Júl 172013
 

Ma időfutamot tekernek a Tour-on Embrun és Chorges között. Fontos nap, mivel ez az utolsó egyéni futam befolyásolhatja a végleges helyezést, tehát figyelő szemünket Chorges-ra vessük! Késő délután megtudjuk, megtartja-e Chris Froome a sárga trikót, vagy tartalékolta-e erejét a holnapi szuperfutamra.

Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban már nagyon sokat időztünk (Chilii-nél ITT és ITT, nálam ITT és még a következő három nap is) , már azt is tudjuk, hogy Provence nem kizárólag a róla elnevezett fűszerkeverékéről és levendulamezeijeiről híres, erről nem szólnék most újból, inkább rátérnék a napi fogásunkra. Continue reading »

Júl 032013
 

A mai etapp Marseille-be vezet, Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban vagyunk. Chilii kollegina szinte mindent leírt tegnapi 4. etap kísérője, a fougasse kapcsán, így nem is bocsátkoznék ismétlésekbe. Egy dolgot szerencsére nem említett, meghagyta nekem. A pissaladière a provanszok pizzája, azt hiszem, ránézésre is eszünkbe jut, nem hiába hívják pissaladinának is. Két komoly különbség azonban van köztük: a pissaladière-re soha nem tesznek paradicsomot, és általában párolt hagyma, szardella és olívabogyó kerül rá. Igazi utcai snack, de borozgatós korcsolya is.
Volt már egy recept a blogon, de izgatott, el lehet-e készíteni a hagyományostól eltérő módon, gabonamentesen is. Jelentem, igen, bár az íze, a tészta állaga egészen más, de egy próbát mindenképp megér. Főleg azoknak, akik máshogy szeretnének étkezni. Continue reading »

jan 212012
 

Tagliatelle bivalymozzarellával, citromosan
(Tagliatelle con mozzarella di bufala e limone)

140-160 g tagliatelle tészta
2 guriga (à 125 g) bivalymozzarella
1,5 ek extraszűz olívaolaj
1-2 db szardellafilé
½ db (kezeletlen) citrom reszelt héja
só, feketebors


A mozzarellát lecsöpögtetem, majd egyenlő nagyságú, kisebb kockákra vágom. Egy kisebb tálban villával szétnyomom a szardellát, beleteszem az olajat, belereszelem a citrom héját, tekerek rá egy kevés borsot és összekeverem. Beleforgatom a felkockázott mozzarellát, jól összeforgatom és 5-10 percre állni hagyom.
(Mindenképpen bivalymozzarellával készítsük, akkor egy kissé darabos, de krémes masszát kapunk.) Megkóstolom, hogy kellően sós, enyhén citromos legyen.
Közben al dente kifőzöm a tésztát. A tányérokat nem árt betenni az 50 fokra előmelegített sütőbe, hogy ne legyen a pastánk túl langyos, mivel a mártás itt nem forró.
Amint kész a tészta, tálba szűröm, átforgatom benne a sajtot és az előmelegített tányéron tálalom.
2 személyre

dec 022011
 

Spagettisaláta paradicsommal, mandarinnal és kaprigyümölccsel
(Insalata di spaghetti tiepida con pomodorini, mandarini e capperi giganti)

Rövid az az idő, amíg érett szabadföldi datolyaparadicsomot és már mandarint is kapunk. Egyszer elcsíptem és ez az egyszerű “irodabarát” ebéd lett belőle.

160 g spagetti
1 db salottahagyma (ha nincs, hagyjuk ki)
2 db szardellafilé
2 db mandarin (vagy klementin, érett, édes fajta)
12 db koktél- vagy datolyaparadicsom (érett fajta)

6-8 db kaprigyümölcs
½ maroknyi petrezselyem, apróra vágva (vagy vészhelyzetben ½ tk szárított oregánó)
2-3 ek extraszűz olívaolaj

nagyszemű tengeri só (vagy Maldon-só)
feketebors
bivalymozzarella (opcionálisan a tetejére)

