feb 032014
 

Hétvégén nyersétel-bisztróban jártunk és meglepetésemre nem volt hiányérzetem a kései ebéd után. Na jó, egy szelet húst nem toltam volna el a tányéromtól, de igazán rendben volt, sőt, két egészen új ízkombinációval is találkoztam.
Talán ez ihlette, hogy a hétvégén főzött tetemes mennyiségű húsgombócos rakottkáposztából lecsíptem egy adagnyit és nyersvacsoráztam.
Jó volt, köretnek is teljesen megállja a helyét, télen pedig hónapokig ehetjük a savanyú káposztát, lesz még alkalom a variálásra. Continue reading »

dec 302013
 

Tavaly, első lendületből – és mert ki kellett üríteni a hűtőt – készítettem már egy aszalt szilvás húsgombócot, az enyhén érdekes ízvilág ellenére bejött mindenkinek. Épp Szilveszter előtt készültem egy újabb próbára, ezúttal aszalt sárgabarackkal, mit mondjak, ez még jobb volt, hisz kitettem a gyerekbetegségeket, lemostam a gyümölcsöt, alaposan, egzotikusan fűszereztem (argentin chimichurri fűszerkeverékkel), és íme, ez lett belőle. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy bármely büféasztalon megállja a helyét, a bátrabbak vissza fogják tapsolni, ezt garantálom!
Most enyhén édes és csípős körtechutney-t (ami valójában egy fűszeresebb körtekompót), valamint párolt vöröskáposztát adtam mellé, a majonéz azonban egyszerűen elengedhetetlen! Continue reading »

Júl 172013
 

Ma időfutamot tekernek a Tour-on Embrun és Chorges között. Fontos nap, mivel ez az utolsó egyéni futam befolyásolhatja a végleges helyezést, tehát figyelő szemünket Chorges-ra vessük! Késő délután megtudjuk, megtartja-e Chris Froome a sárga trikót, vagy tartalékolta-e erejét a holnapi szuperfutamra.

Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban már nagyon sokat időztünk (Chilii-nél ITT és ITT, nálam ITT és még a következő három nap is) , már azt is tudjuk, hogy Provence nem kizárólag a róla elnevezett fűszerkeverékéről és levendulamezeijeiről híres, erről nem szólnék most újból, inkább rátérnék a napi fogásunkra. Continue reading »

Júl 042012
 

Tour de France-ban utazunk most egy ideig, ugye mondtam már?
Épp Normandiában vagyunk, a túra ma a parttal párhuzamosan vezet egészen Rouen-ig.
Ami a konyhát illeti, Normandia maga a Paradicsom, de az is lehet, hogy még egy lépcsőfokkal több. Évekkel ezelőtt csak úgy tologattam magam előtt Franciaországot, azt hiszem, még éretlen voltam a befogadására. Egyszer csak ott termett a normand tengerpart, és most használhatnék hihetetlen elkopott és ócska frázisokat, de tényleg rabul ejtett. Szerintem úgy örökre.

Csak úgy tobzódunk a méltán híres alapanyagokban, képtelen vagyok választani, néha az az érzésem, itt minden jellegzetes, amit elém tesznek a tányérra. Hihetetlen, de még sosem találkoztam ennyi leggel egy konyhában.
Osztriga
A tengerparton mindenhol kapunk előételnek osztrigát. Nagy kézügyesség nem kell hozzá, villával fellazítjuk, citrommal meglocsoljuk, és szájat csücsörítve felhörpintjük. Finom, enyhén sós, a közhiedelemmel ellentétben nem takonyízű, bár ez utóbbiról nincsenek ízképeim, de így mondják. Ha netán adnának mellé egy pohár francia pezsgőt, a világért se utasítjuk vissza, ez is jó.
Rendszerint kiváló minőségű kagylót, Szent-Jakab-kagylót és homárt is kapunk mindenhol.

Igazi normand különlegesség az andouille, egy csupán belsőségekből készült hurka- vagy inkább kolbászféle. Az Andouille de Vire-hez az alaposan megtisztított sertésbelet csíkokra vágják és feltekerik, majd bélbe töltik. Nem kóstoltam, eddig még sem ért a bátorság.
foie gras - libamájpástétomHúsok közül szinte minden fajtából találunk valamilyen specialitást: a szokásos sertésen és marhahúson kívül nyúl, bárány, szárnyasoknál gyakori a kappan, ízletes a gyöngytyúk és ki ne hagyjuk a libát sem. A francia liba- vagy inkább kacsamájból készült terrin honos gyümölcsökkel és pirítóssal tálalva, egyedülállóan finom!

Rendkívül sok eredetvédett tejterméket is találunk Normandiában. Isigny-sur-Mer-ben készült a világ talán leghíresebb vaja és tejfölje: Beurre d’Isigny és Crème d’Isigny A.O.C., tehát eredetvédett, szinte minden boltban, piacon kapható, nem érdemes otthagyni!
A sajtok közül nálunk leginkább csak a Camembert ismert, hihetetlen sok normandiai sajtféle van, egyet azonban ne feledjünk az étkezés során: a franciák a sajtot a főétel és a desszert között tálalják, általában nincs vele sok fakszni, kapunk három fajta sajtot egy tányéron, és ez már maga a boldogság.

Normandia fő gyümölcse az alma, nálunk teljesen ismeretlen fajtákként, minden formában és minden mennyiségben, desszertként, de alkohol formájában is. A Calvados, ez a normand almapárlat mára elég retró lett, főleg a nyolcvanas évekbeli pici almával belelógatva, de a minőség nem hazudtolja meg magát. Ez is jöhet. Könnyített formája a mára világhíres lett cidre, itt az igazi, mert Ő az igazi. Könnyű, 4%os, enyhén szénsavas, tiszta almabor. Üdítő, tiszta, finom, semmi pancs. Párja körtéből a poiré, ha nem finomabb. Grog is készül almából, ezt még nem kóstoltam.

Mille feuille, krémes francia módraAz alma átível a desszerten is, mindig, mindenhol jelen van, pite, tarte, hidegen, melegen, Calvados-krémmel, sós vajkrémmel Isignyből (na, ez valami nagyon dögös!:), az egész körtével, flan, galette (palacsinta), macaron, sablék, nem is folytatom, mert mindjárt éhes leszek.
Ne felejtsük ki e rövid felsorolásból a Bénédictine likőrt sem, ezt a gyomorkeserűt természetesen egy kolostorban készítették először Fécamp környékén. A francia forradalom forrongásai alatt a receptúra is elveszett, de száz évre rá a kolostor későbbi tulajdonosa rálelt a recept egy részére, amiből újra összeállította a gyógylikőrt.
Utcai bisztró Rouen-ben
Délutánra Rouen-be érünk. Egy nap is kevés ahhoz, hogy megtekintsük a várost. A katedrális gyönyörű, ha van pár óránk, menjünk el a Szépművészeti Múzeumba Delacroix-t nézegetni. Menjünk ki a főtérre, nézzük meg a helyet, ahol Jeanne d’Arc máglyahalált halt. Ha megéheztünk, térjünk be egy bisztróba, és együnk valamit. Például egy ilyen salátát, amihez Rouenben paradicsomot és tojást is adnak.

Kedvet csináltam, ugye?
Térjünk rá a receptre, de Normandiáról biztos mesélek még.
Ez a langyos saláta előételként sok helyen megtalálható az étlapon. Egyszerű, laktató, a dióolajat és a francia almaecetet ne hagyjuk ki belőle!

Ez a recept az idei Tour de France kerékpáros körversenyének konyhai változatára, a Tour de Serpenyő-re készült.

Meleg kecskesajtos pirítós szalonnás, diós, almás salátával
Meleg kecskesajtos pirítós francia szalonnával, dióval és almával

(Salade de fromage de chèvre, aux lardons, pommes et aux noix)

4 maréknyi zöld vegyes saláta
200 g húsos szalonna (lardons)
2 db alma
2 marék dió
8 szelet baguette
kevés olívaolaj
100-120 g kecskesajt
A vinaigrette-hez
5 ek dióolaj
2 ek almaecet
1 tk francia mustár
feketebors

A salátát előkészítem és falatnyi darabokra vágom. Az almát nyolcadolom és vékonyra felszeletelem. A diót érdemes szárazon megpirítani, de nem szükséges – viszont úgy finomabb lesz. A szalonnát apró kockákra vagy csíkokra vágom és kiolvasztom. Ha kiizzadt, leszűröm róla a zsírt.

A hozzávalókból salátaöntetet keverek. Sót nem kell beletenni, mert a szalonnától elég sós lesz a saláta.
Egy serpenyőben felhevítek egy kevés olajat és enyhén megpirítom benne a kenyerek egyik oldalát. Közben a sütőt előmelegítem 80 °C-ra. Sütőpapírra fektetem a kenyereket, ráteszek egy kevés kecskesajtot és néhány perc alatt felforrósítom, de úgy, hogy még nem folyjon.
Egy tálba teszem a saláta hozzávalóit és összekeverem az öntettel. Tányérok
ra szedem és mellépakolom a forró sajtos kenyeret.
4 személyre /

jún 122012
 

A gyors-finom-egészséges reggelik kategóriában verhetetlen lesz, ráadásul ezerféleképpen variálhatjuk.
Másfél hét után találtam a hűtőben egy doboz túrót és néhány gyümölcsöt is (a zöldségekről most mélyen hallgatok, de azóta sikerült mindet megmentenem).

