptam hozzá, habár az idén csak egyszerű rumos meggyet terveztem :) Kár, hogy kedvencem a kubai rum, és az ugye szinte kizárólag gyenge rum, kénytelen leszek felderíteni valamit. Rumtopfot hol lehet szerezni? :)

  10. Nagyon korrekt és teljeskörű összefoglalót készítettél a témában! Élvezet volt olvasni! Az eredményt decemberben kóstolgatni meg gondolom még élvezetesebb lesz!

  11. Lenyűgöző összefoglaló!

  12. Látod, Lorien, ha néha felém járnál, láthatnád, hogy én licitálósoldalról kaptam :))))
    Esetleg elugorhatsz Ausztriába, vagy Németországba…
    Én itthon sehol nem láttam, illetve egy iparművészeti weboldalon, 12-ért…

  13. jó megoldás-e,ha az üveget hűtőben tartjuk(már ha befér)? az ízek összeérnek ott is?
    alika

  14. emkékszem, hogy gyermeteg koromban ez a recept szerepelt a Planétás kártyák egyikén (már ha még emlékszik valaki rá, hogy mi is volt az a Planétás). nagyon tetszett, anyu ki is próbálta, de a végeredményre nem emlékszem. gyaníthatóan azért mert nem adtak belőle :)

  15. Hűtőbe nem ajánlanám, talán túl hideg neki… a pincehideg lenne a legjobb, mondjuk borospince?:-)
    Azért kóstolgatni most is lehet, jó az, csak még nem érett igazán, minden alkoholos italnak kell néhány hét.

    Lorien, a Havana Club-nak VAN 60%-osa, csak nem tudom, otthon lehet-e kapni. Utánanézek, nekem a HC a kedvencem. (Bacardi kommersz:-(, és nem is erős.

    Chilii: Planétásra jól emlékszem (ilyen vén vagyok már:o), szerintem is van valahol, megnézem!
    Bödönkét nemtom, otthon be lehet-e szerezni. Esetleg magánimport??:-)) Gugliban rumtopfot beadva a képeknél rengeteg kijön, talán ott lehet kutakodni!

  16. Cserke!
    Mi az hogy, minden nap nézem, és láttam is, csak nem kommenteztem :)

    Mamma!
    Még nem láttam 60-as Havannát :( De nekem is a Havanna a kedvencem.
    Egyébként pedig érdekes ez az egész történet, nemrégiben próbált a Bacardi Havanna Club néven rumot forgalomba hozni, ugyanis pár éve felvásárolták a Arechabala családtól a névhasználati jogot, akiknek a cégét Castróék a forradalom után államosítottak. Persze Fidelék válaszcsapásként Bacardi forgalmazással fenyegetőztek, illetve azóta is tart a pereskedés :)

  17. Cserke, helyesbítek: azt már kétszer is :)

  18. A Sárospataki Kerámia Manufaktúrának van kifejezetten rumtopfos edénye, én tőlük vettem az enyémet.

  19. Esetleg, ha valaki keres 96 %-os alkoholt, hiánycikk. Legalábbis mifelénk…
    Így aztán egy kis 70-essel öntöttem föl.
    Tuti, ami fix.

    Lorien, csak a te érdekedben hívtam fel a figyelmed rá :)))

  20. Ezek után az Isten sem ment meg engem a rumtopftól? :)))

  21. Mamma, megcsináltam kétféle rózsatortát, a sós már kint van a a lapomon, a másik még várat magára beírásilag.
    Hát nálad mi a helyzet? :)))

  22. Tyűh, a Mindenségit, ez nagyon jól hangzik és szuper az összefoglaló! Én is szeretnék ilyet! Fel is derítem ma a terepet, mert ha minden igaz egy nagyobb adag csersznye várható a héten a fáról egyenest… :) Kérdéseim lennének! :) Folyamatosan megy tehát bele 3 hetente a felsorolt gyümölcsök sora? Ilyenkor megkavarjuk? Sorrend szigorú vagy cserélhető? Alig várom már, hogy belevághassak, tényleg izgalmas!!

