jún 012010
 

Mindig is tudtam, hogy nem árt jóban lenni a zöldségesekkel. Persze a hentesekkel sem, a sajtos sem smafu, a halasról meg már ne is beszéljünk, de most nem róluk van szó.

Több zöldségest tartok mostanában, muszáj, hogy több lábon álljon az ember, nem? Az utóbbi időben kissé elhanyagoltam a kis szicíliait, pedig régebben naponta eldiskuráltunk az olíváról meg a paradicsomról. Ritkábban térek be hozzá, de kizárólag rajtam kívül álló okok miatt. Két hete beugrottam újra, látszott rajta, hogy rémesen megörült nekem (lefordítom: annak, hogy megint komolyabb összeget hagyok nála:). Miután szokás szerint széles mosollyal kihozta a szatyraimat, megígértem neki, hogy hamarosan újból itt hagyok nála vagy harminc eurót. Ezt most megint lefordítottam az ő nyelvére, de megértettük egymást:) Hiába, válság van, különben meg nála van a környék legzamatosabb fekete olívabogyója.

Zöldségfronton a cékla segítségével sikerült szociális kapcsolataimat tovább kiépítenem. Miután két hónappal ezelőtt egy közeli, kistermelő zöldségesnél felvásároltam az összes maradék, eladhatatlannak hitt céklájukat (két kilót), elkezdtünk összemelegedni. Már ott tartunk, hogy folyamatosan tájékoztat az utcai pletyikről és szól, ha valahol érdemleges dolog történik. Ezek nagyon fontos mozzanatok tudnak lenni és ezt csak az tudja értékelni, akit kisegített már egy-egy utcai szóbeszéd.
De hogy haladjunk is a történetben, múlt héten betértem rebarbarát venni. A férjem már két hete nyaggat, hogy szeretne rebarbarás süteményt enni. Anyósom, aki egyébként nagy rebarbarasüteménysütő, küldött vele egy tál sütit. Ez azon nyomban elfogyott, utánpótlásról pedig nekem kellett gondoskodnom, nehogy megszakadjon a rebarbaralánc. Valami ilyesmit magyarázott a férjem, mert azt mondta, hogy ezt folytatni kell. Mint valami diétát:).

Szóval, megyek be a zöldségeshez, és bár nem hiszem, hogy pont egy zöldségbolt lenne a legkedvezőbb fórum arra, ahol süteményrecepteket vitathatna meg az ember, de én mégis megkérdeztem L. asszonyt, hogy ő vajon hogy süti a rebarbarás süteményt. Abszolút meg voltam ugyanis győződve arról, hogy aki eladja, annak komoly családi receptek vannak a birtokában is.

Egy kiló alma, két üveg szilvabefőtt és egy doboz házi borjúmájkrém között gyorsan elmondta, hogy tejszín és tojás (abból kettő), meg persze marcipán, a tetejéről a morzsát ki ne hagyjam, úgy lesz az igazi. Meg persze gyömbér, gyömbér, gyömbér. Hát ennyi. Ebből a rendkívül pontosan vázolt receptúrából készült ez a rebarbarás quiche, amiről a férjem azt mondta (ötször), hogy jobb, mint a mamájáé :)
Ehhez nincs is mit hozzáfűznöm!

(Gyömbér helyett kevés fahéjat tettem bele. A sima omlós tészta helyett pedig ezt a túrós-olajost használtam, mert gyorsabb és mert olyanom volt, de bármilyen tészta jó alá. A megszokott quiche-ből kiindulva próbáltam eltalálni a tejszínes öntet arányait, a morzsa mennyiségét pedig leszűkítettem a tejszín miatt. A barnacukor az íze miatt került bele. A marcipánt előzőleg szeletekben tettem a rebarbarára, a receptben már rászórva írom, úgy jobb lesz. Azt hiszem, elég jól sikerült eltalálnom az arányokat, legközelebb még javítgatok rajta.)
Fázisfotókat felteszek, de ha elfelejteném, az sem lesz nagy tragédia.

