Júl 032016
 

Lesznek még gyönyörű szakaszok a Tour-on, de tájszépségben és látványban a tegnapi biztos vezet majd. A futam a watt-tenger körülölelte Mont-Saint-Michel apátságnál kezdődött és kis falvakon keresztül a normann part szomszédságában folytatódott, egészen a Utah Beach-ig, néha lélegzetelállító kulisszák előtt. Kis dráma, Contador bukott és valamelyest megsérült, e poszt írásakor nem tudom pontosan, tudja-e ma folytatni a versenyt. A sárga trikót mindenesetre Mark Cavendish húzhatta magára, biciklis pályafutása során először.

Még mindig Normandia és Manche dépertement-ban maradunk, a 182 km-es, közel vízszintes távon a fiúk ezúttal Saint-Lô és Cherbourg-en-Cotentin között gurulnak.
A le tour szerint kemény szakasz következik: az első 52 km-en máris három komoly emelkedő, a vége pedig a szó szoros értelemben meredek. A 3 km-es szakaszon 14%-os a legerősebb lejtő. Cavendish megilletődve beszélt már arról, hogy nincsenek illuziói a sárga trikó megvédését illetően. Continue reading »

jún 092009
 

Szeretem a szárzellert és sokat használom. Ez eddig nem újdonság, az íze nem csak az itáliai ízeket határozza meg, de már magyaros ételekben is viszontláttam. Szinte azonos szerepet játszik, mint nálunk a fehérrépa. Kulisszák mögötti, csöndesen megbújó kis szereplő, aki, ha esélyt adunk neki, igazi hőssé válhat. Akárcsak a fehérrépa.

A szárzellert mindig kötegben vesszük. Így terem, így árusítják, de gyakran csak egy-két darab kell belőle. A többi megy a hűtőbe, hisz egy kisétkű családnál képtelenség elfogyasztani pár nap alatt.
Ilyenkor jönnek aztán a trükkök, mi is legyen a maradékkal.
Levest mindig lehet belőle főzni, de azt is megúnja az ember. Egy ideje olívaolajban és vajban pirítva készítek belőle köretet, könnyű vacsorát, és alaposan megszórom sajttal. Készült már belőle édes fagylalt és lekvár is, most pedig pestot kevertem belőle. Illetve nem a szárából, hanem csak a leveléből!

Most nem mozsárban törtem meg, ahogy illene, hisz a szárzeller levele sokkal keményebb, robusztusabb, erre kénytelen voltam elővenni az aprítót. Olívaolaj mellett pedig pirított szezámolajat kevertem hozzá. Ez szerencsére mindig van otthon, ázsiai ételekhez használom wokba. Markáns, égetett íze nagyon jól kiegészítette a kissé jellegtelen(ebb) levélkéket, így végül egy harmonikus, de ízekkel teli pesto lett a végeredmény. Nem olyan elegáns, mint a bazsalikomos, ligúr verzió, de ettől még szemernyit sem rosszabb! Sőt!
Bármihez ehetjük, tehetjük, amihez illik a pesto. Mi most pirított kenyérre kentük, érdemes a tetejére még extra szűz olívaolajat is locsolni ;) .

szarzellerpesto1

Szárzellerpesto
(Pesto di sedano)

1 köteg szárzeller zöldje (80-100 g)
4-5 ek olívaolaj
1 ek pirított szezámolaj
1 mk só
1 gerezd fokhagyma (vagy 1 salotta)
40 g törökmogyoró / mandula /  fenyőmag / dió
1 csipet szerecsendió, frissen reszelve
60-80 g grana padano (vagy parmezán)

1. A szárzellerről egyenként levágom a leveles részét, megmosom, megszabadítom a vastagabb szárától és kicentrifugázom. A leveleket durvára felvágom, hogy könnyebb legyen aprítani.
2. Adagonként aprítóba teszem az olajat, a fokhagymát, a mogyorót és a szerecsendiót, majd a végén beleteszem a szárzeller zöldjét is. Több olajjal folyékonyabb lesz.
Ha nem használjuk fel azonnal, tegyük két kisebb üvegbe és öntsünk a tetejére egy kevés olívaolajat, így hűtve és lezárva 1 hónapig is eláll. Reszelt sajtot csak felhasználáskor tegyünk bele, vagy az étel tetejére.
kb. 150-200 ml pesto /

