aug 242016
 

Ha augusztus vége, akkor nálunk folytatódik a Serpenyős kerékpárverseny, ezúttal Spanyolországba mentünk a Vueltára.
Én most kissé nyárias üzemmódban vagyok, ezért kevesebb ma a szövegelés, de táplálékot ugye ilyenkor is veszünk magunkhoz. Még nem rázódtam bele teljesen, de ami késik, nem múlik.

Ma már 5. napon tekertek a fiúk, és még mindig Galíciában vagyunk, a Viveiro és Lugo közötti szakasz ma kerek 170 km. Lugoról nagyon szép emlékeim vannak, bár az pont nem a gasztrovonalat erősíti. A mostani Vuelta alkalmával nagyon sok tapast ígértünk, mert bár elég bátor kijelentés azt mondani, hogy a spanyol konyha főként előételekből állna, de valahogy mégis. Ennek ellentmondásaként ma egy végtelenül egyszerű főételt hoztam. Szégyen, de kellő alapanyag hiányában képtelen voltam autentikusan elkészíteni, mert tarlórépa zöldjét sehol nem leltem, de még tarlórépát sem. Így a brassicafélék családjából az egyik rokonával helyettesítettem, talán brokkolival közelebb állunk az eredihez.  Continue reading »

Júl 162016
 

Öt év Tour de France után olyat tettünk, mit még soha. Koedukált poszt születik, technikai okai vannak, de ez lényegtelen is. A tegnapi szakaszról Chilii írta a posztot, francia receptajánlót, én pedig megfőztem és szintén posztolom. Nem is rossz ez a fajta együttműködés, kinek épp mire van ideje, hogy hozza az élet.
Ez a gesztenyés recept ITT amúgy is tetszett, ezért azonnal felajánlkoztam, hogy megvalósítom. (Nem utolsó sorban meg is van a szombati vacsora.) Ardèche-ben járunk, Rhône-Alpes régióban, a környék tele van gesztenyével, alig találtunk autentikus receptet, amiből kihagyták volna. Első hallásra kicsit szkeptikus voltam, gesztenyeliszt, plusz még gesztenye is a disznóhoz, elég bizarr, óvatos duhajként csak a fél adagba zuttyintottam bele, de meglepően jó lett. Continue reading »

Júl 132016
 

A tegnapi andorrai Escaldes és a francia Revel közötti szakasz is drámaira sikerült: innen már nem lesznek túl nyugodt, sík szakaszok. “Egy viszonylag erős nevekből álló szökés végén igazi tűzijátékkal ért véget a Tour de France 10. etapja, melynek során az Orica-BikeExchange csapata kihasználta létszámbeli fölényét és Michael Matthews révén megnyerte a szakaszt. Pedig a fiatal ausztrál kiválóság egy nappal korábban még a verseny feladásán gondolkozott.” írja a velo.hu.
Valóban, Matthews a hétfői pihanőnapon abba akarta hagyni, és bár elsőnek gurult a célba, a sárga trikót Froome viseli, Sagan pedig a zöldet. Continue reading »

Júl 062016
 

A tegnapi versenynapon átértünk Limousin régióba. A tegnapi, a Tour leghosszabb szakaszát a német Marcel Kittel nyerte, ezzel karrierjének 9. futamgyőzelmét is ünnepelhette. A sárga trikót Sagan viseli.
A fiúk ma indulnak neki a 216 km hosszú első hegyi szakasznak. Az út Limoges-ból vezet Le Lioran-ba, Auvergne régióba.

Ha azt mondom, Limoges, legtöbbünknek két dolog jut eszébe: a Nemzeti Porcelánmúzeum és Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című darabjának hetedik képe. “Szüntelenül csattogó staccatók – zongorista-kezek hírhedt erőpróbája e tétel! – jelenítik meg a veszekedő kofák sebesen pergő nyelvelését és indulatos gesztusait.” Limoges-i piac, megvan, ugye? Continue reading »

Júl 022016
 

Végre, elstartol ma a 103. Tour de France. Mi pedig, mint öt éve minden júliusban, serpenyőben elevenítjük fel egy-egy szakasz híres fogásait. Ez a mi Tour de Serpenyőnk. A szokásos tagság – AldenteChilii & Csoki, Égigérő Paszuly és jómagam – mellett most debütál Homebisztro, reméljük, tetszik neki a Serpenyő és oszlopos tagunk marad.

