Júl 162016
 

Öt év Tour de France után olyat tettünk, mit még soha. Koedukált poszt születik, technikai okai vannak, de ez lényegtelen is. A tegnapi szakaszról Chilii írta a posztot, francia receptajánlót, én pedig megfőztem és szintén posztolom. Nem is rossz ez a fajta együttműködés, kinek épp mire van ideje, hogy hozza az élet.
Ez a gesztenyés recept ITT amúgy is tetszett, ezért azonnal felajánlkoztam, hogy megvalósítom. (Nem utolsó sorban meg is van a szombati vacsora.) Ardèche-ben járunk, Rhône-Alpes régióban, a környék tele van gesztenyével, alig találtunk autentikus receptet, amiből kihagyták volna. Első hallásra kicsit szkeptikus voltam, gesztenyeliszt, plusz még gesztenye is a disznóhoz, elég bizarr, óvatos duhajként csak a fél adagba zuttyintottam bele, de meglepően jó lett. Continue reading »

Júl 132016
 

A tegnapi andorrai Escaldes és a francia Revel közötti szakasz is drámaira sikerült: innen már nem lesznek túl nyugodt, sík szakaszok. “Egy viszonylag erős nevekből álló szökés végén igazi tűzijátékkal ért véget a Tour de France 10. etapja, melynek során az Orica-BikeExchange csapata kihasználta létszámbeli fölényét és Michael Matthews révén megnyerte a szakaszt. Pedig a fiatal ausztrál kiválóság egy nappal korábban még a verseny feladásán gondolkozott.” írja a velo.hu.
Valóban, Matthews a hétfői pihanőnapon abba akarta hagyni, és bár elsőnek gurult a célba, a sárga trikót Froome viseli, Sagan pedig a zöldet. Continue reading »

Júl 122016
 

Tegnap pihenőnap volt a Tour-on, a vasárnapi, Andorrában véget érő szakasz után a fiúknak jócskán kijárt a pihenés az igen kemény hegyi tekerések után. Vasárnap különösen jó tévét nézni, szinte egész idő alatt követtem a versenyt, azért közben elugrottunk egy süteményre – stílszerűen biciklivel -, de a hajrára pont hazaértünk és a képernyőre tapadva figyeltük Dumoulin harcát a zivatarral.
Azt hiszem, a Tour eddigi legdrámaibb etapját láthattuk, bővebben a velo.hu oldalán lehet olvasni ITT.
Szakadt az eső, de még így is jól ki lehetett venni a környéket, ahol mi magunk is jártunk egy hónappal ezelőtt. Már tavaly is írtam az andorrai szakaszról, de most élőben is megtapasztaltuk ezt a törpeállamot. Erről még írnom kell, most azonban gyorsan jöjjön a poszt.

A mai szakasz szintén Andorrából indul, csak egy falucskával odébb, a rajt Escaldes-Engordany, a cél pedig 198 km-rel távolabb, Franciaország, Revel, a Pireneusokban. Continue reading »

Júl 062016
 

A tegnapi versenynapon átértünk Limousin régióba. A tegnapi, a Tour leghosszabb szakaszát a német Marcel Kittel nyerte, ezzel karrierjének 9. futamgyőzelmét is ünnepelhette. A sárga trikót Sagan viseli.
A fiúk ma indulnak neki a 216 km hosszú első hegyi szakasznak. Az út Limoges-ból vezet Le Lioran-ba, Auvergne régióba.