Szemes túró fűszeres naranccsal
Fűszeres-narancsos szemes túró

200 g szemcsés túró (cottage cheese)
1 tk Muscovado vagy barna nádcukor
1 tk méz, agáve- vagy egyéb szirup
1 kisebb narancs
1 tk mogyoró- vagy dióolaj
kevés őrölt fahéj (vagy más fűszer)
1 ek crème fraîche (vagy tejföl, tejszín)
1 ek házi baracklekvár
csipet só

bazsalikom

A narancsot meghámozom, karikára vágom és negyedelem.
Egy mélytányér aljára rásimítok egy réteg túrót. Megszórom a barna cukorral és ráfektetem a narancsdarabokat és ráöntöm a levét is. Locsolok rá egy kevés olajat és szirupot és megszórom fahéjjal vagy egyéb fűszerrel.
A maradék túróhoz keverem a tejfölt, a baracklekvárt és egy csipet sót. A narancsok közé teszem a halmokat, ízlés szerint megszórom még egy kevés barna cukorral.
Tálalásnál tépkedett bazsalikomlevéllel is megszórhatjuk.
1 reggeli adag /

jún 012012
 

Szerintem azóta ismerem a Szega sajtboltot, amióta létezik. Amikor a legtöbb boltban a trappista, mackósajt és a magyar edámi mellett még alig lehetett színvonalas sajtot kapni, a Szega már hihetetlen sajtválasztékkal büszkélkedett. Nem csoda, hogy rákaptunk. Azóta egyéb ínyencségekkel is bővültek, kiváló minőségű olajok, ecetek és fűszerek is várják a vásárlókat.

Most a Szega receptversenyt indított, és bár ritkán veszek részt ilyen megmérettetésben, most képtelen voltam ellenállni. De hisz minek is? A Szega szinte rámszabta ezt a versenyt, vétek lenne kimaradnom!

Többek között ezt a Munster sajttal készült rakott tojásos nokedlit készítettem, kissé merész köntösben, de szeretem ezt a sajtot, mert igazi kihívás, markáns íze mindent elfed, nehéz belőle olyan ételt készíteni, hogy a többi hozzávaló is érvényesüljön. De többek nem is mondok, tessék csak kipróbálni.

Több recepttel is szeretnék pályázni, erre, és a többire is lehet szavazni a Szegafoods facebook-oldalán a Receptversenynél ! Ha tetszik, köszönöm a szavazatokat!

Rakott tojásos nokedli Munster sajttal és dióolajos salátával
Rakott t
ojásos nokedli Munster sajttal

3 db nagyméretű tojás
½ tk tengeri só
200 g búzaliszt (BL-55)
néhány ek tej
1 ek olaj
3 salottahagyma
120 g zöldborsó
kb. ½ tk füstölt só
120 g Munster Gérome sajt
2 tojás
8 ek házi tejföl
steakbors
1 ek almás balzsamecetkrém
4 kis marék madárbegysaláta
2 k dióolaj

Az olajon néhány perc alatt megpirítom a zöldborsót. A salottákat hajszálvékony karikákra, a sajtot vékony csíkokra vágom. A salátát megmosom, levágom a gyökereket és salátacentrifugában leszárítom.
A nokedlinek felteszem a vizet.
A sütőt előmelegítem 180 °C-ra.

Elkészítem a galuskát. Egy tálba feltöröm a tojásokat és villával kissé felverem. Beleteszem a sót,  majd annyi lisztet keverek bele, hogy galuskatészta állagú legyen. Néhány kanál tejjel lazítom. A felforrt vízbe apróbb szemű galuskákat szaggatok, majd ahogy feljönnek a víz felszínére, egy szűrőkanállal kiemelem és tálba teszem. Hozzáadom a zöldborsót, a salottát, füstölt sóval ízesítem és jól átforgatom.
Kivajazok egy tűzálló tálat, egyenletesen beleteszem a zöldborsós galuskát. A tojásokat villával felverem, beleforgatom a sajtdarabokat és a balzsamecetkrémmel ízesítem. A galuska tetejére simítom és a sütőben 20 percig sütöm, amíg a sajt megolvad. A salátát átkeverem egy kevés tengeri sóval.
Közben a tejfölhöz keverem a füstölt sót. A nokedlit tányérokra szedem, köré csorgatom a tejfölt és megszórom steakborssal. Mellé teszek egy-egy kupac salátát (közvetlenül előtte sóval érdemes átforgatni) és rácsöpögtetek egy kevés dióolajat.
4 kisebb adag /

ápr 272012
 

Volt egyszer nálunk egy olyan időszak, amikor túlzás nélkül mondhatom, hetente kétszer céklacarpaccio volt a vacsora egy része. Ennek nem elvetemült és semmi másban ki nem élhető sznobizmusunk volt az oka, csupán az, hogy a férjem rájött, ezzel ő is prezentálni tud nekem egy villantós, de egyszerű vacsorát.
Feltétel, hogy mindig legyen a hűtőben, de legalábbis a fagyasztóban készre sült cékla (részletes leírás ITT), innentől kezdve gyerekjáték a dolog. Ő pedig gyalul, kever, felvág és locsol, azután jól bezsebeli a dícséreteket. Meg is érdemli!
Bárki utána csinálhatja, a siker nem marad el! A rávalókat érdemes egy idő után váltogatni, ez a mostani dióolajjal készült és szezonálisan medvehagymás lett, de a későbbiekben mutatok még többet is.

Szalonnás céklacarpaccio medvehagymával és parmezánnal
Céklacarpaccio diós dresszinggel, sült szalonnával és medvehagymával

3 közepes db sült cékla
1 közepes db salottahagyma
kb. 100 g húsos szalonna, csíkokban kisütve
8-10 levél medvehagyma
1 kis csokor petrezselyem
parmezán forgácsolva
A dresszinghez
3 ek (
hidegen sajtolt) dióolaj
1,5 ek szőlőbalzsam (vagy érlelt borecet)
1 mk méz / édesítő
kevés dijoni mustár
só, feketebors

A főtt, de még inkább sült céklát egészen vékonyra legyalulom. A hozzávalókból salátamártást keverek (kisebb csavaros üvegben, vagy bögrében, mini habverővel) és egy laposabb tálon óvatosan átforgatom benne a céklalapokat.
Közben csíkokra vágom a szalonnát és kisütöm. A medvehagymát és a petrezselymet megmosom és megszárítom. A medvehagymát nagyobb darabokra, a petrezselymet apróra vágom és összekeverem. A salottát vékony karikára vágom vagy gyalulom.
Egy nagy tányérra egymásra lerakom a cékladarabokat, közben lecsöpögtetem. Ráteszem a kisült szalonnacsíkokat, megszórom a salottával és ráhalmozom a zöldet. Meglocsolom a maradék mártással és ráforgácsolom a parmezánt.
2 személyre

Már 262012
 

Még télen, borozáshoz készült ez az előétel, néhány ciabatta, egy nagy tál olívabogyó és sült paprika társaságában. Mivel Húsvét-hangulata van már a világnak – és ennek a képnek is -, rájöttem, milyen finom kis előétel lehet ez a húsvéti asztalon. Az egyszerű, pácolt mozzarellagolyókat változtattam meg. Nem nagy dolog, tálalásnál ugyanis a kapribogyók mind leültek a tál aljára, erre fogtam magam, leszűrtem és átturmixoltam az egész pácot. Sűrűbb, finomabb szószt kaptam (a dióolaj is ekkor került bele), a társaságban mindenki oda volt, ezért megosztom itt is.
Nem kizárt, hogy nálunk is asztalra kerül Húsvétkor.

Petrezselmyes-kapribogyós mozzarellagolyók
Petrezselymes-kapribogyós pácolt mozzarellagolyók

(Bocconcini di mozzarella con capperi e prezzemolo)

1 kg mozzarellagolyó (lében, 500 g tisztán)
100 ml / 6-7 ek extraszűz olívaolaj
30-40 ml / 2-3 ek dióolaj (hidegen sajtolt)
30-40 ml / 2-3 ek frissen facsart citromlé
kevés reszelt citromhéj (opcionálisan)
kevés fehér balzsamkrém (opcionálisan)
só, bors
2 ek kapribogyó
2 maréknyi / 1 csokor petrezselyem

A mozzarellagolyókat egy szűrőben lecsöpögtetem és beleteszem egy nagyobb zárható üvegbe vagy dobozba.
Az olajat egy nagyobb csavaros üvegbe teszem, beleöntöm a dióolajat, a frissen facsart citromlevet, balzsamkrémet, sózom és borsot tekerek rá, majd alaposan összerázom. Érdemes megkóstolni, legyen harmonikus, de ne legyen még túl savas. Ráöntöm a sajtgolyókra.
Egy-két napra behűtöm, de ha csak pár óránk van, az is elég kell hogy legyen. Közben érdemes néhányszor átforgatni az üveget.