Marcipános rebarbaraquiche
Marcipános rebarbaraquiche

A túrós-olajos tésztához
200 g liszt
1,5 tk sütőpor
100 g túró (20%)
4 ek (60 ml) tej
4 ek (60 ml) szőlőmag-, repce-, napraforgóolaj
csipet só
1 ek cukor
1 ek vaníliakivonat (elhagyható)
A töltelékhez
300 g rebarbara (tisztítva mérve)
3 ek (barna nád)cukor
150 g egyszeres marcipán (50%-os mandulával)
A rávalóhoz
2 db tojás (nagyméretű)
200 ml tejszín (min. 30%-os)
2,5 ek (barna nád)cukor
A morzsához
100 g liszt
50 g cukor
70 g vaj
1 csipet só
2 csipet őrölt fahéj

Egy tálba teszem a lisztet és az összes hozzávalóval együtt néhány mozdulattal tésztává gyúrom. Gyorsan összeáll, nem is kell sokáig nyomkodni, mert a tészta ragacsos lesz.
Alaposan kivajazok egy 26 cm ø-jű kapcsos torta(- vagy egy rackásszélű pite)formát és beleegyengetem a tésztát úgy, hogy 3 centis pereme is legyen.

A rebarbarát megmosom, ha szükséges, meghámozom és lehúzom az esetleges szálait, majd 4 cm-es darabokra vágom. Egy tálban összekeverem a cukorral. A marcipánt durvára lereszelem (ez legkönnyebben új megy, ha előtte betesszük a hűtőbe). A sütőt 180 °C-ra (légkeverésen 160 °C-ra) előmelegítem.
A tésztára egyenletesen ráteszem a rebarbarát és rászórom a marcipánt.
Egy tálkában villával felverem a tojásokat és hozzákeverem a tejszínt és a cukrot. Egyenletesen ráöntöm a rebarbarára.
Betolom a sütőbe és 10-15 percig sütöm, amíg a teteje picit hártyás nem lesz.

A morzsához egy tálba teszem a lisztet a cukorral és a fahéjjal, majd beleöntöm az épphogy folyósra felolvasztott vajat. Két villa segítségével lazán morzsává alakítom, majd kézzel, a hüvelyk- és a mutatóujjam segítségével egyenletesen a tészta tetejére morzsolom.
Visszateszem a sütőbe és további 30 perc alatt megsütöm.
1 db 26 cm ø-jű pite / 8 szelet /

Rövidített változat még egyszer:
– összeállítom a tésztát
– kivajazom a formát és kibélelem a tésztával
– a rebarbarát felvágom, összekeverem a cukorral
– a sütőt előmelegítem
– a tésztára elosztom a cukros rebarbarát
– a rebarbarára szórom a marcipánt
– a tojásos tejszínt ráöntöm
– 10-15 percig sütöm
– összeállítom a morzsát, rászórom és sütöm még kb. 30 percig.

Marcipános rebarbaraquiche

Sze 272009
 

Ha azt mondanám, hogy nem villanyozott fel a VKF! legújabb kiírása Trinity virtuális tollából, akkor nem mondanék igazat. Azonnal magaménak is éreztem, hisz a konyhámban mindig kéznél van egy-egy borosüveg, amiből szinte minden ételhez, amit főzök, hozzálöttyintek egy keveset. És nem is csak bort. Érzéssel, megfelelő finesszel, finoman adagolva fűszeresebb lesz tőle a étel. (na tessék, mennyi f-bötű:)
És ha már itt tartunk, hadd mondjam el, hogy nem, egyáltalán nem bánom az olyan észrevételeket, hogy nahát, Mamma, itt már megint annyi alkohol folyik a konyhában, meg hogy nálad mindig ennyire tele van a bárszekrény, szóval nem, egyáltalán nem leszek ezektől lelkibeteg, szépen meg is válaszolom őket.
Egyszer, ha majd tengernyi időm lesz, írok is egy jó hosszú posztot arról, hogy miért és hogyan főzzünk alkohollal, mert az ugye nagyon jó. Fejben már rég megvan, amíg eljutok a billentyűkig, az eltart egy darabig.

De addig is folytatnám a sort.
Nem nőttem föl szőlős vidéken, azon kívül, hogy nagyapám szegény irdatlan rossz “piros” bort állított elő magának meg a családnak a kertben termett szőlőből, nemigen van gyerekkori emlékem a borokról. Gimnáziumi tanéveim legelejét viszont annak rendje és módja szerint szürettel töltöttük. Soha, de azóta se soha annyi szőlőt nem ettem, mint akkor, abban az egy hétben. Versenyeztünk, melyik csapat szedi a legtöbbet, a fizetséget pedig önkéntesen valamilyen szociális célra ajánlottuk fel. Szüret közben kilószámra tömtük magunkba az édes szőlőszemeket, és mivel girhes suhancleányzó voltam, sikerült is némi túlsúllyal hazagurulnom. Egyedüli rossz emlék a hajnali fél hatkor a folyosókon teljes hangerővel felhangzó Boney M. Gotta go home című száma volt, akinek van erről némi emléke, tudja, mire gondolok.

