nov 222008
 

Hát kérem, kérlelhetetlenül itt a tél. A naptár szerint ugyan még várhatott volna egy ideig, ha nekem szól, akkor be sem teszi a lábát oda, ahol én vagyok, de a télnek álcázott kései ősz meghozta számomra a karácsonyi hangulatot is. Most már nem kapálódzok ellene, mint néhány hete, amikor verőfényes, simogató napsütésben kellették már magukat a karácsonyra szánt portékák. Akkor az még vicces volt.

Most már nem az. A házból kilépve fázósan húzom össze a kabátom, meleg sálat tekerek a nyakam köré és előszedtem a szekrény mélyéből a csinos gyapjúkesztyűmet is. Annak idején pénzt nem sajnálva vettem egy gyönyörű darabot, hogy legalább a hideg kellemes emléket ébresszen bennem és kedvem legyen kidugni az orromat a fagyos (plusz tízfokos:-) zimankóba. (Azóta rájöttem, hogy ez igencsak jó terápia. Egy divatos, drága darab túlsegít néhány vészhelyzeten is…)   

Egyszóval, mától, jobban mondva már a hét közepétől a konyhámban kikiáltottam a karácsonyi előkészületeket. A dolog azzal kezdődött, hogy a férjem hazahozott az egyik útjáról néhány karácsonyi cédét. Legalább harminc van itthon ebből a műfajból, de az a meglátása, hogy sosem elég az ilyesmi, karácsony minden évben lesz, a cédét pedig nem növi ki az ember, mint holmi mikulásruhát. Egyszóval, fel is tette az elsőt, és olyan kellemes, fahéjillatú, gyömbérízű hangulatunk kerekedett, hogy azon nyomban megnyomtam azt a bizonyos gombot. Kekszet már sütöttem, ugyan nem ezt, de ez a régebbi darab nagyon finom lett. A titka elég egyszerű: marcipán lakik a belsejében, és én imádom a marcipánt, ráadásul azt még lekvárral is összekevertem, úgy gyömöszöltem a belsejébe. Egy hihetetlenül egyszerű, mégis rafinált receptúra, viszonylag gyorsan el is készülünk vele.

Diós-marcipános golyók

Diós-marcipános golyók

Az omlós tésztához
200 g vaj
400 g liszt
150 g cukor
1 db tojás
1 csipet só
A töltelékhez
100 g dió
100 g nyers marcipán
100 ml ribizlilekvár vagy -zselé
A tetejére
25 db ép fél diógerezd (kb. 50 g)
25 db kandírozott maraschino meggy
100 g étcsokoládé (min. 60%-os)
1 ek vaj
1 ek víz
2 ek cukor
 

A hideg vajat kisebb darabokra vágom és egy tálban a többi hozzávalóval omlós tésztát készítek. A kész tésztát fóliába tekerem és 1 órára behűtöm.
Közben a sütőt légkeverésen 180 °C-ra (alsó-felső állásban 200 °C-ra) előmelegítem.
A töltelékhez a diót apróra vágom és a szintén villával apróra tördelt marcipánnal és a zselével együtt egynemű masszává keverem.
A tésztát kiveszem a hűtőből és 50 darabból kézzel kicsi golyókat formálok. Tenyérrel ellapítok egy-egy golyót és a tetejére egy kanálka tölteléket teszek, majd újra golyóvá gyúrom. Mindegyik tetejére teszek még egy fél diót vagy egy szem meggyet.
A diós golyókat beteszem a sütőlappal kibélelt sütőbe és 20 perc alatt készre sütöm. Max. 40 °C-on összeolvasztom a mártás hozzávalóit és ha kihűlt a keksz, a tetejére mintásan pöttyintek belőle.
50 db diós golyó / 

  6 hozzászólás to “Diós-marcipános golyók”

  1. én ezt miért nem láttam aznap, amikor kitetted? na mindegy.

    lényeg – nagyon tetszik ez nekem, majd a meggy helyett valami mással operálok.

    (háztetőn készült?:)

  2. Azért nem láttad, mert akkorra akartam feltenni, de kicsit később lett, és nem akartam előredátumozni:-))) Kis szemfüles!:-)) így is rátalál, aki akar:-))
    Tényleg nagyon klassz a töltelék, egyszerű, de zseniális! Bármit tehetsz a tetejére, még kandírozott gyömbért is…

    Igeen, háztető, néha felmászok:-))

  3. milyen kis helyesek! :)

  4. és finomak is:-)), de ez itt most a tetőtéri hadművelet:-))

  5. Szépséges fotók, érdekes összekötő szöveg, no meg jó receptek. Mindig erre jutok, mikor ide jövök.

  6. Reni, köszönöm!:-))
    Nekem minden része öröm, jó, ha Te is találsz valamit.

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.