A mandarinokat meghámozom, a gerezdeket megfosztom a fehér résztől és esetleg félbe vágom. A paradicsomot felezem vagy negyedelem, a kaprigyümölcsöt leöblítem és szintén felvágom, és egy nagy tálba teszem.
A salottát és a petrezselymet apróra vágom és egy mozsárban a szardellával együtt kissé szétnyomkodom, majd összekeverem a tál tartalmával. Jót tesz neki, ha fél órát állni hagyjuk.
A spagettit al dente kifőzöm. Leveszek egy kevés főzővizet, a tésztát leszűröm. A tálban lévő “ragu”-hoz olívaolajat és egy kevés vizet adok, majd összekeverem a tésztával.
Ha valaki sajtot szeretne rátenni, akkor kisebbre vágott bivalymozzarella illik hozzá a legjobban.
2 személyre

okt 152011
 

Morzsás spagetti fenyőmaggal és mazsolával
(Spaghetti con la mollica, uvetta e pinoli tostati)

320 g spagetti
2 ek extraszűz olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
4 db sózott szardellafilé
kb. 100 g házi kenyér lehéjazva, vagy durva házi morzsa
20-30 g mazsola
2 ek brandy (vagy forró víz, keverni is lehet)
50 g fenyőmag
1 csokor petrezselyem
só és bors szükség szerint


1. A mazsolát fél órára beáztatom a brandybe majd leszűröm. (Az sem baj, ha egy éjszakát benne hagyjuk.) A fenyőmagot szárazon megpirítom egy serpenyőben. A petrezselym leveleit apróra vágom.
2. A serpenyőben felhevítem az olajat és megpirítom benne a széttört fokhagymagerezdet. Beleteszem a villával áttört szardellafilét, majd a durvára tört morzsát, ill. az enyhén pirított és szétvágott kenyérszeleteket. (Én most világosra pirítottam két nagyobb szelet kenyeret és kisebb darabokra vágtam, mert így jobban szeretem, de eredetileg durvára őrölt házi kenyérmorzsával készül. Az a lényeg, hogy jóminőségű legyen a morzsa!) Néhány percig kevergetem, majd egy kevés főzővizet adok hozzá, hogy krémes legyen. Hozzákeverem a mazsolát és ízesítem.
3. Közben kifőzöm a tésztát és kiveszek belőle egy bögrényi főzővizet (ezt adtam hozzá a szószhoz). A tésztát egy sütőben előmelegített tálba teszem, alákeverem a szószt, a petrezselymet, majd azonnal tálalom. A tetejére szórom a fenyőmagot.
4 személyre

Sze 182010
 

Szarvasgombás pici
(Pici al tartufo)



200 g pici (vagy spaghetti) 

1 késélnyi friss vaj
1 ek extraszűz olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
2 darabka szardella (üveges)
60 g parmezán, reszelve
só, bors
1 kisebb szarvasgomba

Egy kisebb lábasban felhevítem a vajat és az olajat, majd beleteszem az apróra vágott és szétnyomkodott fokhagymát. Némi pirítás után beleteszem a szintén szétnyomkodott szardellát is.
Közben felforralom a vizet és kifőzöm a tésztát.
Vékony gyalun hajszálvékonyra szelem a szarvasgombát, a sajtot pedig lereszelem.
Mielőtt átszűrném a tésztát, leveszek egy kevés főzővizet.
A kifőtt picit egy nagy tálba teszem, hozzákeverem a mártást, a reszelt sajtot és ha szükséges, kevés levet is teszek hozzá. A szarvasgombával tálalom.
A tetejére borsot tekerünk, olívaolajat csorgathatunk és tehetünk még rá sajtot.
2 személyre

Már 292010
 

Két olyan fogást is tervbe vettem, amibe fekete olívabogyó kellett. Mire eljutottam a zöldségeshez, addigra bezárt, így nem kaptam frisset. De kellett az olíva, nem is kevés, ezért leemeltem a polcról két üveg, elég biztatóan kinéző fekete olívabogyót.
A meglepetés otthon ért, mikor kibontottam és megkóstoltam. Rossz íze nem volt, azt nem mondhattam, pontosabban semmilyen íze nem volt. Derék dolog ez az olívától, hogy ennyire ki szeretné szolgálni a tömegízlést.

Valamit tennem kellett, negyven deka olíva nem kerülhet a kukába, mondom, rossz nem volt, csak semleges. Olívakrémet kevertem belőle, amit pirított kenyérre kenve jól beuzsonnáztam.

Ennyi olívából nagyon sok krém lett. Ha a tetejére annyi olajat csorgatunk, amennyi ellepi, akár egy hónapig is eltarthatjuk a hűtőben. Felhasználáskor keverjük bele az olajat, vagy öntsük le róla.

Tésztamártásként is remek, csak adjunk hozzá egy kevés főzővizet a tészta alól.
Közeleg a Húsvét, akár főtt tojásra is tehetjük, lazításként pedig elkeverhetjük még kevés ricottával, sőt mascarponéval is.