Szőlőt szívesen használok sós, húsos ételekhez is, élvezetes kontrasztot alkot a fűszeres hús az édeskés, ízekkel teli szőlővel.
Ennek a salátának leginkább az az érdekessége, hogy a májat szőlőmagolajban sütöttem ki. Stílusos, nem? A hidegen préselt szőlőmagolaj igen értékes holmi, finom is, de sajnos drága is. Magas a többszörösen telített zsírsavak aránya, viszont ez az egyetlen természetes, hidegsajtolású olaj, amivel sütni is lehet. Árát pedig az indokolja, hogy egyetlen liter olajat 50 kilónyi szőlőmagból tudnak csak mechanikus úton kisajtolni.
Ezt az olajat használtam a salátamártáshoz is, ízben nagyon jól harmonizál vele a dióolaj, és persze az alma is.
A képen látható adag kevés pirított házikenyérrel már főételnek is beillik, bár én a sorban előételnek szánom, mert lesz még hús és szőlős desszert is.:)

sult_borjumaj_salata_szolo1

Szőlőmagolajban sült szőlős borjúmáj zöldsalátával és pirított dióval

½ fejnyi fodros tépősaláta (lollo rosso és biondo)
100 g madárbegysaláta
1 nagy maréknyi dió
400 g borjúmáj
kevés liszt
2 ek szőlőmagolaj, hidegen préselt
1-2 ek száraz marsala (esetleg Tokaji szamorodni, vagy száraz vermouth)
kb. 200 g fehér szőlő
A dressinghez
2 ek dióolaj
2 ek szőlőmagolaj, hidegen préselt
2 ek almabalzsam (vagy nagyon jóminőségű almaecet)
pici (gesztenye)méz, ízlés szerint
só, bors frissen tekerve

1.  A salátákat leveleire szedem, megmosom, falatokra tépkedem, a madársalátát szintén megtisztítom és az összeset kicentrifugázom. A salátamártás hozzávalóit összekeverem.
2.  A szőlőt leszemezem, megmosom, hosszában félbevágom és kipöckölöm a magjait.
3.  A májat megmosom, papírtörlővel leitatom és az esetleges erektől megtisztítom. Kevés liszttel megszórom, ráklopfolom és picit megrázva leporolom róla úgy, hogy hajszálvékony réteg maradjon rajta. Egy serpenyőben felhevítem a szőlőmagolajat és a májat közepesnél magasabb hőfokon mindkét oldalán néhány perc alatt megsütöm. A vége felé hozzálöttyintek egy kevés marsalát és miután gyorsan elsistergett, mellédobom a szőlőszemeket is. Egyet rázok a serpenyőn és kész is. Enyhén sózom a májat, azután felhasználásig lefedem.
4.  Közben a diót szárazon megpirítom, hogy kissé színt kapjon.
5. A salátát összeforgatom a mártás nagy részével és lapos tányérokra halmozom. A májat éles késsel szeletekre vágom, ráültetem a salátára és közben borsot is tekerek rá. Köré szórom a szőlőt és a diót is, a maradék mártást pedig a máj tetejére csorgatom.
2 személyre /

Júl 122009
 

Ezt a salátát még hetekkel ezelőtt készítettem grillezés alkalmával. Pár napra rá Vesta meghirdette a VKF! legújabb fordulóját, és világos lett, hogy őt (is) nevezem a nyárias előételek fordulójára.

Lehet, hogy a sonkában sült kecskesajt lerágott csont. Sőt, nem csak lehet, bizony az is. De mivel ezerféle módon lehet varálni, biztos, hogy mindig újat is lehet vele alkotni. Sajnos fogalmam sincs, honnan ered a klasszikus. Ettem már francia, olasz és spanyol behatással is, a maga módján mindegyik tökéletes volt.
Ha nem kapunk mást, baconszalonna is megteszi, de tény, hogy vékony, nyers, nem túl harsány sonkaszelettel lesz az igazi. A bacon ugyanis túl zsíros, lecsöpögve vigyázni kell a rostnál, ne csöpögjön túl sok zsír a parázsra.
Most francia kecskesajtot vettem, de nem emlékszem, melyiket kértem a pultnál. Hatalmas a választék kecskesajtból (több, mint százfajta létezik), mindenképp olyat vegyünk, ami bírja a “gyűrödést” és nem folyik ki idejekorán.

