aug 222008
 

Vettem almát, szőlőt és szilvát, elég sokat. Voltak velük terveim, de mire hazaértem, ez utóbbi még kissé éretlennek tűnt. Bepakoltam az egészet a gyümölcskosárba és kitettem a napra, hogy másnapra kissé beérjenek.
Aztán elkezdtem padlizsánt sütni, ki is sütöttem egy hatalmas adagot, hogy a következő napokban legyen belőle marinált zöldség, no és persze saláta is. Ahogy végeztem, a tekintetem elrévedt a teraszon napozó, de lágyulni még mindig nem akaró szilvák felé, és úgy gondoltam, talán nekik sem árthat egy kis grillezés!
Így, mielőtt elmostam volna a serpenyőt, kisütöttem még benne néhány félbevágott szilvát. Azért annyira még sem lehettek éretlenek, mert fröcsögött mind rendesen, de jól lenyomkodtam őket, aztán hagytam kihűlni.

A kronológiát megbontva annyit még megemlítenék, hogy egész nap az járt a fejemben, hogy Gabojsza ananászt sütött. Nemcsak a fejemben nyüzsgött, de egész álló nap a számban éreztem a zamatos ananász ízét, felidéztem édes illatát és irígykedtem is picit Gabojszára, amint befalatozza az éppen kisült, napsárga, édes gyümölcsszeleteket. 
Ekkor azonban nem ébredtem föl álmomból, hanem kisütöttem a szilvákat. Mire kihűltek, visszaállt a szerkezetük, akkor egy kevés mascarponet kentem rájuk és először mézzel, később balzsamecettel, legkésőbb meg mindkettővel meglocsoltam.
Akinek merésznek tűnik a balsamico, az csak pár csöppet tegyen bele, vagy hagyja el egészen, bár szerintem épp ettől kapunk ilyen izgalmas, bizsergető kombinációt! Ehhez csakis sűrűbb, aromás balzsamecetet érdemes használni, de biztos vagyok benne, hogy egy 3 savszázalékos gyümölcsös ecetbalzsammal is elégedettek lennénk.

Egyszerűen mennyei volt, csak azt nem tudom, hova soroljam: előétel vagy desszert legyen?
Ugye fölösleges mondanom, hogy ebben a sült szilvában is még annyi potenciál rejlik!:-)Sült szilva balzsamos-mézes mascarponévalSült szilva balzsamos-mézes mascarponeval
(Prugne grigliate, mascarpone, miele e balsamico)

2 db szilva
1 ek mascarpone
1 ek méz
1 ek sűrűbb balzsamecet
1 csipet szerecsendió

A szilvát megmosom, félbevágom, magját kiszedem. Egy bordás, picit olajozott forró serpenyőbe teszem és néhány perc alatt mindkét oldalát megsütöm. (Faszenes grillen vagy az ún. kontaktgrillben is jó, de óvatosan, mert minden esetben fröcsög!) Úgy 10 perc alatt kihűtöm, különben a felületén olvadásnak indul a mascarpone.
Tányérra teszem és pici szerecsendiót reszelek a tetejére. Mindegyik félszilvára biggyesztek egy halomnyi mascarponet és bőven csorgatok rá balzsamecettel elkevert mézet.
1 személyre /

aug 182008
 

Még tart a nyár, de már lanyhul a meleg, de épp ebben az elviselhető, sőt kimondottan kellemes melegben érdemes kint főzőcskézni. Már nem folyik az ember hátán patakokban a víz, nem kap napszúrást, ahogy kevergeti a bográcsot, és az alkohol sem árt meg annyira:-)) Na, erről azért tudnék mesélni…
Sajnos egyre ritkábban jutunk hozzá a bográcshoz, illetve nem is ez a gond, mivel rendszerint csak le kellene emelni a polcról. A valamire való bográcsoláshoz azonban szép magyar szokás szerint nagy, és kimondottan jó társaság kell, az utóbbi jelző ugyan meglenne, de az előzővel gyakran bajban vagyunk.
És valljuk be, ha összejövünk, a gasztroblogger-pajtások (kifejezés by Doctorpepper) sem a magyaros bográcsra hajtanak, hanem inkább a görögös, olasz, spanyol, vagyis mediterrán és ázsiai ízeket részesítik előnyben, egyszóval gourmet-kavalkád és tobzódás a köbön, csak semmi bogrács, kérem szépen!:-)) Őszintén szólva, még csak meg sem lett szavazva, de ez így van rendjén.

Ez a bográcsgulyás sem az idén készült, de mint minden évben, most is megállná a helyét. A férjem lelkesen felajánlkozott, hogy csiholja, majd gondosan felügyeli a tüzet, hát ehhez tényleg nagyon ért, űzi is immár több mint húsz éve lelkesen. A bogrács felügyeletére is azonnal ajánlkozott, bár szerintem ezt még életében nem művelte (csupán parciálisan), de egyszer azért minden meccsen eljő a kezdő rúgás. Szegény azt hitte (mármint ÉN szegény, mert Ő azt hitte), hogy a vörösboros gulyás attól az, ami, mert hogy az összes létező lé benne vörösborból ered.
Nos, ezt a tévhitét én eleddig nem ismertem (mert hát honnan is, ilyen élethelyzetben hosszantartó, eleddig harmonikus kapcsolatunk során még nem voltunk), csak akkor döbbentem rá, mikor a főzési procedúra során immáron a harmadik üveg vörösbort emelte el a konyhából és próbálta rálöttyinteni a gulyásra, én meg véletlenül közbeléptem.
Mindazonáltal nem volt mit tenni, a két üveg vörösbort kiextrahálni már nem tudtam – és legpozitívabb döbbenetemre nem is kellett -, de onnantól kezdve már csak vizet nyomtam a kezébe, hogy a bort onnantól kezdve inkább magába töltse. De az eredmény (mert be kell vallanom) megint csak igazolta – őt -, bár teljesen tudatlanul, de az annyira finom lett, hogy az én kedves férjem meg is kérdezte a végén:
- Miért, ti nem vörösborral főzitek a gulyást???

Hát ennyivel azért nem:-)) A vörösbor egyébként Soproni Kékfrankos és Monica de Sardegna volt, így, vegyesen.
A projekt ismétlése várható, reményeim szerint még a következő ötéves tervben.

Bográcsok a bloggertársaknál:
Bográcsgulyás leveszöldséggel (Ahogy eszik, úgy puffad)
Bográcsgulyás sörrel !, borral és leveszöldséggel (Zsúrkenyér)
Birkapörkölt bográcsban (Lilahangya)
Csülkös pacal bográcsban (Neguilla)
Halászlé 40 perc alatt (Gabojsza)
Kakaspörkölt hosszú lével (Ízbolygó)
Lebbencsleves bográcsban (MiniMálna)
Lecsó bográcsban (Fűszer és lélek)
Marhapörkölt bográcsban, kakukkfűvel (Fűszer és lélek)
Marhapörkölt 20 főre, bográcsban (Horasz konyhája)
Marhapörkölt bográcsban, vörösborral (Horasz konyhája)
Őzpörkölt bográcsban (Horasz konyhája)
Pacalpörkölt bográcsban (Gabojsza)
Paprikás-kolbászos újkrumpli bográcsban (Hajóka konyhája)
Pulykapörkölt bográcsban, zöldségekkel (BeckZsu)
Szarvaspörkölt (Ízbolygó)
Tarhonyáshús bográcsban (A Zsuzsi főz!)
Vörösboros zuzapörkölt bográcsban (Gabojsza)

bogracsgulyas_fit500

Vörösboros bográcsgulyás
(10 literes bográcshoz)

2 kg hús, vegyesen:
– 1,5 kg marhahús (pl. lábszár)
– 0,5 kg sertéscomb
160 g mangalicazsír
8 fej hagyma (közepes méretű)
8 gerezd fokhagyma (kb. 1 fej)
8 tk pirospaprika
1 tk köménymag (frissen őrölve vagy mozsárban törve)
5-7 tk só (ízlés és só intenzitása szerint)
1 tk feketebors, mozsárban törve
2-3 db babérlevél (ha lehet, friss)
2 kg burgonya (nem szétfővő, salátának való fajta)
8 db zöldpaprika
4 db paradicsom
2-4 ek sűrített paradicsom 3:1 (elhagyható)
kb. 4,8 l folyadék:
– 2 l vörösbor (száraz, savszegény, lehetőleg testesebb)
– kb. 2,8 l víz
A csipetkéhez
4 db tojás
240 g liszt
pici só

A húst megmosom, leszárítom és nagyobb falatnyi darabokra felkockázom.
Miután meggyújtottuk a tüzet és egy kicsit bárdoltuk, neki is foghatunk.
A bográcsba teszem a zsírt és felolvasztom. Beleteszem az apróra vágott hagymát, fokhagymát és üvegesre pirítom. (kb. 30 perc) Belekeverem a pirospaprikát és a húst is beleteszem. Ha mindenki eszi a csípőset, akkor csípőspaprikát is tehet bele, mi ezt egy nagy társaságnál elhagytuk.
Fehéredésig kevergetni kell, akkor beleteszem a frissen durvára tört köménymagot és elkezdem felöntögetni a vörösborral. (újabb 30 perc) Lehet felváltva a vízzel is, de nálunk belement több mint két flaska vörösbor. Beleteszem a sót, kevés borsot és így főzögélem úgy 2 óra hosszat, közben néha rá kell nézni és megkevergetni. (ez eddig már 3 óra összesen)
Közben kisebbre felkockázom a burgonyát és a kezdettől számítva jó 3 óra múlva azt is beleteszem. A zöldpaprikát megtisztítom és félkarikára vágom, a paradicsomot forró vízbe mártva lehéjazom és azt is kisebb darabokra vágom, belekeverem a gulyásba.
Amikor – jó 4 és fél óra múlva – a hús megpuhult, csipetkét készítek és beleszaggatom, de ezt el is lehet hagyni.
A bográcsgulyásunk pontosan négy és fél óra alatt készült el. Mellé puha fehér kenyeret ettünk, és akadt, aki tejfölt csorgatott a tetejére.
20-25 tányérnyi adag /  

aug 142008
 

Idén kevés lekvárt főztem eddig és ez a mostani sem a megfontolt tervezés eredménye:-) Valójában a véletlen szülte, mint szinte a legtöbb fantasztikus kombinációt! 
Úgy történt a dolog, hogy a zelleres-gyömbéres ananászsorbet készítése során megmaradt az ízt adó, cukorszirupos gyömbéres szárzeller-keverék. Mielőtt azonban kidobtam volna, belekóstoltam. Annyira újszerű, klassz és merész volt az íze, hogy járt is az agyam rendesen, mihez is lehetne még felhasználni. A megoldás kézenfekvő volt, a megoldás pedig ott hevert előttem a fazékban:-))
Lekvár, mi más! Ha sorbet-ban tökéletesen helytállt, akkor a lekvár sem lehet rosszabb nála!!

Így a maradék ananászt és szárzellert felhasználva összedobtam a lekvárt, amin a sorbet-hoz képest csupán az arányokon változtattam, mert az ízhatás szerintem így tökéletes!
Kicsit merész, de édes, finom, fantasztikus, akár kenyérre kenhető lekvár lett belőle, de nagyon jó lehet akár sajtok mellé is. A fantázia pedig, mint tudjuk, csak a határokat nem ismeri, szóval tovább kísérletezem vele: egy kevés fűszerrrel chutney is lehet belőle, hosszabb lével, fehérborral pedig pikáns gyümölcsmártás, amit süteményhez, de leginkább krémekhez adhatunk. Folytassam még??:-))

A szeletekre vágott szárzellert először egy kevés cukorban karamellizáltam. Illetve annyira nem hagyta magát, gyakorlatilag az alatta keletkezett szirupban megpároltam. Közben hozzáadtam az apróra vágott gyömbért is, és folyattam, amíg az is egy picit megpuhult. Amikor ez kész volt, beletettem az ananászt és lekvárrá főztem.
Az előzőleg beletett cukor mennyisége azonban már épp annyival lett több, hogy a kész lekvár egy kissé édesre sikerült, mivel kész, 2:1 arányú befőzőcukrot használtam. Ezen azonban könnyű segíteni, használjunk dzsemfixet, akkor pontosan adagolni tudjuk a cukrot. (A zselírozó cukorral nem lehet karamellizálni:-) A végén persze hozzáöntöttem a megmaradt, szirupos zellerkeveréket is, no persze, akár ettől is lehetett édesebb:-))
A receptben már a tiszta procedúrát írom le, ez valószínűleg kevésbé lesz édes, mint az enyém lett.