Crostini fekete olívakrémmel
Crostini fekete olívakrémmel
(Crostini alle olive nere)

Az olívakrémhez
300 g fekete olívabogyó (magozva)
3-4 db sóban eltett szardella *
2 gerezd fokhagyma
1 mk szárított szicíliai oregánó
60-80 ml olívaolaj (esetleg több)
só (szükség szerint)

1. Az olívabogyót kimagozom (a magozatlan sokkal finomabb).
2. A hozzávalókat beteszem az aprítóba, és krémmé darálom. Érdemes kevesebb olajjal kezdeni, szükség szerint öntsünk hozzá annyit, amennyit jónak látunk.
3. Kisebb baguette- vagy jófajta fehérkenyérszeleteket * megpirítok. Még jobb, ha egy serpenyőben, olajban mintkét oldalán kisütjük. Ha kész, még melegen megkenem a krémmel és petrezselymet szórok rá.
“Alátét”-nek vehetünk vastag szeletekre vágott paprikát, cukkinit, uborkát, vagy akár gombát is, így remek partifalatkák lesznek belőle.

Változatok:
Így lesz szénhidrátszegény: hagyd el a kenyeret és használj zöldséget (paprika, uborka, stb.) vagy tojást
Így lesz vegetáriánus és vegán: egyszerűen hagyd el a krémből a szardellát
Így lesz paleo: cseréld le a kenyeret paleo kenyérre vagy hagyd el és használj zöldséget (paprika, uborka, stb.) vagy tojást

okt 182009
 

Csípős padlizsános-paprikás linguine
(Linguine al peperoncino con melanzane)

200 g linguine (vagy egyéb metélttészta)
1 közepes padlizsán
1 – 1 ½ db sárgahúsú paprika
1 kisebb db csípős paprika
3-4 db sózott szardella
1 ek sóban eltett kapribogyó
1 maréknyi fekete olajbogyó
1 gerezd fokhagyma
1 csokornyi vegyes zöldfűszer (pl. petrezselyem, bazsalikom, metélőhagyma, zsálya)
3 ek extraszűz olívaolaj
só és bors, frissen őrölve

1. A padlizsánt meghámozom (aki gondolja, rajta hagyhatja a héját) és falatnyi kockákra vágom. A paprikákat szintén megmosom, félbevágom, kivágom a torzsát és kockákra szelem, a kívánt mennyiségű csípős paprikát szintén, az olívabogyókat kimagozom és félbevágom.
2. Egy nagyon serpenyőt szárazon (olaj nélkül!) felforrósítok és beledobom a padlizsánkockákat. 5 perc múlva hozzáadom a paprikát is és jó 10-15 perc alatt gyakori kevergetés melett az egészet puhára pirítom. A végén hozzádobom az olívákat is.
3. Közben folyó víz alatt külön-külön átöblítem a szardellát és a kapribogyót. A fokhagymát szétnyomom vagy apróra vágom és összekeverem az olajjal, a szintén villával szétnyomott szardellával, az egész kapribogyóval és az apróra felvágott zöldfűszerrel.
4. Vizet forralok és al dente kifőzöm a tésztát. Mielőtt leöntöm, kevés főzőlevet kiemelek, majd leszűröm a tésztát. A serpenyőben lévő padlizsánhoz hozzákeverem a zöldfűszeres masszát és annyi főzőlevet, hogy a szósz ne legyen túl száraz. Alákeverem a linguinét és tálalom.
Nem tettem rá sajtot, viszont bőven meglocsoltam olívaolajjal.
2 személyre

Sze 032008
 

Ez a recept egy igazán öszvér megoldás, hisz két egyszerű klasszikus fogást ötvöztem, így fúziósnak aztán végképp nem mondható. Viszont nagyon jó lett és ezzel el is nyerte a létjogosultságát!
A mozzarellás mártást, ami hasonlóan készül, mintha sajtos rántottát sütnénk, pastára szokták tenni, leginkább hosszúmetélten, tagliatellán vagy pappardellán mutat jól. Ekkor a tojás persze hígabb marad, hogy el tudja látni a mártás szerepét, de még jobb, ha csak a sárgáját használjuk. Az egész tojásokat most viszont jobban átsütöttem. Ez a mártás amúgy egy igazi jolly joker, mivel alig kíván frissen vásárolt alapanyagot, seperc alatt készen van, de mégis tartalmaz egy mutatós kis csavart. Az egyetlen titka pedig a kíváló minőségű alapanyag:-)). Ha nem takarékoskodunk sem a bivalytejből készült, szálasan húzódó mozzarellával, a cserépről lenyesegetett, friss zöldfűszerrel és a frissen reszelt vagy forgácsolt parmezánnal sem, akkor káprázatosan finom vacsoránk lesz!
A risotto a legegyszerűbben készült, de ez a mártás valóban feldobja.

