Júl 132016
 

A tegnapi andorrai Escaldes és a francia Revel közötti szakasz is drámaira sikerült: innen már nem lesznek túl nyugodt, sík szakaszok. “Egy viszonylag erős nevekből álló szökés végén igazi tűzijátékkal ért véget a Tour de France 10. etapja, melynek során az Orica-BikeExchange csapata kihasználta létszámbeli fölényét és Michael Matthews révén megnyerte a szakaszt. Pedig a fiatal ausztrál kiválóság egy nappal korábban még a verseny feladásán gondolkozott.” írja a velo.hu.
Valóban, Matthews a hétfői pihanőnapon abba akarta hagyni, és bár elsőnek gurult a célba, a sárga trikót Froome viseli, Sagan pedig a zöldet. Continue reading »

máj 202015
 

A Giro mai, 147 km-es 11. etapja Forlitól Imoláig vezet, a Ferrari legendás pályájáig vezet. De először nézzük, mi is történt tegnap.
Az olasz Nicola Boem nyert, 200 km-nél kihajtott egy szintén olasz élbolyból és ezzel ötödik etapgyőzelmét biztosította.
Még mindig Contador áll az élen, bár mindössze 3 másodperccel veri az olasz Aru-t, meglátjuk, mit hoz a mai délután Imolában! Az olaszok esélye vitathatatlan, az eddig 98 versenyből csupán 29-szer nem olasz versenyző állt a dobogó legfelső fokán.
Emlékezzünk meg az első nemolasz győztesről is: a svájci Hugo Koblet 1950-ben nyerte meg a 33. Giro-t. Continue reading »

Júl 122013
 

Ma került a csapat a legközelebb Párizshoz – leszámítva persze az utolsó napi tekerést, ahol maga Párizs a cél. Bretagne-ból elindultunk a központi régióba. A Centre régió körülveszi a Loire völgyét, sehol Franciaországban nem látni ennyi reneszánsz műemléket. 2000-ben az  UNESCO védetté is nyilvánította. A királyi kastélyokon kívül érdemes ellátogatni Orleans-ba, de kötelező programként feltétlenül tekintsük meg a Chartres-i katedrálist is!
A mai etap Tours-ban, ebben a kisvárosban kezdődik, mely szépen megőrizte még középkori jellegét. Itt a Centre régióban még 800 km kerékpárút is vár ránk, a terep egyszerű, pattanjunk hát nyeregbe és tekerjünk mi is a mai etap célállomásáig, Saint-Amand-Montrond-ig. Continue reading »

ápr 272012
 

Volt egyszer nálunk egy olyan időszak, amikor túlzás nélkül mondhatom, hetente kétszer céklacarpaccio volt a vacsora egy része. Ennek nem elvetemült és semmi másban ki nem élhető sznobizmusunk volt az oka, csupán az, hogy a férjem rájött, ezzel ő is prezentálni tud nekem egy villantós, de egyszerű vacsorát.
Feltétel, hogy mindig legyen a hűtőben, de legalábbis a fagyasztóban készre sült cékla (részletes leírás ITT), innentől kezdve gyerekjáték a dolog. Ő pedig gyalul, kever, felvág és locsol, azután jól bezsebeli a dícséreteket. Meg is érdemli!
Bárki utána csinálhatja, a siker nem marad el! A rávalókat érdemes egy idő után váltogatni, ez a mostani dióolajjal készült és szezonálisan medvehagymás lett, de a későbbiekben mutatok még többet is.

Szalonnás céklacarpaccio medvehagymával és parmezánnal
Céklacarpaccio diós dresszinggel, sült szalonnával és medvehagymával

3 közepes db sült cékla
1 közepes db salottahagyma
kb. 100 g húsos szalonna, csíkokban kisütve
8-10 levél medvehagyma
1 kis csokor petrezselyem
parmezán forgácsolva
A dresszinghez
3 ek (
hidegen sajtolt) dióolaj
1,5 ek szőlőbalzsam (vagy érlelt borecet)
1 mk méz / édesítő
kevés dijoni mustár
só, feketebors

A főtt, de még inkább sült céklát egészen vékonyra legyalulom. A hozzávalókból salátamártást keverek (kisebb csavaros üvegben, vagy bögrében, mini habverővel) és egy laposabb tálon óvatosan átforgatom benne a céklalapokat.
Közben csíkokra vágom a szalonnát és kisütöm. A medvehagymát és a petrezselymet megmosom és megszárítom. A medvehagymát nagyobb darabokra, a petrezselymet apróra vágom és összekeverem. A salottát vékony karikára vágom vagy gyalulom.
Egy nagy tányérra egymásra lerakom a cékladarabokat, közben lecsöpögtetem. Ráteszem a kisült szalonnacsíkokat, megszórom a salottával és ráhalmozom a zöldet. Meglocsolom a maradék mártással és ráforgácsolom a parmezánt.
2 személyre

jún 142011
 
Garganelli paglia e fieno sáfrányos spárgakrémmel, sült szalonnával 
(Paglia e fieno alla crema di asparagi bianchi)

A spárgához
500 g fehérspárga alsó, tisztított része (200 g, spárgafejek másra használhatók)
1 tk cukor
1 ek fehérborecet
1 tk vaj
½ mk só
A spárgakrémhez
1 ek olívaolaj
1 mk vaj
1 db salotta
1 nagy löttyintés fehérbor
50 g (1 kisebb db) burgonya
50 g (¼ db ropogós alma)
8-10 szál sáfrány
só, bors frissen őrölve
1,5 ek vaj
3 ek tejszín (30%)
Az összeállításhoz
1 maréknyi friss spenótlevél
200 g garganelli, paglla e fieno (vagy egyéb, tömzsi pasta)
kb. 100 g pancetta vagy bacon, kockára kisütve
pecorino, frissen reszelve

1. A spárgát megmosom, a talpából a legalsó részét levágom és meghámozom. 200 g-nyit levágok az alsó részéből, úgy hogy egyenlő hosszú spárgafejek maradjanak (ezeket másra lehet használni). A leeső héjakból és talpakból a szokásos cukros-sós-ecetes vízben jó két és fél deci vízben 15 perc alatt spárgalevet főzök. Ha kész, leszűröm a levet.
2. Egy kisebb lábasban a leszűrt spárgalében felteszem az apróra vágott salottát és a kockázott burgonyát, majd jó 5 perc múlva hozzáadom a felvágott spárgát és a sáfrányt is, a vége előtt pedig beleteszem az almát. Ha majdnem puhára főtt, botmixerrel pürésítem. Sót és borsot tekerek rá (erősebben kell fűszerezni, mivel elég sápadt ízű:) és ízlés szerinti mennyiségű hideg vajjal montírozom. Sűrű püré legyen belőle.
Közben kiolvasztom a szalonnát és a kész tészta tetejére is teszek belőle.
Kifőzöm a tésztát. A spenótot megmosom és a tészta alá forgatom. Tálalásnál lazán összekeverem a spárgakrémmel. Sajtot teszek a tetejére.
2 személyre

feb 202011
 

Gabah dióval és fontinával töltött sertéskaraja egy hét leforgása alatt több olvasót is megihletett. Nem csoda, könnyű elkészíteni és látványos eredmény produkálható vele. Amolyan villantós vendégfogadó.
Mivel nálunk egy teljes karaj eléggé nagyocska lett volna, két kisebb sertésszűzből készítettem, ennek megfelelően kevesebb “zseb” is került beléjük. Ez nagyjából három adagnyi, másnap hidegen ettük a maradékot, tehát a hidegkonyhás vizsga is sikerrel járt.
Magyar viszonylatban nehéz és költséges is a fontina és a pármai sonka, valamint a pancetta beszerzése, ezeket azonban jól lehet helyettesíteni. A jól olvadó – amúgy imádnivaló kedvenc sajtom, a – fontina helyett vehetünk brie-t, camembert-t, mindenesetre olvadjon jól és legyen is íze :). Pármai helyett mindenképp valamilyen levegőn érlelt sonka dukál, a bacont pedig, ha lehet, hanyagoljuk, inkább más húsos szalonnát vegyünk, amibe majd be tudjuk tekerni a húsokat.
Mivel én szószmániás vagyok, aláöntöttem egy kevés bort és alaplevet, ebből egy intenzív ízű mártást redukáltam a végén. a körete pedig zöldborsós párolt brokkoli volt, melynek a tetejére pirított diót szórtam a maradékból.

Apró megjegyzések:
– Senki sem fotózta le a szeletekre vágott sültet :). Mondjuk éles kés ellenére is nehéz szépen felvágni, nekem legalábbis kissé szétcsúszott, de másnap hidegen viszont nem volt probléma. Fotózni azonban nem volt kedvem :).
– Aki sószegényebben étkezik, annak lehet, hogy a kész sült túl sós lesz, ugyanis sós benne a sonka, a sajt és a szalonna is. Nekünk éppen jó lett, holott semmit sem sóztam. Csak szólok.

Menü:
Narancssaláta édesköménnyel, sült szalámi sajttal
Diós-fontinás töltött sertésszűz párolt zöldborsós brokkolival
Kókuszos-mákos sütemény almával, mangófagylalt

Dióval, nyers sonkával és fontinával töltött sertésszűz szalonnabundában
Dióval és fontinával töltött sertésszűz

(Filetto di maiale farcito con noci, prosciutto crudo e fontina)

2 db (kb. 550 g) sertésszűz
70 g dióbél
100 g pármai sonka
100 g fontina sajt (Valle d’Aosta-i) *
feketebors
200 g vékonyra szelt húsos szalonna (pancetta)
2 ág rozmaring
2 gerezd fokhagyma
100 ml száraz fehérbor
100 ml alaplé
1-2 ek extraszűz olívaolaj

1. A diót durvára töröm és száraz serpenyőben megpirítom. A sajtot kisebb darabokra vágom, a sonkát szintén.
2. A húst megmosom, leszárítom, majd éles késsel hosszanti irányban mindkét darabba két mélyedést vágok. (Vigyázzunk, hogy ne vágjuk át a húst, de ha ez megtörténne, az sem tragédia, mert a szalonna összefogja.) A zsebeket belülről borssal bedörzsölöm (sózni nem kell!) majd egyenletesen mindkét húsdarab zsebeibe belenyomkodom a sajtot, a sonkát és a diót.
3. A hajszálvékony szalonnával körbetekerem a húsokat (nem kötöztem össze, egy megfelelő tálban a kisebb méretű filé nem nyílik szét) és beleteszem egy megfelelő méretű tűzálló tálba. Alálocsolom a bor és az alaplé keverékét, mellédobom  a felvágott fokhagymagerezdeket, a tetejét meglocsolom egy kevés olívaolajjal és melléteszem a két rozmaringágat. Lefedve betolom a sütő középső rácsára és bő óráig sütöm.
4. Amikor kész, a húst kiemelem és egyenként fóliába csomagolva pihentetem. Az alatta lévő mártást ízesítem, ha szükséges, most bele lehet forralni, vagy egyszerűen csak átszűrni. A hús kibontásánál az alatta lévő levet is hozzáöntöm.

Másnap hidegsültnek is nagyon jó.
3 átlagos adag /

* Változatok:
Hogyan tedd tejtermékmentessé? – sajt > hagyd el a sajtot, vagy használj vegán sajtot
Hogyan tedd paleóvá: –  sajt > hagyd el a sajtot, vagy használj vegán (pl. kesudiós) sajtot

Jenis karaja, felszelve:

Jenis karaja felszelve

Sze 252010
 

Amióta néhány hete leírtam a facebook-on, hogy egy sietős és farkaséhes este egy meglehetősen felejthetős pizzát vettem, megígértem, hogy kifejlesztek egy igen gyors pizzareceptet. Mert a jó pizzához igenis nagyon sok idő kell, de ha ez még sem áll rendelkezésünkre és készek vagyunk akár bele is halni, ha nem jutunk egy tisztességes pizzához (és mi ugye tudjuk, hogy vannak ilyen és hasonló helyzetek), hát igen, azoknak – és nekem is – örömmel jelentem, most meg van a megoldás! Pár napra rá kikísérleteztem az ultimatíve szupergyors receptet, természetesen ez is azonnal fészbukkolva lett. (Jelentkezzetek be a Facebook-ra és jelöljétek be a Dalla cucinát, mert még több receptet és gondolatot osztok meg ott, ami itt a blogon nem szerepel!)
Nem szeretném érdemeimet lekicsinyíteni, de ahhoz képest, hogy egy igazi, nápolyi minőségű pizza egy legalábbis félnapos művelettel ér fel, ahhoz képest ez a gyors verzió kimondottan ínyencdarab.