 

aug 062008
 

Ezt a levest még két éve főztem először, amikor az az emlékezetes hőhullám végigsöpört Európán. Maradékokból állt össze, de nemcsak finom, de igen üdítő is lett. El is feledkeztem róla, amikor azonban Ízbolygó, majd Beatbull is olajpöttyöket csöpögtetett a levesére, azon nyomban eszembe juttatta, hogy ezen a levesen próbáltam ki először, és lám, egy mokkáskanál segítségével egész helyes kis minitócsákat sikerült elhelyeznem. És lám, már akkor is fotóztam, és sikerült is előkotornom a képet egy régi meghajtóról.
Úgy látszik, már akkor is kedveltem a pirított szezámolajat, és már akkor is hajtottam a hideg, nyári levesekre :-)) Így van ez, amikor az embert behozza a múltja:-))

Arra emlékszem, hogy első alkalommal a joghurt (pontosabban annak minősége) nem tetszett benne, de utána már odafigyelve házi joghurtot használtam. Tényleg fontos, a legjobb hozzá a görög joghurt, ami tömény, savanykás, rendkívül ízgazdag, de akkor egy kicsivel több folyadékot kell hozzáadni.
Nyáron nem nehéz friss kukoricát vásárolni, azzal lesz a legfinomabb!
A végén a sima joghurtos savasságot is fokozni lehet, például egy kevés cukorszirup és citromlé keverékével egy nagyon klassz édes-savanyú egyensúlyt tudunk teremteni, de ez valóban egyéni ízlés kérdése. Nekem mindenesetre nagyon bejön!
A szezámolaj és a chilipor pedig az egyéni heppem volt, de nagyon bejött! Összességében egy lágy ízű, üdítő leves lett, amit jócskán feldobtam az olajjal és egy kevés chilivel.

Az már csak csepp a levesen:-)), hogy igen alakbarát, nyári levesről van szó.

Hideg kukorica-krémleves joghurttal

Hideg kukoricakrémleves joghurttal

1 ek olívaolaj
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
200 g kukorica (frissen főtt, vagy konzerv)
1 db kaliforniai paprika (lehetőleg sárga)
500 ml zöldségalaplé
100 száraz fehérbor
200 ml joghurt
2 mk só
bors
1 mk zöldcitromlé (elhagyható)
1 mk cukorszirup (elhagyható)
pár csepp (pirított) szezámolaj
chilipor

A hagymát karikára vágom és a fokhagymával együtt megpirítom az olajban. Ha puha, a kukoricával, a feldarabolt paprikával és egy kevés alaplével együtt botmixerrel pépesítem. Érdemes pár kanálnyi kukoricát féretenni, azt a végén egészben beletehetjük a levesbe.
Visszateszem a lábasba, hozzáöntöm a maradék levet és a bort. Attól függően, milyen sós volt az alaplé, sózom és borsozom. Egy kisebb edényben külön habverőbel felverem a joghurtot, hogy sima és egynemű legyen, összekeverem egy kevés alaplével és beleöntöm a levesbe. Egy kevés citromlével lehet még savanyítani, ha szükséges, sőt, egy kevés cukorszirup és citromlé segítségével még tovább ízesíthetjük. Forralni már nem kell. Néhány órára érdemes behűteni, úgy lesz az igazi.
Tálalásnál meglöttyintem néhány csepp pirított szezámolajjal és chiliport szórok rá.
3 tányérra való / 

okt 192007
 

Nem kell mindig kaviár – ahogy szól a fáma -, de egy veretes húsadag még azon férfiember szívét is megdobogtatja, aki úgy különben nagy barátja a könnyed, mediterrán konyhának. Úgy egyébként, mert kétévente talán, ha egyszer, de mégis a tányérra kerül. Most viszont napok óta mást sem hallottam, csak lenne már egy kis bécsi szelet, vagy ilyesmi, aranylóan panírozott hús, vagy ilyesmi, valami kis salátával, vagy ilyesmi.
Most sóhajthatunk ugyan egy nagyot, de a köz nyomásának néha érdemes eleget Continue reading »