Ha azt mondom, Limoges, legtöbbünknek két dolog jut eszébe: a Nemzeti Porcelánmúzeum és Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című darabjának hetedik képe. “Szüntelenül csattogó staccatók – zongorista-kezek hírhedt erőpróbája e tétel! – jelenítik meg a veszekedő kofák sebesen pergő nyelvelését és indulatos gesztusait.” Limoges-i piac, megvan, ugye? Continue reading »

Júl 032016
 

Lesznek még gyönyörű szakaszok a Tour-on, de tájszépségben és látványban a tegnapi biztos vezet majd. A futam a watt-tenger körülölelte Mont-Saint-Michel apátságnál kezdődött és kis falvakon keresztül a normann part szomszédságában folytatódott, egészen a Utah Beach-ig, néha lélegzetelállító kulisszák előtt. Kis dráma, Contador bukott és valamelyest megsérült, e poszt írásakor nem tudom pontosan, tudja-e ma folytatni a versenyt. A sárga trikót mindenesetre Mark Cavendish húzhatta magára, biciklis pályafutása során először.

Még mindig Normandia és Manche dépertement-ban maradunk, a 182 km-es, közel vízszintes távon a fiúk ezúttal Saint-Lô és Cherbourg-en-Cotentin között gurulnak.
A le tour szerint kemény szakasz következik: az első 52 km-en máris három komoly emelkedő, a vége pedig a szó szoros értelemben meredek. A 3 km-es szakaszon 14%-os a legerősebb lejtő. Cavendish megilletődve beszélt már arról, hogy nincsenek illuziói a sárga trikó megvédését illetően. Continue reading »

Júl 022016
 

Végre, elstartol ma a 103. Tour de France. Mi pedig, mint öt éve minden júliusban, serpenyőben elevenítjük fel egy-egy szakasz híres fogásait. Ez a mi Tour de Serpenyőnk. A szokásos tagság – AldenteChilii & Csoki, Égigérő Paszuly és jómagam – mellett most debütál Homebisztro, reméljük, tetszik neki a Serpenyő és oszlopos tagunk marad.

Ami azonban eltér a hagyományoktól, idén nem külföldön kezd a verseny, egyből belecsap a – stílszerűen francia – lecsóba.  Még bemelegítő menet, városi körbekerekezés sincs, a mai 1. szakasz a híres, és 1979-óta az UNESCO világörökség részét képező Mont-Saint-Michel lélegzetelállítan gyönyörű apátságától indul és 188 km- át a normann tengerpartig, Utah Beach-ig tart. Ez a legnyugatabbra fekvő, amerikai nevekkel ellátott partszakaszok egyike, ahol 1944. június 6-án a normandiai partszállás bevonult a történelemkönyvekbe. Ha csak egy filmet mondok, Ryan közlegény megmentése, ugye megvan?

Nos, egyik helyszínről sem tudok elfogultság nélkül beszélni, Normandia-rajongó vagyok. Mindkét helyre érdemes egyszer ellátogatni, beszívni a mély, sós levegőt, megtapogatni az ottmaradt ágyuk hideg vascsövét, játszani a tengerparti homokban, osztrigát szürcsölni a parton és párás pohárból crémant-t inni hozzá Continue reading »

Júl 262015
 

Véget ér ma a Tour de France, a fiúk betekernek Párizsba, és mi is bontjuk sátrainkat. De ne menjetek messze, hisz nemsokára Spanyolországban találkozunk újra a Vueltán!
De ne siessünk előre annyira!
Bár sokat nem tudok ma mesélni, ez a poszt konzervből folyik hozzátok, mivel nem leszek gépközelben a megjelenésekor. Ez immáron a negyedik Tour-zárónk, és amikor a mai recepten gondolkodtam, hirtelen a homlokomra csaptam: hát persze, pezsgő!!
Így hát pukkanjon az üveg ma este, akárki is húzta magára a sárgát, és bár a francia pezsgő – szerintem – tisztán a legfinomabb, azért lehet néha egy kis kitérőt tenni.
Mint például így, narancslikőrrel, édes-savanyún. De legközelebb újra tisztán kérem!
Jövőre, veletek, ugyanitt? ;) Continue reading »

Júl 102015
 

A Tour mai, 190 km-es 7. szakasza a sajtjáról híres Livarot és Fougères között zajlik, de az első igazi szakasz a sprinterek számára. Sok jel mutat arra, hogy ezen az egyenletes szakaszon kiugranak a sprinterek és nagy eredmények is várhatóak. Sokan a német André Greipel-re tennének, tegnap ő nem csillogott, kipihentnek tűnik és amúgy erőssége a sprint.

