jún 172012
 

Még május elején készült ez a nagyon finom, és főleg igen egyszerű, húsnélküli vacsora. Talán még nem futottunk ki a spárgaszezonból, és még érdemes elkészíteni. Ebbe sem került semmilyen fűszer, hozzávaló, ami elnyomná a zöldség tiszta ízeit, fűszerként markáns olívaolajat és lágy ecetet használtam, a tetejét érdemes a legvégén sószilánkokkal megszórni, hogy az élmény még nagyobb legyen.
A bormártás elkészítése mindig érzékeny dolog, a hozzávalók mennyisége függ a bor minőségétől, a hőfoktól és a beforralás idejétől is, kóstolgatni kell! (Csak ne annyit, hogy elfogyjon az egész:) Continue reading »

Júl 092011
 

Sült zöldség, mint olyan, nem biztos, hogy bárkit is lázba hoz. Gondoltam én, eddig. Egyetlen egyszer álltam az elalélás szélén egy tál sütőben sült zöldség előtt, azóta is ez lebeg a szemem előtt, ha bezöldségelek – ami azért elég gyakran előfordul. De azt az esetet én még soha nem tudtam überelni. Talán vissza is kellene mennem Adalaide-be és jól kifaggatnom a szakácsot, szóval ott az valami hihetetlen finom tál volt, kívül ropogott a cukkini és az édesburgonya, belül omlott a sárgarépa, érti a kedves Olvasó, mit is akarok ezzel mondani.

No hát valami ilyesmit sikerült most nekem előállítani. Csak úgy csípőből, naturalmente :). Akkor most tegyük félre a nagyképűséget, mert hát minden volt, csak nem előre megtervezett :).
Sült tepsis zöldség parmezánnal
Tele a hűtő. Már megint! Minekveszedmeghanemfőzödmeg-effektus, ismerős a dialógus, ugye? Felsejlik ez a kép, ugye? A hűtő tartalma vezérelt tehát, reggel “lefotóztam” magamban, napközben pedig gondolkodtam, mit is kezdjek egy bio édesköménnyel, egy fél csomag bio sárgarépával, aztán kallódott ott még néhány kápiapaprika, cukkini, két fej karalábé és pár szem klementin, az öt darab kezeletlen citromot és három bébibanánt nem is említeném, amiért biztosan sokan besárgulva az irigységtől gondolnak most rám.

Nem szaporítom a szót, összedobtam, és Adelaide egyből fényévekre került, mivel ez valami hi-he-tet-len finom lett, a zöldségek szépen átkaramellizálódtak, de kellett rá az édeskés bor, hozzá az olívaolaj fűíze, és előtte az édeskömény fanyarsága, a répa édessége, indiai feketebors, meg úgy minden, az egész, azt hiszem, semmit sem szabadna kihagyni, ez így van jól.
Megtartjuk a héten, egész nyáron, még a telet is átvészeli majd nálunk, abban biztos vagyok.
Kérdeztem a férjemet, na mondd már, milyen, erre a válasz, egész jó, csak hiányzik mellőle egy jó kis szelet hús …

Sült tepsis zöldség parmezánnal
Sült tepsis zöldség parmezánnal

1 db közepes édesköményumó
3 db közepes sárgarépa
2 db kápiapaprika
1 db mandarin (vagy ½ narancs, vagy 50 ml narancslé)
1 gerezd fokhagyma
2 ek extraszűz olívaolaj
¼ tk só
feketebors frissen őrölve
½ tk koriander, frissen durvára törve
kb. 60 ml száraz marsala (száraz desszertbor, sherry)
A tálaláshoz
1 csokor petrezselyem
2 ek parmezán, reszelve
*
extraszűz toszkán olívaolaj

1. A sütőt alsó-felső állásban előmelegítem 180 °C-ra. A tepsit sütőpapírral kibélelem.
2. Az összes zöldséget megmosom, leszárítom. Az édesköményt elfelezem és 2 mm vékony szeletekre vágom. A répát meghámozom és hosszában négybe vágom. A paprikát kicsumázom, felezem és vékony karikákra vágom. A fokhagymát néhány vékony lapba vágom.
3. Az egészet egy nagy tálba teszem, hozzáadom a fűszereket és az olajat és kézzel jól összekeverem. A tepsire terítem és betolom a sütő középső részébe.
4. Nagyjából 20 perc múlva félig befogott szájú üveggel egyenletesen rálocsolok valamennyi marsalát / száraz desszertbort (ez nagyjából 50-60 ml lehet) és sütöm tovább.
5. 40 perc múlva aláforgatom a felvágott petrezselyem egy részét, kiveszem, tányéron még petrezselymezem és megszórom egy kanál parmezánnal. Még jobb, ha egy kevés olívaolajat is locsolunk rá.
2 személyre /

Sült tepsis zöldség, itt még munkában
* Változatok:
Hogyan tedd tejtermékmentessé? – Hagyd el a sajtot vagy tegyél rá sűrített magtejet.
Hogyan tedd paleóvá: – Hagyd el a sajtot vagy tegyél rá sűrített magtejet, vagy kompromisszumként használd a parmezánt.

 

máj 022011
 

Az év elején semmit sem fogadtam meg, nem szeretnék ugyanis azok közé tartozni, akik a fogadalmukat már az év második hetében szemüket lesütve megbánják. Meg hát amúgy se.
Az viszont folyton ott motoszkált a fejemben, hogy többet kellene sütnöm, a reggeli üres kávék és a férji morgások is ebbe az irányba hajtottak. Egyszóval, felgyorsul a sütési frekvencia, remélem, a blog is elkapja majd a ritmust. (Ez volt az önironikus rész:)
Ez a toszkán keksz igen gyorsan készen van, nem kell hozzá a vajat percekig habosra keverni a tojással, mivelhogy egyik sincs benne. Azt nem mondanám, hogy hazai terepet nézve a sarki kisközértben meg is kapunk mindent, hisz lágy olívaolaj, olasz fenyőmag és toszkán desszertbor szükséges hozzá. Persze mással is elmegy, de úgy biztos nem az igazi.
Ha marad még a vin santoból, azt kortyoljuk hozzá, mi is úgy szoktuk. A vita csupán azon megy, hogy 12, vagy 14 fokos legyen a bor.