A lekvárfőzéssel kapcsolatos tudnivalókról itt írtam részletesen.

Gyömbéres-szárzelleres ananászlekvár                   
Gyömbéres ananászlekvár szárzellerrel

220 g szárzeller (kb. 2 szál)
2 ek kristálycukor
3 cm gyömbér
325 g ananász, frissen
100 g zselírozó cukor, vagy
     cukor és dzsemfix 3:1 megfelelő arányban
50-80 ml (3-6 ek) száraz sherry

A szárzellert megmosom és vékony félholdakra vágom. Egy lábasba teszem a cukrot, majdnem karamellizálom, hozzáöntök egy bő kanálnyi vizet (Vigyázat, sistereg!) és a szárzellert megpuhítom benne. Közben beleteszem az apróra vágott gyömbért, néhány perc múlva pedig a kisebb darabokra vágott ananászt is. Összeforralom, és belekeverem a zselírozó cukrot illetve ízlés szerinti cukrot dzsemfix-szel.
A végén belekeverem a sherryt és azonnal kifőzött üvegekbe töltöm és fejre állítom.
500 ml lekvár /

                     Gyömbéres-szárzelleres ananászlekvár

aug 102008
 

Lehet, hogy a fehérbabból készült ételek nem kimondottan nyáriak, de ehhez a salátához friss, üde hozzávalókat adtam. Ettől pedig olyan nyaralós érzése támad az embernek, hogy a teraszon csücsülve és egy pohárka bort kortyolgatva is szinte hallja távolból a toszkán tengerpart felől érkező morajlást:-)
Egyebekben pedig egy fehérbabsaláta remek kiegészítője a grillezésnek, amikor nem is kell több egy pár szelet hús és egy nagy adag friss zöldsaláta mellé. Pardon, de kell: egy flaska jóféle, savakban szegény, de ízekben gazdag vörösbor:-)

Fehérbabsaláta spenóttal, paradicsommal és mortadellával

Annyira finom ez a saláta, hogy mostanában hetente kétszer is asztalra kerül, de mindig változtatgatok rajta, mikor mihez van gusztusunk. A lényeg, hogy a fehérbabhoz lecsöpögtetett, felszeletelt paradicsomot adok, amihez még egy hatalmas adag zöldfűszert is keverek. Ez lehet bármi, ami friss, vagy megterem a kertben. Rucolával igazán markáns étek lesz belőle, de készült már zsályával is, bazsalikom, medvehagyma, madárbegy, gyermekláncfű is szóba jöhet, és még sorolhatnám.

Amitől tartalmasabb, de könnyű ebéd vagy vacsora lesz, az egy kevéske húsnemű. A legfinomabb, ha hajszálvékonyra szelt, levegőn érlelt sonkát, mortadellát vagy szalámit adunk hozzá, de valóban szinte olyan vékony legyen, hogy szinte át lehessen rajta látni! Amikor az ujjaimmal felcsippentve egy ilyen harmatvéknya, nyers sonkaszeletet betolok a számba, hát annál nagyobb, egyszerűen előállítható, mennyei ízélményt nehéz elképzelni!

Az utóbbi időben rákattantam a mortadellára, amit régebben, főleg gyerekkoromban sohasem tudott volna szegény nagyanyám belémdiktálni. Szinte viszolyogtam tőle, egyszerűen nem ízlett, nem is beszélve azokról a rettentően rosszul kinéző, fehér foltokról a belsejében, amikre mindig is baljós szemekkel pislogtam. Talán nem is véletlenül, a csuda tudja, mit daráltak bele, de tény, hogy nekem a mortadella amolyan gyerekkori mumus lett. 

De az eredeti olasz mortadella annyira más élményt ad, hogy amikor először – persze óvatosan:-) – megkóstoltam, a véleményem egy csapásra megváltozott! Onnantól kezdve megbonthatatlan barátság alakult ki köztünk:-)

              Fehérbabsaláta spenóttal, paradicsommal és mortadellával

Fehérbabsaláta spenóttal, paradicsommal és mortadellával

100 g száraz fehérbab, cannellini fajta (vagy kb. 200 g főtt)
60 g bébispenót (vagy rucola, bazsalikom, stb.)
10 db koktélparadicsom
16 db fekete olívabogyó
3 ek extraszűz olívaolaj
1 ek folyékonyabb balzsamecet (néha gyümölcsös ecetbalzsam, pl. málnabalzsam)
1 gerezd fokhagyma
só, bors
Továbbá
6-8 szelet olasz mortadella, hajszálvékonyra szelve

A fehérbabot megfőzöm (részletesen a toszkán fehérbabnál írtam róla), esetleg veszek egy, már több helyen kapható doboz cannellini babot.
A spenótot leszárazom, megmosom és kicentrifugázom. Egy tálba teszem a babbal és a félbevágott koktélparadicsommal és a szintén elfelezett olívával együtt. Összekeverem a dressinget és összeforgatom a salátával. Jót tesz neki, ha legalább fél óráig hűvös helyen összeérhet.
Akkor tálakra halmozom, mellé teszek néhány, fátyolosan összefogott, hajszálvékonyra vágott mortadellát és a salátára csorgatok még egy kanálnyi nagyon friss, zamatos olívaolajat. Rusztikus fehérkenyér jár hozzá, amivel az olajat fel is itathatjuk.
2-3 személyre /

              Fehérbabsaláta spenóttal, paradicsommal és mortadellával

aug 072008
 

Dúl a fagyiszezon, és egyre merészebb, különlegesebb kreációk születnek. Ahogy nézem a blogokat, már csak az tesz fel fagyis postot, aki tényleg valami újszerű dologgal tud előrukkolni (azt hiszem, Ízbolygó ebben (is) élen jár:-), hisz a szokványos párosítások – hogy úgy mondjam – már mind elkeltek:-)) Persze miért volna az baj, ha valaki egy megszokott ízt éleszt újrá és közzé is teszi egy pompás fotóval? Dehogyis, ez is csak színesíti a palettát!
Idén én is csak a megszokott fagyijaimat gyártottam, abból sem sokat, mert jó ideig nem is voltam fagyigépközelben.

Pár napja azonban magamévá tettem a La cucina italiana legújabb számát, és jobbnál jobb granita-kreációkat találtam benne! Kilőttem legalább hármat, amit feltétlen be kell kevernem, annyira izgalmas – olyan beatbullos:-) – összeállítások voltak!
Az első, amivel kezdtem, ananász granita volt, gyömbérrel és szárzellerrel. Igen, szárzeller! Ez a meglehetősen egyedi ízű zöldség, ami egyébként igen fontos szerepet játszik az olasz konyhában, remekül mutat édesen is, a gyömbér pedig már csak hab a tortán.
Szóval, gyorsan vettem egy friss ananászt és nekiláttam. A recept nem volt tökéletesen követhető, egy helyen el is akadtam, de lentebb már az általam megvalósított receptúrát írom le. Persze nem is volnék én, ha nem változtattam volna rajta egy keveset (csupán citromlevet és limoncellot adtam hozzá), de az alapötlet remek! (Olyannyira, hogy később tovább is fűztem…)

Az újság granitaként adta el őket, amit ugye gép nélkül, kézzel, fagyasztóban is elkészíthetünk, én viszont betettem a fagyigépbe, így sokkal finomabb, krémesebb fagyit, vagyis sorbet-t kaptam. 

Az íze?? Pont olyan lett, amit vártam. Friss, tömény, édes ananász, sejtelmesen megbolondítva egy fajta aromával, ami átjárja az egész fagyit, de ha nem tudjuk, hogy mit csempészett bele a mamma, nem biztos, hogy rájövünk. És ez így van jól!!

Saját képet most nem tudok publikálni, mert néhány napig kamera nélkül maradtam, emiatt kölcsönvettem egy képet innen. Az én fagyim azonban szakasztott így nézett ki, talán még sárgább, intenzívebb színű is volt. Legközelebb pedig biztos lesz, akkor majd felteszem a saját képemet.



Kép forrása:
GrandTastes

Zelleres-gyömbéres ananász sorbet
(Sorbetto di ananas, sedano e zenzero)

350 ml víz (ásványvíz)
125 g kristálycukor
3 cm gyömbér
100 g szárzeller
1 csipet só
150 g ananász (kb. 3 körszeletnyi)
1 ek zöldcitromlé
1 ek limoncello
A sziruphoz
2 ek cukor
3 ek víz
kb. 10 cm szárzeller

Egy lábasban felteszem a cukrot a vízzel forrni. Közben a gyömbért apróra, a szárzellert pedig kisebb darabokra vágom és egy csipet sóval azt is beleteszem. Néhány percig egészen kis hőn gyöngyöztetem, hogy a szirup jól átvegye az ízeket. Hagyom kihűlni, amikor már langyos, be is lehet tenni a hűtőbe, de ez legalább 1 óra lesz.
Ha kihűlt, átszűröm. Közben botmixerrel pürésítem az ananászt és összekeverem, én tettem hozzá még egy kanálka zöldcitromlevet is.
Most granitát is készíthetünk, akkor tegyük be a masszát egy lapos edénybe a fagyasztóba és félóránként egy villával keverjük át, vagy botmixerrel végezzük ezt el. (Vagy tegyünk úgy, mint Maci a banánfagyi esetében:-)
Én viszont betettem a fagylaltgépbe, így finomszemcsés fagyit, vagyis sorbet-t kaptam. 

Tálaláshoz egy fél szárzellert hajszálvékony csíkokra vágtam. Ehhez először úgy 5 centisre vágtam a zellert, majd a hasábokat próbáltam vékonyra metszeni, aztán a vékony csíkokat még egyszer elvágtam. Elég körülményes, még nem jöttem rá, hogyan lehet meggyorsítani, de az biztos, hogy jót tesz a fagyinak. Szóval a cukorból és vízből gyors szirupot főztem és beleforgattam a zellercsíkokat, és addig párolgattam, míg félig megpuhultak. Ezt rakosgattam a tetejére. 
kb. 500 ml sorbet /

aug 062008
 

Ezt a levest még két éve főztem először, amikor az az emlékezetes hőhullám végigsöpört Európán. Maradékokból állt össze, de nemcsak finom, de igen üdítő is lett. El is feledkeztem róla, amikor azonban Ízbolygó, majd Beatbull is olajpöttyöket csöpögtetett a levesére, azon nyomban eszembe juttatta, hogy ezen a levesen próbáltam ki először, és lám, egy mokkáskanál segítségével egész helyes kis minitócsákat sikerült elhelyeznem. És lám, már akkor is fotóztam, és sikerült is előkotornom a képet egy régi meghajtóról.
Úgy látszik, már akkor is kedveltem a pirított szezámolajat, és már akkor is hajtottam a hideg, nyári levesekre :-)) Így van ez, amikor az embert behozza a múltja:-))

Arra emlékszem, hogy első alkalommal a joghurt (pontosabban annak minősége) nem tetszett benne, de utána már odafigyelve házi joghurtot használtam. Tényleg fontos, a legjobb hozzá a görög joghurt, ami tömény, savanykás, rendkívül ízgazdag, de akkor egy kicsivel több folyadékot kell hozzáadni.
Nyáron nem nehéz friss kukoricát vásárolni, azzal lesz a legfinomabb!
A végén a sima joghurtos savasságot is fokozni lehet, például egy kevés cukorszirup és citromlé keverékével egy nagyon klassz édes-savanyú egyensúlyt tudunk teremteni, de ez valóban egyéni ízlés kérdése. Nekem mindenesetre nagyon bejön!
A szezámolaj és a chilipor pedig az egyéni heppem volt, de nagyon bejött! Összességében egy lágy ízű, üdítő leves lett, amit jócskán feldobtam az olajjal és egy kevés chilivel.

