ápr 082014
 

Egyik este rádiót hallgattam a háttérben, de a műsorban elhangzó “gasztro” szóra felkaptam a fejem. Egy divattervezőnő mesélt arról, hogy egy leves ihlette az általa tervezett kabátot. Míg a műsorvezető pasi azon viccelődött, hogy lehet egy vöröskáposztalevesből ruhadarab (nagyon is könnyen, de engem nem kérdezett senki), azonnal rákerestem az említett vöröskáposzta-krémlevesre, melyet állítólag sült parmezáncsíkokkal tálaltak. A kereső első helyen adta ki Moha és Sáfrány levesét, én pedig két nap múlva el is készítettem.

Az még csak hagyján, hogy a közepes fej káposztámból hatalmas adag lett, de az eredeti receptből ezen kívül gyakorlatilag nem maradt semmi. (Az ötlet viszont óriási.) Lássuk be, csupán a tejszín, a vaj és a krémsajt nem ad az amúgy is visszafogott ízvilágú levesnek kirobbanó ízbombát, magyarul: fel kellett tuningolni. Mi sem egyszerűbb tehát, mint hogy a már ezerszer bevált párolt vöröskáposzta összeállítását vegyük alapul.

Fontos megemlítenem, hogy a krémlevest tejmentessé is tettem, ezt végül frappánsan megoldottam. Vaj nincs itthon, de (hála a házi csokoládégyártásnak) kakaóvaj általában mindig, a kis fehér pasztillákat kanalanként kevertem a levesbe, mire elérte az ideális, bársonyosan selymes állagot.
Ütősen finom leves lett, bármilyen menüben megállja a helyét. A színéről már ne is beszéljünk.
Apró figyelmeztetés: pirosat ne vegyünk fel a vacsorához!

voroskaposztaleves_parmezan1t

Vöröskáposzta-krémleves, kakaóvaj és parmezánchips
(Lilakáposzta-krémleves)

1 közepes fej vöröskáposzta (lilakáposzta), csíkokra vágva, nettó kb. 1 kg
2 ek extra szűz olívaolaj 
1 nagy fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
100 ml fehér- vagy vörösbor (elhagyható)
kb. 1 liter zöldségalaplé (vagy 2 ek natúr vegamix + tisztított víz)
1 db alma (savanykás is lehet)

5 szem borókabogyó
1 db babérlevél
kb. 300 ml kókusztej
2-3 ek datolyabalzsam ( pl. VOM FASS-üzletekben, Pesten és Budán).
balzsamecet ízlés szerint
1-2 tk méz,/édesítő ízlés szerint
4 ek kakaóvajpasztilla (több is lehet)
A parmezánchips-hez
5 ek parmezán, közepesen durvára reszelve
½ mk pirospaprika
½ mk őrölt gyömbér
néhány csipet chilipor (elhagyható)
csipet só
1 mokkáskanál tápiókaliszt (vagy bármi más)

1. A káposzta külső levelét leszedem és negyedekbe vágom. Kivágom a torzsát majd mindegyik negyedet csíkokra vágok.
2. Egy elég nagy fazékban felhevítem az olajat, ráteszem a felvágott hagymát és félig üvegesre pirítom. Hozzáadom a káposztát, elkeverem, pirítom, míg puhulni kezd, ekkor hozzáöntöm a bort. Mikor elfőtte, mehet bele az alaplé nagyobbik része és beleteszem a fűszereket is. Alacsony hőfokon, lefedve 30 percig párolom.
3. Az almát kimagozom, kisebb darabokra vágom és a leveshez adom.
4. Mikor megpuhult a káposzta, megpróbálom kihalászni a babérlevelet és botmixerrel vagy turmixgépben pürésítem. (A boróka maradhat.) Visszaöntöm a fazékba, hozzáteszem a kókusztejet és ízesítem, legyen egy kicsit édeskésen savanykás. Most lehet sózni és borsozni, illetve további zöldséglével hígítani.
5. Kanalanként hozzáadom a kakaóvajat, elkeverem, hogy felolvadjon (a kakaóvaj 32-34 °C-on olvad, a forró levesben csak néhányat kell rajta keverni).

6. Közben elkészítem a parmezánchipset.
A hozzávalókat összekeverem és egy sütőpapírral kibélelt tepsire evőkanál segítségével hosszabb halmokat helyezek. 180 °C-os sütőben a középső rácson kb. 8 percig sütöm, míg a széle nem színesedik. Akkor kiveszem, pár percig pihentetem, akkor éles késsel a tepsiről tálra igazítom.
A leves mellé tálalom.

8 nagyobb, 10 kisebb adag leves

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.