máj 092008
 

Ha eszembe jut egy-egy – számomra szokatlan és még ismeretlen – alapanyagtársítás, akkor rendszerint megnézem a világhálón, eszébe jutott-e ez másnak is. Többnyire nem veregethetem magam vállon, hisz a legtöbb izgalmas kombináció már foglalt és régóta gazdára talált. Miért is épp én lennék az, akinek először eszébe jut a tengeri moszat, a szőlőhegyi őszibarack és az afrikai vadászpinty fazékban való, spontán házasítása? (Ne tessék kipróbálni, most találtam ki.)

Most viszont hasonló dolog történt, legalábbis kulináris fantáziám legújabb eredménye leves formájában nem köszönt szembe a világhálón! Találtam ugyan spárgás almakompótot (hmm, nem is rossz), almás spárgasalátát és természetesen fűszerezett köret formájában is, de a leves – stippi-stoppi, húú, az az enyém!!

Nem nagy történet az egész, árválkodott egy köteg spárga a hűtőben, és néhány szem Granny Smith, meg egyéb gyümölcsök is, de azokat nem tudtam beépíteni a levesbe. Összefőztem, ízesítettem, de fűszer már nem akaródzott bele, szerintem így, természetes ízeivel maradt a legfinomabb. Talán egy szárzellert elbírt volna még, de nem erőltettem. A savanykás ízét kiemelendő hozzálöttyintettem még egy keveset a szélesvásznú ecetes arzenálból – mézbalzsamra tippeltem, jó lehet bele még a sűrű almabalzsam is, sőt, zöldcitrom levével is mennyei lehet! Már aki szereti a savanykás leveseket, mert az almától ez az lett.
A végén baconszeleteket kisütöttem, ezt tettem még a levesbe harapnivalónak. Ezt manapság divatos bacon chips-nek is hívni, hát nem tudom, ennyi idegen szótól egy fogásban, ragozva… de mindenki nevezze úgy a gyermekét, ahogy akarja. Az egészben hagyott spárgafejekkel meg aztán tényleg tele is lett a leves:-)
Kisütött baconszeletek nélkül nyáron akár jégbehűtve is megállja a helyét, ki fogom próbálni!

Még mindig és továbbra is Lorient tessék hibáztatni, ha sok errefelé a leves:-)) Merthogy továbbra is jár az agyam, hogyan is lehetne a krémleveseket kihúzni az unalomból.
Például így! És még mindig nincs vége….

spargakremleves_alma_bacon(02)d_1200

Almás spárgakrémleves sült bacon-szeletkékkel

2 ek olívaolaj
1 fej hagyma
500-600 g fehér spárga
2 db alma (pl. Granny Smith)
150-200 ml fehérbor
2-3 ek brandy
500 ml zöldségalaplé
150 ml tejszín (30%)
1 mk só
bors, frissen őrölve
1 ek méz-, vagy almabalzsam
8-10 szelet baconszalonna

Egy fazékban felhevítem az olajat és üvegesre pirítom benne a hagymát. A spárgát megtisztítom, a fejét pár centire levágom és félreteszem, a maradék spárgát és a hámozott almát kisebb darabokra vágom. Rádobom a hagymára és hagyom egy kissé pirulni. Akkor felöntöm a borral és a brandyvel és pár percig beforralom. (Az alkoholt a hagymán is felére lehet forralni, de akkor a spárga és az alma nem tud pirulni, de én most így tettem.) Hozzáöntöm az alaplevet és ha még nem lenne puha, készre párolom. Akkor az egészet botmixerrel pürésítem, és annyi tejszínt teszek hozzá, hogy kellően sűrű legyen, majd beleteszem a félretett spárgafejeket és néhány perc alatt megfőzöm. Esetleg érdemes néhány almaszeletet is félretenni és a végén a spárgafejek mellett azt is a levesbe tenni.
Közben a baconcsíkokat nagyobb darabokra vágom és ropogósra sütöm, de még jobb, ha ide is teszünk néhány vékony almagerezdet, és együtt pirítjuk.
A levest egy kevés méz- vagy almabalzsammal savanyítom. Tálalásnál a tányérokba teszem a kiolvasztott bacondarabkákat.
3-4 tányérnyi / 