Fenyőmagos biscotti olívaolajjal és vin santo-val
Fenyőmagos biscotti olívaolajjal és vin santo-val

(Biscotti al vin santo e pinoli)

250 g búzaliszt (BL 55)
60 g kristálycukor
1 tk sütőpor
1 csipet tengeri só
60 ml extraszűz olívaolaj (lágyabb fajta)
60 ml Vin Santo desszertbor
kb. 50 g mazsola
kb. 50 g fenyőmag
porcukor a tetejére

A sütőt alsó-felső állásban 170 °C-ra előmelegítem.
Egy keverőtálban elkeverem a lisztet a cukorral, a sütőporral és a sóval. Beleöntöm az olívaolajat, a desszertbort, majd belekeverem a mazsolát és a fenyőmagot is.
A tésztát egyszer összegyúrom és nedves kézzel diónagyságú golyókat formázok. Ráültetem a sütőpapírral kibélelt sütőlapra és a középső sínen 20 percig sütöm. Nem szabad túlsütni, a biscottik teteje semmiképp ne kapjon még színt.
Hagyom kihűlni és porcukorral megszórom.
25 db lesz belőle

nov 132010
 

Ezzel a főzelékkel biztosan nem lehetett volna engem az óvodából kikergetni, mert ez nem OLYAN főzelék. amit én nem szeretek, semmi liszt, semmi tejföl, semmi szétázás. Ez luxusfőzelék, ha egyáltalán lehet annak nevezni, de mindegy is, sőt az is lehet, hogy óvodáskoromban még az ilyenért sem rajongtam volna.

De ma már igen. Nem is főzelék ez számomra, de kiokoskodtam magam már a főzelék determinációján, szóval hagyjuk, nevezzük inkább párolt, fűszeres zöldséges egytálnak, jó?:). Ez amúgy jó, ahogy van. A recept Gabojszától származik és most a képet is tőle lopikáltam el, mert a mienkről technikai felszerelés – és feltehetőleg lehetőség hiányában is – kép nem készült. Amúgy szerintem mindenki el tud képzelni egy tál tökfőzeléket, rajta egy szeletke hússal, optikában sok újat az enyém sem tudott volna mutatni, na de az íze!

Életem első tökfőzeléke további tökfőzelékfőzést von majd maga után, ez már biztos.
Amúgy kicsit trükkösre sikerült, ami még jobban feldobta a főzeléket. A hús boros szaftját sütés után beredukáltam, ezt kevertem bele a főzelékbe, az intenzitása ezek után nyilvánvaló, nagyon finom lett. A gyalult tököt a Nagycsarnokban vettem, a borjú Gál Józsitól származik, de természetesen másnemű hússal is sikert lehet aratni, az eljárást ugyanúgy el lehet  játszani a többivel is. Ha a tököt kevesebb tejszínben főzve roppanósabbra hagyjuk, kiváló köret lesz belőle, akár petrezselyemmel is.

Helló tökfőzelék, te már maradsz! :)

Tejszínes tökfőzelék
Tejszínes kapros tökfőzelék marsalában párolt borjúszelettel

1,5 ek (extraszűz olíva)olaj
1 nagyobb fej hagyma
1 kg gyalult főzőtök (1 nagy zacskónyi)
200 ml tejszín (min. 30 %-os) *
kb. 100 ml tej (min. 2,8 %-os) *
1 lapos tk-nyi tengeri só
feketebors, frissen őrölve
1 nagy csokor kapor (a tök mellől plusz opcionálian több)
1,5 ek almabalzsam
A borjúsülthez
2 szelet (kb. 300 g) borjúcomb
1 ek olívaolaj
só, bors
2 nagy korty száraz marsala (vagy egyéb száraz desszertbor)

A tököt kisebb szálakra vágom (elég egyszer átvágni), besózom és fél órára állni hagyom, majd leöblítem és kicsavarom.
A hagymát vékonyra felszelem és egy lábasban üvegesre pirítom az olajon. Hozzáadom a tököt, átforgatva párolom néhány percig, majd hozzáöntöm a tejszínt és szükség szerint kevés tejet is. Sózom, borsozom és jó tíz percig alacsony hőfokon párolom, amíg a tök ress nem lesz. Tovább is lehet, ha valaki málósabban szereti.
Ha kész, hozzáadom a felvágott kaprot és az almabalzsammal savanyítva kikerekítem az ízét.

Közben – mikor már a hagymára tettem a tököt – elkészítem a húst.
A szeleteket megmosom, leszárítom, tenyérnyi darabokra vágom és fólia alatt egy nyújtófával úgy 3-4 mm vastagra nyújtom. Egy serpenyőben olajat hevítek, ha forró, beleteszem a szeleteket, sóborsozom és rápirítok. Közepébe öntök egy kevés bort és félig lefedve közepes hőn a hústól függően megsütöm. Fiatal borjúnál nem kell több néhány percnél. Ha kész, tányérra téve lefedem, a visszamaradt pecsenyelevet pedig  2-3 kanálnyira beredukálom. Ezt a redukciót belekeverem a már kész tökfőzelékbe és tálalom.
2 hatalmas, vagy 3 átlagos adagnyi lesz

* Változatok:
Hogyan tedd tejtermékmentessé / vegánná? – Cseréld le a tejszínt kókusztejre, a tejet magtejre, vagy használj csak kókusztejet.
Hogyan tedd paleóvá: –  Cseréld le a tejszínt kókusztejre, a tejet magtejre, vagy használj csak kókusztejet.

máj 252010
 

Teljesen benne járunk a spárgaszezonban, esszük is rendesen, ez nem is meglepő. Ez a spárgasaláta sem először készült, sőt, ha egy étel két héten belül már négyszer kerül az asztalra, akkor az már biztos sikeresnek mondható, nem?

Mint a legtöbb nagyszerű, de egyszerű étel, ez is a véletlen műve, legalábbis nálam így jött létre. A szokásos módon epres-petrezselymes spárgát akartam készíteni, meg is hámoztam a fehér spárgasípokat, de a szokástól eltérően nem törtem el, ahol el kell neki törnie. Az utóbbi időben ugyanis azt tapasztaltam, hogy a spárga még a letört részén is tökéletesen élvezhető, tehát bánjunk csak csínyján azzal a letöréssel! A rend kedvéért azt is meg kell említenem, hogy néha a spárgák sem viselkednek rendesen és néha még a törésvonalon túl is fásak mernek lenni. Continue reading »

dec 032008
 

Folytatódik a vacsoránk. Már a harmadik fogásnál tartunk, de még mindketten farkaséhesen várjuk a folytatást – hiába, így jár az, aki minimál felfogásban próbál romantikázni. Kellemes velejárója a dolognak, hogy képtelenek vagyunk magunkat degeszre zabálni:-)), egyszerűen nincs miből… ami persze a vacsora további lefolyására igen jótékony hatással van.

