máj 232012
 

Mostanában annyi recept elé írhatnám azt, hogy “nincs sok hozzáfűznivalóm, hűtőürítés során sikerülnek ilyen vacsorák, finom volt, megettük.” Igen ám, de ez a félmondat még igaz is, azzal a helyesbítéssel, hogy a hússal kellett valamit kezdenem és nagyon gombócra vágytam, ennyi.
Nem túl divatosak manapság ezek a húsgombócok, nem túl elegáns, főleg nem szofisztikált, végtére is ebben a formában egy olasz soul food, semmi több. Annak viszont tökéletes. Ne féljünk az aszalt szilvától, a hús kissé édeskés lesz ugyan, de ez nem vészes, ha nem szólunk, a kutya sem veszi észre. (Vagy talán csak az.) Tojás nincs a húsmasszában, ez nem elírás, de a két kanál jeges víz mindent összetart.

Három húsgombóc elég egy előételnek, öt pedig második fogás is lehet, ha nincs időnk, kenyér, ha van időnk, sütőben sült, olívaolajos-boros, hasas nyolcadokra vágott burgonya, sokan megnyalnák érte a tíz ujjukat, ezt szemtanúként mondhatom.
Hidegen is nagyon kiváló, de akkor érdemes kevés húslevessel, mikor mi van kéznél, felhígítani, mert álltában nagyon be tud sűrűsödni.

husgomboc_borso_paradicsom2
Aszalt szilvás húsgombócok zsályás paradicsomos zöldborsóval

(Polpettine di manzo con prugne secche al sugo di pomodoro e piselli)

Az aszalt szilvás húsgombócokhoz
400 g darált hús (marha, esetleg vegyesen)
2 közepes fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
120 g aszalt szilva
2 ek extraszűz olívaolaj
2 ek gabonapehely (vagy búzacsíra, korpa)
1 mk só
feketebors
2 ek jéghideg víz
Az összeállításhoz
60 ml olívaolaj
100-150 ml száraz fehérbor vagy rozé
250 g fejtett zöldborsó (tisztán mérve)
1 doboz (400 ml) darabos paradicsomkonzerv (Polpa di pomodoro, pl. MUTTI)
8 levél zsálya
1 mk só ( ill szükség szerint)
feketebors

1. A húsgombócokhoz először megtisztítom és negyedekbe vágom a hagymát és a fokhagymával együtt aprítóban pürésítem. Ha keményebb a szilva, akkor langyos vízbe áztatom, így kicsit puhul, majd leszűröm, különben csak langyos víz alatt kissé átmosom, hogy kevesebb legyen a cukortartalma. A szilvát kisebb darabokra vágom.
2. Egy nagy keverőtálba teszem a darált húst, beleteszem a hagymákat, a felvágott aszalt szilvát, a gabonapelyhet, sózom, borsozom, majd belekeverem az olajat és a jéghideg vizet. Kézzel jól összedolgozom, míg egy jól formálható masszát kapok.
3. Egy nagyobb serpenyőben felhevítem az olajat. Közben vízbe mártott fagylaltos kanállal gombócokat szaggatok a húsmasszából, kézzel átformázom és beejtem a forró olajba. Közepes hőfokon bugyogtatom, forgatom, majd mikor már színesednek a gombócok, kiszedek az olajból, hogy csak egy-két kanálnyi maradjon alatta. Beleteszem a kisebb darabokra vágott zsályát és néhány perc alatt megpirítom, hogy már illatazzon. Hozzáöntök valamennyi bort és felére beforralom. Belekeverem a zöldborsót, majd 5-10 perc után a darabos paradicsomot is, elegyengetem, és fedő alatt párolom 15 percig. Ha száraz lenne a paradicsomos mártás, kevés bort öntök alá.
4. Rázogatom, a végén meg kell kóstolni, ilyenkor lehet sózni és borsozni, ha szükséges.
16 húsgombóc, 3 nagyobb adag /

ápr 302010
 

Ha Laura nem kommentel Gabojszánál, az életben nem tudom meg, hogy salátából is lehet krémlevest főzni. Na jó, egyszer csak rájövök erre a titokra is, de így sokkal egyszerűbb volt!

Kicsit változtattam rajta, de a lényeg megmaradt. Fejessaláta helyett jéghegysalátát vettem, mert úgy gondoltam, nem fő annyira szét. A tejszínt mascarponéra váltottam, zöldségként pedig zöldborsó is ment bele. Igazán nem ment át nagy fazonírozáson.
Almabalzsamom volt otthon, az tényleg jó hozzá, kell az a pici savasság.

A férjemnek ízlett, csupán azt mondta, a színén kellene még dolgoznom:).

Jéghegysaláta-krémleves zöldborsóval
Salátakrémleves zöldborsóval

1 db jéghegysaláta
1 ek olívaolaj
1 nagy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
1 ek búzacsíra (vagy liszt a sűrítéshez)
800 ml zöldségalaplé (ebből esetleg 1 pohárnyi fehérbor)
kb. 120 g mascarpone
80 g zöldborsó
2 ek almabalzsam
só, bors

Az olajon üvegesre pirítom a vékonyra szelt hagymát és a zúzott fokhagymát.
A jéghegysaláta külső leveleit leszedem, negyedbe vágom, kivágom a torzsát és vékonyra metélem. Hozzáadom a hagymához és néhány percig együtt pirítom.
Ekkor kiveszek néhány kanálnyi hagymás salátát és félreteszem.
A maradék zöldséghez adom a búzacsírát vagy lisztet és keverve felöntöm az alaplével. (Még ne önstsük bele az egészet!) A levest közepes hőmérsékleten hagyom jó 10 percig. Ha ropogósabban, frissebbnek szeretnék, kevesebb idő is elég.
Közben a félretett salátához keverem a zöldborsót és az apróra vágott petrezselymet, sózom, borsozom.
Ha úgy gondolom, hogy a leves kész, hozzákeverem a mascarponét, hagyom, hogy egyszer felforrjon és kész is. Részben vagy egészben lehet pürésíteni is.
Sóval, borssal és az almabalzsammal kerekre ízesítem és minden tányér tetejére teszek a félretett hagymás salátából.
4 személyre /

okt 282008
 

Még egészségesebb lehet a pasta, ha teljeskiőrlésű durumlisztből készül. Egyáltalán nincs “reformíze”, teltízű, rusztikusan harapós, a mártással meg jól fel is lehet dobni. Több gyártótól készül, főleg a hagyományos tésztafajtákkal. Házilag is gyúrható, teljeskiőrlésű durumliszt néhány helyen már kapható.
Egy próbát még a kétkedőknek is javaslok!


Spaghetti mandulás-búzacsírás paradicsomszósszal

(Spaghetti integrali con pomodori, mandorle e crusca)

200 g pasta integrale (teljeskiőrlésű durumlisztből készült)
200 ml kész paradicsomszósz (pl.
itt)
2 ek búzacsíra
só, bors
2 maroknyi darabos mandula
½ csokor petrezselyem

A tésztát előírás szerint kifőzöm. A mandulát darabosra vágom (legegyszerűbb egy másodpercre az aprítóba tenni, vagy fóliában húsklopfolóval ráverni), serpenyőben szárazon illatosra pirítom.
A kész paradicsommártásba belekeverem a búzacsírát – ha kell, sózom és borsozom – és összeforgatom az al dentére kifőzött spaghettivel.
A mandulát elkeverem az apróra vágott petrezselyemmel és ráteszem a tészta tetejére. Sajt nem kell rá.
2 személyre /