Sze 072015
 

Utolsó hetéhez érkezett a Vuelta. A tegnapi szakasz után még mindig Aru vezet, bár vészesen beelőzte őt a Katusha spanyol kerékpárosa Joaquim Rodriguez, és ezzel egyszerre már vérmes álmokat is szövöget a győzelmet illetően. Ideje még van rá!

Nézzük a mai szakaszt, még mindig Asztúriában vagyunk. Ezt az északon, az Atlanti óceán partján elterülő hercegséget nyugatról Galícia, majd Kantábria és Kasztília öleli körbe. Jó pár évvel ezelőtt autóztunk errefelé Santiagoból Bilbaoig, és megcsodálhattuk a tüneményes kis halászfalvakat. A tartomány rengeteg tónak, folyónak ad otthont, ennek ellenére úgy tapasztaltam, hogy – talán a hegyvidéknek is köszönhetően – szinte több a sok a húsétel, mint a hal.  Continue reading »

Sze 022015
 

Amikor elkezdtem bejelölni az idei Vuelta szakaszaihoz a nevemet, ijedten vettem észre, hogy bizony lekéstem, a kollegák és kolleginák mind megelőztek a jelölésben és többek között Andorra is rámmaradt. Na de aztán hamar feltápászkodtam az ijedtségből és intenzív kutatásba kezdtem az andorrai gasztrovilágban. Megannyi oldalt átnyálaztam, és azon kaptam magam, hogy rettentően tetszik!

A mai 138 km-es, 11. szakasz végig az andorrai hegyekben, rendkívül kanyargós, hajtűkanyarokkal ugyancsak megspékelt, magaslati terepen zajlik. A mai verseny a legmagasabb csúcsnál, a 2.095 m magasan felvő Alto Els Cortals d’Encamp-nál fejeződik be, tehát ki sem mozdulunk Andorrából. Continue reading »

aug 282015
 

Múlt héten elstartolt a Vuelta, immár az év utolsó nagy kerékpáros körversenye, és mi öten hagyományosan újfent serpenyőt ragadtunk, hogy kulinárisan is aláfessük a fiúk verejtékes munkáját.
A tegnapi hegyi szakaszt a kolumbiai Chaves nyerte, a csupán egy hete zajló verseny alatt már másodszor, ami szerinte is egészen egyszerűen elképesztő, írja a szakirodalom.
A mai 191 km-es szakasz Jódar és La Alpurajja között zajlik, egy köztes sprinttel, és még mindig az igen nagy kiterjedésű Andalúzia tartományban tekerünk. Continue reading »

aug 302014
 

A mai bejegyzéshez sem tudok még aktuális állást írni, messze vagyok a bázistól, tehát akit érdekel, nézze a Vueltáról szóló híreket ITT! (Ha géphez jutok, pótolom az eseményeket.)

Ahogy tegnap is írtam, még mindig az andalúz tájban gyönyörködhetünk, ma egy 207 km-es szakaszt tekernek a fiúk Baeza és Albacete között.
Ma rendhagyó módon egy kanári szigeteki receptet hoztam, de erre két nyomós okom is van! Egyrészt mondhatnám azt is, hogy épp ott van a közelben, de valójában olyan rég meg szerettem volna már mutatni ezt az egyszerű, de fantasztikus mártást, csak valahogy mindig lemaradt. Most viszont nincs mese, itt járunk Spanyolországban, a Mojo cilantro a Mojo rojo mellett (ami meglepő módon piros színű mártás) a két talán legismertebb kence, amolyan spanyol pesto. Continue reading »

aug 292014
 

Aki követi a Tour de Serpenyő eseményeit, az tudja, hogy harmadik évben nekivágtunk a spanyol körversenynek is. A Serpenyő csapatának teljes legénysége posztolt már spanyol földről, ma én tekerek először, és még mindig Andalúziában vagyunk.
Mivel a mai poszt konzervből jön (magyarán: időzített posztról van szó), így nem tudok a mai eseményekről sokat írni, de a Vuelta minden eseménye megtalálható ITT.
Inkább nézzük, mi is vár ma a fiúkra! A mai 169 km-es hegyi szakasz Alhendín-ből indul Alcaudete-ig, Granada közelében járunk. Anno itt ettem először pálmaszívsalátát, de a pálmaszív hazai beszerzése még mindig elég körülményes, ezért inkább a tapasok között néztem szét.  Continue reading »

