aug 242016
 

Ha augusztus vége, akkor nálunk folytatódik a Serpenyős kerékpárverseny, ezúttal Spanyolországba mentünk a Vueltára.
Én most kissé nyárias üzemmódban vagyok, ezért kevesebb ma a szövegelés, de táplálékot ugye ilyenkor is veszünk magunkhoz. Még nem rázódtam bele teljesen, de ami késik, nem múlik.

Ma már 5. napon tekertek a fiúk, és még mindig Galíciában vagyunk, a Viveiro és Lugo közötti szakasz ma kerek 170 km. Lugoról nagyon szép emlékeim vannak, bár az pont nem a gasztrovonalat erősíti. A mostani Vuelta alkalmával nagyon sok tapast ígértünk, mert bár elég bátor kijelentés azt mondani, hogy a spanyol konyha főként előételekből állna, de valahogy mégis. Ennek ellentmondásaként ma egy végtelenül egyszerű főételt hoztam. Szégyen, de kellő alapanyag hiányában képtelen voltam autentikusan elkészíteni, mert tarlórépa zöldjét sehol nem leltem, de még tarlórépát sem. Így a brassicafélék családjából az egyik rokonával helyettesítettem, talán brokkolival közelebb állunk az eredihez.  Continue reading »

feb 232010
 

Pár hete vacsoránál ültünk, mikor a férjem azt mondja, játszunk olyat, hogy mostantól egy ideig blogokból főzök. Ezzel tetemes időt is megtakarítanánk, de a poén csak ezután jön: ő meg kitalálja, honnan van.

Évek óta mutogatom, mesélem neki, ki mit főzött, jó pár bloggert felismer már a főztjéről:). Tudja, ha blogból sütök kekszet, az csak Kicsivú lehet, komoly húsétel Gabojsza Élete párja, Mr. ÍB, vagy akár Lorien dolgos kezeit dícséri, és azt is tudja, hogy Pepper nem szereti a leveseket. Ha egzotikus összeállítást teszek az asztalra, rákérdez, hogy Beatbullnál nézelődtem-e, halas dolgokat Gabahtól szoktam Continue reading »

ápr 062007
 

A múltkoriban készített vörösborban párolt chorizo annyira meghozta a kedvünket a folytatásra, hogy elhatároztuk: tapas-vacsora lesz. 

Összeállítottam, megvettem, megfőztem, lefotóztam, megettük. Az eredmény ha nem is sorrendben, de szép sorjában látható lesz, mert akkora sikere lett! (A teljes vacsora listáját a végén majd egyenként belinkelem.) Egy-egy fogás 2 személyre szól, de ha 4-5 ember eszeget többfajtát, akkor senki sem marad éhes. Spanyolországban úgy szokás, hogy még a legkisebb tálhoz is annyi villát adnak, ahányan körülülik az asztalt.
Na jó, tényleg van vele szöszmötölnivaló, az igaz. Egy részét elő lehet készíteni, sőt jobb is, ha áll néhány órát.

Mivel azonban nincsen tapas sherry nélkül (már csak azért sem, mert jó néhány fogásban önmagában is van sherry), ezért úgy gondoltam, ejtek majd később egy-két szót róla is. Sherryt ihatunk előtte csak egy pohárkával is, a vacsora további részét pedig vörösborral öblögethetjük.