A salátánál aztán már szárnyalhat a fantáziánk. Most nem bonyolítottam, két fej lollot vettem, az bőven elég négy főnek is. A dressingnél hűtlen lettem kedvenc málnabalzsamomhoz: meggybalzsamot használtam (ami sűrű meggypürével dúsított, meggyborból erjesztett meggyecet, egy olyan meggyes ízű balzsam, ami szinte elolvad a szájban, hihetetlen sokoldalúan használható, húsokhoz például kiváló.), hisz a meggynek szezonja van, az ötlet pedig onnan jött, hogy reggel hihetetlen finom, aromás feketemeggyet kaptam. Kevés meggyet apróra vágva beleforgattam a kész salátába, az eredmény pedig egy fantasztikus, gyümölcsös ízorgia lett.
(A kép még az első, meggy nélküli verziónál készült.)

Ha létezne meggylimes – tényleg, miért nincs olyan? – akkor azt lehetne tálalni hozzá, ennek hiányában egy eperlimes-szal felöntött pezsgő dukál a legjobban. Remek hozzá!

Sonkaköpenyben sült kecskesajt meggybalzsamos zöldsalátával

Sonkaköpenyben sült kecskesajt meggybalzsamos zöldsalátával

100-150 g (sütésre alkalmas) kecskesajt
10-14 keskeny szelet aromás, levegőn érlelt sonka, esetleg bacon
A salátához
vegyes zöldsaláta (pl. lollo biondo, lollo rosso, rucola, római saláta, stb.)
5 ek szőlőmagolaj (vagy extraszűz olívaolaj)
2 ek meggybalzsam (vagy málnabalzsam)
só, feketebors, frissen őrölve
1 maréknyi meggy

A salátákat megmosom, feltépkedem és kicentrifugázom. A dressinghez összekeverem a hozzávalókat és állni hagyom. A meggyet kimagozom és késsel, esetleg kézi (!) aprítóval durvára szeletelem.
A kecskesajtot kisebb, hosszúkás darabokra vágom és becsavarom a sonkába. A grill szélére teszem és addig sütöm, amíg a sonka ropogósra sül, illetve amíg ki nem csordul a sajt.
Tálalás előtt a salátába forgatom a dressinget és a meggypörcöket, majd ráültetgetem a sonkás batyukat.
2-3 személyre

Már 222008
 

Az idei Húsvétunk nem úgy alakul, ahogy eddig megszoktuk. Ami a menüt illeti, idén nem lesz hagyományos értelemben vett sonka, emiatt nagy bánatomra most először sonkagombóc-leves sem vezeti föl az ünnepi ebédet. Még sonkát sem vettem az idén, mert Húsvét után egy bő hétre elutazunk és nem lesz, aki elfogyassza a maradékokat. A már-már családi hagyománynak számító húsvéti menünk felrúgásának egyetlen, profán indoka van: anyósomékat látjuk vendégül és az ő kulináris befogadóképességük ugyancsak véges.

Az ebédet ezért nagy gonddal kellett összeállítanunk, de nem úgy, ahogy ezt ebben az esetben mindenki gondolná! Azon a vékony mesgyén kell egyensúlyoznunk, ami egy könnyített, de mégis klasszikusnak mondható húsos menü és egy olaszos beütésű vacsora jelenthet. Nem könnyű feladat, ezt most le kell szögeznem.

A menüről esetleg később írok, most csak a süteményt mutatom be, amit már tegnap éjjel megsütöttem. Ezt a tojáslikőrrel készült kuglófot hosszú évekkel ezelőtt sütöttem, nagyjából hosszúkás formában, mert ahhoz van tálalókészletem is (ezért régebben tojáslikőrös sütemény névre hallgatott). Kissé feledésbe merült, de most, mivel nem tálalhatok túl “flancos”, krémes süteményt, sőt olyat sem, amit idegen íze miatt esetleg nem szívesen ennének meg, biztosra mentem és ez valóban kapóra jött. És lám, rá kellett jönnöm, hogy eddig méltatlanul bántam vele ennyire mostohán. Pedig egy teljesen egyszerű, klasszikus recept, a leírása apró finomításokkal szinte mindenhol megtalálható, nincs is rajta mit variálni. Próbáltam, de beláttam, ez úgy van jól, ahogy. Annyit azért változtattam, hogy a növényi olaj helyében repceolajat használtam, mert ez mindig van a konyhában. Semleges ízű, nagyon egészséges olaj, általában ezt használom az olíva mellett. A liszt mellett burgonyalisztet is tettem hozzá, mert csodásan lazítja a tésztát, de búzakeményítő is megteszi. A tojáslikőrt magam készítem, ez került bele is, a formát pedig nem zsemlemorzsával hintettem be, hanem őrölt mandulával. Ez valóban nagyon jót tett neki.

