aug 242016
 

Ha augusztus vége, akkor nálunk folytatódik a Serpenyős kerékpárverseny, ezúttal Spanyolországba mentünk a Vueltára.
Én most kissé nyárias üzemmódban vagyok, ezért kevesebb ma a szövegelés, de táplálékot ugye ilyenkor is veszünk magunkhoz. Még nem rázódtam bele teljesen, de ami késik, nem múlik.

Ma már 5. napon tekertek a fiúk, és még mindig Galíciában vagyunk, a Viveiro és Lugo közötti szakasz ma kerek 170 km. Lugoról nagyon szép emlékeim vannak, bár az pont nem a gasztrovonalat erősíti. A mostani Vuelta alkalmával nagyon sok tapast ígértünk, mert bár elég bátor kijelentés azt mondani, hogy a spanyol konyha főként előételekből állna, de valahogy mégis. Ennek ellentmondásaként ma egy végtelenül egyszerű főételt hoztam. Szégyen, de kellő alapanyag hiányában képtelen voltam autentikusan elkészíteni, mert tarlórépa zöldjét sehol nem leltem, de még tarlórépát sem. Így a brassicafélék családjából az egyik rokonával helyettesítettem, talán brokkolival közelebb állunk az eredihez.  Continue reading »

Júl 122016
 

Tegnap pihenőnap volt a Tour-on, a vasárnapi, Andorrában véget érő szakasz után a fiúknak jócskán kijárt a pihenés az igen kemény hegyi tekerések után. Vasárnap különösen jó tévét nézni, szinte egész idő alatt követtem a versenyt, azért közben elugrottunk egy süteményre – stílszerűen biciklivel -, de a hajrára pont hazaértünk és a képernyőre tapadva figyeltük Dumoulin harcát a zivatarral.
Azt hiszem, a Tour eddigi legdrámaibb etapját láthattuk, bővebben a velo.hu oldalán lehet olvasni ITT.
Szakadt az eső, de még így is jól ki lehetett venni a környéket, ahol mi magunk is jártunk egy hónappal ezelőtt. Már tavaly is írtam az andorrai szakaszról, de most élőben is megtapasztaltuk ezt a törpeállamot. Erről még írnom kell, most azonban gyorsan jöjjön a poszt.

A mai szakasz szintén Andorrából indul, csak egy falucskával odébb, a rajt Escaldes-Engordany, a cél pedig 198 km-rel távolabb, Franciaország, Revel, a Pireneusokban. Continue reading »

Sze 072015
 

Utolsó hetéhez érkezett a Vuelta. A tegnapi szakasz után még mindig Aru vezet, bár vészesen beelőzte őt a Katusha spanyol kerékpárosa Joaquim Rodriguez, és ezzel egyszerre már vérmes álmokat is szövöget a győzelmet illetően. Ideje még van rá!

Nézzük a mai szakaszt, még mindig Asztúriában vagyunk. Ezt az északon, az Atlanti óceán partján elterülő hercegséget nyugatról Galícia, majd Kantábria és Kasztília öleli körbe. Jó pár évvel ezelőtt autóztunk errefelé Santiagoból Bilbaoig, és megcsodálhattuk a tüneményes kis halászfalvakat. A tartomány rengeteg tónak, folyónak ad otthont, ennek ellenére úgy tapasztaltam, hogy – talán a hegyvidéknek is köszönhetően – szinte több a sok a húsétel, mint a hal.  Continue reading »

Sze 042015
 

Nem tehetek róla (bár biztosan igen), de Aragóniáról, errő, az észak-spanyol tartományról első hallatra nekem még mindig aragóniai Ferdinánd és kasztíliai Izabella frigye és az arról készült – hát most nem nem mondom, mennyire izgalmas – színjáték jut az eszembe. Úgy rémlik, nagyon élveztem az előadást, mély nyomot is hagyott bennem, azóta meg különösképpen érdekelnek a különböző királyi dinasztikák sorsa.

Na de térjünk rá a tegnap napra. A szakasz Andorrából indult és Leidában, ebben a Nyugat-Katalóniai városban futottunk be, közvetlenül Aragónia határánál. Fabio Aru vezet, és magára húzhatta a piros trikót.
Mindig sajnálom, hogy olyan kevés az idő, pedig hihetetlen mennyiségű érdekességet és információt lehetne magunkba szívni az érintett helyekről, ahol átahalad a Tour, Giro, Vuelta. Ezért is szeretem annyira a mi kis Serpenyőnket, nélküle ma már kevesebb lennék…. Continue reading »

Sze 022015
 

Amikor elkezdtem bejelölni az idei Vuelta szakaszaihoz a nevemet, ijedten vettem észre, hogy bizony lekéstem, a kollegák és kolleginák mind megelőztek a jelölésben és többek között Andorra is rámmaradt. Na de aztán hamar feltápászkodtam az ijedtségből és intenzív kutatásba kezdtem az andorrai gasztrovilágban. Megannyi oldalt átnyálaztam, és azon kaptam magam, hogy rettentően tetszik!

A mai 138 km-es, 11. szakasz végig az andorrai hegyekben, rendkívül kanyargós, hajtűkanyarokkal ugyancsak megspékelt, magaslati terepen zajlik. A mai verseny a legmagasabb csúcsnál, a 2.095 m magasan felvő Alto Els Cortals d’Encamp-nál fejeződik be, tehát ki sem mozdulunk Andorrából. Continue reading »

aug 282015
 

Múlt héten elstartolt a Vuelta, immár az év utolsó nagy kerékpáros körversenye, és mi öten hagyományosan újfent serpenyőt ragadtunk, hogy kulinárisan is aláfessük a fiúk verejtékes munkáját.
A tegnapi hegyi szakaszt a kolumbiai Chaves nyerte, a csupán egy hete zajló verseny alatt már másodszor, ami szerinte is egészen egyszerűen elképesztő, írja a szakirodalom.
A mai 191 km-es szakasz Jódar és La Alpurajja között zajlik, egy köztes sprinttel, és még mindig az igen nagy kiterjedésű Andalúzia tartományban tekerünk. Continue reading »