  23. Csak most kerültem gépközelbe, elnézést mindekitől.
    Nemis, a múltkor javallatodra néztem a Sárospatakiak honlapját, de mivel másra fókuszáltam, nem emlékszem rá. Irtam nekik, (még nem válaszoltak), a rumtopfra is rákérdezek, akkor itt megírom. Köszi

    Cserke, néztem is a tiedet. Hajszálra így néztek ki azok is, amiket én találtam, én viszont a rózsapasztásat “csupán” rózsahiány miatt nem vagyok képes megsütni:-( Ma épp egy hatalmas rózsaparknál jöttünk el, és mindig cukkolva vagyok rendesen:-) Addig lehet, hogy én is megsütöm az azt édeset, azzal a rengeteg morbid vajjal:-)
    Lorien, a kubai rum ügyet én is ismerem, röviden csak annyit, hogy a HC az a rum, ami régen a Bacardi volt, forradalom előtt. Ezért jobb, mert kubai cukornádból van, és nem puertorico-i.

    Kismacs, nem, a sorrend mindegy, csak érés szerint írtam:-) Keverni meg kell a cukor miatt, hogy oldódjon fel rendesen, aztán később is néha. A 3 hét azért jó, mert látni, ha megromlott valami, addigra ugyanis “beérik” az előző.
    Egyébként ha egyszer csináltál rumtopfot, utána te is ugyanígy kiismered majd a csínját!

  24. Ez az édes változat:http://cseresznyekert.blog.hu/2007/06/14/p98848

    Sárospatakot néztem én is a múltkor, de nem találtam rumtopf edényt.

  25. Néztem a rózsásodat, nagyon klassz!
    Honlapot épp néztem, tényleg nincs, megérdeklődöm!

  26. Én már csináltam két éve, de sajna az enyém megromlott, igy azóta nem próbálkoztam.Azt gondoltam talán meleg volt itt a lakásban, de itt olvasgatva rájöttem a rum nem volt elég alkoholtartalmu.Most majd ujra megpróbálom erősebb rummal.
    Akit érdekel és közel lakik Veszprémhez, minden hétvégén van lomis piac, ugynevezett lengyelpiac, de semmi köze a lengyelekhez, és gyönyörű rumtopf kerámiaedényeket lehet venni potom pénzért. A legszebb is kb 1500 ft.
    Szivesen segítek. üdv mindenkinek: Adrienn

  27. Még egy kérdés: Mamma
    Tarthatom a lakásban, vagy inkább vigyen hűvösebbre, nem szeretném megint kiönteni.

  28. Adrienn, nagyon köszönjük a hasznos infót:-)
    Hmm, távdiagnózisban :-) elég valószínű, hogy a rum miatt romlott meg. Próbáld ki bátran újra 60%-ossal, működnie kell, sok sikert!

  29. Hali! Továbbadok egy hógolyót! Itt találod:http://href.hu/x/2x2h

  30. Mamma, mehet bele fagyasztott gyümölcs is, ha előtte kiengedem és lecsepegtetem? (A szedret kénytelen voltam lefagyasztani, mert nem érte volna meg épségben azt az időt, amikor már beletehetem a rumtopfba.)

  31. Igy még nem próbáltam, de nem látom akadályát, bár küllemre nem lesz olyan pufóka:-) Előtte javasolnám, hogy kóstold azért meg:-))
    Hallottam olyat is, hogy valaki fagyasztva tette bele a gyümölcsöt… de azt nem kóstoltam!
    Azt olvastam, hogy a szeder alkohol hatására megkeményedik. (Nem emlékszem a sajátomra, pedig tettem bele) Hmm. Nem tudni, hogy fagyasztottra is vonatkozik-e. Javaslat: ha van egy nagy teászacskód, abba tedd bele és kösd le. Ha bármi baja lenne, ki lehet venni.
    Még egy ötlet: tedd el a szedret egy külön edényben, rum+cukor megfelelő arányban. Ha pár hét után sincs semmi baja, akkor tedd a többihez.
    Sok sikert továbbra is!