Ami azonban eltér a hagyományoktól, idén nem külföldön kezd a verseny, egyből belecsap a – stílszerűen francia – lecsóba.  Még bemelegítő menet, városi körbekerekezés sincs, a mai 1. szakasz a híres, és 1979-óta az UNESCO világörökség részét képező Mont-Saint-Michel lélegzetelállítan gyönyörű apátságától indul és 188 km- át a normann tengerpartig, Utah Beach-ig tart. Ez a legnyugatabbra fekvő, amerikai nevekkel ellátott partszakaszok egyike, ahol 1944. június 6-án a normandiai partszállás bevonult a történelemkönyvekbe. Ha csak egy filmet mondok, Ryan közlegény megmentése, ugye megvan?

Nos, egyik helyszínről sem tudok elfogultság nélkül beszélni, Normandia-rajongó vagyok. Mindkét helyre érdemes egyszer ellátogatni, beszívni a mély, sós levegőt, megtapogatni az ottmaradt ágyuk hideg vascsövét, játszani a tengerparti homokban, osztrigát szürcsölni a parton és párás pohárból crémant-t inni hozzá Continue reading »

máj 222016
 

El is érkeztünk a Giro-n Dél-Tirolba, Trentino-Alto Adige régióba. Ma a fiúk egyéni futamot tekernek, ez csupán egy 10,8 km-es szakasz Castelrotto/Kastelruth – Alpe di Siusi/Seiseralm között, így nem biztos, hogy nekik belefér a mai menübe egy ilyen vaskos kenyérgombóc, de nekünk igen.giro_2016_altoadige(01)

Tegnap hihetetlen és lélegzetelállító hegyi kulisszák előtt zajlott a 14. szakasz Veneto és Bolzano között (erről a facebook-on a Giro oldalán megcsodálhatunk néhány pillanatképet is.) A futam végén Steven Kruijswijk ölthette magára a rózsaszín trikót.
“A LottoNL-Jumbo kerekese Steven Kruijswijk tűnt a mezőny egyik legerősebb versenyzőjének az első kőkemény dolomitok-beli szakasz során. Az újdonsült rózsaszín trikós célja, hogy az egyenkénti hegyi időfutam során tovább növelje összetettbeli előnyét.” írja a velo.hu.
(Kép forrása: Giro d’Italia)

Aki követi a blogot, tudja, hogy szívem egyik csücskét Dél-Tirolban hagytam, ahogy Chilii kollegina is. Dolomitok-mániások vagyunk mindketten, a konyháról nem is beszélve. Sokat írtam már itt erről a konyháról, most nem zengedezek, és gombóc is akad egy pár. Mikor elkezdtük beirogatni a Giro menüterveit, természetesen azonnal lecsaptam a mai szakaszra, ki nem hagyhattam volna! Continue reading »

Sze 072015
 

Utolsó hetéhez érkezett a Vuelta. A tegnapi szakasz után még mindig Aru vezet, bár vészesen beelőzte őt a Katusha spanyol kerékpárosa Joaquim Rodriguez, és ezzel egyszerre már vérmes álmokat is szövöget a győzelmet illetően. Ideje még van rá!

Nézzük a mai szakaszt, még mindig Asztúriában vagyunk. Ezt az északon, az Atlanti óceán partján elterülő hercegséget nyugatról Galícia, majd Kantábria és Kasztília öleli körbe. Jó pár évvel ezelőtt autóztunk errefelé Santiagoból Bilbaoig, és megcsodálhattuk a tüneményes kis halászfalvakat. A tartomány rengeteg tónak, folyónak ad otthont, ennek ellenére úgy tapasztaltam, hogy – talán a hegyvidéknek is köszönhetően – szinte több a sok a húsétel, mint a hal.  Continue reading »

Sze 042015
 

Nem tehetek róla (bár biztosan igen), de Aragóniáról, errő, az észak-spanyol tartományról első hallatra nekem még mindig aragóniai Ferdinánd és kasztíliai Izabella frigye és az arról készült – hát most nem nem mondom, mennyire izgalmas – színjáték jut az eszembe. Úgy rémlik, nagyon élveztem az előadást, mély nyomot is hagyott bennem, azóta meg különösképpen érdekelnek a különböző királyi dinasztikák sorsa.