De ne is szaladjunk elébe a dolgoknak.
A menü tervezésénél – amire túl sok időm ugye nem volt – természetesen megfordult a fejemben, hogy jó lenne beiktatni ide egy könnyű tésztát. Mi sem egyszerűbb, gyorsabb, a friss hozzávalókból pikk-pakk össze is lehet dobni, amíg forr a leves, vagy karamellizálódik a cukor. Friss hal beszerzésére nem volt már időm, pedig az motoszkált a fejemben, egy hal és egy pasta könnyed szimbiózisa. Elképzeltem, hogy ide leginkább egy könnyű párolt, fűszeres hal illene a legjobban. Egy pillekönnyű, pirított sütőtökös, Szent Jakab-kagylóval megforgatott pappardella. (Mondjuk ez nem kimondottan a gyorsan, finomat kategória!) Főleg akkor nem, ha magam akarom a tésztát is gyúrni, az akkor már egy félnapos projekt. Vagy a férjem egyik kedvence a tonhalmártásos borjúszeletek (vitello tonnato) pl. Gabah után, de ezt ilyen kis mennyiségben végképp nem érdemes elkészíteni, ezért ötlet most elvetve. 
Közben biztos kiderül az is, hogy szerettem volna minden egyes fogást akár egyszemélyes adagként is elkészíteni, így bármikor könnyedén, akár később is fel lehet szorozni a mennyiségeket, de az adagok is mindig egyszemélyes tálkákban készültek.
Lehet, hogy ez lesz az egyszemélyes romantikus vacsora standardmenüje?? :-)

Aztán beugrott a polenta, egyszerű, előkészíthető, és szeretjük.
A harapósabb változatot készítettem, ami római gnocchi néven ismert, mert Latiumból származik, és teljesen olyan, mint a polenta – csak épp nem kukoricából készül, hanem a durumbúza szemcsésre őrölt változatával, a durumdarával.

A durumbúza (Triticum turgidum durum, en: durum wheat, de: Hartweizen, it: grano duro, fr: blé dur, es: trigo duro) a tönkölybúza (Triticum spelta L.) mellett egy igen ősi búzafajtánk, kutatások bizonyítják, hogy már több ezer éve termesztik. Első források szerint a Keletrómai Birodalom területén honosodott meg, ezért sem meglepő, hogy az észak-afrikai és az arab országokban igen népszerű kuszkuszt és a bulgurt is főként durumbúzából készítik.
Állaga miatt kemény-, vagy üvegszemű búzának is nevezik, mivel a szemek törésfelülete opálosan áttetsző. Neve is ebből származik, a durum szó latin jelentése: “kemény”. A nálunk mindennaposnak mondható, közönséges búzánkkal szemben (Triticum aestivum, en: common wheat, de: Weichweizen, it: grano tenero, fr: blé tendre, es: trigo candeal) a durumbúzának igen magas a fehérje- és a gluténtartalma, emiatt jóval magasabb tápértékű, mint a hagyományos búza. Kiválóan alkalmas tészták gyúrására, vagy csodásan megkelt fehérkenyerek sütésére, mint például a tipikus olasz kenyerek vagy a franciák baguette-je.
Tésztagyúrásnál lehet ugyan, de nem szükséges tojást beletenni, a lisztben vagy a durvább szemcsézetű darában épp elég kötőanyag van, a tészta rugalmas és jól formálható lesz. (Csak a közönséges búzaliszttel gyúrt tésztába kell a tojás.) Ha bármit sütünk közönséges lisztből, egy kevés durumliszttel – vagy inkább a gyakrabban kapható durumdarával könnyen feljavítható a tészta is. 
Sokan – a tészták révén – épp az olasz konyhából ismerjük, pedig főként Észak-Amerikában és Közép-Ázsia mérsékelt övi részén termesztik, ott, ahol száraz, rövid és forró a nyár. Talán meglepő, de Olaszország is importra szorul durumbúzából, hazai termeléséből nem tudja ellátni saját magát. 

A durumbúzából készült tészta, kenyér íze is más. Aki evett már valódi olasz pastát (létezik olyan, aki még nem?), az pontosan tudja, mi a különbség a harapós, rugalmas olasz durumtészta és a hagyományos lisztből gyúrt tésztáink között. Az ízbéli különbség érezhető, ezért néha magyar tésztából nem is ízlik egy olasz mártással készült étel, ha azt úgy szoktuk meg – főként akkor nem, ha kevesebb tojással is készül…

Így van ez a darával is. A Rómából származó “polenta” (római módra készült gnocchi, vagyis gnocchi alla romana) is durumbúzából készül, mégpedig darával, ettől rusztikusabb, harapósabb lesz. Bár több recept egyszerűen csak darát ír, ami megtévesztő, a klasszikus azonban valóban durumbúza darájával készül. (Sima búzadarával olyan lenne, mint egy sajtos-sós tejbegríz – lényegében az is.) Gombócoknak hívják őket, pedig hagyományos is éppen úgy készül, mint északi társa, a polenta! Vagy hogy fokozzam a káoszt, a klasszikus burgonyás gnocchi is akkor lesz jobb, ha egy kis durumdarát teszünk hozzá, és nem csak közönséges búzaliszttel gyúrjuk össze! Eredetileg ez is a hagyományos burgonyás gnocchi volt, de a többféle legenda közül talán az a leghihetőbb, hogy egy rosszfogú szakács készítette először darával, aztán úgy megízlett mindenkinek, hogy már önállóan is megállta a helyét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hisz a zsályás vaj, mint mindkettő legkedveltebb mártása, ugyanúgy megmaradt.
Elkészítjük a tejjel, vagy vízzel, húslevessel készült grízt, de fontos, hogy tegyünk bele egy kevés vajat, kössük tojássárgájával és a végén keverjünk alá egy kevés reszelt, finom parmezánt is. Formára simítjuk, hagyjuk egy lapon kihűlni, majd miután megdermedt, szépen felszeleteljük. Ha csinosan akarjuk, félholdakra, vagy rombuszokra vágjuk, sütőben megsütjük és zsályás barna vajjal, vagy paradicsomos sugoval leöntve tálaljuk előételként. Önmagában mártásos húsok kísérőjeként is nagyon jó (bár ez Itáliában nem szokás), nálunk akár a zsemlegombócot is helyettesítheti a karácsonyi töltött liba vagy kacsa mellett. 