Bár ez valóban nem egy száraz sütemény és alufóliába csomagolva még napokig nedves is marad, egy finom öntet azért nem maradhat el. Sem gyümölcsmártás friss gyümölcsökből, sem az unalmas tejszínhab nem passzol hozzá igazán. Ezért némi találgatás után a még elfekvő készleteimből felhasználtam hozzá a juharszirupot, nem is keveset! Belekevertem egy kis próbányi mennyiségű mascarponéba és crème fraîche-be is (felvert tejszínnel és ricottával nem is kísérleteztem) és ez utóbbinál döntöttem. A crème fraîche enyhén savanykás íze nagyon jól kiegészíti az édes, finom juharszirupot. (Aki nem tudná beszerezni, az zsíros tejföl és tejszín keverékéből előállíthatja, lényeg, hogy sűrű legyen.) Ráforgácsoltam egy kevés narancshéjat, de elnyomta a szirup igen jellegzetes ízét, ezért maradt úgy, más már nem is kell az öntetbe. Akinek sűrű, tehet bele egy kevés tejszínt is, de akkor finom, ha még jól átsejlik a juharszirup.

Látszólagos puritánsága ellenére ez a sütemény mégsem egyszerű, hisz a tojáslikőr és a juharszirup gondoskodik egyfajta letisztult eleganciáról. Remélem, jól mutat majd az ünnepi asztalon.

Húsvéti tojáslikőrkuglóf juharszirupos öntettel

Húsvéti tojáslikőrös kuglóf juharszirupos öntettel

A kevert tésztához
200 g kristálycukor
5 db tojás (L, nagyméretű)
1 ek vaníliakivonat
1 csipet só
250 ml tojáslikőr (lehetőleg házi)
250 ml szőlőmagolaj (vagy más növényi olaj)
250 g liszt
125 g búzaliszt (BL 80)
125 g burgonyakeményítő (burgonyaliszt)
1 tk sütőpor
A forma kikenéséhez
1 ek vaj
1 ek mandula, őrölt
A juharszirupos öntethez
300 ml crème fraîche (esetleg mascarpone)
200 ml juharszirup

A sütőt 180ºC-ra (160 ºC/légkeverésen) előmelegítem.
Egy nagy keverőtálba felütöm az egész tojásokat, hozzáadom a cukrot, vaníliát és a sót, majd a kézi robot habverőjével jó 10 perc alatt habosra keverem, úgy, hogy a mennyisége megduplázódjon. Hozzákeverem a tojáslikőrt és az olajat és alacsonyabb fokozaton 1-2 percig tovább keverem. Beleteszem az átszitált búzalisztet, a keményítőt és a sütőport, motor nélkül beleforgatom a masszába, majd teljesen bedolgozom.
Egy hagyományos méretű kuglófformát (vagy egy 26 cm-es hosszúkás formát) kézmeleg vajjal alaposan kivajazok, körben megszórom az őrölt mandulával, beleöntöm a masszát és a középső sínen betolom a sütőbe. A formát nem kell letakarni.
50-55 perc alatt kész, akkor lekapcsolom a sütőt és kissé nyitott ajtó mellet benthagyom 15 percig. Akkor kiveszem a formát és egy deszkára borítom. Ha az alja nem sült át egyenletesen, hogy vízszintesen megálljon, akkor azt levágom.
A tetejét porcukoral megszórom.
Az öntethez egy tálkában simára keverem a crème fraîche-t, és annyi juharszirupot teszek bele, amennyitől sűrűn folyós lesz. Kevesebb juharsziruppal nem lesz túl édes, de akkor érdemes egy kevés friss tejszínt is beletenni. A tejszínhabbal ellentétben ez az öntet hűtőben sokáig eláll, érdemes az egész adagot egyszerre elkészíteni.
1 db hagyományos kuglóf / 12 szelet /

Húsvéti tojáslikőrkuglóf juharszirupos öntettel