Sze 122014
 

Tegnap 165-en álltak rajthoz a Vuelta 18. szakaszán, Fabio Aru tekert elsőnek a célba, de Froome szorosan a nyomában volt. Ezzel Froome összetettben már második helyen áll. A piros trikót még mindig Contador viseli, és egyre kevesebb az esély, hogy el is veszti. Meglátjuk.
A verseny végéig Galíciában maradunk, a mai szakasz Salvaterra do Miño és Cangas do Morrazo között 176 km.  Continue reading »

Sze 112014
 

Nincs szerencsém, a spanyol Vuelta úgy múlik el, hogy a posztjaim megjelenésekor nem vagyok gépközelben (legalábbis korlátozottan), így valószínűleg most sem tudok majd referálni az előző nap eseményeiről. (De igen :). A tegnapi sprintszakaszt a német Degenkolb nyerte, immáron negyedik etapgyőzelmét aratva. Az összetettben még mindig Contador vezet, nincs már sok hátra, meglátjuk, meg tudja-e tartani előnyét. További információk ITT.) Újra konzervből dolgozom két napig, de ez mit sem von le a fogások értékeiből! Continue reading »

aug 302014
 

A mai bejegyzéshez sem tudok még aktuális állást írni, messze vagyok a bázistól, tehát akit érdekel, nézze a Vueltáról szóló híreket ITT! (Ha géphez jutok, pótolom az eseményeket.)

Ahogy tegnap is írtam, még mindig az andalúz tájban gyönyörködhetünk, ma egy 207 km-es szakaszt tekernek a fiúk Baeza és Albacete között.
Ma rendhagyó módon egy kanári szigeteki receptet hoztam, de erre két nyomós okom is van! Egyrészt mondhatnám azt is, hogy épp ott van a közelben, de valójában olyan rég meg szerettem volna már mutatni ezt az egyszerű, de fantasztikus mártást, csak valahogy mindig lemaradt. Most viszont nincs mese, itt járunk Spanyolországban, a Mojo cilantro a Mojo rojo mellett (ami meglepő módon piros színű mártás) a két talán legismertebb kence, amolyan spanyol pesto. Continue reading »

aug 292014
 

Aki követi a Tour de Serpenyő eseményeit, az tudja, hogy harmadik évben nekivágtunk a spanyol körversenynek is. A Serpenyő csapatának teljes legénysége posztolt már spanyol földről, ma én tekerek először, és még mindig Andalúziában vagyunk.
Mivel a mai poszt konzervből jön (magyarán: időzített posztról van szó), így nem tudok a mai eseményekről sokat írni, de a Vuelta minden eseménye megtalálható ITT.
Inkább nézzük, mi is vár ma a fiúkra! A mai 169 km-es hegyi szakasz Alhendín-ből indul Alcaudete-ig, Granada közelében járunk. Anno itt ettem először pálmaszívsalátát, de a pálmaszív hazai beszerzése még mindig elég körülményes, ezért inkább a tapasok között néztem szét.  Continue reading »

jan 022014
 

Ami a spanyoloknak a tortilla, az olaszoknak a frittata. Feltéve, ha az előbbi burgonyával készül, és ha paprikát is teszünk bele, akkor mi parasztomlettnek is hívhatjuk.
Na jó, ebbe ne bonyolódjunk bele, mert este is itt ülünk és nem tudom elmesélni, mit ebédeltünk. Egy igen gyorsan készülő frittatát édesburgonyával, paprikával, mellé pedig avokádókrémet kevertem. Az évvégi főzések után ugyancsak telítődött a hűtő, a maradékokból pedig ezt találtam a legjobbnak. Annyira jó, hogy bárhol, bármikor újra, az édesburgonya rövid főzési ideje miatt ugyanis sokkal gyorsabb, mint a hagyományos. Egy trükköt is bevetettem: durvára reszeltem az édesburgonyát. Mivel sajt nem volt itthon, nem tettem bele. Continue reading »

Júl 292013
 

Úgy látom, sikerült a legjobb napot kiválasztanom a gazpacho posztolására, hisz ma lesz az év legmelegebb napja. Eddig. Délutánra eléri a hőmérő a 37 fokot, holnaptól jön a viszonylagos enyhülés, már csak 30 fokra számíthatunk.
Akkor nézzük gyorsan! Öt perc alatt össze lehet turmixolni, ha otthon jégkockát (ebben a hőségben elengedhetetlen, ugye mindenki bekészítette még este??) akkor pikk-pakk kész is a hűs ebéd.
Temérdek gazpacho-recept kering mindenhol, ebben sincs semmi különös, bár volt már sárgadinnyés és sárgabarackos is, de akár a görögdinnyés is ide sorolható, de ez a legegyszerűbb, szimpla még nem szerepelt a blogon. Pedig zseniális. Continue reading »

aug 042010
 

Manapság már nem kell ahhoz Spanyolországba utazni, hogy valaki megismerje a gazpachot. Elég csak felütni a júliusi gasztroblogokat, vagy elmenni egy hangulatos kisvendéglőbe: elég nagy biztonsággal találunk gazpachot az étlapon.
Ha még ennél sem dereng semmi, akkor annyit mondanék, hogy a gazpacho a spanyolok nyers, hideg lecsója, leturmixolva. Amolyan lecsó-smoothie, amit pár zöldség- és tojáskockával is tartalmassabá tehetünk.

Én először vagy húsz éve, egy magyarnyelvű, véknya kis spanyol szakácskönyvben találkoztam vele először. Furcsa is volt, érdekes is volt, aztán a tíz receptből el is készítettem egyet, miután rájöttem, hogy lehet, hogy andalúz, lehet, hogy murciai, ebben a könyvben szinte mindegyik egyforma volt.
Spanyolországban aztán többször ettem gazpachot, leginkább azért, mert nemigen találtam más fogamravalót, aztán egy idő után meg is alkottam a sajátomat. Semmi különös, csak épp olyan arányban vannak benne a hozzávalók, ahogy szeretjük. Kevés hagyma, sok paradicsom és paprika, némi uborka, jó nagy löttyintés olívaolaj, és persze sherryecet, vagy jófajta érlelt, spanyol borecet. Rusztikus házi kenyeret ásványvízbe szoktam áztatni, ez megy még bele. Én éppenséggel úgy szeretem, ha jó sűrű, de még pohárból lehet kortyolni. Alaposan be kell hűteni, a végén akár jégkockára is önthetjük.