Ami az arányokat vagy a rávalókat illeti, ennek a római gnocchinak is számtalan variációja létezik és olyan klassz alap, hogy bátran lehet vele kísérletezgetni!
Visszatérve a vacsoránkhoz, finoman olvadó fontinát sütöttem rá, épp annyira, hogy a sajt ne legyen kemény. Mártás kellett hozzá, hogy ne legyen olyan tömény, ezért egy hagymás-paradicsomos keveréket összepároltam, de egzotikus illatokkal felturbóztam. Csillagánizst és vaníliát pirítottam az olajban, ettől olyan keleties és kissé buja lett az egész tálka.
És hát mennyiségre ez sem volt sok, még mindig kopogó szemekkel vártuk a negyedik fogást:-))
A receptet egy szeméyre írom, én lapos crème brûlée-s formákban sütöttem, ez a mennyiség pontosan elegendő volt a célra. Egy normál előételadagnak ennek a dupláját venném.

Durumbúza-dara már Pesten is kapható néhány helyen. Igaz, nem olcsó, de elég belőle pár kanállal, akkor a tészta is jobb lesz tőle. Arra figyeljünk, hogy a csomagoláson a durumbúza jelölése valamelyik nyelven rajta legyen, ha nem jelölik, akkor általában sima búzadaráról van szó. (en: durum wheat semolina, de: Hartweizengriess, it: semola di grano duro, fr: semoule de blé dur, es: sémola de trigo duro).

                     Gnocchi alla romana - Gnocchi római módra, fontinával és paradicsommal

Gnocchi római módra olvasztott fontinával és fűszeres paradicsommal
(Gnocchi alla romana con fontina e con salsa di pomodori secchi)

A gnocchihoz
100 ml tej
1 ek száraz desszertbor, vagy száraz vermut (Noilly Prat)
1-2 ek erős húsleves
25 g durumbúza-dara
½ mk só
½ db tojássárgája (elmaradhat)
1 tk vaj
1 ek parmezán (elmaradhat)
A paradicsomraguhoz
1 ek olaj (a paradicsom alól)
½ db salotta
1 db csillagánizs
½ rúd vanília vagy 1 tk vaníliakivonat
2 ek brandy
2 db aszalt paradicsom (olajban eltett szárított paradicsom)
2 db koktélparadicsom
néhány csepp – 1 mk balzsamecet (pl. paradicsomos vagy fügés)
só, bors
A tetejére
30-40 g fontina

Egy kis lábasban közepes hőfokon felhevítem a tejet és belekeverem a darát. Sózom, kevergetem és ha néhány perc múlva már sűrűsödni kezd, hozzáöntöm a bort és a húslevest is. Mikor már összeállt (ennél a kis mennyiségnél nem tart tovább 6-8 percnél), beleteszem a tojássárgáját, egy kevés reszelt sajtot (mindkettő elhagyható, viszont finom bársonyos lesz tőle) és a tűzhelyről lehúzva belekeverem a hideg vajat.
Kivajazok egy kis lapos tűzálló tálat és két kiskanál segítségével a gnocchimasszából néhány halmot teszek rá.
A sütőt alsó-felső állásban 180 °C-ra előmelegítem. A salottát apró csíkokra vágom és a paradicsom alól elvett olajban a csillagánizzsal és a felhasított vaníliával együtt megfonnyasztom, közben hozzáöntöm a bort, esetleg alaplevet is, mindegyikből épp egy pici mennyiséget. Beleteszem a csíkokra vágott aszalt paradicsomot, a koktélparadicsomot pedig negyedelem, ujjal kiveszem a magját és azt is beleteszem. Összeforralom, teszek bele pár csepp balzsamecetet (ne többet), sózom és borsozom. (A friss paradicsomot elhagyhatjuk, akkor több szárított kell.)
A fontinából néhány csíkot vágok és ráültetem a gnocchikra, majd betolom a sütő középső részére és 8 perc alatt megolvasztom rajta a sajtot. Nem kell tovább, csak pont annyira, hogy a sajt már melegen remegjen és épp még ne folyjon le róla. Ha kész, kiveszem a tálkákat, a sarkaiba ültetem a paradicsomot, borsot tekerek rá és azonnal, forrón tálalom.
1 személyre /

Gnocchi alla romana fontinával és paradicsommal

nov 272008
 

Néha a legegyszerűbb ételekből lesznek a legfinomabb vacsorák. Két-három harmatfriss, jóízű alapanyag, néhány eltalált, jóminőségű ízesítő és máris a mennyekben érezzük magunkat! Kell ennél több?

Mi is kell ahhoz, hogy egy viszonylag unalmas gombás sültburgonyát úgy igazán feldobjunk? Igazán könnyű lenne elrontani, vegyünk csak hozzá üveges gombát, szárított petrezselymet, dobozolt morzsát, leveskockát, szuperpiaci balzsamecetet… de nem is sorolom tovább, nehogy kedvet csináljak valakinek is. Az eredmény olyan lesz, ami után biztos nem nyalnánk meg mind a tíz ujjunkat!

De ebben a formában?? Többek között ettől is olyan szép az olasz konyha, hogy kevés egyszerű, de a maga nemében tökéletes hozzávalóval igazán emlékezeteset lehet belőlük alkotni. A cucina italiana ezernyi apró kis titkából talán ez a legfontosabb.

Ropogós, fehérhúsú, pici burgonyát vettem, gombából pedig valamilyen erdei lenne a tökéletes. Vegyünk egy hatalmas csokor friss petrezselymet és ha van házi, esetleg sajátsütésű fehérkenyerünk, még jobb. Azt pirítsuk picit meg, és tördeljük fel, majd reszeljünk bele egy friss, illatos citrom héját. A morzsától finom krémes lesz, a citromos petrezselyemtől pedig pikánsan fűszeres, amolyan gremolataszerű. Volt még egy kis maradék a marhahúslevesből, ahhoz most bor gyanánt Noilly Prat-t öntöttem, mert a száraz marsalám épp elfogyott (de jófajta száraz sherry is megteszi, illetve bármi, amit különben is szívesen meginnánk csak úgy), hozzá pedig sűrűn folyó balzsamecetet löttyintettem, kétfajtát is. Mikor megsült a gombás, tányérra tettem, szobahőmérsékletű parmezánt forgácsoltam – vagy inkább vékonyan vágtam – rá és fanyar olívaolajjal bőven meglocsoltam. 

