Júl 212010
 

Idén nagyon későn indult be a grillszezon, de ezzel nem mondok semmi újat. Májusban volt már egy kísérletünk rá, azt elmosta az eső, illetve a kintücsörgés helyett bemenekültünk a szobába. Két hónap késéssel júniusban végre beindult a szezon, így amikor hétvégén itthon vagyunk, izzik a rost, de gyakran még hétközben is pakolunk rá néhány szelet húst és kenyeret, a salátát meg menet közben összedobom.
A kedvenc repertoár lassan olyan nagy lesz, hogy két nyár alatt sem lehetne végigfőzni, de nem baj, így van ez jól.

Egyik vasárnap Gabah-tól és Alexandrától néztem ki a salátákat.
Ez utóbbin szinte semmit nem változtattam, Alexandra körtés édesköménysalátáján csupán a citromlevet cseréltem le almabalzsamra, a parmezánt pedig most a köretjelleg miatt hagytam el. Nagyon finom, gyümölcsös, üde saláta. Fotó erről nincs, így is örültem, hogy a tésztasaláta még épp nem nyúlt át a szürkületbe.

Gabah tésztasalátája is azonnal megfogott, és nem kis meglepetésemre még a férjemnek is ízlett, azt mondta, megtarthatjuk ezt is:)
(A mennyiségek lehet, hogy nem teljesen pontosak, mert feleúton abbahagytam a jegyzetelést és három hét után már csak foszlányos emlékeim vannak róla.)

Tésztasaláta cukkinivel. lilahagymával és vörösáfonyával
Tésztasaláta cukkinivel és vörösáfonyával

150 g fusilli (vagy egyéb tömzsi tészta)
1 db közepes cukkini
1 fej lilahagyma
30 g szárított vörösáfonya
kb. 100 g taleggio (észak-olasz lágy sajt)
3 ek citromos olívaolaj
1 ek zöldcitromlé
só, bors

Az olajat összekeverem a zöldcitromlével, sóborsozom és beleforgatom a langyos vízben kissé átöblített áfonyát, így nem lesz annyira édes.
A cukkinit julienne-re reszelem, a lilahagymát félbevágom és hajszálvékony szeletekre vágom. Ezt is hozzákeverem az áfonyához és ha lehet, állni hagyom.
A sajtot kisebb kockákra vágom.
A tésztát kifőzöm, leszűröm és beleforgatom az olajos áfonyakeveréket. Ha szükséges, kerekre ízesítem, majd a végén beleforgatom a sajtot és azonnal tálalom, mivel a még langyos tésztától a sajt külseje kissé megolvad.
2-4 személyre (egyéb köretek mennyisége szerint)

  4 hozzászólás to “Tésztasaláta cukkinivel és vörösáfonyával”

  1. Szuper!
    Alexandra kortès edeskomenysalàtàja nàlam is benne van a “kipròbàljuk” mappàban!

  2. Gabah, a két saláta jól kiegészíti egymást, az édesköményesre akár pirított mandulát is lehet tenni a dió helyett.
    Az áfonyát egyszer átöblítettem, tapasztalatom szerint így épp kellően veszít az édességéből.
    Nagyon klassz!

  3. azt sem tudom, melyikkel kezdeném. ha te mondod, hogy mindkettö finoom, nincs mese, nekiállok hamarosan;-)

  4. Orsi, nekünk mindkettő bejött! Grillezéshez ideális volt, annak ellenére, hogy gyümölcsös mindegyik:)

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.