Ennyit a papírformáról. De miért is ne lehetne a gazpachoba mást is beletenni? Mondom ezt én, aki az egyik legádázabb ellensége annak, ha túlságosan elferdítenek egy hagyományos ételt. Tudjátok, egyik kedvencem a majonézes, trappistasajtos fejessaláta, amit sokan szeretnek Cézár-salátának hívni, vagy a vizes kenyérbéllel, hagymával, mustárral és csomó fűszerrel elkevert fasírt, amely akármennyire is finom, azért mégsem hamburger.:) Indítanék is egyszer egy körkérdést, meddig lehet vajon egy ételfélét annak nevezni, ami.

És akkor jövök én ezzel a sárgabarackos mizével:). Ami pedig igenis gazpacho! Van benne ugyanis hagymás paradicsom, kenyér, savanykás az ecettől és hideg! A csúcsgasztronómia is magáévá tette a gazpacho nevet, mint gyűjtőfogalmat, ezért ebbe a tág fogalomba már akár a gyümölcsös, hideg, sós levek is beleférnek, és még a színüknek sem kell harsány vörösnek lenniük. Találkoztam már zöld gazpachoval is, mondjuk annak nem én vagyok a célközönsége, de egy lilára azért befizetnék:)

Nem is kalandoznék tovább, maradjunk most a barackosnál. Májusban összeütöttem már egy epreset is, az is nagyon finom volt, mint tudjuk, az eper fantasztikusan párosul a paradicsommal. Akárcsak a sárgabarack. Ezzel a kettőssel vannak még terveim, ha belefér a barackos nyárba, meg is valósítom őket.
Egyébként ez a gazpacho, ahogy van, tiszta egészség! Nyers, folyékony gyümölcs, pici olaj, a harapnivaló kenyér pedig már bele is van építve.

gazpacho_sargabarack1

Sárgabarackos gazpacho

3 ek sárgabarackmagolaj / extra szűz olívaolaj
2 db salottahagyma
1 löttyintés száraz fehérbor
kb. 400 g paradicsom (húsos fajta!)
kb. 400 g sárgabarack (tisztán mérve)
½ cső kápiapaprika (elmaradhat)
1-2 ág bazsalikom, vagy menta
450-500 ml zöldséges alaplé
kb. 2 ek almabalzsam vagy érlelt borecet, sherryecet (savasságtól függően)
2 szeletnyi száraz kenyér / kb. 60 g mandula
só, bors

A hagymát apróra vágom és alacsony hőfokon üvegesre párolom az olajban. Hozzáöntök egy kevés bort és hagyom, hogy elpárologjon.
Közben felvágom a paradicsomot és a barackot. A kenyér héját levágom és beáztatom az alaplébe (vagy szénsavmentes ásványvízbe). Ha mandulát használunk, ezt is áztassuk be egy órára és szűrjük le, úgy használjuk tovább.
Több részletben botmixerrel pürésítem a zöldségeket az alaplével, a végén pedig annyi áztatott kenyeret/mandulát keverek bele, hogy még sűrű, de iható állagú legyen.
Bőven sózom és borsozom, belekeverek még egy kevés olajat és az ecettel kikerekítem. Alaposan behűtöm, kánikula idején jégkockával is lehet tálalni.
Ha nagyon sietünk, az alaplé egy részét jégkockával helyettesítsük, ebben az esetben elengedhetetlen egy jó turmixgép!
kb. 1 liter gazpacho / 5 személy /

feb 232010
 

Pár hete vacsoránál ültünk, mikor a férjem azt mondja, játszunk olyat, hogy mostantól egy ideig blogokból főzök. Ezzel tetemes időt is megtakarítanánk, de a poén csak ezután jön: ő meg kitalálja, honnan van.

Évek óta mutogatom, mesélem neki, ki mit főzött, jó pár bloggert felismer már a főztjéről:). Tudja, ha blogból sütök kekszet, az csak Kicsivú lehet, komoly húsétel Gabojsza Élete párja, Mr. ÍB, vagy akár Lorien dolgos kezeit dícséri, és azt is tudja, hogy Pepper nem szereti a leveseket. Ha egzotikus összeállítást teszek az asztalra, rákérdez, hogy Beatbullnál nézelődtem-e, halas dolgokat Gabahtól szoktam Continue reading »

okt 272009
 

Tudom, nem leszek túl népszerű egy olyan bejegyzéssel, aminek szinte egyetlen hozzávalója elérhetetlen hazánkban. Érthető, paprikaországnak nincs nagy szüksége még egy paprikára, ami ráadásul nem is túl csípős.

Ezeket a pici kis zöld paprikákat Baszkföldtől nyugatra, Galíciában tapas-ként adják, szinte minden sarkon megtalálható. Még Kolumbusz hozta magával az Újvilágból és a Padrón környékén termesztett példányok a legfinomabbak. Máshol is kísérleteznek vele, de állítólag az nem az igazi. A Capsicum annuum, vagyis a közönséges paprika egyik pici, méregzöldszínű fajtájáról van szó, amelyeknek az a jellegzetességük, hogy finom, zamatos édesek, csak egy-egy példányba ugrott bele a csípős (unos pican y otros no). Gondoljunk csak bele, ahogy társaságban elénk tesznek egy nagy tál sült paprikát. Mindenki falatozik, szedi ki egymás után a pici paprikahüvelyeket, csúsznak a falatok, folyik a sör, aztán egyvalaki egyszercsak hirtelen rákvörös lesz:) Continue reading »

Júl 032008
 

Még a  tavalyi tapasvacsoránk része volt ez a pikáns, mártogatni való húsgombóc a nagyon sherrys paradicsommártással együtt. Azóta tologatom magam előtt és ígérgetem, hogy végre a többi, temérdek recepttel együtt felkerülnek.
Amíg ebben a melegben kevesebbet főzök, addig az idevaló, nyárias receptekből pótolgatok.
Ez a húsgombóc sem akkor készült utoljára, azóta többször gyúrtam már, a mártás is, de a gombócok is néha kisebb változtatásokon esnek keresztül. Egy biztos pont azért van bennük, mégpedig a sherry, amit egyikből sem spóroltam ki :-), illetve nem is én, hanem a spanyolok, hisz ez a húsgombóc őket dícséri!
Mondanom sem kell, nemhiába tapa, ugyanis kíváló vendégváró falat, amit előre elkészítve a mártással eyütt hűtve is tárolhatunk.   Continue reading »

feb 242008
 

Ha valaki szereti az egyszerű, enyhén csípős ételeket, amelyekben a hús, a rizs és a bab játsza a főszerepet, akkor a kubai konyhában nagy valószínűséggel kedvét leli majd.
A világ eme szegletének konyhájáról nem lehet ugyan szakácskönyvnyi információkat felhalmozni, kulináris titkokat szájra-szájra adni, ennek ellenére érdemes vele egy kicsit megismerkednünk.