Az már csak csepp a levesen:-)), hogy igen alakbarát, nyári levesről van szó.

Hideg kukorica-krémleves joghurttal

Hideg kukoricakrémleves joghurttal

1 ek olívaolaj
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
200 g kukorica (frissen főtt, vagy konzerv)
1 db kaliforniai paprika (lehetőleg sárga)
500 ml zöldségalaplé
100 száraz fehérbor
200 ml joghurt
2 mk só
bors
1 mk zöldcitromlé (elhagyható)
1 mk cukorszirup (elhagyható)
pár csepp (pirított) szezámolaj
chilipor

A hagymát karikára vágom és a fokhagymával együtt megpirítom az olajban. Ha puha, a kukoricával, a feldarabolt paprikával és egy kevés alaplével együtt botmixerrel pépesítem. Érdemes pár kanálnyi kukoricát féretenni, azt a végén egészben beletehetjük a levesbe.
Visszateszem a lábasba, hozzáöntöm a maradék levet és a bort. Attól függően, milyen sós volt az alaplé, sózom és borsozom. Egy kisebb edényben külön habverőbel felverem a joghurtot, hogy sima és egynemű legyen, összekeverem egy kevés alaplével és beleöntöm a levesbe. Egy kevés citromlével lehet még savanyítani, ha szükséges, sőt, egy kevés cukorszirup és citromlé segítségével még tovább ízesíthetjük. Forralni már nem kell. Néhány órára érdemes behűteni, úgy lesz az igazi.
Tálalásnál meglöttyintem néhány csepp pirított szezámolajjal és chiliport szórok rá.
3 tányérra való / 

aug 032008
 

Ha választanom kellene az olasz régiók konyhái közül, nagy bajban lennék. Szerencsére senki sem kényszerít ilyen választás elé, és még nagyobb szerencse, hogy a leghíresebb fogásokat a csizmás ország teljes hosszában élvezhetjük is. Persze ez is csak a legklasszikusabb, a minden szakácskönyvben első helyen publikált ételekre igaz, azokra, amik talán már a könyökünkön is kijönnek. Pedig nem egy olyan étel létezik, amely mély gyökeret vert az adott területen, hozzátartozik a mindennapok konyhájához, de mégsem találjuk meg az étlapokon. Néha az is előfordul, hogy egy-egy receptúra csak egy kicsiny kis falu sajátja, máshol ilyet nem is készítenek. Csupán helybeli, családi hagyományok ezek, és csak akkor jut tovább a falu határán, ha valaki azon túl házasodik.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a turisták – akarom mondani az országot megismerni vágyó utazók – által preferált fogások nem lennének jelen, de bizony, épp azokat találjuk meg a legnagyobb számban. De az olasz konyha számtalan olyan meglepetéssel szolgálhat, amire sohasem jövünk rá, ha csak harsogó pizzériákban, tengerparti kis trattoriákban étkezünk. Melyek egyébként rendkívül vonzóak és bájosak tudnak lenni !!

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jutottak az eszembe, amikor sütöttem a barackot és írom e sorokat. Ez a töltött barack egyáltalán nem egy titkos, féltve őrzött valami! Dehogyis! Benne van minden átfogó, olasz szakácskönyvben (nálam legalább négyben), tele van vele a világháló. Mégis, még soha, sehol nem találkoztam vele az étlapon. Még Szicíliában sem, ahonnan ered, pedig egyszerű, olcsó, nagyon finom, szóval igazán étterembarát desszert lenne.
És bárki megbirkózik vele otthon is, hát kell ennél több érv??

Azért ne essünk neki azonnal, inkább elmondanám röviden, mitől lesz ez a barack olyan ellenállhatatlanul finom. Mert amennyire egyszerű, ugyanazzal az egyszerűséggel átlagosra tudjuk rontani.
Szóval, vegyünk szép nagy, érett, édes, de mégsem túl puha, amolyan félkemény barackokat. A klasszika itt őszibarackot ír, én azonban nektarint szoktam. Abszolút jó. Azért legyen nagy, mert ki kell vájni valamennyit a húsából, és ha kicsit veszünk, nem marad semmi…. Félkemény, de érett pedig azért, mert sütjük, tehát valamennyit össze is fog zuhanni magában. És édes is legyen, ez azért fontos.

A töltelék általában amarettiből, vagyis egy mandulás kekszből, mandulából, kevés vajból, tojássárgájából és némi alkoholból áll – ez utóbbi sosem maradhat ki, ezt pedig különösen szeretem benne, hisz zamatot ad. Az amaretti, ez a mandulás pici habcsók, mással is helyettesíthető, én például cantuccinit is szoktam hozzá venni, csak a babapiskóta nem lesz jó. Kell valami rusztikus, darabos, egyben aromás finomság is, amilyen a szicíliai konyha maga. Ha mandulás, az külön bónusz.
Ezután jön a mandula maga. Kell bele, nem vitás. Ne tegyünk bele diót, mert az nagyon elviszi a magyaros irányba. Finom, persze, de soha nem lesz autentikus édességünk!! A legtöbb recept darálva írja, én inkább darabosat teszek bele, de ez valóban ízlés dolga! Tudjuk, kinek a pap, kinek meg a darabos mandula.

Ugorjuk át a vajat és a tojássárgáját, ez a kötelező gyakorlat, ezen nincs mit mesélni. Alkohol kell bele, nem vitás, mert aromát, hihetetlen többletízt ad, átbillenti az őszibarack pikáns savasságát, de a keksz meg is köti azt. Egyszóval kell, csak azt találjuk ki, hogy milyen! Klasszika marsalát ír, most a főzéshez használt szárazzal ellentétben az édes fajtát, amit mi is talán könnyebben be tudunk szerezni. (Ilyen helyzetekben gyakran gondolok arra, hogy jó lenne egy szicíliai keresztapát beszerezni:-)) De bármi jó lehet, amiről azt gondoljuk. Én grappát szoktam belekeverni, remekül harmonizál a barackkal! Gyakran használnak amarettot is, ami szerintem már túl édes, és már van is benne mandula elég. Vagy egyéb likőr, de a lényeg ugyanaz. Vegyünk egy desszertbort, vagy végső esetben sima fehérbor is megteszi, ezt pár perc alatt redukáljuk a felére.

Van, aki még csokoládét is tesz bele, illetve finom kakaóport, és fűszert is – de épp csak egy keveset. Az én ízlésem szerint nem kívánkozik bele a kakaó – új színt ad neki, kétségtelen, de a friss, nyári , savanykás barackízt talán elnyomja ez a télies, nehézkes csokoládé. Hagyjuk azt meg másra! Ugyanígy vagyok a fűszerekkel. Aki gondolja, próbálja meg, tegyen bele egy csöppnyi fahéjat, szerecsendiót, vagy szegfűszeget.

Ezek után nincs más hátra, állítsuk össze a töltött barackunkat, toljuk be a sütőbe és élvezzük azt melegen egy pohárka amaretto mellé (ide már beúszhat). Én akár négy felet is képes vagyok egyszerre megenni – vacsora után -, annyira finom! (Másnap reggelire, hidegen is, garantáltan tesztelve!)

Egy dolgot még megemlítenék. A tálalást. A díszítést.
Sokmindent próbáltam, de hasztalan. Adtam hozzá vaníliasodót, zabaglionét, vaníliafagyit, egyéb gyümölcsöt, nulla hatás. Nem kell!
Nem túl esztétikus így csupaszon fotózni, ezért sem került fel eddig ide, mert az eddigi képekkel nem voltam megelégedve. Egy meztelen barackon ül egy halom barna folt. Igazán vonzó, nem?? Talán ez az oka, amiért nem viszik az étlapok, amiért “nem lehet eladni”.
Nagy kár, ugyanis nagyon finom!!

toltott_sziciliai_oszibarack1

Töltött szicíliai őszibarack
(Pesche ripiene)

2 db őszibarack vagy nektarin
20 g (2 ek) amaretti, morzsává törve, vagy mandula
20 g mandula, darabosan vagy őrölve (kb. 2 ek)
1-2 ek cukor
1 ek vaj
1 db tojássárgája
1 ek grappa (vagy bármilyen harmonizáló alkohol)
1 csipet só
2-3 ek marsala (vagy desszertbor)

A sütőt légkeverésen 175 °C-ra előmelegítem.
Az őszibarack héját lehúzom (a nektarint csak megmosom), kettéveszem, kiszedem a magját és egy karalábévájóval vagy egy mokkáskanállal egy kicsit kiszedek a belső húsából, hogy nagyobb legyen az üreg, és egy kis tálba teszem. Az amarettit fólia alatt a húsklopfolóval darabosra töröm, és beleteszem a mandulával, a kézmeleg vajjal és a sárgájával együtt. Annyi alkoholt teszek hozzá, hogy még sűrű maradjon, és egy tűzálló tálba téve megtöltöm a masszával a barackokat. (Rendszerint sok lesz a töltelék, azt bekapom.) A tálba öntök egy kevés desszertbort, de jó a fehérbor is, lényeg, hogy ne maradjon alatta száraz! A folyadékkal egyszer-kétszer meg is lehet locsolni a sülő barackokat, de akkor több bort öntsünk alá. Én nem szoktam.
Betolom a sütőbe a középső sínre és 15-20 percig sütöm, amíg színt nem kap a széle.
Melegen és hidegen is jó.
2 személyre /

* Változatok:
Hogyan tedd tejtermékmentessé? – vaj > kókuszzsír
Hogyan tedd paleóvá: –  Cseréld le a cukrot természetes édesítőre, használj csak mandulát, vagy gabonamentes kekszmorzsát.

toltott_sziciliai_oszibarack2

aug 012008
 

Polenta con funghi.
Csak ez a kép éltetett, amíg elgyötörve törtünk felfelé, hogy megostromoljuk a kétésfélezres csúcsokat. Egy párolgó, lágy, dús polenta, egy még ízesebb, frissen szedett erdei gombából készült raguval. Ez volt a vigaszdíj, mellé egy nagy pohár sör, vagy annak a bringás verziója, néha csak egy forró tea. Ha átjárt a hideg, mire felértünk (figyelem, júliust vagy augusztust írunk), tojáslikőrös forró tejet szopogattunk és teljesen meg voltunk elégedve a világgal. És magunkkal, persze:-)

Mindez sokszor megtörtént a Dolomitokban (DE/IT/EN), Olaszország északi csücskében. Val Gardena, Val di Fassa, a Sella-csoport, Sassolungo, Tofana, Pisciadù és a Piz Boè, ami a 3151 méterével a legmagasabb csúcs, amit megmásztam. A Marmolada a maga 3343 méteres, hósipkás bóbitájával mindig ott volt körülöttünk, bár magunk sosem voltunk a csúcsán. Majd legközelebb, de az biztos, hogy nem lábbal fogom megmászni, csupán felvonóval… Olyan magasban júliusban is fagypont körüli a levegő.

Néha átruccanunk Cortina d’Ampezzo-ba, elmegyünk az ódon síugrósánc mellett és a főutcán fagyit eszünk: a férjem fiatalkori nosztalgiája (valami első szerelem is beúszott már a képbe), elnyalunk egy Colibri gigante-t. A fagyiskehely felejthető, de a férjem nem győz áradozni, hogy még mindig milyen finom!!:-))) Cortina fölött határozottan eljárt már az idő….

del_tirol_menedekhaz1

Innen még egy óra a menedékház

A remegő vádlik és a felhasogatott tenyerek (drótkötelet tessék csak fogni felfelé menet a sziklán!) legjobb ellenszere a Hütte, rifugio. A menedékház, ahol a legfinomabb alpesi házikoszttal várják az arratévedő vándort.

