ápr 082014
 

Egyik este rádiót hallgattam a háttérben, de a műsorban elhangzó “gasztro” szóra felkaptam a fejem. Egy divattervezőnő mesélt arról, hogy egy leves ihlette az általa tervezett kabátot. Míg a műsorvezető pasi azon viccelődött, hogy lehet egy vöröskáposztalevesből ruhadarab (nagyon is könnyen, de engem nem kérdezett senki), azonnal rákerestem az említett vöröskáposzta-krémlevesre, melyet állítólag sült parmezáncsíkokkal tálaltak. A kereső első helyen adta ki Moha és Sáfrány levesét, én pedig két nap múlva el is készítettem.

Az még csak hagyján, hogy a közepes fej káposztámból hatalmas adag lett, de az eredeti receptből ezen kívül gyakorlatilag nem maradt semmi. (Az ötlet viszont óriási.) Lássuk be, csupán a tejszín, a vaj és a krémsajt nem ad az amúgy is visszafogott ízvilágú levesnek kirobbanó ízbombát, magyarul: fel kellett tuningolni. Mi sem egyszerűbb tehát, mint hogy a már ezerszer bevált párolt vöröskáposzta összeállítását vegyük alapul. Continue reading »

jan 012014
 

Hogy kell-e, jó-e, és ha igen, miért is jó az új év első napján lencsét enni, nos erre a fogas kérdésre akár a padláson porosodó emlékkönyvünkben is választ találhatunk. Lerövidítem: egyszerűen “csak”.
Ha már lencse, idén a vörösre esett a választás családi kérésre, én magamtól mást főztem volna Újévkor (megmondom: pirított káposztát körtével és édesköményes kolbászkát), viszont szerencsémre átfutottam a blogos netet és Szárnyas Ízvadásznál rátaláltam erre a pompásan hangzó vöröslencselevesre. Fejben gyorsan meg is főztem is jónak találtattam. A recepten alig változtattam valamit, a római kömény mennyiségével valóban érdemes vigyázni, az átüt. Ebbe a levesbe tényleg nem kell semmi tejes dolog, bár egy pillanatig gondolkoztam, hogy belelöttyintsek-e egy kis kókusztejet. Kár lett volna. Continue reading »

Már 172013
 

Fánkot sütni nem csak hagyományos módon lehet. De nem ám! Ugye emlékszik még rá valaki, amikor jó 15 évvel ezelőtt kivonult hazánkból a donut-lánc? Igazi amerikai, szaftos fánkok voltak, szombat délután nálunk ez ment a kávé mellé. No, azt nagyon szerettem, ez a forma pedig olyasmi. Illetve egy cupcake-szerű forma, fejjel lefelé kell sütni, a keletkezett mélyedést megtölteni, de fánknak is teljesen beillik. Akinek lyukas, vagyis karika formája van, az a kész fánkokat egyszerűen mártogassa bele a mázba és kenje rá a lekvárt.
Ehhez a tésztához ne álmodozzunk szép, nagy fánkokban, a tészta viszonylag tömör marad, erre a kisméretű karika, vagy akár mini kuglófforma is megfelel. Continue reading »

dec 142010
 

Egy újdonsült és jólsikerült fogás általában ugyanazt a röpívet írja le a konyhámban. Elsőre megvan az alap, ha pedig belelkesülök – ami elég gyakran előfordul -, részleteiben elkezdem finomítani, sőt, még az adagokat is elfelezem, hogy különböző fűszerekkel, technikákkal folytassam a kísérletezést.

Hú, ez most olyan tudományosan hangzik, pedig erről szó sincsen! Általában ide-oda kapkodok a konyhában, egyik polcról a másik fiókba nyúlok, egy pillanat alatt feltérképezem, a készletből mi lenne épp alkalmas, aztán egy falaton ki is próbálom. Ez amolyan werkfalat. Aztán ha tetszik, egy kanállal betolok a férjem szájába is, aki foci, híradó vagy a laptopja mellől hümmög pár szószilánkot, amit aztán az arckifejezését is tanulmányozva összegzek a saját véleményemmel.
Közben pontosan jegyzetelek és ha mindez kész, megfőzöm a – mondjuk harmadik változatot. Ez az egész nagyjából egy héten belül lezajlik, mert nem bírok magammal, de ekkorra egészen meg vagyok elégedve az eredménnyel.

Így történt ez ezzel az almás céklával is. A sült cékla önmagában nem nagy kunszt, azt amúgy is már mindenki kívülről tudja, hogy a cékla sokkal finomabb sütve, mint főzve. Így azonban, almával felturbózva lágyabb lesz ez a fás íze. (Az alma-cékla páros ötletét Borsó meg a héja adta) De ami igazán a lényeg, az a sütés! Elsőre benyomtam az egészet a 180 fokos sütőbe, egy óra alatt hihetetlen finomra karamellizálódott az egész, na meg egy kis patina is égett rá rendesen :).
Ezután jött az alacsony-sütés gondolata, ettől meg eléggé roppanós maradt, most viszont nem kínait főzünk, szóval ekkor lépett be a harmadik verzió.
Ízesítéssel, fűszerezéssel nem fogok bajlódni, tökéletes lett, ha lehet ilyet mondani, szóval a lényeg a sütési technika, semmi más! Csak erre kell igazán odafigyelnünk!

Kacsához karácsonyi köretként kerül ki konyhámból – de szépen hangzik, nem? :)
Még annyi, hogy fotót a kész ételről nem tudok prezentálni, elég lehangolóan néz ki egy halom sötét folt, az íze viszont tényleg verhetetlen.

Sült cékla almával, olívaolajjal és balzsamecettel
Sült almás cékla balzsamecettel

(Barbabietola rossa e mela al forno)

2 közepes cékla
2 db alma (pl. Pink Lady)
2 ek extraszűz olívaolaj
fél pohár (kb. 60 ml száraz fehérbor)
2 ek sűrű balzsamecet (vagy datolyabalzsam)
só, bors

1.  A céklát nyersen meghámozom, negyedbe vágom, majd vékonyan felszeletelem. Az almát héjastól szintén elnegyedelem, kivágom a magházát és vékonyra felszeletelem. Az egészet beleteszem egy nagy tálba, hozzáadom a fehérbort, az olajat, balzsamecetet (vagy datolyabalzsamot), sózom és borsozom. Kézzel alaposan összekeverem.
2.  A sütőt alsó-felső állásban feltekerem 140 °C-ra. Az almás céklát rétegesen tűzálló edényekbe teszem (egyszemélyes edényekben, vagy desszertes gyűrűben sütőpapírra helyezve ideális) és arányosan rájuk öntöm az alatta lévő folyadékot. Mindegyiket lefedve betolom a sütőbe és addig sütöm, amíg puha nem lesz a cékla. Ez 140 fokon jó két óra, addigra az alma szinte már puhára mállik.
3.  Ha a cékla megpuhult, sőt, szinte már túlsült, leveszem a tetejét, hozzáadok még egy nagyon kevés folyadékot (fehérbort vagy alaplevet és pár csepp olaj-balzsamecet keverékét) és addig pirítom, amíg az almás cékla teljesen krémessé válik, az alatta lévő folyadék pedig bekaramellizálódik. Ez a fontos! Folytonosan figyelni kell, hogy nehogy kiszáradjon, de ne is tocsogjon, pontosan ezt a pontot kell eltalálni.
Ízesíteni nem igen kell, mire ide eljutottunk, lesz benne elég ízbomba.
Nagyjából 3 fő részére köretnek /