*Változatok:
Hogyan tedd tejtermékmentessé? – tejszín > növényi tejszín, zabtejszín, rizstejszín, kókuszkrém, stb.
Hogyan tedd vegánná: – tejszín > növényi tejszín, zabtejszín, rizstejszín, kókuszkrém, stb.

Hogyan tedd paleóvá: – tejszín > növényi tejszín, kókuszkrém, stb.

Almás spárgakrémleves baconszeletkékkel

  25 hozzászólás to “Almás spárgakrémleves bacon-szeletkékkel”

  1. micsoda véletlen egybeesés, hogy Nálad is pont ma s pont ugyanakkor került ki egy új ízkombináció! ;)
    nagyon izgalmasnak hangzik a spárga almával, épp holnap tervezek spárgalevest főzni szüleimnek ebédre, de szerintem most simán fogom elkészíteni – következő héten viszont mindenképp kipróbálom ezt a receptet, mert nagyon izgatja a fantáziámat! Különösen a bor & brandy miatt is ;) Bár utóbbit azt hiszem almapálinkával fogom pótolni ;)

  2. Beatbull, az élet csupa véletlenekből áll:-)))
    Szerintem Neked is ízlene, és biztos vagyok, hogy próbálkozol még néhány ízesítő elemmel is:-). Bár ez épp ilyen letisztultan a legjobb, szerintem. Csak a spárga és az alma kényes egyensúlyát kell eltalálni.
    Sajnos nem volt kéznél Calvados-om, azt is be lehetne forralni, esetleg cidre jöhetne még szóba, de attól tartok, az már sok.

    Legközelebb viszont a baconnel együtt kisütök néhány almagerezdet néhány gyömbérszeletkével, úgy teszem rá, de nem a levesbe.

  3. Adtam volna Calvadost!:-)
    Nagyon jól hangzik, ma este megcsinálom ezt is és a Beatbull féle paradicsom-banán témát. Ízorgia a köbön! Már alig várom!
    Köszönöm Nektek!

  4. Ó, nekem a hűtőmben ott nyugszik néhány kis üveg Bolyhos almapálinka, az szokott belemenni ;)
    Sok függ szerintem az almafajtától is. Nekem jelenleg még egy kis édesköményes/ánizskapros ízesítés van most a fejemben ötletként hozzá ;) Talán Ízbolygó, kipróbálod még ma este vele? Ha igen is, ha nem is, akkor én jövő héten biztosan ki fogom! ;) Nagyon izgi és színes estének ígérkezik ez a mai Nálad ;)

  5. :-)) Ilyen lehet az, amikor az Ízbolygón orgiáznak:-))
    Ó, köszönöm, de nem is gondoltam rá, de legközelebb feltárcsázom a Calvados hotline-t!:-))

    Beatbull, ezt a Bolyhos pálinkát nem ismerem, de olyan megsugós tippnek tűnik:-). Persze, kásás, édeskés almával biztos nem hozza ki az ízharmóniát, elveszne benne az alma, szerencsére én amúgy is általában GS, vagy Pinklady almát veszek, azok ropogósak, savanykásak.
    Nagyon kiváncsi vagyok!:-)

  6. Ízbolygón orgiáznak???? Neem, az nem ilyen!:-)))

    Bolyhos pálesznek már a neve is jó!:-)

    A PinkLady a kedvencem! De azt inkább csak magában elrágom:-)

    Ja! És nem kaptam szép spárgát, úgyhogy a Beatbull-féle pari-banán a vacsi, de holnap remélem már ilyen lesvest kanalazok!:-)

  7. Én a dolog kulináris részére gondoltam, miért, TE mire?:-)))
    Meg kellene kérdeznünk Beatbullt, hol szerezte be ezt a mikszáthi nevű nedüt. Tényleg csak jó lehet, ha ennyit betárazott!