Mi most Robert Mondavi Chardonnay-ját ittuk hozzá, ebből került a risottoba is.
Az utóbbi időben gyakran állítottunk emléket Mondavi úrnak. Ez a chardonnay-je ugyan túl gyümölcsös és karakteres volt a risottohoz, de kedvünk volt hozzá, hát felbontottuk. Igazán telt, őszi, érett gyümölcsökre emlékeztető bor, igazán nem mondható könnyűnek, 13,5%-os alkoholtartalmát még a telt vörösek is megirígyelhetik. Ha nem mozzarellát veszünk, hanem gorgonzolával főzünk, akkor jobban kiegészítette volna a vacsorát, így inkább a bor dominált.

A risottoról és készítéséről ITT írtam régebben.
Összefoglaló receptgyűjtemény a risotto ételekről a magyarnyelvű gasztroblogokban ITT található.

Risotto mozzarellás-zöldfűszeres tojással

Risotto mozzarellás-zöldfűszeres tojással
(Risotto con mozzarella e uova)

A risottohoz
2 ek olívaolaj
2 db salottahagyma
2 gerezd fokhagyma
200 g risotto rizs
100 ml fehérbor, száraz

bors, őrölve
700 ml alaplé
(zöldség- vagy csirkealaplé)
A mozzarellás tojáshoz
½ ek vaj
1 golyó bivalymozzarella (125 g)
2 db kicsi szardella (elhagyható)
2 nagy maroknyi friss zöldfűszer
3 db tojás

Az olajat egy lábasban felhevítem és az apróra felvágott hagymát üvegesre pirítom benne.
A rizst beleteszem az olajba, és kevergetve párolom, hogy a rizsszemeket befedje az olaj, majd hozzáöntöm a fehérbor egy részét. Kevergetem, beleöntöm a maradék bort és megvárom, amíg a rizs magába szívja.
Ahogy száradni kezd a rizs, úgy öntöm fel folyamatosan az alaplével. Öntögetem, kevergetem, hogy a rizsszemek kívülről megpuhuljanak, de belülről magvas maradjon. A végén maradjon alatta egy kis folyadék, a risotto ne száradjon ki!
A végén elkészítem a tojást is. Egy serpenyőben megolvasztom a vajat, ha elolvadt, beleteszem a nagyobb darabokra vágott mozzarellát is. A sajtból kiolvad egy kis zsír, ezt átöntöm és belekeverem a már kész risottoba.
A sajt közé keverem a lecsöpögtetett, villával összetört szardellát, a durvára vágott zöldfűszereket (én most petrezselymet és kaprot használtam) és ha jó forró a serpenyő, belekeverem a villával kissé felvert tojást is. Hagyom, hogy összesüljön, mint egy lágy omlett, részenként átforgatom, de ne száradjon ki, maradjon még egy kicsit remegős.
A risottot mélyebb pastás tányérba szedem és a tetejére pakolom a sajtos tojást. Borsot tekerek rá és a tetejére még parmezánt reszelek.
2 személyre /

Ezt ittuk:
Robert Mondavi, Sonoma Valley, "Twin Oaks", Chardonnay, 2006

feb 192008
 

Egy könnyű, húsos vacsora hogy is kezdőthetne másképp, mint csirke, amely valamilyen zöldfűszerekkel társított zöldséggel végződik. Ennél könnyebbet, egyszerűbbet nem is tudok elképzelni, ha húst és zöldséges köretet szeretnék az asztalra varázsolni. Egy joghurtos pácban sült csirke mindig bejön, főleg akkor, ha zamatos, ízben gazdag és némiképp laktató is. Ez pedig ilyen, a pác pont erről gondoskodik. Az egyedüli titka az, hogy hosszú ideig, lehetőleg egy éjszakán át tartsuk is benne. 

