ápr 122017
 

Pont három éve készítettem először ezt az epres süteményt, épp Húsvétra. Sajnos el voltam telve magamtól, és azt hittem, le tudom egyszerűsíteni a receptet, mert néhány lépés teljességgel feleslegesnek tűnt, és át akartam ugrani.
Mikor kész lett – az amúgy félig nyers – sütemény, kanalazni kellett, de az ízét még ma is érzem a számban, mert valami isteni lett!
Na de az állaga! Ráadásul vendég is volt nálunk, de sebaj, megbocsátotta a konyhai fauxpas-t, bár igazából ez az én hibám volt. Utólag világossá, és persze egyértelművé is vált, hogy ezeket a fölöslegesnek tűnő lépéseket, mint hogy a fagyasztott epret ide-oda toszigáljuk, leszűrjük, satöbbi, nem elhanyagolható, hisz ettől lesz olyan, amilyen.

Nem mondom, kicsit macerás, de higgyetek nekem, nagyon megéri!!
A receptet egészen pontosan, lépésről-lépésre pontosan leírtam, a 18 cm-es, és a 22 cm-es formára is, így nem gond az elkészítése. Nagyobb formát nem érdemes készíteni, mert rettentően laktató, de nem azért, mert tele van fölösleges szénhidráttal, nem, épp ellenkezőleg, rendkívül tápanyagdús. Continue reading »

Júl 022016
 

Végre, elstartol ma a 103. Tour de France. Mi pedig, mint öt éve minden júliusban, serpenyőben elevenítjük fel egy-egy szakasz híres fogásait. Ez a mi Tour de Serpenyőnk. A szokásos tagság – AldenteChilii & Csoki, Égigérő Paszuly és jómagam – mellett most debütál Homebisztro, reméljük, tetszik neki a Serpenyő és oszlopos tagunk marad.

Ami azonban eltér a hagyományoktól, idén nem külföldön kezd a verseny, egyből belecsap a – stílszerűen francia – lecsóba.  Még bemelegítő menet, városi körbekerekezés sincs, a mai 1. szakasz a híres, és 1979-óta az UNESCO világörökség részét képező Mont-Saint-Michel lélegzetelállítan gyönyörű apátságától indul és 188 km- át a normann tengerpartig, Utah Beach-ig tart. Ez a legnyugatabbra fekvő, amerikai nevekkel ellátott partszakaszok egyike, ahol 1944. június 6-án a normandiai partszállás bevonult a történelemkönyvekbe. Ha csak egy filmet mondok, Ryan közlegény megmentése, ugye megvan?

Nos, egyik helyszínről sem tudok elfogultság nélkül beszélni, Normandia-rajongó vagyok. Mindkét helyre érdemes egyszer ellátogatni, beszívni a mély, sós levegőt, megtapogatni az ottmaradt ágyuk hideg vascsövét, játszani a tengerparti homokban, osztrigát szürcsölni a parton és párás pohárból crémant-t inni hozzá Continue reading »

máj 222016
 

El is érkeztünk a Giro-n Dél-Tirolba, Trentino-Alto Adige régióba. Ma a fiúk egyéni futamot tekernek, ez csupán egy 10,8 km-es szakasz Castelrotto/Kastelruth – Alpe di Siusi/Seiseralm között, így nem biztos, hogy nekik belefér a mai menübe egy ilyen vaskos kenyérgombóc, de nekünk igen.giro_2016_altoadige(01)

Tegnap hihetetlen és lélegzetelállító hegyi kulisszák előtt zajlott a 14. szakasz Veneto és Bolzano között (erről a facebook-on a Giro oldalán megcsodálhatunk néhány pillanatképet is.) A futam végén Steven Kruijswijk ölthette magára a rózsaszín trikót.
“A LottoNL-Jumbo kerekese Steven Kruijswijk tűnt a mezőny egyik legerősebb versenyzőjének az első kőkemény dolomitok-beli szakasz során. Az újdonsült rózsaszín trikós célja, hogy az egyenkénti hegyi időfutam során tovább növelje összetettbeli előnyét.” írja a velo.hu.
(Kép forrása: Giro d’Italia)