Na de lássuk csak sorjában.
Előre szólok,  h o s s z ú  b e j e g y z é s  k ö v e t k e z i k ! Aki csak a receptre kíváncsi – amit fölöttébb sajnálnék – az ugorjon legalulra. Bár nem tudja, mit veszít :)

Pár hónapja megkeresett Amby, az olasz melós, hogy valami történhetett, de nem talál az oldalamon egyetlen egy pizzareceptet sem. Ez nem létezik, ugye? Szabadkozva visszaírtam, hogy nem benne van a hiba, sajnos tényleg nem talál egy árva pizzát sem a Dalla cucinán.
Pedig gyakran sütünk pizzát, ez nálunk általában kétszemélyes elfoglaltság és mulatság is egyben. Két éve Doctorpepper romantikus VKF-jén is megígértem, pár hétre rá nekigyűrkőztünk és sütöttünk is egy emlékezetes nosztalgia-pizzát :), úgy, ahogy megismerkedésünk hajnalán számtalanszor tettük.
Azóta azt vettem észre, hogy még a csapból is pizza folyik. (Meg tiramisù, bolonyai spagetti:), meg caprese saláta, meg panna cotta, na hát azzal Dunát lehetne rekeszteni :), ezért azt gondoltam, a kutya se kíváncsi arra, hogy sütöm én a pizzát. Aki eddig akarta, úgyis megtudta. Úgy látszik, tévedtem, de így négy év után egy Mamma blogja mégsem lehet meg pizza nélkül, nemde?

Akkor vágjunk is bele.
Ahogy említettem, a cél most nem egy igazi, vékony és ropogóstésztájú, zamatos, hosszanfőzött paradicsomszósszal betakart nápolyi pizza. Majd olyan is jön.
De mi is a célunk? Hát persze, hogy egy igazi, vékony és ropogóstésztájú, zamatos, hosszanfőzött paradicsomszósszal betakart nápolyi pizza az álmunk, de a napi rohanások közepette néha azzal is beérjük, ha este valami hasonlót, de mégis sajátkészítésűt összedobhatunk. Mirelit szóba sem jöhet, a pizzás fiúra sem vágyunk – éhesen semmiképp sem :) -, viszont a pizzánk legyen sajátsütésű, gyors, finom és természetesen minden adalékanyagtól mentes.


Egy gyors pizzarecept esetében mindenképp a tésztából kell elindulni, ezért amikor elkezdtem gyorsan elkészülő tészták után keresgélni, két verziót is találtam.
Az egyik szerint készítsük el a hagyományosan összegyúrt kelttésztát és azonnal nyújtsuk is ki. Ez ismerős, párszor sütöttem már így quiche-t kelttésztából, és amíg az ember szöszmötöl a rávalóval, addig a tészta is kel egy picit a langyosra feltekert sütőben. Megkockáztatom, hogy nagy különbség nincs is az éppenhogy vagy a hosszan kelt tészta között, ha nem az játsza a főszerepet. (Persze azért van.)
A másik verzió is szinte szembeköszönt. Főként gyorsan készülő kelttésztáknál kutakodtam és egy ilyennél találtam rá a sörrel készült verzióra. Na, ez azonnal mosolyt is csalt az arcomra, négy éve már sütöttem egy élesztő nélküli, de sörrel készült kenyeret, és bár az sem dagadt a háromszorosára, de működött.

Hopp, meg is van! Sör! Kérdezhetitek persze, hogy miért sör, hisz sima porélesztőt is tehetnék a tésztába, az sem tart sokkal tovább, minek bűvészkedünk itt a sörrel. Ha ugyanis nincs ideje a tésztának, akkor teljesen mindegy, MIVEL nincs ideje megkelni! Igen ám, de azt tapasztaltam, hogy a sörben lévő élesztő már egy kicsit “előredolgozott”, ezért a tészta hamarabb megkel. Tudományos magyarázatot nem tudok rá, de a tapasztalatom ezt alátámasztja. (De igen, azóta rájöttünk, lásd lentebb Lilahangya hozzászólását.) Nem kapunk látványos eredményt, de gyorsabban beindul a kelés és most nekünk éppen erre van szükségünk!
Már az első sörös kísérlettel is igen elégedettek voltunk, pedig akkor nehezített pályán mozogtam. Ritkán, szinte soha nem fordul elő, de épp akkor nem volt otthon sima liszt, csak teljeskiőrlésű, ezért másodpercnyi gondolkodás után mégis belevágtam. Jól tettem, a pizza tésztája sötétebb lett, ízre rusztikusabb, azonban ropogós és finom.
Ezek után mondanom sem kell, szárnyakat kaptam. A különböző lisztekkel és többfajta sörrel végigpróbáltam a tésztát, órával az asztalon jegyzeteltem, sikerül-e megdönteni saját rekordomat.

Az alábbiakban összegzem a tapasztalataimat.
Ez a sörös tészta kiváló lapos kelttésztákhoz, hajszálvékony lepényekhez, pizzához. Nagyobb terjedelmű pékáru nem süthető belőle, még akkor sem, ha eleget kelesztjük. De a sörben lévő élesztő már néhány perc langyosan eltöltött helyen is lágyítja a tésztát, ez pedig elegendő egy pizzához.
Nagyjából mindegy, milyen fajta sört használunk. A sör íze egyáltalán nem érződik ki, viszont még ennél a kis mennyiségnél is érdemes jóminőségűt vennünk. Jobb, ha nem a hűtőből vesszük elő, lényegesen jobb eredményt értem el vele, de ez várható volt. A megkezdett üveget visszatehetjük a hűtőbe és ihatjuk majd tovább.

A kelttésztát tojással gyúrtam össze, de anélkül is megy, akkor annál több sört tegyünk bele. Ez 90 ml helyett nagyjából 150 ml lesz. Ebben az esetben a tészta még levegősebb is lesz.
Újabb érdekes tapasztalat, hogy az élesztővel kelt tésztával szemben ez gyúrt tésztaként viselkedik, sokkal könnyebben ki lehet nyújtani a tepsiben, nem ugrik vissza a széle, mint a hagyományos, hosszankelt pizzatészta. Természetesen a széle nem lesz olyan vastag, de ez nem nagy gond.

Ez eddig – tehát a tészta gyúrása és a tepsibe nyújtása – nagyjából 12 percet vett igénybe. Időben vagyunk, nem? :)
Most jön a következő lépcsőfok! Oké, a tészta kész, bent csücsül, illetve fekszik a langyosra felkapcsolt sütőben és szép lassan emelkedik. De mi legyen a szósszal? Nincs időnk másfél óráig sugót főzni, ha express, akkor a szósznak is hipp-hopp meg kell lennie!
Ne féljetek, készen is leszünk ! Most jön ugyanis trükk numero 2!

A paradicsomszósz ugyanis abból áll, hogy felbontunk egy doboz mélypiros, zamatos, olasz (!!) paradicsomkonzervet, összekeverjük néhány fontos dologgal, és már mehet is a pizzára! Apró megjegyzés csupán: készséggel elhiszem,
hogy mindenki a saját, titkos receptúrájú, otthon főzött paradicsomszószára esküszik, de higgyétek el, olasz tésztára csak olasz paradicsom a jó, abból is a megfelelő fajta. (Ez épp olyan lényegi vita, mint hogy kaliforniai paprikából sem lehet magyar lecsót főzni. Vagyis lehet, csak az nem lesz olyan.) Tehát a legjobb, ha olasz paradicsomkonzervet használunk, ez különben is minden évszakban, minden élethelyzetben megfelelő, nem árt, ha van mindig öt darab a kamrapolcon.
Jaj, majd elfelejtettem, nehogy elővegyetek egy újabb edényt, amiben a tésztát kevertük, abban remekül össze lehet mindent kutyulni!
Hát kérem, mire itt tartunk, nagyjából 18 percnél tartunk, és még azt is beleszámoltam, hogy feltúrtunk öt fiókot, mire meglett a konzervnyitó.

Összegzek:
eltelt 18 perc, a tésztánk a sütőben, rajta a szósz, már csak valami rávalót kellene összecsapnunk. Ha 45 percen belül akarunk maradni, akkor sok időnk nincs, nyolc perc alatt tele kell pakolnunk a pizzánkat.
Érthető, hogy csak azonnal felhasználható, szuperegyszerű, de kiváló minőségű dolgok jöhetnek szóba. Senki ne fogjon bele articsóka vagy folyami rák tisztításába, ez sajnos nem fér bele a keretbe. Ennyi idő alatt azonban felvághatjuk a mozzarellát, kibonthatjuk a sonkás papírt, sőt még a rucolát is megmoshatjuk. Én első alkalommal négy nagyobb gombát is vettem, lehúztam a héját, felvágtam, ez is elég gyorsan ment.
Egyik alkalommal lapkasajttal is bepróbálkoztunk, és be kell valljam, ez zseniális ötletnek bizonyult. A lapkasajt finom krémesen ráolvadt a paradicsomra, és helyretette azt, ami hiányzik egy gyors pizzából. Egy hagyományos pizzát természetesen vétek lenne ezzel elrontani, de az express verziónál tökéletesen helytállt.
A recept alatt beírtam néhány igen gyors pizzarávalót, de ha valakinek van még ötlete, kérem, ne tartsa vissza magát, szívesen veszem!

Szóval gyorsan rápakoljuk a rávalókat és úgy öt perccel előtte, mielőtt végleg elkészülnénk, kivesszük a tepsit és felkapcsoljuk a sütőt a legmagasabb fokozatra. Egy 430 °C-os pizzakemencében a pizzák szűk négy perc alatt készen is vannak (mindenki állt már pizzakemence előtt és megcsodálta a pizzasütő fiúkat, amíg várt a sorára, nem?:) Ehhez viszonyítsuk a saját sütési időnket is. Az én sütőm 275 °C-ot visz, nálam 9 perc alatt kész a pizza (vagyis öt perccel többet szöszmötölhetek a rávalókkal:)), de a receptnél írtam még két sütési időt is.
Nos, megpakoljuk a pizzánkat, aztán betoljuk a sütőbe és figyeljük az eredményt!