Nem kell megijedni, ha nem találunk eredeti chorizot, de egy szép darab serrano vagy ibérico sonkával sem ajándékoztak meg! (Ezek önmagában kitűnőek, de ha mást is adunk mellé, mint például egy ilyen intenzív ízű salátát, akkor a hangsúly nem feltétlenül a sonkán lesz.) Ami most készült, azt is nagyon jól lehet helyettesíteni, nem kell mindig az eredeti. Ennél most valóban chorizot vettem és olasz pármai sonkát használtam, de durvább szalámit is felvághatunk hozzá, a sonka helyett pedig vehetünk akár pancettát is, vagy a húsvéti sonkából is szelhetünk hajszálvékony szeleteket, úgy is nagyon jó lesz. Vagy vegyünk bármilyen, kétfajta finom, igényes szalámiféleséget. A lényeg ugyanis a szőlősaláta, ami olyan intenzív lesz a bőséges, frissen felvágott  rozmaringtól, hogy az egész valami fenséges harmóniát alkot. (A maradék rozmaringot később le is lehet fagyasztani, áganként vagy a tűleveleit felvágva eltenni.) A saláta meg önmagában is bárhol megállja a helyét. Ha valaki tovább akarja kínozni az ízlelőszerveit, tehet még a salátához félbevágott, fekete olívabogyót is. Fontos azonban, hogy a szőlőt magozzuk ki, én a fehérszőlőt mag nélkül kaptam, csak a kékszőlőt kellett megmunkálni egy kiskanállal.   
    

Chorizo-tál rozmaringos szőlősalátával

A tálhoz
100 g chorizo (szalámi, paprikás kolbász, vagy egyéb)
100 g sonka (serrano, pármai sonka, vagy bármi egyéb)
A szőlősalátához
300 g szőlő, vegyesen
4 ek olívaolaj
2 ek citromlé (½ db citrom leve, vagy mézbalzsam)
1 ek méz (vagy barna cukor)
2 ág rozmaring
½ mk só
bors, frissen őrölve

A szőlőszemeket félbevágom és ha épp nem magnélküli, akkor egy mokkáskanál segítségével kimagozom az egészet. A hozzávalókból elkészítem a vinaigrette-t. A rozmaringágról leszedem a leveleket és apróra vágom, majd hozzávegyítem. A vinaigrette lesz a lelke a salátának, ezért legyen markáns ízű, pikáns, de harmónikus.
Egy tálra elrendezem a hajszálvékonyra szelt chorizot (vagy szalámit, stb.) és a sonkaszeleteket, majd mellé vagy ráteszem a szőlősalátát.
Puha fehér kenyér, ciabatta a legjobb hozzá.
2 személyre / 601 kcal / 39 g zsír / LF30 58,7%

Már 242007
 

Ha egy fogás csupán két, azaz kettő darab összetevőből áll, akkor én úgy gondolom, hogy igenis kutyakötelességem – már saját magam kulináris igényességével szemben is – ezt a dolgot a fellelhető legeslegjobb hozzávalókból elkészíteni. A legjobból, amit a lelkiismeretem csak diktálni tud, különben hagyhatjuk az egészet a fenébe, mert abból már semmi jó nem fog kisülni.
 
Ez a két hozzávaló pedig megremegteti a lelkemet: az egyik a vörösbor, a másik pedig a paprikás kolbász, jelen esetben a spanyolok jellegzetes kolbásza, a chorizo.
Es más, ez a fogás egy igazi nemzetközi szalamander! Végre sikerült egy olyan ételt tálalnom, amit hazai viszonylatban is nagyon jól lehet helyettesíteni. Sokan sajnálkoztak eddig is, hogy nincs ez meg az a hozzávaló, és emiatt nem tudják elkészíteni azokat az ínycsiklandozó falatokat. (Persze nem csak nálam, hanem másoknál is.)
Hát kérem, ezt lehet! Sőt, úgy ám, hogy úgy csempésszük beléje a magyar jegyeket, hogy tán még jobb is lesz, anélkül, hogy az autenticitás csorbulna. (Ez magyarul azt jelenti, hogy tán még finomabb is:-) 