A gyökereiből eredően Kuba konyháját elsősorban a hódító spanyolok, az afrikai rabszolgák no és persze a (nem csak) kedvtelésből és pénzkereseti céllal Kubába átruccanó amerikaiak formálták, mely a helybeli alapanyagokra, szokásokra, és természetesen a mindig jelenlévő hiánygazdálkodásra építkezett. Ismerjük, hova futottak a történelem kerekei, ezt nem részletezném, de ez nem is dolgom most. A Disznó-öbölben végső soron lezajlott események azonban megpecsételték az ország sorsát, ezzel együtt eléggé erősen annak kulináriáját is. 
Hiába terem(ne) meg szinte minden csábító zöldség és gyümölcs a trópusokon, ne várjunk akkora bőséget és készletet, mint az azonos szélességi fokon elterülő, többi ország esetében. Kubában kevés alapanyagból főznek, de azt megpróbálják ízletesen elkészíteni. Persze, ha úgy vesszük, szinte minden bio, eredeti, természetes ízekkel.

Az étlapot mindet kétséget kizáróan néhány alapanyag határozza meg: a rizs (arroz) és a fekete bab (frijoles negros) szinte egy étkezésből sem hiányozhat (talán inkább úgy fogalmaznék, hogy egyáltalán nem is hiányzik), ehhez jön a hagyma, a fokhagyma és a paprika.  Ezekből készül az úgynevezett sofrito, egyfajta fűszeres egyveleg, amelynek segítségével már a többi fogást is ízesítik. Persze léteznek számunkra egzotikus zöldégek és gyümölcsök is, mint például az édesburgonya, vagy a yuca, de ezekkel ritkábban találkozhatunk. Ha valakinek netán feltűnt volna: igen, a sziget konyhája is a kreol konyhára emlékeztet, illetve annak az egyszerűbb, vidéki formájára, a cajun-re. A sofrito pedig nem más, mint a cajun Holy Trinity.

Talán sejthetjük, hogy Kubában elsősorban a bendő jóllakatása a cél, kulináris célja kevés embernek lehet az evéssel. A húsfogyasztást nem minden család engedheti meg magának, ha igen, akkor főleg sertés és csirke akad a tányéron (de ezek viszont rendkívül változatosak), a marhahús csak kivételes ünnepek ajándéka.
Mi a helyzet a hallal? Kubát tenger veszi körül, de a halfogyasztás mégis alacsony. A halat a tenger adja, ezért az a szegény ember étke volt (sok más országban is így vélték régen), jómódú család emiatt nem fogyasztotta. Másrészt nem is volt lehetőség a hal hűtésére, ezért a sziget belsejébe alig jutott el. Ha viszont valakinek Kuba felé akad útja, azt tanácsolom, semmiképp se hagyjon ki egy kiadós halvacsorát, amiben élenjárnak a nyugati látogatóknak fenntartott különlegességek! A vajpuha, egyszerűen grillezett, de valami megfoghatatlan ízvilágú homár ízét még sokáig fogja emlegetni!

Az ételek hatalmas mennyiségben, magasra pakolt tányéron érkeznek, de viszonylag könnyűek. Nem főznek sok zsírral, és nem szokás a bő olajban sütés sem. A kubai ételek másik érdekes tulajdonsága, hogy az anyagokat – gyakran egytálként – addig párolják, amíg azok szinte szét nem esnek. A húsok leolvadnak a csontról, a zöldségek pedig nem roppanósak, hanem már-már szinte atomjaira főttek.
Az édességekre egyértelműen a spanyol konyha a jellemző: szeretik a flant, a dulche di leche típusú, borzasztóan édes krémeket, de a kukoricából készült sütemények sem ritkák.

E rövid kis bevezető után mi mást is főztem volna, mint csirkét, rizst és babot!:-) Ez a havannai módra sült csirke sem túl egzotikus és különleges, de benne vannak azok a tipikus fűszerek, amiket nap mint nap használnak. Fontos, hogy sokáig pácoljuk a húsokat, hogy a pác ízét kellően átvegyék. Ennél sokkal híresebb, elterjedtebb a fekete babbal, fűszerekkel párolt, igen gazdag rizs, aminek a neve Moros y Cristianos – vagyis mórok és keresztények. Itt akár a spanyol, hasonló nevű, hagyományos fiesztára is gondolhatunk, de itt nem erről van szó! Itt természetesen a bab jelenti a sötétebb bőrű, mór hódítókat, míg a fehér rizs a keresztények képviseletében jelenik meg a tányéron. (Kuba lakosságának 60%-a a fehér spanyolok és az afrikai rabszolgák leszármazottai után mulattok.) Kubában ugyan köretként adják a fűszeres, párolt, rendszerint különféle sertéshúsokhoz, de annyira tartalmas, hogy mifelénk szinte egytálételnek is beillene. Mint minden nemzeti fogásnál szerte a világon, itt is sokféle recept létezik erre is.
Itt a vén Európában bajosan tudunk fekete babhoz jutni, akkor használjunk vörösbabot. Ekkor persze már más lesz a neve is, éspedig Arroz Congri. (Na de én ennek ellenére maradtam az oly szépen hangzó, eredeti elnevezésnél.)

Ehhez egy egyszerű uborkasalátát szoktak adni, ami szinte semmiben sem tér el a mienktől, ha kellő mennyiségű hagymát és fokhagymát is teszünk bele.

