feb 142010
 

Tegnap éjjel bedagasztottam a tésztát, hogy ma délelőtt fánkot süssek. Ruhával letakartam, mire tízkor felkeltem, addigra jó nagyra dagadt. Átgyúrtam, kinyújtottam, kiszaggattam az egészet és betettem őket az ötvenfokos sütőbe kelni. Még az olajat is lemértem, hogy azonnal kisüthessem. A férjem szeret zsírszagra ébredni, főleg, ha abban fánk sült :)) (Bár nem volt zsírszag, de erről majd még írok.)

Hangtompítóval lefőztem egy kávét, átkocogtam a dolgozóba és bekapcsoltam a gépet, hogy blogsajtószemlézzek. No és mit látok? Piszke sütőben sült fánkjait. Az enyémek meg éppen megkeltek, innen kezdve gondolom azt gondoljátok, amit én gondoltam.

Nem hiszem, hogy valaha is ennél gyorsabban megvalósítottak volna blogreceptet. Az időközben megkelt fánkjaim egy része kisült a zsírban, a másik fele pedig a sütőben készült. Ráadásul cukorszirupra sem kellett időt pazarolnom, nálam mindig van a hűtőben kétféle (egy sima és egy nádcukorból készült), ezekben meghempergettem a “szárazon sülteket” és kevés cukrot szórtam rájuk. Majd lelemeltem a kamrapolcról egy-egy üveg csokoládés eperlekvárt és egy baracklekvárt. Mire a férjem álomittasan előkerült, fánkhegyekbe botlott.

Ma este újabb tésztát kell bekevernem, mert nem érik meg a holnap reggelt. A mai adag kicsit máshogy készült, nem volt zsír otthon, mivel karácsonykor nem sütöttünk sem libát, sem a máját, ezért vajat tettem bele. Rumból pedig egy hároméves Havana Club volt a leggyengébb. Igazi vaníliából készült vaníliás cukor ment bele, azt hiszem, ennyi volt az összes többlet finomkodás a szokásos receptúrámhoz képest, de ez a kis plusz érződött a tésztán.

No, ki találja ki, hogy a képen melyik a melyik?
A sütős tényleg nem rossz, bár a zsírban sültnél picit szárazabb. Olyan, mint egy cukorszirupban meghempergetett minikalács (gyakorlatilag az is, egy univerzális édes kelt tészta). Fánksütésnél ezentúl majd mindig bedobok néhányat a sütőbe is, a lelkiismeret megnyugtatására:)

fank1

 

 Posted by at 14:20

  3 hozzászólás to “Fánk sütve és sütve”

  1. talán az a világosabb a sütőben sült? :) Amúgy mind nagyon jól néz ki! :)

  2. Te Mamma, hogy lehet hangtompítóval kávét főzni??? :DD

    Egyébként nem is hasonlítottam össze a normál és a sütős fánk receptjét, de az tény hogy abszolút fánkíze volt!

  3. Shellys, eltaláltad, bár a sütősek között is volt sötétebb. Azt hiszem, a szélén látszik, melyik sült szárazon, az olyan zsemlés.

    Piszke, a hangtompítós kávéfőzés az olyan, hogy befogom a fülem, hogy ne halljam:))) Csak medvealvású egyedeknél működik.

    Szerintem azt a tésztát adaptálták a sütőben sütésre, az enyémmel, amit ugye zsiradékban kell sütni, a kész fánk szárazabb lesz. Közben erre már rájöttem.. :)
    Mindenképpen kipróbálom azt a tésztát is, mert hát.. :)))

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.