Miről is van szó?
A tapasról (ejtsd: tápász, de röviden mindkét á-t) ami a spanyol konyhában – Baszkföldtől Andalúziáig – egyfajta intézmény. Ha valaki mégsem ismerné, röviden annyit: tapa annyit tesz spanyolul, mint fedő, és annak idején a sherry-s poharakra – amit a spanyolok felettébb nagy előszeretettel kortyolgatnak (ahogy tapasztaltam, szerintem a nap minden órájában) de mondjuk talán inkább délutánonként, amikor is barátokkal beülnek egy jó kis diskurzusra, szóval a sherry-s poharakra  egy kenyérdarabkát tettek, hogy megóvják a tartalmát a kéretlen, mindenhol szemtelenül szálldosó legyektől. (A sherry-t most nem taglalom, mert túlmegy ezen írásom keretén, röviden talán annyit, hogy a sherry – ami egy fehér szőlőből készült desszertbor – igazi központja és a legtöbb sherrylepárló az andalúziai Jerez de la Frontera-ban található, vagyis a tapas innen indult el világot hódító útjára. Jerez amúgy még a híres bécsi lovasiskolájáról és a flamencoról, a szenvedélyes flamencobárjairól is híres, de most térjünk vissza a tapashoz.) Az idők során aztán a kenyérkékre tartalom is került – hogy senki se éhezzen -, néhány húsos vagy halas falat, esetleg sajtdarabka. Újabb néhány évtized még tartalmasabbá tette a sherryre valót, és már nem is rá, hanem melléje tették, a legkülönbözőbb ízletes falatkák formájában, ami jócskán tartalmazott halat, tengeri herkenytyűt, húsfélét, vagy helyi, aszalt gyümölcsöket is. (Egyik kedvencem a sült szalonnacsíkba tekert aszalt szilva) Ezután nem tartott már sokáig, hogy a tapas önálló életet kezdjen: a poharakat nem kellet már lefedni, a tapas pedig egy mediterrán életforma része lett, ahol az emberek munka után, de még vacsora előtt összeverődnek és az úgynevezett tapas bárokban (ami az egész világon hovatovább terjedőben van), egy pohárka jó – most már nem csak sherry, hanem – bor mellett ücsörögjenek, beszélgessenek és néhány falatkát eszegessenek. Ez ma már nem csak egy szelet baguette-méretű kenyér tortillával, sajttal, vagy mártásos halakkal a tetején, nem, a tapas hihetetlenül széles intézménnyé nőtte ki magát, nem csak amolyan spanyol fingerfood (bár leginkább az), hanem már az egyszemélyes kis barna, mázas cserépedényben tálalt mártásos finomságok is elterjedtek. Egy-egy bárban egyszerre csak néhány fajta tapas kapható.
(Ha valami – a hozzávalókon kivül – igazán jó a spanyol konyhában, akkor az a tapas és a remek, világhírű borválaszték (elsősorban a Rioja és Navarra környéki borok a legkiválóbbak): felszerelkeztem tapas-könyvekkel és néha – ahogy én hívom – tapas vacsorát rendezek: felsorakoztatom az előételek sokaságát – öt-hat fajtát – és mindenki csipegethet kedvére. Sherryt és spanyol bort iszunk hozzá (ha flamencot hallgatunk, az már-már kissé giccses, de nem kizáró tényező:-)))
Egy ilyen, kis edényben tálalt egyszemélyes finomság a Chorizos al vino:    

Ha tapast szeretnénk készíteni, és éppen birtokunban van egy darab chorizo egy jófajta palack rioja-val (mert eredendően ezzel a Rioja-ból származó vörösborral készül), akkor Chorizos al vino lesz belőle. Vagy vehetünk olasz paprikás szalámit, Pepperonit, amihez leginkább egy zamatos, dél-olasz vörösbor járna, és ha igazán megadjuk a módját, akkor a mártásba belekeverünk néhány szál friss rozmaringot is.