Ha a havannai csirkéből, a babos rizsből és fokhagymás uborkasalátából egy igazán hagyományos kubai vacsorát szeretnénk rittyenteni, akkor azt javaslom, hogy igyunk meg előtte egy mojito-t vagy egy daiquiri-t. Mindkettő Hemingway kedvence volt hosszú havannai tartózkodása alatt, előbbit a világhíres Floridita bárban iszogatta, majd néhány órával később a másik italra átballagott a La Bodeguita del Medio-ba. Mindezt naponta, persze.
Ezután tálaljunk egy egyszerű rákkoktélt, vagy egy kevert salátát néhány friss zöldségből, olívaolajos öntettel. A csirkés bab után pedig jöhet egy egyszerű flan vagy cafiroleta, egy édesburgonyából és kókusztejből készült – tartalmas kis desszert.
Ezek után már hátradőlhetünk, és egy kubai szivar társaságában elkortyolhatunk még egy rumos koktélt – természetesen el ron, vagyis Havana Club-bal készültet (ES/EN/DE), mert a nagy titkokat tudók szerint ez az igazi. (A forradalom előtt ugyanis a Bacardi család tulajdona volt a Havana Club. A márka a mai napig vezető helyet foglal el, viszont a Bacardi puerto rico-i cukornádból készül.)

Mellé pedig akár kubai ritmusokat is élvezhetünk. Vagy akár ilyet is. Ha kedvünk van, táncolhatunk salsát is.
Havannai csirkecomb babos rizzsel
Havannai csirkecomb fűszeres, babos rizzsel
(Pollo habanero con Moros y cristianos)

A csirkéhez

2 db csirkecomb
2 ek olívaolaj
1 faj vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 ek zöldcitromlé, frissen facsarva
1 mk kömény, frissen őrölve
1 csipet római kömény, őrölt
1 mk só
feketebors, frissen őrölve

A csirkecombokat megmosom, leitatom. A hagymát és a fokhagymát apróra vágom, elkeverem az olajjal és az összetört fűszerekkel. Bedörzsölöm vele a húst, fóliazacskóba teszem és behűtöm. Néha kiveszem és a zacskóban átmaszírozom a húst, hogy átjárja a fűszer. Legjobb néhány óráig benne hagyni. Ha kész, serpenyőben kevés vízzel vagy alaplével kisütöm.

Babos rizs (Moros y cristianos)
130 g vörösbab (= 260 g főtt bab = 1 kis konzerv)
2 ek olívaolaj
2 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 db kaliforniai paprika, piros
1 db chilipaprika (elhagyható, de megéri)
200 g hosszúszemű rizs
500 ml csirkealaplé
1 mk római kömény (esetleg hagyományos kömény)
1 mk oregano, morzsolt
1 db babérlevél
2 ek fehérborecet
2 ek sűrített paradicsom
1 tk só
feketebors, frissen őrölve

Ha száraz babot használok, akkor átválogatom, megmosom és legalább 10 órára beáztatom. Utána leöntöm róla a vizet, annyi vízben, amennyi bőven ellepi, felteszem főni és puhára párolom. Ha kész, leszűröm, de a főzőlevet felfogom. Konzervbab esetén nincs teendő, csak le kell szűrni.
Egy nagy lábasban felforrósítom az olajat, ráteszem a durvára vágott hagymát, fokhagymát, kissé megpirítom, majd ráteszem a jól átmosott rizst. Hozzáteszem a kisebb darabokra vágott paprikát, a fűszereket és a csirkelevet. Jó 20-25 percig félig lefedve párolom, amíg puha nem lesz. Közben ízesítem, ahogy jó lesz.
Ne legyen túl száraz, ha kész, hozzákeverem a készre főtt babot és átforgatom vele.
Az íze legyen telt, gazdag, fűszeres és enyhén csípős.

Az uborkasalátához
2 db fürtös uborka (vagy 1 db kígyóuborka)
1 db vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
3 ek olívaolaj
2 ek friss citromlé
1/2 mk só
feketebors, frissen őrölve

Az uborkát megmosom, vékonyra legyalulom és tálba teszem. Elkészítem a dressinget, beleforgatom az uborkát és rövid ideig állni hagyom.

2 személyre /

jan 172008
 

Napjainkra már nálunk is sokan ismerik az aïoli-t, ezt a francia ihletésű fokhagymamártást. Nekem viszont több olyan ismerősöm is van, akiknek hiába mesélem, hogy nálunk nem létezik húsfondü aïoli nélkül – ha meglátnák az étlapon, még akkor sem tudnának vele mit kezdeni. Legfeljebb ha kihozza a pincér.

A katalán eredetű aioli legalább kétezer évre tekint vissza: az első írásos feljegyzést még 1024-ben találták. Ezek szerint a bőséges fokhagymát egy kőmozsárban megtörték és enyhe olívaolajjal addig keverték, amíg az egy sűrű pasztává nem állt össze. Vagyis az emulgeáló szerepet a fokhagyma vette át, és nem nehéz kitalálni, hogy elég sok fokhagymagerezdre volt szükség, hogy ezt az állagot elérjük. Ez fáradságos és hosszadalmas munka még ma is. Innen ered a neve is, fokhagyma és olaj, ami katalánul all i oli. (Ezért gyakran a gyökerekre való tekintettel allioli-ként is viszontláthatjuk.) Azóta számtalan változata keletkezett már, a franciák pedig – mint oly sok egyéb étel esetében -, gondoskodtak róla, hogy provence-i aïoli néven a világ is megismerje.

Állítólag Menorca szigetéről, Mahónból származik (innen a majonéz neve is). A puszta olaj-fokhagyma keverék után jött a majonéz, amibe fokhagymát kevertek, talán ez terjedt el a leginkább és ezzel azonosítják leggyakrabban az aiolit. Pedig ez nem túl helytálló, hisz azóta számtalan változata keletkezett már és valljuk be, ezzel a módszerrel egy igencsak tömény, laktató mártogatóst illetve salátamártást kapunk.

Az aioli úgymond fellazítására gyakran használnak főtt burgonyát vagy pirított kenyérszeleteket. Mindkettő ideális és finom a maga módján, ki kell próbálni. Én a burgonyás verziót preferálom, vagyis egy adag fokhagymás majonézbe belekeverek még egy villával összetört, főtt burgonyát. Ettől kicsit olyan lesz, mint a skordalia, csak fordított arányokkal. Ugyanilyen hatás érhető el, ha rusztikus házikenyeret megpirítunk és a morzsáit a fokhagymás majonézbe keverjük. Mindkettő lazítja, könnyíti a majonézt és elfogadható mártássá szelidíti. 
Eddig a klasszikusnak mondható verzió. 