Fenséges lett! A petrezselyem a fűszeres, citromos borral és balzsamecettel egy finom krémmé lényegült a gombával együtt, és minden egyes falatnál olajos, érdes, dióízű sajtot is éreztünk a szánkban.
Ehetjük köretként egy szelet egyszerű grillezett hús mellé, vagy könnyű vacsorának, de előételnek is megállja a helyét, ha formába tesszük. Pont így próbáltam, de végül összeesett a tornyom:-))

Gombás-petrezselymes sült burgonya

Gombás-petrezselymes sült burgonya
(Patate e funghi al forno)

600 g burgonya (salátának való, nem szétfővő fajta)
300-400 g gomba (champignon)
1 hatalmas csokor petrezselyem (80 g-nyi) vagy 2 marok rucola
2 szelet fehérkenyér (kétnapos szárazabb, esetleg 3 ek zsemlemorzsa)
1 db citrom reszelt héja
1 mk só
feketebors, frissen őrölve
kb. 120 ml alaplé (erős húsleves)
50-80 ml száraz desszertbor vagy vermouth
2 ek balzsamecet (nagyon jó minőségű, aromás legyen)
A tetejére
olívaolaj
parmezán forgácsolva

1. A burgonyát meghámozom, a nagyobb darabokat félbevágom és félcentis szeletekre vágom. A gombát lehéjazom és szintén vékonyra szelem. A kenyeret megpirítom, elmorzsolom vagy picire szelem.
2. A szeletelt gombát beteszem egy keverőtálba, hozzáadom a felvágott petrezselymet / rucolát, a kenyérmorzsát, a citrom héját, sózom és borsozom.
3. Egy tálkában összekeverem az alaplevet, a bort és a balzsamecetet (érdemes megkóstolni, hogy kiegyensúlyozott ízű, lehetőleg csak gyengén legyen savas.)
4. Közben a sütőt alsó-felső állásban 180 °C-ra előmelegítem. Kivajazok egy tűzálló tálat és felváltva beleteszem a burgonyát és a morzsás gombát, a tetejére inkább gomba kerüljön. A folyadékot egyenletesen ráöntöm, meglocsolom egy kevés olívaolajjal és lefedve betolom a sütő középső rácsára. Bő egy óra alatt megpuhul.
Tálalásnál kevés olajat és citromlevet öntök a tetejére.
3-4 személyre /

Formában, kiborítva is készíthetjük, akkor szeletelni is lehet. Ebben az esetben hagyjuk el a teljes folyadékot és ehhez a mennyiséghez adjunk 3 egész tojást, amibe  belekeverünk úgy 10 dekányi reszelt parmezánt. Egy kevés borral vagy alaplével lehet még lazítani. Ha megsütjük, egyben megáll és tortaként lehet szelni.

Gombás-petrezselymes sült burgonya

nov 032008
 

Lassan minden levesfajtát megismerünk hazánkban, és semmilyen leves előtt nem torpanunk meg. A krémlevesekre, mindenféle nemzetségű halászlevekre, ilyen-olyan húslevesekre már csak legyintünk, az ázsiai csípős, esetleg édes-savanyú levesekkel pedig már bízvást lekörözzük a sarki kis kínait. Édes gyümölcslevesekben verhetetlenek vagyunk, de már az olaszos, sűrű, olívaolajjal bőven meglocsolt zöldségleves sem teljesen idegen számunkra. Sőt, a gyümölccsel édesített húsos levesekkel is találkoztam már a blogokon. (Hogy ne menjek messzire, akár nálam is.)

De létezik olyan leves, amivel én még csak nemrég találkoztam!
Pár éve birtokomban van egy szász szakácskönyv és lelkem rajta, de eddig nemigen forgattam. Pedig kár lenne parlagon hagyni, sok klasszikus receptet tartalmaz, az ilyenekre meg nagy vevő vagyok.
Ebben találtam egy édes levest, ami íróból készült. A leves roppant egyszerű, és bár cukorral édesített – emiatt bizonyára főleg gyerekek kedvence is lehet – de mégis savanykás, és a kettőnek a kombinációja igazán fenséges! Meg is főztem és rá is kaptunk az ízére, a receptet viszont egy kicsit megváltoztattam. Hogy ez autentikus marad-e, azt kétlem, de itt most nem ez a lényeg! Szívesen teszem közkinccsé, bár a kép elég csapnivaló, ez is az egyik oka annak, hogy még nem jelent meg a blogon. (Egy további főzésnél szebb képpel pótolom:-)

A leves alapvető hozzávalója a jó minőségű író, ami egy kissé savanykás, sűrűn folyó tejtermék. Ha ilyet nem találnánk, kefírrel helyettesíthetjük. Én cukor helyett mézzel édesítettem, de barna cukrot szórtam a tetejére. A lényeg mindenképp az íróleves, amibe bármit belefőzhetünk, ami szerintünk jól illik hozzá, én most kicsi vajgaluskával szaporítottam. A savanykássága miatt nem kimondottan az édes levesek közé tartozik, amolyan édes-savanyú, de szerintem mindenki döntse el maga.

Legközelebb körtét pürésítek, azt teszem bele a megfőtt levesbe. Szerintem nagyon jó lesz vele.

Mézes íróleves vajgaluskával

Mézes íróleves vajgaluskával

1 liter író (esetleg kefír)
kb. 150 ml desszertbor
3 ek méz (vagy cukor)
1 db citrom reszelt héja
½ rúd vanília
1 csipet só
1 ek keményítő
1 db tojássárgája
A vajas galuskához
kb. 150 g liszt
2 db tojás
1 ek vaj, olvasztva
1 csipet só
kevés tej
A tetejére
barna nádcukor

Az írót egy lábasban felteszem főni és hozzáadom a bort és a mézet (vagy a kristálycukrot, barna nádcukrot). Beleteszem a citrom reszelt héját és a felhasított fél rúd vaníliát, csipet sót és alacsony hőn felforralom. Ha átvette az ízeket, a vaníliát kiveszem (megmosva és megszárítva a vaníliarudat később másra is lehet még használni, vétek lenne kidobni!) és besűrítem a keményítővel és a tojás sárgájával. A tojást el is lehet hagyni, de szerintem sokkal finomabb lesz vele, ez nem vitás, de egy kevés keményítő szükséges ahhoz, hogy a levesből ne csapódjon ki a túró. A sárgája hozzáadása után fontos, hogy ekkor már ne főzzük, tehát a galuskákat előbb tegyük bele, ha tojással dolgozunk! 
A hozzávalókból gyorsan összekeverem a lágy tésztát és mokkáskanál segítségével vajas galuskákat szaggatok a levesbe.
Egy perc múlva kész, akkor tányérba teszem és barna nádcukorral megszórom a tetejét.
4 személyre /  

feb 052008
 

Mindig is azt hittem erről az egyszemélyes tortácskáról, hogy azok a huncut franciák találták fel. Míg egyszer egy olasz étteremben – nem is az étlapon, hanem a pincérfiú unszoló ajánlására – végül is kötélnek álltam és ezt rendeltem. Csodálkozásomra a fiú vehemensen állította, hogy ez bizony egy ősrégi olasz recept északról, csak épp a franciák próbálták eltulajdonítani tőlük a tortácska szellemi atyjának kijáró jogokat. Kvázi ellopták.
Fogalmam sincs a kifejletről, de amíg a franciák és az olaszok eldöntik, hogy Moelleux au chocolat vagy esetleg Tortino di cioccolato lesz-e a tányérunkon, addig én szépen sütögetem csak tovább ezeket a helyes kis csokicsodákat.

