Júl 082013
 

Kánikulában mit is  lehetne enni, mint hideg, könnyű leveseket! Reggelire pohárban is iható, de tányérban tálalva remekül fel lehet turbózni különböző magokkal és felszeletelt gyümölcsdarabokkal. Ilyenkor nyáron nagy áldás a turmixgép, főleg az, amelyik a jégkockát is tökéletesen kásásra aprítja. Ha a levesbe pár kockát teszünk, már hűteni sem kell. Nagyon finom egy kevés alkohollal is, ha felnőttek esznek belőle, tehetünk bele pár löttyintés vodkát vagy gint is.
Az avokádón kívül a leves összes hozzávalóját kicserélhetjük, uborka helyett vehetünk kovászos uborkát, cukkinit, édesköményt, vagy akár karalábét is, a dió helyett mogyoró, vagy bármi más is megteszi, ami épp van a kamrában. Continue reading »

nov 182011
 

Penne ricottával és vodkában érlelt citrommal
(Penne con ricotta salata e limoni alla vodka)

160 g penne rigate
kb. 150 g sós ricotta vagy tömörebb feta sajt
2 db sóban eltett citrom (készen vett, üveges is lehet, de nagyon jó hozzá a vodkában eltett citrom is)
kevés szárított oregánó (friss zöldfűszer még jobb, ha van)
1-2 ek extraszűz olívaolaj
só és feketebors


Vizet forralok és al dente kifőzöm benne a tésztát.
Közben kisebb kockákra felvágom a ricottát vagy a feta sajtot. A citromot hosszában nyolc részre vágom és ha túl nagyok, akkor el is felezem. Egy tálalótálba teszem a ricottát a citromdarabokkal, rászórom az oregánót és egy kevés olívaolajat és óvatosan átforgatom.
A tészta főzővizéből kimerek egy bögrével, a tésztát leszűröm és beleforgatom a sajtba. Annyi főzővizet adok hozzá, hogy ne legyen túl száraz.
Azonnal tálalom, a tetejére lehet még egy kevés olívaolajat locsolni és ízlés szerint borsozni.
2 személyre /

máj 272010
 

Néhány hete vettem néhány biocitromot, mert szükségem volt a héjára. Igazából elég ilyenkor egy-két darab, de olyan szépek voltak, hogy nehezemre esik ellenállni. Pedig mindig hozzá tudok jutni, ha nem is rögtön az első sarkon, de a másodikon már igen. Annyira szeretem kézbe fogni és megtapicskolni a héjukat, beszívni nyers illatukat, hogy néha csak úgy magam mellé teszek egy citromot és megsimogatom. A nagy titok persze az, hogy a héjukra ne kerüljön semmilyen kozmetika.

Így álltam hát néhány citrommal, ezeket először sóban gondoltam eltenni, aztán ez lett belőle. Van még a szekrény mélyén néhány különböző üveg vodka, ezeket a jelenlegi élethelyzetünkben nemigen tudjuk olyan viharos gyorsasággal elfogyasztani, hogy látványosan apadjanak is. Viszont egyáltalán nem rosszak, emiatt különösen megörültem, mert lesz még felhasználási terület a számukra.

Azt mondanom sem kell, hogy ennél a citromnál se használjunk valami olcsó lőrét. Jó, jó, azért ne a Russzkij Standart legyen a mérce (bár miért is ne, egy kis Standart, egy kis Fleur de Sel, Evian és persze szicíliai citromok, nos, megvan??:), hanem keressünk valamit a csúcsminőség és a még jól iható kategória közötti skálán. (Én Stolichnayat használtam, van még:).
Legközelebb viszont grappával is megpróbálom. Elég sok dolgot kipróbáltam már mindkét alkoholfajtával, a tapasztalataim megosztottak. Badarság lenne azonban azt hinni, hogy mert egy desztillált szeszes italról van szó, ezeket egyszerűen behelyettesíthetjük egymással. Ez nem így van. Vannak ételek, amelyek vodkával mutatnak jobban és vannak, amelyek grappáért kiáltanak. (Esetleg ginért, tequiláért, sötöbö, de ez most nem a mi témánk.) Most természetesen csak azokról beszélek, amelyekhez tiszta párlat szükséges.

