nov 122013
 

Rég vágytam már egy jó forró masala chai-ra, régebben nem bírtam betelni vele, ráadásul az angolos tejes teát is kedveltem. A kora délutáni óráktól azonban nem iszom már sem kávét, sem fekete teát – mindössze bort (de arról most inkább nem nyitok vitát, melyiknek magasabb a stimuláló hatása:).

Hol is tartottunk? Igen, masala chai! Imádom, ez az indiaiak napi itala, állandóan, minden napszakban fogyasztják. Aki nem ismerné, a masala chai egy erős, fűszerekkel forrázott tea (általában Assam tea), amit fele arányban felöntenek forró tejjel. Sok cukor kell bele, ettől persze eszméletlenül édes, és persze a masala chai-t is mindenki másképp csinálja. Chai = tea, masala = fűszerkeverék, innen ered a neve. Continue reading »

dec 022009
 

Ez a töltött palacsinta még Max gombócos VKF!-jére készült – ott is a desszertes szekcióba gondoltam -, de úgy találtam, nem gördül eléggé. Aztán megnyugodva láttam, hogy mások is elég tágan értelmezték a magától forgó, ehető alkalmatosságokat, de addigra már jócskán kicsúsztam az időből.

Viszont itt a helye, mivel nagyon finom lett és magam is variáltam még utána. Mivel rengeteg palacsintát sütöttem, ezért három napig szinte ezt ettük édességnek.

A palacsintákat a szokásos módon, kevés liszttel és sok tojással sütöttem. A töltelék fehérhúsú őszibarack volt, amit hosszabb ideig pácoltam egy finom, fűszeres-boros mártásban, aztán felvágtam és összekevertem ricottával. Ez a krémes töltelék egyébként önállóan is megállja a helyét, hihetetlen finom, gazdag ízű lett.

A borhabba a szintén gyakran készített marsalás vagy pezsgős változat helyett most Camparit tettem. Még sosem próbáltam, az első változat túl kesernyésre is sikerült. Nagyon szeretem a Camparit (az eredeti Bitter-ről van szó), de kizárólag felspriccelve vagy egy kevés Prosecco, Soave hozzáöntve, úgy már igen kellemes ez a kesernyés, fanyar háttéríz. Másodszorra már kevesebb Camparit kevertem desszertborral, úgy kiváló lett! A zabaglione tetejét pedig megszórtam egy kevés, jó sok fahéjjal elkevert, meleg ízvilágú curryporral.

Marinált barackkal töltött palacsintabatyu Campari-s borhabágyon
Barackkal töltött minipalacsinta Campari-s borhabon
(Crespelle ripiene su letto di zabaglione al Campari)

A palacsintához
40 g (2,5 lapos ek) liszt
1 db tojás
50 ml tej
csipet só
kb. 60 ml szénsavas ásványvíz
4-6 ek törökmogyoróolaj (a sütéshez)
A marinált barackos krémhez
kisebb őszibarack, nektarin vagy sárgabarack
kevés fehérbor
pár csepp Campari
cukorszirup (1:1 arányú cukor és ásványvíz)
fahéj, csillagánizs
ricotta
A zabaglione-hoz
3 db tojássárgája
2-2,5 ek kristálycukor (a bor édességétől függően)
2 ek (30 ml) Campari
2 ek (30 ml) félédes Marsala, vagy száraz fehérbor
Az összeállításhoz
metélőhagymaszálak
fahéjas currypor
porcukor

1.  Előző nap vagy néhány órával előtte elkészítem a boros-cukros pácot és beleteszem a kisebb darabokra vágott barackokat. Minél tovább áll benne, annál jobb lesz. Lehet kóstolgatni és egyengetni az ízén, de vigyázat, a végén azért maradjon még alatta valami:)
2.  A crespellákhoz összekeverem a masszát, fél órát állni hagyom és egy 10-12 cm-es serpenyőben mogyoróolajban egymás után kistütöm őket. (Nagyobbak is lehetnek, de akkor nem lesz olyan csinos batyuméretű. A 10 cm átmérő amúgy az amerikai pancake-nek felel meg.)
Ha kész, felhasználásig egy tányérral lefedem őket.
3.  Tálalás előtt elkészítem a krémet. A barackokat szűrőben lecsorgatom és óvatosan beleforgatom a villával elkevert ricottába. A mennyiséget érezzük majd, lehet még édesíteni, illetve a ricottához én még adtam egy kevés boros szirupot is. Hűteni nem kell, maradjon minden langyos.
4.  Elkészítem a borhabot.
Egy magas falú edényben habosra verem a tojássárgákat a cukorral, majd vízgőz fölötti üstbe teszem és habverővel beledolgozom a bort és a Camparit. Ezzel a módszerrel kevésbé fáradságos a zabaglione elkészítése, de még így is fogunk izmosodni egy cseppet:).
5. Tálaláshoz egy desszertes tányérra öntöm a zabaglione-t. A palacsintákat középen megtöltöm a krémmel, összefogom és megkötöm egy-két metélőhagymaszállal. A habra szórok egy kevés, fahéjjal elkevert curryport, de cukrozott fahéj is megteszi.
4 személyre, bőségesen /