A zabaglione, a ricottakrém és a forró gyümölcssaláta mellett ez az a villámdesszert, amit valóban percek alatt az asztalra lehet varázsolni. Nem csak hogy nem kell, de nem is lehet rá előkészülni. Amíg a csokoládé felolvad, addig éppen össze lehet keverni a többi hozzávalót, bekapcsolni a sütőt és kivajazni a soufflé-formácskákat. Continue reading »

jan 152008
 

Hosszúnak ígérkezik még a tél. Ilyenkor lelki békénk háborgatása nélkül elővehetjük azokat az ételeket, melyek védőpajzsként szolgálnak az egészségünk és jókedvünk megőrzésére. Legalábbis jó ezt gondolni és hinni is benne. Jó ilyenkor a tartalmasabb étkek után nyúlni, hisz belülről melegítenek, nemkülönben némely kis alkohol, mely – természetesen módjával adagolva – megőríz egy keveset a nyári jókedvünkből. 

De hát miért is ne? Nem tudjuk erőszakkal előcsalogatni a nyarat, persze fel is ülhetünk a repülőgépre és utazhatunk néhány ezer kilométert – de a pálmafák idillje után óhatatlanul visszacsöppenünk a téli valóba.
Azért próbáljuk meg egy kicsit színesebbé tenni ezt a zord időt. Toszkánában nincs zimankó, nem esik hó (ha mégis, akkor az bagatell:-), mégis megpróbálnak visszacsalni egy keveset a nyár melegéből. Ha máshogy nem, akkor a sütőben.
Hogy én hogy csaltam vissza a nyarat, arra pontosan receptileg nem emlékszem, de szükséges hozzá sok, friss gyümölcs, lehetőleg olyan, amelyek jól megférnek egymással és ránézésre is melengetik a szívemet. Mindenképp legyen benne narancs vagy mandarin, lehetőleg édes, lédús fajta, és szőlő, igen, még akkor is, ha egy kicsit mélyebben a zsebbe kell nyúlni érte. (És ki kell sajnos magozni, erre készüljünk fel lelkileg, vagy vegyünk magtalan, olasz fajtát.) Jól jöhet még az alma, körte, khaki (datolyaszilva), esetleg ananász vagy füge, de csak frissen. Készíthetjük erdei gyümölcsökből is, akkor vörösbort tegyünk hozzá. Vegyünk elő egy jófajta desszertbort és egy kevés fehéret is, de ha van, narancslikőr sem mond neki ellent. Szórjunk rá egy kevés porcukrot és toljuk be a sütőbe.
Amíg sül és az alkohol legnagyobb részét magába szívta, vegyünk elő egy doboz, rejtegetett, finom, saját készítésű gyümölcsfagylaltot. Ha kész a saláta, szedjük még melegen tálkákba, és tegyünk mellé egy kupac fagylaltot. És élvezzük a nyarat a télben. 

Tudnak ezek az olaszok élni. De hát ezt eddig is tudtuk.

Ezt a gyümölcssalátát természetesen nyáron is el lehet készíteni, de akkor is macedonia lesz a neve: talján földön így hívják a gyümölcsből készült salátákat. Télen inkább betoljuk a sütőbe, akkor al forno lesz belőle, és ilyenkor tehetünk hozzá alkoholos italokat is, ahogy kedvünk tartja.
Ez a szó a franciában is hasonló jelentéssel bír. A Macédoine de légumes egy hideg, vegyes salátát jelent, ekkor majonézzel vagy aszpikkal tálalják, de gyakran adják melegen is.
A neve egyesek szerint a híres macedón hadvezérrel, Nagy Sándorral hozható kapcsolatba, de erre eddig nincs valós bizonyíték, az viszont biztos, hogy Macedónia közel egy szélességi fokon fekszik Toscana-val.


 
Meleg toszkán gyümölcssaláta
(Macedonia al forno)

1 kg gyümölcs (alma, körte, szőlő, narancs, ananász, nektarin)
2 ek porcukor
100 ml desszertbor (Marsala)
50 ml fehérbor
50 ml narancslikőr

A sütőt 180 °C-ra (alsó-felső) előmelegítem.
A gyümölcsöket meghámozom és falatnyi darabokra vágom. A szőlőszemeket kettévágom (hogy magába tudja inni a folyadékot) és egy mokkáskanál segítségével kimagozom.
A gyümölcsöket egy tűzálló tálba halmozom, rászórom ízlés szerint a porcukrot és ráöntöm az alkoholt. (Az alkohol ugyan hő hatására elpárolog, de gyerekek esetén gyümölcslével is fel lehet önteni.) Betolom a forró sütőbe és 20-30 percig sütöm. Minél tovább marad bent, annál zamatosabb lesz, de annál kevesebb folyadék lesz alatta.
Még forrón tálkába szedem és fagylaltot teszek mellé. Magában is igen jó és sütemény mellé is adható.

Sze 252007
 

Ha ketten megyünk vásárolni, rendszerint olyan dolgokat is megveszünk, ami csak gyönyörű, vagy étvágygerjesztő, de nincs vele célunk. A terv nélküli vásárolgatás eddig az én reszortom volt, de úgy látszik, amióta a férjem többet tartózkodik a sütő és a mosogató metszésvonalában mint az asztal mellett, azóta sikerült ezzel a kórral őt is megfertőznöm:-)
Felfedeztünk ugyanis a városban egy új kis bevásárló negyedet – persze csak számunkra új, mert ezek a kis boltocskák a maguk ajtóban diskuráló, kissé törve beszélő tulajaikkal már vagy ötven éve színesítik a város eme sűrűbb lakta negyedét. Egy óra múlva aztán három, határozottan nem betervezett szatyorral indultunk a kocsihoz, a negyedikben pedig az a nyúl lapult, amiért is indultunk… Közben többek között édesköményt is kellett vennünk, mivel a férjem az egyik zöldséges, hegyekben kipakolt ládái előtt felsóhajtott, hogy mennyire enne megint sült csirkét édesköménnyel. (Vagyis unalmas csirkét unalmas édesköménnyel:-) 
Csak érdekességként említeném meg, hogy másnap benéztem a szuperpatikatiszta biohenteshez is – természetesen mindenfajta vásárlási szándék nélkül -, hát ott az említett állatért írd és mondd a négyszeresét gondolták elkérni. Ezt hívják úgy, hogy piacgazdaság??