A csirkét most sült cukkinis kuszkusz és töltött sült paprika kísérte. Az enyhén savanykás, joghurtos mártásban pácolódott, majd kisütött csirkecombokat remekül kiegészítette a kissé édeskés, fokhagymás, kenyérmorzsával töltött kaliforniai paprika. 
Ez a fajta töltelék főleg a római konyhához kötődik, de máshol is találkozni vele. A kenyérbelet folyadékkal elkeverik, kissé pépesítik, majd fokhagymával, zöldfűszerekkel és általában még szardellával is ízesítik, ami a sózást is pótolja. Így töltik általában az articsókát, de játszhatunk még a töltelékkel és tehetünk bele sajtot, gombát, vagy egyéb fűszereket is. 
A zöldséget, ha lehet, a leggyakrabban a grill rostján sütik meg, ha ez nem megy, akkor olívaolajon. Éveken keresztül én is íly módon sütöttem töltött paradicsomot, később próbálkoztam paprikával, cukkinivel és padlizsánnal is. Néha morzsát használok a töltelékhez, de nem a készen vettet, hanem kenyeret megpirítok, majd az aprítóban megzúzom. Ez a szokásom a kétszersült porrá őrléséből ered, amit gyakran használok liszt helyett, mártások hosszabbítására, vagy a túrógombóchoz is. Nem autentikus, kissé más is az íze, de a maga nemében ez is nagyon jó. 

A morzsát (illetve a kenyeret) most borral kevertem el, kevés gombát is tettem bele. Érdemes kaliforniai paprikát használni, mert a mi zöldpaprikánknak egyrészt egész más íze van, másrészt jobban szétesik párolás után, míg a másik megtartja az alakját. Az eredmény egy rendkívül ízgazdag, mártásos zöldség lesz, amit bármilyen frissen sült húshoz tálalni tudunk. Ha sütőben sütjük, akkor természetesen a mártást is variálhatjuk, tehetünk bele még friss zöldfűszereket, citrushéjakat, esetleg apróra vágott olívabogyót is.

Joghurtos csirke morzsával töltött paprikával

Joghurtban pácolt csirke
(Pollo allo yoghurt)

4 db csirkecomb, egészben
1 fej fehérhagyma (vagy 2 db kisebb)
2 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj
1 csokornyi zöldfűszer (petrezselyem, bazsalikom, zsálya)
200 ml joghurt (1%-os)
1 db citrom reszelt héja
2 ek borpárlat
1 mk só
bors

A csirkecombot megmosom, lebőrözöm és kettévágom. Aprítóban pépesre keverem a hagymát, a fokhagymát és a zöldfűszereket, elkeverem a joghurttal, citromhéjjal, borpárlattal, sózom, borsot tekerek bele. A combokat a joghurttal együtt egy neylonzacskóba teszem (1 l-es fagyasztózacskót használok) és legalább fél napig (de még jobb este bekészítve másnap este kisütni) hűtőben pácolom, úgy, hogy néha átmasszírozom a zacskóban a húsokat.
Egy nagy serpenyőben felhevítem az olajat, kiveszem a joghurtból a combokat és mindkét oldalról erős tűzön megkapatom az oldalát és megsütöm. Néhány kanál alaplevet és/vagy bort teszek alá, hogy ne száradjon ki. Átfordítom, ha 10 perc múlva jól átsült, hozzáöntöm a maradék joghurtos mártást és összeforralom. Sűrű joghurtmártás legyen alatta. Ha szükséges, még ízesítem.
4 személyre /  

Morzsával töltött paprika, sütőben sütve
(Peperoni ripieni)

4 db kaliforniai paprika
8 ek zsemlemorzsa (saját készítésű)
1 db salotta
3 gerezd fokhagyma
4 ek olívaolaj
4 db szardella
50 g (1 maréknyi) csiperke (elhagyható)
1 ek kapribogyó (elhagyható)
100-150 ml száraz fehérbor
só (ha még szükséges)
bors, frissen tekerve
A sütéshez
100 ml száraz fehérbor
100 ml alaplé (lehetőleg csirke- vagy marha)
50 ml olívaolaj

bors

A paprikákat megmosom, közel a csumához levágom a kalapjukat, kiszedem és eltávolítom az esetleges magokat. A széttördelt kenyérszeleteket (vagy a frissen reszelt morzsát, kétszersültmorzsát) elkeverem az apróra vágott vagy aprítózott hagymával és fokhagymával, olajjal, a szétnyomkodott szardellával, a borral és a fűszerekkel. Annyi bor vagy alaplé kell hozzá, hogy folyósan sűrű legyen a massza. Ezt egy kiskanál segítségével lazán benyomkodom a paprikákba és egy tűzálló tálba állítom, lehetőleg nyitott fejükkel felfelé. Aláöntöm a bor-alaplé-olaj keveréket és légkeverésen 175 °C-os sütőbe tolom. Úgy 20-30 perc múlva kész, az alatta lévő mártás az esetleg kifolyt morzsától is sűrű, de ne legyen túl folyós. Pihentetem még 10 percet a kikapcsolt sütőben és tálalom. 
4 személyre /  