Ezután egy másik edénybe teszem a sajtgolyókat – a legegyszerűbb a levet átszűrni egy magasfalú pohárba, amiben pürésíteni fogunk, a mozzarellát meg visszatehetjük az üvegbe.
A kapribogyót szűrőben folyó víz alatt alaposan leöblítem. A petrezselyem nagyobb részét lecsipkedem, mindkettőt hozzáadom a mártáshoz, reszelek bele citromhéjat és az egészet pürésítem. Ezután egy finom szűrőn átszűröm, hogy a megmaradt mártás ne tartalmazzon nagyobb darabokat. Ízesítem, mehet bele só, vagy olaj és citromlé is. Visszaöntöm a mozzarellagolyókra és lefedve felhasználásig tárolom.
A páclével együtt tálalom és megszórom egészen apróra vágott petrezselyemmel.
6-8 fős előétel lesz belőle

dec 112011
 

Tagliatelle aszalt paradicsommal és dióolajjal
(Tagliatelle ai pomodori secchi e olio di noci)

160 g tagliatelle
1 ek extraszűz olívaolaj
1 db salottahagyma
1 ágacska rozmaring
kb. 40 g aszalt paradicsom
1 bő tk kapribogyó
1 nagy löttyintés (úgy fél deci) száraz marsala – vagy egyéb száraz fehérbor
4 ek hidegen préselt dióolaj
parmezán a tetejére


Először egy kis tálkába teszem az aszalt paradicsomot és annyi vízzel felöntöm, amennyi ellepi. Egy óráig – de sürgős esetben is legalább egy fél órát hagyom pihenni.
Egy lábasban felhevítem az olajat és üvegesre pirítom benne az elfelezett és vékonyra vágott salottahagymát és a rozmaringágat. Akkor hozzáadom a kanállal kiszedett aszalt paradicsomokat és a vízzel alaposan leöblített kapribogyóval együtt hozzáteszem a hagymához. Hozzáöntöm a marsalát és alacsony lángon, néha kevergetve párolgatom. A végén kiveszem a rozmaringágat.
Közben al dente kifőzöm a tésztát. Ha kész, szűrővel kiveszem egy tálba, rászedem a paradicsomos masszát, hozzáöntöm a dióolajat és alaposan átkeverem.
Sózom és borsozom.
Tányérokra szedem és megszórom reszelt parmezánnal.
2 személyre

okt 262011
 

Biztos sok mákos receptet nézegettem mostanában, de pár napja hirtelen rámtört a mák utáni vágy. Mivel roskadásig járunk a szőlőben, egyik este vacsorára egyszemélyes palacsintákat ütöttem össze. (Egyeseknek azért nem árt előtte egy saláta.) Kisebb serpenyőben vastagabbra süthetjük, akkor jó harapható kis darabokat kapunk. Természetesen sima búzaliszt is megteszi, de a tönkölyliszttel, főleg a teljeskiőrlésűvel olyan igazi őszies íze lett.
Még szőlőmagozással együtt is készen vagyunk negyed óra alatt.

szolos_makos_palacsinta1

Szőlős-mákos palacsinta

1 db tojás
30 g teljeskiőrlésű tönkölybúzaliszt (TGL 300) *
2 késhegynyi sütőpor
2 csipet só
1 ek méz (vagy juharszirup, agávészirup, esetleg barna nádcukor) *
1 ek dióolaj
50 ml tej (3,5%-os) *
1 tk növényi olaj
A tetejére
100-120 g szőlő, magozva
1 – 1½ ek darált mák
1 tk barna nádcukor
*

A palacsintatésztához egy keverőtálba feltöröm a tojást és beleszórom a lisztet, a sütőport, sót, édesítőszert és az olajat. Simára keverem, majd beledolgozom a tejet is és rövid időre állni hagyom.
A szőlőt megmosom, félbevágom és kimagozom. A mákot a cukorral megdarálom.
Egy 20,22 cm Ø serpenyőt épphogy kiolajozok és vágott felükkel lefelé belefektetem a szőlőszemeket. Közepes hőfokon felhevítem a szőlőt, néhány perc múlva elkezd karamellizálódni. Ekkor ráöntöm a palacsintatésztát, forgatva szétoszlatom a serpenyőben és néhány perc alatt félkészre sütöm. Mikor már barnul a széle, de a közepe még nyers, egy lapáttal óvatosan átfordítom és csupán néhány pillanatig sütöm a szőlős felét is.
Ha kész, azonnal  tányérra csúsztatom a palacsintát és bőven megszórom a cukros mákkal.
1 személyes palacsinta / 638 kcal / 36,2 g zsír / LF30: 51,1 %

szolo_serpenyoben_1

* Változatok:
Hogyan tedd gluténmentessé? – Cseréld le a búzalisztet gluténmentes lisztre, használj mandula- vagy gesztenyelisztet.
Hogyan tedd tejtermékmentessé? – Cseréld le a tejet kókusz- vagy magtejre.
Hogyan tedd paleóvá: –  Cseréld le a búzalisztet mandula- vagy gesztenyelisztre, a mézet természetes édesítőre, a tejet kókusz- vagy magtejre.
A szőlő magas CH-tartalmú, esetleg ezt is helyettesítsd meggyel vagy szilvával.

jan 212011
 

Gyors vacsora, ennél sokkal többet nem is tudok hozzátenni. A gyorsaság ez esetben nem is a kezeknek szól, hanem a fűszer javára írható. A cajun fűszerkeverékben ugyanis már minden benne van, só is, hagyma is, már csak meg kell benne forgatni a húsdarabokat és megvárni, míg kisülnek. Közben van idő beszippantgatni az illatokat, vagy elkészíteni egy szintén gyors alávalót.
A 3. és a 4. perc között még arra is van időnk, hogy felnyissunk egy üveg gyümölcsösebb (száraz) fehérbort, kell is majd, hogy ráloccsintsunk egy keveset a húsra.
A vaníliás radicchio Gabától származik, a kettő együtt pedig, vagyis a cajun csirke és a radiccho – bár messzebbre nem is lehetnének egymástól – egy rendkívül élvezhető párost alkottak.

Cajun sült csirke vaníliás radicchioval
Cajun-fűszeres sült csirke vaníliás radicchioval

A csirkéhez
1 db csirkemell
2-3 ek olívaolaj
1 nagy ek cajun fűszerkeverék
½ pohár fehérbor
A radicchiohoz
1 ek dióolaj / makadámdióolaj (hidegen sajtolt)
1 db salotta
1 közepes fej trevisoi radicchio
1 mk porcukor *
1 tk vaníliakivonat (pl. Nielsen-Massey)
só, bors frissen őrölve
kevés fehér balzsamkrém / lágy szőlőbalzsam
extraszűz olívaolaj

1. A csirkemellet nagyságától függően négy-hat nagyobb darabba vágom. Egy tálban összeforgatom az olívaolajjal és a cajun fűszerkeverékkel, jól bemaszírozom a húsba és lefedve legalább egy órát hűtőben állni hagyom. Utána kiveszem és fél órát szobahőmérsékleten tartom. Akinek nincs ennyi ideje, az sütésig hagyja lefedve a pulton.
2. Felhevítek egy serpenyőt és beleteszem a csirkemelldarabokat. Közepes hőn átpirítom őket, a pácoló tányért felöntöm egy kevés borral, beleöntöm a húshoz és még néhány percig forralom. Az egész ne legyen több tíz percnél, már készen is van. A húst kivéve melegen lehet tartani és az alatta lévő mártást kicsit beforralni, de nem szükséges.

Közben elkészül a radicchio.
3. A dió- vagy makadámdióolajon alacsony hőmérsékleten üvegesre fonnyasztom a csíkokra vágott salottahagymát. (Hidegen préselt dióolajat ne hevítsünk magas hőfokon!) Közben leszedem a radicchio külső levelét, a torzsát kivágom és egészen vékony csíkokra vágom. Rádobom az éppen hogy pirulni készülő hagymára és néhány percig kevergetve pirítom. Sokáig ne hagyjuk a tűzön, mert szétfonnyad, ahogy elveszti a színét, már jó is.
A lábos aljáról elhúzom, az alját megszórom egy kevés porcukorral, hogy picit rákaramellizálódjon. Összeforgatom a radicchioval, rálocsolom a vaníliát, (házi készítésű vaníliás cukor, vagy vanília kikapart magjai) viszonylag erősen sózom, borsozom és balzsamkrémet (vagy lágy szőlőbalzsamot), majd bővebben olívaolajat locsolok rá.
Az egész viszonylag erőteljes, de harmonikus ízű legyen.
4. A csirkemellet ferdén szélesebb szeletekre vágom, a radicchiora fektetem és meglocsolom a hús mártásával.
2 személy részére

* Változatok:
Hogyan tedd paleóvá: –  Hagyd el a porcukrot, vagy használj kókuszvirágcukrot a karamellizáláshoz.

okt 132010
 

A külső szemlélőnek csak az tűnhet fel, hogy majd két hete nem írtam semmit, az is egy háromhónapos receptről szólt. Ha valaki hiányolna, igen, az utóbbi időben kicsit sűrű volt az élet. Ilyenkor kénytelen vagyok háttérbe szorítani a blogot, pedig nagyon hiányzik. A Dalla cucina az életem szerves részévé vált és lehet, hogy ezek olyan mondvacsinált, nagy szavaknak hangzanak, pedig higgyétek el nekem, nem azok.