Akik ismernek – és főleg a főzős oldalamról is ismernek:-) -, azok tudják, hogy mindig is magam készítem a majonézt. Ebben nincs pardon, mást nem is vagyok hajlandó megenni.
Egy spanyolországi élmény azonban forradalmasította még a majonézhez fűződő viszonyomat is! (Ami a spanyol ételeknél ugyan elhanyagolható, de a majonézt újra kellett definiálnom!) Egy vakítóan hófehér, sűrű, majonéz állagú mártással találkoztam, amit egy garnélarákos tapa tetején találtunk. A neve ez volt: maionesa blanca, vagyis fehér majonéz. Ami katalánul úgy is lehetne, hogy llet i oli, vagyis tej és olaj. Mert hogy úgy szebb.
Nos, a kedves Olvasó már kitalálhatta, hogy mindent megmozgattam, hogy kiderítsem, mi fán is terem ez a fehér majonéz!
Aki beszél katalánul:-), az már sejtheti, hogy ebben a majonézben csak tej és olaj van! Igen, az emulgeáló szerepét itt nem a fokhagyma vagy gyakorta a tojás, hanem a tej tölti be, és bármi hihetetlen is (nekem is az volt), kérem szépen, működik, a tej, mégha igencsak lassan is, de szépen megköti az olajat és hófehér, színtiszta majonézt kapunk !!! Azóta már csak így készítem a majonézt, az aiolit, szóval mindent, amit csak emulgeálni lehet!:-))

A módszer nagyon egyszerű.
A dolog tapasztalatom szerint csak botmixerrel működik (igazából egy magas fordulatszámú keverőről van szó, hisz szaknyelven szólva egy víz-olaj emulziót kell készítenünk), vagyis vegyük elő azt a magas poharunkat, amit a botmixerünkhöz adtak. Tegyünk bele néhány gerezd fokhagymát, önstünk bele egy kevés tejet és engedjük bele a mixert, amíg kissé habos nem lesz. Majd vékony sugárban csorgassuk hozzá az olajat, de verjük rendületlenül tovább. Felváltva a tejet és az olajat. Azt hisszük majd, ebből nem lesz semmi! Legalább 8 percig ezt fogjuk majd hinni, amíg végre hirtelen el nem kezd sűrűsödni a krémünk! Akkor már az összes tej benne van, és lassan bele is öntöttük a maradék olajat. Ha kész, és kellően kiörültük magunkat a hófehér majonézünk felett, akkor tegyünk hozzá ízlés szerint sót és borsot, és eszegessük meg egy szép szelet friss kenyér mellé. Vagy ahogy akarjuk.
Ha elhagyjuk a fokhagymát és kevesebb sót, borsot teszünk bele, akkor egyszerű fehér, majonézszerű mártást kapunk, amit ezután ugyanúgy ízesíthetünk, mint a klasszikust, sőt, hidegkonyhai mártásként is használhatjuk. Könnyebb, légiesebb lesz, tehetünk bele apróra vágott zöldfűszert, egyéb fűszereket is, és bevonhatjuk vele a zöldségeket, vagy salátába is keverhetjük. Sőt, annyira univerzális, hogyha pusztán tejjel és olajjal készítjük, akkor egyfajta crème fraîche-t kapunk, amivel még főzni is lehet. Az olaj használata ízlés kérdése, a közép-európaihoz a napraforgóolaj áll közelebb, a mediterránhoz pedig az olívaolaj, bár ennek jóval markánsabb az íze.

A kép miatt direkt kenyérre csöpögtettem, és semmilyen színmegmunkálást nem végeztem el rajta! Hófehér marad, ha csak nem adunk hozzá valamilyen színes kiegészítőt! 

A fehér aiolit ők is elkészítették: MacikonyhaFűszer és lélekVera vega konyhája
                              Aioli
Aioli – allioli – aïoli – fokhagymás majonéz, a franciának hitt klasszikus

2 db tojássárgája
1 ek mustár
1 tk cukor
3 gerezd fokhagyma
1 mk só
bors, őrölve
200 ml növényi olaj
     50 ml olívaolaj
     150 ml napraforgó olaj
1 tk citromlé
1 db főtt burgonya

Elkészítem a majonézt a leírás alapján. Ha kész, belekeverek egy közepes méretű, előzőleg puhára főtt, villával összetört burgonyát és egyneművé keverem.
250 ml aioli                    / 2.033 kcal / 213 g zsír / LF30 94%
300 ml aioli burgonyával / 2.136 kcal / 212 g zsír / LF30 89%
allioli
Hófehér majonéz – maionesa blanca, a katalán újonc 

100 ml tej (1,5 %-os is lehet)
200 ml növényi olaj – vagy olívaolajjal:
     50 ml olívaolaj
     150 ml napraforgó olaj
½ mk só
bors, frissen őrölve
A fokhagymás majonézhez plusz:
2-3 gerezd fokhagyma

½ mk só
bors, frissen őrölve

Egy magas edénybe teszem a fokhagymát és egy kevés tejet. Botmixerrel keverem, amíg egy kissé habosodik. Ekkor lassan hozzáöntöm a tejet, de a botmixerel mindig keverem tovább. Vékony sugárban hozzáengedem az olajat (még jobb, ha az olajat egy pici kiöntő kannába tesszük, amiből kényelmesebb adagolni) és türelmesen mixelem tovább. Türelem, sokáig úgy néz ki, mintha nem is történne semmi, de pár perc múlva az olaj felveszi a tejet és a krém sűrűsödni kezd.
Természetesen fokhagyma nélkül is készíthető és bármivel ízesíthetjük, amivel jól esik. Ugyanúgy adhatunk hozzá egy pici cukrot és savasságot is, mint a hagyományos majonézhez.
Ha betesszük a hűtőbe, a majonézünk még sűrűbb lesz és napokig eláll.
300 ml fehér majonéz / 1.900 kcal / 201 g zsír / LF30 94%

ápr 062007
 

A múltkoriban készített vörösborban párolt chorizo annyira meghozta a kedvünket a folytatásra, hogy elhatároztuk: tapas-vacsora lesz. 

Összeállítottam, megvettem, megfőztem, lefotóztam, megettük. Az eredmény ha nem is sorrendben, de szép sorjában látható lesz, mert akkora sikere lett! (A teljes vacsora listáját a végén majd egyenként belinkelem.) Egy-egy fogás 2 személyre szól, de ha 4-5 ember eszeget többfajtát, akkor senki sem marad éhes. Spanyolországban úgy szokás, hogy még a legkisebb tálhoz is annyi villát adnak, ahányan körülülik az asztalt.
Na jó, tényleg van vele szöszmötölnivaló, az igaz. Egy részét elő lehet készíteni, sőt jobb is, ha áll néhány órát.