Na de térjünk rá a tegnap napra. A szakasz Andorrából indult és Leidában, ebben a Nyugat-Katalóniai városban futottunk be, közvetlenül Aragónia határánál. Fabio Aru vezet, és magára húzhatta a piros trikót.
Mindig sajnálom, hogy olyan kevés az idő, pedig hihetetlen mennyiségű érdekességet és információt lehetne magunkba szívni az érintett helyekről, ahol átahalad a Tour, Giro, Vuelta. Ezért is szeretem annyira a mi kis Serpenyőnket, nélküle ma már kevesebb lennék…. Continue reading »

Sze 022015
 

Amikor elkezdtem bejelölni az idei Vuelta szakaszaihoz a nevemet, ijedten vettem észre, hogy bizony lekéstem, a kollegák és kolleginák mind megelőztek a jelölésben és többek között Andorra is rámmaradt. Na de aztán hamar feltápászkodtam az ijedtségből és intenzív kutatásba kezdtem az andorrai gasztrovilágban. Megannyi oldalt átnyálaztam, és azon kaptam magam, hogy rettentően tetszik!

A mai 138 km-es, 11. szakasz végig az andorrai hegyekben, rendkívül kanyargós, hajtűkanyarokkal ugyancsak megspékelt, magaslati terepen zajlik. A mai verseny a legmagasabb csúcsnál, a 2.095 m magasan felvő Alto Els Cortals d’Encamp-nál fejeződik be, tehát ki sem mozdulunk Andorrából. Continue reading »

aug 282015
 

Múlt héten elstartolt a Vuelta, immár az év utolsó nagy kerékpáros körversenye, és mi öten hagyományosan újfent serpenyőt ragadtunk, hogy kulinárisan is aláfessük a fiúk verejtékes munkáját.
A tegnapi hegyi szakaszt a kolumbiai Chaves nyerte, a csupán egy hete zajló verseny alatt már másodszor, ami szerinte is egészen egyszerűen elképesztő, írja a szakirodalom.
A mai 191 km-es szakasz Jódar és La Alpurajja között zajlik, egy köztes sprinttel, és még mindig az igen nagy kiterjedésű Andalúzia tartományban tekerünk. Continue reading »

Júl 242015
 

Ha az elmúlt két napot drámainak nevezték a sportrajongók, akkor a Tour mai  138 km-es szakasza Saint-Jean-de-Maurienne és La Toussuire között sem lesz sétagalopp, jobb hasonlat is eszembe juthatott volna. Ma egész nap Rhône-Alpes régióban tekerünk, Franciaország dél-keleti, alpesi részén.
Az emelkedő már a negyedik kilométernél el is kezdődik, a Col du Chaussy először szerepel a Tour történetében és a Tour hivatalos oldala szerint az ereszkedés is igen színvonalas lesz.
Történelmet írhat ez a nap, drámában ma sem lesz hiány, úgy tűnik, hisz semmi sem kiszámítható, a 138 km-es szakaszon gyakorlatilag egy vízszintes méter út nincs, az utolsó kaptató, az első kategóriásnak számító, 6,1%-os emelkedőjével a La Toussuire csúcs is hozhat meglepetéseket. Continue reading »

máj 242015
 

Tegnap egyéb teendőim miatt nem tudtam a Giro-t követni, bár az egyenkénti időfutam még sem annyira izgalmas, mint egy hegyi verseny.
Térjünk is át ezért a mai napra. Venetoból átkerekezik a csapat Dél-Tirolba, egészen pontosan Madonna di Campiglio-ba. Biztos sokan hallottak már róla, Madonna di Campiglio az egyik legremekebb síterep Trentino tartományban, a Brenta-Dolomitok lábánál – vagy inkább úgy mondanám, elegáns és felkapott, ha valaki rongyot szeretne rázni sielésnél és közben celebeket nézegetni, akkor feltétlen itt a helye. Maga a falucska 1.550 m magasan fekszik és az alig ezres lélekszámú lakosság szinte kivétel nélkül turizmusból él. A sí világkupa egyik helyszíne, sőt, januárban a Ferrari-sínapoknak is otthont ad, még Michael Schumacher-ről is neveztek el pályát .
Budapesttől 950 km-re fekszik, és ha az időjárás engedi, 10-11 óra alatt meg is tehetjük autóval a távot, de a környéken nyáron is remekül lehet vakációzni. Continue reading »