Nagyon lehet ám szeretni egy ilyen kis blogot, sokat nőttem vele, pedig bukdácsoltunk is együtt eleget. Mára igen jó egyetértésben vagyunk egymással, ő sem vár el tőlem semmit, én sem tőle, azt adjuk egymásnak, amink van. (Egyébként épp ma volt egy kis eszmecsere ez ügyben a facebook-on, érdemes elolvasni Napmátka gondolatébresztő bejegyzését is.)
De hogy szavamat ne felejtsem, vannak viharosabb időszakok is, amikor a hobbi (tessék, szegény kis blogot lehobbizálom, na de ilyet!) – bármi fájó is – de háttérbe szorul.
Ezért úgy döntöttem, hogy az elkövetkező időkben – persze szigorúan visszavonásig -, tompított üzemmódban üzemelek, ami azt jelenti, hogy nagyjából nem lesznek maratoni hosszúságú (magyarán fölöslegesen bő lére eresztett:)) bejegyzések, hanem kizárólag a lényegre szorítkozó, kurta, információs receptleírások. Fogalmam sincs, hogy a beszélőkém hogyan fogja ezen kurtításokat túlélni, hisz igen sok mondanivalóm van mindig, legalábbis én mindig is így éreztem. Persze lehet, hogy Ti ezt örömmel fogadjátok és íme, kiderül majd, hogy az összes szócséplésem csupán saját önmegvalósításom rügye, Ti meg majd jót mosolyogtok magatokban, hogy nahát, végre rövidre fogja magát Mamma, miért is nem rögtön így, szóval ez majd mind kiderül.

Na tessék. Mégse bírok egy épkézláb, egyszerű, rövid bevezetőt megírni. Persze lehet majd ellenkezni meg vétózni mindenféle fórumokon, fogalmam sincs, mennyi hatása lesz. No akkor megpróbálom leírni, milyen lesz az a bizonyos, rövid, egyszerű kis poszt. Remélem, maradtok, hisz még annyi, de annyi mondanivalóm van még!! :) És még mennyi kép, recept a meghajtón:)

“Könnyű vacsora, amit valóban húsz perc alatt össze lehet dobni. Lehet hozzá kenyeret szelni, én most – megmaradt – tortilla chipset tettem mellé, így is nagyon jó lett.”

Na? Így rendben lesz? :)) Annyit még hozzátennék, hogy az áfonyát a kényszer adta, szerencsére igen strapabíró gyümölcs, amely még engem is kibír:), a káposztával való párosítása pedig olyan jó lett, hogy bátran bevetem majd őket. Amúgy tényleg nagyon finom lett, kiegyensúlyozott ízek és csupa egészség. Egy pohár fehérborral remek.

Áfonyás-almás-dióolajos párolt káposzta balzsamecettel
Áfonyás-dióolajos párolt káposzta

1 ek olívaolaj
1 közepes fej hagyma
½ fej zsenge fehér káposzta
1 mk-nyi só
feketebors, frissen őrölve
1 db alma
2-3 ek dióolaj (hidegen sajtolt)
150-180 g áfonya
kevés fehér balzsamkrém
sötét balzsamkrém vagy sűrű balzsamecet

Az olajat egy széles lábasban felhevítem és megpárolom benne a vékony szeletekre vágott hagymát.
Közben előkészítem a káposztát. Leszedem a külső héját, négybe vágom, ék alakban kivágom a torzsáját, hosszában még egyszer elvágom és félcenti szélesre csíkokra metélem. Rádobom a hagymára és bő negyedóráig néha kevergetve közepes hőn pirítgatom.
Sóborsozom, az almát is szeletekre vágom, hozzáadom. Meglocsolom a diólajjal, majd az áfonyát is beleteszem. Úgy is jó, ha frissnek hagyjuk az áfonyát, de úgy is, ha kissé hagyjuk szétfőni, ez esetben lilára festi a káposztát. Mindkettő jó és meg van a létjogosultsága.
Ha állagra kész, átforgatom a fehér balzsamkrémmel és kikerekítem.
Tányérra szedem és sűrű balzsamecettel vagy sötét balzsamkrémmel díszítem.
2 tányérral /

máj 012010
 

Az utóbbi időben szinte minden hónapban végigsöpör valamilyen láz a magyar blogokon. Nem sorolom, mi mindenen akadt már meg a szemem az elmúlt években, most azonban a sült retek az egyik legnagyobb sláger. Nem, ez nem csak a tavasznak szól, ugyanis sütve soha nem találkoztam még vele ezelőtt.

Egyszóval muszáj volt kipróbálnom, ehhez még sem kell annyi idő, mint a még mindig töretlen népszerűségű macaronozáshoz, vagy hogy a pavlovát említsem, az a hullám sem ült el még teljesen.
Kényelmes és egyszerű pavlovát és -szerűségeket gyakran sütök (nincs még a blogon), a macaron-projekt pár évre elnapolva, de a sült retekben megláttam a nagy lehetőséget.
Gyors, fantáziadús és főleg finom. Sütve eltűnik belőle a csípősséget okozó mustárolaj, szelíd, mondhatni semlegesebb ízű lesz, de még szépen ropog és bőséges vitamintartalmát is megtartja.

Nosza, lehet vele kísérletezni, vajjal, különféle olajakkal sütve, zöldfűszerekkel tavasziasítva kiváló köret egy szelet sült hús, de méginkább hal mellé. Én dióval próbáltam és akivel csak kóstoltattam, mindenkinek ízlett. Ebbe is kell egy kis savasság, ezért a túl savanyú (általában 10%-os savtartalmú) citromlé helyett lágy almabalzsamot tettem bele.

Sült diós retek petrezselyemmel
Sült diós retek petrezselyemmel

80 g (2 maréknyi) dió
1 késélnyi vaj
40-45 szem piros retek (kisebb méretű)
só, frissen tekert feketebors
1 ek dióolaj (hidegen sajtolt)
½ db citrom reszelt héja (elhagyható)
1 ek-nyi (jó minőségű) érlelt almaecet (almabalzsam, alacsony savtartalmú)
1 csokor petrezselyem

A retekszemeket levágom a szárról, úgy, hogy mindkét végén maradjon még rajta egy kevés zöldje és szára. Megmosom és szárazra törlöm őket.
A diót egy nagyobb serpenyőben szárazon, többször átforgatva megpirítom, majd kiveszem. Beleteszem a vajat és közepes hőfokon (6/9) néhány perc alatt megpirítom benne a retekszemeket. Félrehúzom, hozzákeverem a citromhéjat, a dióolajat, majd sózom és borsozom. Almabalzsammal savanyítom egy kicsit és alákeverem a felvágott petrezselymet.
3-4 személyre /

Sült retek

ápr 212010
 

Soha ennyi jóvágású, szexis, fesss repülőgépkapitányt nem láttam még, mint mostanság az aktuális helyzet elemzése kapcsán. Csak úgy ömlenek a képernyőről, valami olyan magabiztosságot és biztonságot árasztva, hogy bármikor felrepülnék velük a felhők túlsó oldalára is.

Hogy hogy jön ez ide? A férjem, távol otthonától felhívott ma este 11-kor – épp eme saláta kellős közepén voltam -. és mint már sokszor az utóbbi napokban, elmélyedtünk a hamuhelyzet elemzésén. Két nap múlva hazaérkezik, de hétvégén, ha a hamu is úgy akarja, útra kel a tengerentúlra, és ettől én nem vagyok túlságosan boldog. Akkor nyugszom csak meg, ha San Franciscobol végre bejelentkezik, hogy hello, drágám, itt vagyok:)). De addig végig követni fogom az élő repülőgépradart, és figyelem, hogy moccan-e a piciny repcsi minden percben egyetlenegy milimétert is.

Ez teljesen hülyeség, tudom. Mi már annyi repülős dolgon mentünk át, hogy igazán vehetnénk a dolgot egy kicsit lazábban is.
Volt már, hogy majdnem jégen csúszva újrastartolt a gépünk és majd ezer kilométerrel később landoltunk egy másik befogadó reptéren.
Olyan is volt, hogy nem láttuk a Himaláját és vakrepülésben indultunk lefelé. Az egész gép síri csöndben volt fél órán keresztül, mire végre elértük Kathmandu repülőterének felhő alatti térségét. Az élmény azonban örökké megmarad. Vakító napsütésben láthattuk a Mount Everest csúcsát! Nem tudnám azonban visszaadni azt a sóhajt, ami akkor végigszaladt a piciny gépen, amikor megpillantottuk a kétsávos kifutópályát.