Kedves barátaim, ennyi! Teljesen megrészegültem a sikertől, az első prototípus óta talán nyolcszor sütöttem eddig, egyszer még pizzakenyeret is. Nem, a hagyományosan, szép lassan kelt, finom pizzatésztát nem fogja sohasem kiszorítani, de a sietős napokon legalább tudjuk, mit eszünk.
És higgyétek el, tényleg gyorsabb, mint a pizzafutár ! :)

Pizza gombával, sonkával és mozzarellával
Express pizza

(Pizza veloce)

A gyors kelttésztához
250 g búzaliszt BL-55 (esetleg BL-80)
1 db tojás (közepes méretű, elhagyható)
2 ek extraszűz olívaolaj
1 mk tengeri só
1 mk cukor
90 ml sör (tojás nélkül kb. 140 ml)
A nyers paradicsomszószhoz
1 doboz (400 ml) darabos paradicsomkonzerv
2 ek
extraszűz olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
1 mk tengeri só
feketebors, frissen őrölve
1 mk oregánó, morzsolva

A szalonnás paradicsomszószhoz
1 doboz (400 ml)  paradicsomkonzerv (darabos vagy pürésített)
150 g pancetta (hasaalja szalonna)
2 gerezd fokhagyma
2 marék rucola
só szükség szerint
feketebors, frissen őrölve
2-3 ek fehérbor, vagy víz

Úgy lesz a legjobb, ha a tészta hozzávalóihoz minden legalább szobahőmérsékletű, jobb esetben langyos, mivel úgy hamarabb kel meg a tészta. Ha nem, hát akkor nem:)
Egy nagy keverőtálba sorrendbe beleteszem az összes hozzávalót és kézzel néhány perc alatt ruganyos tésztává gyúrom. A tepsit egy papírtörlővel alaposan kivajazom (csak vaj jó, kézmeleg állapotban ez jobban kenhető) és kézfejjel és az ujjakkal szétnyújtom rajta a tésztát. (Ebből a mennyiségű tésztából igazi vékony – megfelelő sütés mellett – kopogós pizzatésztát kapunk, de kezdőknek elég nehéz hajszálvékonyra kinyújtani! Gyakorolni kell!:)) Betolom a sütő középső rácsára és alsó-felső állásban felkapcsolom 50 °C-ra, ami egészen a sütésig végig így marad.
A paradicsomkonzervet belelöttyintem a tésztás tálba (azt épp ezért nem kell elmosni!) hozzáteszem az összes hozzávalót és elkeverem. Kóstolás után egy evőkanál hátával elsimítom a tésztán és visszatolom a sütőbe kelni.
Most fel lehet vagdosni mindazt, ami rákerül a szupergyors pizzára. Lecsöpögtetjük a mozzarellát, kinyitjuk a tonhalat, lemossuk a kapribogyót, vagy lereszeljük a sajtot. A szószt meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal, mindent ráteszünk a pizzára, pizza vissza a sütőbe és ekkor feltekerjük a sütőt, amennyire csak tudjuk, illetve amennyink van. Mennél magasabb a hőfok, annál hamarabb sül át, illetve vékony, kopogós tésztát kapunk.
220 °C-on a pizza nagyjából 19 perc alatt, 250 °C-on 14 perc alatt készen is van, de ez sütőfüggő.

Mit is tehetünk a pizzára, ami express-gyorsasággal elő is készíthető? Lássunk néhány klasszikus ötletet!

Gyors rávaló 1 (pizzával sütve):
1 adag nyers paradicsomszósz
2 guriga (2×125 g) mozzarella
150 g nyers sonka (levegőn érlelt sonka)
60 g parmezán

Gyors rávaló 2 (pizzával sütve):
1 adag nyers paradicsomszósz
2 fej hagyma
1 kis doboz tonhal olajban eltéve
2 guriga
(2×125 g) mozzarella
morzsolt oregánó

A hagymát megtisztítom és hajszálvékony karikákra vágom. Rászórom a szósszal megkent pizzára, rámorzsolom a tonhalat és ráfektetem a vékonyra szelt mozzarellát. Oregánóval megszórom.

Gyors rávaló 3 (pizzával sütve):
1 adag nyers paradicsomszósz
1 nagy marék friss zöldfűszer (bazsalikom, petrezselyem, menta, rozmaring, stb.)
150 g olasz szalámi, vékonyra szelve
2 ek kapribogyó, lecsöpögtetve
2 guriga
(2×125 g) mozzarella

A paradicsomszószba szárított fűszer helyett egy halom friss zöldet botmixerrel beledolgozok. A pizzára teszem a szalámit, a kapribogyót és a mozzarellát.

Gyors rávaló 4 (pizzával sütve):
1 adag szalonnás paradicsomszósz
2 guriga (2×125 g) mozzarella

Ehhez a szószhoz elő kell venni a botmixert. Az összes hozzávalót pépesítem. Ha sűrű lenne, néhány kanál fehérborral (vagy vízzel) lehet hígítani.  Rákenem a pizzára, a tetejére fektetem a felszeletelt mozzarellát.

Gyors rávaló 5 (sütés után):
150 g koktélrák
1 ek olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
kevés só
2 marék rucola

Mialatt sül a pizza, egy serpenyőben felhevítem az olajat, beledobom a szétnyomott fokhagymát és a rákokat, kicsit átpirítom. Ha kész a pizza, kiveszem, elterítem rajta a rákot. Megmosok két marék rucolát, papírtörlőben megszárítom és rászórom a pizzára.

Mindegyik recept egy tepsire = két 30 cm-es pizzára szól

ápr 132010
 

Ezt a ragut még késő ősszel készítettem, de most igazán kapóra jött, hogy eddig nem tudtam közzétenni. Ideális pályázó Limara gabonás VKF! -fordulójára, mivel a polenta az egyik kedvencünk is. Bár végre végérvényesen kitavaszodott, ezt a piemonti húsos ragut egész évben elkészíthetjük.

A topulone (vagy tapulone, tabulone) egy igen egyszerű, többszázéves étel, különlegessé talán a bor teszi. Azt nem mondom, hogy Barolot locsolgassunk rá, arrafelé sem azt szoktak és én sem tettem, azonban feláldoztam hozzá egy hároméves Nebbiolot, a maradékot pedig megittuk hozzá.
A húst durvára daráljuk, de a legjobb, ha nyessük, ez a látszat ellenére nem túl hosszas, vagy macerás dolog, viszont sokkal finomabb lesz a hús. Én ezzel a mennyiséggel negyedóra alatt készen is voltam, sikerült 3-4 mm-es húsgombokat levágnom.
Gyanítom, hogy sokan nem tudnak luganegát beszerezni, helyette bármilyen fokhagymás, fűszeres, vagy édesköményes kolbász is jó lesz, csak paprikást ne tegyünk bele.
Disznóhúsből nem igazán szerencsés a topulone.
Mi most polenta tetejére téve ettük, de nagyon jó lesz a ragu házi tésztával is, vagy akár – a hagyományokkal ellentétben – sült zöldségekkel.
A polentához piemonti sajtot is keverhetünk. Nagyon jó hozzá a helyi gorgonzola, szépen olvad és pikáns ízt ad neki. Finom még hozzá a Toma, a helyi Bettelmatt, vagy Taleggio, nem kell sok, csak épp annyi, hogy a folyós polentát kicsit összetartsa és fűszeres, telt ízt adjon neki.

Topulone - piemonti boros-husos ragu
Topulone
(Piemonti vörösboros marharagu polentával)

A boros raguhoz
2 ek olívaolaj
1 szeletke vaj
1 nagy fej hagyma (vagy 2 gerezd fokhagyma)
500 g marhahús, nyesve (nyakrész, tarja)
80 g pancetta (húsos szalonna)
kb. 100 g luganega, vagy egyéb fűszeres kolbász (elmaradhat)
2 db babérlevél
kb. 300 ml húsleves, alaplé
kb. 300 ml testes, száraz (piemonti) vörösbor

Egy nagyobb edényben felhevítem az olajat és a vajat és üvegesre párolom benne a vékony karikára vágott hagymát (vagy az apróra vágott fokhagymát).
Közben a húst megtisztítom, vékony szeletekre vágom és apó kockákra szelem. Körömnyagyságú darabok legyenek belőle. A hagymához adom a szétmorzsolt kolbászt, a húst és közepes hőmérsékleten fehéredésig pirítom. Hozzáadom a babérlevelet, és a bor nagy részét. Hagyom párolni, majd ha már alig van alatta folyadék, mehet bele az alapléből is. Ezután felváltva öntögetek hozzá egy kevés bort és alaplevet. Jó óráig párolom, amíg jól összefő.
Ha kész, reszelt parmezánt szórok a tetejére.
Polentával, széles tésztával, papperdellával keverve, vagy egyszerűen kenyérrel tálalják.

A polentához *
150 g polenta (olasz kukoricadara)
100 ml fehérbor
kb 700-800 ml víz
1 tk só
1 ek vaj
sajt, ha van

A polentához egy lábasban felteszem a (lehetőleg ásvány-) vizet és a bort főni és ha forr, beleszórom a polentagrízt. Alacsony hőmérsékleten, néhány percenként megkeverem, és ha túl sűrű, mindig öntögetek hozzá egy kevés vizet – hasonlóan, mint a risottónál, de ezt nem szükséges annyiszor megkeverni, csak ha úgy érezzük, hogy már tapadna az edény aljára.
Ezt polentától függően legalább háromnegyed óráig kell így szép lassan kevergetni, mindig egy pici vizet hozzáöntögetni. Menetközben sózzuk is. Főzhetjük kicsit tovább is, de ne felejtsünk el forró vizet öntögetni hozzá. Ha kóstolásra jó, megpuhultak a szemek, akkor döntsük el, hogy sűrűn folyósra hagyjuk, vagy inkább egész töményre, amit formába teszünk és később kisütünk.
Ezt a polentát hígabbra hagytam, mert jobban illik a raguhoz. Hasonló lesz, mint egy igazán ízes, aromás burgonyapüré.
Lehúzom a tűzről, hozzáadok még egy kevés vajat, és ha van egy kis maradék sajt, azt sem fogja ellenezni, főleg, ha piemonti sajtunk is van kéznél.

Polenta készítésének leírása még ITT.
polentával, tésztával 4 személyre, anélkül 2 személyre 

Változatok:
Így lesz szénhidrátszegény: polenta és tészta helyett használj köretként sült zöldségeket, esetleg burgonyát
Így lesz paleo: polenta és tészta helyett használj köretként sült zöldségeket, vagy sült karfiolrizst

nov 012009
 

El lehet azon vitatkozni, mely fogások képezik Szicília rusztikus, de igen sokszínű konyhájának az alapját. Az azonban biztos, hogy a délolasz sziget kulináris jéghegyének csúcsaként a caponata, a cassata és a cannoli mellett az arancini, ezek a sült kis rizsgombóckák biztosan dobogós helyen végeznének.

Aki komppal érkezik Szicíliába, azt már nem sokkal indulás után megcsapja a hajón a frissen kisütött arancino finom illata. Nem túlzás, az első meleg étel, amellyel szicíliai utunk során találkozhatunk, minden bizonnyal arancini lesz. Ezután minden sarkon találkozhatunk vele – mindig frissen, forrón kisütve. Az arancini, “narancsocskák” – ahogy a neve is jelzi -, hisz kisütve aranysárga gombóc lesz belőle, akárcsak egy kisebb narancsméretű mandarin.

Megszámlálhatatlan variációban készül és természetesen minden háziasszony a sajátjára esküszik. Alapja azonban a risottónak való rizs, és talán meglepő, hisz Szicília nem a risottójáról híres, a rizs csupán ebben a formában terjedt el. A risottóból megmaradt rizsből is könnyű elkészíteni, hagyjuk másnapig kihűlni és töltsük meg.

A sáfrány még arab örökségből érkezett, ettől lesz sárgább és keleties izű a rizs. A sáfrányt elsősorban Palermo környékén teszik bele, a sziget keleti részén paradicsommal érik el ezt a sötétebb színt. A rizshez juhtejből készült pecorinot adnak, ezt esetleg parmezánnal is helyettesíthetjük. A legelterjedtebb töltelék minden bizonnyal a ragù – amely általában borjú, vagy borjú és sertéshús keveréke, és többnyire nem is darálják, hanem nyesik a húst – nagyon kevés paradicsommal, ami általában pancettát, vagyis húsos szalonnát is tartalmaz, a végén pedig zöldborsóval gazdagítják.
Ezen kívül még számtalan variáció létezik. Természetesen hús nélkül is készülhet, akkor tehetünk bele csupán sajtot is. (Ha a rizst kevés húsos raguval és sonkával keverjük össze, a belsejét pedig bivalymozzarellával töltjük meg, akkor nagyon hasonlatos lesz a Róma környékén elterjedt Supplì al telefono nevű rizsgolyóra, ami arról kapta a nevét, hogy a sajt telefonzsinórszerűen kunkorodik, ha beleharapunk.)
Catania környékén például padlizsános töltelékkel készül, amibe pirított fenyőmagot tesznek, sőt édes változat is ismert, akárcsak a tejberizsnél. Néha egy kis marcipángolyó is kerül a belsejébe és kakaóporba hempergetik a gombócokat. Szicília keleti partján általában csúcsosra, kúpszerűere formázzák, a többi vidéken kerek gombóc lesz belőle.