dec 302013
 

Tavaly, első lendületből – és mert ki kellett üríteni a hűtőt – készítettem már egy aszalt szilvás húsgombócot, az enyhén érdekes ízvilág ellenére bejött mindenkinek. Épp Szilveszter előtt készültem egy újabb próbára, ezúttal aszalt sárgabarackkal, mit mondjak, ez még jobb volt, hisz kitettem a gyerekbetegségeket, lemostam a gyümölcsöt, alaposan, egzotikusan fűszereztem (argentin chimichurri fűszerkeverékkel), és íme, ez lett belőle. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy bármely büféasztalon megállja a helyét, a bátrabbak vissza fogják tapsolni, ezt garantálom!
Most enyhén édes és csípős körtechutney-t (ami valójában egy fűszeresebb körtekompót), valamint párolt vöröskáposztát adtam mellé, a majonéz azonban egyszerűen elengedhetetlen! Continue reading »

feb 232010
 

Pár hete vacsoránál ültünk, mikor a férjem azt mondja, játszunk olyat, hogy mostantól egy ideig blogokból főzök. Ezzel tetemes időt is megtakarítanánk, de a poén csak ezután jön: ő meg kitalálja, honnan van.

Évek óta mutogatom, mesélem neki, ki mit főzött, jó pár bloggert felismer már a főztjéről:). Tudja, ha blogból sütök kekszet, az csak Kicsivú lehet, komoly húsétel Gabojsza Élete párja, Mr. ÍB, vagy akár Lorien dolgos kezeit dícséri, és azt is tudja, hogy Pepper nem szereti a leveseket. Ha egzotikus összeállítást teszek az asztalra, rákérdez, hogy Beatbullnál nézelődtem-e, halas dolgokat Gabahtól szoktam Continue reading »

okt 272009
 

Tudom, nem leszek túl népszerű egy olyan bejegyzéssel, aminek szinte egyetlen hozzávalója elérhetetlen hazánkban. Érthető, paprikaországnak nincs nagy szüksége még egy paprikára, ami ráadásul nem is túl csípős.

Ezeket a pici kis zöld paprikákat Baszkföldtől nyugatra, Galíciában tapas-ként adják, szinte minden sarkon megtalálható. Még Kolumbusz hozta magával az Újvilágból és a Padrón környékén termesztett példányok a legfinomabbak. Máshol is kísérleteznek vele, de állítólag az nem az igazi. A Capsicum annuum, vagyis a közönséges paprika egyik pici, méregzöldszínű fajtájáról van szó, amelyeknek az a jellegzetességük, hogy finom, zamatos édesek, csak egy-egy példányba ugrott bele a csípős (unos pican y otros no). Gondoljunk csak bele, ahogy társaságban elénk tesznek egy nagy tál sült paprikát. Mindenki falatozik, szedi ki egymás után a pici paprikahüvelyeket, csúsznak a falatok, folyik a sör, aztán egyvalaki egyszercsak hirtelen rákvörös lesz:) Continue reading »

Júl 152009
 

Húsz évvel ezelőtt még a kutya sem evett nálunk előételt. Ha jól emlékszem, akkoriban még a középkategóriás éttermek sem vezették az étlapon, nagyúri szórakozásnak tartották csupán.
Külföldön járva én már akkor megszerettem ezeket kisebb falattól féltányérig terjedő fogásokat és ennek csupán egyetlen oka volt: mennyiségüknél fogva két előétellel kisétkűként már jól is laktam. A mai napig jobban is kedvelem az előételválasztékot, mint a hús-köret duóját.

Hát nem csoda, ha az előétel néha főételként is működik? Vagy fordítva? A főételt kisebb adagokra, pici kis szósszal, helyesen elhelyezett zöldségekkel feldobva simán eladhatjuk gyomrotnyitó, étvágygerjesztő falatként is. Az átmenet abszolút gusto kérdése, csak a mennyiség játszik szerepet.