máj 202015
 

A Giro mai, 147 km-es 11. etapja Forlitól Imoláig vezet, a Ferrari legendás pályájáig vezet. De először nézzük, mi is történt tegnap.
Az olasz Nicola Boem nyert, 200 km-nél kihajtott egy szintén olasz élbolyból és ezzel ötödik etapgyőzelmét biztosította.
Még mindig Contador áll az élen, bár mindössze 3 másodperccel veri az olasz Aru-t, meglátjuk, mit hoz a mai délután Imolában! Az olaszok esélye vitathatatlan, az eddig 98 versenyből csupán 29-szer nem olasz versenyző állt a dobogó legfelső fokán.
Emlékezzünk meg az első nemolasz győztesről is: a svájci Hugo Koblet 1950-ben nyerte meg a 33. Giro-t. Continue reading »

feb 252015
 

Az Oscar-gála utáni vacsorán Wolfgang Puck mindig készít falatnyi, minihamburgereket is, stílusosan én is alkalmazkodtam most hozzá, de nagyestélyi nélkül – abban mégiscsak nehezebb lett volna végigfőzni az estét.
Mert ehhez a hamburgerhez főleg idő kell. Több mint két évvel ezelőtt készítettem először, mikor már nem játszott a hamburgerbuci, és a zsömle kiváltásán gondolkodtam, hogy mégis hogyan. Mert a többi alkatrész szinte adta magát, de glutén- vagy akár egy maglisztes kis bucival már túl nehéz fogás lett volna, és épp ezt akartam kikerülni. Continue reading »

Sze 112014
 

Nincs szerencsém, a spanyol Vuelta úgy múlik el, hogy a posztjaim megjelenésekor nem vagyok gépközelben (legalábbis korlátozottan), így valószínűleg most sem tudok majd referálni az előző nap eseményeiről. (De igen :). A tegnapi sprintszakaszt a német Degenkolb nyerte, immáron negyedik etapgyőzelmét aratva. Az összetettben még mindig Contador vezet, nincs már sok hátra, meglátjuk, meg tudja-e tartani előnyét. További információk ITT.) Újra konzervből dolgozom két napig, de ez mit sem von le a fogások értékeiből! Continue reading »

Júl 252014
 

A Tour de France tegnapi 18. etapján Nibali úgy elhúzott az utolsó tíz km-en, hogy csak egy fatális baleset menthetné meg a végső győzelemtől, az olasz tehát még mindig sárgában feszít, megszerezte negyedik szakaszgyőzelmét is.
A csapat a 145 km-es távot a Pireneusokon tekerte, Rafal Majka megmutatta, hogy képes megtartani a hegyi pöttyös trikót, Thibaut pedig második lett, de lesznek itt még meglepetések.

Még mindig Dél-Franciaországban vagyunk, a mai szakasz a Pireneusokból Aquitaine-ba vezet egyenesen északnak. Itt délen karnyújtásnyira van a spanyol határ, az észak-spanyol baszk konyha itt igen népszerű. Amikor receptet kerestem a mai napra, először Aquitaine fogásai közül kerestem egy vörösboros, bordeaux-i receptet, aztán napokig a világhíres pauillac-i bárány körül forogtak a gondolataim, de a fogás annyira bonyolult, hogy elnapoltam nyugodtabb időkre. Continue reading »

Júl 072014
 

Akik követik a Tour de Serpenyő eseményeit, azok már tudják, hogy idén mindhárom kerékpáros versenyt végigfőzzük, izzított serpenyőkkel állunk minden nap a pálya szélén és megmutatjuk, mit is ehetnek az adott régióban, ahol épp tekernek a fiúk. Májusban már végigfőztük az olasz Giro-t, szombattól pedig a Tour de France-t!