Ha túl sok rizst kevertünk be, tegyük hűtőbe és mindig frissen süssük ki.

Akinek videós segítségre is szüksége van, annak az Epicurious lépésben is bemutatja, angolul:

Arancini máshol:
Arancini (A bűvös szakács)

arancini1

Arancini – szicíliai sült rizsgombócok

A rizshez
300 g risottorizs
½ dobozka sáfrány (vagy kevesebb, esetleg elhagyható)
60 g pecorino vagy parmezán, reszelve
2 db tojás
1 késélnyi friss vaj
A töltelékhez
2 ek olívaolaj
1 fej vöröshagyma
50-80 g pancetta (hasaalja szalonna)
½ szár szárzeller
kevés húsleves (alaplé)
50 g gomba szárítva (pl. vargánya, elhagyható)
200 g borjú és sertéshús, darálva
3-4 ek paradicsompüré (3-szorosan koncentrált, olasz)
néhány levél zsálya, esetleg kevés petrezselyem
60 g (egy maréknyi) zöldborsó
kevés pecorino
A kisütéshez
bő olívaolaj (esetleg növényi olajjal keverve)
kb. 2 db tojás
frissen reszelt kenyérmorzsa

A rizst két és félszeres mennyiségű sós vízben a sáfránnyal együtt felteszem főni és úgy, mint a risottót, gyakran kevergetve fogkeményre főzöm. Akkor félrehúzom és hagyom, hogy teljesen kihűljön.

A töltelékhez kevés olajon megfonnyasztom a felvágott hagymát, ráteszem az apróra vágott húsos szalonnát, a vékonyan felszelt szárzellert és pirítani kezdem. Közben öntök hozzá egy kevés alaplevet, ne száradjon ki. Hozzákeverem a szárított, esetleg mozsárban megtört gombát, de helyettesíthetjük friss erdei gombával is.
Hozzáadom a darált húst és a paradicsompürét is és majdnem készre párolom. A végén hozzáadok egy kevés zöldborsót és a zöldfűszert. Tehetünk bele bazsalikomot, oreganót, vagy petrezselymet is. Beleteszem az apró kockára vágott (nem reszelt) sajtot és készre ízesítem, ha szükséges. A töltelék legyen egy kissé sűrű.

A kihűlt rizsbe belekeverem a tojást, a reszelt sajtot majd az éppen folyós vajat is. Közben egy magasfalú serpenyőben olajat hevítek. Nem szükséges extra szűz olívaolaj, de íze miatt jó, ha olívát használunk. Egy tálban habosra verem a tojásokat, egy másikba zsemlemorzsát teszek.
Vizes kézzel nagyobb gombócokat formázok, kézzel ellapítom és a két hüvelykujjammal mélyedést képzek, amit megtöltök egy kevés töltelékkel, majd összezárom a gombócokat. Belemártom a tojásba, majd meghempergetem a morzsában és forró olajban néha átforgatva kisütöm.
Langyosan, hidegen is nagyon jó.

aug 242009
 

Talán a meleg miatt, talán időszűke miatt, de mostanában rengeteg salátát készítek. Átgondolatlanul veszek gyorsan néhány friss zöldséget, és este, mikor már minden zárva és képtelenség lenne hiánypótlás miatt elzarándokolni a sarki fűszereshez, összedobok belőle egy villámgyors vacsorát.
Így készült ez a saláta is, amit három napig egyfolytában ettem. Nem, nem azért, mert annyi lett és muszáj volt elpusztítani a maradékot, hanem mert annyira jó lett, hogy képtelenség volt abbahagynom. A mangóbalzsam eddig is a szívem csücske volt, de így, mogyoróolajjal megbolondítva valami észvesztő párost alkotnak. Teljesen belehabarodtam. Hihetetlen, mit lehet kihozni belőle egy kevés kis naranccsal, dióízű, markáns sajttal, ropogós zölddel és persze egy kis olvasztott szalonnapörccel.
Például egy ilyen salátát.

zoldsalata_tojas_sajt_bacon1

Zöldsaláta tojással, sajttal és mogyoróolajos mártással

1 kisebb fej jéghegysaláta, vagy 2 római salátaszív
125 g madárbegysaláta (1 doboznyi)
2 db tojás, keményre főzve
100-120 g alpesi sajt (pl. Appenzeller, esetleg eredeti Edami)
A dressinghez
3-4 ek mogyoróolaj
2 ek mangóbalzsam
1 löttyintés narancslé
1 mk só
feketebors, frissen őrölve
kb. 100 g pancetta, vagy bacon, kisütve

A tojásokat forrástól számítva 5-6 perc alatt keményre főzöm, hideg vízben kihűtöm és meghámozom.
A jéghegysalátát szétszedem, megmosom, falatokra tépkedem és kicentrifugázom. A madárbegyet szintén áganként megmosom és szárazra tekerem. A két salátát egy nagy tálban összekeverem.
A sajtot apró kockákra vágom.
Elkészítem a salátadressinget, a pancettát vagy a bacon egy kisebb serpenyőben kisütöm, ha sok zsírja lett, azt le lehet önteni.
A salátát összekeverem a mártás felével és tányérokba halmozom. Ráteszem a felvágott tojásokat, a sajtot és rálocsolom a megmaradt mártást. A szalonnapörcökkel megszórva tálalom.
A tetejét érdemes meglocsolni egy kevés olívaolajjal (nem tévedés:).
Egy pohár jégbehűtött prosecco remek hozzá!
2 személyre /

zoldsalata_tojas_sajt_bacon2

jún 062009
 

Az alapötletet a carbonara mártása adta, amit felturbóztam még egy kis maradék zöldbabbal és petrezselyemmel. A zöld-sárga kétszínű tészta csuda jól mutatott az élénkzöld színű ceruzabab mellett:-)

Garganelli szalonnás zöldbabbal
(Garganelli con pancetta e fagiolini)


180 g garganelli tészta
kb. 100 g ceruzabab
1 ek extraszűz olívaolaj
1 db salotta (vagy ½ fej lilahagyma)
kb. 80 g pancetta vagy húsos szalonna
2 db tojás
½ csokor petrezselyem
só, feketebors, frissen őrölve
grana padano (parmezán) a tetejére

Kevés olajban megfuttatom a vékony szeletekre vágott hagymát és rádobom az apró kockára vágott pancettát/szalonnát. Közepes hőfokon kevergetve párolom.
Közben sós vizet forralok és beleteszem a megmosott, leszárazott, félbevágott ceruzababot. 5 perc múlva hozzáadom a tésztát is és al dente megfőzöm. Érdemes úgy időzíteni, hogy mire a tészta fogkemény lesz, a bab is roppanósra főjjön.
Ha megpirult a hagymás szalonna, félrehúzom és belekeverek két, villával kissé felvert tojást majd egy kevés reszelt sajtot is. Pár kanálnyi főzővizzel folyóssá hígítom a mártást.
A tésztát leszűröm, hozzáadom a felvágott petrezselymet és azonnal összekeverem a mártással.
Sajtot forgácsolok a tetejére.
2 személyre /

Már 172009
 

Már akkor megtetszett Eszter vaddisznóraguja, amikor közzétette. Feledésbe azért nem merült, szerencsére újra eszembe is jutott, amikor a vaddisznó-készletemet tologattam a fagyasztóban az idétől az oda.
A receptet szóról-szóra szándékoztam követni, az apróbb változtatások csupán menetközben merültek fel. Nekem például kevésnek bizonyult a hagyma (ezért le is mértem súlyra), de legfőképp azért változtattam az összetételén, mert nekünk kissé édesnek tűnt. A háromfajta szárított gyümölcs, a portói és a lekvár komoly cukormennyiséget rejt, ezt már ránézésre láttam, ezért az előbbiből kevesebbet tettem bele, de a bort és az alaplevet megemeltem. Mondjuk erre szükség is volt, mert tovább pároltam az állatot.
Gesztenyéből a kis mennyiség miatt vákumozott csomagot használtam (a maradékot pedig sajttal ettük, erre később visszatérek). Gombából fagyasztott rókagombát tettem bele. 
Vaddisznóragu
Borként egy apúliai Primitivot használtam, ezt is ittuk hozzá (azért egy második üveget is fel kellett bontani:). Portóiból Cockburns's Special Reserve ment bele, de ennél nem lennék ilyen szőrösszívű. Alapléként egy jó, aromás marhahúslevest használtam – ha a végén túl sűrű lenne a szósz, ezzel hígítsuk is -, paradicsompüréből pedig a teljesen savmentes (ez szerintem fontos), olasz, háromszoros koncentrációjút tettem bele. Szerintem nyugodtan tehetünk bele olasz kockázott paradicsomkonzervet is, de a leve nélkül. Bár ahogy ezt írom, az édes vonal ellensúlyozására nyugodtan mehet bele az is, hisz a végén még én is meglocsoltam egy kevés balzsamecettel, és ha nem derült volna ki eddig, hogy milyen fantasztikus ízű lett a ragu, akkor most ezt is el kell mondanom, a balzsamecet pedig csak hab volt a tortán.

Nem Eszter gombócát vettem át, hanem egy galuskagombócot gyártottam, de bármilyen belegyúrt gombóc, galuska megteszi. Akár zsemle- vagy szalvétagombóc is, megrögzött gombócgyártók előnyben!:) Tényleg az a lényeg, hogy hagyjuk benne ázakodni egy kicsit.

Remek étel, az biztos! Szarvasból, de marhahúsból is bátran el lehet készíteni, hatalmas adagot is, szép lassan el van magában a sütőben. Másnap is kiváló, ezt szerencsére le tudtuk tesztelni. :)

Előtel, de milyen?
A viszonylag gyümölcsös édesség ellensúlyozására előételként egy könnyű, akár savanykás fogást adnék.  

– Elsőre mindenképp a balzsamecetes hagyma és egyéb marinált zöldségek jutnak eszembe, ezek könnyűek és kiválóan néznek ki egy antipasti-tálon.
– Jól előkészíthető és tárolható a grappában pácolt kecskesajt, ebből egy-két szelet is elegendő.
– Szintén előre el lehet készíteni és ízlés szerint kenyérre kenni a sült céklás kencét, ez is lehet akár egy finom őszi fogás.
– Savanykás előételként a marinált radicchio szerintem telitalálat, kevés szalámival, mortadellával nem nehezíti el a gyomrot. Szintén egy-két nappal előre elkészíthető. Radicchio hiányában jégsalátával, vagy egyéb robusztus fajtákkal is próbálkozhatunk.
– Ha az idő engedi, raffinált előételként adhatunk egy lassan átsült, zöldséges tornyot ricottakrémmel. Nálam mindig sikere volt, könnyű is, savanykás is, szerintem jól illik elé.
– Egyik kedvencem a kapros-lazacos ricottakrém citromkosárban, nem véletlenül, ünnepi ételsor elé nálam már többször bizonyított, rengeteg elismerést zsebeltem be már vele. Lazac helyett akár nyers sonka is jó, kapor helyett pedig petrezselyem vagy rucola.
– Szintén mutatós a medvehagymás panna cotta, amit ilyenkor akár újhagymával és rucolával, vagy petrezselyemmel is el tudok képzelni. Szezonban persze medvehagyma a legjobb!
– Saláta persze mindig megy, a narancsos-spenótos-diós saláta akár ősszel is szépen belefér.
– Vállalkozókedvűeknek ajánlanám a csípős mézmártással leöntött bresaola-tálat málnás salátával – málna hiányában más évszakban akár szárított áfonya is megteszi, de el is hagyható.
             Vaddisznóragu Thomson módra
Boros-gyümölcsös vaddisznóragu

1 kg vaddisznó-apróhús
2 ek liszt
2 ek olívaolaj
100 g pancetta vagy füstölt húsos szalonna, kockára vágva
160 g (2 db) szárzeller, szeletelve
160 g hagyma (4-5 db salotta), finomra vágva
2 gerezd fokhagyma, apróra vágva
2 ág kakukkfű
2 ek feketeribizli-lekvár
700 ml marhaalaplé
400 ml vörösbor (száraz, testesebb fajta)
150 ml portói bor 
120 g (12 db) aszalt szilva, magozva
50 g aszalt vörösáfonya
200 g gesztenye, főtt, hámozott 
100 g rókagomba (fagyasztott)
2 db babérlevél
1 db narancs reszelt héja
4 ek olasz paradicsompüré (3x-os koncentrációjú)
Az összeállításhoz
1 csokor  petrezselyem, vagdalva
2-3 ek sűrű balzsamecet
A lisztes gombócokhoz
180-200 g búzaliszt (BL-80)
2 db tojás
½ mk só
1,5 tk sütőpor
60 ml tej

A sütőt 140 °C-ra (légkeverésen 120 °C-ra) előmelegítem. A húst pörköltméretű darabokra vágom és belisztezem. Egy széles vaslábasban vagy kacsasütőben felhevítem az olajat és több adagban, közepes hőfokon megpirítom rajta a húst. Hozzáadom a szalonnát, zellert, hagymát, fokhagymát és kakukkfüvet és kissé összeforralom. Ezután (a petrezselyem kivételével) egymás után beleteszem az összes hozzávalót, felforralom és lefedve betolom a sütőbe. Én néha ránéztem és átkevertem, így hagytam párolódni összesen vagy 3-3 és fél óráig (ez az idő teljesen hús- és ízlésfüggő, már ami a hús omlósságát illeti).