  32. Köszönöm a gyors választ! :) Szerintem azt fogom csinálni, hogy külön edénykében kísérletezem a fagyasztott áruval, aztán majd meglátjuk mivé lesz. De most olyan bajban vagyok, hogy mit rakjak bele ezen kívül… minden előbb érik, én meg amúgy is később kezdtem a topf-ot, így csúszásban vagyok… :S

  33. Mindenkinek ajánlom rumtopf edény gyanánt a korondi fedeles cserépedényeket (töltöttkáposzta főzésre használják), szerintem szebb mint az osztrák és kipróbáltam, működik. Beszerezhető Erdély nagyobb városaiban, a székelyföldön, stb.

  34. Mamma, a kész rumtopffal mi lesz? Vagy elkopik az egész a karácsony-szilveszter ünnepkörben?
    Idén én is szeretném kipróbálni. Nagyon izgulok. :)

  35. Málna, egy hadsereg tápolásához elfogyna, de gondolom a kérdésed az eltarthatóságára irányult. A cukor és az alkohol miatt szinte korlátlan ideig tartható, de a leve egyre sziruposabb lesz. Nálunk egy évnél tovább nem állt még.
    Én kisebb üvegekbe szoktam áttenni, de csak azért, mert elég macerás kiszedegetni a cserépedényből. Karácsonyra amúgy is nagyon klassz ajándék, szokták szeretni:-)))

    Sok sikert a rumtopfhoz, és nincs semmi izgulnivalódhoz, ha megfelelő rumot használsz! (Hacsak nem azért izgulsz, hogy ízlik-e majd másoknak:-)

  36. Mamma, köszi a tanácsokat, belevágtam. :)

  37. Kedves Mamma!
    Nagyon köszönöm ezt a szuper leírást, 2 hete én is elkezdtem egy rumtopfot! Azt szeretném csak kérdezni, hogy muszáj kivárni a 3 hetet? Ugyanis cseresznye most terem, meg meggy is. És tele a kert ribizlivel, a sárgabarack is nemsokára terem. Ha mindegyikkel várok 3 hetet, lejár a szezonjuk. :( Eddig még csak eper van benne.
    Köszönöm!

  38. Ja, és nagyon szuper az egész oldalad, gratulálok hozzá! :)

  39. Ha ilyen türelmetlen vagy, nem kell kivárni:-)), csak legalább 1-2 napot hagyj közte.
    A 3 hét azért is fontos, hogy ha valamelyik gyümölcstől megromlana, közbe lehessen lépni. Egyszerű elővigyázatosság:-)

    Köszönöm a kedves szavaidat!:-)

  40. Köszönöm a választ!
    1-2 hetet azért megpróbálok várni köztük. Meg végülis 60-as rumot tettem bele, és egy viszonylag hűvös pincében tartom. Remélem, nem romlik meg. :)

  41. Kedves Mamma !

    Nagyon jónak tartom ezt a részletes leírást. Most csinálok először rumtopfot, remélem sikerülni fog.
    Egy kérdésem lenne csak. 5 literes befőttes üvegben kezdtem el (már benne van az eper és a meggy), viszont most szereztem egy igazi rumtopfos cserépedényt. Így közben át tudom tenni az üvegből az edénybe ? Nem lesz tőle esetleg valami baja ?
    Előre is köszönöm a válaszodat.

  42. Kedves Kriszta!
    Nyugodtan átteheted a rumtopfba a tartalmát, nem lehet semmi baja. Természetesen jól mosd át forró vízzel, de itt az alkohol tartósít, szóval ha baj lenne, az nem az áttöltés miatt lesz. De miért is lenne??:)) Sőt!

    Sok örömöt kívánok a rumtopfhoz, a biztos csodaszép edényhez és a tartalmához is!