Mivel azonban nincsen tapas sherry nélkül (már csak azért sem, mert jó néhány fogásban önmagában is van sherry), ezért úgy gondoltam, ejtek majd később egy-két szót róla is. Sherryt ihatunk előtte csak egy pohárkával is, a vacsora további részét pedig vörösborral öblögethetjük.

Nem kell megijedni, ha nem találunk eredeti chorizot, de egy szép darab serrano vagy ibérico sonkával sem ajándékoztak meg! (Ezek önmagában kitűnőek, de ha mást is adunk mellé, mint például egy ilyen intenzív ízű salátát, akkor a hangsúly nem feltétlenül a sonkán lesz.) Ami most készült, azt is nagyon jól lehet helyettesíteni, nem kell mindig az eredeti. Ennél most valóban chorizot vettem és olasz pármai sonkát használtam, de durvább szalámit is felvághatunk hozzá, a sonka helyett pedig vehetünk akár pancettát is, vagy a húsvéti sonkából is szelhetünk hajszálvékony szeleteket, úgy is nagyon jó lesz. Vagy vegyünk bármilyen, kétfajta finom, igényes szalámiféleséget. A lényeg ugyanis a szőlősaláta, ami olyan intenzív lesz a bőséges, frissen felvágott  rozmaringtól, hogy az egész valami fenséges harmóniát alkot. (A maradék rozmaringot később le is lehet fagyasztani, áganként vagy a tűleveleit felvágva eltenni.) A saláta meg önmagában is bárhol megállja a helyét. Ha valaki tovább akarja kínozni az ízlelőszerveit, tehet még a salátához félbevágott, fekete olívabogyót is. Fontos azonban, hogy a szőlőt magozzuk ki, én a fehérszőlőt mag nélkül kaptam, csak a kékszőlőt kellett megmunkálni egy kiskanállal.   
    

Chorizo-tál rozmaringos szőlősalátával

A tálhoz
100 g chorizo (szalámi, paprikás kolbász, vagy egyéb)
100 g sonka (serrano, pármai sonka, vagy bármi egyéb)
A szőlősalátához
300 g szőlő, vegyesen
4 ek olívaolaj
2 ek citromlé (½ db citrom leve, vagy mézbalzsam)
1 ek méz (vagy barna cukor)
2 ág rozmaring
½ mk só
bors, frissen őrölve

A szőlőszemeket félbevágom és ha épp nem magnélküli, akkor egy mokkáskanál segítségével kimagozom az egészet. A hozzávalókból elkészítem a vinaigrette-t. A rozmaringágról leszedem a leveleket és apróra vágom, majd hozzávegyítem. A vinaigrette lesz a lelke a salátának, ezért legyen markáns ízű, pikáns, de harmónikus.
Egy tálra elrendezem a hajszálvékonyra szelt chorizot (vagy szalámit, stb.) és a sonkaszeleteket, majd mellé vagy ráteszem a szőlősalátát.
Puha fehér kenyér, ciabatta a legjobb hozzá.
2 személyre / 601 kcal / 39 g zsír / LF30 58,7%

Már 242007
 

Ha egy fogás csupán két, azaz kettő darab összetevőből áll, akkor én úgy gondolom, hogy igenis kutyakötelességem – már saját magam kulináris igényességével szemben is – ezt a dolgot a fellelhető legeslegjobb hozzávalókból elkészíteni. A legjobból, amit a lelkiismeretem csak diktálni tud, különben hagyhatjuk az egészet a fenébe, mert abból már semmi jó nem fog kisülni.
 
Ez a két hozzávaló pedig megremegteti a lelkemet: az egyik a vörösbor, a másik pedig a paprikás kolbász, jelen esetben a spanyolok jellegzetes kolbásza, a chorizo.
Es más, ez a fogás egy igazi nemzetközi szalamander! Végre sikerült egy olyan ételt tálalnom, amit hazai viszonylatban is nagyon jól lehet helyettesíteni. Sokan sajnálkoztak eddig is, hogy nincs ez meg az a hozzávaló, és emiatt nem tudják elkészíteni azokat az ínycsiklandozó falatokat. (Persze nem csak nálam, hanem másoknál is.)
Hát kérem, ezt lehet! Sőt, úgy ám, hogy úgy csempésszük beléje a magyar jegyeket, hogy tán még jobb is lesz, anélkül, hogy az autenticitás csorbulna. (Ez magyarul azt jelenti, hogy tán még finomabb is:-) 

Miről is van szó?
A tapasról (ejtsd: tápász, de röviden mindkét á-t) ami a spanyol konyhában – Baszkföldtől Andalúziáig – egyfajta intézmény. Ha valaki mégsem ismerné, röviden annyit: tapa annyit tesz spanyolul, mint fedő, és annak idején a sherry-s poharakra – amit a spanyolok felettébb nagy előszeretettel kortyolgatnak (ahogy tapasztaltam, szerintem a nap minden órájában) de mondjuk talán inkább délutánonként, amikor is barátokkal beülnek egy jó kis diskurzusra, szóval a sherry-s poharakra  egy kenyérdarabkát tettek, hogy megóvják a tartalmát a kéretlen, mindenhol szemtelenül szálldosó legyektől. (A sherry-t most nem taglalom, mert túlmegy ezen írásom keretén, röviden talán annyit, hogy a sherry – ami egy fehér szőlőből készült desszertbor – igazi központja és a legtöbb sherrylepárló az andalúziai Jerez de la Frontera-ban található, vagyis a tapas innen indult el világot hódító útjára. Jerez amúgy még a híres bécsi lovasiskolájáról és a flamencoról, a szenvedélyes flamencobárjairól is híres, de most térjünk vissza a tapashoz.) Az idők során aztán a kenyérkékre tartalom is került – hogy senki se éhezzen -, néhány húsos vagy halas falat, esetleg sajtdarabka. Újabb néhány évtized még tartalmasabbá tette a sherryre valót, és már nem is rá, hanem melléje tették, a legkülönbözőbb ízletes falatkák formájában, ami jócskán tartalmazott halat, tengeri herkenytyűt, húsfélét, vagy helyi, aszalt gyümölcsöket is. (Egyik kedvencem a sült szalonnacsíkba tekert aszalt szilva) Ezután nem tartott már sokáig, hogy a tapas önálló életet kezdjen: a poharakat nem kellet már lefedni, a tapas pedig egy mediterrán életforma része lett, ahol az emberek munka után, de még vacsora előtt összeverődnek és az úgynevezett tapas bárokban (ami az egész világon hovatovább terjedőben van), egy pohárka jó – most már nem csak sherry, hanem – bor mellett ücsörögjenek, beszélgessenek és néhány falatkát eszegessenek. Ez ma már nem csak egy szelet baguette-méretű kenyér tortillával, sajttal, vagy mártásos halakkal a tetején, nem, a tapas hihetetlenül széles intézménnyé nőtte ki magát, nem csak amolyan spanyol fingerfood (bár leginkább az), hanem már az egyszemélyes kis barna, mázas cserépedényben tálalt mártásos finomságok is elterjedtek. Egy-egy bárban egyszerre csak néhány fajta tapas kapható.
(Ha valami – a hozzávalókon kivül – igazán jó a spanyol konyhában, akkor az a tapas és a remek, világhírű borválaszték (elsősorban a Rioja és Navarra környéki borok a legkiválóbbak): felszerelkeztem tapas-könyvekkel és néha – ahogy én hívom – tapas vacsorát rendezek: felsorakoztatom az előételek sokaságát – öt-hat fajtát – és mindenki csipegethet kedvére. Sherryt és spanyol bort iszunk hozzá (ha flamencot hallgatunk, az már-már kissé giccses, de nem kizáró tényező:-)))
Egy ilyen, kis edényben tálalt egyszemélyes finomság a Chorizos al vino:    