Egyik kedvencem a polenta, amit friss, hajnalban szedett erdei gombás raguval készítettek. Az étlapon csupán funghi (gomba) néven szerepelt, hisz sosem lehetett tudni, mit rejt majd a kosár tartalma, mire visszaér a menedékház konyhájába. A polenta mellé gyakran kértem még szarvasragut, esetleg csak sima sajtos polentát. Emlékezetes marad még a szalonnagombóc-leves (Canèderli in brodo), óriási, dél-tiroli speckből készült zsemlegombócokkal, természetesen saját készítésű, fantasztikus húslevessel. Ez a lányom egyik kedvence. Meglepő, de szerintem errefelé készítik az egyik legjobb Penne al’arrabiatta-t is, legalábbis eddig még nem találtam párját, pedig elég sokat próbáltam.
Vagy a mákos gőzgombóc, ismerős, ugye?
Errefelé fantasztikus síterepek léteznek, ahol nyáron hegyeket lehet mászni, ott télen több, mint ezer kilométeren siklani is lehet a Dolomiti Superski síbérletével. Itt található a Punta Roccából induló, leghosszabb alpesi lesiklópálya is, amely 1900 méter szintkülönbséget hidal át a 12 kilométeres pályán.
Polenta akkor is van, persze, az én kedvenc kajám ilyenkor a köményes pácban párolt tarjaszelet sültszalonnás párolt káposztával.
Este a kicsiny falvak valamelyik fogadójában szoktunk vacsorázni, ahol a konyha még mindig rusztikus, de egy jóval szofisztikáltabb verzióban. (Lásd a lenti linket.)

Elérkezett a rókagomba szezonja, most egy ideig dúskálunk benne.
Ennél a fogásnál egy igen egyszerű, paraszti ételről van szó. A polentát csupán egy kevés borral kerekítettem, a gomba pedig a saját ízében fő, nem kell már hozzá semmi, csak egy kevés friss petrezselyem a tetejére. Így tökéletes, ahogy van. Ez jutott az eszembe, és a sok-sok kilométer, amit a hegyeken megtettünk, előjöttek a képek, és remélem, még sokszor lesz bennük örömünk.

A tavalyi dolomiti túrázásunkról ITT írtam.

polenta_funghi1

Polenta pirított rókagombával
(Polenta gialla con ragù di finferli)

A polentához
150 g polenta (olasz kukoricadara)
100 ml fehérbor
kb 700-800 ml víz
1 tk só
1 ek vaj
sajt, ha van
A rókagombás raguhoz
½ ek vaj
1 ek olívaolaj
350-400 g rókagomba, frissen
1 naaagy löttyintés fehérbor
1 mk só
1 mk liszt (oprcionálisan)
½ csokor petrezselyem
100 g pancetta (olasz húsos hasaalja szalonna)

A polentához egy lábasban felteszek fél liter (lehetőleg ásvány-) vizet és a bort főni és ha forr, beleszórom a polentagrízt. Lassú hőn, néhány percenként megkeverem, és ha túl sűrű, mindig öntögetek hozzá egy kevés vizet – hasonlóan, mint a risottónál, de ezt nem szükséges annyiszor megkeverni. Arra azonban vigyázzunk, hogy ne ragadjon le az edény aljára.
Ezt polentától függően legalább háromnegyed óráig kell így szép lassan kevergetni, mindig egy pici vizet hozzáöntögetni. Közben azért sózzuk is. Ha kóstolásra jó, megpuhultak a szemek, akkor döntsük el, hogy sűrűn folyósra hagyjuk, vagy inkább sűrűre, amit formába teszünk és később kisütünk.
Ezt a polentát sűrűfolyósra hagytam, mert sokkal jobban illik a gombás raguhoz. Szinte olyan lesz, mint egy igazán ízes, aromás burgonyapüré.
Lehúzom a tűzről, hozzáadok még egy kevés vajat, és ha van egy kis maradék sajt, azt sem fogja ellenezni, főleg, ha valami alpesi.

Közben elkészítem a gombát.
A rókagombával nincs sok gond, ezért is szeretem különösen, no meg az íze, az egyedülálló!! Szóval egyenként megmosom a gombákat és a nagyobbakat kettébe vágom, de általában ehető méretűen kicsik.
Egy fazékban felhevítem a vajat és az olajat és beledobom a gombát. Pici bor nem árt neki, később sózom és hagyom párologni, amíg el nem fővi a levét. Ez úgy jó 10 perc, azalatt meg is puhul a gomba. Egy nagyon kevés lisztet hintek a tetejére (de el is hagyható), összekeverem vele, épphogy egy teáskanálnyi legyen, hogy adjon az alatta lévő lének egy kis tartást. Több nem kell, az csak rontana rajta. A végén még sózom, bőven tekerek rá borsot és belekeverek egy nagy halom felvágott petrezselymet.
Közben egy pici serpenyőben felvágom a pancettát (a mennyiség ízlés szerinti) és félig kisütöm, hogy ne legen túl ropogós. Ez épp meg is van addig, amíg kész lesz a gomba.

Tálalásnál tányérra szedem a polentát, és külön megszórom a pancettával és a gombával. Egy kevés petrezselymet szórok a tetejére. Nem szokás semmit sem adni mellé.
2 személyre /

polenta_funghi2

júl 302008
 

Az eszem se tudja, hogy nyár van-e éppen, vagy késő ősz, mert egyik napról a másikra októberi hidegből vált át Petrus fullasztó nyárba.
Ez a leves még a múlt héten készült, amikor épp az októberi zimankót tűzte műsorára, emiatt sok hozzáfűznivalóm nincs is… Jelen pillanatban ippeg hétágra süt a nap, és ha lenne időm, ki is mennék a vízpartra lóbászni a lábam és nézni, ahogy úszik el a dinnyehéj…

Na de félre móka, jöjjön a leves, amiben újfent a hűtő – meg a kamra – tartalma volt a cél, vagyis ez egy kamrarecept:-). Friss fűszer nincs is most benne (zsályát, bazsalikomot nem akartam, meg amúgy is olyan melankólikusnak tűnt, hogy egyszerűen kihagytam), de mégis frissen savanykásra sikerült, mert a végén egy nagy adag mangóbalzsamot csorgattam bele. Nem szokásom a levesek sűrítése, de ez most igazán megkívánta, ezért egy kevés keményítővel megkötöttem.
Másnap maradt egy kevés, és akkorra úgy összeértek az ízek, hogy rá sem lehetett ismerni! Meg is gyanúsítottam a férjemet, hogy belecsempészett még az éjjel egy kis NaGl-t :-)). Ilyet persze nem tartok itthon, de arra rájöttem, hogy az ilyenfajtájú leveseket jobb előző nap megfőzni… 
Csirkés csicseriborsóleves
Csirkés csicseriborsóleves mangóbalzsammal

1 ek vaj
1 ek olívaolaj
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
400 g csirkemellfilé
kb. 800 ml zöldségalaplé
300 g csicseriborsó, megfőzve
1 db zöldpaprika
3 szál újhagyma
1 tk provanszi fűszerkeverék
1 tk mustár (angol csípős)
1 tk keményítő
kb. 100 ml tejszín
só, bors
2-3 ek mangóbalzsam

Egy lábasban felhevítem a vajat az olajjal és üvegesre fonnyasztom benne a hagymát. Beleteszem a darabokra vágott fokhagymát és a kisebb kockára vágott csirkehúst, majd felöntöm az alaplével, de a húst nem kell pirítani! Így főzögélem lassú tűzön vagy fél óráig, addig a léből is elforr egy keveset. Beleteszem a paprikát, a fűszert, majd a vége felé a kész csicserit (konzerv esetén leöntöm a levét). A keményítőt elkeverem egy kevés vízzel és annyival felöntöm, hogy éppen csak sűrűbb legyen és valamennyi tejszínt is adok hozzá. A végén sózom és borsozom.
3-4 személyre  /

júl 282008
 

Egy újabb vendégség alkalmával újfent crostiniket gyártottunk.
Mintha nem lehetne ezeket a finomságokat a nap, vagy hét bármely szakában élvezni, de vendégeknek ugye, mindig csakis a legjobbat:-)
Írtam már ezekről a kicsi, pirított, különböző, ízes krémekkel megpakolt kenyérkékről, és engem még ennyi idő után is lenyűgöz, milyen fantáziadúsan lehet ezeket a kis szendvicseket szervírozni! A legtöbb helyen csak a paradicsomos fajtát kapjuk, ami nem is crostino, hanem egy egyszerű bruschetta. Jó, jó, az is nagyon finom, de nem árt néha variálni. Eléggé unalmas, hogy *bruschetta* címszó alatt mindig és folyton ugyanazt hozza ki a pincér. (Az elmúlt héten kétszer vacsoráztunk házon kívül, kétszer bruschetta, kétszer ugyanaz…. Unalmas….)

Az egyik szintén ez volt, bazsalikomos paradicsom, de a másik kettőnél már szárnyalt a fantáziám. Ezt is szeretem az olasz konyhában, hogy az adott, a régióra tipikus hozzávalókon belül – ami természetesen minél frissebb, minél jobb minőségű legyen -, bátran kreálhatunk, felcserélhetünk dolgokat, hisz ezt teszi egy olasz háziasszony is, éljen akár Ligúriában, akár Szicíliában is!  
Szóval szárnyalt (volna:)), mert mindkettőt már láttam valahol. A fehér kenyérkén – ami crostini bianchi névre hallgat – ricottakrém van, és valójában klasszikus, és persze hihetetlenül egyszerű! Ricottába keverek egy kevés fokhagymát, sózom-borsozom és teszek bele egy pici olívaolajat. Zsupsz, mehet is a sütőbe!

A másiknál – a zöld színűnél – no ott sajnos be kell vallanom, hogy itt sem én találtam föl azt a bizonyost, a spanyol viaszt, pedig annnnyira kézenfekvő, hogy szinte szégyellem is magam… Az ötletet egy toszkán étlapon láttam, bazsalikomos zukkinikrémes crostino formájában. Ennyi. (Mert ott még mernek álmodni és továbbmenni), ezt gondoltam egy kicsit tovább. Be kell vallanom, először zsályával próbálkoztam, de annyira túltengett a krém a zsályától, hogy ennek részletezésétől a továbbiakban eltekintenék… bár az is lehet, hogy csak én tettem bele túl sokat, pár levélkétől még talán igazán jó is lett volna, de én egy fél bokrot vágtam bele…
De azért ezt is továbbfűztem-főztem, és az eredmény igencsak jó lett! Pirított pancettát mixeltem a krémbe, de legközelebb a pancettát darabosra hagyom, és úgy teszem a kész krémbe, sokkal jobb lesz. Plusz még egy kevés balsamico is dobott rajta, de tényleg csak pár csöpp! Mint tudjuk, a cukkini egy igen semleges valami, szóval érdemes feldobni valami markáns dologgal.

Az már csak a fotózás után tűnt föl, hogy akár a magyar, akár az olasz lobogót is lengethettem volna:-))). Nézőpont kérdése ez is!:-))

                    Crostini variációk - paradicsomos, ricottás, cukkinis

A bazsalikomos-paradicsomos salsa-hoz
(Bruschetta con salsa di pomodoro)

3 db paradicsom
2 marék bazsalikom
1 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj

bors, frissen őrölve

 
A paradicsomot megmosom és először szeletekre, azokat csíkokra, majd apró kockákra vágom. Beteszem egy szűrőbe egy tál fölé, hogy oda csöpögjön a leve, amire később nem lesz szükség. (Meg szoktam inni, a szakács jutalma:-) Néha megrázom és egy kanállal átnyomkodom, hogy az összes lé lecsöpögjön belőle.
A bazsalikomot apróra felaprítom, és elkeverem a lecsöpögött paradicsommal. Hozzákeverem a fokhagymás olajat, sózom, borsozom és ráhalmozom a megpirított kenyérkékre.

Ricottás crostini
(Crostini bianchi)

250 g ricotta (lehetőleg olasz gyártmányú)
2 gerezd fokhagyma
½ mk só
feketebors, frissen őrölve
1 ek olívaolaj

A ricottát összekeverem a zúzott fokhagymával, alaposan sóborsozom, különben nem lesz elég markáns és belekeverem az olívaolajat. Apróra vágott zöldfűszert is tehetünk bele.