  43. Kedves Mamma !

    Nagyon köszönöm a segítséget ! :-) Az edény valóban nagyon szép, egyébként mindenkinek ajánlom a Vaterát, mert én ott találtam. :-)

  44. Köszi a beszerzési tippet, Kriszta, régebben más is kérdezte, hol lehet ilyen edényt kapni. Madjcsak körbe forognak a Vaterán a megúnt rumtopfos edények :))

  45. Sziasztok!
    A tavalyi rumtopfom valami isteni lett, azt hiszem, húsvétkor fogyott el a vége :))
    Most viszont a meggy után elkezdett kicsit pezsegni, nem tudom, mi baja lehet, mindent ugyanúgy csináltam, mint tavaly. Kiszedtem a meggyeket, teszek bele tiszta alkoholt, meg lehet még menteni? Vagy felejtsem el a meggyeket, és mentsem, ami menthető – eper és cseresznye van eddig benne (pedig a meggy a legfinomabb benne :((( )
    Én is a Vaterán vettem edényt, tavaly még befőttesüvegben csináltam, csomagolópapírral körbetekerve :)

  46. Nattine, szerintem meg!! Nagy kár lenne érte! Ha beletetted az alkoholt, várj még néhány napot, figyelgesd, én utána beletenném a meggyet a szokásos rum-cukor-arányokkal. Persze másik meggyet:) Ha az alkohollal elfojtottad az erjedést, akkor már bátrabban lehet visszacsökkenteni a rum arányát, hogy ne legyen azért 70 fokos:)

    Ááá, persze, meggyel nagyon jó, ez volt régen a bíbor meggy, mikor csak azzal készült.
    Sok sikert hozzá!!

  47. Szia Mamma! Úgy tűnik, sikerült megmenteni a rumtopfomat, sőt még a meggyeket is! Külön tettem a meggyeket, öntöttem rájuk a rumból, meg az alkoholból, 2-3 napig a hűtőben tartottam, aztán még pár napig a pincében. Teljesen rendben vannak, már össze is öntöttem! Most sárgabarackot érlelek külön edényben, ha az is OK, azt is hozzáöntöm. És legközelebb csak a gyümölcsöt teszem bele, mert már nagyon sok lett a leve, meg édes is. De finom! Naponta ellenőrzöm a minőséget, nehogy megint romlásnak induljon ;))

  48. Hú, ez szuper!:)
    Ha semmi jelét nem adja az erjedésnek, akkor rendben! Innentől megint egyenest bele lehet tenni a gyümölcsöket. Persze ha már óvatos vagy:), akkor tedd külön cukor-rum-keverékbe, akkor a legbiztosabb.
    Sok sikert, és persze finom rumtopfozást!

  49. kedves Mamma, másodszor írok, az előző kommentet visszadobta a rendszer, mert a “rendes” emailcímemet nem fogadta el…
    szóval most fedeztelek fel és nagyon tetszenek az írásaid. a rumtopfról azt szeretném kérdezni, hogy fügét, ill. egyszerre többféle gyümölcsöt tehetek-e bele, és ha igen, miért nem? :-)
    epedve várom válaszod, mert a sógoroknál bolhapiacon vettem egy fain edényt. üdv, monika

  50. Kedves Monika, nagyon köszönöm, jólesnek az ilyen visszajelzések.

    Nos, fügét nyugodtan beletehetsz, még hámozni sem kell, csak kisebb darabokra (legalább négybe) vágni, nagyon jól illik bele. Ilyenkor is el lehet kezdeni egy rumtopfot, amolyan őszies-télies gyümölcsökkel, abba kimondottan passzol is.
    Több gyümölcs is mehet bele egyszerre – elméletileg -, gyakorlatban nem ajánlatos, mert ha megromlik, nem tudod, melyik volt a ludas, másrászt a gyümölcsök más ütemben erjednek. Inkább kivárnám az egy-egy hetet, akkor tenném bele a többit.
    Sok sikert kívánok!