Közben a gombócgaluskához összeállítom a tésztát és mikor már kész a ragu, belegyúrom vagy szaggatom a raguba. Én bennehagytam még egy ideig (kb. 15 perc), akkor alákeverem a felvágott petrezselymet és tálalható is. A tányéron mindenki locsolhat rá egy kevés sűrű balzsamecetet.
kb. 8 személyre /

jan 032009
 

Karácsonykor kissé hagyománytörőek voltunk. Szép és lelkiekben gazdag karácsonyi időszakunk volt, azt hiszem, mindannyian szívesen emlékszünk majd vissza erre az évre. A hosszú évek során magunk által kialakított tradíciókat is csak az étkezés terén törtük meg.
Már október óta terveztem a karácsonyi hét menüsorait, de még az utolsó héten is tanakodtam, hogy biztosan mindenki megtalálja a saját kedvencét, de azért valamelyest illeszkedjen az ünnep adta kerethez.
Egy pont azért biztos volt: férjem végtelen bánatára elmaradt a sült, töltött szárnyas, ehelyett vaddisznót sütöttem. Az egésznek tiszta prózai oka van. Apósom egyik barátjától kaptunk több kiló, saját maga elterített vaddisznót, amit aztán a kívánságunknak megfelelően előkészítve fagyasztva hetekkel ezelőtt meg is kaptunk. Az ilyen csemegének képtelenség ellenállni, ezért úgy döntöttünk, Szenteste vaddisznó legyen! Hisz a Karácsony attól is szép, hogy még nagyobb gonddal készülő finom falatokat együnk, ami mindenkinek ízlik, nem? Ezért még az elmaradhatatlan ribizlis párolt vöröskáposztáról is lemondtam, hisz egyáltalán nem illett hozzá.

A Szenteste menüje a következőképpen alakult:
– Libahájban sült, konfitált libamáj házi pirítóson, lilahagymával, paprikával és paradicsommal
– Vaddisznósült toszkán módra házi gnocchival és szalonnába tekert ceruzababbal
– Szíciliai cassata

A libamáj már hetekkel előtte elkészült, csak elő kellett venni a hűtő rejtekéből és felvágni a zöldségeket. (Akkor vettem észre, hogy a májat borító vastag zsírrétegen hatalmas lyuk keletkezett, úgy látszik, a hűtőnkben tanyázó egér mostanában igen aktív :) A kenyér is kész volt, így ezzel a nem túl fantáziadús, de annál fenségesebb előétellel nem volt sok gond.

A vaddisznócombot két nappal előtte bepácoltam, 24-én délben pedig feltettem sülni. Elkészítésben egyébként nagyon hasonlít a már-már legendás szarvasraguhoz, nem vitás, a zöldségeket és a fűszereket jól variálhatjuk, de az egésznek tényleg az a lényege, hogy nagyon jó vörösbort töltögessünk hozzá. Hűen a toszkán receptúrához egy Chianti Classicot bontott a ház ura (Lanciola, Le Masse di Greve, 2003), amit még a pácolás napján be is fejeztünk. A vacsorához viszont már egy gyönyörű, 2005-ös Heimann Stílusgyakorlatot ittunk. Az alábbi mennyiségből rengeteg mártás lesz, a képen csak egy keveset tettem a hús mellé, különben az egészet beborította volna.
A gnocchi körül szinte utolsó napig ment a vita, de végül is a többség akarata nyert. Úgy láttam, hogy az ellentábor sem bánta meg a döntést. Kivételesen elég szűkszavú a receptje, mivel másfél éve készülök egy hosszabb posztot írni róla, az egyik kedvencem kapcsán meg is lesz. 
Mellé szalonnába tekert ceruzababot adtam, ami megint csak pillanatok alatt kész, de tökéletes ízhatás és kerek egészet alkot a mártásos hússal és a pihelágy gnocchival.

Desszert. No hát, a valódi szicíliai cassatára sem lehet igazán rányomni a karácsonyi bélyeget, de annyira finom, hogy azonnal bekerült a szűkebb listára, novemberben pedig eldőlt a sorsa.
Mindent magam készítettem hozzá, két nappal előtte hozzáfogtam, hűlt és pihent rendesen, de mégsem 24-én este vágtuk fel :). Annyira elteltünk ugyanis, hogy még az ajándékok egy része is a fa alatt hevert, csak másnap reggel, jobban mondva déltájban bontogattuk a maradékot és szegtük meg a cassatát reggeli gyanánt.
Recept később következik, hisz a cassata igazából egy húsvéti finomság, bár Szicíliában manapság szinte mindenkor, minden sarkon kapni:). Elkészítése némi időt és munkát igényel, ezért készültek fázisfotók is. Ígérem, hogy még bőőőven Húsvét előtt írok róla!
 
Vaddisznósült gnocchival és szalonnás zöldbabrőzsével

Vaddisznósült gnocchival és szalonnás zöldbabbal
(Arrosto di cinghiale con gnocchi e fagiolini alla pancetta )

A vaddisznósülthöz
1-1,5 kg vaddisznócomb
2-3 ek olívaolaj
3 db salotta
2 db sárgarépa
2 db szárzeller
½ db póréhagyma
300 ml vörösbor (testes, savszegény fajta)
100-200 ml húsalaplé
2 db babérlevél
1 ág rozmaring
200-300 ml darabos paradicsom
2 maréknyi fekete olívabogyó
só, feketebors
1 ek vaj
1-2 ek balzsamecet (ATB, «12 éves)

A zöldségeket megtisztítom és apróra vágom, majd egy lábasban az olajon félpuhára pirítom. Egy nagy lábasba teszem a megmosott combot, ráteszem a zöldségeket és felöntöm a borral és egy kevés húslevessel, hogy a húst mindenhol elfedje. Lefedve hűvös helyen legalább egy, de inkább két napig pácolom, közben érdemes néha átforgatni benne a húst.
A főzés napján kiveszem a pácból a húst és lecsöpögtetem. Egy nagy vaslábasban vagy kacsasütőben olajat hevítek, beleteszem a húst és magas hőfokon minden oldalról körbepirítom, aztán hozzáadom a zöldségeket és a boros páclevet. Közben a sütőt alsó-felső állásban 80 °C-ra előmelegítem. Ha a hús alatt lévő folyadék forró, lefedve betolom a sütőbe és 5-6 órán át párolom. Néha megnézem, mártást locsolok a húsra és átforgatom.
Néha segít egy maghőmérő is, nálam 95 fokot mutatott, mire a hús megpuhult.
A húst kiveszem a mártásból, fóliába csomagolom és negyedórára félreteszem pihenni. A mártás több mint felét részletekben botmixerrel pürésítem és visszaöntöm a darabos szószhoz. Ha szükséges, ízesítem, illetve adok még hozzá folyadékot. A forró mártásba jéghideg vajat keverek és kevés balzsamecettel kerekítem és beleforgatom a félbevágott olívabogyót is. Mostanra egy sűrű, nagyon aromás mártást kellett kapnunk, amit nem kell semmivel sem sűríteni. 
A húst szeletekre vágom és a mártással tálalom. A legjobb körete egy-kétféle zöldség és házi kenyér, amivel a mártást is fel lehet itatni.

A gnocchihoz
1 kg burgonya (lisztes)
180-200 g liszt durumdarával keverve, pl:
     150 g búzaliszt (BL-55)
     3-4 ek durumdara
1 tk só

A burgonyát annyi hideg vízben felteszem főni, hogy éppen ellepje. Ha átfőtt, hideg vízzel átöblítem és lehűtöm. Meghámozom és áttöröm. Egy nagy keverőtálban összekeverem a liszttel, a durumdarával és a sóval, majd gyorsan egyneművé dolgozom. Négy részre osztom és egy nagyobb vágódeszkán kevés lisztezéssel kétcentis vastag hurkákat sodrok belőle. Konyharuhával letakarva egy órácskát pihentetem.
Vizet forralok, és hagyom gyöngyözni. Késsel kisebb darabokat vágok a gnocchiból és egy adagnyit jó 15 perc alatt kifőzöm. Lyukas merőlapáttal tálra szedem és kevés vajjal meglocsolva melegen tartom.

A szalonnába tekert zöldbabhoz
500 g ceruzabab
10 szelet pancetta (vagy bacon)
vaj

A ceruzababot megmosom, majd egy nyalábnyit egyenesre egyengetve levagdosom a széleit. Közben sós vizet forralok, beleteszem a babot és közepesen magas hőfokon kb. 8 perc ropogósra párolom. Leszűröm és lehetőleg már előkészített jeges vízbe dobom, hogy friss színét megtartsa. Ha langyosra hűlt, leszűröm.
A pancettát egyenként kiterítem és egy maroknyi babot feltekerek benne. Kivajaztt sütőtálra egymás mellé fektetem és betolom a 200 °C-os sütőbe. Jó 10-15 perc alatt átsül a sonkás szalonna és tálalható.
Úgy is készíthetjük, hogy a ceruzababot két szelet pancettába végig szorosan betekerjük, hogy a vége ne lógjon ki. Megsütjük, ha kihűlt, akkor szeletekre vágjuk. Nagyon mutatós!

6-8 személyre / 

Sze 102008
 

Ez a carbonara-verzió az összes körül talán a legmostohább, mivel nemhogy tejszín, de még a tojásból is csak egy fehérje van benne.
Sok tévhit kering a carbonara körül. Az egyik az, hogy (sok-sok) tejszínes szósszal készül, a másik pedig az, hogy a szószt a tésztára teszik, aztán az jól kihűl, mire hozzá tudnánk fogni. Persze még ennél több is van, ezekről majd alkalomadtán bővebben is írok.
Lehet bele egész tojásokat is tenni, vagy csak a sárgáját kevés tejszínnel elkeverve. Eredetileg szigorúan tokaszalonnát használnak hozzá (guanciale), de vehetünk bacon-t, húsos szalonnát is, a tetejét pedig petrezselyemmel, esetleg bazsalikommal, vagy más vadon nőtt zöldfűszerrel is meg lehet szórni.
Az azonban biztos, hogy az eredeti carbonara sohasem tocsog tejszínben, és liszt sincs benne… a többi viszont ízlés dolga.
Addig álljon itt egy gyors verzió, amit igazán nem nehéz megszeretni:-))
Szóval nagyon egyszerű jó carbonarat készíteni, de még annál is egyszerűbb elrontani ….

