dec 152013
 

Tegnap nem volt időm kekszet sütni, pedig két sütést is beterveztem. Ahogy hazaértem, már csak vacsorára futotta, de ma semmiképp sem maradhatunk adventi édesség nélkül. Két adventi vasárnapot is távolban töltöttünk trópusi melegben, ideje hát nekiugrani a süteményeknek.

Régóta gondolkodom már a répatorta turbósított változatán, az eredeti amerikait nagyon szeretjük. Az eredményt látva nem is értem, hogy tartott ez ennyi ideig. Vagyis persze, értem én, először meg kellett tanulnom ezt a szuper, nagyon gyors, turmixos kevert tésztát, innen már ment minden, mint a karikacsapás.
Ha ez a kevert dolog működik aszalt gyümölccsel és magvakkal, akkor miért is ne menne akár répával is?? Hát kérem, működik! Csupán egy evőkanál cukrot (nyírfacukor, eritrit) adtam hozzá, emiatt még egészségesebb, mint ahogy amúgy is. Pillekönnyű lett a tészta, a többi ilyen magos kevert tésztával ellentétben ezt nyugodtan süthetjük ropogósabbra. Az sem árt, ha a mogyorót előtte szárazon, 100 fokos sütőben 10 percig pirítjuk.
8 perc előkészület, 25 perc sütés, 10 perc hűtés, ez összesen 43 perc. Közben el is mosogathatunk. Tényleg szupergyors, nem?

repatorta_mascarpones_csokikrem1

Tonkababos sárgarépatorta csokoládés-kókuszos mascarponekrémmel

A kevert tésztához
3 db tojás (közepes méretű)
100 g sárgarépa (esetleg már reszelve)
100 g törökmogyoró (esetleg már őrölve)
1 ek cukor (> édesítő, most eritrit)
1 csipet só
2 ek (30 ml) törökmogyoróolaj
½ db tonkabab, reszelve
1 csipet őrölt fahéj
½ tk szódabikarbóna
A csokoládékrémhez
110 g étcsokoládé (min. 70%-os, most 85%)
250 g mascarpone / kókuszkrém (keverni is lehet!)
2 tk méz, vagy porcukor (> most porrá őrölt eritrit)
1 tk nyers kakaópor
1 ek törökmogyoróolaj (opcionális)

1. A sütőt alsó-felső állásban előmelegítem 175 °C-ra. Egy feletepsi méretű (26 x 16,5 cm belső méretű) sütőformát sütőpapírral kibélelek.
2. A tojásokat egyenként feltöröm és beteszem a turmixgépbe. A sárgarépát meghámozom és felszeletelem, majd a tojásokkal egy-két perc alatt pürésítem. Hozzáadom a többi anyagot és készre dolgozom a turmixxal. (Aki gondolja, elhagyhatja a tonkababot, helyette használjon fahéjat, kardamomot, szerecsendiót.)
3. A masszát belesimítom a tepsibe, a végén szilikonlapáttal szoktam a maradék krémet kiügyeskedni a turmix kancsójából. Egy kortynyi vízzel hígithatjuk még a maradékot, egy villával örvényesen ezt is bele lehet dolgozni a már tepsiben lévő tésztába.
Betolom a sütőbe és kb. 25 percig sütöm. Végezzünk tűpróbát, ez a tészta tovább is sülhet, hogy kérgesebb legyen.
4. Közben elkészítem a csokoládékrémet.
Egy kisebb lábasba töröm a csokoládét és a kerámialap 1-es fokozatán megolvasztom, néha átkeverem. Hozzáadom a kakaóport és a mézet/porcukrot (az édesítőt feltétlenül őröljük porrá, mert ilyen alacsony hőmérsékletnél nem olvad el). Ha simára olvadt, fakanállal hozzákeverem a (szobahőmérsékletű) mascarponét, és ezzel is teljesen simára, fényesre kavarom. Ha sűrű lenne, kevés kókusztejjel lazítom.
Tejmentesen készülhet csak kókuszkrémmel is, ekkor azonban hűtőből kivett kókusztejjel keverjük el, értelemszerűen krémesebb marad, ameddig nem melegszik fel a kókusz. Fele-fele arányban is készíthetjük, nagyon finom, bársonyos állagú krémet kapunk. Ekkor először a fele mennyiségű mascarponét keverjük bele, ezután keverjük simára annyi sűrű kókusztejjel, hogy kenhetően krémes legyen.
5. A kihűlt tészta széleit vékonyan levágom és 12 kockára felszeletelem. Kiskanál segítségével mindegyik kockára kenek a krémből. Recés késsel, vagy bármilyen más céleszközzel mintákat lehet bele róni. Ha nem nyalakodunk közben, a csokoládéból valószínűleg marad még. A maradékot kiválóan felhasználhatjuk forró csokoládé készítéséhez.

12 kocka répás sütemény
1 kocka =

repatorta_mascarpones_csokikrem2

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.