  51. kedves Mamma, nagyon köszönöm válaszodat. ugye jól gondolom, hogy egy adott gyümölcsre később vissza lehet térni? a füge pl. hosszú időn át, folyamatosan ér, tehát pár körrel később mehet bele újra, igaz?
    a másik: a blogodon nemcsak az írások, receptek remekek, nagyon áttekinthető, remekül használható, jól kereshető. szóval igényes készítőre vall! és a főkép az elején!!! saját konyhaablak? mert ha igen, akkor külön irigylem a gyönyörű hutaüveg ablakszemeket…
    további sok sikert és jó ihletet, üdvözlettel monika

  52. jövőre már én is készíthetek rumtopfot, a barátnőmék rendeltek nekem egy edényt az Őrségben… úgyh jövőre érdeklődök majd… :)

  53. Monika, persze, mehet bele még egyszer ugyanaz a gyümölcs. Most én is gondolkodom egy őszi-téli rumtopfon, kevesebb fajtável, fügém van bőven.

    Ó, sajnos nem ezen az ablakon tekintgetek ki főzés közben, nem az enyém, de annak idején nekem is nagyon megtetszett. Bár ilyesmi üveg rengeteg van a konyhámban, talán ennyi benne az, ami én vagyok:)
    Nagyon köszönöm a szavaidat!:)) Szeretem a rendezettséget magam körül..:)

  54. Itality, ahogy az előbbi kommentben is írtam, miért nem vágsz bele egy karácsonyi rumtopfba? Egy kis füge, szőlő, friss ananász, narancs és karácsonyi fűszerek … :)

  55. meggondolandó, bár fügével eléggé hadilábon állok…

  56. kedves Mamma, újabb kérdés merült fel bennem: a szőlőszemek egészben mennek bele? vagy kettévágva, magozva. és a meggy-cseresznye magozandó avagy sem?
    köszönöm segítséged,üdv monika

  57. bocsánat, még egy kérdés: ha már nagyon édes, mehet bele csak gyümölcs cukor nélkül? ne haragudj, hogy ennyit abajgatlak…

  58. Monika! A szőlőt én elfelezném és ki is magoznám, de ha Téged nem zavar, akkor hagyd egyben. Engem zavar:) Elfelezve az aroma is jobban átjárja.
    Meggyet, cseresznyét mindenképp magoznám, rájuk is vonatkozik, hogy úgy jobban ellényegülnek az alkoholban.

    A megfelelő arányú cukrot mindig tedd bele!! Különben tartósítás szempontjából megbomlik az egyensúly, nagyobb a romlásveszély. Az erjedést ezzel az aránnyal jobban el lehet fojtani. Ha túl édes lenne, nem gond, már készen, felhasználás alkalmával hígitsd gyümölcslével, vagy alacsonyabb alkoholtartalmú borral.
    Egyáltalán nem haragszom :)) Sok sikert!

  59. ha az első adag rum 80%, a következő lehet kevesebb v akkor már végig ezzel az erősséggel kell dolgozni?

  60. @Itality, hogyne, lehet alacsonyabb alkoholtartalmú is. Az a lényeg, hogy az össz, addig bennelévő rummennyiség alkoholtartalma legalább 54% legyen.
    A biztonság kedvéért én azért a második lépcsőnél sem tennék bele 40%-osat:)), akkor sem, ha így kijön az átlag 50. Legfeljebb már a fogyasztásnál, tehát leghamarabb decemberben tegyél bele enyhébb alkoholt.

    Sok sikert, én is most kezdem az ideit!:)

  61. azt írod, h sötét helyen legyen, akkor is, ha eredeti rumtopfos edényben van? Egyenlőre a pincébe nem tudom letenni, mert épp átalakítás van és minden ott van, úgy gondoltam, h míg el nem készül a lakásban fog érlelődni… muslicák nem látogatják, ugye? :)

  62. @Itality, nem, nem, csak a lé legyen sötétben! Tehát ha eredeti rumtopfos, vagy bármilyen más, fényt nem áteresztő edényben van, azt már nem kell elsötétíteni. Ez leginkább az epernek kell, annak nem tesz jót a fény:)
    Ez a meleg sem tesz jót, de sok alkohollal túlélik! Akarom mondani nem élik túl:)
    Ahogy írtad, ennyi alkohol mellett a muslicáktól sem kell félni:)

  63. Végre egy tisztességes rumtopfleírás, amiben benne van a mit-miért is! Örülök, hogy a gugli ezt dobta ki legelől! Köszönöm szépen.
    Egy hete már feltettem egy üveggel, meggy, málna, ribizli került bele – de eddig a sötétet senki nem hangsúlyozta. Nem volt otthon rumom, 52 fokos pálinkát használtam, ezért is kerestem rá, hogy mennyire létszükséglet a rum. Közben eszembe jutott, hogy van otthon egy rumtopf cserépedény, igaz, csak 2 literes. De abba is fog kerülni egy adag.