nov 222009
 

Még múlt tél végén, februárban történt, hogy elkísértem a férjemet Brüsszelbe egy üzleti útjára. Csupán egy napom volt, de amíg ő végezte a dolgát, addig én térképpel a kezemben körbebóklásztam a várost. A nevezetességeken már rég túlvoltunk, ezért inkább Brüsszel kulináris arcát kutattam. Van mit.

Vacsorához előre tájékozódtam, mit ajánl Zsófi ebből a hihetetlen széles éttermi kínálatból. Hisz ő csak tudja. Mivel épp a Rue de Midi-ben laktunk, kézenfekvő volt, hogy a listából először a legközelebbi éttermet, a Resource-ot vettük szemügyre. Nem volt szerencsénk, zárt ajtókat találtunk aznap este. Így jutottunk el a Brasserie Roue D’Or-ba, mely közvetlen a Grand Place-ból nyíló, egyik kis mellékutcában található. Kételkedik az ember ilyenkor, felvállalható-e egy kiskocsma két leheletnyire a város turista ütőerétől. Meglepve kellett azt mondanom, hogy igen.

Continue reading »

dec 032008
 

Folytatódik a vacsoránk. Már a harmadik fogásnál tartunk, de még mindketten farkaséhesen várjuk a folytatást – hiába, így jár az, aki minimál felfogásban próbál romantikázni. Kellemes velejárója a dolognak, hogy képtelenek vagyunk magunkat degeszre zabálni:-)), egyszerűen nincs miből… ami persze a vacsora további lefolyására igen jótékony hatással van.

De ne is szaladjunk elébe a dolgoknak.
A menü tervezésénél – amire túl sok időm ugye nem volt – természetesen megfordult a fejemben, hogy jó lenne beiktatni ide egy könnyű tésztát. Mi sem egyszerűbb, gyorsabb, a friss hozzávalókból pikk-pakk össze is lehet dobni, amíg forr a leves, vagy karamellizálódik a cukor. Friss hal beszerzésére nem volt már időm, pedig az motoszkált a fejemben, egy hal és egy pasta könnyed szimbiózisa. Elképzeltem, hogy ide leginkább egy könnyű párolt, fűszeres hal illene a legjobban. Egy pillekönnyű, pirított sütőtökös, Szent Jakab-kagylóval megforgatott pappardella. (Mondjuk ez nem kimondottan a gyorsan, finomat kategória!) Főleg akkor nem, ha magam akarom a tésztát is gyúrni, az akkor már egy félnapos projekt. Vagy a férjem egyik kedvence a tonhalmártásos borjúszeletek (vitello tonnato) pl. Gabah után, de ezt ilyen kis mennyiségben végképp nem érdemes elkészíteni, ezért ötlet most elvetve. 
Közben biztos kiderül az is, hogy szerettem volna minden egyes fogást akár egyszemélyes adagként is elkészíteni, így bármikor könnyedén, akár később is fel lehet szorozni a mennyiségeket, de az adagok is mindig egyszemélyes tálkákban készültek.
Lehet, hogy ez lesz az egyszemélyes romantikus vacsora standardmenüje?? :-)

Aztán beugrott a polenta, egyszerű, előkészíthető, és szeretjük.
A harapósabb változatot készítettem, ami római gnocchi néven ismert, mert Latiumból származik, és teljesen olyan, mint a polenta – csak épp nem kukoricából készül, hanem a durumbúza szemcsésre őrölt változatával, a durumdarával.