Zukkinikrémes crostini
(Crostini con crema di zucchine)

3-4 szelet pancetta
1 ek olívaolaj
1 fej hagyma (közepes)
1 db cukkini (közepes méretű)
50 ml fehérbor
2 gerezd fokhagyma
1 mk só
feketebors
2-3 ág bazsalikom
néhány csepp balzsamecet

Egy serpenyőben az olajon kiolvasztom az apró darabokra vágott pancettát és kiveszem. Beleteszem a felvágott hagymát, a nagyobb darabokra vágott cukkinit és jó 10 perc alatt megpirítom, de közben öntök alá egy kevés bort, amit hagyok is, hogy teljesen elpárologjon. Hozzáteszem a fokhagymát, sót és borsot, és 2-3 részletben összeturmixolom, de frissen hozzáadok még néhány levél bazsalikomot is. Tálkába szedem és hozzákeverem a pancettadarabkákat. Ízesítem pár csepp balzsamecettel, és sózom, ha szükséges.
Rákenem a kenyérkékre és még egyszer a grill alá teszem őket.

                                Crostini-variációk: paradicsomos, ricottás, zukkinis

júl 282008
 

Ez a brokkolis pasta egy olyan alapverzió, amelynek a mintájára nagyon sok fajta zöldséges tésztát el lehet készíteni. Csak olaj, bele a fokhagyma, rá a zöldség, kicsit alaplével és borral párolni, és roppanósra hagyni, ennyi az egész! Nyáron frissen, télen pedig fagyasztott zöldség is megteszi , csak konzervet ne használjunk!
Ha kész a mártás, csak rá kell önteni az épp kifőtt tésztát, és a tányéron sajtot rá.

Penne brokkolival
(Penne ai broccoli)


180-200 g tömzsi pasta (fusilli, penne, stb.)
2 ek olívaolaj

3 gerezd fokhagyma
300 g brokkoli
3-4 ek alaplé (esetleg fehérborral)
só, feketebors, frissen őrölve
friss zöldfűszer

Először rózsáira szedem a brokkolit és kevés sós vízben ropogósra főzöm. (úgy 8-10 perc, de nem szabad szétfőzni!) Aztán külön, vagy a brokkoli főzővízében is lehet, kifőzöm a pastát.
Közben egy serpenyőben felhevítem az olajat, beleteszem a darabokra vágott fokhagymát, ha már jól illatozik, de még nem ég el, beleteszem a brokkoli-rózsákat és óvatosan átforgatom. Teszek hozzá egy kevés alaplevet, amit szépen alóla elfő.
Ha kész, só, bors, esetleg még zöldfűszer és beleforgatom a pastát a serpenyőben. A tányéron megszórom sajttal.
2 személyre /

júl 232008
 

Ami kényszerből csupán egy gyors vacsorának indult, abból mégis egy komolyabb, finom dolog kerekedett.
Későn értem haza, friss dolog alig volt otthon, a férjem pedig napok óta mondogatta, hogy enne valami quiche-szerűt. Nem, nem a quiche lorraine-t, azt csak októberben, majd ha lesz újbor. Csak egy olyasszerűt… Ilyenkor olvasni kell a gondolataiban és rájönni, milyen rávalót szeretne.  
Erre a tapogatózásra nekem most nem volt időm, azonban gyorsan összegyúrtam a tésztát és körbenéztem a hűtőben. Maradék zöldségből volt is párfajta, a legegyszerűbb a paprika és a cukkini-verzió lett, mert hamar megpuhul, gyakorlatilag nem is kell párolni. Mindkettőből csak viszonylag keveset használtam.
Régen gyakrabban sütöttem ilyen-olyan sós lepényt, de azokon a zöldséges-húsos egyveleget mindig kicsit darabosra, szárazabbra hagytam, úgy került rá a tojásos massza. Most gondoltam, kipróbálom, milyen lesz alatta egy szósszal.

A tejes masszát már nehezebben tudnám rekonstruálni, de mégis jó példa ez arra, hogy mindenből össze lehet hozni … bármit is.
Az előző heti cassata és ricottatorta-projektekből még mindig sok ricotta maradt a hűtőben, ezért ebből, tejszínből és crème fraîche-ből kevertem egy sűrű mázt, amihez pontosan 3 tojást is adtam. Ez tartotta össze, plusz még a sajt. (A sajtok is három különböző forrásból erednek, végül is minden jól olvadó, de markáns sajt megteszi.) Ezt a masszát tettem a tetejére, és benyomtam az időközben forró sütőbe.
Az eredmény nemcsak jó, de a vártnál feletti lett, gyors, finom, de ha legközelebb találok még egy kis húsneműt, akkor az is rákerül a paradicsomos mártás tetejére – mint például a paradicsomos risottotortánál, ott például hihetetlen finomra beszivárogta magát Gabojsza paprikása:-)), itt is megtehette volna:-)
Igaz, hogy a tésztát félórán át kell pihentetni, a sütés is még félóra, de az egész kész van egy és negyedóra alatt, amibe simán belefér még egy gyors zöldsaláta is.

Paprikás-paradicsomos lepény

Paprikás-paradicsomos lepény
(Torta di pomodoro e ricotta)

A sós omlós tésztához
250 g liszt
125 g vaj
1 csipet só
1 db tojás
A paradicsomos töltelékhez
1 ek olívaolaj
1 fej hagyma (nagy méretű)
400 ml dobozos paradicsom, darabos (Polpa di pomodoro, pl.
MUTTI)
1 hatalmas löttyintés vörösbor
3-4 gerezd fokhagyma
1 db kaliforniai paprika vagy 1½ db zöldpaprika
½ db cukkini
1 mk só
feketebors, frissen őrölve
bazsalikom-levélkék
A rávaló öntethez

400 ml-nyi ricottás-tejszínes mártás
     kb. 4-5 ek ricotta, fél kis doboznyi
     kb. 150 ml crème fraîche (tejföl és tejszín keveréke)
     kb. 100 ml tejszín (30%)
3 db tojás
½ mk só
kb. 50 g jól olvadó sajt (pl. Fontina)
1 maréknyi reszelt, kemény sajt

A tészta hozzávalóiból gyorsan összegyúrtam az omlós tésztát és fóliába csomagolva félórára betettem a hűtőbe.
Elkészítettem a mártást. Egy fazékban olajat hevítek, beleteszem a durvára vágott hagymát, fokhagymát, kevés pirítás után belezuttyantom a paradicsomot. kevés bort öntök hozzá és hagyom fődögélni, amíg be nem sűrűsödik. Most nem volt sok idő, fél órát adtam neki, a vége felé 3-4 perccel pedig belevágtam a paprikát és a cukkinit is, hogy ne főjjenek szét. (Bár a sütőben úgy is szétfő.)
Közben a tojásokból és az összes fellelhető tejtermékből összekevertem a mázt, hogy azért ne legyen túl folyós. A végén egy kevés reszelt parmezánt is tettem bele, talán egy maroknyit.
Amikor letelt a félóra, kivettem a tésztát – de még előbb kivajaztam a rackaszélű, kerámia lepényformámat. 
Ekkor felcsavartam a sütőt 180 °C-ra, légkeverésen, de lehet, hogy itt jó, ha az alsó részt is hozzákapcsoljuk. (Én általában nem szoktam.)
A tésztát először kicsit kinyújtottam, majd kézzel, kézfejjel és ujjakkal szétterítettem a formában, hogy még pereme is legyen. Az egész rövidebb ideig tartott, mint ahogy ezt leírtam.
Akkor rásimítottam a paradicsommártást, rátettem egyben néhány bazsalikomlevélkét és ráfektettem valamennyi sajtszeletet (az olvadósból). Ráöntöttem a ricottás-tejszínes mázt, és betoltam a sütőbe.
30 perc alatt kész volt.
3-4 személyre, elő- vagy főételnek /  

júl 202008
 

Nem egy bejegyzésemet úgy is indíthattam volna, hogy: az úgy kezdődött, hogy… és megyek szépen vissza az idők örvényébe… regélni a régmúltról…
Nos, ennél a salátánál időben valóban vissza kell egy kicsit mennünk.

Történt, hogy nyaralás alkalmával valami könnyed kis könyvecskét olvastam. Kilóra azért nem volt könnyed, a reptéren, utazás előtt (hogy tovább tartson:) szinte mindig súlyra keresek könyvet, ez is azért akadt bele a hálómba, mert 700 oldalas volt. Ment is rögvest a kosárba, két másikkal együtt… hogy miről szól, azt ilyenkor el sem olvasom… Szeretek olvasni.
A könyvet fedje jótékony homály:), mindenesetre öt napig nem is bírtam kitenni a kezemből, ott olvastam, ahol csak bírtam, és csak a férjem tudná megmondani, mi mindent szalasztottam én el a nagybetűs NYARALÁS-ből, amíg nyirkosra izgultam a tenyerem a főhős miatt…
Haha, pedig ha tudta volna, hogy ez a saláta nem jött volna létre, ha nincs Mrs. P. !

Szóval, az egész könyvben szó sem volt főzésről (az amerikai upper class ínséges életéről szólt a regény), de egyszer hősünk salátát evett valahol, mégpedig a kedvencét. Az írónő szerint. Amit amúgy meg gyakran. (Na, ebből éles elmével következtettem, hogy ez a saláta az írónő kedvence lehet:) A saláta ananászból, édesköményből és garnélából állt. Ennyi. Sehol semmi utalás, részletes recept a hozzávalókkal, öntet !! vagy ilyesmi. Roppant dühös lettem, mint ahogy azt a Kedves Olvasó gondolhatja! Feldob az írónő egy ilyen labdát, és én, ÉÉÉN, a mezei kis olvasó, kapjam csak el!

Első gondolatom az volt, hogy rögvest – amint internetcafét találok valahol, kackac:-))), írok a könyv kiadójába, és továbbíttatom a levelem Mrs. P.-hez. Lesz szíves leírni nekem ezt a dressinget – esetleg még a többi hozzávalót is -, mert biztos voltam benne, hogy itt van ama kiskutya elásva. Márhol minden salátának a lelke a dressing, a pont az i-n, ezt jól tudja mindenki. Mert összepacsmagolni holmi kis ananászt egy maroknyi édesköménnyel – hjaaa, azt kérem mindenki tud, de a dressing!!Édeskömény-ananász-saláta garnélávalAztán jött Dolce vita és a VKF! legújabb kiírása, és végül is úgy döntöttem, meg tudok én a feladattal magam is bírkózni:-) mert biztos voltam benne, hogy ezt a salátát épp a VKF! legújabb fordulójára teremtették. Idegen tollak? Pfahhh! Így aztán magam alkottam meg a salátát, és szerénység nélkül mondhatom… na jó, nem mondok semmit, de nagyon klassz lett mindkét verzió – mert kétféle öntet készült hozzá.
Ha eddig nem derült volna ki – imádom a salátákat!! Bárhol, bármikor képes vagyok enni, bármilyen formában, akát naponta kétszer is, persze csak azokat a képződményeket, amiket ma (széles e világban – talán kishazánkon kívül) salátának neveznek. (Szegény Váncsa mester nevét többször emlegetik a mai napokban, én most hadd ne idézzem, ő tudja, miért….) Ha Dolce vita nem hívja fel a figyelmet arra, hogy húshoz is szoktak uborkasalátát adni:) – komolyan mondom, eszembe se jut! Nálunk ilyen ugyanis nem létezik:-))

Akkor nézzük a salátát.
Először is mindent konyhakészen felvágtam. (Miután ezerszer végiggondoltam, szájilag vizualizáltam az ízeket és képileg megfőztem fejben:-) Kis mennyiségekben balzsamokat öntöttem olajakhoz, fűszereket adtam hozzá, míg végül is két verzió maradt, amelyek közül nem is tudtam választani, mert mindkettő ízlett és jól ment a salátához.
Kezdettől fogva egy currys mártásban gondolkodtam, szerintem fantasztikusan illik az édes ananászhoz, az ánizsos gumóhoz és a garnélához is. Könnyed lett, mivel csak igen kevés majonézt használtam (maradt még a saját készítésű majonézemből), és az is inkább az olaj szerepét töltötte be, kissé folyósra, de intenzívre hagytam. A koktéloknál ismert mangószirupot tettem bele, de sima mangópüré is megteszi, esetleg frissen facsart narancslé is, de mindkét esetben kevés cukrot kell hozzáadni. A savas itt mangóbalzsam lett, mi más:-) Fantasztikus lett, legalábbis az én ízlésem szerint. Másnap újra bekevertem (a dupla adagot:), és ráöntöttem a maradékra.
A másikat cassisból és sherryecetből készítettem, épp csak annyira, hogy a savassága jól passzoljon az édes ananászhoz.  (A natúr ananász édessége más, mint a konzervé.)

