jan 142009
 

Hosszú éveken keresztül minden hétvégén omlettet ettünk reggelire. Nem tükörtojást, nem rántottát, hanem laposan sült, lepedőnyi, még remegős, ezernyi finom dologgal megtöltött, megpakolt tojáslepényt. Hajszálra olyat, amilyet a luxusszállodák omlettes fiúi sütögetnek reggelente kis látványkocsijukon a vendégeknek, közben megkérdezik, melyik tálkából tegyenek még hozzá egy keveset: mehet a hagymásból is, vagy inkább a sonkás, gombás, netán az apróra vágott paprikás a favorit, a tetejére pedig mehet-e parmezán, vagy szórjanak rá egy kevés koriandert. 
Néha formában sütöttem, akár a frittatát vagy a tortillát, de mivel mindenki ízlésére tekintettel kellett lennem, ezért minden családtag megkapta a saját, személyre szabott omlettjét. A leggyakoribb az volt, hogy kenyeret sütöttem a tojás alá, mivel ezt mindenki szerette, erre került aztán a tojás. Általában szinkronban sütöttem két kisebb serpenyőben, hogy nagyjából egyidőben ülhessünk asztalhoz, ahol aztán jó sokáig, sok-sok kávé és narancslé mellett eszegettük a reggelinket és közben megvitattuk a világ és az elmúlt hét dolgait.
Mikor elfogyott a tojás, olívaolajba tunkoltuk a kenyeret, vagy a megmaradt sajtot forgattuk a mártásba, sűrű szószokba, később előkerült a sütemény is.

Szép világ volt, nem is értem, miért lett vége. Arra emlékszem, hogy a túlstrapált serpenyőkben egyre gyakrabban leragadt az omlett, aztán szép csöndben áttértünk a  reggeli süteményekre.

Múlt hét végére a férjem egy nagyobb adag csirkemájjal állított haza, és omlettet javasolt. Elővettem a közepes méretű serpenyőmet és közeli mustrának vetettem alá, elbírja-e az alja az omlettsütést. Különben menten leragad, abban pedig nem lesz örömöm.
Bírta. Egybensült tojást, vagyis egy vastagabb frittatát nem mertem benne sütni, de az omlettet könnyen ki tudtam emelni.
Egy gyorsan összeállított saláta került mellé, a tojást pedig bőséges megszórtam apróra reszelt parmezánnal. De ami igazán a fellegekbe repít egy omlettet és napfényessé varázsolja a legszürkébb, legmorcosabb reggelt is, az a máj tetejére csorgatott sűrű és mézédes balzsamecet, ami megkoronázza még a legegyszerűbb omlettet is. Ne takarékoskodjunk vele, megéri !!
Frittata csirkemájjal, parmezánnal és balzsamecettel
Omlett csirkemájjal és balzsamecettel
(Omelette con fegato di pollo e aceto balsamico)

A csirkemájhoz
1 tk vaj
1 tk olívaolaj
½ db salotta
kb. 100-150 g csirkemáj
löttyintés konyak
só, feketebors
Az omletthez
1 tk olívaolaj
½ db salotta
2 db tojás
só, feketebors
Az összeállításhoz
koktélparadicsom
1 db csípős paprika
½ db húsos paprika
olívaolaj + pezsgőecet

parmezán
balzsamecet (ABTM legalább 13 éves)

A salátához felvágom a paradicsomot. A kétféle paprikát apróra vágom és elkeverem az olajjal és egy kevés pezsgő (vagy bármilyen más) -ecettel.

Előkészítem a csirkemájat: megmosom, levágom a fölösleges részeket és méretesre vágom. 
Egy serpenyőben megolvasztom az olajos vajat, üvegesre pirítom benne a fél felvágott salottát és néhány perc alatt közepes hőfokon mindkét oldalról megsütöm a májat. Ha kész, meglocsolom egy kevés konyakkal, hagyom, hogy elsisteregjen, kiveszem és lefedve félreteszem.

A serpenyőbe öntök egy kevés olajat, ráteszem a másik fél salottát és a felvert tojásból omlettet sütök.
Tálalásnál a tojásra parmezánt reszelek, ráfektetem a májat, meglocsolom a balzsamecettel és salátával és fehérkenyérrel tálalom.
1 személyre /

  6 hozzászólás to “Omlett csirkemájjal és balzsamecettel”

  1. ez jól néz ki:) imádok minden tojásos ételt. ehhez hasonló receptem nekem is van, “olasz omlett” néven, és pont a napokban godoltam rá, hogy elkészítem, mert régen ettem már…

  2. Nem valami zsírpárnák kialakulása miatt kellett leállni ezzel a kalóriadús reggelivel? ;)
    Lassan akár már balzsamecet és társai névre is átkeresztelhetnénk a blogodat ;)

  3. Toma, nem a frittatára gondolsz, ami csupán abban különbözik, hogy több tojásból úgy sütik, akár a tortillát. Két tojásból azt nehéz.
    Amilyen egyszerű, annyira klassz, és ha még extrafinom hozzávalók is vannak, mint a fiatal parmezán (de ritka!) és jó öreg balzsamecet, akkor mennyei!:-)
    Várom a Te verziódat is, Toma, mi már annyi mindent kipróbáltunk!

    :-))Beatbull, neeeem! A jót is megunja az ember egyszer:-) A viszonylagos jó hírem megtartása érdekében:)) csak Neked árulom el, hogy néha még pezsgőt is ittunk mellé! Persze csak ritkán!:) Ha maradt valami estéről:))
    Így megszaporodott volna a balzsamecet?:) Sokmindenre locsoltam eddig is, az biztos! Most épp öt fajta van, abból kettő abszolút szuper minőség (értsd: drága is), olyan, amit sajtra öntve is eszegetünk.
    Na, már látom is a legújabb fejlécet:
    Mamma új blogja: Vino e balsamico :)))

  4. Majonézhez is írtam, de azért ide is leírom, hogy köszönöm, azóta már sikeres vagyok, és nagyon finom lett, csak hát többet kell csinálnom, mert elég gyorsan fogy! :)
    Omlett: haj azok a szép nyugodt reggelek! Nálunk nincs ilyen, sok a gyerek, sok az éhes, gyorsan enni akaró száj! :)
    De, hogy stílusos maradja, olyan olaszosan nagyhangú reggelijeink vannak, és főleg kiabálunk mert csak úgy halljuk meg egymást! :)

  5. mamma, fogalmam sincs, de gyanítom hogy valami olyasmi lehet. aszem egy-két éve láttam egy antonio carluccio műsorban és egy cetlire firkantottam le utána, és csak odaírtam, hogy “olasz omlett”, mert nem emlékeztem az étel nevére. de persze semmi mennyiség, meg hogy mit hogyan, csak pár szóban a hozzávalók…:)) sok ilyen cetlim van, és ha csak hónapokkal később akad a kezembe, mikor már nem is nagyon emlékszem hogyan is készítették el. na, akkor lehet improvizálni!:))))

  6. :-) Orsi, ha megengedhető, fogj két serpenyőt, ahogy én, úgy könnyebb még egy nagyobb családra is megsütni!:-) De egy hatalmasban akár 12 tojásból is süthetsz frittatát !! És akkor tényleg egy nagyhangú, olasz reggelit varázsolhatsz! (Mondjuk azt leszámítva, hogy Olaszhonban ilyet csak déltől kezdve esznek, de ez már semmiség:-)))

    Toma, ebben az esetben az improvizáció szinte kötelező!:-))) Kiváncsi vagyok, mit sütsz ki belőle:-)

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.