Spaghetti alla carbonara

400 g spaghetti 
1 ek olívaolaj
120 g pancetta (hasaalja szalonna, eredetileg guanciale)
1 fej hagyma (közepes méretű)
2 gerezd fokhagyma
4 db tojássárgája (esetleg 1 egész tojás + 3 sárgája)
2-5 ek a tészta főzővizéből
100 g parmezán vagy pecorino (szokás szerint vegyesen)
só, bors, frissen
½ csokor petrezselyem

A spaghettit felteszem főni, főzés közben a mártás is kész lesz. (A spaghettit azért ne feledjük el néha megkeverni:-)
Egy serpenyőben felhevítem az olajat, beleteszem az apróra vágott szalonnakockákat, a sonkát (ha van), ha megizzadt, beleteszem a hagymát, és csak a legvégén a fokhagymát (ne süljön tovább vele!). Eredetileg nem szoktak bele fokhagymát tenni, de mindenki döntse el maga. Ha kifőtt a tészta, hozzáöntök egy kevés főzőlevet, hogy ne legyen annyira sűrű, sózom, ha kell, borsozom, majd összeforralom.
Ha kész a spaghetti, leszűröm, visszateszem a fazékba és beleforgatom a kész mártásba. Két falapát segítségével megint jó összeforralom. Lehúzom a tűzről és közzékeverem az előzőleg villával felvert tojássárgákat a fehérjével, a tojásokhoz kevés sajtot is keverek.
A még meglévő melegtől kissé sűrűsödik. Azonnal tálalom, a tetejére parmezánt és ha van, petrezselymet is szórok.
Csakis frissen jó, azonnal forrón fogyasztani kell!
4 személyre

Ezen az oldalon jó fázisképek vannak, olasz nyelvű, de a képek érthetőek:-)

Mindenki másképp csinálja, ők például így:
Spaghetti alla carbonara (Tomakonyha)
Spaghetti Carbonara for beginners (Amateur Gourmet)

aug 012008
 

Polenta con funghi.
Csak ez a kép éltetett, amíg elgyötörve törtünk felfelé, hogy megostromoljuk a kétésfélezres csúcsokat. Egy párolgó, lágy, dús polenta, egy még ízesebb, frissen szedett erdei gombából készült raguval. Ez volt a vigaszdíj, mellé egy nagy pohár sör, vagy annak a bringás verziója, néha csak egy forró tea. Ha átjárt a hideg, mire felértünk (figyelem, júliust vagy augusztust írunk), tojáslikőrös forró tejet szopogattunk és teljesen meg voltunk elégedve a világgal. És magunkkal, persze:-)

Mindez sokszor megtörtént a Dolomitokban (DE/IT/EN), Olaszország északi csücskében. Val Gardena, Val di Fassa, a Sella-csoport, Sassolungo, Tofana, Pisciadù és a Piz Boè, ami a 3151 méterével a legmagasabb csúcs, amit megmásztam. A Marmolada a maga 3343 méteres, hósipkás bóbitájával mindig ott volt körülöttünk, bár magunk sosem voltunk a csúcsán. Majd legközelebb, de az biztos, hogy nem lábbal fogom megmászni, csupán felvonóval… Olyan magasban júliusban is fagypont körüli a levegő.

Néha átruccanunk Cortina d’Ampezzo-ba, elmegyünk az ódon síugrósánc mellett és a főutcán fagyit eszünk: a férjem fiatalkori nosztalgiája (valami első szerelem is beúszott már a képbe), elnyalunk egy Colibri gigante-t. A fagyiskehely felejthető, de a férjem nem győz áradozni, hogy még mindig milyen finom!!:-))) Cortina fölött határozottan eljárt már az idő….

del_tirol_menedekhaz1

Innen még egy óra a menedékház

A remegő vádlik és a felhasogatott tenyerek (drótkötelet tessék csak fogni felfelé menet a sziklán!) legjobb ellenszere a Hütte, rifugio. A menedékház, ahol a legfinomabb alpesi házikoszttal várják az arratévedő vándort.

Egyik kedvencem a polenta, amit friss, hajnalban szedett erdei gombás raguval készítettek. Az étlapon csupán funghi (gomba) néven szerepelt, hisz sosem lehetett tudni, mit rejt majd a kosár tartalma, mire visszaér a menedékház konyhájába. A polenta mellé gyakran kértem még szarvasragut, esetleg csak sima sajtos polentát. Emlékezetes marad még a szalonnagombóc-leves (Canèderli in brodo), óriási, dél-tiroli speckből készült zsemlegombócokkal, természetesen saját készítésű, fantasztikus húslevessel. Ez a lányom egyik kedvence. Meglepő, de szerintem errefelé készítik az egyik legjobb Penne al’arrabiatta-t is, legalábbis eddig még nem találtam párját, pedig elég sokat próbáltam.
Vagy a mákos gőzgombóc, ismerős, ugye?
Errefelé fantasztikus síterepek léteznek, ahol nyáron hegyeket lehet mászni, ott télen több, mint ezer kilométeren siklani is lehet a Dolomiti Superski síbérletével. Itt található a Punta Roccából induló, leghosszabb alpesi lesiklópálya is, amely 1900 méter szintkülönbséget hidal át a 12 kilométeres pályán.
Polenta akkor is van, persze, az én kedvenc kajám ilyenkor a köményes pácban párolt tarjaszelet sültszalonnás párolt káposztával.
Este a kicsiny falvak valamelyik fogadójában szoktunk vacsorázni, ahol a konyha még mindig rusztikus, de egy jóval szofisztikáltabb verzióban. (Lásd a lenti linket.)

Elérkezett a rókagomba szezonja, most egy ideig dúskálunk benne.
Ennél a fogásnál egy igen egyszerű, paraszti ételről van szó. A polentát csupán egy kevés borral kerekítettem, a gomba pedig a saját ízében fő, nem kell már hozzá semmi, csak egy kevés friss petrezselyem a tetejére. Így tökéletes, ahogy van. Ez jutott az eszembe, és a sok-sok kilométer, amit a hegyeken megtettünk, előjöttek a képek, és remélem, még sokszor lesz bennük örömünk.

A tavalyi dolomiti túrázásunkról ITT írtam.

polenta_funghi1

Polenta pirított rókagombával
(Polenta gialla con ragù di finferli)

A polentához
150 g polenta (olasz kukoricadara)
100 ml fehérbor
kb 700-800 ml víz
1 tk só
1 ek vaj
sajt, ha van
A rókagombás raguhoz
½ ek vaj
1 ek olívaolaj
350-400 g rókagomba, frissen
1 naaagy löttyintés fehérbor
1 mk só
1 mk liszt (oprcionálisan)
½ csokor petrezselyem
100 g pancetta (olasz húsos hasaalja szalonna)

A polentához egy lábasban felteszek fél liter (lehetőleg ásvány-) vizet és a bort főni és ha forr, beleszórom a polentagrízt. Lassú hőn, néhány percenként megkeverem, és ha túl sűrű, mindig öntögetek hozzá egy kevés vizet – hasonlóan, mint a risottónál, de ezt nem szükséges annyiszor megkeverni. Arra azonban vigyázzunk, hogy ne ragadjon le az edény aljára.
Ezt polentától függően legalább háromnegyed óráig kell így szép lassan kevergetni, mindig egy pici vizet hozzáöntögetni. Közben azért sózzuk is. Ha kóstolásra jó, megpuhultak a szemek, akkor döntsük el, hogy sűrűn folyósra hagyjuk, vagy inkább sűrűre, amit formába teszünk és később kisütünk.
Ezt a polentát sűrűfolyósra hagytam, mert sokkal jobban illik a gombás raguhoz. Szinte olyan lesz, mint egy igazán ízes, aromás burgonyapüré.
Lehúzom a tűzről, hozzáadok még egy kevés vajat, és ha van egy kis maradék sajt, azt sem fogja ellenezni, főleg, ha valami alpesi.

Közben elkészítem a gombát.
A rókagombával nincs sok gond, ezért is szeretem különösen, no meg az íze, az egyedülálló!! Szóval egyenként megmosom a gombákat és a nagyobbakat kettébe vágom, de általában ehető méretűen kicsik.
Egy fazékban felhevítem a vajat és az olajat és beledobom a gombát. Pici bor nem árt neki, később sózom és hagyom párologni, amíg el nem fővi a levét. Ez úgy jó 10 perc, azalatt meg is puhul a gomba. Egy nagyon kevés lisztet hintek a tetejére (de el is hagyható), összekeverem vele, épphogy egy teáskanálnyi legyen, hogy adjon az alatta lévő lének egy kis tartást. Több nem kell, az csak rontana rajta. A végén még sózom, bőven tekerek rá borsot és belekeverek egy nagy halom felvágott petrezselymet.
Közben egy pici serpenyőben felvágom a pancettát (a mennyiség ízlés szerinti) és félig kisütöm, hogy ne legen túl ropogós. Ez épp meg is van addig, amíg kész lesz a gomba.

Tálalásnál tányérra szedem a polentát, és külön megszórom a pancettával és a gombával. Egy kevés petrezselymet szórok a tetejére. Nem szokás semmit sem adni mellé.
2 személyre /

polenta_funghi2

Júl 282008
 

Egy újabb vendégség alkalmával újfent crostiniket gyártottunk.
Mintha nem lehetne ezeket a finomságokat a nap, vagy hét bármely szakában élvezni, de vendégeknek ugye, mindig csakis a legjobbat:-)
Írtam már ezekről a kicsi, pirított, különböző, ízes krémekkel megpakolt kenyérkékről, és engem még ennyi idő után is lenyűgöz, milyen fantáziadúsan lehet ezeket a kis szendvicseket szervírozni! A legtöbb helyen csak a paradicsomos fajtát kapjuk, ami nem is crostino, hanem egy egyszerű bruschetta. Jó, jó, az is nagyon finom, de nem árt néha variálni. Eléggé unalmas, hogy *bruschetta* címszó alatt mindig és folyton ugyanazt hozza ki a pincér. (Az elmúlt héten kétszer vacsoráztunk házon kívül, kétszer bruschetta, kétszer ugyanaz…. Unalmas….)

Az egyik szintén ez volt, bazsalikomos paradicsom, de a másik kettőnél már szárnyalt a fantáziám. Ezt is szeretem az olasz konyhában, hogy az adott, a régióra tipikus hozzávalókon belül – ami természetesen minél frissebb, minél jobb minőségű legyen -, bátran kreálhatunk, felcserélhetünk dolgokat, hisz ezt teszi egy olasz háziasszony is, éljen akár Ligúriában, akár Szicíliában is!  
Szóval szárnyalt (volna:)), mert mindkettőt már láttam valahol. A fehér kenyérkén – ami crostini bianchi névre hallgat – ricottakrém van, és valójában klasszikus, és persze hihetetlenül egyszerű! Ricottába keverek egy kevés fokhagymát, sózom-borsozom és teszek bele egy pici olívaolajat. Zsupsz, mehet is a sütőbe!

A másiknál – a zöld színűnél – no ott sajnos be kell vallanom, hogy itt sem én találtam föl azt a bizonyost, a spanyol viaszt, pedig annnnyira kézenfekvő, hogy szinte szégyellem is magam… Az ötletet egy toszkán étlapon láttam, bazsalikomos zukkinikrémes crostino formájában. Ennyi. (Mert ott még mernek álmodni és továbbmenni), ezt gondoltam egy kicsit tovább. Be kell vallanom, először zsályával próbálkoztam, de annyira túltengett a krém a zsályától, hogy ennek részletezésétől a továbbiakban eltekintenék… bár az is lehet, hogy csak én tettem bele túl sokat, pár levélkétől még talán igazán jó is lett volna, de én egy fél bokrot vágtam bele…
De azért ezt is továbbfűztem-főztem, és az eredmény igencsak jó lett! Pirított pancettát mixeltem a krémbe, de legközelebb a pancettát darabosra hagyom, és úgy teszem a kész krémbe, sokkal jobb lesz. Plusz még egy kevés balsamico is dobott rajta, de tényleg csak pár csöpp! Mint tudjuk, a cukkini egy igen semleges valami, szóval érdemes feldobni valami markáns dologgal.