    Ja! Én meg csodás zöldspárgát kaptam, most vagy nyersen elrágogatom, vagy ricottás krémmmel együtt sonkába tekerem:-)))

  8. Bocsi a megkésett válaszért – hétvégén itt voltak szüleim nálam vendégségben.

    A Bolyhos és Szicsek pálinkákat szüleim szokták mindig hozni – nekem a Szicsek nedűk még egy fokkal jobban ízlenek. Egyébként az Alföldről származik mindkettő, Bolyhost boltokban is lehet kapni, igaz mióta jópár aranyérmet nyert különböző pálinkafesztiválokon, azóta felkapott lett (s ezáltal drága és ritka… sajnos…). Szicseket pl. a Magyar Pálinka Házában lehet kapni Pesten – tőle származik a legfinomabb vilmoskörtepálinka, amit valaha ittam. Ezen kívül az év pálinkája volt a feketeribizlije, aminek az illata olyan, mint nagymama lekvárja ;) Ugyancsak favoritom még a bíbor kajszi – a legfinomabb (kajszi-)barackpálinka, amit eddig valaha ittam. A jelenleg felkapott mézes pálinkákért nem rajongok, Szicseknél szerintem nincs is.

  9. Beatbull, köszönöm, annyira felcsigázódtam a pálinkád ügyében, hogy próbálok is szerezni belőle. A férjemnek biztos ízlene:-))

  10. Kedves Mamma, űűű, ez nagyon jó (persze nekem ohne szalonna) és minő véletlen, van egy csomag sürgősen felhasználandó spárgám! :)))
    Másik: annyira nagyon kíváncsi lennék, nálad mi a helyzet! :)))
    http://gourmandula.blogspot.com/2008/05/rapidrandi-htben-levetkztem.html

  11. Most látom csak, ahogy épp írom össze a hozzávalókat, hogy Te zöldségalaplével készíted? Nem főzöd ki a spárga maradékaiból az ízt spárgalé formájában? Én ha nem is főzök levest, akkor is kifőzöm, mert imádom az ízét – spárgaleveshez meg szerintem más nem is mehet, mert csak elferdíti a spárgaízt. Azt hiszem a receptnek jó sok sarkán csavarni fogok ;) De még alma és spárga lesz benne ;)

  12. Dehogynem, szoktam, főleg, ha elég sokat is le kell belőle vágni:-)), de akkor minden postnál bekopipésztelhetném:-))
    A zöldcitromos spárgalevesnél beírtam (Orient-en). Végül is az is zöldségalaplé, nem??:-)))

    Nyugodtan csavarj csak, kiváncsian várom is, én elsőre nem kísérteztem, arra Te vagy a felelős!!:-)))

  13. Nekem ég és föld a különbség a spárgalé és a zöldségalaplé között – különösen spárgalevesnél zavar be nagyon szerintem a zöldséges íz. Orienten láttam, de nem tudtam mit elképzelni rajta, hogy “spárgalével együtt mérve” – fifti-fifti avagy a főzés szabadsága? ;)

  14. A spárgalével együtt mérve azt jelenti, hogy annyit teszel bele, amennyit épp ki tudtál hozni:-)), levonva az összfolyadék mennyiségéből – most épp nem mértem le mililiternyi pontossággal, ahogy egyébként szoktam. Ha meg ottfelejtem a fazékban, koncentráltabb, de kevesebb lesz, innentől kezdve meg már nehéz pontos receptet írni!! Ennyi főzési szabadságot lehet azért adni!!:-))

    Amúgy az a leves iszonyú spárgás, igazából csak az van benne, szóval mindegy (szerintem), hogy egy kanállal több koncentrált spárgalé, vagy kevesebb:-)))

  15. Micsoda véletlen, nálam is hasonló volt. Nekem egyáltalán nem zavart be a zöldségalaplé íze, bár nem is főztem túl erősre.
    Látom, újabb trükkök kerültek elő, gratulla, nagyon tetszenek!