A salátához lepényhalat sütöttünk, a garnélát mellé ettük. A mennyiség ízlés kérdése, van, aki pár darabbal beéri, van, aki kiköveteli magának a 15 darabot:-)))
A saláta biztos, hogy oszlopos tagja marad a konyhámnak, fantasztikus, komplex, markáns ízvilág, köszönöm az ötletet, Mrs. P.! :-)))

További kedvenc salátáink:
Cézár salátája
Rucolasaláta sült kecskesajttal
Olasz tésztasaláta bazsalikommal
Görög pásztorsaláta
Majonézes tésztasaláta
Narancsos spenótsaláta
Waldorf-saláta
Toszkán vegyes babsaláta
Rozmaringos szőlősaláta
Hússaláta hallal
Édeskömény-ananász-saláta garnélávalÉdeskömény-ananász-saláta garnélával és kakukkfüves lepényhallal

¾ db ananász, frissen
1 db édesköménygumó
½ csokor petrezselyem
2 szál újhagyma
1 db salotta
10-20 db garnélafarok, lehetőleg frissen

feketebors, frissen tekerve
A mangós-majonézes dressinghez
3 ek majonéz (hagyományos vagy ez)
1 ek mangószirup (vagy mangópüré)
1 ek mangóbalzsam
½ mk currypor
½ mk só
feketebors
A cassis-dressinghez
5 ek olívaolaj
2 ek Crème de Cassis (francia feketeribizli-likőr)
2 ek sherryecet
½ mk só
feketebors
A lepényhalhoz
4 szelet lepényhalfilé
2 ek-nyi vaj
½ maroknyi kakukkfű
só, bors

Először megtisztítom az ananászt és kockák
ra majd vékony csíkokra vágom. (Részletes útmutató az ananász felvágáshoz ITT.) Az édeskömény külső leveleit lehántom, levágom a zöldjét, majd az egészet hasábokra vágom. (Én ehhez a V-gyalum szélesebb betétjét használom.) A petrezselymet megmosom, papírtörlővel megszárítom és széles késsel vagy hintakéssel apróra vágom. Az újhagymát ferdén csinos csíkokra, a salottát meghámozom és nagyon vékony karikákra vágom. A garnélát – ha friss – megtisztítom. (Részletes útmutató Macinál ITT.)
Ha mindez kész, az egészet összekeverem és külön-külön elkészítem a salátadressingeket.

A lepényhalhoz kiterítek egy nagyméretű alufóliát. A kézmeleg vajhoz hozzákeverem az aprított kakukkfüvet és bekenem vele a halfilé mindkét oldalát. Sóborsozom, és a filéket egyenként alufóliába csomagolom és betolom az időközben 180 °C-ra előmelegített sütőbe. 20 perc alatt kész, akkor a salátával tálalom. Az édeskömény-ananász-salátára kedvünk szerint rácsorgattuk a dressinget.
4 személyre /

Édeskömény-ananász-saláta garnélával és lepényhallal

júl 172008
 

Azt már rég tudom, hogy a radicchio milyen jól megfér a sajtokkal és a balzsamecettel. Az akkori társítás csupán spontán ötlet volt, ezt a változatot azonban Mario Batali sugallta, és azonnal tudtam, hogy ezt nekem ki kell próbálnom!
Igaz, hogy az olasz bevándorlók gyermekeként Seattle-ben született Mario ma már ízig-vérig amerikai, de talján gyökereit mégsem tudja letagadni. Sőt, nem is akarja, hisz szinte minden könyvében Itália ízeit dícséri. (Egyébként ő az a fickó, aki szívesen fotóztatja magát narancssárga Crocs papucsban és bokazokniban:-) Ez a fotó például a las vegasi Venetian hotel előterében készült.) Több, mint tíz étterem társtulajdonosa  az Államokban (ezek közül a new-yorki Babbo-t 2005-ben a Michelin egy csillaggal ismerte el, a Del Posto 2007-ben pedig már két csillaggal gazdagodott), és ezekben is főként a talján és a hispán konyhát népszerűsíti, igaz, nem mindig az eredeti változatban:-). De hát olyan nagy baj ez? Az amerikaiakat különben sem az izgatja, hogy hány hordót járt meg az a balzsamecet, hogy az állítólagos szicíliai olívaolajuk valóban Nocellara del Belice bogyóból készült, vagy hogy elég időt érlelték-e a sonkát. Nem, ez mind hidegen hagyja őket, viszont szeretnek jót enni, és népszerűségben a külföldi konyhák közül is az olasz vezet – és nem a kínai!
Mario receptjei amúgy nem is túl cizelláltak, raffináltak, az étlapon nincsenek érthetetlen, sallangosan hosszú elnevezések. Kedveli a hagyományos ízeket, ahogy ő nevezi, a “cucina classica” repertoárjából merít még a kétcsillagos Del Posto étlapján is. Ezek a fogások azonban jól illeszkednek az amerikai életstílushoz, bár egyszerűek, de mégis van bennük egy csöppnyi kis csavar. Fúziós konyháról azonban mégsem beszélhetünk nála, azonban a hagyományos, olasz fogásoknak is ad egy plusz kis színt. Pont annyit, amennyit egy hagyománytisztelő, de kreatívkodni vágyó háziasszony elvár:-)

Ezt a receptjét az Italian grill című, legfrissebb könyvében találtam, és bár épp az alapötlet fogott meg benne, egy kicsit mégis megváltoztattam, nehogy unalmas legyen. A radicchio-körte-balzsamecet triót az egyik esetben megfejeltem egy kevés ricottával, egy másikban zsályalevelet ültettem a körtékre. Mindkétszer fekete olívabogyókat sütöttem a csomagocskák mellé, és a mártást is felturbóztam egy kis borral. Persze Mario ezt a dolgot a grillrostra javasolta, én azonban sütőben pirítottam készre.
A pancettát egyértelműen lecseréltem bacon-ra, mert jóval több ízanyag oldódott ki belőle, de grillezésnél valóban jobb a pancetta. A balzsamecetről meg csak annyit mondanék, hogy felejtsük el a szuperpiaci, híg, színezett löttyöket, ennél azonban mindenképp egy sűrűbben folyó, jó minőségű balzsamecetet használjunk, különben elrontjuk vele az egész finomságot. 
Ehhez a radicchioból csupán néhány, külső, nagyobb levelet kell felhasználni, a maradékból pedig másnap pennét főztem, amihez a tejszínt elhagyva most egy kis borban áztatott mazsolát és bacont is tettem, de szerintem nem jelenthet gondot, hogyan használjuk fel megmaradt levélkéinket:-)

Mindkét verzió fantasztikus lett, egyszerű, gyors, biztos, hogy gyakran kerül asztalra!
Grazie / Thank you:-)) Mario!

Radicchioban sült körte ricottával és balzsamecettel

Radicchioban sült körte ricottával és balzsamecettel

½ db radicchio nagyobb levelei
1 db körte (lehetőleg vilmos)
3-4 ek ricotta (lehetőleg olasz gyártmányú)
2-4 ek sűrűbb balzsamecet
néhány zsályalevél
só, bors
8-10 szelet speck, bacon vagy pancetta
2 ek olívaolaj
2-3 ek száraz marsala (vagy fehérbor)
1 maréknyi olívabogyó

A radicchio leveleit leszedem, a nagyobbakra lesz csak szükség, a kisebbeket másra lehet használni.
A körtét megmosom és hosszanti irányban vékony szeletekre vágom, elfelezem, letisztázom. Egy salátalevélbe teszek két fél körteszeletet, rákenek egy kevés ricottát, pici balzsamecettel hosszában meglocsolom, sóborsozom, majd összehajtom és egy speckszeletet körétekerek. (Egy másik változatban elhagytam a ricottát, a körtére pedig egy zsályalevelet ültettem. Ezt akár felváltva is meg lehet tenni.)
Egy tűzálló tálat vékonyan kiolajozok és beleültetem a salátacsomagokat. Ha kész, a tetejét még meglocsolom egy kevés olajjal és 2 kanálnyi fehérbort öntök alá.
Betolom a kb. 170 ºC-os sütőbe és 20-25 percig sütöm, amíg a húsos szalonna ropogósra nem sül. A vége előtt 5-10 perccel hozzáadtam még egy maréknyi olívabogyót is. 
Az olívával és fehér kenyérrel tálaltam, amivel az alatta lévő mártást finoman ki lehet tunkolni, de egy köré öntött kis olajtócsa sem árthat neki.
kb. 10 radicchio-csomag /  

Radicchio-levélben sült körte, ricottával és balzsamecettel

júl 122008
 

Hogy csokoládés sütemény mennyi féle létezik, azt nem kell bizonygatni. Legtöbbször kevert tésztába kerül a csokoládé, mint ahogy a Sacher-tortában, a brownie-ban, hogy csak néhány klasszikust említsek, vagy krémként a tészta közé, fölé, alá, köré, mögé, mikor hogy.
Kelttésztával kapcsolatosan még nemigen találkoztam vele, vagyis igen, de tényleg nem megszokott. Valahogy nem tudtak ők megbarátkozni, a csokoládé, meg az élesztős, puffadt tészta. Bár a finom fehér kenyér Nutellával … hmmm, méghogy nem jó a kelttészta vele!! Erről aztán sok-sok gyermekember tudna áradozni…
Omlós tésztán is ritkán találkozni vele, legalábbis hazánkban teljesen ismeretlen. Én legalábbis még sohasem futottam össze vele.

Levelet kaptam még régebben egy kedves Olvasómtól, aki leírja, milyen fantasztikus, csokoládés süteményt evett Rómában. Leírása alapján egy csokoládés, mandulakrémes, finom lepény lehetett, aminek a tetejét még fehér- és keserű-csokoládé-forgácsokkal is megszórták – és ami leírása alapján igencsak mély kulináris nyomot hagyott benne. Válaszomban megírtam, hogy a fent nevezett, elég jól behatárolható étteremben sajnos még nem jártam, ezért ugyan nem ismertem rá a süteményre, de a csokoládés lepény igen elterjedt az olasz cukrászok között – mivel a különböző töltelékkel, rávalókkal készült omlós lepény amúgy is nagy népszerűségnek örvend Itáliában.

Crostatának vagy torta-nak hívják ezeket a lepényeket, ha az omlós, vajas tésztából készült alapon vékony réteg fekszik. Ezeken aztán a gyümölcsök teljes hadát megtaláljuk, de csokoládés, mandulás, mogyorós, tejszínes, chantilly-krémes és még ki tudja mennyi minden lehet. Ha tésztára lekvárszerűen befőzött gyümölcsöt tesznek, és a felső tésztát rácsszerű csíkokban teszik a tetejére, akkor crostata lesz belőle, különben pedig torta-nak nevezik ezeket a rendszerint kerekformájú, tömény, de nagyon finom süteményeket.

Hogy a kedves Olvasóm milyen süteményt evett, annak a nevét sajnos pontosan ő sem tudja (idézni nem szeretnék a levélből, de a leírása alapján szinte elémtárult egy cukrászda azzal a mindent átlengő, finomságos, mandulás, gyümölcsös illatával, hmm! A fenti képeket venetoi és toszkán pasticceriakban készítettem.), de egy kicsit hasonlatos lehet ehhez a csokis süteményhez. Nagyon egyszerű, leginkább a hihetetlen csokisságával tűnik ki, de tovább lehet még turbózni. További csokis lepénykék is várnak még postolásra, hátha sikerül megtalálni ezt az ízvilágot!!