jan 172007
 

Soha annyi közelítésbeli különbséget nem hallottam még egy ételről, mint a Cézár saláta.
Jómagam hosszú évekkel ezelőtt, az amerikai kontinensen találkoztam előszőr Signore Cesare alkotásával. No de ne nagyképűsködjünk, fogalmam sem volt akkor még arról, mit is eszem valójában. Az viszont feltűnt, hogy ízlésvilága messze áll az amerikai fogásoktól, igen-igen, úgy tűnt, hogy egy kiss olaszos. A frissen ropogós saláta, a selymes, torkot simogató olajos mártás, a fokhagyma visszafogott intenzitása és a parmezán dióra emlékeztető zamata – ez mind valahonnan már ismerős volt.
De mindez Észak-Amerika kellős közepén?

A saláta eredete Cesare Cardini (1896-1956) nevéhez fűződik, akinek a 20-as években a mexikói Tijuanaban (a kaliforniai határhoz közel) szállodája és étterme volt. Cardini, olasz bevándorlók fiaként elsősorban itáliai konyhát vitt.
Történt aztán egy szép napon, pontosabban 1924. július 4-én, hogy ünnepnap lévén (Amerika a függetlenségét ünnepelte) nagyobb társaság lépett az étterembe. A személyzet enyhe pánikba esett, hisz ekkora tömeg ellátására a konyha nemigen volt felkészülve. No de Cardini úr feltalálta magát. A vendégek előtt, az olasz konyha alapvető hozzávalóiból keverte össze salátáját: római salátát tépkedett, majd fokhagymás ízesítésű olívaolajjal, frissen facsart citromlével, piciny Worcestershire-mártással, frissen reszelt parmezánnal, nyers tojással és pirított kenyérdarabkákkal vegyítette, majd sózta és fekete borsot tekert rá. A salátának olyan sikere lett, hogy minden asztalnál rendeltek belőle.

Igy szól az eredeti recept. Azóta sokan jó néhány tudatos és véletlen változtatást végeztek az eredeti receptúrán, jóllehet, a saláta kényszerből, hirtelen ötlet alapján készült, és élete során maga Cardini úr is változtatott rajta egy keveset.

Eredetileg Cardini úr a vendégek előtt készítette a salátát, egyenként adagolva a hozzávalókat. Ez bevett szokás, ma is a látványkonyha egyik részét képezi.
A vendégek kézzel ették a salátát, mivel a salátaleveleket egészben hagyta – feltehetően az időhiány játszott itt szerepet. Ma azonban harapásnyi falatokra tépkedik az előzőleg behűtött salátát és kés nélkül, villával illik enni.

A legnagyobb vita a nyers tojás körül forog. Ezért elfogadott, hogy a tojást 60 fokos vízben legfeljebb 1 percre felforrósítsuk, ezzel is csökkentve az esetleges veszélyeket. Ennyi idő alatt a tojás még krémes marad. Van, aki csak tojássárgáját használ, bár az én ízlésem szerint ez túl tömény.

Sokan a croutonokat fokhagymás olajban megforgatva a sütőben készítik, ahogy maga Cardini is – neki készen állt már a konyhában ez a nagyobb mennyiség. Tegyünk annyi engedményt, hogy nem várunk 5 napot, míg az olaj maradéktalanul átveszi a fokhagyma zamatát (bár az sosem árt, ha van otthon fokhagymás olívaolaj) és 2 órát sem várunk arra, míg a croutonok a sütőben megpirulnak. Tehetünk tehát annyi engedményt, hogy kevés olajon 1-2 gerezd átpréselt fokhagymával egy serpenyőben megpirítjuk a kenyérdarabkákat.

Később került bele ízfokozóként a mustár is, de csak mustárpor formájában. (Az amerikai konyha előszeretettel használja a mustárport.) A szardella (később egyszerűbben csak szardellapaszta formájában) egyáltalán nem szerepelt a receptúrában, ezt lelkes utánzók csempészték be, bár a Cardini által használt Worcestershire-mártás tartalmaz némi szardellát – innen jöhetett a megközelítés.