Ez a sült máj is hasonló elgondolásból készült. És milyen egyszerű! Pihentessük a májat egy kevés sherryben, süssük ki és máris kész a vendégváró falat. Szerintem bármilyen jó, félszáraz desszertbor megteszi, csak adjunk neki elég időt. Legközelebb kevés Calvadost is öntök hozzá, biztos nem lesz kárára.
A végén olívaolajjal öntöttem le a szeletkéket, kenyeret tunkoltunk bele, mellé pedig kevés görögsalátát ettünk.

Az ital pedig mi más is lehetne, mint sherry. Száraz, kissé hűvös, de első pohárkaként egy sherrys koktél is jól jöhet indulásként.
Ugyanannyi, vagy kicsit kevesebb narancslikőrrel elkeverve és kevés szódával felspriccelve fanyar, de üdítő aperitífet kapunk. Szuper csajos koktélt kapunk, ha jéggel és ízlés szerinti, frissen facsart narancslével hosszabbítjuk.

borjumaj_sherryben1

Sherryben pácolt borjúmájszeletek

200 g borjú- (vagy szárnyas)máj
100-150 ml száraz, vagy félszáraz sherry
1 ág rozmaring
só, feketebors
olívaolaj a tálaláshoz

A májat megmosom, leszárítom és nagyobb falatnyi darabokra vágom. Tálba teszem és ráöntöm a sherryt (vegyesen is jó lesz, így könnyebb a pác édességét szabályozni) és beleteszem a rozmaringot. Jó óráig hagyom a pácban, néha átforgatom.
Lecsöpögtetem róla a sherryt és parázson átsütöm.
Tálaláshoz markánsabb olívaolajból loccsantok a tányérra, sózom és borsozom. A májat és fehérkenyeret az olajba tunkoljuk, de a tetejére is lehet locsolni.
2 személyre /

Narancsos sherrykoktél
80 ml sherry (Fino)
40 ml narancslikőr (Grand Marnier)
narancslé, ízlés szerint
jégkocka

Shakerben összerázom a likőrt a jéggel, beleöntöm a sherryt. Két old-fashioned pohárba szűröm, majd felöntöm a narancslével. Ha túl meleg van, a poharakba kevés zúzott jeget is lehet tenni. Narancslé helyett szódával felöntve frissebb és üdítőbb lesz.
2 pohárnyi /

Júl 032008
 

Még a  tavalyi tapasvacsoránk része volt ez a pikáns, mártogatni való húsgombóc a nagyon sherrys paradicsommártással együtt. Azóta tologatom magam előtt és ígérgetem, hogy végre a többi, temérdek recepttel együtt felkerülnek.
Amíg ebben a melegben kevesebbet főzök, addig az idevaló, nyárias receptekből pótolgatok.
Ez a húsgombóc sem akkor készült utoljára, azóta többször gyúrtam már, a mártás is, de a gombócok is néha kisebb változtatásokon esnek keresztül. Egy biztos pont azért van bennük, mégpedig a sherry, amit egyikből sem spóroltam ki :-), illetve nem is én, hanem a spanyolok, hisz ez a húsgombóc őket dícséri!
Mondanom sem kell, nemhiába tapa, ugyanis kíváló vendégváró falat, amit előre elkészítve a mártással eyütt hűtve is tárolhatunk.   Continue reading »

Júl 012007
 

Nehéz dió volt a legújabb feladvány, a komplementer ízek játéka. A példaként felsorakoztatott párosításokkal nemigen tudtam mit kezdeni, mert a felsálhoz nekem nem feltétlenül a zöldbab jut elsőre az eszembe:-) Az ázsiai konyhák, de főleg az indiai és a kínai szinte tobzódik a komplementer ízekben, akármelyik fogásukat is nézzük, egy chutney-val tálalt főétel, hozzá egy kesernyés pofa sör egyszerre akár öt legyet is ütne, de azt hiszem, ha jól értelmeztem, nem ez volt a kiírás lényege.
Lorien olyan ételt kért, amiben önállóan is helytálló fogások szerepelnek, de amelyek egyszerre is “ehető” minőségűek, egy fogásba összeboronálva. Vagy valahogy így:-) Ezen indultam el:

Ez a csirkés-rizses étek eléggé, sőt abszolút unalmas is lenne, ha nem dobná fel a mártás, ami az egésznek a lelke. Nem is tudnék különben előrukkolni vele, viszont a mártás uralkodik az egész fogáson, mi pedig oda voltunk érte! 
Egy klasszikus, olasz ételről van szó, ami egyszerűbb változatában egy narancsmártásos csirkesült, de nem idegen a spanyol konyhában sem. Ez a gasztroátjárhatóság a mediterrán vonalon – vagy az ízek globalizációja – nekem annyira tetszik, hogy ha tehetem, nagy örömmel hódolok neki. Spanyol tapasként is működik a dolog, ott hasonló módon készítik, ha jól tudom, ott a mandulás változathoz adnak némi (természetesen andalúz) citromot. A tapasvacsoránk keretén belül én is készítettem citromos csirkét (ez is jön majd valamikor), ami viszont messze nem volt ennyire intenzív ízű.

Hogy a komplementer ízeknek is hódoljunk – bár szerintem egy gyümölccsel felturbózott hús már eleve ebbe a kategóriába esik -, ezért a mandulás dúsításon túl a római kömény ad egy kis ázsiai fílinget (ez az ízpárosítás, bár csak a köménnyel, de nagyon bejött a köményes gombával készült endíviánál) a csípős ízért a chili a felelős, ami elhagyható lenne, ha valaki nem szeretné, de én mégsem tenném. Aki tényleg csípősebben szeretné, annak azt ajánlom, tegyen a mártásba egy fél, apróra vágott chilipaprikát, ennél több ennél a fogásnál már sok lenne. Az egészet megfejelhetnénk azzal, hogy csekély mennyiségű pezsgőt is öntögetünk a mártásba, ebben az esetben viszont váltsuk ki vele részben az alaplevet.

Most pedig jöjjön a nem mindennapi italajánlat: a kiírásban Lorien reményét fejezte ki, hogy lesz talántán valaki, aki egy komplementer italkísérőt is fel tud sorakoztatni. Nos, íme:
Régóta gondolkodom, melyik ételnél demonstrálhatnám az egyik, azért valljuk be, elég bizarr és már régóta istápolt kreációmat. Kérem, keresve sem találtam volna jobb lehetőséget, mint a narancsos-mandulás, esetleg pezsgős csirke kísérőitalát!
Nemcsak sokfajta olajat, de ecetből is egy széles skálát tartok otthon és persze használok is nap mint nap. Ezeknek nagy többsége úgynevezett balzsam, ami ugyan az ecetek kategóriájába sorolható, hisz 6%-os savtartalmuk van, de teljes mértékben az ecet készítési eljárása szerint készülnek, viszont lágyabbnak érződnek és sűrűn folyós állagúak – ezért nevezi őket a szakirodalom balzsamnak. A színük a halványsárgától, mint a mangóbalzsam, a mélyvörösig terjed, mint például a sörbalzsam. Ne tévesszen meg senkit, semmi köze nincs a balzsamecethez. Szinte kanálból lehet őket enni, annyira finomak, nem is beszélve az egyéb felhasználási lehetőségekről. Több helyen is bevetettem már őket, pl. itt és itt.
És itt jött az nagy ötlet! Pezsgő, ecettel! Mégpedig gyümölcsös ecetbalzsammal! A végeredményt, mint mindig, most is hosszas tapasztalatszerzés előzte meg. Végül is arra jutottam, hogy félszáraz pezsgőt érdemes hozzá venni, amit különben sohasem vennék, de ebben az esetben a cukor ellensúlyozza a savasságot. Ha ez nincs és mi hűek maradtunk elveinkhez, akkor érdemes 1 csöppnyi cukorszirupot belekeverni (ez ugye mindig van a háznál, nem de?). Több gyümölcsös ecetbalzsammal próbáltam már, nekem a méz- és a málnabalzsam ízlett a legjobban, de ez ízlés kérdése. Neve egyelőre csak “üzemi” név, mint a werkfilmeknél: Kir vinaigre. Az ügymeneten még dolgozom, mert egyéb hozzávalókkal még tovább lehet finomítani ezt a pezsgőkoktélt. 

