máj 082010
 

A legjobb risotto, amit valaha főztem. Komolyan. Természetesen könnyű így nagyot mondani, hogy rajtam kívül senki sem kóstolta, de az biztos, hogy ezzel sikerült megugranom a saját magam állított risottomércét. Ami elég magas.
Azért megmagyarázom, nehogy még önteltnek tartson valaki is:)

Az árnyaltabb képhez persze hozzátartozik, hogy fabatkát sem ért volna az én kis rizsfőzőtapasztalatom, ha nincsenek kéznél ezek a remek alapanyagok. De voltak.
A dolog úgy kezdődött, hogy a múlt heti lábadozásomat szerettem volna hétvégén valami igazán jó, lelket is melengető finomságokkal megsegíteni. Gyönyörű medvehagymát kaptam, annyira szép volt, hogy egyesével kiteregettem őket a konyhapultra, gyönyörködtem bennük öt percig és néhány levelet átszellemülten elrágcsáltam.  Azon tanakodtam, hogy betekerem őket, mint Flat-cat, ez lett volna a méltó vég, de ehhez valahogy nem volt igazán kedvem:), vagy nem voltam még eléggé kilábadozva.
Végül is fájó szívvel széttrancsíroztam egy részét az aprítóban, de az íze teljesen kárpótolt. Francia vajat használtam, házi alaplevet és volt még a hűtőben egy darab taleggio-sajtom (ezzel retekmártogatóst készítettem egy nappal előtte), ezt tettem bele.

Ami szerintem a legjobban meghatározta az ízét – persze a medvehagymán kívül, mert abből elég sokat sikerült beletennem -, az a beforralt marsala volt. Máshogy is készítettem, ahogy eddig. A lényege az, hogy az egész fűszeres emulziót a végén kevertem a rizshez, nem pedig apránként, ahogy eddig. (Ezt a dolgot azonban még fejlesztenem kell:)) Az egész boros redukció medvehagymástúl, paradicsomostúl olyan bombasztikus ízélményt eredményezett, hogy a risottómat felhelyeztem a dobogó legfelső fokára.
Persze az is lehet, hogy végleg megelégeltem a vírust, és végre élvezni tudtam a kirobbanó ízeket.

Risotto medvehagymával, szárított paradicsommal és taleggio-valMedvehagymás risotto kevés paradicsommal és taleggio-val
(Risotto al pomodoro secco e aglio orsino)

1 szűk ek extraszűz olívaolaj
1 db salottahagyma
80 g risottorizs (pl. Arborio)
30-40 ml száraz fehérbor
kb. 500 ml (lehetőleg házi) zöldségalaplé
1 késélnyi vaj
kb. 50 g taleggio
A medvehagymás masszához
kb. 60 ml száraz marsala (vagy száraz szamorodni, tokaji)
4-6 levél medvehagyma
néhány levél petrezselyem
2 db olajban eltett, szárított paradicsom
feketebors, frissen őrölve

Egy lábasban felhevítem az olajat és üvegesre pirítom benne az apróra vágott salottát. Beleteszem a mosatlan rizst, egy-két percig átkeverem, majd felöntöm egy kevés borral. Hagyom, hogy elpárologjon, onnantól alaplevet öntök alá és mindig csak akkor öntök hozzá egy keveset, ha mindet magába szívta.

Közben elkészítem a belevalót. A marsalát néhány perc alatt a harmadára redukálom. Aprítóba teszem a medvehagymát (6 levél már igen markáns ízt ad), a petrezselymet (ebből most csak kevés szükséges, hogy ne nyomja el a medvehagyma ízét), az olajtól lecsöpögtetett paradicsomot és a borsot és a beforralt borral simára turmixolom.
A taleggiot apró kockára vágom, a tányért beteszem az 50 °C-os sütőbe, hogy meleg maradjon. (legegyszerűbb és legkönnyebb hűtőből kivéve felvágni a sajtot és hidegen a risottohoz keverni, a hőtől  úgyis jól olvad.)

Ha a rizs kész – tehát kívül már puha, belül meg már éppen nem nyers -, hagyok még rajta egy kevés folyadékot, tehát ne legyen túl száraz! (A képen is látszik, hogy most folyékonyabbra hagytam, mégse “spóroljunk” az alaplével.) Félrehúzom, belekeverem a medvehagymás masszát, egy késélnyi hideg vajat és alákeverem a taleggio-kockákat. Nem érdemes beleolvasztani, ennél úgy jó, ha néha nyelvünkre olvad a sajt.
Azonnal tányérba szedem és tálalom.
1 szeméyes adag /

  4 hozzászólás to “Medvehagymás risotto”

  1. Istenien néz ki! :)
    Erős késztetést érzek rá, hogy elkezdjem felhasználni az olívaolajban eltett medvehagyma készleteimet. :)
    Bár mostanában nálunk elég sok rizottó készül, nekem kompromisszumot kellett kötnöm Férj és Ponty kedvéért, és nem folyik annyira mint én szeretném. Mint itt a képen. Azt én most nagyon-nagyon szeretném megenni… :)

  2. Flatcat, az ízét nem lehet visszaadni!:). Az elmúlt években kétszer ettem igazán ütős rizottót étteremben (és párszor gyengébbet), és ez azokra erősen emlékeztetett. Most már tudom, hogy miért, a beforralás mindent visz!
    A maradék medvehagymát én is eltettem olajban, ennek most örülök!:)

    Mi elég folyósan szeretjük – mondjuk ennél azért 2 kanálnyival kevesebbel:). Sajnos magyar blogokon mindig túl száraz rizottókat látok, de egyszer próbáld meg folyósabbra hagyni, hátha úgy is megszeretik!:))

  3. már épp meg akartam kérdezni, hogy mi ez a sok kalóriaszegény dolog mostanában??? :)

  4. :)), férj újra a fedélzeten, én meg kilábalva, szóval jöhetnek a vaskosabb dolgok:))

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.