dec 092009
 

Eddig is sok salátát ettünk, bár inkább én szeretem és próbálom rátukmálni a család másik, salátaidegen felére. Nem szeretném salátaügyben a már oly sokszor előkapott nagy mestert idézgetni (miszerint minden saláta, amit mi annak eszünk), de tény, hogy ezt a műfajt lehet szerintem a legsokszínűbben előadni.

Nemrég egy alkalomra több különféle salátát kellett készítenem és mindegyiknek adtam egy-egy személyiséget. Ezt az alábbit téli védősalátának neveztem el magamban, ugyanis megfontoltan úgy válogattam össze a hozzávalókat, hogy magas C-vitamin tartalmuk mellett ebben a hideg, latyakos időben igazán egészségesek is legyenek. Hogy ránézni is öröm, az már külön bónusz, nem?

Próbálkoztam a zöldségekkel, csak nem akart kikerekedni, de harmadik nekifutásra sikerült, ez az ízkombináció ízlett a legjobban. Főleg az ecet és az olaj kiválasztása bizonyult nehéznek, végül egyszerű almabalzsammal oldottam meg, a narancsos olívaolaj pedig nagyon jó lett a kivi mellé.
Izgalmas páros az uborkás kivi, viszont az uborka itt tényleg csak szaporító szerepet kap, hogy színben is harmonizáljon.

Ebben a salátában több mint 400 mg C-vitamin van, vagyis többszörös egészséggel bombázzuk a szervezetünket, ami ráadásul még finom is! (Az ajánlott napi C-vitamin  mennyiség – jelenleg – 80 mg, de ennél jóval nagyobb mennyiséget kellene magunkhoz vennünk.) A saláta egyéb vitamon- és ásványi anyag forrásáról nem is beszélve.

Ennyi C-vitamint tartalmaznak:
100 g petrezselyem – 160 mg
100 g paprika – 120 mg
100 g kivi – 50 mg
100 g uborka – 3 mg

Egy szelet hússal ettük, egy másik alkalommal kenyeret pirítottam, azzal tunkoltam ki a saláta alatti finom mártást.

kivis_uborkasalata_mozzarella1

Kivis uborkasaláta mozzarellával

2 db fürtös uborka (vagy 1 kígyóuborka, kb. 320 g tisztítva)
4 db (400 g) kivi (300 g hámozva)
1 db húsos paprika (piros vagy sárga, 150 g tisztítva)
kb. 250 g (2 átlagos guriga) bivalymozzarella *
1 csokor petrezselyem (60 g)
néhány salátalevél a díszítéshez
A salátadressinghez
3 ek (45 ml) narancsos olívaolaj
1 ek (15 ml) extra szűz olívaolaj (csak olívaolajat is használhatunk)
2 ek alma- vagy mangóbalzsam (érlelt ecet)
só, bors frissen őrölve

1. Az uborkát megmosom, keresztben elvágom és kiskanállal kikaparom a magját. Vékony félholdakra vágom.
2. A kivit meghámozom és szintén szeletekre vágom.
3. A paprikát megtisztítom és vékonyra metélem, az egészet egy tálba halmozom. A petrezselymet éles késsel apróra vágom.
4. Összekeverem a dresszing hozzávalóit és majdnem az egészet óvatosan összeforgatom a salátával, majd jó félórára állni hagyom, hogy az ízek jól átjárják egymást.
Tányérokba szedem, rámorzsolom a kézzel tépkedett mozzarellát, bőven ráhalmozom a petrezselymet és locsolok még rá a mártásból. A tetejére öntöttem még egy kevés friss olívaolajat.
4 kisebb adag / 1 adag = 381 kcal / 15,1 g fehérje / 14,3 g CH / 30 g zsír / LF30 60,6%

kivis_uborkasalata_mozzarella2

Változatok:
Így lesz tejtermékmentes és vegán: hagyd el a mozzarellát vagy használj vegán, vagy magtejből készült “sajtot”
Így lesz paleo: hagyd el a mozzarellát vagy használj magtejből készült “sajtot”, illetve tojásfehérje-korongokat

  7 hozzászólás to “Kivis uborkasaláta mozzarellával”

  1. megint csak azt tudom mondani, hogy “hú, micsoda szuper kombináció”! imádom a salátákat, de ilyen szép összeállítás eszembe sem jutna;-) mindjárt ki is nyomtatom, hogy legyen mit ennünk este;-)

  2. Nagyon extrém és szép színes – nekem való! Tudom már, mi lesz a narancsos olívaolajom sorsa…:)És alkohol nincs is benne?;)

  3. Vú, mosolyogni fogsz, de tényleg arra gondoltam, hogy mennyire szereted ezt a színösszeállítást:)
    Nekem az íze is nagyon bejött, és készen már nem is annyira szokatlan.

    Hát, most alkohol nem került bele, de hogy most így mondod :)))

  4. ma elkészítettem – egy picit változtattam rajta, de eszméletlenül finom volt! jövök hozzád gyakrabban;-)

  5. woow :) kiwi és ubi??? ok, hogy zöld-zöld, de nekem kicsit vad párosításnak tűnik, mondjuk mozzarellával bármit megeszek :()

  6. Láttam a Tiedet, az is bizonyíték rá, milyen sokfajta módon lehet variálni.
    Örülök, hogy megihlettelek!

  7. Ááá, nem vad, csak ránézésre:))) Hidd el, tök jól összesimulnak az ízek!:)

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.