Az már csak a fotózás után tűnt föl, hogy akár a magyar, akár az olasz lobogót is lengethettem volna:-))). Nézőpont kérdése ez is!:-))

                    Crostini variációk - paradicsomos, ricottás, cukkinis

A bazsalikomos-paradicsomos salsa-hoz
(Bruschetta con salsa di pomodoro)

3 db paradicsom
2 marék bazsalikom
1 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj

bors, frissen őrölve

 
A paradicsomot megmosom és először szeletekre, azokat csíkokra, majd apró kockákra vágom. Beteszem egy szűrőbe egy tál fölé, hogy oda csöpögjön a leve, amire később nem lesz szükség. (Meg szoktam inni, a szakács jutalma:-) Néha megrázom és egy kanállal átnyomkodom, hogy az összes lé lecsöpögjön belőle.
A bazsalikomot apróra felaprítom, és elkeverem a lecsöpögött paradicsommal. Hozzákeverem a fokhagymás olajat, sózom, borsozom és ráhalmozom a megpirított kenyérkékre.

Ricottás crostini
(Crostini bianchi)

250 g ricotta (lehetőleg olasz gyártmányú)
2 gerezd fokhagyma
½ mk só
feketebors, frissen őrölve
1 ek olívaolaj

A ricottát összekeverem a zúzott fokhagymával, alaposan sóborsozom, különben nem lesz elég markáns és belekeverem az olívaolajat. Apróra vágott zöldfűszert is tehetünk bele.

Zukkinikrémes crostini
(Crostini con crema di zucchine)

3-4 szelet pancetta
1 ek olívaolaj
1 fej hagyma (közepes)
1 db cukkini (közepes méretű)
50 ml fehérbor
2 gerezd fokhagyma
1 mk só
feketebors
2-3 ág bazsalikom
néhány csepp balzsamecet

Egy serpenyőben az olajon kiolvasztom az apró darabokra vágott pancettát és kiveszem. Beleteszem a felvágott hagymát, a nagyobb darabokra vágott cukkinit és jó 10 perc alatt megpirítom, de közben öntök alá egy kevés bort, amit hagyok is, hogy teljesen elpárologjon. Hozzáteszem a fokhagymát, sót és borsot, és 2-3 részletben összeturmixolom, de frissen hozzáadok még néhány levél bazsalikomot is. Tálkába szedem és hozzákeverem a pancettadarabkákat. Ízesítem pár csepp balzsamecettel, és sózom, ha szükséges.
Rákenem a kenyérkékre és még egyszer a grill alá teszem őket.

                                Crostini-variációk: paradicsomos, ricottás, zukkinis

Júl 172008
 

Azt már rég tudom, hogy a radicchio milyen jól megfér a sajtokkal és a balzsamecettel. Az akkori társítás csupán spontán ötlet volt, ezt a változatot azonban Mario Batali sugallta, és azonnal tudtam, hogy ezt nekem ki kell próbálnom!
Igaz, hogy az olasz bevándorlók gyermekeként Seattle-ben született Mario ma már ízig-vérig amerikai, de talján gyökereit mégsem tudja letagadni. Sőt, nem is akarja, hisz szinte minden könyvében Itália ízeit dícséri. (Egyébként ő az a fickó, aki szívesen fotóztatja magát narancssárga Crocs papucsban és bokazokniban:-) Ez a fotó például a las vegasi Venetian hotel előterében készült.) Több, mint tíz étterem társtulajdonosa  az Államokban (ezek közül a new-yorki Babbo-t 2005-ben a Michelin egy csillaggal ismerte el, a Del Posto 2007-ben pedig már két csillaggal gazdagodott), és ezekben is főként a talján és a hispán konyhát népszerűsíti, igaz, nem mindig az eredeti változatban:-). De hát olyan nagy baj ez? Az amerikaiakat különben sem az izgatja, hogy hány hordót járt meg az a balzsamecet, hogy az állítólagos szicíliai olívaolajuk valóban Nocellara del Belice bogyóból készült, vagy hogy elég időt érlelték-e a sonkát. Nem, ez mind hidegen hagyja őket, viszont szeretnek jót enni, és népszerűségben a külföldi konyhák közül is az olasz vezet – és nem a kínai!
Mario receptjei amúgy nem is túl cizelláltak, raffináltak, az étlapon nincsenek érthetetlen, sallangosan hosszú elnevezések. Kedveli a hagyományos ízeket, ahogy ő nevezi, a “cucina classica” repertoárjából merít még a kétcsillagos Del Posto étlapján is. Ezek a fogások azonban jól illeszkednek az amerikai életstílushoz, bár egyszerűek, de mégis van bennük egy csöppnyi kis csavar. Fúziós konyháról azonban mégsem beszélhetünk nála, azonban a hagyományos, olasz fogásoknak is ad egy plusz kis színt. Pont annyit, amennyit egy hagyománytisztelő, de kreatívkodni vágyó háziasszony elvár:-)

Ezt a receptjét az Italian grill című, legfrissebb könyvében találtam, és bár épp az alapötlet fogott meg benne, egy kicsit mégis megváltoztattam, nehogy unalmas legyen. A radicchio-körte-balzsamecet triót az egyik esetben megfejeltem egy kevés ricottával, egy másikban zsályalevelet ültettem a körtékre. Mindkétszer fekete olívabogyókat sütöttem a csomagocskák mellé, és a mártást is felturbóztam egy kis borral. Persze Mario ezt a dolgot a grillrostra javasolta, én azonban sütőben pirítottam készre.
A pancettát egyértelműen lecseréltem bacon-ra, mert jóval több ízanyag oldódott ki belőle, de grillezésnél valóban jobb a pancetta. A balzsamecetről meg csak annyit mondanék, hogy felejtsük el a szuperpiaci, híg, színezett löttyöket, ennél azonban mindenképp egy sűrűbben folyó, jó minőségű balzsamecetet használjunk, különben elrontjuk vele az egész finomságot. 
Ehhez a radicchioból csupán néhány, külső, nagyobb levelet kell felhasználni, a maradékból pedig másnap pennét főztem, amihez a tejszínt elhagyva most egy kis borban áztatott mazsolát és bacont is tettem, de szerintem nem jelenthet gondot, hogyan használjuk fel megmaradt levélkéinket:-)

Mindkét verzió fantasztikus lett, egyszerű, gyors, biztos, hogy gyakran kerül asztalra!
Grazie / Thank you:-)) Mario!

Radicchioban sült körte ricottával és balzsamecettel

Radicchioban sült körte ricottával és balzsamecettel

½ db radicchio nagyobb levelei
1 db körte (lehetőleg vilmos)
3-4 ek ricotta (lehetőleg olasz gyártmányú)
2-4 ek sűrűbb balzsamecet
néhány zsályalevél
só, bors
8-10 szelet speck, bacon vagy pancetta
2 ek olívaolaj
2-3 ek száraz marsala (vagy fehérbor)
1 maréknyi olívabogyó

A radicchio leveleit leszedem, a nagyobbakra lesz csak szükség, a kisebbeket másra lehet használni.
A körtét megmosom és hosszanti irányban vékony szeletekre vágom, elfelezem, letisztázom. Egy salátalevélbe teszek két fél körteszeletet, rákenek egy kevés ricottát, pici balzsamecettel hosszában meglocsolom, sóborsozom, majd összehajtom és egy speckszeletet körétekerek. (Egy másik változatban elhagytam a ricottát, a körtére pedig egy zsályalevelet ültettem. Ezt akár felváltva is meg lehet tenni.)
Egy tűzálló tálat vékonyan kiolajozok és beleültetem a salátacsomagokat. Ha kész, a tetejét még meglocsolom egy kevés olajjal és 2 kanálnyi fehérbort öntök alá.
Betolom a kb. 170 ºC-os sütőbe és 20-25 percig sütöm, amíg a húsos szalonna ropogósra nem sül. A vége előtt 5-10 perccel hozzáadtam még egy maréknyi olívabogyót is. 
Az olívával és fehér kenyérrel tálaltam, amivel az alatta lévő mártást finoman ki lehet tunkolni, de egy köré öntött kis olajtócsa sem árthat neki.
kb. 10 radicchio-csomag /  

Radicchio-levélben sült körte, ricottával és balzsamecettel

feb 182008
 

Mint már annyiszor megesett, most is a gombhoz kerestem azt a bizonyos kabátot. A gomb ebben az esetben egy aromás, narancsízű, párolt lencse volt, amit már kétszer is elkészítettem egy hét alatt, annyira ízlett. Menetközben a lencsén is finomítottam egy keveset, de nem adhattam hozzá egy egyszerű sült húst, az ilyen raffinált, összetett íz egy kifinomult főételt követelt!
Egy hirtelen ötlettől vezérelve így esett a választás a borjútekercsre, mert eszembe jutott, hogy a blogélet óta nem is *tekercseltem*, ebben a formában meg aztán semmiképp sem. Régen marhahúsból és pulykamellből, a legkülönfélébb belevalókkal készültek a rolnik, most viszont, ha a páros egyik tagja kissé kilóg a sorból, akkor a másik legyen némileg klasszikus.

Ha húsról van szó, akkor a talján konyhákban legfőképpen borjút használnak. Népszerűségben ezután jön a borjú:-), és csak azután a többi húsfajta: a galambtól a csirkén keresztül vezető úton egészen a gyöngytyúkig a szárnyasok minden változata, vadak, nyúl, bárány, még lóhús is, de viszonylag kevés marha- és sertés fogy. (Viszonylag persze, hisz a carpaccio klasszikusan érlelt marhahúsból készül, a különböző töltelékekkel egybesült sertéspecsenye pedig igazi vasárnapi csemege.) A belsőségek is kiemelkedő szerepet játszanak, a (nem csak) néhai szegényebb réteg konyhakultúrája, a cucina povera viszont mesteri módon bánt a máshol hulladékszámba menő belső értékekkel is. Semmit sem dobtak ki, az állat összes alkatrésze felhasználásra került – és kerül a mai napig. 
Ami talán meglepő, hogy bár csak néhány olasz tartomány nem rendelkezik tengeri partszakasszal, a több, mint 8 ezer kilométernyi tengersáv ellenére a hal nem játszik akkora főszerepet, mint azt a világ egyéb, hasonló adottságú országaiban megszoktuk. (Nézzük csak meg Ibériát vagy a skandináv országokat, nagyítóval kell az étlapon a húsételeket keresni!) Viszont a halas főételeken kívül még a húsokba, zöldségekbe is finoman becsempészik a halat.

Itáliaszerte szeretnek tölteni, tekerni, bújtatni, rolnizni, legyen az hús, hal, zöldség vagy sajt. Ezekben a húsokban, zöldségekben szinte minden finomság egyszerre jelen van, ami jellemző erre a konyhára, természetesen minden régiónak a saját ízvilága szerint. Mint például ennél a borjútekercsnél is: a töltelékben máj, sajt, salsiccia, az olasz kolbászka, valamint friss zöldfűszer is rejtőzködik, a sűrítetlen, de aromásra redukált mártásban pedig bor úszik, benne sáfrány és szintén friss zöld lapul. Azt mondanom sem kell, hogy ezekbe a hústekercsekbe is számtalan tölteléket tehetünk. Másik kedvencem például a még ennél is markánsabb ízű sonkás-rucolapestos-olívabogyós változat.