Hogy a Cézár saláta önálló fogásként is szerepeljen, az idők során sokan különböző sült húsokkal, rákokkal, de leggyakrabban sült és keresztben keskeny csíkokra vágott csirkemellel egészítették ki. Azt azonban fontos leszögezni, hogy ezek sosem voltak egy autentikus Cézár saláta részei, olyannyira nem, hogy minden valamire való étlapon a grillezett húsokat a saláta bővítményeként lehet megrendelni.
A saláta önmagában is igen laktató – hisz a tojás, a bőséges olaj, sajt és persze az olajban megpirított kenyérszeletkék tisztességes zsírbevitelről gondoskodnak. Vagyis a Cézár saláta nem éppen diétás fogás. Viszont autentikusan elkészítve fantasztikus, harmonikus, de egyben intenzív ízélményt is ad!

Hogy magam hogyan készítem? Hasonlóan.
Mindig és kizárólag római salátából. Egész, nyers tojást használok, a kenyérkéket pedig fűszeres olívaolajban (saját készítés), fokhagyma kísérettel egy serpenyőben pirítgatom. Mustárport teszek bele (Colman’s mustard powder), szardellát, ha éppen van. A citromlé mindig friss, (mert mindig van) ha pedig van otthon parmezán tömbben, akkor a tetejére forgácsolok, a többi reszelve kerül bele.

Hadd tegyek még hozzá egy személyes megjegyzést. Az asztalnál, vagyis a vendég előtt elkészített saláta valóban növeli az étkezés élményét. És itt természetesen messze nem arról van szó, hogy tudjuk, mi is kerül valójában a salátába. Nem. Másról van itt szó. Az elkészítés nyers, ha szabad ilyet mondani – erotikája – még csak tovább fokozza azt az ízélményt, ami amúgy is a Cézár sajátja.

Update: ITT található egy cikk az eredeti salátáról és egy sor pesti, cézár-saláta tesztről.
A bűvös szakács-on pedig Cézársaláta címmel jelent meg egy – végre autentikus és átfogó :) – bejegyzés.

cezar_salata1

Cézár salátája
(Caesar’s salad)

1 fej római saláta, vagy
2 db salátaszív
A fokhagymás croutonokhoz
4 szelet baguette (vagy ilyen méretű finom fehérkenyér)
3 ek fokhagymás olívaolaj (vagy 3 ek olívaolaj + 2 gerezd fokhagyma)
2 gerezd fokhagyma, átpréselve
A mártáshoz
2 db tojás (nyers, vagy maximum 1 percet főzve)

6 ek fokhagymás olívaolaj (vagy lásd mint fent)
4 db szardella, üvegben eltett (hiányában 4 ek szardellapaszta)
2 db citrom leve
1 tk Worcestershire-mártás
6 ek parmigiano reggiano, frissen reszelve, de inkább forgácsolva

bors, frissen tekerve

1. Először elkészítem  a croutonokat.
Egy tálba teszem a kicsire tépkedett vagy vágott kenyérdarabkákat és átforgatom az olajjal. Szétterítem egy nagy tepsiben és 120 °C-on 1-2 órát pirítom. (Emberibb megoldás, ha veszünk egy serpenyőt és 10 perc alatt abban pirítjuk a croutonokat.)
2. A salátát megmosom, salátacentrifugában megszárítom (kicentrifugázom), ezáltal jobban tapad rajta a mártás, majd egy időre beteszem a hűtőbe. A saláta ezáltal ropogósabb lesz. Ezután falatnyi darabkákra tépkedem és beteszem egy nagyobb (fa-, üveg-, vagy műanyag) tálba, amiben tálalni is fogom.
3. Elkészítem a mártást.
Egy kisebb tálba teszem a fokhagymás olajat (vagy az olajat és nyomok rá 2 gerezd fokhagymát), a tojásokat megmosom, feltöröm és enyhén felverem, majd ezt is beleforgatom. A szardellát egy villával szétnyomkodom (vagy beleteszem a pasztát), hozzáadom a citromlevet, a Worcestershire-mártást, a reszelt parmezánt és elkeverem.
4. Beleteszem a salátába és óvatosan átforgatom. Ráteszem a croutonokat és a forgácsolt vagy reszelt sajtot, ezzel is átforgatom. Sózom, ha szükséges és bőven tekerek rá borsot.
(Vagy a salátás tálban külön adom hozzá az egyes hozzávalókat és a végén összeforgatom a salátával.)