Csirkemell mandulás narancsmártással

Csirkemell mandulás narancsmártással
(Petto di pollo all’arancia)

250 ml narancslé, frissen facsarva (kb. 2-3 narancs)
1 db narancs reszelt héja
20 g kétszersült vagy frissen reszelt morzsa
     (vagy 1 szelet szárazabb, pirított fehér kenyér)
2 ek olívaolaj
3 db salotta (vagy 2 db lilahagyma)
2 gerezd fokhagyma
100 ml csirkealaplé (vagy egyéb alaplé)
     (vagy 50 ml alaplé + 50 ml pezsgő)
50 g mandula, durvára tört, vagy darabos
1 mk római kömény (esetleg kömény)
1 mk só
1 ek méz
1 csipet chilipehely (elhagyható)
     (vagy ½ db chilipaprika, apróra vágva)
A csirkemellhez
4 ek olívaolaj
1 ek vaj
2 db csirkemell (kb. 2×150 g csirkemellfilé)
50 ml alaplé
½ mk só
bors, frissen őrölve

— Először alaposan megmosok egy narancsot, megszárítom és lereszelem a héját, majd kifacsarom az összes narancs levét: összesen 250 ml narancslére lesz szükség. A kétszersültet (vagy a pirított kenyeret) az aprítóban megdarálom, de ha kéznél van friss, durva morzsa, még jobb. (A készen vett bolti nem lesz jó ehhez.) Én – nem túl autentikus módon – jázminrizst adtam hozzá, azt is most érdemes odatenni.
— Egy serpenyőben felforrósítom a vajat és az olajat, és közepes hőn, megforgatva, 10-15 perc alatt megsütöm benne a csirkemell darabokat. Közben sót és borsot tekerek a tetejükre. Alaplevet öntök alá, de úgy, hogy ha kész, mindenképpen maradjon bőven alatta, mivel ezt a pecsenyelevet hozzáöntöm majd a narancsmártáshoz. (Ez tényleg fontos, mert ettől lesz a mártás igazán “kerek”.) Ha a csirke megsült, kiveszem, lecsepegtetem, egyenként szorosan alufóliába tekerem és félreteszem pihenni.
— Egy másik serpenyőben felforrósítom az olajat és elkezdem pirítani benne az egészen apróra vágott hagymát és a fokhagymát. Ha már kezd üvegesre pirulni, hozzáöntöm a narancslevet és az alaplevet és közepes hőn, 6-8 perc alatt, félig lefedve kissé beforralom. Most hozzáadom a morzsát és a durvára tört mandulát, majd óvatosan fűszerezem és tovább forralgatom még vagy 5 percig, közben a csirke pecsenyelevét is hozzáöntöm
. A végén egy rendkívül zamatos, narancsos mártást kell kapni.
— Ha kész, a csirkét kibontom, szeletekre vágom, és a mártással tálalom. Tapasként is nagyon jó, akkor a csirkét kisebb kockára kell vágni és a mártással leönteni. Ebben az esetben a mártáshoz egy kevés sherryt is löttyintek: úgy fél deci mennyiséget, de ezt el kell venni az alaplé mennyiségéből, különben a mártás túlságosan folyós lesz. 
2 személyre főétkezésnek / 4 személyre tapasnak  / 

Italajánlat:
Ehhez a gyümölcsös-savanykás húshoz rendhagyó italt ajánlok: egy pohár – kivételesen félszáraz – pezsgőbe keverjünk egy teáskanálnyi méz-, vagy mangó, esetleg málnabalzsamot. Az italnak külön név is jár, ezért a neve egyelőre ez lesz: Kir Vinaigre !
Aubergine borajánlata:
Konyári chardonnay 2006. Reduktív, friss, ropogós bor, parfümösen illatos.

ápr 062007
 

A múltkoriban készített vörösborban párolt chorizo annyira meghozta a kedvünket a folytatásra, hogy elhatároztuk: tapas-vacsora lesz. 

Összeállítottam, megvettem, megfőztem, lefotóztam, megettük. Az eredmény ha nem is sorrendben, de szép sorjában látható lesz, mert akkora sikere lett! (A teljes vacsora listáját a végén majd egyenként belinkelem.) Egy-egy fogás 2 személyre szól, de ha 4-5 ember eszeget többfajtát, akkor senki sem marad éhes. Spanyolországban úgy szokás, hogy még a legkisebb tálhoz is annyi villát adnak, ahányan körülülik az asztalt.
Na jó, tényleg van vele szöszmötölnivaló, az igaz. Egy részét elő lehet készíteni, sőt jobb is, ha áll néhány órát.