De ne kanyarodjunk el messzire. Elkészítettem a citromokat, majd pár nap mérhetetlen türelmetlenség után megkóstoltam. Már alakult az íze, és milyen jó volt!! Aztán sorsára hagytam őket, el is feledkeztem róluk, de minap elővettük, megkóstoltuk.. elfogyott az első üveg teljesen. Eszméletlen finom, nem túl édes, kellően savanykás, a lé pedig egy egész kellemes limoncello-félét ad, akár. Nem teljesen az, de hasonlít, jól behűtve el lehet kortyolgatni, de ezzel a lével még főzni is lehet.

Hogy a citromkarikák mire jók? Azon kívül, hogy magában akár egy fél üveggel is el lehet eszegetni, nem is tudom. Hal mellé gondoltam köretnek, ezt feltétlenül kipróbálom, de hidegtálra, erre-arra remek helye lehet. Mivel a citromok is alkohollal vannak átitatva, ezért gyerekek ne egyék, a leve viszont egy kellemes, citromos likőrnek felel meg.

Update – amihez felhasználtam:
Kakukkfüves ördöghal párolt paprikával és vodkában eltett citromszeletekkel

Vodkában eltett mfentás citrom és limoncino, vagy amit akartok
Citromszeletek vodkában, limoncino, vagy amit akartok

6 db kezeletlen citrom
300 g cukor (fele esetleg barna nádcukor)
300 ml jóminőségű szénsavmentes ásványvíz, tisztított víz
1 csipet só
400 ml vodka (jóminőségű)
kb. 25 levél borsmenta

A cukorból és a vízból szirupot főzök és enyhén sózom. Ha kihűlt, hozzákeverem a vodkát.
A citromokat megmosom majd 5 mm-es vékony szeletekre vágom, a magokat kiszedem. A menta leveleit megmosom.
Két darab egyliteres üveget előkészítek, forró vízzel átmosom őket. Az üvegekbe rétegesen lerakom a citromszeleteket és közéjük teszek egy-egy mentalevelet. Felöntöm a vodkás cukorsziruppal és azonnal lezárom.
Legalább 3 hétre félreteszem, közben néhányszor átforgatom.
2 db egyliteres üveg /

Citromszeletek vodkában

jún 142009
 

Az eperszezon derekán, még hetekkel ezelőtt készült az idei első eperkoktél, és azóta folyamatosan rájárunk. A zöldcitrom levével dúsított, azonnal iható, friss eperlikőr módszere – innen ered az eperlimes elnevezés is – szerintem európaszerte elterjedt, és számtalan variációja létezik, csupán a mennyiségekben látszik némi eltérés. Könnyed, csajos, és tanúsíthatom, hogy igen kellemes itóka, vészes gyorsaságban itatja magát. Jó hír azonban, hogy nem csak szezonban fogyasztható. A pürésített epret natúr formájában lefagyasztottam, bármikor elő lehet kapni, felengedni és máris indulhat a móka! (Sokáig azonban ezzel se várjunk, az eper egy idő után elszíneződik, íze azonban nem változik.)

A legegyszerűbb a semlegesebb ízű vodkával keverni, de a legjobb mégis a tiszta szesz, ezzel nem kap a likőrünk semmilyen mellékízt. Ahogy csökkentjük az alkoholt, értelemszerűen úgy növeljük a cukorszirup hígítottságát. (A tiszta alkohol 96%-os, a patikákban általában 70%-osat kapni, a vodka pedig 40%-os.)

Ezzel máris leírtam, mi minden kell hozzá. Vegyünk egy adott mennyiségű epret, tisztítsuk meg. Pürésítsük és tegyünk bele fele mennyiségű vodkát. Ez jófajta középút, de a mennyiséggel itt is eljátszhatunk. Cukorszirup ugye mindig van otthon a hűtőben? Ugye ??? Ha nincs, időben keverjünk ki egy nagyobb mennyiséget, mert gyakran szükség lesz rá nyáron. (Mindenbe jó, amiben nem szeretnénk vagy nem tudjuk megvárni, hogy elolvadjon a cukor. Nálam mindig kétfajta van kéznél, sima és finomítatlan barna nádcukorból is.)

Mi kell egy jó cukorsziruphoz?
Az 1-szeres cukorsziruphoz (vagyis 1 rész cukor + 1 rész víz) forraljunk fel 200 ml ásványvízet és 200 g cukrot, hagyjuk kihűlni és üvegbe átszűrve tegyük be a hűtőbe. Fehér és barna, finomítatlan nádcukrot is használhatunk. A kész cukorszirup időtlen időkig eltartható a hűtőben. Ha bekristályosodott, egyszeráen főzzük fel újra és szűrjük át.