Mivel szinte az egész szakasz Alsó-Normandiában zajlik, konyhaügyileg mindenképpen itt maradtam, sőt, mivel Livarot Calvados megyében helyezkedik el, mi sem természetesebb, hogy Calvados-szal készítsek egy fogást. (Egyébként itt, Calvados megyében helyezkedik el kedvenc kisvárosunk, Honfleur is, ITT találtok egy kis képes össefoglalót.) Ez az almaborból készült párlat – olyan mint a konyak, csak szőlő helyett almából – rendkívül népszerű, sőt az alma meghatározó státusszal bír Normandiában. Erről már írtunk a Tour de Serpenyő kapcsán is Continue reading »

Júl 052015
 

Elstartolt a Tour 2. etapja is Hollandiában, Utrecht és Zélande között – Rotterdam-ot is érintve – 166 km-t tekernek ma a fiúk.

Tegnap kisebb meglepetésként az ausztrál Rohan Dennis húzhatta magára a sárga trikót, ezzel nagyon sok rajongónak csalódást is okozott, ők bizony Duomolin-t várták leginkább az élre. Dennis azonban 55,4 km/h sebességgel száguldozott Utrecht belvárosában, ezzel 8 másodperccel volt gyorsabb, mint a várományos.
Sokkal többet még nem tudok mondani a tegnapi egyéni futamról, de még egészen a verseny elején tartunk.

Még mindig Hollandiában vagyunk, és meséltem tegnap, hogy egy hónapja kész volt a kétnapi menüm, de utolsó nap hirtelen váltottam. Ezért mára maradt a tegnapi favoritom, amiről éreztem, hogy ütős lesz. Így igaz. Continue reading »

Júl 042015
 

“Grand Départ”, így nevezik a franciák a Tour de France kerékpárosverseny induló napját. Ma veszi kezdetét a 102. Tour!
Mint az már hagyomány, az első három napnak egy másik ország ad otthont, ezt a tradíciót most a hollandok állják az első két nappal. A mai futam Utrecht-ben zajlik, egyéni futamként. Hollandia hatodszor ad otthont a Tournak, legutóbb 2010-ben, Rotterdamban, ezért nem emlékeztem rá, mi 2012-ben indítottuk a Serpenyőt.
A következő három hétben 3.360 km-t tekernek majd a fiúk, az útvonal egyik része északon zajlik, a nagyobbik fele pedig természetesen a hegyekben, Dél-Franciaország több régióját átszelve.
Találgatni teljesen fölösleges a versenyt illetően, Alberto Contador nagy bravúrt hajthatna végre a Giro után, meglátjuk, hisz a szaksajtó úgy véli, nagy harcot láthatunk a négy nagyágyú, Contador, Nibali, Froome és Quintana között. Continue reading »

Júl 252014
 

A Tour de France tegnapi 18. etapján Nibali úgy elhúzott az utolsó tíz km-en, hogy csak egy fatális baleset menthetné meg a végső győzelemtől, az olasz tehát még mindig sárgában feszít, megszerezte negyedik szakaszgyőzelmét is.
A csapat a 145 km-es távot a Pireneusokon tekerte, Rafal Majka megmutatta, hogy képes megtartani a hegyi pöttyös trikót, Thibaut pedig második lett, de lesznek itt még meglepetések.

Még mindig Dél-Franciaországban vagyunk, a mai szakasz a Pireneusokból Aquitaine-ba vezet egyenesen északnak. Itt délen karnyújtásnyira van a spanyol határ, az észak-spanyol baszk konyha itt igen népszerű. Amikor receptet kerestem a mai napra, először Aquitaine fogásai közül kerestem egy vörösboros, bordeaux-i receptet, aztán napokig a világhíres pauillac-i bárány körül forogtak a gondolataim, de a fogás annyira bonyolult, hogy elnapoltam nyugodtabb időkre. Continue reading »

Júl 222014
 

Elkezdődött az utolsó hét a Tour-on, öt nap múlva begurul a csapat a párizsi Champs Elysées-re, és ma még úgy tűnik, hogy Contador kényszerű kiválása után Vincenzo Nibali-tól nehéz lesz már elvenni a győzelmet. Ezzel szépen ívelhet a karrierje a tavaly megnyert Giro d’Italia után, aztán majd meglátjuk, mit hoz neki a Vuelta.