Mivel azonban nincsen tapas sherry nélkül (már csak azért sem, mert jó néhány fogásban önmagában is van sherry), ezért úgy gondoltam, ejtek majd később egy-két szót róla is. Sherryt ihatunk előtte csak egy pohárkával is, a vacsora további részét pedig vörösborral öblögethetjük.

Nem kell megijedni, ha nem találunk eredeti chorizot, de egy szép darab serrano vagy ibérico sonkával sem ajándékoztak meg! (Ezek önmagában kitűnőek, de ha mást is adunk mellé, mint például egy ilyen intenzív ízű salátát, akkor a hangsúly nem feltétlenül a sonkán lesz.) Ami most készült, azt is nagyon jól lehet helyettesíteni, nem kell mindig az eredeti. Ennél most valóban chorizot vettem és olasz pármai sonkát használtam, de durvább szalámit is felvághatunk hozzá, a sonka helyett pedig vehetünk akár pancettát is, vagy a húsvéti sonkából is szelhetünk hajszálvékony szeleteket, úgy is nagyon jó lesz. Vagy vegyünk bármilyen, kétfajta finom, igényes szalámiféleséget. A lényeg ugyanis a szőlősaláta, ami olyan intenzív lesz a bőséges, frissen felvágott  rozmaringtól, hogy az egész valami fenséges harmóniát alkot. (A maradék rozmaringot később le is lehet fagyasztani, áganként vagy a tűleveleit felvágva eltenni.) A saláta meg önmagában is bárhol megállja a helyét. Ha valaki tovább akarja kínozni az ízlelőszerveit, tehet még a salátához félbevágott, fekete olívabogyót is. Fontos azonban, hogy a szőlőt magozzuk ki, én a fehérszőlőt mag nélkül kaptam, csak a kékszőlőt kellett megmunkálni egy kiskanállal.   
    

Chorizo-tál rozmaringos szőlősalátával

A tálhoz
100 g chorizo (szalámi, paprikás kolbász, vagy egyéb)
100 g sonka (serrano, pármai sonka, vagy bármi egyéb)
A szőlősalátához
300 g szőlő, vegyesen
4 ek olívaolaj
2 ek citromlé (½ db citrom leve, vagy mézbalzsam)
1 ek méz (vagy barna cukor)
2 ág rozmaring
½ mk só
bors, frissen őrölve

A szőlőszemeket félbevágom és ha épp nem magnélküli, akkor egy mokkáskanál segítségével kimagozom az egészet. A hozzávalókból elkészítem a vinaigrette-t. A rozmaringágról leszedem a leveleket és apróra vágom, majd hozzávegyítem. A vinaigrette lesz a lelke a salátának, ezért legyen markáns ízű, pikáns, de harmónikus.
Egy tálra elrendezem a hajszálvékonyra szelt chorizot (vagy szalámit, stb.) és a sonkaszeleteket, majd mellé vagy ráteszem a szőlősalátát.
Puha fehér kenyér, ciabatta a legjobb hozzá.
2 személyre / 601 kcal / 39 g zsír / LF30 58,7%

Már 242007
 

Ha egy fogás csupán két, azaz kettő darab összetevőből áll, akkor én úgy gondolom, hogy igenis kutyakötelességem – már saját magam kulináris igényességével szemben is – ezt a dolgot a fellelhető legeslegjobb hozzávalókból elkészíteni. A legjobból, amit a lelkiismeretem csak diktálni tud, különben hagyhatjuk az egészet a fenébe, mert abból már semmi jó nem fog kisülni.
 