Aki követi a blogot, tudja, hogy szívem egyik csücskét Dél-Tirolban hagytam, ahogy Chilii kollegina is. Dolomitok-mániások vagyunk mindketten, a konyháról nem is beszélve. Sokat írtam már itt erről a konyháról, most nem zengedezek, és gombóc is akad egy pár. Mikor elkezdtük beirogatni a Giro menüterveit, természetesen azonnal lecsaptam a mai szakaszra, ki nem hagyhattam volna! Continue reading »

Júl 242015
 

Ha az elmúlt két napot drámainak nevezték a sportrajongók, akkor a Tour mai  138 km-es szakasza Saint-Jean-de-Maurienne és La Toussuire között sem lesz sétagalopp, jobb hasonlat is eszembe juthatott volna. Ma egész nap Rhône-Alpes régióban tekerünk, Franciaország dél-keleti, alpesi részén.
Az emelkedő már a negyedik kilométernél el is kezdődik, a Col du Chaussy először szerepel a Tour történetében és a Tour hivatalos oldala szerint az ereszkedés is igen színvonalas lesz.
Történelmet írhat ez a nap, drámában ma sem lesz hiány, úgy tűnik, hisz semmi sem kiszámítható, a 138 km-es szakaszon gyakorlatilag egy vízszintes méter út nincs, az utolsó kaptató, az első kategóriásnak számító, 6,1%-os emelkedőjével a La Toussuire csúcs is hozhat meglepetéseket. Continue reading »

Júl 142015
 

Hosszú éveken át minden évben megsütöttem a hagyományos Sacher-tortát, de valamiért kikopott az elmúlt három évben, amióta nem fogyasztunk cukrot és lisztet. Pedig a cukrot gyerekjáték helyettesíteni, és lisztből is csak egy minimális mennyiség van benne, mert meggyőződésem, hogy az eredetibe is tettek mandulát vagy mogyorót, de ennek a receptjét még mindig hét pecsét őrzi. Igaz, púderfinomságúra őrölt mandulát, amit nehéz a textúrán észrevenni.

Két év után nekiveselkedtem és tavaly egy ünnepi alkalomra meg is sütöttem. Gabonaliszt akkor sem volt benne, csak mandula és tápiókakeményítő, cukor helyett kevés méz és édesítő, illetve vajat használtam. Most még tovább “mentesítettem” :). Azt hiszem, nagyon jó lett, de a lényeget sosem szabad szem elől téveszteni. A valódi Sacher-torta tésztájában és a tortát fedő mázban sok és igen jóminőségű csokoládé van, ettől olyan, amilyen, kakaóporral ezt az ízhatást nem érjük el – és hát akkor nem is igazán Sacher :). Continue reading »

Júl 052015
 

Elstartolt a Tour 2. etapja is Hollandiában, Utrecht és Zélande között – Rotterdam-ot is érintve – 166 km-t tekernek ma a fiúk.

Tegnap kisebb meglepetésként az ausztrál Rohan Dennis húzhatta magára a sárga trikót, ezzel nagyon sok rajongónak csalódást is okozott, ők bizony Duomolin-t várták leginkább az élre. Dennis azonban 55,4 km/h sebességgel száguldozott Utrecht belvárosában, ezzel 8 másodperccel volt gyorsabb, mint a várományos.
Sokkal többet még nem tudok mondani a tegnapi egyéni futamról, de még egészen a verseny elején tartunk.

