ápr 232009
 

Túl sok dolgot nem fűznék hozzá ehhez a vacsorához, mivel nincs mit.
Késő délután korgó gyomorral ballagtam haza, ilyenkor betérni egy üzletbe – mint tudjuk – nem jó ómen. A sajtboltban megláttam a fadobozba rejtett krémes, francia sajtokat és ebben a pillanatban eldőlt a vacsora. Mint azonban brit tudósok többszörösen is közzétett kísérletei által is megtudhatjuk, hogy az éhségérzettel küzdő női személy hímnemű párjával ellentétben nehezebben tudja kordában tartani élelmiszer-vásárlási szokásait, így ez alól én sem voltam kivétel.

Régebben sütöttem már fokhagymával megspékelt és fehérborral locsolt camembert-t, így azonnal lecsaptam a fadobozos sajtra. Mont d'Or nem volt, viszont kaptam Le Sanglé-t, ami hasonló eljárással készül és ugyanúgy lehet fogyasztani. A Mont d'Or körüli vita igen érdekes, de erről most nem írnék sokat, akit érdekel, olvassa el a Gusto-n, illetve a Wiki-n (/EN/FR/DE).
             
Vettem még Isigny-ben készült, eredetvédett Camembert sajtot, és Tomme de Savoie-t (eredetileg Tomme-ot szerettem volna sütni, ez volt a cél). A pékségben vettem még egy langyos baguette-t, a zöldségesnél egy tál finoman illatozó epret, aztán befordultam Maria-hoz egy dobozka házi mascarpone-ért és rohantam haza.

Otthon először felbontottam egy flaska apúliai vörösbort, benyomtam az épp futó kedvenc cédémet (milyen kúl lenne, ha most azt mondanám, hogy ütközésig felnyomtam a potmétert – de ennek hiányában csak nyomtam a hangerőgombot), majd felkapcsoltam a sütőt. Azt 160 fokig.
A sajtot kibontottam, kortyoltam a boromból, ütemesen mozogtam a meglehetősen hangos zenére (meglátjuk, milyen arcot vágnak holnap a szomszédok), majd a sajt felét áttettem egy szufléformába. 
             

             
Megkerestem a Calvadost és öntöttem rá valamennyit majd meglocsoltam egy kevés mézzel. Fenyőmagmézet öntöttem rá, de nagyon jó hozzá a gesztenye- vagy egyéb, nem túl édes méz is. (Nagyon szeretem sajthoz a mézet, erről már írtam a diós radicchioval körített mézes sajttál kapcsán is.) Betoltam a sütőbe és közben előkészítettem a fotózás körülményeit. Közben kétszer törtem a baguette-ből és a bor mellett rágcsáltam a puha kenyeret.
Az epret megtisztítottam és felvágtam, a borsot megtörtem, ezt szántam ugyanis desszertnek.
Mikor megolvadt a sajt, gyorsan kikaptam és lefotóztam. Aztán egy feltöltött pohár borral lehuppantam a kanapéra és a kenyérkét a forró sajtba tunkolva megvacsoráztam. Mennyei volt!

Ami a legjobb: a grillezés cimke nem véletlen: a sajtot öntsük fel a fadobozban és fedetlenül tegyük rá a már szunnyadó parázsú grillre: finomabbra sül, mint a sütőben!! Tegyünk mellé néhány szelet baguette-t is és az enyhén pirított kenyérszeletekkel tunkoljuk ki a sajtot.
             
Ó, igen, elfelejtettem megemlíteni, hogy egyedül voltam, és micsoda kellemes estét töltöttem magammal! :)  

Sült vacherin-sajt mézzel és Calvados-szal

1 guriga vacherin típusú sajt
1 naagy löttyintés – kb. 3 ek. – Calvados
kb. 2 ek píniaméz (vagy egyéb zamatos, jóminőségű méz)
feketebors a tetejére
baguette a tunkoláshoz
 

A sajtot kiveszem a fóliából és visszateszem a fadobozába vagy beteszem egy kisebb kerámiaedénybe. Bőven öntök rá Calvadost és mézet csorgatok rá. Beteszem a 180 °C-os sütőbe és kb. 10 perc alatt megolvasztom a sajtot. Kiveszem, borsot tekerek rá és rusztikus kenyérszeleteket adok mellé, amivel ki lehet tunkolni a sajtot.
2 személyre /

  11 hozzászólás to “Sült vacherin-sajt mézzel és Calvados-szal”

  1. Ez így, reggeli előtt diétázok ellen elkövetett bűntett! :)
    Most egész nap ez fog a fejemben járni, miközben a salátám eszegetem..:)

  2. Épp tegnap mesélt nekem valaki egy srácról, aki spéci mézeket készít, van amit kifejezetten sajtokhoz, erre most ez…
    :-)

  3. Tudsz élni, mi tagadás…:-))))

  4. Horasz, ne salátát egyél reggelire, hanem finom gyümölcsös zabpelyhet :)) akkor a mézes sajt látványa is elviselhetőbb lesz! :)))

    Igen, Eszter, a fanyar, fűszeres mézek elképesztően finomak sajthoz, persze sajtja és méze válogattja :)) Érdemes kipróbálni!

    Jaj, Gabojsza, de Te is ám!! :))) Csak így érdemes!!

  5. Cavolo!
    Na most erre mit lehet mondani?
    Mamma, egyszerűen fantasztikus ez az egész!

  6. Éhségérzettel küzdő nőknek nem kéne ezt a receptet elolvasni. Hazaértam a munkából, éhes vagyok, és nincs itthon se sajt, se baguett, se jó bor. Nem tudom, most mi lesz így velem…

  7. :-) Fején találtad a szöget, Gabah, az volt:))

    Hú, Joa, reméltem túlélted… , igazán sajnálom. Belátható ínséges időkre jól jön egy elsősegély-csomag, amiben van fagyasztott kenyér, jófajta sajt és egy üveg vörösbor. Ez utóbbi nem a fagyasztóban :) Nem pótolja az igazit, de jobb a semminél:)

  8. Merthogy Calvadost is, meg sajtot is kell vennem, az nyilvanvalo volt, ugye?

  9. Ennyire megihletett?:) Szeretni fogod, abban biztos vagyok!:)
    Calvados helyett nyugodtan használhatsz jófajta angol brandyt is! (Olyat tartasz, ugye??:))

  10. Annyira jól néz ki, biztos mégannyira finom!
    Ma ettem Calvados öntettel készült húst egyik vendéglőben, és nagyon finom volt.
    Utánanéztem az italnak, így jutottam ide!
    Már csak az a kérdés, hol lehet az italt elérni, a sajtot majd csak sikerül valahol….:-)
    Valakinek ötlete?
    Grtatulálok Mamma!!

  11. Terezia, tényleg nagyon jó volt, bár Calvados helyett más, enyhe borpárlatot is el tudok képzelni.
    Calvadost több online helyen is lehet rendelni, mint pl. italclub, vagy italnet (ezeket épp kikerestem), ha nem találnál jól felszerelt gourmet-üzletben.

    Köszönöm, Terezia!:)

Leave a Reply to Gabah Cancel reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.