jan 092014
 

Ha azt mondom, hogy ezt a levest ebben az évben már háromszor főztem, akkor az mond valamit. Először találomra ment, mert árválkodott néhány végét járó narancs, másodszorra pontosítottam, mert ízlett nekünk, harmadszorra pedig – hát igen, leellenőríztük a második fordulót.
Fogalmam sincs, miért jött be ennyire, számtalanszor készítek krémlevest. Talán a kurkuma lehet a ludas, ki az az őrült, aki szólóban használja ezt a fűszert? Jelentem, én! De még mindig tele van egy nagyobb üveg (currypor gyártásához, mi máshoz:), és fogynia kell. Újévi fogadalmaim egyike volt, hogy gyorsabb ütemben felélem a fűszerkészletemet.
Harmadik alkalommal sűrűbbre is hagytam a levest, ezzel elnyerte a krém nevet, így jobban megülnek rajta a gombócok is. Persze, a gombócok.
Újra vietnámi phở-t főztem, sok csonttal és velős csonttal is, a kész levesből kihalásztam a csontot, kiszedegettem belőle a velőt és felhasználásig hűtőbe tettem.
A leves természetesen csak a velőgombóc nélkül lesz vegán illetve vegetáriánus.

sutotokkrem_velogomboc1

Narancsos sütőtökkrémleves mandulás velőgombóccal

1 ek olívaolaj
1 közepes fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
½ közepes fej hokkaido tök
400-500 ml alaplé
1 tk currypor
1 tk kurkuma
1 szűk tk koriander, őrölt
só, feketebors
100-150 ml kókusztej
2 db narancs

A velőgombóchoz
kb. 70 g velő (csontból visszamaradt, átszűrt)
1 db tojás
kevés Provence-i fűszerkeverék
2 csipet őrölt szerecsendió
pici tengeri só

2 ek mandulaliszt (szükség szerint)

1. Egy nagyobb lábasban felhevítem az olívaolajat és megfonnyasztom benne a karikára vágott hagymát és a feldarabolt fokhagymát.
2. A tököt félbevágom, kivájom a magjait, majd kockára vágom. Hozzáteszem a hagymához, majd annyi alaplével felöntöm, hogy egy ujjnyira ellepje (jön még hozzá folyadék). Beleteszem a fűszereket, elkeverem és lefedve 15-20 percig alacsony hőmérsékleten főzöm.
3. Ha kész, áttöltöm a turmixgépbe (akinek nincs, az természetesen botmixerrel is pürésíthet) hozzáöntöm a kókusztejet és a meghámozott és darabokra vágott narancsot is (ezzel már ne főzzük, csak melegítsük majd a levest). Pürésítés után még tölthetünk hozzá hígításként alaplevet és ízesítsük kerekre.
4. Közben a velőt egy pici serpenyőben felmelegítem, hogy folyós legyen. Átszűröm, hogy az esetleges csontszilánkok fennakadjanak a szűrőn. Egy tálkába teszem, beleöntöm a tojást, villával felverem, majd a többi hozzávalóval sűrű, egynemű masszává keverem. Kéz tenyér között pici gombócokat formázok és felforralt, épp csak gyöngyöző sós vízben félig lefedve 15 perc alatt megfőzöm.
5. A krémlevest tálalom és ráültetem a gombócokat.
A levesből sok lett, a gombócból 9 darab.

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.