Még mindig Hollandiában vagyunk, és meséltem tegnap, hogy egy hónapja kész volt a kétnapi menüm, de utolsó nap hirtelen váltottam. Ezért mára maradt a tegnapi favoritom, amiről éreztem, hogy ütős lesz. Így igaz. Continue reading »

máj 242015
 

Tegnap egyéb teendőim miatt nem tudtam a Giro-t követni, bár az egyenkénti időfutam még sem annyira izgalmas, mint egy hegyi verseny.
Térjünk is át ezért a mai napra. Venetoból átkerekezik a csapat Dél-Tirolba, egészen pontosan Madonna di Campiglio-ba. Biztos sokan hallottak már róla, Madonna di Campiglio az egyik legremekebb síterep Trentino tartományban, a Brenta-Dolomitok lábánál – vagy inkább úgy mondanám, elegáns és felkapott, ha valaki rongyot szeretne rázni sielésnél és közben celebeket nézegetni, akkor feltétlen itt a helye. Maga a falucska 1.550 m magasan fekszik és az alig ezres lélekszámú lakosság szinte kivétel nélkül turizmusból él. A sí világkupa egyik helyszíne, sőt, januárban a Ferrari-sínapoknak is otthont ad, még Michael Schumacher-ről is neveztek el pályát .
Budapesttől 950 km-re fekszik, és ha az időjárás engedi, 10-11 óra alatt meg is tehetjük autóval a távot, de a környéken nyáron is remekül lehet vakációzni. Continue reading »

ápr 172015
 

Ha azt mondom, bögrés süti, akkor fogadjunk, hogy mindenki arra a klasszikus tepsis kevert süteményre gondol, aminek a hozzávalóit kényelmesen egyazon pohárral ki lehetett mérni.
Nem, ez nem az, egy hétig gondolkodtam, minek nevezzem. Ez a fajta gyors, szinte semmilyen képességet nem igénylő minisütemény honnan is jöhetne, ha nem Amerikából, így a neve is >Mug Cake<, ami ugye bögrét jelent. Rendben, hisz a >Cup Cake< foglalt, pedig ezt tényleg csészében kell sütni, de hogy néz az már ki, hogy csészés süti, hát nem?? Continue reading »

ápr 062015
 

Újabb sütemény, lassan senki nem hiszi el, hogy alig sütök, pedig így van, szinte csak annyi édességet eszünk, ami felkerül a blogra. Na jó, néha van ismétlés, mert nem sikerül minden elsőre, persze a tesztalanyok sem a kukában végzik.

Még mindig úgy érzem, hogy igen kicsi a liszt- és cukormentes repertoárom, ezért újabb és újabb süteményeket sütök. Ezt a zserbót – vagy inkább pitét, mert tényleg az – pénteken késő este vettem észre a falamon, mikor Piszke kommentelt alatta. Rákattintottam az eredetire, azonnal megtetszett, mert egy végtelen egyszerű, ugyanakkor raffinált süteményről van szó – az más kérdés, hogy kissé felháborított, hogy mint kiderült, valaki úgy vette át a receptet (Sherpa konyhája), hogy nem linkelte be Piszke eredetijét, ami alapján megsütötte. Continue reading »

dec 212014
 

Arról hosszan lehetne vitatkozni, hogy hol is kezdődik a marcipán és hol fejeződik be, de ebbe időhiány miatt most nem mennék bele, amúgy meg biztos csak a kultúrtörténetben vájkálókat érdekelné. Nagyon klassz és izgalmas téma, ha egyszer rengeteg időm lesz, talán írok róla.

Amiről itt írok, az szakmai szemmel nem marcipán, hisz azt csak felkészült cukrászüzemben lehet készíteni, vékony hengeren áthúzni, de itt most nemes egyszerűséggel maradok a marcipánnál, hisz én nem vagyok cukrászüzem :). Continue reading »

Sze 122014
 

Tegnap 165-en álltak rajthoz a Vuelta 18. szakaszán, Fabio Aru tekert elsőnek a célba, de Froome szorosan a nyomában volt. Ezzel Froome összetettben már második helyen áll. A piros trikót még mindig Contador viseli, és egyre kevesebb az esély, hogy el is veszti. Meglátjuk.
A verseny végéig Galíciában maradunk, a mai szakasz Salvaterra do Miño és Cangas do Morrazo között 176 km.  Continue reading »

Júl 222014
 

Elkezdődött az utolsó hét a Tour-on, öt nap múlva begurul a csapat a párizsi Champs Elysées-re, és ma még úgy tűnik, hogy Contador kényszerű kiválása után Vincenzo Nibali-tól nehéz lesz már elvenni a győzelmet. Ezzel szépen ívelhet a karrierje a tavaly megnyert Giro d’Italia után, aztán majd meglátjuk, mit hoz neki a Vuelta.