A durumbúza (Triticum turgidum durum, en: durum wheat, de: Hartweizen, it: grano duro, fr: blé dur, es: trigo duro) a tönkölybúza (Triticum spelta L.) mellett egy igen ősi búzafajtánk, kutatások bizonyítják, hogy már több ezer éve termesztik. Első források szerint a Keletrómai Birodalom területén honosodott meg, ezért sem meglepő, hogy az észak-afrikai és az arab országokban igen népszerű kuszkuszt és a bulgurt is főként durumbúzából készítik.
Állaga miatt kemény-, vagy üvegszemű búzának is nevezik, mivel a szemek törésfelülete opálosan áttetsző. Neve is ebből származik, a durum szó latin jelentése: “kemény”. A nálunk mindennaposnak mondható, közönséges búzánkkal szemben (Triticum aestivum, en: common wheat, de: Weichweizen, it: grano tenero, fr: blé tendre, es: trigo candeal) a durumbúzának igen magas a fehérje- és a gluténtartalma, emiatt jóval magasabb tápértékű, mint a hagyományos búza. Kiválóan alkalmas tészták gyúrására, vagy csodásan megkelt fehérkenyerek sütésére, mint például a tipikus olasz kenyerek vagy a franciák baguette-je.
Tésztagyúrásnál lehet ugyan, de nem szükséges tojást beletenni, a lisztben vagy a durvább szemcsézetű darában épp elég kötőanyag van, a tészta rugalmas és jól formálható lesz. (Csak a közönséges búzaliszttel gyúrt tésztába kell a tojás.) Ha bármit sütünk közönséges lisztből, egy kevés durumliszttel – vagy inkább a gyakrabban kapható durumdarával könnyen feljavítható a tészta is. 
Sokan – a tészták révén – épp az olasz konyhából ismerjük, pedig főként Észak-Amerikában és Közép-Ázsia mérsékelt övi részén termesztik, ott, ahol száraz, rövid és forró a nyár. Talán meglepő, de Olaszország is importra szorul durumbúzából, hazai termeléséből nem tudja ellátni saját magát. 

A durumbúzából készült tészta, kenyér íze is más. Aki evett már valódi olasz pastát (létezik olyan, aki még nem?), az pontosan tudja, mi a különbség a harapós, rugalmas olasz durumtészta és a hagyományos lisztből gyúrt tésztáink között. Az ízbéli különbség érezhető, ezért néha magyar tésztából nem is ízlik egy olasz mártással készült étel, ha azt úgy szoktuk meg – főként akkor nem, ha kevesebb tojással is készül…

Így van ez a darával is. A Rómából származó “polenta” (római módra készült gnocchi, vagyis gnocchi alla romana) is durumbúzából készül, mégpedig darával, ettől rusztikusabb, harapósabb lesz. Bár több recept egyszerűen csak darát ír, ami megtévesztő, a klasszikus azonban valóban durumbúza darájával készül. (Sima búzadarával olyan lenne, mint egy sajtos-sós tejbegríz – lényegében az is.) Gombócoknak hívják őket, pedig hagyományos is éppen úgy készül, mint északi társa, a polenta! Vagy hogy fokozzam a káoszt, a klasszikus burgonyás gnocchi is akkor lesz jobb, ha egy kis durumdarát teszünk hozzá, és nem csak közönséges búzaliszttel gyúrjuk össze! Eredetileg ez is a hagyományos burgonyás gnocchi volt, de a többféle legenda közül talán az a leghihetőbb, hogy egy rosszfogú szakács készítette először darával, aztán úgy megízlett mindenkinek, hogy már önállóan is megállta a helyét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hisz a zsályás vaj, mint mindkettő legkedveltebb mártása, ugyanúgy megmaradt.
Elkészítjük a tejjel, vagy vízzel, húslevessel készült grízt, de fontos, hogy tegyünk bele egy kevés vajat, kössük tojássárgájával és a végén keverjünk alá egy kevés reszelt, finom parmezánt is. Formára simítjuk, hagyjuk egy lapon kihűlni, majd miután megdermedt, szépen felszeleteljük. Ha csinosan akarjuk, félholdakra, vagy rombuszokra vágjuk, sütőben megsütjük és zsályás barna vajjal, vagy paradicsomos sugoval leöntve tálaljuk előételként. Önmagában mártásos húsok kísérőjeként is nagyon jó (bár ez Itáliában nem szokás), nálunk akár a zsemlegombócot is helyettesítheti a karácsonyi töltött liba vagy kacsa mellett. 