Most a vodkás eprünkbe tegyünk néhány kanál zöldcitrom frissen facsart levét és öntsük fel nagyjából annyi cukorsziruppal, amennyi a vodka. Lehet kevesebb is, de adhatunk még hozzá ásványvizet is, hogy ne legyen olyan édes. Kinek szája íze szerint. Addig kóstolgassuk, mielőtt el nem fogy az egész mennyiség.
Ezzel a módszerrel remek alkoholmentes koktélt is készíthetünk, ha elhagyjuk a vodkát és több szénsavas ásványvízzel öntjük fel az epret. A szirup és a zöldcitrom természetesen marad.

Garantálhatom, hogy ennek az eperlikőrnek már így is bombasikere lesz, május-júniusi csajos bulikon egyszerűen elengedhetetlen. Pezsgővel vagy proseccoval tovább fokozhatjuk az élvezeteket. Ehhez tegyünk egy pezsgős pohárba – vagy ahogy a proseccot isszák Olaszországban, fehérboros poharakba – egy kevés kész – mondjuk fele mennyiségű eperlikőrt – és töltsük fel a jéghideg, pezsgő nedüvel. Hmmm! Ez valami mennyei!

A gyümölcsös pezsgőkoktélok sorában az őszibarackos Bellini, a narancsos Mimosa vagy a meggyes-ananászos Red Kiss után (micsoda név, istenem…) itt a Rossini, az epres pezsgős koktél is. Az eredeti Rossini ugyan nem tartalmaz vodkát, de azzal sem fog visszafeleselni.

eperlimes1

Eperlimes

1 kg eper (tisztítva mérve)
500 ml vodka (40% vol.)
3-4 ek zöldcitromlé (pl. DM Alnatura Limettensaft)
kb. 500-600 ml cukorszirup
– 500 ml ásványvíz
– 500 g cukor
ásványvíz a szirup hígításához
száraz pezsgő vagy prosecco a feltöltéshez

Tiszta alkohol esetén:
1 kg eper (tisztítva mérve)
200 ml alkohol (96%-os)
3-4 ek zöldcitromlé
A cukorsziruphoz:
– 800 ml ásványvíz
– 500 g cukor
ásványvíz a szirup hígításához

Rossini

1/3 pürésített eper + cukorszirup
2/3 prosecco vagy száraz pezsgő (spumante secco)

Ahogy fent, a hűtött epret a sziruppal pohárba tesszük és ráöntjük a proseccot. Elkortyolgatjuk.

Júl 022008
 

Meleg van. Július elején nem meglepő kijelentés ez, és az is biztos, hogy – örök hála a globális felmelegedésnek:-) – még jó néhány fülledt, homlokizzasztó napnak nézünk elébe.
Azt tudjuk (legalábbis biológiaórán így tanította nekünk P. tanár úr), hogy a melegben a hőháztartásunk egyensúlyban tartására forró italt kellene innunk, de kinek jut eszébe ekkora badarság, hogy forró levest kortyolgasson, amikor ott áll előtte egy jeges limonádé, vagy egy jégbehűtött saláta? Lefogadom, hogy a tanár úr képe ködbevész, és mohón kapunk a deres hűsítők felé!!

Hát épp egy ilyen napon készült ez a saláta is, igaz, már este felé, amikor enyhült a hőség, és az ember már megkíván valami értelmes emberi ételt. Grillezett húsok mellé egy könnyű, csak dressinges tésztasalátát, mangóbalzsamos paradicsomot és ezt a salátát készítettem, és alaposan behűtöttem, hogy még a szánkat is alaposan lehűtse. Semmi különös, egyszerű joghurtos uborkának indult, aztán gondoltam egyet, és ráloccsantottam egy kis vodkát, hadd ácsorogjon benne egy kicsit. Csak nem árthat neki az alkohol. Aztán mikor már úgy gondoltam, hogy eléggé megszívta magát, kicsavartam, és összekervertem a többi szerelvénnyel. Mostanában mindig van otthon cottage cheese, ebből kevertem alá, és tetszett, hogy nem lesz a leve olyan egyneműen összevissza, hanem szépen előjönnek a túrószemek.
Épp volt otthon friss kapor, de mégsem tettem bele, mert olyan jól mutatott anélkül! Viszont a végén eszembe jutott, hogy milyen jó lett volna mellé Rossamela uborkagranitája, abba tettem volna a kaprot. Vagy mentát. Legközelebb így csinálom.
Annyira hidegen akartam a salátát, hogy előtte egy negyedórára be is tettem a fagyasztóba.
Jólesett.
Ha gyerekek is esznek belőle, akkor természetesen hagyjuk el a vodkát, anélkül is nagyon üdítő lesz!