De mesélhetnék arról is, hogyan repültünk Havannából Trinidadba. Három, igazán jóvágású, napbarnított negyvenes, napsütés, fehér ing, kék karimás sapka, Ray-Ban-szemüveg, pilótatáska (a mai napig nem tudom, minek), és be a 12-fős propelleres kis masinába. Trinidad gyönyörű, sok cukormázépület, meg miegymás, cukornád, rum, szivar és piac, na és akkor vissza Havannába. Azzal a kis repülővel, amiről azt mondta valaki, hogy még egészen fiatal, alig van csak harmincéves, bár a szovjet anyagellátás egy kissé akadozik. Azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mit értsen ez alatt.

Voltak kalandos hazatéréseink is. Nápolyban például szép nyugodtan elmentünk reggelizni és már csak a szállodában vettük észre, hogy épp lekéstük a repülőt. Végül is csak néhány kellemes órát töltöttünk a nápolyi reptéren, aztán irány haza, autókölcsönző, autópályák hosszú kilométerei, mire végre hazaértünk. Az egész hazaút háromszor annyiba került, mint maga Nápoly, beleértve Caprit is.

Voltunk légörvényben, amíkor a gép akár száz métert is süllyedhet egyszerre, hát nem egy kellemes élmény, az biztos. Egy csésze forró kávét kiöntöttem már így a fehér nadrágomra, azóta sohasem veszek fel repülőútra fehér holmit:) Soha nem féltem a repüléstől, de a himalájai utunk után egy kicsit jobban kapaszkodtam a férjem kezébe.

Az egyik legmegrázóbb repülős élményem azonban a földön ért, egy adott, itt meg nem nevezendő ország repülőterén. Nem részletezném, a lényeg az, hogy valószínűleg szemtanuja voltam (voltam??), hogy a gépre illegális dolgokat akartak felvinni. Mondom, a történet igggen hosszú, elég az hozzá, hogy az utunkat – már a beszálló kapunál – megszakítottuk, mivel ott helyben, felszállás előtt tíz perccel közöltem a férjemmel, hogy én ERRE a gépre bizony nem szállok fel. Nem is szálltam.
Nem volt olcsó ez a hazajutásunk sem, de a történet az egész életünket megváltoztatta.

Nem sokkal utána mesélte valaki, hogy a repüléstől való félelmet nem lehet elvenni igazán, legyen az a pókoktól való félelem, sötétség vagy a tenger mélysége. Ha valami valóban kockázatos, akkor jár a félelem. Márpedig a repülés – az.
Fogalmam sincs, hogy mitől, hogyan, valami megkattant bennem és ettől kezdve már soha nem féltem a repüléstől.

Akkor térjünk vissza újra a salátánkra. Szerintem én már mindig erre a cikóriasalátára fogok gondolni diómártással, ha a férjem éppen repül. Nem tudom, ez már csak pusztán asszociáció lesz.
Persze, ha már nélkülem kel útra az Óceán túlfelére, akkor hoznia is kell valamit! Kértem jó néhány Mario Batali szakácskönyvet, meg persze két, pontosan meghatározott típusú Levis farmert, amiket mindig a Levis Store-ban szereztünk be, potom harminc dollárért (tessék csak irígykedni, hú, ezeknek már előre örülök:), meg persze az eredeti vaníliakivonatnak, meg végre egy komplett cup-os mérőkészletnek, tudja is a fene, hogy miért nem akartam én eddig ilyet ….. na jó, nem is sorolom tovább, mi mindent szeretnék még.

Szóval a recept, az a repülős.
Cikória, (Terebess) ez maga a megtestesült egészség, de tényleg! Felfedezése a véletlen műve volt, Belgiumban egy kertész arra lett figyelmes, hogy a pincéjében a cikóriagyökér új, friss hajtást eresztett. Addig kísérletezett vele, míg végül az 1800-as évek második felében hivatalosan is bemutatták.
Tele van vitaminnal, folsavat, káliumot, kálciumot és magnéziumot is tartalmaz, bétakarotintartalma pedig alig marad el a sárgarépáétól. Étvágygerjesztő hatású, serkenti az emésztést és az anyagcserét is. Intibintartalma miatt, ami a kesernyés ízéért felelős, akár gyomorkeserűként is használható. Nehéz, zsíros étkezések után elég, ha elrágcsálunk néhány levél cikóriát és nem kell már a Bilagit.

Az enyhén kesernyés íze olyan, akár a radicchio-é, és éppen ez benne a jó. Ha valaki nem szereti, vágja ki a torzsát, ez tartalmazza ugyanis a legtöbb kesernyés illóolajat. Bár szerintem kellő ellensúlyozással igazán élvezhetővé válik. Mondjuk számomra natúron is az, tényleg nagyon finom!

Felbontottam hozzá egy üveg rozét, egy általam nem túl kedvelt Sangiovese-t, de lám, a két íz teljesen egymásra talált. Az Il Poggione egyetlen rozéja tartalmaz némi kis kesernyés felhangot (vagy csak nekem tűnt úgy??:), így remekül illett a kesernyés cikóriához.
És hogy miért a sárgabarackmag? Egyszerű! Nem volt otthon dió! Így utólag a barackmag eszméletlen jól mutatott, a férjem épp akkor telefonált, mikor pirítottam a magokat, a többit meg egyszerűen elmajszoltam a snájdig repülőkapitányok bámulása közben :)

Zsiráfos kép forrása: Airplane-Window-Pictures

Almás cikóriasaláta dióolajjal és pirított sárgabarackmaggal

Almás cikóriasaláta pirított sárgabarackmaggal

3 db (kb. 360 g) fehér cikória
2 db alma
1 db salottahagyma
2 marék (60 g) sárgabarackmag
A dressinghez
4 ek dióolaj, hidegen sajtolt
2 ek extraszűz olívaolaj (gyümölcsösebb fajta)
3 ek szőlőbalzsam (kb. 5% savtartalmú)
1 cm-nyi gyömbér reszelve
2 tk méz (most levendulaméz)
só, feketebors

1.  A cikóriát megmosom, papírtörlővel leszárítom, lefejtem a külső héját és kivágom a torzsát. Néhány lehántott levelet félreteszek a tálaláshoz. Kettébe vágom és lehetőleg hajszálvékony szeletekre szelem. Az almát megmosom, nyolcadokba, majd vékony szeletekre vágom. A salottahagymát szintén hajszálvékonyra szelem.
2.  Az egészet egy nagy tálba teszem. Közben kikeverem a dressinget, kóstolgatom, hogy elég édes-sós-savanyú-e. Úgy jó, ha markáns az íze. A dressinget összekeverem a salátával és fél órára állni hagyom.
3. Közben egy kisebb serpenyőben szárazon, közepes hőfokon (5/9) megpirítom a sárgabarackmagokat. Többször rázogatom, hogy ne égjen le, jó 10 perc alatt készen is van.
4.  Tányérra teszem a leveleket, csöpögtetek rá egy kevés mártást. Melléteszem a jól átforgatott salátát és megszórom a még meleg, pirított sárgabarackmaggal. Borsot tekerek a tetejére és meglocsolom egy pici olívaolajjal.
2 személyre /  

ápr 102010
 

Régóta észrevettem már magamon, hogy ha rákattanok valamire, azzal sodorni kezd az ár. Nem tehetek róla, viszi a kezemet, nem is tudnék ellenállni.
Ez a saláta a répamániám derekán született, pedig a sárgarépa nem kimondottan az a fajta zöldség, amiért éjszaka, suttyomban leosonva feltépi az ember a hűtő ajtaját, hogy neki bizony répasaláta kell. Az már elég kúl lenne, ha mondjuk nyúlszapukára, vagy éppen zsomborlevelű csucsorra fájna a fogam, de hát nem, a sárgarépa nem egy trendi dolog, de nekem épp ő hiányzott.

Két kiló sárgarépát elpusztítottam három nap alatt, ez azért már mond valamit, nem? Azért azt nem szeretném tudni, mit mondanak erre az orvosok, vagy éppen a lélekbúvárok. Egyszerűen jólesett.