Ami az arányokat vagy a rávalókat illeti, ennek a római gnocchinak is számtalan variációja létezik és olyan klassz alap, hogy bátran lehet vele kísérletezgetni!
Visszatérve a vacsoránkhoz, finoman olvadó fontinát sütöttem rá, épp annyira, hogy a sajt ne legyen kemény. Mártás kellett hozzá, hogy ne legyen olyan tömény, ezért egy hagymás-paradicsomos keveréket összepároltam, de egzotikus illatokkal felturbóztam. Csillagánizst és vaníliát pirítottam az olajban, ettől olyan keleties és kissé buja lett az egész tálka.
És hát mennyiségre ez sem volt sok, még mindig kopogó szemekkel vártuk a negyedik fogást:-))
A receptet egy szeméyre írom, én lapos crème brûlée-s formákban sütöttem, ez a mennyiség pontosan elegendő volt a célra. Egy normál előételadagnak ennek a dupláját venném.

Durumbúza-dara már Pesten is kapható néhány helyen. Igaz, nem olcsó, de elég belőle pár kanállal, akkor a tészta is jobb lesz tőle. Arra figyeljünk, hogy a csomagoláson a durumbúza jelölése valamelyik nyelven rajta legyen, ha nem jelölik, akkor általában sima búzadaráról van szó. (en: durum wheat semolina, de: Hartweizengriess, it: semola di grano duro, fr: semoule de blé dur, es: sémola de trigo duro).

                     Gnocchi alla romana - Gnocchi római módra, fontinával és paradicsommal

Gnocchi római módra olvasztott fontinával és fűszeres paradicsommal
(Gnocchi alla romana con fontina e con salsa di pomodori secchi)

A gnocchihoz
100 ml tej
1 ek száraz desszertbor, vagy száraz vermut (Noilly Prat)
1-2 ek erős húsleves
25 g durumbúza-dara
½ mk só
½ db tojássárgája (elmaradhat)
1 tk vaj
1 ek parmezán (elmaradhat)
A paradicsomraguhoz
1 ek olaj (a paradicsom alól)
½ db salotta
1 db csillagánizs
½ rúd vanília vagy 1 tk vaníliakivonat
2 ek brandy
2 db aszalt paradicsom (olajban eltett szárított paradicsom)
2 db koktélparadicsom
néhány csepp – 1 mk balzsamecet (pl. paradicsomos vagy fügés)
só, bors
A tetejére
30-40 g fontina

Egy kis lábasban közepes hőfokon felhevítem a tejet és belekeverem a darát. Sózom, kevergetem és ha néhány perc múlva már sűrűsödni kezd, hozzáöntöm a bort és a húslevest is. Mikor már összeállt (ennél a kis mennyiségnél nem tart tovább 6-8 percnél), beleteszem a tojássárgáját, egy kevés reszelt sajtot (mindkettő elhagyható, viszont finom bársonyos lesz tőle) és a tűzhelyről lehúzva belekeverem a hideg vajat.
Kivajazok egy kis lapos tűzálló tálat és két kiskanál segítségével a gnocchimasszából néhány halmot teszek rá.
A sütőt alsó-felső állásban 180 °C-ra előmelegítem. A salottát apró csíkokra vágom és a paradicsom alól elvett olajban a csillagánizzsal és a felhasított vaníliával együtt megfonnyasztom, közben hozzáöntöm a bort, esetleg alaplevet is, mindegyikből épp egy pici mennyiséget. Beleteszem a csíkokra vágott aszalt paradicsomot, a koktélparadicsomot pedig negyedelem, ujjal kiveszem a magját és azt is beleteszem. Összeforralom, teszek bele pár csepp balzsamecetet (ne többet), sózom és borsozom. (A friss paradicsomot elhagyhatjuk, akkor több szárított kell.)
A fontinából néhány csíkot vágok és ráültetem a gnocchikra, majd betolom a sütő középső részére és 8 perc alatt megolvasztom rajta a sajtot. Nem kell tovább, csak pont annyira, hogy a sajt már melegen remegjen és épp még ne folyjon le róla. Ha kész, kiveszem a tálkákat, a sarkaiba ültetem a paradicsomot, borsot tekerek rá és azonnal, forrón tálalom.
1 személyre /

Gnocchi alla romana fontinával és paradicsommal

feb 222008
 

Egyik egyszerű, kedvenc húsételünk ez a tejben párolt sertésszelet, amit eredetileg ugyan borjúból illene, abból igazán finom, de olykor sertéskaraj vagy -comb is megteszi. A lényege az, hogy a hús friss zöldfűszeres tejben párolódik legalább egy órán át, mialatt a tej zamatát teljesen magába szívja. Alatta egy darabos, de sűrű mártás marad, amit szinte nem is kell már kezelni. Ehhez általában sajtos polentát szoktam készíteni, és egy-két zöldséget, vagy salátát.

