jan 282014
 

Kezdem átértékelni a főzeléket. Azt, amit azért hívnak így a magyar konyhában, mert nem páralék, de nem is gőzölék. De hagyjuk is az etimológiát, nem visz ez semerre. A főzeléket, mint ezt a vastag tejes zöldségsűrítményt kezdem megszeretni. Hiába, húszévente érdemes felülvizsgálni az ízlésünket, változott-e valami. Jelentem, nálam igen! Egy porhanyósra érlelt és két percig sütött marhasteak alá nem adnám, de sült kolbász ágyának vagy mellé alig lehet jobbat elképzelni.

Most kókuszkrémmel készült, nem is kellett volna alá még liszt, de tettem bele egy kevés mandulalisztet, jobban összefogta. Ami új, belevágtam az alapba egy kápiapaprikát, a végén pedig mangóbalzsammal savanyítottam. Hiába, ő a kedvencem.A sült kolbász tetejére már csak a ropogósra sült temérdek fokhagyma hiányzott. A receptbe nem mertem egy fejnél többet írni, pedig kellett volna.

tokfozelek_fokhagymas_kolbasz1

Paprikás tökfőzelék fokhagymás sült kolbásszal

1,5 ek olívaolaj / zsír
2 kisebb fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 db piros kápiapaprika
1 pohár száraz rosé bor (vagy fehérbor) vagy alaplé
1 kg friss, gyalult főzőtök
só, frissen őrölt feketebors
kb. 200 ml kókusztej
1 szűk ek mandulaliszt (elhagyható)
1 csokor kapor / vagy apróra vágott rucola
1-2 tk mangóbalzsam (VOM FASS-termék, pl. Pesten és Budán), vagy citromlé
A sült kolbászhoz
2 nagy ek kacsa- vagy mangalicazsír
3 szál sütnivaló kolbász
1 fej fokhagyma

1. Egy lábasban felhevítem az olajat/zsírt és megfonnyasztom benne a karikára vágott hagymát. Az összes fokhagymát meghámozom és a gerezdeket hosszanti lapokra vágom. 2 gerezdet rádobok a hagymára.
2. A paprikát félbevágom, kiszedem a csumáját és vékony csíkokra szelem, szintén a hagymához adom. Közben kevergetem.
3. Ráöntöm a bort és néhány percig alacsony hőfokon párolom, míg nagyjából a felére beforr.
4. Hozzáadom a gyalult tököt, majd óvatosan sózom (később még utánsózom) és borsot tekerek rá. A friss tök hamar megpuhul, én tíz percig pároltam, van, aki roppanósabban szereti.
5. Ekkor hozzáöntöm a kókusztejet, ezzel is forralom, majd besűrítem a mandulaliszttel, érzés szerint hintsük meg egy kanállal és keverjük el. Belekeverem a közben felvágott kaprot is (ahol nincs kapor, remek kevés rucolával is, bátrak nyugodtan próbálják ki!), majd két perc összeforralás után kevés citromlével savanyítom. Ekkor érdemes megkóstolni és kerekíteni az ízén.
6. Míg fő a főzelék, egy serpenyőben felhevítem a zsírt. A kolbászt megmosom, leszárítom és egy villával többször megszúrkálom. Beteszem a forró zsírba és félig lefedve megsütöm. Egy kevés, pár kanálnyi húslevest is szoktam melléönteni, de ha nincs, az sem baj.
7. Az utolsó 10 percre beledobom a fokhagymagerezdeket és ropogósra sütöm. Aki gondolja, kiveheti a készre sült kolbászt a zsírból, leszűrheti a zsírt, ebben a tiszta zsírban aztán ki lehet sütni a fokhagymát.
8. A főzeléket tálalom, ráültetem a szeletekre és meglocsolom a fokhagymás zsírral.
3 éhes adag

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.