De még jobban esett hozzá az a temérdek petrezselyem, amit belapátoltam hozzá és mellé.
A petrezselyemhez való kötődésem első tünetcsoportját pár éve vettem észre magamon. Nem úgy van ám a dolog, hogy mindenbe teszek egy kis petrezselymet, és kész. Neeem!! Az igaz, hogy szinte mindig van otthon petrezselyem, ha pedig nem lenne, bármikor kapok a sarkon, akár este is. Szórom is mindenre, de ez a normális.
A dolog azonban úgy van, hogy marékszámra teszem én mindenbe, mindennek a tetejére. Nem is csak úgy rászórva, hanem sokat. Egyszerűen végtelenül szeretem azt az összetéveszthetetlen, friss, üde, kissé kesernyés, picit csípős petrezselyemízt, ahogy szétroppan a fogaim között. Ha petrezselymet vágok föl, először a kisebb, vékony ágakat lecsippentem a vastag száráról, az már felhasználható. A petrezselyem magában nem túl illatos, szinte teljes mértékben szagtalan, de felvágva felszababulnak a rostokba rejtett illóolajak, és nagyon finom illatot árasztanak magukból. Petrus vágásánál jó pár szárat tömködök a számba is, és – ha éppen nyitva van -, fehérborral locsolgatom. A számban. Igen, a petrezselyem remekül párosul az élénk, üde borral.
Végtelenül szeretem az olyan salátákat, mint a tabouleh, ami ugye szinte CSAK petrezselyemből áll, vagy az olasz gremolata, ami szintén csupa-csupa petrus, meg még kicsit ez meg az. A petrezselyempestot is jobban kedvelem, mint az eredeti bazsalikomosat, a petrezselyem-cimkém pedig, mint zöldfűszeres hozzávaló, egyértelműen vezeti a ranglistát. Aki megnézi a képeimet, a legtöbben mindig van petrezselyem is. Valójában ennél sokkal, de sokkal többet teszek rá, de hát úgy mégsem lehet lefotózni, hogy csak egy nagy, zöld petruspacát látsz a képeken:).

A petrezselyem friss korianderrel elvegyítve pedig egyenes fantasztikus! Pici egzotikum a klasszikussal vegyítve remek párost alkot. Gyakran keverem őket, ennek pedig egyszerű oka van: a petrezselyem önmagában kevés, bármennyire is szeretem, kell hozzá még némi izgalom. A koriander viszont már túl sok, a kettő együtt – maga a tökély! Aki viszont nem szereti a koriandert, annak egy apró tipp: úgy is nagyon jó lesz, ha épp csak pár levél korianderrel vegyítjük a petrezselymet, máris érezzük azt a pici többletet.
Apró megjegyzés a magyar petrezselyemcsokorról: fogalmam sincs, hogy hazai piacokon, zöldségesnél miért árulnak olyan csenevész csokrokat. Ha kezembe veszek egy csokor összekötözött petrezselymet, ne férjen el a markomban! Az úgy a jó!
Szóval én magyar csokornagyságra írtam a receptet, de akár ennél is többet vehetünk. Úgy lesz az igazi! Hisz tavasz van!!

A sárgarépához most frissen vagdalt gyömbért tettem, hihetetlen üde és finom egyveleg lett, érdemes kipróbálni!

Korianderes-petrezselymes sárgarépakehely dióval
Korianderes-petrezselymes sárgarépakehely

300 g sárgarépa (tisztán mérve)
2 cm gyömbér, reszelve, vagy durvára vágva
20 g dió, durvára törve, pirítva
1 csokor (kb. 50 g) petrezselyem
1 csokor (kb. 50 g) koriander
A dressinghez
2 ek narancslé (lehetőleg frissen facsart)
1 szűk ek almabalzsam
2 ek olívaolaj, extraszűz
1 ek dióolaj
só, bors

A sárgarépát julienne-re reszelem és beteszem egy tálba. Hozzáteszem az apróra vágott vagy lereszelt gyömbért. Összekeverem a dressinget, kerekre ízesítem és a salátával elvegyítve jó félórát állni hagyom.
Közben megpirítom a durvára vágott diót és felvágom a zöldfűszereket.
Egy pohár aljára teszem a répasalátát, ráhintem a diót, bőven megszórom az összekevert zöldekkel, majd az egészet még egyszer megismétlem. A tetejére csorgatok egy kevés salátadressinget.
4 pohárnyi / 

Sze 272009
 

Ha azt mondanám, hogy nem villanyozott fel a VKF! legújabb kiírása Trinity virtuális tollából, akkor nem mondanék igazat. Azonnal magaménak is éreztem, hisz a konyhámban mindig kéznél van egy-egy borosüveg, amiből szinte minden ételhez, amit főzök, hozzálöttyintek egy keveset. És nem is csak bort. Érzéssel, megfelelő finesszel, finoman adagolva fűszeresebb lesz tőle a étel. (na tessék, mennyi f-bötű:)
És ha már itt tartunk, hadd mondjam el, hogy nem, egyáltalán nem bánom az olyan észrevételeket, hogy nahát, Mamma, itt már megint annyi alkohol folyik a konyhában, meg hogy nálad mindig ennyire tele van a bárszekrény, szóval nem, egyáltalán nem leszek ezektől lelkibeteg, szépen meg is válaszolom őket.
Egyszer, ha majd tengernyi időm lesz, írok is egy jó hosszú posztot arról, hogy miért és hogyan főzzünk alkohollal, mert az ugye nagyon jó. Fejben már rég megvan, amíg eljutok a billentyűkig, az eltart egy darabig.

De addig is folytatnám a sort.
Nem nőttem föl szőlős vidéken, azon kívül, hogy nagyapám szegény irdatlan rossz “piros” bort állított elő magának meg a családnak a kertben termett szőlőből, nemigen van gyerekkori emlékem a borokról. Gimnáziumi tanéveim legelejét viszont annak rendje és módja szerint szürettel töltöttük. Soha, de azóta se soha annyi szőlőt nem ettem, mint akkor, abban az egy hétben. Versenyeztünk, melyik csapat szedi a legtöbbet, a fizetséget pedig önkéntesen valamilyen szociális célra ajánlottuk fel. Szüret közben kilószámra tömtük magunkba az édes szőlőszemeket, és mivel girhes suhancleányzó voltam, sikerült is némi túlsúllyal hazagurulnom. Egyedüli rossz emlék a hajnali fél hatkor a folyosókon teljes hangerővel felhangzó Boney M. Gotta go home című száma volt, akinek van erről némi emléke, tudja, mire gondolok.

Szőlőt szívesen használok sós, húsos ételekhez is, élvezetes kontrasztot alkot a fűszeres hús az édeskés, ízekkel teli szőlővel.
Ennek a salátának leginkább az az érdekessége, hogy a májat szőlőmagolajban sütöttem ki. Stílusos, nem? A hidegen préselt szőlőmagolaj igen értékes holmi, finom is, de sajnos drága is. Magas a többszörösen telített zsírsavak aránya, viszont ez az egyetlen természetes, hidegsajtolású olaj, amivel sütni is lehet. Árát pedig az indokolja, hogy egyetlen liter olajat 50 kilónyi szőlőmagból tudnak csak mechanikus úton kisajtolni.
Ezt az olajat használtam a salátamártáshoz is, ízben nagyon jól harmonizál vele a dióolaj, és persze az alma is.
A képen látható adag kevés pirított házikenyérrel már főételnek is beillik, bár én a sorban előételnek szánom, mert lesz még hús és szőlős desszert is.:)

sult_borjumaj_salata_szolo1

Szőlőmagolajban sült szőlős borjúmáj zöldsalátával és pirított dióval

½ fejnyi fodros tépősaláta (lollo rosso és biondo)
100 g madárbegysaláta
1 nagy maréknyi dió
400 g borjúmáj
kevés liszt
2 ek szőlőmagolaj, hidegen préselt
1-2 ek száraz marsala (esetleg Tokaji szamorodni, vagy száraz vermouth)
kb. 200 g fehér szőlő
A dressinghez
2 ek dióolaj
2 ek szőlőmagolaj, hidegen préselt
2 ek almabalzsam (vagy nagyon jóminőségű almaecet)
pici (gesztenye)méz, ízlés szerint
só, bors frissen tekerve

1.  A salátákat leveleire szedem, megmosom, falatokra tépkedem, a madársalátát szintén megtisztítom és az összeset kicentrifugázom. A salátamártás hozzávalóit összekeverem.
2.  A szőlőt leszemezem, megmosom, hosszában félbevágom és kipöckölöm a magjait.
3.  A májat megmosom, papírtörlővel leitatom és az esetleges erektől megtisztítom. Kevés liszttel megszórom, ráklopfolom és picit megrázva leporolom róla úgy, hogy hajszálvékony réteg maradjon rajta. Egy serpenyőben felhevítem a szőlőmagolajat és a májat közepesnél magasabb hőfokon mindkét oldalán néhány perc alatt megsütöm. A vége felé hozzálöttyintek egy kevés marsalát és miután gyorsan elsistergett, mellédobom a szőlőszemeket is. Egyet rázok a serpenyőn és kész is. Enyhén sózom a májat, azután felhasználásig lefedem.
4.  Közben a diót szárazon megpirítom, hogy kissé színt kapjon.
5. A salátát összeforgatom a mártás nagy részével és lapos tányérokra halmozom. A májat éles késsel szeletekre vágom, ráültetem a salátára és közben borsot is tekerek rá. Köré szórom a szőlőt és a diót is, a maradék mártást pedig a máj tetejére csorgatom.
2 személyre /

Júl 082009
 

Hónapokig tervezgettem, milyen is lesz a narancslében kifőzött tésztám. Érzésre úgy gondoltam, az ilyen csakis remek lehet, és tényleg, az eredmény láttán az összes aggályoskodásom egy villanás alatt elpárolgott. Hihetetlen gazdag és finom tészta lett az eredmény, és ezen még csiszolni is tudok! Milyen is lehet az, ha majd a saját gyúrású tésztámat főzöm ki a narancslében, hát arra már nem is bírok gondolni! (Meg persze arra sem, mikor lesz nekem az ilyesmire időm..)