Ha tapast szeretnénk készíteni, és éppen birtokunban van egy darab chorizo egy jófajta palack rioja-val (mert eredendően ezzel a Rioja-ból származó vörösborral készül), akkor Chorizos al vino lesz belőle. Vagy vehetünk olasz paprikás szalámit, Pepperonit, amihez leginkább egy zamatos, dél-olasz vörösbor járna, és ha igazán megadjuk a módját, akkor a mártásba belekeverünk néhány szál friss rozmaringot is.

Többszöri spanyolországi látogatásom óta viszont azt is tudom, hogy a chorizo remekül helyettesíthető a magyar paprikás kolbásszal is. Meglepő vagy nem, de a spanyol konyha stílusban és ízvilágban igen közel áll a magyarhoz, azért én először igencsak csodálkoztam, amikor először ettem ott chorizot. Valami különlegesen idegent vártam, de  a közös nyelv, a paprika közelivé tette.
Szóval ha magyar paprikás kolbászt választunk, veszünk hozzá egy testes kékfrankost, vagy a villányi borászok valamelyik karakteres, zamatos borát, a végén belevágunk egy kevés petrezselymet és – nevezzük el bárminek, de adjunk nevet neki, mert megéri!

Az én fogásom most épp eklektikusra, vagy mondjuk inkább: internacionálisra sikerült: magyar paprikás kolbászt használtam és egy 2005-ös szardíniai Monica de Sardegna-t locsoltam rá. Az eredmény? Fantasztikus!!

Utóbb Maci és készített, az ő receptje: Chorizo borracho 
Tintaleves is elkészítette: Nem kell tapasz keretén belül
kicsi Vú Vörösborban párolt paprikás kolbásza

Vörösborban párolt paprikás kolbász
(Chorizos al vino tinto)

1 ek olívaolaj
2 fej hagyma
250 g paprikás kolbász (vagy Chorizo, Pepperoni, stb.)
1 fej fokhagyma (esetleg 2 kisebb fej)
250 ml vörösbor (igen testes, aromás legyen)
A paradicsomos salátához
2 db paradicsom

2 ek kapribogyó (vagy fekete olívabogyó)
só, bors
 
Egy serpenyőben felforrósítom az olajat és beleteszem az apróra vágott hagymát. Nem kell teljesen készre pirítani, 5 perc múlva ráteszem a héjától megfosztott és vékony karikára vágott paprikás kolbászt és hagyom, hogy kiolvadjon a zsírja. 
Ekkor a fokhagymafej talpát vékonyan levágom, vigyázva, hogy a fej lehetőleg ne essen szét. De ha kicsit szétesik, az sem baj. A fokhagymafejet a vágott talpával lefelé beteszem a serpenyőbe és azt is pirítom pár percig, majd hozzáöntöm az egész bort. Innentől kezdve addig lassú tűzön addig párolom, amíg a bor a felére redukálódik, vagy még kevesebb lesz.
Ha úgy gondolom, hogy kész van (és tulajdonképp már rég készen is van, csak a boros mártás állagát kell ellenőrízgetnem, hogy olyan sűrű és ízes legyen, amilyet szeretnék), akkor kiveszem a fokhagymát és a gerezdeket kicsúsztatom a héjukból. Úgy csússzannak ki mókásan, mint a vaj.
A melléje tálalt salátához a paradicsomot egészen apró kockára vágom, hozzákeverem a kapribogyót, sózom és borsot tekerek rá.
Azonnal, a forró serpenyőből tálalom, vagy egyszemélyes kis agyagedénykékben tapasként adom. Fehér, puha kenyeret adok hozzá.
2 személyre

Borajánlat:
Rioja Alabanza, Crianza 2002
Aubergine borajánlata:
Weninger Soproni Kékfrankos, 2004
Gyönyörű, rubinvörös színű bor, illatában gazdag gyümölcsösség, piros bogyós erdei gyümölcsök érződnek. Kóstolás előtt, mint a vörösborokat kell is, érdemes két órával előre kinyitni, mert lassan mutatja meg értékeit. Lendületes savakkal rendelkezik, kissé kesernyés utóhanggal.
St. Andrea Újbor 2006
Portugieser alapú, amit a tipikus egri fajta, a kékmedoc egészí­t ki. Gyümölcsös-virágos ízekkel indí­t a bor, mégis meglepően tanninos. Ne tévesszen meg senkit, hogy újborról van szó, csí­pős-szénsavas í­ze miatt jó kísérője lehet a kolbászos-chorizos ételnek is; de új vörös lévén egy valamire figyelni kell: lassan ki kell üríteni valamennyi palackot, helyet adva ezzel a borpincénkben/kamránkban a könnyedebb, nyárias rozéknak.