A mai 16. etap szakasza a Pireneusokban a maga 237,5 km-ével a leghosszabb az idei Tour-on, és némileg átrendezheti a végsőnek várt sorrendet is, tehát érdemes figyelni a hajrát is, mivel a szakasz utolsó harmadában az 1755 m magas Port de Balès hegyszoros kemény kihívásnak ígérkezik.  Continue reading »

Júl 152014
 

Ma szünnap van a Tour-on, a csapat Besançon-ban pihen, van is mit kipihennie a tegnapi történések után. A Mulhouse-ból La Planche des Belles Filles-be vezető út a Vogéz-hegység legigényesebb szakasza. A 1212 m magas Petit Ballon-ból lefelé vezető úton, 62 km-nél a spanyol Alberto Contador csúnyán esik, és bár úgy tűnik, fel tud zárkózni a csapathoz, de a térdsérülése annyira súlyos, hogy 20 km tekerés után kénytelen teljesen feladni a versenyt.
Nibali viszont másodszorra is győz és felhúzza a sárga trikót. Continue reading »

Júl 122014
 

Matteo Trentin győzelme már nem lehet véletlen, a tegnapi Épernay és Nancy közötti szakaszban nagyot hajrázott, pedig szinte tömeges bukásokat láthattunk.
A mai 8. etapban elérkeztünk a hegyekhez, a mai rajt már elindult, lássuk, ki lesz az első a Tomblaine – Gérardmer La Lauselaine szakaszon.

Lotaringiában vagyunk, a kerékpárról pedig egy nagy ívben kanyarodjunk át a konyhába. Lotaringiában látott napvilágot a madeleine, ennek a történetéről írtam már régebben. A történet még mindig ugyanaz, a receptúra viszont más, és hiába létezik temérdek madeleine-recept a földgolyón, többen állítják, hogy mégis ez a világ legjobbja.

Léa Linster több mint húsz éve süti így a madeleine-jeit. Volt ideje kísérletezni vele, apjának kis szállodája és bisztrója volt a luxemburgi Frisange-ban, Léa gyerekkorától ott segédkezett, szinte a konyhában nőtt fel. Amikor húszéves korában apja meghalt, megszakította jogi tanulmányait és átvette a kis bisztrót, de azonnal megfogadta, hogy nagyon hamar csillagos hellyé teszi. Continue reading »

Júl 072014
 

Akik követik a Tour de Serpenyő eseményeit, azok már tudják, hogy idén mindhárom kerékpáros versenyt végigfőzzük, izzított serpenyőkkel állunk minden nap a pálya szélén és megmutatjuk, mit is ehetnek az adott régióban, ahol épp tekernek a fiúk. Májusban már végigfőztük az olasz Giro-t, szombattól pedig a Tour de France-t!

Idén az Egyesült Királyság ad három napra otthont a Tour-nak, ez a fajta vendégeskedés már hagyomány az első napokban. A mai napon Cambridgeshire-ben vagyunk, és nem csak azért választottam ezt a régiót, mert nagy hercegi pár rajongó vagyok, hanem mert a receptek kutatása során megakadt a szemem ezen, és azonnal lecsaptam rá. Már olvasásnál is beindult az a bizonyos nyálelválasztás, nem kellett sok fantázia hozzá, hogy egy ilyen tömény almás-szalonnás, hagymás egyveleg, kevés tésztával a tetején, csakis jó lehet. Continue reading »

jún 062014
 

Ma 70 éve partra szálltak Normandiában a szövetséges csapatok. Évek óta, tavasszal pár napot töltünk Franciaország nyugati partvidékén, a partraszállás tiszteletére összegyűjtöttem mos a majd kétezer képből egy csokorra valót, leginkább kulináris szemmel. (Az csak számomra érdekesség, hogy az évek során a képek négy különböző géppel készültek:)