Főzés közben azonban rögtön azon törpöltem, vajon mit is kezdjek a tészta főzővizével. Megéreztem a lényeget, a főzőlé ugyanis hihetetlen finom lett, egyszerűen képtelen lettem volna kidobni. Üvegbe töltöttem és vártam, amíg eszembe jut valamilyen új ihlet.
Természetesen nem kell a léhez tésztát főzni, megteszi egy narancs kifacsart leve is, az egészhez leveshez pedig adjunk egy teáskanálnyi sűrítőt, keményítőt, vagy akár mandulalisztet is, hisz az eredeti lé a tésztátóból kifőtt keményítőtől kicsit sűrűbb.

Nos, erre nem kellett sokáig várni, úgy döntöttem, leves lesz belőle. Szinte ugyanazokat az alapanyagokat használtam fel, csak épp leves formájában. Pirított mandulát tettem még a levesbe (szerintem a dió ugyanúgy megteszi), egy kevés Sambucát is löttyintettem bele, a tetejét pedig – ez nagyon fontos! – dióolajjal locsoltam meg.

Soha nem gondoltam volna, hogy a férjem egy ilyen levesbe egyáltalán bemeríti a kanalát. (Fúú, narancs?) Miután azonban kikanalazta a tányérját, megkérdezte: Drágám, van még??

Apró megjegyzés: a kép sehogy sem adja vissza, milyen jóízű lett ez a leves. (A recept minősége tényleg nem a fotón múlik, milyen igaz:))
Tömény narancsos, telt, szétáradó ízek. Hozzá társul még az édeskömény, a mandula, a pazar, extraszűz dióolaj, és persze a frissen vágott petrezselyem finom szimbiózisa.

Igaz, hogy ez a leves nyáron készült, de akár egy karácsonyi menü részeként is remekül megállja a helyét!

edeskomenyes_narancsleves2b

Narancsos édesköményleves mandulával és dióolajjal
(Zuppa di finocchio all’arancia, mandorle griglate e oglio vergine di noci)

1 ek olívaolaj (esetleg narancshéjjal aromásított olívaolaj)
kevés vaj
1 db salotta (esetleg ½ fej nagyobb, lágyízű hagyma)
1 db kisebb (vagy ½ nagyobb édeskömény)
1 l 
narancsleves tésztafőzőlé (hiányában narancsleves víz 1 narancsból + 1 tk sűrítő)
2 maréknyi pirított mandula (vagy dió), durvára vágva
1-2 ek Sambuca (olasz ánizslikőr, elmaradhat)
2 ek hidegen sajtolt dióolaj
½ csokor petrezselyem +/ a szárzeller zöldje

1. A vajas olívaolajban üvegesre párolom az apróra vágott hagymát. Közben előkészítem az édesköményt és lehetőleg hajszálvékony csíkokra vágom. (Nálam a narancsos tészta miatt az édeskömény már felvágva várta a sorsát a hűtőben.) A hagymát szintén apróra vágom és mindkettőt jó 6-8 perc alatt harapós-keményre párolom az olajban. Nem kell folyadékot tenni alá, úgy jó, ha egy kicsit meg is pirul.
2. Egy fazékban felforralom a megmaradt narancsleves tésztafőzőlevet (vagy a narancsleves vizet) és beleteszem a hagymás édesköményt. Pár percig csöndesen együtt forralgatom.
3. Közben egy pici serpenyőben szárazon megpirítom a durvára felvagdalt diót vagy mandulát (én felvágott mandulát használtam), hogy kissé pirult íze legyen. Vigyázzunk, nehogy odakapjon, ez igen gyorsan megtörténhet!
4. A levest tányérokba szedem, kevés Sambucát keverek bele, rászórom a pirított mandulát és bőven meglocsolom telt, ízes dióolajjal. A tetejére aprított petrezselymet szórok.
2 személyre /   

jún 162009
 

Továbbra is nagy barátja vagyok a krémleveseknek, hisz mindenféle finomságot beléjük lehet pakolni, ami vészesen közelít felhasználhatóságuk vége felé. Így történt ez ezzel a levessel is, egy maradék zellergumó és két csenevész fehérrépát kellett ehető formába hoznom.

A krémleves meg sem érdemelne egy receptet, annyira egyszerű, viszont továbbra is próbálkozom, milyen levesbe valóval dobhatnám fel őket. Ja igen, egy kevés mascarpone is útban volt már, ebből az egészből pedig ez a végtelen egyszerű, de valami fantasztikus ízű gombóc született! Pirított mandulát és vastaghúsú narancs frissen reszelt héját tettem a mascarponeba, egy kevés francia magos mustárral pedig kikerekítettem az ízét. De még mennyire kikerekedett!

Ezt a levest később spárgából is megismételtem (ezért a dupla cím), akkor pirított diót tettem a gombócokba. Képtelen lennék eldönteni, melyik ízlett jobban!

zellerkremleves_mascarponegaluska1

Zeller- vagy spárgakrémleves diós mascarponegaluskával

A leveshez
1 ek olívaolaj
1 ek vaj
1 nagy fej hagyma
kb. 400 g fehérszínű zöldség:
– 250 g zellergumó + 2 db fehérrépa (kisebb), vagy
– kb. 500 g fehérspárga (tisztítás előtt)
1 nagy löttyintés fehérbor
800 ml alaplé
só, feketebors
1 ek limoncello, vagy kevés citromlé (elhagyható)
dióolaj a tetejére (kb. 2 ek)
A mascarponegaluskához
kb. 150 g mascarpone
1 db (kezeletlen) narancs frissen reszelt héja
3-4 ek mandula vagy dió, pirítva és durvára aprítva
2 mk magos francia mustár (a magos mustár kulcsfontosságú)
só, feketebors

1. Egy fazékban felhevítem az olajat a vajjal és megpirítom benne a felvágott hagymát.
2. Közben meghámozom és kisebb darabokra felvágom a zöldséget és kevergetve megkapatom az olajban. Rálöttyintek egy kevés bort, elpárologtatom, majd felöntöm majdnem az egész húslevessel (ízesítésre, kiegyenlítésre hagyjunk még egy keveset) és 15 perc alatt lefedve puhára párolom.
3. Ha kész, botmixerrel pürésítem. (Ehhez átöntöm egy másik edénybe, két részletben pürésítem és visszaöntöm a fazékba. Ha van üvegfalú turmixgépünk, használjuk azt.) Ha szükséges, sózom és borsozom és annyi alaplevet öntök még hozzá, hogy viszonylag sűrű leves legyen. Ehhez a mennyiségű zöldséghez nagyjából 8 dl alaplé szükséges. Hagyom, hogy langyosra hűljön.
Aki gondolja, most tehet bele egy nagyon kevés limoncellot – vagy egy teáskanálnyi citromlevet.
4. Levesbetétként elkészítem a galuskát.
Egy tálkában simára kikeverem a mascarponét. A mandulát vagy diót szárazon megpirítom (sütőben 100 °C-on, 10 percig, vagy serpenyőben gyakran rázogatva, de vigyázzunk, gyorsan odaég) és ezután durvára őrlöm, ne legyen teljesen poralakú.
5. A kezeletlen héjú narancsot megmosom, leszárítom és lereszelem a héját, az egészet beleforgatom a krémbe és annyi magos mustárt teszek bele, hogy izgalmas íze legyen. Ehhez kóstolgassuk bátran! Ezután sózom és borsozom.
6. A langyos levest tálkákba szedem. Két teáskanál segítségével – azzal a bizonyos ide-oda forgatós módszerrel – a mascarponekrémből galuskákat forgatok és a leves tetejére ültetem. Borsot tekerek rá és kevés dióolajat locsolok a tetejére.
2 hatalmas, 3 közepes adag / 1.346 kcal /
3 adag esetén spárgával / 1 adag = 448 kcal / 37,7 g zsír / LF30 75,6%

máj 052009
 

Tetszetősebb nevet is adhattam volna ennek a salátának, de végül is nem több, mint ami benne van: eper, rucola és zöldspárga. Megbújik benne még egy kevés olaj és balzsamecet, no meg só és bors – leginkább zöldbors. A legjobb benne pedig az, hogy a hozzávalókat bárhogy társíthatjuk egymással, mindig jó lesz! Jó matekosok nyugodtan kiszámolhatják, hány verziót ad ki ez a néhány alapanyag!
Rucola és spárga olívaolajjal? Eper és rucola dióolajjal? Spárga és eper olívaolajjal és zöldborssalEper zöldborssal vagy egyszerűen csak balzsamecettel?? Mindegyik nyerő, tessék csak kipróbálni! Continue reading »

ápr 202009
 

Amikor kész lett a mandulás párolt mángold, még nem tudtam, mit adjak hozzá. Ott álltam hát egy halom finom körettel, amihez a nagy sietségemben – vagy talán a Szicíliai okozta zavarodottságomban:) –  elfelejtettem bárminemű húst venni. Kenyér sem volt! Így gyorsan kitaláltam, hogy mángoldos lepény lenne a legjobb. Az ám, de sem időm, kedvem meg annál kevesebb, hogy sebtében összegyúrjak és pihentessek is egy omlós tésztát.