Ez a két hozzávaló pedig megremegteti a lelkemet: az egyik a vörösbor, a másik pedig a paprikás kolbász, jelen esetben a spanyolok jellegzetes kolbásza, a chorizo.
Es más, ez a fogás egy igazi nemzetközi szalamander! Végre sikerült egy olyan ételt tálalnom, amit hazai viszonylatban is nagyon jól lehet helyettesíteni. Sokan sajnálkoztak eddig is, hogy nincs ez meg az a hozzávaló, és emiatt nem tudják elkészíteni azokat az ínycsiklandozó falatokat. (Persze nem csak nálam, hanem másoknál is.)
Hát kérem, ezt lehet! Sőt, úgy ám, hogy úgy csempésszük beléje a magyar jegyeket, hogy tán még jobb is lesz, anélkül, hogy az autenticitás csorbulna. (Ez magyarul azt jelenti, hogy tán még finomabb is:-) 

Miről is van szó?
A tapasról (ejtsd: tápász, de röviden mindkét á-t) ami a spanyol konyhában – Baszkföldtől Andalúziáig – egyfajta intézmény. Ha valaki mégsem ismerné, röviden annyit: tapa annyit tesz spanyolul, mint fedő, és annak idején a sherry-s poharakra – amit a spanyolok felettébb nagy előszeretettel kortyolgatnak (ahogy tapasztaltam, szerintem a nap minden órájában) de mondjuk talán inkább délutánonként, amikor is barátokkal beülnek egy jó kis diskurzusra, szóval a sherry-s poharakra  egy kenyérdarabkát tettek, hogy megóvják a tartalmát a kéretlen, mindenhol szemtelenül szálldosó legyektől. (A sherry-t most nem taglalom, mert túlmegy ezen írásom keretén, röviden talán annyit, hogy a sherry – ami egy fehér szőlőből készült desszertbor – igazi központja és a legtöbb sherrylepárló az andalúziai Jerez de la Frontera-ban található, vagyis a tapas innen indult el világot hódító útjára. Jerez amúgy még a híres bécsi lovasiskolájáról és a flamencoról, a szenvedélyes flamencobárjairól is híres, de most térjünk vissza a tapashoz.) Az idők során aztán a kenyérkékre tartalom is került – hogy senki se éhezzen -, néhány húsos vagy halas falat, esetleg sajtdarabka. Újabb néhány évtized még tartalmasabbá tette a sherryre valót, és már nem is rá, hanem melléje tették, a legkülönbözőbb ízletes falatkák formájában, ami jócskán tartalmazott halat, tengeri herkenytyűt, húsfélét, vagy helyi, aszalt gyümölcsöket is. (Egyik kedvencem a sült szalonnacsíkba tekert aszalt szilva) Ezután nem tartott már sokáig, hogy a tapas önálló életet kezdjen: a poharakat nem kellet már lefedni, a tapas pedig egy mediterrán életforma része lett, ahol az emberek munka után, de még vacsora előtt összeverődnek és az úgynevezett tapas bárokban (ami az egész világon hovatovább terjedőben van), egy pohárka jó – most már nem csak sherry, hanem – bor mellett ücsörögjenek, beszélgessenek és néhány falatkát eszegessenek. Ez ma már nem csak egy szelet baguette-méretű kenyér tortillával, sajttal, vagy mártásos halakkal a tetején, nem, a tapas hihetetlenül széles intézménnyé nőtte ki magát, nem csak amolyan spanyol fingerfood (bár leginkább az), hanem már az egyszemélyes kis barna, mázas cserépedényben tálalt mártásos finomságok is elterjedtek. Egy-egy bárban egyszerre csak néhány fajta tapas kapható.
(Ha valami – a hozzávalókon kivül – igazán jó a spanyol konyhában, akkor az a tapas és a remek, világhírű borválaszték (elsősorban a Rioja és Navarra környéki borok a legkiválóbbak): felszerelkeztem tapas-könyvekkel és néha – ahogy én hívom – tapas vacsorát rendezek: felsorakoztatom az előételek sokaságát – öt-hat fajtát – és mindenki csipegethet kedvére. Sherryt és spanyol bort iszunk hozzá (ha flamencot hallgatunk, az már-már kissé giccses, de nem kizáró tényező:-)))
Egy ilyen, kis edényben tálalt egyszemélyes finomság a Chorizos al vino:    

Ha tapast szeretnénk készíteni, és éppen birtokunban van egy darab chorizo egy jófajta palack rioja-val (mert eredendően ezzel a Rioja-ból származó vörösborral készül), akkor Chorizos al vino lesz belőle. Vagy vehetünk olasz paprikás szalámit, Pepperonit, amihez leginkább egy zamatos, dél-olasz vörösbor járna, és ha igazán megadjuk a módját, akkor a mártásba belekeverünk néhány szál friss rozmaringot is.

