okt 232013
 

Tavaly késő ősszel sütöttem először ezt a kókusztejes karfiolt, de csak nem tudtam előbb megmutatni. Vacsorára húshoz kerestem köretet, rózsáira szedtem egy közepes karfiolt, találomra befűszereztem egy bögre kókusztejet – a fehérbort sem hagytam ki belőle, és fedő alatt bedugtam a sütőbe. Mikor kihűlt, csak ettük és ettük szótlanul, a férjem pedig két ujjal törölte ki a sütőtálat. Mondta, hogy másnap is süssek ilyet. Csakhogy volt egy bibi. Nem emlékeztem már pontosan, miket dobáltam a szószba.
Ezt követően volt még néhány kísérletem, míg rátaláltam a végleges verzióra. Persze a többit is megettük. Először a fűszerkeveréket szerettem volna posztolni, annyira Continue reading »

okt 112013
 

Nem véletlen, hogy a blogon a krémlevesek aránya nő a legjobban a levesek között. Ez a tendencia az őszi időszak alatt csak fokozódhat, de lássuk be, ezt a smoothie-közeli, forró, zöldséges alkalmatosságot a legegyszerűbb elkészíteni. Utolsó érvként szinte mindenki szereti.
Most a pasztinákot olívaolajban szinte barnulásig sütöttem, ezzel sokkal intenzívebb lett az íze, sajnos szép fehér színét is elveszti. Ez persze nem baj. A fűszerkeverék is hozzásegített az árnyalathoz. A pezsgőt érdemes csak a végén hozzáadni, akkor megmarad az alkoholtartalma, de nem kell aggódni Continue reading »

okt 102013
 

Pár évvel ezelőtt kaptam egy üveg fűszerkeveréket, amit azon nyomban bevágtam a fűszerpolc hátuljára. Most mégis, erősen mediterrán jellegű konyhában szentségtörés olyan fűszert tartani, aminek az a felirata, hogy bruschetta.
Gondoltam én.

Aztán tavaly megtörtént az “eset”. Polcrámolás és -takarítás közben levertem egy üveg vörösbort, ami magával rántott még pár útjában lévő kamralakót. Nem találjátok ki! A bruschetta seasoning földet érve mindenestől belehasalt a szétterülő vörösbortócsába és – tessék figyelni, most jön a csattanó – elkezdett egy hihetetlen finom illatot árasztani. Abban a pillanatban.
Nos, ez volt a halottnak nyilvánított bruschetta fűszerkeverékem újjászületése. Continue reading »