Ennek a lepénynek egy egyszerű ganache [ganas] a tölteléke (vagy canache, másnéven párizsi krém), ami közepes zsírtartalmú csokoládéból, tejszínből és esetleg vajból is áll, és amely igen népszerű a cukrászok körében.
Egy könnyebb csokoládés töltelékmasszához 1 rész tejszín és 1 rész csokoládé szükséges, a trüffelpralinék töltelékéhez nagyjából 1 rész tejszín és 2 rész csokoládé, egy bevonómázhoz pedig 3szor annyi csokoládé. Ez a töltelék épp a kettő között van, ezért került bele még egy kis vaj is, hogy összeálljon és vágható szilárdságú legyen a csokis massza. De bátran lehet kísérletezni, kinek mi ízlik jobban, a tejet is lehet csökkenteni, sőt, még Nutellát, esetleg marcipánt is bele lehet reszelni.
A ganache-t bármilyen típusú csokoládéból el lehet készíteni és tovább is lehet még likőrökkel, kávéval, kávéporral ízesíteni.

chocolate_tarte1

Nagyoncsokoládés omlós lepény

Az omlós tésztához
250 g liszt
125 g vaj
100 g cukor
1 csipet só
2 db tojássárgája (vagy 1 db tojás)
2-4 ek tej
A szimpla csokoládés krémhez 
150 ml tejszín (30%-os)
1 ek cukor
1 csipet só
60 g vaj (kézmeleg)
225 g étcsokoládé (70%-os)
50 ml tej (1,5%)
     A 1,5-szeres mennyiségű csokoládés krémhez
225 ml tejszín (30%-os)
1,5 ek cukor
1 csipet só
90 g vaj (kézmeleg)
340 g étcsokoládé (70%-os)
75 ml tej (1,5%)
A tetejére
1 ek kakaópor

A hozzávalókból a megszokott módon omlós tésztát gyúrok. Legalább fél órára hűtőbe teszem, közben a sütőt légkeverésen 160 °C-ra előmelegítem. Egyenletesen kibélelek vele egy 28 cm-es, cakkos szélű, kerámia lepényformát, villával megszúrkálom, hogy ne púposodjon fel és 20 percig sütöm. Kiveszem a sütőbel és lehűtöm.
Egy lábasban a cukorral és a sóval felfőzöm a tejszínt, majd félrehúzom, de nem kell hűteni. Beleteszem a vajat és a darabokra tört csokoládét és addig kavarom, amíg el nem olvad a langyos masszában és fényes nem lesz. Most hagyom kihűlni, akkor belekeverek egy nagyon kevés tejet. Egy fényes, egynemű masszát kell kapnunk, ha netán csomós lenne, egy-két kanál hideg tejet kell még belekeverni. (De minél kevesebbet, nehogy a krém a teljes kihűléskor túl folyós legyen!)
A krémet rásimítom a készre sütött omlós tésztalapra és hűlni hagyom. A végén vastagon megszórom a kakaóporral. Ha teljesen kihűlt, vágható szilárdságúnak kell lennie.
A krém hozzávalóit a másfélszeresére is lehet növelni, annyival vastagabb lepényt kapunk (ami még bőven elfér a lapos piteformában is), de a képen láthatót szimpla adagból készítettem.
1 db 28 cm-es cakkos sütőforma /

júl 092008
 

A caponata nevét már biztosan sokan hallották, de akik nem ismerik pontosan, azok is bizonyára az olasz konyhával hozzák kapcsolatba. A caponata szerintem több ennél, hisz Szicília egyik legismertebb ételéről van szó! Én azért nem is mennék bele ilyen diskurzusokba, hisz a szicíliai konyha annyi, de annyi pazar fogást tartalmaz, hogy én még a Top Ten-nel is igencsak bajban lennék.

A caponatat, mint minden nemzeti ételt, ugyanúgy nehéz behatárolni, hisz ezernyi módon készítik, minden háziasszonynak meg van a saját receptje. Gondoljunk csak a mi lecsónkra! Annyi azért közös bennük, hogy hagymát, padlizsánt, paradicsomot és olívabogyót tartalmaznak és az arab beütésű Szicília konyhai hagyománya szerint ez is édes-savanyú ízkombinációval készül. Neve egy szicíliai hal nevéből származik, amit egykor egy, a caponatahoz hasonlatos mártással, salsával tálaltak. Aztán a tengerparti kis tavernákat is ekként nevezték el.

Ahogy a ratatouille-ra azt mondják, az a francia lecsó, erre is rá lehetne a szicílai padlizsános lecsó cimkét aggatni – bár az inkább a peperonata lenne.
Roppant változatosan el lehet készíteni. Sült hús vagy méginkább hal mellé köretnek készül, de mint a legtöbb olasz köret, ezt is lehet hidegen, előételként tálalni, akkor rusztikus, nagypórusú, falusi kenyeret lehet hozzá ropogtatni. Sőt, másnapra még jobban összeérnek az ízek, kiteljesesednek, és egy fenséges egytáétel-zöldséget kapunk.

Ahogy a mi lecsónknál, itt is számtalan variációs lehetőséget találunk. Tesznek bele édesköményt, szárzellert, paprikát, eredetileg pedig zöld olívabogyóval készül, nem is feketével. Én azonban a feketét mindennél jobban kedvelem, így most is ez ment bele. Elengedhetetlen a kapribogyó, amit nem üvegből tesznek bele (ilyet Szicíliában ritkán kapni), hanem sózott formában, amit kimérve mindig, minden piacon megvásárolhatunk. A leghíresebb és legjobb minőségű kapribogyó Pantelleria szigetéről származik, Szicília délnyugati részéről. Ha valaki arra jár, vagy akárcsak Szicíliában, nyugodtan vegyen a piacon egy nagyobb adag, sózott kapribogyót! A só miatt sokáig eláll, és a sok üveges, ecetes lé után valami fenséges ízélményben lesz része!!

capperi_di_pantelleria

A caponata-ba általában valamilyen csonthéjast is belefőznek, mandulát vagy fenyőmagot, Palermo környékén inkább az előbbit. A friss zöldfűszerek sem hiányozhatnak, általában friss bazsalikomlevelet főznek bele, de néha találkozhatunk mentával is (az itt elterjedt mentafajtát, a mentuccia-t használják)

A caponata épp egy olyan étel, amit a cucina povera, vagyis az egyszerűbb emberek konyháján is nagyon finoman el lehet készíteni, de a gazdagok aztán igazán értettek hozzá, hogy alaposan feltúrbozzák! A cucina ricca, amit a palotákban főztek, tintahalat is adott hozzá, de a legismertebb caponata még ennél is több:
Cataniaból származik, és a San Bernadino kolostor szerzetesei készítették ezt a caponatanak igencsak luxusszámba menő verzióját: a kész, párolt zöldséget egy olvasztott csokoládéból és pirított manduladarabkákból álló mártással öntötték le, amibe még főtt tojásszeletkéket is tettek.
Mit lehet erre még mondani? Tudtak élni, az egyszer biztos!!

Ezt az express verziót két éve, nyáron fejlesztettem ki. Talán emlékszik még rá mindenki, a hőmérő higanyszála napközben beragadt a 40 fok tájékán, ilyenkor az emberlánya nemhogy a konyhába nem akar kimenni, de komoly falatokat sem kíván. Azonban este, mikor már enyhült a hőség, jó lett volna valamit finomat enni. Egy szelet könnyű sült hús, egy kevés saláta vagy zöldség, hozzá egy könnyű, hűs fehérbor.
Egy nagy tálban ezért összeállítottam a caponatat és betoltam a sütőbe. Magára hagytam egy órát, közben a teraszon hűsöltünk és kortyolgattuk a borainkat. Mire megsült a hús, a caponata kihűlt és lehetett tálalni, így este 10-kor már elviselhető 30 fokban vacsoráztunk.
A caponatat egyébként ugyanúgy, külön-külön sütve kellene készíteni, akárcsak a ratatouille-t. Ezzel nem törődtem, de a végeredmény még így is igencsak finom lett. Azóta nagyon gyakran készül így, és azt teszek bele, ami épp van a hűtőben.

A valódi caponatat majd leírom a szicíliai nyúlragu receptjénél, de végül is teljesen hasonló.

caponata_csoben_sutve3

Csőben sült caponata, forró napokra 

1 db padlizsán (közepes méretű)
2-3 fej salotta
2-4 gerezd új fokhagyma
1 db kaliforniai paprika (bármilyen színű)
1 db szárzeller (elhagyható)
4 db olajban eltett, szárított paradicsom (elhagyható, de jó bele!)
15-20 szem fekete olívabogyó
400 ml darabos paradicsomkonzerv
2 marék darabos mandula
50-100 ml fehérbor
3 ek olívaolaj
1 tk cukor
1-2 tk sherryecet, vagy aceto balsamico
1 tk só
zöldbors, frissen tekerve

8 levél bazsalikom (ízlés szerint)

A padlizsánt megmosom, hosszanti szeletekre, azokat szélesebb csíkokra, majd 2 cm-es kockákra vágom. Egy nagy keverőtálban besózom és félórára állni hagyom. Akkor átmosom és szitán lecsöpögtetem.
Sütés előtt 10 perccel a sütőt légkeverésen 175 ºC-ra előmelegítem.
A padlizsánt egy tűzálló tálba teszem és egymás után belehalmozom az összes hozzávalót:
A hagymát szeletekre, a friss fokhagymát kisebb darabokra, a paprikát falatnyira, a szárzellert centis darabokra, a szárított paradicsomot szintén kisebbre vágom. Az olajbogyót ki is lehet magozni, én most egészben hagytam. Az egészet hozzákeverem a padlizsánhoz. Beleforgatom a darabolt paradicsomot, mandulát, a bort, öntök bele olajat, cukrot és ecetet, sórom és borsozom. A bazsalikomleveleket egészben beleteszem, de fel is lehet vágni. Mire ezzel végzünk, az egész alatt elég sok folyadék áll, de nyugi, ez majd elforr.
A tálat lefedem és a középső sínen betolom a sütőbe. Jó egy óra alatt minden megpuhul és a folyadékot is nagyjából magába szívta. Ha túl sűrű lenne, lehet még bort önteni hozzá, de a végeredmény egy sűrűn szaftos mártás maradjon!
Tálalásnál a caponata mellé folyamatosan kis olajtócsát öntöttem, abba mártogattuk a kenyeret. A caponata tetejére a végén pár csepp nagyon sűrű, finom balzsamecetet is lehet csorgatni.
3 személyre / 335 kcal / 25,9 g zsír / LF30 69,6%
Olívabogyó és olajos szárított paradicsom nélkül, de 10 dekányi ciabattaval:
3 személyre / 276 kcal / 11,5 g zsír / LF30 37,4%

caponata_csoben_sutve1

 

júl 072008
 

Sokáig gondolkoztam, mely súlyos mondattal kezdjem ezt a postot, mert számomra fontos dolgok mondatnak el benne. Így álljon itt az első mondat:

Jó dolog ez a blogtársaság. Ad egy.
Jó dolog ide tartozni (ez már sok helyen, sokunk billenytyűzetéből elhangzott, tudom, de le kell írnom, mert folyománya lesz.), mert mindenféle barátságok köttetnek, amik igen jó hatással vannak az emberi kedélyre. (Meg másra is.) Ad kettő. 
Jó dolog összejárni, együtt ebédelni, vacsorázni, tudni a másikról, mi van vele éppen, megvitatni a világ dolgait, figyelemmel kísérni a gyerekeket, örülni az első lépéseknek, szavaknak, egymásnak ajándékot adni. Egyszóval részt venni, még ha csak egy picinyt is, egymás életében. Ad három, de ezt CSUPA NAGYBETŰVEL!

Vagyunk egypáran, akik egy ilyen, úgy is mondhatnám, baráti gasztroközösséget alkotunk. Előtte nem ismertük egymást, a blogolás, a közös rendezvények hoztak össze bennünket. Azóta levelezünk, tudunk egymásról, együtt vásárolunk, összejárunk és közös programokat szervezünk, ki hogyan ér rá. Mivel külföldön élek, örülök, ha hazajövetelemkor *körémszerveződnek* a programok. És ilyenkor mindent, de mindent ám! pótolni kell!! (Hálás is vagyok ezért a LÁNYOKNAK, nagyon!)  