Minden szöveg nélkül szemezgessetek és menjetek Normandiába, engem teljesen rabul ejtett! Continue reading »

 Posted by at 14:57
Júl 172013
 

Ma időfutamot tekernek a Tour-on Embrun és Chorges között. Fontos nap, mivel ez az utolsó egyéni futam befolyásolhatja a végleges helyezést, tehát figyelő szemünket Chorges-ra vessük! Késő délután megtudjuk, megtartja-e Chris Froome a sárga trikót, vagy tartalékolta-e erejét a holnapi szuperfutamra.

Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban már nagyon sokat időztünk (Chilii-nél ITT és ITT, nálam ITT és még a következő három nap is) , már azt is tudjuk, hogy Provence nem kizárólag a róla elnevezett fűszerkeverékéről és levendulamezeijeiről híres, erről nem szólnék most újból, inkább rátérnék a napi fogásunkra. Continue reading »

Júl 122013
 

Ma került a csapat a legközelebb Párizshoz – leszámítva persze az utolsó napi tekerést, ahol maga Párizs a cél. Bretagne-ból elindultunk a központi régióba. A Centre régió körülveszi a Loire völgyét, sehol Franciaországban nem látni ennyi reneszánsz műemléket. 2000-ben az  UNESCO védetté is nyilvánította. A királyi kastélyokon kívül érdemes ellátogatni Orleans-ba, de kötelező programként feltétlenül tekintsük meg a Chartres-i katedrálist is!
A mai etap Tours-ban, ebben a kisvárosban kezdődik, mely szépen megőrizte még középkori jellegét. Itt a Centre régióban még 800 km kerékpárút is vár ránk, a terep egyszerű, pattanjunk hát nyeregbe és tekerjünk mi is a mai etap célállomásáig, Saint-Amand-Montrond-ig. Continue reading »

Júl 032013
 

A mai etapp Marseille-be vezet, Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban vagyunk. Chilii kollegina szinte mindent leírt tegnapi 4. etap kísérője, a fougasse kapcsán, így nem is bocsátkoznék ismétlésekbe. Egy dolgot szerencsére nem említett, meghagyta nekem. A pissaladière a provanszok pizzája, azt hiszem, ránézésre is eszünkbe jut, nem hiába hívják pissaladinának is. Két komoly különbség azonban van köztük: a pissaladière-re soha nem tesznek paradicsomot, és általában párolt hagyma, szardella és olívabogyó kerül rá. Igazi utcai snack, de borozgatós korcsolya is.
Volt már egy recept a blogon, de izgatott, el lehet-e készíteni a hagyományostól eltérő módon, gabonamentesen is. Jelentem, igen, bár az íze, a tészta állaga egészen más, de egy próbát mindenképp megér. Főleg azoknak, akik máshogy szeretnének étkezni. Continue reading »

jún 302013
 

Tegnap Korzikán elindult a Tour de France 100. futama. A csapat ma az északi Bastiából a nyugati parton fekvő Ajaccio-ba kerekezik. Paszuly tegnap bemutatta már Korzika konyháját, én pedig körülnéztem Ajaccioban, a célállomáson.
Soha nem jártam még Korzikán, azt leszámítva, hogy előtte már elhajóztunk egyszer, és Laetitia Casta, a híres teltidomú korzikai  szépség évekig sóhajok között hagyta a világ férfinépét, meg hogy ködösen fellengett, hogy Napoleonnak is volt némi köze a szigethez (szülővárosa volt, aki teheti, látogasson is el a La Maison Bonaparte-ba). El kell menni Korzikára, mese nincs. Na de addig. Continue reading »