Többszöri spanyolországi látogatásom óta viszont azt is tudom, hogy a chorizo remekül helyettesíthető a magyar paprikás kolbásszal is. Meglepő vagy nem, de a spanyol konyha stílusban és ízvilágban igen közel áll a magyarhoz, azért én először igencsak csodálkoztam, amikor először ettem ott chorizot. Valami különlegesen idegent vártam, de  a közös nyelv, a paprika közelivé tette.
Szóval ha magyar paprikás kolbászt választunk, veszünk hozzá egy testes kékfrankost, vagy a villányi borászok valamelyik karakteres, zamatos borát, a végén belevágunk egy kevés petrezselymet és – nevezzük el bárminek, de adjunk nevet neki, mert megéri!

Az én fogásom most épp eklektikusra, vagy mondjuk inkább: internacionálisra sikerült: magyar paprikás kolbászt használtam és egy 2005-ös szardíniai Monica de Sardegna-t locsoltam rá. Az eredmény? Fantasztikus!!

Utóbb Maci és készített, az ő receptje: Chorizo borracho 
Tintaleves is elkészítette: Nem kell tapasz keretén belül
kicsi Vú Vörösborban párolt paprikás kolbásza

Vörösborban párolt paprikás kolbász
(Chorizos al vino tinto)

1 ek olívaolaj
2 fej hagyma
250 g paprikás kolbász (vagy Chorizo, Pepperoni, stb.)
1 fej fokhagyma (esetleg 2 kisebb fej)
250 ml vörösbor (igen testes, aromás legyen)
A paradicsomos salátához
2 db paradicsom

2 ek kapribogyó (vagy fekete olívabogyó)
só, bors
 
Egy serpenyőben felforrósítom az olajat és beleteszem az apróra vágott hagymát. Nem kell teljesen készre pirítani, 5 perc múlva ráteszem a héjától megfosztott és vékony karikára vágott paprikás kolbászt és hagyom, hogy kiolvadjon a zsírja. 
Ekkor a fokhagymafej talpát vékonyan levágom, vigyázva, hogy a fej lehetőleg ne essen szét. De ha kicsit szétesik, az sem baj. A fokhagymafejet a vágott talpával lefelé beteszem a serpenyőbe és azt is pirítom pár percig, majd hozzáöntöm az egész bort. Innentől kezdve addig lassú tűzön addig párolom, amíg a bor a felére redukálódik, vagy még kevesebb lesz.
Ha úgy gondolom, hogy kész van (és tulajdonképp már rég készen is van, csak a boros mártás állagát kell ellenőrízgetnem, hogy olyan sűrű és ízes legyen, amilyet szeretnék), akkor kiveszem a fokhagymát és a gerezdeket kicsúsztatom a héjukból. Úgy csússzannak ki mókásan, mint a vaj.
A melléje tálalt salátához a paradicsomot egészen apró kockára vágom, hozzákeverem a kapribogyót, sózom és borsot tekerek rá.
Azonnal, a forró serpenyőből tálalom, vagy egyszemélyes kis agyagedénykékben tapasként adom. Fehér, puha kenyeret adok hozzá.
2 személyre

Borajánlat:
Rioja Alabanza, Crianza 2002
Aubergine borajánlata:
Weninger Soproni Kékfrankos, 2004
Gyönyörű, rubinvörös színű bor, illatában gazdag gyümölcsösség, piros bogyós erdei gyümölcsök érződnek. Kóstolás előtt, mint a vörösborokat kell is, érdemes két órával előre kinyitni, mert lassan mutatja meg értékeit. Lendületes savakkal rendelkezik, kissé kesernyés utóhanggal.
St. Andrea Újbor 2006
Portugieser alapú, amit a tipikus egri fajta, a kékmedoc egészí­t ki. Gyümölcsös-virágos ízekkel indí­t a bor, mégis meglepően tanninos. Ne tévesszen meg senkit, hogy újborról van szó, csí­pős-szénsavas í­ze miatt jó kísérője lehet a kolbászos-chorizos ételnek is; de új vörös lévén egy valamire figyelni kell: lassan ki kell üríteni valamennyi palackot, helyet adva ezzel a borpincénkben/kamránkban a könnyedebb, nyárias rozéknak.