  16. Igen, Lorien, láttam a levesedet:-) Jó ötlet a spárgás töltelék, ebben az esetben tényleg túlzás lenne még a spárgalé is, akkor már semmilyen más íz nem játszik.
    A raviolikban a spárgafejeket az összetartás végett esetleg ricottával, nota bene medvehagymával:-) kevertem volna össze, hogy szélesedjen az ízpaletta, de így is hmmm lehetett!!
    (Sűrítéshez régen – ma már nem – burgonyapürépelyhet használtam. Jó ötletnek bizonyult, ma már az E-k miatt nem, azt hiszem, voltak benne. De biot ma is minden további nélkül beletennék:-))
    (Lorien, van még a trükköstárban:-)))

  17. Nevetni fogsz, a medvehagyma nekem is eszembe jutott, sőt a ricotta is /ez utóbbit sajnáltam kibontani ennyiért/, ráadásul átgondoltam, és úgy döntöttem, hogy maradok a színtiszta purista vonalnál, első kísérletre legalábbis. A medvehagyma egyébként is túlzás, amely ugye, nagyon is távol esik tőlem :D

    A keményítő nem is annyira sűrítőanyagnak kell, hanem állagjavítőnak, sokkal krémesebb érzete lesz tőle a levesnek, kicsit össze is fogja. Nem tudom, a krumplipürépehely mennyire szemcsés /soha nem használtam még/, de ha jól tippelek, az összeturmixolt zöldséggel lehet nagyságrendileg egy méretosztályban. A színtiszta keményítő szerintem biztosan jóval ez alatt van, ezért működödött jól.

  18. Hehe, ez jutott az eszembe, mert tegnap medvehagymás polentát főztem:-))

    Nagyon kiváncsi vagyok, Beatbull mit alkot ebből, de ebben az esetben én is azért nem tettem bele semmi mást, hogy kellő egyensúlyban kiérződjön mindkét alkotórész. A kisült bacon pedig nem nyomta el, hanem egy másik síkon melléállt.
    A pehely a kész levesben teljesen feloldódott, de bársonyosság szempontjából biztos a keményítő a nyerő! A pehellyel gyorsabban lehetett dolgozni és adagolni.

  19. Megszületett ma ;) A hagymát, balzsamot és a fehérbort kihagytam belőle, mert nekem már az almától is elég volt a savanykás íz. Ezen kívül a bacont egy csinibb chipsre cseréltem, ami ízként is enyhén jelen volt a levesben. Zöldségalaplé nálam teljes mértékben spárgalé volt, a brandy pedig almapálinka. A többi összetevő (még) titok ;) Ja, azért még az alma és a spárga volt a két főszereplő ;)

  20. Teljesen felcsigáztál…. izgatottan várom, még akkor is, ha már rá sem lehet ismerni:-)))

  21. Imádom a krémleveseket, akár unalmasak, akár nem :) (Na jó, egyszer ettem étteremben burognyakrémlevest, kíváncsiságból, hát nem tudom, mire számítottam, de híg krumplipüré volt :D)

  22. Anyuha, akkor ezt is szeretni fogod, szerintem:-))

  23. Miután 3 napja spárgát eszem különböző formátumokban… sajna ezt is muszáj lesz kipróbálni. Létezik spárga-túladagolás? :)

  24. No, itt az átdolgozott és kicsit ázsiaisított változata ennek a levesnek – remélem tetszeni fog ;)
    http://kiserletikonyha.blogspot.com/2008/05/alms-sprgakrmleves-zsiai-betssel.html

  25. Megnéztem:-)) Merész, de érdemes lesz kipróbálni!

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.