Szintén régóta készítek párolt hagymát, ez volt már sherryben, fehérborban, most pedig fűszeres sörben készült. Az eljárás szinte mindig ugyanaz: a hagymát olívaolajon vagy vajon kissé megforgatom, felöntöm az alkohollal és bőven megszórom a fűszerekkel.
Most újítottam, mikor ugyanis Beatbull-nál olvastam a vaníliás olívaolajról, egyből bekattant ez a párolt hagyma. Beatbull úgy áradozott róla, hogy már a számban éreztem a vaníliás-sörös hagyma ellenálhatatlan ízét, viszont már nem volt időm, hogy hosszú ideig olajban pácolgassam, pihentessem a vaníliarudat. (Ő felmelegítette az olajat, úgy tette bele a felhasított vaníliarudat, aztán használt belőle) Ezért egy fél, felhasított rudat tettem a grappás sörbe (igen, hatványozott alkohol, de a borostyánszínű, nebbiolo-grappa igen jónak bizonyult – de el is hagyható, ha valakinek nincs, vagy soknak találja.), úgy ment bele a többi fűszer.

El kell mondanom, hogy ennél a sörös hagymánál valóban kiemelt fontosságú a sör minősége! Sima, mezei sörből egyszerű párolt hagymánk lesz, én viszont erős barnasört szoktam használni (mint általában a főzésnél, ha sört használok), ami teljesen más zamatot ad az ételnek! Legkedvesebb söröm ebben a műfajban a belga Leffe, hát ennél ezt sem szabad sajnálni, nem kell bele sok. A végén, a sör szinte bekaramellizálódik, és vékonyan bevonja a hagymaszemeket is. Épp ezért legfinomabb a salotta-, vagy gyöngyhagyma.

Ehhez még egy másik kísérő is járt, mégpedig egy sajttal-borral sült kenyér, amit felfújtnak, esetleg rakott kenyérnek is nevezhetnék, még nem tudom. Neve eddig nemigen volt, svájci kenyérnek hívtuk mindig, ugyanis ősrégen találtam valahol ezt a receptet, akkor így hívták, gondolom a svájci sajt miatt. Akkor még nem tudtam így főzni (szóval így:-), szokatlannak, különlegesnek tűnt, emiatt viszonylag gyakran készítettem, mert gyorsan össze lehetett dobni. Első ránézésre hasonlít arra a tipikus magyaros megoldásra, amivel a legtöbb recept a különböző főzős újságokban befejező aktuskánt akként tanácsolta, hogy "szórjunk a tetejére jó sok trappistát és süssük pirosra!"  Azonban nem ilyen, ennél picinyet kifinomultabb! A lényege, hogy kenyérszeleteket úgy készítek el, mintha francia rakott burgonya lenne, csak a mártás lesz könnyebb. Menetközben aztán én is változtattam rajta.
Amikor a lánykámnak említettem, hogy tejes húst csinálnék, rögtön felcsillant a szeme, hogy "tudod, azt a scvájcit is megcsinálod hozzá?" Hogy emlékezett rá!!! Megcsináltam, és megállapítottuk, hogy egyszerűség ide, puritánság oda, mégsem vesztett semmit a varázsából! Másnap a maradékot (még sokkal jobb lett), egy nagyon klassz salátával ettük.

Tejben párolt sertésszelet sörös hagymával

Tejben párolt borjú- vagy sertésszelet
(Arrosto di vitello [di maiale] al latte)

1 ek olívaolaj
1 ek vaj
2 gerezd fokhagyma
5 levél zsálya
1 ág rozmaring
1 db babérlevél (elmaradhat)
500 g borjú-, sertéscomb, vagy karaj (vékony szeletekre vágva)
100 ml száraz fehérbor
250 ml tej (1,5%-os is lehet)
1 mk só
bors, frissen őrölve