Frittata? Túl egyszerű, túl tojásos. A kézenfekvő megoldást pedig épp a kettő között találtam!
Ugye mindenki emlékszik még a blogokon végigsöprő clafoutis-hullámra? Ami nem más, mint egy sűrű palacsintatésztába rejtett cseresznyés lepény. Magyarán tejes pite. Így hát készítettem egy sűrű palacsintatésztát, ahogy a crespellákat szokták. Természetesen nagyon tojásos, boros, és öntöttem bele még egy adag finom, hidegen sajtolt dióolajat is. (Nem, ez még nem a mogyoróolaj, az is jön.) Kinézetre egészen olyan, mint a klasszikus észak-olasz mángoldpite, amit omlóstésztába öntenek, de ez gyorsabb (jóval gyorsabb!), és ízében egyáltalán nem kell szégyenkeznie!
Tejes pite mandulás mángolddal
De térjünk rá a poszt tárgyára. Nem csak a mángoldos pitéről szeretnék írni, hanem a VKF! XXIV.-ik fordulójáról is. Nagyon tetszett SL fordulója, kreatív, ötletes, hogy írjunk kedvenc konyhai tárgyunkról, meséljük el, miért pont ő a szívünk csücske és főzzünk is vele valamit.
Azt hiszem, időhiány miatt már az elején eltemettem magamban ezt a fordulót. Ez lett volna pedig az első, amin nem veszek részt, nem néztem utána, de talán kicsi Vú és én voltunk még az egyetlenek, akik eddig mindegyiken résztvettek. De egyszer minden sorozatnak vége és úgy láttam, hogy ennek most jött el az ideje.

Tegnap, vasárnap – napok óta az első szabadabb napomon – olvasgattam a VKF!-es posztokat és igenis kedvet kaptam! Ég bennem a közlési vágy, és mivel épp előtte készült el ez a pite a kedvenc rackásszélű sütőtálamban, hát nosza, megosztom a külvilággal.

Pedig azt kell mondanom, hogy nincs is igazán kedvenc konyhai tárgyam!:) Az első készletemet, berendezésemet, amit nagyrészt még nagyanyámtól kaptam, rég leamortizáltam. Eltűntek, kidobódtak, szétestek. Helyükbe újabb tárgyak léptek, egyre szebbek, jobbak – és drágábbak is. Nincs már múltjuk, igazából csak jövőjük, ami az én kezem között alakul, hisz én lehellek beléjük lelket, számomra eszmei értéket.
Egy kezemen meg tudom még számolni, mennyi régi darab van még a konyháimban. Mert hogy két konyhám van, ezért ide is, oda is jut. Megvan még nagyanyám régi vaslábosa, amiben minden héten megsütöttem a vasárnapi sültet. Nagyon szerettem. Kicsit kopott, kicsi is, de kisebb sülteknek még mindig remek alkalmatosság, kenyeret is szoktam benne sütni. Azóta felváltotta egy gyönyörű francia, méregdrága cocotte, de kétlem, hogy ebbe szorul majd annyi történelem, mint a nagyanyám kissé megkopott, lepattogzott, zománcozott kis vaslábosába.

Szeretem az immár húszéves julienne-reszelőmet, de ebből is van már újabb:). Képtelen lennék a szilikonszűrőmet nélkülözni, néha még utazásra is magammal viszem, mert frappánsan össze lehet nyomni. Csodás, nem? A szilikonlapátomról már nem is szólva! És a remek séfkésem? Nélküle perc nem telik el a konyhában! A serpenyőim? Úgyszintén! Az aprítómat egyszerűen imádom, szinte naponta használatban is van! A baguette-forma-sütőm? Egy lakatlan szigetre is magammal vinném! Tizenöt évig vágytam rá, mire meglett, hát hogyne vinném! (Biztos megsül a napon is:) A cukorhőmérőm, amit kicsi Vútól kaptam? Elengedhetetlen, gyakran használom csokik temperálásához. A pastás tányérjaim? Háromfajta van, mikor melyiket veszem elő, nem is tudnék élni nélkülük! Az óriásméretű szilikonlap, amin a tésztáimat gyömöszölöm, szintén hozzátartozik a konyhámhoz. Könnyebb összecsomagolni, mint egy fadeszkát:), ezért nagy kedvenc.
Múltkor – számomra nagyon régen már – édesapámtól elhoztam egy gyönyörű üvegkannát és egy nagyon régi, szinte muzeális derelyevágót. Az üvegben olajat tartok, derelyét azonban még nem vágtam. Nagyon szeretem a gyönyörű üvegeket, szinte megszállottjuk vagyok! Édesapám ezt már nem láthatja, de biztosan örülne neki!:)
De említhetném még a kőmozsaramat is, vagy akár a rézmozsaramat, mert olyan is van. Igen, szeretem mindegyiket! Jó őket kézbe venni, szinte simogatni a tekintetemmel is! Ó, és a borsőrlőim! Megszállottan gyűjtöm a különböző só- és borsmalmokat!
A tésztagépem pedig Itália maga! Ha átengedem rajta az épp készregyúrt tésztacsíkot, úgy érzem magam, mint egy jó öreg mamma:)), már csak az unokák csicsergése hiányzik!

Hohó, hát el ne feledkezzek a csodás kávéfőzőnkről! Pár éve egy tejhabosítóval ellátott Nespresso-Concept-masina boldog tulajdonosai vagyunk. (Azóta egy másiké is, a kisebb Essenza néha már velünk jön nyaraláskor is. Hozzá külön van egy szuperjó, automata habosító:) Azóta öröm felkelni, habot gyártani és még ágyban fekve beszívni a párolgó kávé csodás illatát!
(Közben vettem észre, hogy Ízbolygó XXIV-ik VKF!-es posztja a kávéról és többek között a tejhabosítójáról szól! Szakasztott ilyen Bodum-habosítóval kezdtem én is, még ma is őrzöm a szekrényben, nekem szerencsére sohasem tört el az üvege:). ÍB, újabb közös pont!!:))

Most aztán melyiket említsem, amit annyira szeretek és még történelmük is van?
Amikor két napja elkészült a piros cakkos kerámiaformában ez a pite, szinte simogattam a kezemmel, úgy szeretem, akár a clafoutis-formámat (akcióban itt) és a megannyi, színes kis szuflé-formácskát és a többi tálkáimat is. Mindegyik egyazon cégtől származik, megbízható, nagyon jó minőség. (A fagyasztóból egyenesen a forró sütőbe lehet őket tenni.) Tört már el a kezemben egyszerű, olcsó kerámiatál, csak úgy, ezért inkább áldozok a minőségre. Talán ez a rackásszélű sütőtál lehetne egyszemélyben A TÁRGY maga. Persze nem az, hisz ahogy írtam, mindegyik darabhoz kötődöm, de fogjuk rá, hogy ő most a konyhám személyes megtestesítője. Annyira szeretem, hogy a clafoutis-tálamat is megveszem majd pirosban. Pardon, cseresznyepirosban :))
Tejes pite mandulás mángolddal
Tejes pite mandulás mángolddal
(Torta di bietole e mandorle)

A mandulás mángoldhoz
1 db mángold (közepes méretű)
2 ek olívaolaj
1 közepes fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2-3 ek mandulaforgács
1 nagy löttyintés száraz marsala (vagy fehérbor)
só, feketebors
A pitetésztához
4 db tojás (L, nagyméretű)
1 ek cukor
100 g búzaliszt (BL 55)
½ mk só
1 mk sütőpor (elhagyható)
kb. 100 ml tej (1,5%)
100 ml száraz fehérbor
2-3 ek dióolaj (Huile vierge de noix)
Az összeállításhoz
vaj a kikenéshez
kb. 18 db fekete olívabogyó
olívaolaj a tetejére

Elkészítem a mángoldot. Nem kell lehűteni, azonnal tovább lehet használni.
A sütőt 180 ºC-ra (160 ºC/légkeverésen) előmelegítem.
A tojásokat a cukorral gépi habverővel 8 perc alatt fehér-habosra keverem. Hozzáadom a lisztet, majd a többi hozzávalót. Sűrű palacsintatészta legyen belőle.
Egy cakkosszélű piteformát vagy kapcsos tortaformát alaposan kikenek vajjal és az alján elsimítom a mángoldos keveréket. Egyenletesen ráöntöm a tésztát, majd betolom a sütőbe. Amikor a teteje kezd már kérgesedni, formásan félig belenyomkodom a kimagozott olívákat és kb. 40 perc alatt készre sütöm.
Felszeletelem, a tányéron pedig a tetejét bőven meglocsolom olívaolajjal, hogy szépen folyjon le a szélén.
kb. 8 adag /