4 személyre

okt 032006
 

 

Több tájegység mondhatja magáénak a Provence-t, amely Franciaország délkeleti csücskében helyezkedik el. Van egy alpin, vagyis egy hegyekkel átszőtt Provence, aztán egy mocsári Provence, de a leghíresebb a tenger mellett fekvő, az igazi, levendulaillattal átitatott és mélykék tengervízzel csipkézett Provence, a Côte d’Azur. Ez a tengerparti rész a gazdagok és híresek tülekedő helye, amely Nizzától Marseille-ig terjed. Olyan csodás városokat találunk itt, mint Antibes, Juan-les-Stifte és persze Cannes. Azt hihetnénk, pedig a provence-i konyha messze nem olyan harsány és csillogó, mint a bennük megforduló sztárok. Ez a konyha nemesen egyszerű, mivel bátran használja a régi, paraszti hagyományokat és éppen ezért nagyszerű is. Felhasználja mindazt, amit a piacon frissen kapni lehet.
A pissaladière már a nevében is az olasz pizzára emlékeztet és valóban van némi hasonlóság. Készülhet kelt vagy omlós tésztából – sőt egyszerű snack-nek akár előre megpirított baguette-ra is kerülhet -, de soha nincs benne paradicsom. Fő kelléke a bőséges mennyiségű párolt hagyma és a szardella, a tetejére pedig szokás szerint fekete nizzai olívabogyó kerül. Vagyis a pissaladière – aminek nincs is magyar neve – nem más, mint egy francia hagymás omlós lepény fekete olívával és szardellával. Fogyasztható előételnek, főételnek, vagy csak úgy, egy pohár bor mellé.
Ez a recept is csak egy a sok közül – ezt is mindenki másképp készíti. Chocolate&Zucchini ezen a helyen közzétett egy nagyon jó leírást és receptet.

Francia hagymás-szardellás omlós lepény
(Pissaladière traditionnelle)

Az omlós tésztához
250 g liszt
1 csipet só
125 g vaj
1 db tojás

A töltelékhez
6 ek olívaolaj
10 db salottahagyma (vagy 4 db főzőhagyma)
1 doboz szardellafilé
20 db fekete olívabogyó

Először elkészítem az omlós tésztát. A lisztet a sóval egy keverőtálba teszem, majd hozzáadom a vékony lapokra vágott hideg vajat és a tojást. Most egy késsel a vajat a liszttel kevergetve kisebb darabokra vágom, de közben kevergetem. Amikor már elég kis darabokban van a tészta, akkor már kézzel gyúrom tovább. Addig kell a tésztát nyomkodni, amig a kéz melegétől kicsit megolvadva kész tésztává nem áll össze, az egész 5 perc alatt kész is. Ekkor legalább fél órára beteszem a hűtőbe, így a tészta jobban összeáll és könnyebben lehet majd formázni.
Közben a sütőt 160 fokra előmelegítem. Egy kerek formát kivajazok. Ez az adag elég egy nagy 26 cm kerek formához, vagy két kisebbhez (ahogy én csináltam), vagy egy méretarányos szögletes formához, illetve egy nagy sütőtepsi feléhez.
Közben elkészítem a hagymás rávalót. Az olajat egy lábasban megforrósítom, majd beleteszem a vékony karikára vágott hagymát. A legjobb a salottahagyma, mivel az jóval enyhébb, finomabb ízű, de ha ez nincs, akkor marad a hagyományos. Úgy 15 perc alatt a hagyma megpuhul, ha kész, só és durvára őrölt bors kerül rá. (Vigyázat, a szardella nem sós, de ha mégis az lenne, akkor nem szabad a hagymába sót tenni !)
Közben a tésztát előveszem a hűtőből, kissé kinyújtom, (ez a konyhapulton igen kevés liszt alászórásával remekül megy) és beteszem a kivajazott formába, majd abban a széléig kinyújtom, úgy, hogy egy centis pereme is legyen. (Ez a legjobb a tenyér teljes felületével kifelé nyújtó mozdulatokkal és a hüvelykujjal végezni, nekem így sikerül a legjobban.)
Ezután a tésztára rásimítom a párolt hagymát. A szardellát erre ráteszem, az olívát félbevágom és azokat is rászórom, hogy mindenhova jusson. Mehet be a sütőbe, ahol úgy 30 perc alatt készre is sül.
Mint bármelyik más őszi hagymás lepényhez, ehhez is fehér újbor dukál.
2 személyre / 1.390 kcal / 96 g zsír / LF30 61%