dec 012009
 

Szégyen lenne lemaradnom a VKF! legújabb fordulójáról, mivel igencsak szívemen viselem a gasztroajándékok készítését. Nemcsak sordíszként szolgál az a tábla az oldalsávon, nem, tényleg nagyon szeretem a gasztro témájú ajándékokat – adni és kapni is egyaránt. Ilyenkor úgy érzem, mintha magamból is adnék valamit. Ha pedig nem ehető, vagy nem a saját kezem alkotta ajándékról van szó, a gondolataim, a törődésem mindenképpen helyet kapnak egy másik konyhában.

Ötletem tengernyi lenne, de időm mostanában még az eső után felszáradó tócsafoltoknál is kevesebb, de erre az almazselére még futotta. Azaz, dehogy futotta, hisz ezt sem én készítettem, hogy stílszerű legyek – ajándékba kaptam:). Pedig nem is tudta az illető, hogy VKF-re készülök, mégis tálcán, vagy inkább üvegben kínálta a lehetőséget.
Viszont annyira finom volt, hogy nekiállok majd magam is, mert pikk-pakk össze lehet dobni.

Azonnal rá is jöttem, mitől ennyire finom. Elárulom, pedig látszólag semmi különös, csupán egy almazselé!
Akitől kaptam, tudta, hogy ugyan nem rajongok túlzottam az édes, vajaskenyérre kenhető klasszikus lekvárokért, viszont nagyon szeretem a pikáns, fűszeres, nem hétköznapi összeállításokat. Hogy egész pontos legyek, ezek engem teljesen levesznek a lábamról. Ha jól emlékszem, épp magos francia mustárral készült boros fügelekvárt csorgattunk a sajtunkra (ennek a receptjét is megígérte), miközben arról merengtünk, milyen sajtokhoz milyen lekvár illene. Rá két héttel kaptam ezt az üveget.

Egyik nyitja, hogy natúr, rostos, még enyhén savanykás almalével készült és nem bolti, cukrozott termékkel. Rengeteg ízesítőt, fűszert tehetünk az almához, szinte mindegyik kiválóan passzol hozzá.
Aki olvasta azt a néhány fagylaltreceptet az oldalamon, látta, hogy az alkohol mellett szinte mindegyikbe teszek egy kevés, ízben hozzáillő ecetbalzsamot. Citrom helyett, pikánsabb, érdekesebb ízt ad neki. Nos, ebbe a zselébe is került almabalzsam, mégpedig nem is kevés! Alacsony savtartalmú, tehát nem is ecet, inkább már fűszer. Meret a jó ecet, az bizony már fűszer! Természetesen az alkohol sem maradhat ki belőle, talán kissé elcsépelt, hogy almához Calvados került bele, de szerintem pont így jó.

A képen krémsajttortára tettem, de természetesen sajtra is került, mégpedig kéksajtra. Remek volt úgy is. A legközelebbi vadsültnél a pecsenyeszószt is ezzel a zselével dobom majd fel.

almazsele_almabalzsam1

Rozmaringos-almabalzsamos almazselé

750 ml rostos, natúr almalé
néhány ág rozmaring
500 g zselírozó cukor 2:1
kb. 70-80 ml almabalzsam (4-5%-os savtartalmú)
1 nagy löttyintés Calvados

Az almalevet még iható hőmérsékletűre melegítem és beleteszem a megmosott rozmaringágakat. Kevergetve érdemes néhány órát bennehagyni, hogy jól átjárja a fűszer aromája. Ezután kiveszem az ágakat.
Úgy is készülhet, hogy a rozmaring leveleit apróra vágva bennehagyjuk az almalében, ebben az esetben a zselé nem áll el olyan sokáig.
A befőzés előtt előkészítem az üvegeket, hogy kéznél legyenek. (Mosogatógépben átmosom, vagy máshogy csirátlanítom.)
Ezután az előírás szerint az almalébe keverem a cukrot és 4 percig néha megkeverve hagyom forrni. Félrehúzom, hozzáöntöm az almabalzsamot majd a Calvadost is. Azonnal üvegekbe töltöm, lezárom és 5 percre fejre állítom.
kb. 4 kis üveg lesz belőle

  4 hozzászólás to “Rozmaringos-almabalzsamos almazselé”

  1. nagyon jól hangzik és a kép is csodás! most hirtelen még nem tudom, honnan szerzek almabalzsamot, de majd csak lesz valahol;-)

  2. Nokedli, szerintem még finomabb, mint a kép:)
    Almabalzsamot a legtöbb gourmetboltban, -osztályon nagy biztonsággal kapsz.
    Olyan almaecet (bár nem is ecet már:), amit hosszabb ideig érleltek tölgyfahordókban, ezért sűrűbb és édesebb, a savtartalmuk épp ezért alacsonyabb is. Némelyiket még saját gyümölcspéppel is dúsítanak.

  3. van ez a vom fass bolt, ott tuti, hogy van ilyen almabalzsam, de hogy ha nincs a kamrád mélyén zselírozó cukor, az nagyobb baj, mert ha mikor már nincs szezonja a befőzésnek, lekerül a boltok polcairól…

  4. Igen, ismerem a vom fass-os eceteket, sok fajta van és valóban jó minőségűek a gyümölcsecetek. A lényeg mindenképpen az, hogy minőségi legyen, iparilag készült tömegecettel mindent el lehet rontani:(
    Nálam épp ezért van mindig zselírozó cukor a kamrában, még nyáron betárolok, hogy télen legyen miből gazdálkodni :))

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.