Többszöri spanyolországi látogatásom óta viszont azt is tudom, hogy a chorizo remekül helyettesíthető a magyar paprikás kolbásszal is. Meglepő vagy nem, de a spanyol konyha stílusban és ízvilágban igen közel áll a magyarhoz, azért én először igencsak csodálkoztam, amikor először ettem ott chorizot. Valami különlegesen idegent vártam, de  a közös nyelv, a paprika közelivé tette.
Szóval ha magyar paprikás kolbászt választunk, veszünk hozzá egy testes kékfrankost, vagy a villányi borászok valamelyik karakteres, zamatos borát, a végén belevágunk egy kevés petrezselymet és – nevezzük el bárminek, de adjunk nevet neki, mert megéri!

Az én fogásom most épp eklektikusra, vagy mondjuk inkább: internacionálisra sikerült: magyar paprikás kolbászt használtam és egy 2005-ös szardíniai Monica de Sardegna-t locsoltam rá. Az eredmény? Fantasztikus!!

Utóbb Maci és készített, az ő receptje: Chorizo borracho 
Tintaleves is elkészítette: Nem kell tapasz keretén belül
kicsi Vú Vörösborban párolt paprikás kolbásza

Vörösborban párolt paprikás kolbász
(Chorizos al vino tinto)

1 ek olívaolaj
2 fej hagyma
250 g paprikás kolbász (vagy Chorizo, Pepperoni, stb.)
1 fej fokhagyma (esetleg 2 kisebb fej)
250 ml vörösbor (igen testes, aromás legyen)
A paradicsomos salátához
2 db paradicsom

2 ek kapribogyó (vagy fekete olívabogyó)
só, bors
 
Egy serpenyőben felforrósítom az olajat és beleteszem az apróra vágott hagymát. Nem kell teljesen készre pirítani, 5 perc múlva ráteszem a héjától megfosztott és vékony karikára vágott paprikás kolbászt és hagyom, hogy kiolvadjon a zsírja. 
Ekkor a fokhagymafej talpát vékonyan levágom, vigyázva, hogy a fej lehetőleg ne essen szét. De ha kicsit szétesik, az sem baj. A fokhagymafejet a vágott talpával lefelé beteszem a serpenyőbe és azt is pirítom pár percig, majd hozzáöntöm az egész bort. Innentől kezdve addig lassú tűzön addig párolom, amíg a bor a felére redukálódik, vagy még kevesebb lesz.
Ha úgy gondolom, hogy kész van (és tulajdonképp már rég készen is van, csak a boros mártás állagát kell ellenőrízgetnem, hogy olyan sűrű és ízes legyen, amilyet szeretnék), akkor kiveszem a fokhagymát és a gerezdeket kicsúsztatom a héjukból. Úgy csússzannak ki mókásan, mint a vaj.
A melléje tálalt salátához a paradicsomot egészen apró kockára vágom, hozzákeverem a kapribogyót, sózom és borsot tekerek rá.
Azonnal, a forró serpenyőből tálalom, vagy egyszemélyes kis agyagedénykékben tapasként adom. Fehér, puha kenyeret adok hozzá.
2 személyre

Borajánlat:
Rioja Alabanza, Crianza 2002
Aubergine borajánlata:
Weninger Soproni Kékfrankos, 2004
Gyönyörű, rubinvörös színű bor, illatában gazdag gyümölcsösség, piros bogyós erdei gyümölcsök érződnek. Kóstolás előtt, mint a vörösborokat kell is, érdemes két órával előre kinyitni, mert lassan mutatja meg értékeit. Lendületes savakkal rendelkezik, kissé kesernyés utóhanggal.
St. Andrea Újbor 2006
Portugieser alapú, amit a tipikus egri fajta, a kékmedoc egészí­t ki. Gyümölcsös-virágos ízekkel indí­t a bor, mégis meglepően tanninos. Ne tévesszen meg senkit, hogy újborról van szó, csí­pős-szénsavas í­ze miatt jó kísérője lehet a kolbászos-chorizos ételnek is; de új vörös lévén egy valamire figyelni kell: lassan ki kell üríteni valamennyi palackot, helyet adva ezzel a borpincénkben/kamránkban a könnyedebb, nyárias rozéknak.