Joghurtos uborkasaláta vodkával

Joghurtos uborkasaláta vodkával

1 db kígyóuborka (még jobb 2 db fürtös)
1 nagy lötty jégbehűtött vodka
1 ek olívaolaj
1 tk sherryecet
1-2 ek zöldcitromlé
2 szál újhagyma
2 gerezd fokhagyma (ízlés szerint változtatható)
150 ml joghurt (1,5%)
150 ml cottage cheese (4,5%, akár fűszeres ízesítésű is)
1 mk só
feketebors, frissen tekerve
1 csokor kapor (opcionálisan)

Az uborkát megmosom, a végét levágom és julienne-re vágom. (A kígyóuborkát héjával, de a fürtös uborkát meg kell hámozni.) Egy tálba teszem, besózom, összekeverem, öntök rá vodkát és legalább egy órára jól behűtöm, de lehet tovább is.
Kiveszem a hűtőböl és kinyomkodom belőle a levet vagy egy szűrőbe teszem, hogy jól kicsöpögjön belőle a folyadék. A tálban összekerverem a joghurtot/kefírt az ízesítőkkel és beleteszem az uborkát. Alákeverem a cottage cheese-t és esetleg a kaprot is.
Aki úgy gondolja, tálalás előtt rálöttyinthet még egy kevés, jégbehűtött vodkát.
3 személyre / 176 kcal / 5,4 g zsír / LF30 27,6%

dec 312006
 


Hja, James Bond nemcsak külsőben, de italvonalon is fejlődik. Kinőtte a vodka martinit, mi több, már az sem érdekli, hogyan készül: "Do I look like I give a damn?" Egész filozófia, regényeket kitöltő elméletek épültek a shaken vs stirred, vagy az olívabogyó igen-nem dilemmára, új hősünk ezekre mind fittyet hányt.   

Új Bond született, hát új ital is kell ! Ami nem is új, hisz azt Ian Fleming, a sorozat írója kreálta és már 1953-ben megjelent, "Casino Royale" című regényében is közzétette:

"A dry martini," he said.
"One. In a deep champagne goblet."
"Oui, monsieur."
"Just a moment. Three measures of Gordon's, one of vodka, half a measure of Kina Lillet. Shake it very well until it’s ice-cold, and then add a large thin slice of lemon-peel. Got it?"

Az akkori idők trendjébe azonban jobban beleillett a martinival kevert vodka azzal az egy szem olívabogyóval. Új színt jelent az új vermut: Az eredeti receptben Kina Lillet szerepel, amit mára a Lillet Blanc váltott fel. A Lillet egy francia, "l'Apéritif de Bordeaux" néven is ismert, 1887-ben, a Lillet testvérek által kreált likőrféleség, mely kinintartalma miatt eredetileg a Kina Lillet nevet viselte. 
Ha még autentikusak akarunk maradni, mindenképp francia vermouth legyen. A martini neve viszont maradt, holott ez márka, nem pedig gyűjtőnév. Mindegy, ne okoskodjunk.  
A Vesper Martini már szofisztikáltabb változat – ha egyáltalán el lehet ezt mondani egy ilyen ütős italról.  

Ezúttal shakerben készül, jéggel is lehet, akkor kissé felhígul és az italt kissé lehűti. A tetejére pedig citromhéjat kell az ujjainkkal facsarni. A citromspirálból finoman kioldódnak az ital tetején a kesernyés olajok.
Bond Vesper Lynd-ről nevezi el az éppen kreált italát, mire az az okát firtatva megkérdezi: "because of the bitter aftertaste"?
Bond válasza: "because once you have tasted it, you won't drink anything else." 
Húúúúú…….

Az én saját mixem "feministább" módon:
4 rész Gordon's gin
1 rész Staraya Moskva
1 rész Noilly Prat 
Az egészet jéggel összerázom, egy szem jégre szűröm, pici citromlevet csavarok bele és egy citromspirált a tetejére. Ez sem rossz.

Vesper Martini

The Vesper Martini

3 oz gin – Gordon's (9 cl) 
1 oz vodka – Smirnoff (3 cl)
½ oz vermouth – Lillet Blanc (Kina Lillet, 1,5 cl)
citromhéj spirál
 

A gint és a vodkát shakerben jég nélkül összerázom és egy jégbehűtött koktélpohárba szűröm. Beleöntöm a vermouthot, nem keverem el. Citromspirál jár hozzá.