jan 032008
 

Mielőtt – gasztrovonalon – fogadalmat teszek az új évre, egy könnyű salátával kezdeném. Nem, nem ez volt az év első főzőcskéje, de azt hiszem, stílusos, mivel majd látni fogjuk, valamelyest össze is függ az erre az évre szóló – hát nem fogadalmammal, de elhatározásommal.

Egy könnyű saláta a férjem szerint mindig úgy kezdődik, hogy rucola. A körtével és dióval való párosítása már szinte klasszikusnak mondható, most viszont annyit újítottam, hogy a körtét a bunzenégő pisztollyal karamellizáltam. Gondolom, ezzel nem találtam fel a spanyol viaszt, de ilyet még nem láttam, és úgy örültem az újdonsült felfedezésnek (mármint hogy karamellben való forgatás helyett a pisztoly elvégzi ezt helyettem) mint egy gyerek. Egy kicsit édes volt persze, ezért egy kanálka dressinget még a tetejére is öntöttem. Közben azt is felfedeztem, hogy hónapok óta a szekrény mélyén lapul egy üvegecske kökényecet, ezzel készítetem a dressinget. Olyasmi az íze, mint a málnabalzsamnak. Csak kökényes.  Utánaolvastam, nagyon jó dió- és tökmagolajhoz is, most csak ez utóbbit használtam az olíva mellé, hogy ne nyomja el annyira a rucola ízét.
Adtam hozzá nagyszemű diót, salotta hagymát és még Szicíliából maradt sült ricottát, aminek utolsó darabjait féltve őrízgettük.

Rucola karamellizált körtével

125 g rucola
1 db körte
2-3 ek barna nádcukor / méz
1 csipet só
10 szem dió
1 db salottahagyma
50 g sült ricotta (vagy egyéb sajt)
A dressinghez
5 ek olívaolaj
1 ek stájer tökmagolaj
2½ ek kökényecet (vagy sherryecet)
1 mk méz
1 mk só
bors, frissen tekerve

A rucolát megmosom, kicentrifugázom, félbevágom. A körtét megtisztítom, négy darabba, majd vékony szeletekre vágom. Egy tálba teszem és megforgatom a csipet sóval elkevert cukorban. A salottát vékony karikára vágom és besózom.
A hozzávalókból elkészítem a dressinget és egy evőkanál kivételével beleforgatom a rucolát.
A körtén egy karamellizáló pisztollyal megolvasztom a cukrot.
A rucolát tányérra teszem, ráfektetek egy halom körtét, locsolok rá egy keveset a dressingből, és a tetejére halmozok egy kevés hagymakarikát. (Ezt előtte egy szitán átmosom és leszárítom, így puha lesz és kevésbé csípős.) Melléteszem a diószemeket és a kisebb darabokra vágott sajtot. A tetejére borsot tekerek.
2 személyre /

2 személyre / 575 kcal / 42 g zsír / LF30 65,4%
3 ek olívaolaj használatával (5 ek helyett):
2 személyre / 486 kcal / 32 g zsír / LF30 59%

  4 hozzászólás to “Rucola karamellizált körtével”

  1. Tökéletesen egyetértek a férjeddel! :)
    Jó ötlet így karamellizálni, meglehetősen leegyszerűsíti a dolgot!

  2. :-) igen, tényleg sokkal egyszerűbb, bár lehet, hogy annyira nem tökéletes, de átforgattam menet közben és jó 5 percig tartottam rá. Ennyi készített karamellben nehéz lenne átforgatni őket, vajat vagy mást kellene még hozzáadni. Azért így is örülök, hogy rájöttem!:-) paradicsom héját is így szoktam leszedni.
    Mostanában sokat karamellizálok, talán emiatt.

  3. Először is finom falatokban és boldog percekben gazdag új évet kívánok ;)
    Tetszik ez a saláta – már csak mert én is sokkal jobban szeretem a rucolát mint más egyéb salátafélét ;)
    Lehet elcsusszantam felette – tán karácsonyra kaptad ezt a piromániás játékszert?

  4. Neked is ugyanilyen jókat kívánok, Beatbull:-)
    Ó nem, ez a szerkenytyű már vagy két éve megvan, de sokáig nem használtam, míg lassan rájöttem, hogy nem csak a creme brulee tetejére használható! Mára már progresszív módon megnőtt a felhasználási faktora!

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.