máj 182007
 

Húsvét után mindenből lett egy kis maradék, és semmiből sem lehetett már egy önálló fogást készíteni. 
Ekkor belekezdtem legkedvesebb tevékenységembe: mindent kipakoltam a konyhaasztalra, aminek el kellett tűnnie, alaposan végigmustráltam, mérlegeltem, először fejben aztán a konyhában is elkezdtem főzni. Közben mértem és jegyzeteltem.
A salátában egyenlő arányban van spárga, cukorborsó és cukkini, az egészet pedig még melegen összekevertem a mártással (kinek melyikkel) és vékony sonkaszeletekre halmoztam, amit egy ecsettel szintén bekentem a mártással. A babcsíra is maradék volt, de hihetetlenül kedvezően kiegészítette a zöld, még meleg, ropogós salátát. A family style arra utal, hogy kétféle dressinget készítettem: öszekevertem C&V uborkasalátás dressingjét, bár túl sósnak találtam, így az kevesebb sóval készült. Férjem ezt megkóstolta, közölte, neki az nagyon jó lesz. Ugyan nem tudta, mi készül, ezért kevertem egy másikat is, mert egy más ízvilággal is ki akartam próbálni. 
A másikhoz zöldcitromos olívaolajat használtam, ami nagyon jó választásnak bizonyult. Ez hasonlóan készül, mint a limoncello (olajba citromhéjat kell áztatni)
Olyan jól sikerült a saláta, hogy ezen a néven mindenképp bevonul a repertoárba, viszont akkor megint csak lesznek maradékok :-(( Abból meg egy újabb saláta:-)
A saláta alján bőven maradt öntet, ezt kikanalaztuk, de puha kenyérrel nyugodtan el lehet pusztítani.

Összefoglaló spárga receptgyűjtemény a magyarnyelvű gasztroblogokból ITT található.

Meleg zöld saláta sonkaágyon

Meleg zöld saláta sonkaágyon, family módra

½ ek vaj
1 ek olívaolaj
4 db zöldspárga
100 g cukorborsó
3 db újhagyma
½ db cukkini
½
 db kígyóbuborka
125 g mungóbabcsíra
3 ek víz (vagy alaplé)
½ mk só
bors, tekerve
    + 4 szelet nagy bármilyen sonka
A férfias öntethez

4 tk rizsecet
½ mk só
2 tk cukor
3 tk szezámolaj
1 gerezd fokhagyma
A nőies öntethez 
♀  
1 ek mézbalzsam
½ mk só
2 tk porcukor
3 ek zöldcitromos olívaolaj

Először elkészítem külön-külön a dressingeket, hogy kéznél legyenek.
A vajat és az olajat egy lábasban felforrósítom, majd először beleteszem a 3 cm-es darabokra vágott spárgát (a fejét félreteszem, az csak a végén kerül bele) és a félbevágott cukorborsót. Néhány perc párolás után beleteszem az apró korongokra vágott újhagymát és a negyed szeletekre vágott cukkinit. Hozzáteszek néhány kanál vizet, de ne legyen sok! Pár perc alatt ropogós lesz, a végén hozzáteszem a félbevágott és kimagozott, majd szintén negyedkarikákra vágott uborkát, és a legvégén a csírát. Igy minden épp egyidőben lesz roppanós és nem fő szét. Közben keveset sózom, ne sokat, mert a dressing már sós lesz!
A salátát ketté szedem és megforgatom a mártásokban. (A másodikat a lábasban végeztem el.)
Egy tányér aljára teszek 2-2 szelet sonkát, hogy középen fedjék egymást, a sonkára borsot tekerek, (esetleg ecsettel vékonyan be lehet kenni a mártással vagy csak olajjal) majd a közepére halmozom a meleg salátát. Természetesen az egészet egy mártással is meg lehet csinálni.
2 személyre

Borajánlat:
Emporio Nero d’Avola / Sangiovese, Sicilia, 2003
Aubergine borajánlata:
Gál Tibor, Viognier, 2005
Különleges bor egy hazánkban igen ritka szőlőfajtából. Egzotikus fűszeres ízekre emlékeztető, erős, fás jegyekkel bíró bor; fogyasztás előtt mindenképpen szellőztessük.