Szerencsém volt, a hentesemnél mindent megkaptam: a hatalmas, lepedőnagyságú borjúszeletet hajszálvékonyra vágta, így már ki sem kellett klopfolni, egy kisebb kolbász elégnek is bizonyult, az egy termetes macskának a félfogára sem elegendő májat és a négy szeletke szalonnát pedig kimérve becsomagolta, hisz nem volt többre szükségem (Nulla hibaszázalékkal számolva…)  Mindezt megjegyzések nélkül…
Az olasz kolbász helyett vehetünk valamilyen nyers kolbászt, aminek a töltelékét használjuk (de erről is lesz hamarosan recept), végső esetben talán darált hús is megfelel, akkor viszont jobban fűszerezzük. 
A lencsénél nagyon fontos, hogy itt most ne készrefőzött dobozosat használjunk, hisz akkor nem tud a többi zöldség aromája kioldódni. Szárzellert főztem bele, ízesítőként pedig egy narancs (kezeletlen felületű!) héját tartalmazza, ami olyan finoman meghatározta az ízét, hogy amikor kihagytam, sokáig tanakodtam, mitől nem lett olyan, mint máskor. Egy kevés tejszínt hozzáadva egyébként kiváló pastamártás is lehet belőle, metélttésztával – mint tagliatelle vagy pappardelle – a legjobb.

Ha most azt hiszi valaki, hogy ezzel a fogással egy hamisítatlan olasz ételt fogyaszt, azt sajnos ki kell kissé ábrándítanom: az involtini ebben a formában az elegáns északról származik, a narancsos lencse viszont vérbeli déli – számomra azonban semmi akadálya, hogy egy tányéron békésen megférjenek egymással.
Húsra vágyó, de a finomabb ízeket sem megvető férfiemberek nagyobb (egyben akár ínyenc)éhségének a csillapítására is elsőrendű. 

Borjútekercs narancsos lencsével (Involtini alla milanese)

Borjútekercs narancsos lencsével
(Involtini di vitello con lenticchie all'arancia)

4 szelet borjútekercs (à 100 g)
1 db salsiccia (olasz kolbász, vagy egyéb, esetleg 100 g darált hús)
1 db tojás
50 g csirkemáj 
2 ek pecorino, reszelve (vagy parmezán) 
½ csokor petrezselyem
4 szelet levegőn érlelt húsos szalonna
8 levél zsálya
A húsmártáshoz
1 ek olívaolaj
1 ek vaj
150 ml fehérbor
150 ml alaplé
2 gerezd fokhagyma
5 szál sáfrány (elhagyható)

bors

Elkészítem a tölteléket. A kolbászkát kiszedem a ruhájából, villával összekeverem a picit felvert tojással, az apróra vágott májjal, sajttal és a felvágott petrezselyemmel. Kevés tölteléket fektetek a borjúszeletekre, úgy, hogy a szélén maradjon hely, és feltekerem, majd fogpiszkálóval összetűzöm.
Egy serpenyőben felforrósítom az olajat és a vajat, beleteszem a tekercseket és néhány levél zsályát (és esetleg a sáfrányt), kissé megpirítom és felváltva aláöntöm a bort és az alaplevet. Félig lefedve, átforgatva párolom úgy 30 percig. Ha szükséges, mindig töltök alá bort és alaplevet. A végén sózom és borsozom. Mivel a mártás a kioldódó tölteléktől és hústól darabos marad, ami nem baj, ezért azt a végén botmixerrel pürésítettem, így egy viszonylag sűrű és rendkívül intenzív mártás maradt alatta. 

A narancsos lencséhez
200 g lencse
200 ml alaplé
100 ml fehérbor
2 szál szárzeller
1 gerezd fokhagyma
1 db babérlevél
1 db narancs reszelt héja (esetleg több)
1 ek olívaolaj (esetleg narancsos)
1 maréknyi petrezselyem

A lencsét kiválogatom, megmosom és az alaplében felteszem főni. (Be lehet áztatni, akkor a főzési idő lerövidül, de a folyadék arányai változnak!) Hozzáöntöm a bort, a fűszereket és a vége előtt úgy 15 perccel beleteszem a felvágott szárzellert, úgy, hogy az még kissé roppanós maradjon. (Nekem így volt jó, de együtt is bele lehet tenni, akkor jobban szétfő.) A folyadékokat felváltva tegyük hozzá, annyit, amennyit felvesz. A végén hozzákeverem a narancs reszelt héját (vagy hámozóval vágom le a héját), ha szükséges, sózom, borsot tekerek rá és alákeverem az olívaolajat (esetleg narancsos ízesítésű olívaolajat) és a petrezselymet.

            

feb 122008
 

Már kifelé kacsintgat a tél, még javában tart a síszezon, mégis vágyunk már a friss, tavaszi ízekre a konyhában is. Addig is, a fagyos hidegből kékre gémberedett kezekkel betoppanva még mindig egy forró, tartalmas leves esik a legjobban. A tűzforró tálat markolászva a kezeink is hamar felengednek.

A legegyszerűbb levesek egyike ez a klasszikus, toszkán fehérbabból készült krémleves, amit szintén sokféle módon tudunk variálni. Szükség esetén a konzervbab is megteszi, de messze nem lesz olyan jó íze, mint a sajátfőzésűnek. Vele harmonizáló zöldséget is tehetünk mellé, mint a sárgarépa, vagy az édeskömény, szárzeller. Az olasz konyhában semmivel nem sűrítik a leveseket, a részben pürésített zöldségek adják ez esetben a sűrű alapot. 
A leves megkoronázása mindenképp, ahogy azt már megszoktuk, egy nagyon finom olívaolaj, amit cikk-cakkban rácsorgatunk a leves tetejére, úgy egy evőkanálnyit, aztán frissen borsot tekerünk rá. (Ezért is fontos, hogy az asztalon ott legyen egy szép formájú, olívaolajos üvegecske.) 
Tulajdonképpen ez az egyszerű levesek magasságokba való felemelése: a tetejére finom olaj, pirított húsos szalonna, pancetta, apróra vágott zöldfűszer, esetleg olajjal készült gremolata, vagy szárazon pirított fenyőmag, mandula, fokhagymás olívaolajban pirított krutonok – így minden egyes kanállal új ízt varázsolhatunk magunknak.

Toszkán fehérbabkrémleves
(Zuppa di fagioli)

180 g fehérbab (száraz)
1,6-1,8 l zöldséges alaplé, 
brodo vegetale, vagy húsos
1 db sárgarépa 
1 db egyéb zöldség, pl. szárzeller, édeskömény, cukkini
1 db salotta (vagy vöröshagyma), elhagyható
1 gerezd fokhagyma, elhagyható
1 db babérlevél
zöldfűszer (zsálya, rozmaring) 
120 g pastina, kisméretű levestészta (Corallini, Mezzi rigatoni, stb.)

bors, frissen őrölve
A tetejére
3 ek olívaolaj
100 g pancetta (vagy húsos szalonna)
3 gerezd fokhagyma
½ csokor petrezselyem

A fehérbabot (miután megmosom és átválogatom) egy éjszakán át, de legalább 10 óráig legalább dupla mennyiségű hideg vízbe áztatom (annyiba, hogy pont egy tenyérnyire ellepje a víz, mert mindet felszívja).
Másnap leöntöm róla a vizet, hozzáöntöm az alaplevet (az elején még ne az egészet) és jó másfél óra alatt puhára főzöm. Inkább tovább főjjön, annál jobb lesz. Menetközben hozzáadom a julienne-re vagy vékony karikára felvágott sárgarépát (vagy egy kisebb darab, másik zöldséget) is és ha van, a zöldfűszert is. (Belefőzhetünk még hagymát és fokhagymát is, ezt az elején olajon meg lehet pirítani.) Ha kész, a babnak nagyjából a felét elveszem és kevés lével (2-3 menetben) botmixerrel pürésítem, majd visszaöntöm a babhoz, vagy a lábasban nagyjából átmixelem. (A fűszereket ilyenkor ki szoktam halászni belőle.) Ekkor alaplével még lehet szabályozni a sűrűségét, de tényleg az a jó, ha szinte megáll benne a kanál. Az alaplé ízétől függően sózom és borsozom.
Egy másik edényben vizet forralok és al dente megfőzöm benne a levestésztát. (Lehet a levesben is, de ilyenkor előfordulhat, hogy túl sűrű lesz a leves a pastából kioldódó keményítőtől, vagy túl sokat főzünk bele. Sok recept így írja, de én külön szoktam.)
A pancettát apróra vágom és egy kisebb serpenyőben ropogósra pirítom. Hozzákeverem az apróra vágott (nem átnyomott) fokhagymát, majd a végén a felvágott petrezselymet, így egy szalonnás gremolata-félét kapok.
A levest tálkákba merem és ráteszem a petrezselymes pancettát, de a legfinomabb az, ha egy kanálnyi nagyon finom olívaolajjal meglocsoljuk a tetejét, vagy adjunk hozzá sima crostinit, olívaolajban megpirított házi kenyérszeletet, amit beletunkolhatunk a levesbe.
4 személyre /
Leves feltét nélkül 1 személyre / 270 kcal / 4 g zsír / LF30 13%

jan 252008
 

A legjobb, amit egy szép, lilafejű radicchioval tehetünk, az az, ha olívaolajjal megöntözve megsütjük. Ezért még egy radicchio sem sértődött meg, ha ennyire mostohán bánunk vele. Olyan gazdag ugyanis az íze, hogy nincs is szüksége semmi másra, de ha nem túl kemény a levele, akkor dressinggel elvegyítve salátának is kiváló. Savas gyümölcsökkel szokták keverni, de harsogó lila színe szinte vonzza a narancs szintén nem unalmas párosítását, de érdemes körtével is kipróbálni. Nyáron grillrostra téve a legegyszerűbb, ilyenkor télen pedig pancettával és hagymával megsütve egy roppant egyszerű, de finom, téli köret.  

Külleméből ítélve én csak a leginkább elterjedt, sima, kerek, Rosso di Chioggia radicchiot szoktam kapni (ENENDEITIT), természetesen ennek is örülök, de ugyanúgy szeretném én is azt a híres, hosszúkás trevisoit kipróbálni, mint Rossamela.
A radicchio nálunk most jól beleillik a könnyű húsok és halak sorába, és egy-két másik zöldséggel együtt így nemcsak komplett vacsora, de vendégváró is.

További írások radicchioval:
Penne radicchioval
Risotto radicchioval és pármai sonkával
Risotto al radicchio (Rossamela)
Risotto con radicchio (Macikonyha)

Radicchio sütve

Radicchio sütve, grillezve vagy salátának
(Radicchio alla griglia)

2 ek olívaolaj
80-100 g pancetta (levegőn érlelt sonkaszalonna)
4 db salotta (vagy 2 fej lilahagyma)
1-2 gerezd fokhagyma
2 fej radicchio
2 ek fehérbor

bors, frissen őrölve
A dressinghez
4 ek olívaolaj
2 ek zöldcitromlé (vagy mangóbalzsam)
1 tk méz
1 mk só
feketebors, frissen őrölve

A radicchiot megmosom, megszárítom, a torzsát levágom. Negyedekbe, majd szeletekre vágom.
Egy serpenyőben felforrósítom az olajat, beleteszem a csíkokra vágott pancettát, a szeletekre vágott hagymát és fokhagymát és kissé megpirítom. Beleteszem a felvágott radicchiot és néhány perc alatt, többször átforgatva hirtelen megsütöm. Egy kevés fehérbor mehet alá, de nem fontos. Sót és borsot tekerek rá.
Nyáron elég a fejet hat szeletre vágni, kevés olajat csöpögtetni rá és a rostra téve megsütni. Ha kész, lehet sót és borsot tekerni rá és a tányéron olívaolajjal meglocsolni.
4 személyre /

Ha salátát szeretnénk készíteni, keverjük el valamilyen dressinggel, de az ne legyen túl markáns! Nagyon jó hozzá a gerezdekre vágott narancs, körte, vagy édeskömény is, esetleg még pirított gombát is adhatunk hozzá. A zöldfűszerekkel a radicchio esetében csínján bánjunk, tolakodó íze miatt nem bír meg túl sokat maga mellett. Markáns sajttal is próbálkozhatunk, jó hozzá a morzsolt gorgonzola vagy a forgácsolt pecorino.