A mai 16. etap szakasza a Pireneusokban a maga 237,5 km-ével a leghosszabb az idei Tour-on, és némileg átrendezheti a végsőnek várt sorrendet is, tehát érdemes figyelni a hajrát is, mivel a szakasz utolsó harmadában az 1755 m magas Port de Balès hegyszoros kemény kihívásnak ígérkezik.  Continue reading »

Júl 152014
 

Ma szünnap van a Tour-on, a csapat Besançon-ban pihen, van is mit kipihennie a tegnapi történések után. A Mulhouse-ból La Planche des Belles Filles-be vezető út a Vogéz-hegység legigényesebb szakasza. A 1212 m magas Petit Ballon-ból lefelé vezető úton, 62 km-nél a spanyol Alberto Contador csúnyán esik, és bár úgy tűnik, fel tud zárkózni a csapathoz, de a térdsérülése annyira súlyos, hogy 20 km tekerés után kénytelen teljesen feladni a versenyt.
Nibali viszont másodszorra is győz és felhúzza a sárga trikót. Continue reading »

jan 282014
 

Kezdem átértékelni a főzeléket. Azt, amit azért hívnak így a magyar konyhában, mert nem páralék, de nem is gőzölék. De hagyjuk is az etimológiát, nem visz ez semerre. A főzeléket, mint ezt a vastag tejes zöldségsűrítményt kezdem megszeretni. Hiába, húszévente érdemes felülvizsgálni az ízlésünket, változott-e valami. Jelentem, nálam igen! Egy porhanyósra érlelt és két percig sütött marhasteak alá nem adnám, de sült kolbász ágyának vagy mellé alig lehet jobbat elképzelni.

Most kókuszkrémmel készült, nem is kellett volna alá még liszt, de tettem bele egy kevés mandulalisztet, jobban összefogta. Ami új, belevágtam az alapba egy kápiapaprikát, a végén pedig mangóbalzsammal savanyítottam. Hiába, ő a kedvencem. Continue reading »

jan 092014
 

Ha azt mondom, hogy ezt a levest ebben az évben már háromszor főztem, akkor az mond valamit. Először találomra ment, mert árválkodott néhány végét járó narancs, másodszorra pontosítottam, mert ízlett nekünk, harmadszorra pedig – hát igen, leellenőríztük a második fordulót.
Fogalmam sincs, miért jött be ennyire, számtalanszor készítek krémlevest. Talán a kurkuma lehet a ludas, ki az az őrült, aki szólóban használja ezt a fűszert? Jelentem, én! De még mindig tele van egy nagyobb üveg (currypor gyártásához, mi máshoz:), és fogynia kell. Újévi fogadalmaim egyike volt, hogy gyorsabb ütemben felélem a fűszerkészletemet. Continue reading »

dec 302013
 

Tavaly, első lendületből – és mert ki kellett üríteni a hűtőt – készítettem már egy aszalt szilvás húsgombócot, az enyhén érdekes ízvilág ellenére bejött mindenkinek. Épp Szilveszter előtt készültem egy újabb próbára, ezúttal aszalt sárgabarackkal, mit mondjak, ez még jobb volt, hisz kitettem a gyerekbetegségeket, lemostam a gyümölcsöt, alaposan, egzotikusan fűszereztem (argentin chimichurri fűszerkeverékkel), és íme, ez lett belőle. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy bármely büféasztalon megállja a helyét, a bátrabbak vissza fogják tapsolni, ezt garantálom!
Most enyhén édes és csípős körtechutney-t (ami valójában egy fűszeresebb körtekompót), valamint párolt vöröskáposztát adtam mellé, a majonéz azonban egyszerűen elengedhetetlen! Continue reading »