A húst, ha vastag lenne, vékonyítom. Egy serpenyőben felhevítem az olajat és a vajat (csak olaj is lehet, de vajas keverékkel sokkal jobb), beleteszem az apróra vágott fokhagymát (ne nyomjuk át!) és a fűszerekkel együtt megpirítom, hogy finom illat lepje el a konyhát. Beleteszem a hússzeleteket, megkapatom, majd hozzáöntöm a bor. Kicsit beforralom és aláteszem a tejet. (A zsírosabb tej jobb, de én 1,5%-os szoktam használni.) Majdnem egy óra hosszat lefedve párolgatom, amíg a folyadék szinte be nem forrt, közben sózom és borsozom.
A legegyszerűbb módja, ha a fűszereket elhagyjuk, csak sót és borsot hasznáunk és tejben pároljuk.   
2-3 személyre /

Fűszeres sörben párolt hagyma

Sörben párolt fűszeres hagyma

300 g (10 db) salotta, gyöngy-, vagy pici vöröshagyma
1-2 ek vaníliás olívaolaj (vagy olívaolaj + vaníliarúd)
150 ml erős barnasör
2 ek grappa (erős, aranyszínű, elmaradhat)
1 rúd fahéj
5 db szegfűszeg
5 szem borókabogyó
1 db csillagánizs
1 mk só
bors

Egy lábasban felhevítem a vaníliás olívaolajat. (Ezt előzőleg érdemes elkészíteni: olajat kissé felhevítünk, beleteszünk a felhasított és ujjnyi vastagra vágott vaníliarudat, majd az olaj felhasználása után benne tartjuk.). Ha nincs készen, akkor az olajba tegyünk egy fél vaníliarudat. Beleteszem a megtiszított, kisebb hagymákat és úgy 5 perc alatt többször forgatva megkapatom őket minden oldalról. Akkor beleöntöm a grappát és kissé beforralom, hozzáöntöm a sört és beleteszem a fűszereket. Alacsony hőmérsékleten párolom úgy 20 percig, amíg a hagyma megpuhul és majdnem a teljes folyadék beforr. Ekkor egy sűrű, fűszeres mártás lesz alatta, amit készre kell fűszerezni.
10 db kisebb hagyma /  

Sajtos-boros sült kenyér

Sajtos-boros sült kenyér

100 g kenyér héjával (házi, rusztikus, vagy teljeskiőrlésű is)
1 ek olívaolaj (még jobb az ízesített)
2 fej salotta
100 ml tejszín
100 ml fehérbor
2 db tojás
100 g Gruyère (vagy egyéb, igen markáns sajt) 
néhány ág zöldfűszer (pl. zsálya, rozmaring, kakukkfű)
só, bors

A sütőt (légkeverésen) 175 °C-ra előmelegítem. A kenyeret nagyobb falatnyi darabokra, esetleg néyzetekre vágom és cserépszerűen lefektetem egy tűzálló tál aljára. Ráteszem az olajban kissé megpuhított, csíkokra vágott hagymát és a zöldfűszert, ha van. (Ha valakinek van épp zöldfűszeres, medvehagymás vagy fokhagymás olívaolaja, akkor azt használja!) A tojásokat villával felverem és beleteszem a tejszínt, a bort és a reszelt sajtot. A folyadékok arányain is lehet változtatni, szaftosabb lesz, ha többet teszünk bele, de bor azért legyen benne bőven! Fűszerezem és betolom az előmelegített sütőbe. 20-25 perc múlva kész.
4 személyre /

feb 052008
 

Mindig is azt hittem erről az egyszemélyes tortácskáról, hogy azok a huncut franciák találták fel. Míg egyszer egy olasz étteremben – nem is az étlapon, hanem a pincérfiú unszoló ajánlására – végül is kötélnek álltam és ezt rendeltem. Csodálkozásomra a fiú vehemensen állította, hogy ez bizony egy ősrégi olasz recept északról, csak épp a franciák próbálták eltulajdonítani tőlük a tortácska szellemi atyjának kijáró jogokat. Kvázi ellopták.
Fogalmam sincs a kifejletről, de amíg a franciák és az olaszok eldöntik, hogy Moelleux au chocolat vagy esetleg Tortino di cioccolato lesz-e a tányérunkon, addig én szépen sütögetem csak tovább ezeket a helyes kis csokicsodákat.

A zabaglione, a ricottakrém és a forró gyümölcssaláta mellett ez az a villámdesszert, amit valóban percek alatt az asztalra lehet varázsolni. Nem csak hogy nem kell, de nem is lehet rá előkészülni. Amíg a csokoládé felolvad, addig éppen össze lehet keverni a többi hozzávalót, bekapcsolni a sütőt és kivajazni a soufflé-formácskákat. Continue reading »