Idén az Egyesült Királyság ad három napra otthont a Tour-nak, ez a fajta vendégeskedés már hagyomány az első napokban. A mai napon Cambridgeshire-ben vagyunk, és nem csak azért választottam ezt a régiót, mert nagy hercegi pár rajongó vagyok, hanem mert a receptek kutatása során megakadt a szemem ezen, és azonnal lecsaptam rá. Már olvasásnál is beindult az a bizonyos nyálelválasztás, nem kellett sok fantázia hozzá, hogy egy ilyen tömény almás-szalonnás, hagymás egyveleg, kevés tésztával a tetején, csakis jó lehet. Continue reading »

máj 302014
 

Még mindig Venetoban tekerünk a hegyekben, egyenkénti időfutam lesz a mai program. A mintegy 27 km-es szakasz Bassano del Grappa és Cima Grappa között helyezkedik el, a kiinduló kisváros Jacopo Bassano középkori festőről kapta a nevét (1510–1592). Bassano nem először ad helyet a Gironak, többször adott  már otthont versenyeknek.

Ha Veneto, akkor máj, leginkább borjúé. Ha Veneto, akkor radicchio is. Több fajtája ismeretes ennek a cikóriafélének, Venetoban több város büszkélkedhet saját radicchio-fajtával, arrafelé északon igazi kultusza van. A Rosso Precoce is Tarvisioból származik, bár messze nem olyan híres, mint a Tardivo. A Radicchio di Chioggia állítólag egyenesen Velencéből került Veronába, a Goriziaból származó cikóriát pedig ne is keressük külföldön, szinte sehova sem szállítják.   Continue reading »

máj 242014
 

Még mindig Piemonte tartományban teker a Giro 14. etapja, ma egy 162 km-es szakasszal küzdenek a fiúk Agliè és Oropa között, érintve az 1482 m magas Bielmonte-t, amúgy remek kis síterep. (Részletes beszámoló a szakaszról a velo.hu-n ITT.) Az első piemonti beszámolót Aldente posztjában találjátok, ő a tartomány leghíresebb boráról, a Barolo-ról ír, és ezzel készített rizottót. Tegnap Égigérő Paszuly mandulás habcsókot, amarettit sütött, nálam pedig a sajt és a szarvasgomba lesz a főszereplő. Igen, ezzel a néhány étellel és egy jó húsos második fogással már bátran nekivághatunk egy valódi piemonti vacsorának.

A fontina sajt az egyik kedvencem, gyakran szerepelt már a blogon is, nemhiába tartják a világ – egyik – legjobb sajtjának. Erről lehet vitatkozni, azonban tény, hogy egyedi állaga és íze miatt semmivel sem lehet helyettesíteni. Nevét a svájci határ közelében lévő, az olasz Alpokban található Fontin hegységről kapta. Már a XIII. században is készítették, bár a nevét csak 1717-től jegyzik. 1955-től eredetvédett, tehát megkapta a DOP minősítést. Continue reading »

máj 222014
 

Rég nem ettünk már indiait és nagyon vágytam rá. Persze foghatnám magam és elmehetnék valahova, társ is lenne mellé, de be kell látnom, hogy az “újszerű étkezési szokásaim” nemigen kedveznek egy indiai étterem meglátogatásának. Pedig nagyon szeretem. De nem teszem kockára a komfortérzetem, az egészségemet meg pláne nem egy jó adag tikka masaláért, egy dal makhaniért vajas lepénykenyérrel. Pedig ezekért teljesen megvesztem régen.

Minap épp nem volt vacsoraötlet, de találtam még egy kis fej tököt, amiből húsmentes vacsorát, fűszeres sütőtököt akartam készíteni, valahogy így, mint ITT. Mellé kesudiócurry, nem igazán passzolt, kellett volna még valami friss zöld, de nem volt.
Ekkor úszott be a képbe a naan, az indiai lepénykenyér. Hogy ez mennyire kellene mellé, na de most ezt hogy, búzaliszt nélkül? Gluténmentes pályafutásom alatt még nem próbáltam serpenyőben lepényt sütni. Palacsintát viszont gyakran sütök, miért ne lehetne ezt is. Continue reading »