  64. Veréb, köszönöm, ezért is írtam annak idején ezt az összefoglalót:)
    A fény, az ultraviolett sugarak sok gyümölcsnek ártanak, elvesztik a színüket, többek között ezért is készül kerámiából a rumtopfos edény.
    A rum valóban nem létszükséglet, viszont az 50 fokos alkohol igen:). Valahol írtam már, hogy grappával készült grappatopfom:)) is van, az is nagyon finom, csak hát ez rummal terjedt el, azért hívják így. A rumnak még van egy aromás, karamelles, jellegzetes íze is, ami hozzáad a gyümölcshöz.
    Sok sikert!!

  65. Ha hiszed, ha nem, a megszámlálhatatlan főzős-receptes blogban 2 eredeti rumtopfrecept van egy az egyben másolva. Egyedül a tied volt olyan, amiből lehetett tudni, hogy te valóban készítettél már ilyet.
    Nagyon fel tudom bosszantani magam amikor valaki kipróbálatlan recepteket tesz közé – az internet korában sajnos ez egyre gyakoribb.
    Én nem merném megtenni – talán csak az 1901-ben született nagymamám kézzel írott recepjeivel. A legtöbb nálam van – talán ha nyugdíjba megyek, indítok én is egy blogot…
    Egyébként a rumtopfom köszöni szépen, jól van. Várja a barackokat.

  66. Veréb, ezzel nyitott ajtókat döngetsz, nem csak nálam. A blogos receptek épp ezért megbízható(bb)ak, ráadásul személyhez kötöttek, van kihez fordulni. (Mint pl. most is:)

    A nagymama receptjei igen érdekesek lehetnek, talán nem kellene várnod a nyugdíjig:))
    Rumtopnak üdvözletem!

  67. A nyugdíjig már csak egy jó év van … addig sajnos biztos nem lesz idő a receptekre. Nagymama híres aprósütemény készítő volt, óriási műgonddal készítette őket, a lányai hiába dolgoznak ugyanazzal a recepttel (mindkettő már 80-on felül van), alig közelíti meg az övék az eredetieket. És fiatal korától kezdve tanítónős gyöngyírással rótta a kockás füzetekbe a hallott, kóstolt, kipróbált recepteket.

    Most beszámolnék a rumtopfokról.
    A spéci kerámiaedény, amit kifejezetten úgy kaptunk, hogy erre való (milyen szerencse, hogy csak 2 literes) jól megtréfált. Feltűnt, hogy a spájzban sok a muslica – az edény az oldalán izzadta ki a cukros-pálinkás gyümölcslevet! Gyorsan átöntöttem egy nagy befőttesüvegbe, közben megkóstoltam: sajnos azt hiszem ősszel a pálinkának való cefrét kell vele szaporítanom. Azért megpróbáltam felönteni kis pálinkával, cukorral, hátha megmenthető.
    Az viszont, amit eleve befőttesüvegben kezdtem el, nagyon finom! Szép a szine is, pedig nem takartam be az edényt, és a spájzom is legfeljebb félhomályos.

  68. Köszönöm a beszámolót. Mindig is csodáltam az olyan titkot tudókat, akiknek a keze közül ugyanarra a receptre és ugyanazokból az anyagokból egyedülálló alkotás keletkezik. Az a nagy álmom, hogy majd egyszer én is egy ilyen nagymama legyek:)
    A receptekre meg még inkább kíváncsi vagyok:)

    Sajnálom a romlott rumtopfot, a külső izzadásnak valami anyaghiba lehet az oka.
    A befőttesüvegben lévőnek drukkolok, az esetleges színvesztés csak később következik be a sok ultraviola sugárzás hatására. Bár előbb-utóbb mindegyik besötétül, akárcsak a lekvárok egy része.