Júl 152013
 

Hétvégén kicsit túlvásároltam magam. Bár jóval kevesebb gyümölcs fogy mostanában, próbáljuk a mennyiséget korlátozni, nem tudtam ellenállni, szombat délután minden olcsóbb, sőt még alkudozni is lehet. Na nem kell befőzési mennyiségekre gondolni, olyat nem teszek, de ha más nem, majd lefagyasztom a maradékot. Persze elsőre a gyümölcsös tejes pite jutott az eszembe, tej és liszt nélkül még nem készült (illetve lisztmentesen már igen). Nem nagy kihívás ez sem, de azért végigpörgettem a világhálót, talán ráakadok valami újdonságra. A francia pitét csak variálni lehet, végül is ezt a receptet vettem alapul. Elsőre egy az egyben akartam megsütni, de véletlen csak benéztem a kókusztej mennyiségét és csak negyed bögre ment bele, ezek után biztos vagyok benne, hogy Jan nézte el, mert így is elég híg lett a massza, a szerecsendió helyet pedig kardamomot használtam. Elhagyhatjuk a plusz fűszert, vaníliával is tökéletes lesz. A gyümölcsök közül vegyesen sárgabarackot és meggyet vettem, utólag azt mondom, ez egy nagyon nyerő páros, fantasztikusan kiegészítik egymást. Continue reading »

máj 252013
 

Két éve nagy kedvencünk volt ez az epres csokoládétorta, aminek a tésztájába eperpürét kevertem. Egy igazi csokis, kissé ragacsos, szeretni való darab, ami még gyorsan készen is van. Most a cukor- és lisztmentes korszakban megpróbáltam újrasütni, és tessék, tökéletesen működik így is! Próbáljátok ki málnával is! Continue reading »

máj 162013
 

Most akkor ez mi? Nutellával töltött Whoopie pie? Fahéjas keksz? Fogalmam sincs, milyen nevet kellene adni ennek a gyereknek. A whoopie pie amerikai találmány, és nem más, mint két vékony, általában csokoládés keksz, összeragasztva valamilyen krémmel. No, innen is látszik, hogy remekül variálható, gyakorlatilag a mi pilóta kekszünk is, ha akarjuk, hungarian whoopie pie.
De lehetne ez most Snickerdoodle is, csak hogy dobálózzunk még a külföldi szavakkal. Ami – mily meglepő -, ugyancsak keksz, tetemes mennyiségű fahéjas cukorral megszórva.
Na most, mi lenne, ha a kettőt ötvöznénk, és akkor bejön a képbe még a macaron is. Continue reading »

ápr 142013
 

Van olyan, aki nem ismeri a tejespitét? Ugye, emlékszünk még gyerekkorunk uzsonnájára? A lattaiolot a 16. században toszkán cukrászok hívták életre, mint a szegények desszertjét. Annyiban különbözik a miénktől, hogy míg a magyarban jóval több a liszt és kevesebb a tojás (ettől tésztaszerűbb is lesz), a mediterrán tejes pite kocsonyásabb a sok tojástól, néhányba még lisztet sem tesznek. Általában vízfürdőben készítik, így mutat némi hasonlatosságot a crème caramelhez. Fahéjjal, szerecsendióval, kardamommal fűszerezik, de láttam már ánizsmaggal is, ahogy délen szokás. Aki nem szereti az ánizsos ízt, az ezt is nyugodtan bevállalhatja, szerintem szépen belesimul a tésztába, feltéve, ha sikerült elég apróra vágnunk. (Legközelebb kipróbálom Sambucával is, rossz nem lehet.)  Continue reading »