Épp akkor este láttam meg Beatbull ihletet adó ánizskapor levesét, miután tisztáztuk, hogy ő pont azt ért az ánizskapor alatt, mint aminek én az édesköményt értelmezem, vagy amit leginkább (olaszul) finocchio néven ismerek. A levesét finomnak találtam, de kevésnek vacsorára, de Beatbull javasolt még néhányat a kedvencei közül. A narancsos társítása tetszett, ezért végül is ebből a receptjéből indultam ki. Jól megleveleztük az egészet, mire másnapra – leginkább főzés közben -, kerek lett a vacsora.
Külön köretet nem adtam hozzá, a hatalmas adag zöldségragu bőven elég volt kettőnknek. Elhagytam az enyhe, keleties fűszerezést is, viszont bőven öntöttem bele fehér-, desszertbort és brandyt is, ez biztos nem ártott neki, sőt. Azt hiszem, valami még került bele, de elég hiányosan jegyzeteltem, ezért az újbóli reprodukálásnál feltétlen pótolom.
Egy nagyon könnyű vinho verde-t ittunk hozzá, ami nem kifejezetten illik hozzá (de már rég ki szerettük volna próbálni), ezért egy másik bort is ajánlok majd.

Aki kísérletező kedvében van, további recepteket is talál édesköménnyel (vagy ánizskaporral):
Leves
Ánizskapor-zellerleves szőlővel (Kísérleti konyha)
Zöldség, köret, saláta
Amerikai színes káposztasaláta joghurtos öntettel coleslaw (Chili&Vanília)
Dinsztelt édeskömény körtével és gorgonzolával (Gourmandula)
Édeskömény-retek saláta (Rossamela)
Édesköménysaláta grapefruittal (Rossamela)
Grillezett édeskömény salátaágyon (Gourmandula)
Lassú tűzön párolt édeskömény császárszalonnával, citromhéjjal (Chili&Vanília)
Sült zöldséges tészta (Receptgyűjteményke)
Főétel, hússal és hallal
Ánizsos-fokhagymás ánizskaporgumó csirkemellel és csípős-édes-savanyú-sós uborkamártással (Kísérleti konyha)
Narancsos ánizskapros csirkefalatok (Kísérleti konyha)
Fehérboros sertéskaraj édesköménnyel (Zsúrkenyér)
Narancsos-zöldfűszeres pisztráng (Kísérleti konyha)
Pastéis Brazil harapnivalók ánizskaporgumós-almás salátaágyon (Kísérleti konyha)

Csirke narancsos-paprikás édesköménnyel

Csirkemell narancsos-paprikás édesköménnyel
(Petto di pollo con finocchio)

A narancsos-paprikás édesköményhez
2 ek olívaolaj
3 db salotta
2 db édeskömény
1 db kaliforniai paprika, sárga
½ db chilipaprika (vagy 1 csipet chilipehely, opcionálisan)
1 db narancs reszelt héja
2 db narancs (nagyméretű, vagy 3 db mandarin)
200 ml fehérbor
100 ml csirkealaplé (vagy egyéb alaplé)
2 gerezd fokhagyma
50 ml marsala (vagy egyéb desszertbor)
3 ek brandy (vagy konyak)
1,5 mk só
bors, őrölve
50 g pínia (fenyőmag)
A csirkemellhez
2 ek citromos olívaolaj
1 ek vaj
2 db csirkemell (kb. 2×150 g csirkemellfilé)
50 ml alaplé
½ mk só
bors, frissen őrölve

— Először a szokásos módon megsütöm a csirkemelleket. 
Egy serpenyőben felforrósítom a vajat és az olajat, kivűlről megpirítom a húst, majd aláöntök egy kevés alaplevet. Közepes hőn, megforgatva, 10-15 perc alatt megsütöm benne a csirkemell darabokat. Közben sót és borsot tekerek a tetejükre. Ha kész, kiveszem, lecsepegtetem és egyenként alufóliába tekerve félreteszem pihenni.
— Egy nagy serpenyőben vagy lábasban felolvasztom az olajat és a vajat, és kissé megpirítom benne a durvára vágott hagymát. Közben felvágom az édesköményt. A hosszú szárát levágom, de a zöldjét félreteszem, nagyon jó lesz és még díszítésre is kiváló. A talpából is levágok egy keveset. Megmosom és negyedbe vágom, majd vastagabb julienne-re, mondjuk már inkább hasábokra. Beleteszem az olajba és kevergetve alacsony hőn tartom. A borból és az alapléből öntögetek hozzá, hogy ujjnyi mindig ússzon alatta.
Közben a paprikát csíkokra vágom, azt is hozzáadom. A naracsokat megmosom, megszárítom és egynek a héját belereszelem. Az egészet meghámozom, a fehérjét is lehántom, amennyire csak lehet, cikkekre szedem és felvágom. Közben a levét felfogom a deszkán. Az egész megy a lábasba, ha pedig szükséges, locsolgatom a borral és a lével. A naranccsal már nem kell sokáig párolni, hozzávágom a fokhagymát, beleöntöm a marsalát és a brandyt (a marsalától kellemesen édes lesz, a brandytől pedig tüzes), vagy ami épp van, de menetközben valamikor még fűszerezem is. (5 perc párolás után az alkohol elpárolog, már csak a zamata marad, így kismama, kisgyerek, mindenki eheti:-).
Itt valamikor készen is van, lesz egy kis lé alatta, de aki nem szereti, az már az elején kevesebbet öntögessen alá. Sűríteni nem szoktam az ilyen mártásféleséget, kár érte.
Ha kész, kiveszem a csirkét az alufóliából, az alatta lévő levet beleöntöm az édesköménybe, a húst pedig felszeletelem. De egyben is maradhat, ki hogy kéri. Közben a píniát egy pici serpenyőben szárazon egy perc alatt megpirítom.
A zöldségragut tányérra teszm, rászórok a píniából, ráültetem a csirkedarabokat, meglocsolom egy kevés mártással és rászórom az édeskömény felvágott zöldjét.
2 személyre /