  69. Ha körtét-almát szeretnék beletenni érdemes a héjától megszabadítani vagy felesleges?

  70. Igen, mindenképp meg kellene hámozni. Héjával túl kemény lesz és állagában különbözik is majd a többi gyümölcstől. Akkora darabokra vágd, mint a többi gyümölcs.

    Egyébként létezik sült gyümölcs rumtopf is, ennél almát, körtét sütöben megdinsztelnek, úgy megy rá a rum, de ez más dolog, nem jó keverni:)) Ezt viszont kipróbálom, amikor igazán finom az alma.

  71. köszi
    akkor lehet, h mégis csak szilva lesz a befutó…

    jól hangzik a sült téma is, de azt majd egyszer… :)

  72. Kedves Mamma!
    Technikai kérdésem lenne: én is elkezdtem még júniusban a kis rumtopfomat, és egészen mostanáig semmi baja nem volt, de most kicsit forrásgyanús. :( Gyógyszertárban viszont recept nélkül csak 70%-osat adnak, az orvos pedig az ellenőrzések miatt nem tud 96%-os alkoholt felírni. A 70%-es is elég? Nagyon nem szeretném kidobni, mert eddig isteni finom (és nagyon drága), ami az üvegben van.
    Lily

  73. Kedves Lily, tényleg, egy ideje nem adnak már 96%-os alkoholt. Próbáld meg úgy, hogy a 70%-osból többet teszel bele, 5 literre számolva arányosan kb. 350 ml alkoholt. Kezdheted kevesebbel is, de minden nap meg kell nézni, látható-e javulás, akkor abba lehet hagyni.
    Ezután már kevesebb, illetve alacsonyabb alkoholtartalmú rummal is fel lehet önteni, de én biztosra mennék:)

    Remélem, sikerül még megmenteni!

  74. Nagyon Köszönöm a tanácsot Mamma!!!

  75. köszi szépen! Most már műxik! Le is mentettem gyorsan! :)

  76. Ananász az nagyon jó ötlet, főleg ha finom, édes, szaftos :)
    További sok sikert, ha megbontottátok, örülnék, ha tudatnád, köszönöm!:)

  77. engedélyt szeretnék kérni tőled, h néhány fontos gondolatot innét kiollózzak – persze a forrás megjelölésével – és feltegyem magamhoz is, h ott is meglegyen!
    Ma már adtam egyik ismerősnek az első rumtopfomból, de nekem még nem sikerült megkóstolni – vezetek… De mihelyst ez bekövetkezik, tudatom!!!

  78. Kinga, hogyne, ilyen feltételek között örömmel, köszönöm!:)
    Örülnék, ha tudatnád, kiváncsi vagyok rá! :)

  79. Nagggyooon finom! De milyen csalóka! :) Aki kóstolta eddig, azt mind megszívatta :) Azt hitték, h ááá vmi lightos kis likőr, aztán egyszer csak kihozta az “állatot” belőlük. :D Örülök, h elkészült, sztem, jövőre is lesz és jobban odafigyelek, h még több gyümölcs belekerülhessen! Köszi!!!

  80. Kinga! Örülök!!:))
    Látod, ezért írtam, hogy a kész rumtopfot érdemes hígítani Először nem érzi az ember, csak nyomja, aztán jön az úthenger :))
    Olvastalak, azért ez sem kevés gyümölcs, persze minél több, annál jobb! Az ananászt szerintem nagyon jó bele!

  81. igen, az ananász valóban jó, és akkor még ott lennének az egyéb mediterrán gyümik… majd jövőre!!! köszi mégegyszer!!!

  82. Én örülök, hogy belevágtál!:)
    A mediterrán gyümölcsökből is a puha fajták a legjobbak, egyszer már szerettem volna egy tiszta “trópusi” fajtát csinálni, na de majd egyszer. Nem lehet rossz:)

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.