jún 042013
 

Az ember rémesen kreatív lesz, ha beteg. Persze a szükségből erényt kell kovácsolni, ha nem akarunk éhen halni. Egy látogatás a fogászaton – meg persze néhány álmatlan éjszaka, és nem szerelem miatt:) – valósággal szárnyakat és ihletet ad, ez nálam sem volt másképp. Csak pépes, vagy kanalazható verzió jön szóba, tehát először is, megy minden a turmixgépbe. Na jó, ezt a mindent jól meg kell szervezni, mert a család rágni tudó másik része normális vacsorát szeretne, én pedig semmi pénzért nem állnék most órákat a konyhában.
A tegnapi vacsorámat is posztolom majd, talán jól jön valakinek hasonló esetekre. Ez a csokipuding smoothie-nak indult, kalóriásan, aztán olyan szép pudingállaga lett, hogy meghagytam. A maradékot a turmixgépben kevés vízzel felöntöttem, és megittam.
Igazi vegán csokipuding lett, nagyon finom, aki tojást is eszik (én nem vagyok vegán), az tegyen az egészbe egy nyers tojást is!
A 6fűszerkeverék a hagyományos kínai ötfűszer turbósított változata, az alábbiakat tartalmazza:
fahéj, szegfűszeg, csillagánizs, édeskömény, vanília és feketebors.

csokolade_puding1

Csokoládépuding {vegán}

1 db banán (közepes méretű)
½ avokádó (vajpuha!)
6 szem aszalt szilva
2 tk nyers kakaópor
1 csipet só
1 tk 6fűszer-keverék
1 tk édesítő {eritrit} (ízlés szerint)
kb. 200 ml kókusztej (tej és tejszín sűrűségű között)
1 nyers tojás (nem vegánoknak)

Az összes hozzávalót beleteszem a turmixgépbe, a kókusztejből még nem kell az egészet beletenni. (Nagyon fontos, hogy valóban vajpuha avokádót használjunk, amit könnyedén ki lehet kanalazni a héjából!) Néhány perc alatt (akár 5 percig is) teljesen simára forgatom, kóstolni kell, ha szükséges, adjunk még hozzá kókusztejet a pudingállag eléréséig.
Aki eszik tojást (akkor már nem vegán puding lesz), tegyen bele egy nyers tojást, és csak utána a kókusztejet, de ezzel kicsit hígabbra lehet hagyni, mert a tojás hűtéskor sűrít.
2 adag lesz belőle

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.