Borajánlat:
Galeão, Vinho Verde, Portugalia 
Aubergine borajánlata:
….hamarosan következik

máj 012007
 

Az nem lehet, hogy ne pont én ne készüljek reggelivel, az viszont senkit nem érdekel, milyen viszontagságokon ment keresztül ez a szerencsétlen. Ezért tegnap újra megcsináltam, hogy legyen is róla fotó.
Három favoritom is volt versenyben – végül is a zabaglione (ejtsd: cabajone) (vagy zabaione) lett a befutó. A ginestrata kapcsán röviden már írtam róla. Neve a Nápoly környékén használatos szóból ered (zapillare = felhabosítani), ami azt is jelenti, hogy itt semmilyen gépi kütyü nem játszik. Kemény izommunkával lehet csak szépen felverni a habot. (Csak azért használtam szilikonhabverőt, hogy ne verjem fel az egész házat:-)) A vízfürdő is szükséges, különben még az 1-es kerámialapon is hamar összeugrik.

Azért szerepel a reggeli témában, mivel Olaszországban vidéken igen elterjedt, hogy gyerekeknek adják reggelire – ezt biztos kevesen tudják. A gyerekek szeretik, olcsó is, hisz tojás mindig van a vidéki házaknál.
Mindenből lehet készíteni. Eredetileg édes bor, a marsala jár hozzá, de más édesből is jó (tokaji is), sőt fehérbor, de narancslikőr is mehet bele. Vasárnap a pezsgő dukál (akár francia is), ezért több cukor is kell bele. Édességként amaretti-t adnak hozzá, reggelire a legjobb pirított ciabatta szeletkéket beletunkolni, de friss eperrel isteni finom!
Mellé egy szintén isteni latte macchiato-t kaptam, ez már a második volt:-) szintén Signore B. műve, aki újabban jeleskedik a különböző kávécsodákban. Ő inkább lungo-t tölt bele, így hosszabban érződik a finom kávéaroma. 

Zabaglione készítése

Zabaglione pezsgővel

(Zabaglione al prosecco)

4 db tojássárgája
3 ek kristálycukor (60 g)
100 ml pezsgő (prosecco, stb.)

Egy habüstben (vagy széles lábasban) a tojássárgáját a cukorral egy habverővel kissé habosra verem. Egy nagy lábasban felforralok annyi vizet, hogy a ráhelyezett habüst(szerű lábas) még ne érjen a vízbe. Gyöngyöző vízgőz fölött lassan beleöntöm a pezsgőt (vagy az egyebet) és 10-12 perc alatt habos-krémesre felverem. Azonnal ajánlatos tálalni, különben elég hamar összeesik.
4 személyre
 
Zabaglione pezsgővel

Már 092007
 

Sejtelmes előételnek, keleties desszertnek, vagy csak fűszeres lélekmelegítőnek is beillik a leginkább Lazio környéki konyha egyik titokban apró kis remekké avanzsált előétel-levese, a ginestrata (ejtsd: dzsinesztrátá), ami a hagyományos, sokak által már ismert zabaglione sósabb változata.
Aki nem ismeri ennek az alapját, azok részére le kellene írnom (ha már nem készítettem el előzőleg és nem mutattam be), hogy a zabaglione, vagy sabayon egy tojássárgájából, cukorból és hagyományosan Marsala desszertborból, vízfürdőn készült borhab. A desszertbort természetesen egyéb, ilyen típusú borral is helyettesíteni tudjuk, főként Tokajival, ha más nincs. Rendkívül egyszerű és finom dolog, néhány helyen reggelire is fogyasztják (ők tudják, miért), azokon a helyeken ez így szokás, és úgy gondolom, nem is rossz.

Szóval a mi ginestrata-nkhoz a zabaglione az alap. A sós ízt a csirkehúslétől kapja, másfajta húslevest nem is használnak hozzá. Ezt így kell, mással nem is harmonizálna jól. Ennek egy erős, házi csirkehúsleves a nyitja, természetesen az, amit magunk készítettünk otthon.
Kevesen ismerik, kissé régiós dolog, de ahol otthon van, ott némi titokzatosság veszi körül, a feltételezett jótékony hatása miatt. Ez persze elmondható a zabaglione-ról is, de amaz édessége miatt nem túl férfibarát, míg a ginestrata-t bátran kortyolgatják férfiemberek is, mondjuk gyertyafényes vacsorák előfutáraként.

A ginestrata hasonlít valamelyest a mi borkrémlevesünkre.
Neve a színe miatt a ginestra szóból származik, amely a rekettye latin nevéből (rekettye latin neve: genista) ered. Ehhez némi sáfrány is hozzájárul, de elhagyható, mint ahogy a fűszerekkel is a magunk ízlése szerint bánjunk. Ha nincs Marsala, egyéb desszertbor is megteszi, de a húslevesnél ne tegyünk semmilyen engedményt: csakis így lesz a ginestrata-nk testet és lelket melengető, csodás ital !

Összefoglaló receptgyűjtemény a főelemként zöldség- és húsalaplével készült ételekről a magyarnyelvű gasztroblogokban ITT található.

Update:
Nagy örömömre Hajóka is elkészítette a ginestrata-t (stílusosan búcsúvacsora részeként), és ízlett is neki(k) annyira, hogy újra bevetésre kerül. Hajóka nem is lenne ő, ha nem turbózta volna fel egy kis chilivel: ezáltal egy édes-sós-csípős borhab lett belőle ! Az ő képe színesebb is lett, itt látható.

Ginestrata

Ginestrata

2 db tojássárgája
250 ml csirkehúsleves
125 ml Marsala (desszertbor)
1 csipet fahéj, őrölt
5 szál sáfrány (opcionálisan)
1 tk vaj
1 ek cukor

szerecsendió, frissen reszelve

A tojássárgáját összekeverem a fahéjjal, a csirkehúslével és a borral, majd nagyon alacsony hőn – esetleg vízfürdőben – felteszem főni. Vigyázzunk, nehogy forrjon. Kisebb adagokban hozzáadom a vajat és állandóan keverem. Úgy 10 perc múlva sűrűsödni kezd, ekkor leveszem a tűzről. Sót és cukrot teszek bele – annyit, hogy harmonikusan édes is és sós is legyen.
A legjobb forró csészékbe adni, a tetejét frissen reszelt szerecsendióval meghinteni és forrón kihörpinteni.
2 személyre