Mivel kicsi Vú és Doctorpepper épp családilag (és betegségileg, jobbulást, Doki!) nem értek rá, egy ilyen összejövetelen most csak hárman voltunk, Gabojsza, Ízbolygó és jómagam. Ízbolygó felajánlotta, hogy szerény lakjában lát bennünket vendégül, egy könnyed ebéd erejéig, miközben kedélyesen csevegünk, vitatjuk az élet egyre súlyosbodó dolgait (lásd fent), gyömöszöljük egy kicsit Pöttyöt, – ha engedi:-) – és számomra előrelátható, de igencsak reményteljesen módon – Heimann borokat kortyolgatunk.  

Így is történt. Essék szó az ebédről, ami ízbolygósan könnyed, kifinomult és fantasztikus volt! Előételként paradicsomzselét kaptunk kapribogyós joghurtos mártáson, utána – az én kívánságomra pedig – hideg joghurtos, kapros zöldbableves következett. (Ízbolygó már csak ilyen. Kérdeztem, mi lesz a leves, erre ő mondja, hát Mamma, az, amit kértél! Erre én szavakat nem találok…. A leves pedig annnnyira jól esett!!, köszönöm!)
A főétel pedig cukkinis – meg egyebes – bulgur volt zöldfűszeres piskótatésztában sült szűzpecsenyével, a bulgurból, azt hiszem, háromszor szedtem… Elnézést, a jólneveltségemet otthon felejtettem…

A desszertet előzőleg magamra vállaltam, egy citromos ricottatortát terveztem. Nos, végül is semmi nem állt az útjában. Gondoltam én!:-)
A nagy nap reggelén összedobtam a tésztát, és mivel mostanság egy valóságos omlóstészta iskola alakult ki, szeretném hangsúlyozni, hogy ez a mostani a klasszikus szerint készült. Illetve fogalmam sincs, hogy milyen a klasszikus, hisz eszerint készül majdnem az összes nagy séf tésztája (kivéve Möszjö Hermé receptjét), és ember legyen a talpán, aki e tésztadzsungelben kiismeri magát. 

Szóval összeállt a tészta. Nagyjából úgy készítettem, ahogy szoktam, csupán az arányokon változtattam egy kicsit, picivel több vaj került bele, de csak épp hogy… Már nekikezdtem volna a tölteléknek, amikor látom, hogy fogytán van a tojás. (Mondanom sem kell, előző nap szorgosan bevásároltam…) Namármost, épp 10 óra magasságát írjuk, és délre párolgó sütivel kell jelentkeznem….. Ez obergáz… Nincs mit tenni, és igaz, hogy a hűtőből kibuggyan a ricotta, annyi van:-)), de improvizálni kell, nincs mese. (Azért nem volt nagy gáz, a ricottát később másra használtam fel.) Fél kiló ricottára négy tojást kellene beletenni, ehelyett csökkentem a ricottát, és tojásból beleteszem azt, ami éppen van. Hát ez nem sok, épp a fele… túrok még a fagyasztóban egy szem fehérjét, hát ez van, épp *itthon* vagyok, itt pedig kisebb a háztartás. Következetlenségem ellensúlyaként valamennyi tejszínt belecsorgatok, hogy kellemes legyen az állaga, és még egy kevés burgonyakeményítőt is teszek bele. Közben sűrűn magamba szállok, és fohászkodom, csak hogy jó legyen és összeálljon a cucc, és ösztönszerűen eltaláljam az arányokat!! Végül is a keményítő és a tejszín fellazította a ricottát, ezáltal könnyedebbé, levegősebbé tette.

A tészta kisült, kivettem, Gabojszával elindultunk Ízbolygóhoz, a sütivel a formában. Én ugyan fel akartam vágni, mire Gabojsza közbevágott: úgyis mindegy, nem? Milyen igaza volt!
Aztán az ebéd végeztével – na, ekkor már pilledeztünk jócskán, azt hiszem, ezt Sauska Chardonnay-jének is köszönhetjük -, sorra került a sütemény, az addigra már teljesen kihűlt. Felvágtuk, és jó lett. A lányok azt mondták, nagyon jó. Pötty, miután felébredt a délutáni szusszanatból, a mamája ölében megevett egy szeletet. Remélem, Pöttyből egykor étteremkritikus válik, szerintem a legjobb úton halad hozzá!!   

Természetesen volt még egy kérésem Ízbolygó felé. Hogy lesz olyan kedves és fotózza le a süteményt, amit meg is tett. Ahogy mondtam, Ízbolygó már csak ilyen… Olyan szeretnivaló….
És íme a fotó, ami biztos a blogom legszebb képe lesz, egyenest Ízbolygó lencséjéből: 

(Lányok, köszönet a szép délutánért, hamarosan, Veletek, ugyanitt:-??)   

Gabojsza rekonstruált receptje, ahogy kellett volna:-))

                    Citromos ricottatorta

Citromos ricottatorta
(Torta di ricotta al limone)

Az omlós tésztához
300 g búzaliszt (BL80)
160 g vaj
120 g cukor
1 db tojássárgája
1 db citrom reszelt héja
1 ek citromlé
1 csipet só
A töltelékhez
5 ek narancslekvár
400 g ricotta
2 db tojás
1 db tojásfehérje
140-160 g cukor
3-4 ek tejszín (30%)
1,5 ek burgonyakeményítő (vagy búzakeményítő)
2 csipet só
1 db citrom forgácsolt héja (a több még jobb)
5-6 ek citromlé

A tészta hozzávalóiból omlós tésztát gyúrok.
Egy keverőtálba teszem a lisztet, majd késsel vágva vékony, kisebb szeletekben hozzávágom a hűtőhideg vajat. A többi hozzávalót is beleteszem és kézzel gyorsan egyneművé gyúrom. Lassan gombóccá összeáll és minden oldalról szinte magába szívja a morzsákat és egy kerek tésztalabda lesz belőle. Ez nem több, mint 3-4 perc. Akkor még nyomkolászom egy percig, mintha kelt tészta lenne, hogy a kéz melegétől az a picinyke vaj is elolvadjon a tésztában, 30 foknál ez igen gyors művelet:-), de ez sem tart tovább egy percnél. Akkor fóliába csomagolom (alufólia is tökéletes) és félórára eltűntetem a hűtőbe. Tovább nem kell, addigra ugyanis *visszaáll* a tészta és formázható lesz.

Menetközben, vagyis sütés előtt 10 perccel a sütőt légkeverésen 175 ºC-ra előmelegítem.

Elkészítem a ricottás tölteléket.
Egy nagy tálba teszem a ricottát, a tojások sárgáit és a fehérjét, a cukrot és a kézi robottal alaposan összekeverem. Beleteszem a keményítőt, és annyi tejszínt, hogy még sűrű massza legyen, ne folyjon túlságosan! Beleforgácsolom a citrom héját, és úgy 5 kanálnyi levet is, meg pici sót mindenképp. Ezen a ponton érdemes megkóstolni, legyen kellemesen édes és savanyú, akkor lesz jó!

Kiveszem a hűtőből a tésztát. (A kisebbiket felhasználásig még hagyjuk bent, 5 perccel előtte vegyük csak ki.) A 26 cm-es kapcsos tortaformát egy konyhai törlőpapírral alaposan kikenem vajjal. A tészta közben kicsit feléledt és ha mozgathatóvá válik (30 fok = 3 perc) akkor elfelezem úgy, hogy az egyik egy kicsivel nagyobb legyen. Mondjuk úgy 10%-kal, ezért érdemes először a tésztát rádobni a mérlegre, és úgy 60:40 arányban elfelezni.
A nagyobbik tésztát egy nagy, 28 cm-es koronggá kell lapítani. Ezt enyhén lisztezett lapra teszem és alsó kézfejjel illetve az ujjaimmal szétnyomkodom. Én egy hatalmas szilikonlapot használok a tésztaprocedúrákhoz, erre előrelátó módon már különböző méretű köröket rajzoltak, így csak ezeket kell követnem. Ha ez megvan és mindkét oldala lisztes, akkor óvatosan, az egyik kezemet alátolva beemelem a formába, úgy, hogy 2 centis peremet is felhúzok a szélére. Ujjakkal a tészta sarkait benyomkodva lelapítom, hogy ott a tészta ne legyen vastag – ez elég snassz dolog, na. Közben szintén hüvelykujjal felhúzom a tésztát, hogy legalább 2 centi magas legyen. Picit megszúrkálom villával. Rásimítom a narancslekvárt, annyit, hogy vékonyan, de épp ellepje mindenhol. Nem érdemes vastagon, mert később kibuggyan. (Alkoholisták egy kevés Grand Marnier-t is önthetnek bele, de kisgyermek lévén ezt most nem tettem.) Rákanalazom a ricottás tölteléket és elegyengetem.
Most a kisebb tésztát is kinyújtom, ezt épp 26 cm-es körre. Ennek pontosnak kell lennie, különben csúnya és cafrangos lesz a széle. Ha megvan, szintén ráemelem a töltelékre, de ezt már egyengetni nem lehet, csak ráfektetni és a széleit benyomkodni az alsó tésztához.
Ezt már villával alaposan megszúrkálom mindenhol, hogy a gőz ki tudjon távozni belőle, különben a tészta felpúposodik és szintén nem nyújt majd túl esztétikus látványt. 
Betolom a sütő középső részére, lefedni nem kell, de az óvatosak nyugodtan megtehetik. Ezen a fokon nem szabad megégnie, ha mégis, akkor nem mi vagyunk a hibásak:-). 
Nálam 45 perc kész volt, de tűpróbával érdemes ellenőrízni. Kiveszem és a formában hagyom kihűlni, ez akár 1-2 óra is lehet. A végén porcukrot szórok rá.
1 db 26 cm-es sütemény / 

Doctorpepper kérésére pedig a short version:
1.
A tészta hozzávalóiból omlós tésztát gyúrok. Félórára hűtőbe teszem, és két részre vágom, az egyik a tészta pereme miatt legyen nagyobb.
2.
A sütőt légkeverésen 175 ºC-ra előmelegítem.
3.
Elkészítem a ricottás tölteléket. A ricottát, a tojásokkal habosra keverem és beleteszem a többi hozávalót. 
4.
A formát kivajazom. A nagyobb tésztát a formába teszem úgy, hogy oldalt 2 centis pereme legyen. Megkenem a lekvárral és rásimítom a tölteléket. Lappá nyújtom a másik tésztát és ráfektetem, villával megszúrkálom. Fedetlenül a sütőbe teszem és 45 percig, tűpróbáig sütöm.

                       Citromos ricottatorta

júl 062008
 

Nem kell mindig kaviár, és tésztát sem kell mindig nagykanállal enni. De azért legyen változatos, gyorsan összedobható, és főleg finom, hisz hetente többször kerül az asztalra.
Ez a hét a telepátia jegyében telt nálam, Ízbolygóval keresztbesütöttünk egy kis citromos sütit, phzs königsbergi húsgombócokat főzött, Gabah pedig épp tegnap kezdte el a pastás hetét (amit kiváncsian követek!).
Mi azért nem eszünk hétszer tésztát egy héten, de elég gyakran ahhoz, hogy ha bekukkantok a hűtőbe, legyen miből improvizálni. Többnyire a hűtő, utána a kamra, majd a saját hangulatom dönti el, mi kerül a tetejére, pedig a legegyszerűbb dolgokat a legjobb variálni, és máris valami új ízt kapunk.
Egyszerűbb és gyorsabb pastát elképzelni is nehéz, mint ez a mascarponeval összedobott mártás – talán az olajos-fokhagymás tartozik még ebbe a vonalba. De helyettesíthetjük ricottával is, akkor nem lesz annyira krémes. A mascarpones mártáshoz lehet még sonkát, pancettát, kapribogyót, mandulát, fenyőmagot, vagy bármi mást is adni, mikor mit rejt a hűtő.
Egyéb zöldségekkel is lehet még turbózni: adhatunk hozzá spenótot (egyik kedvencünk a már kissé elcsépelt, de megunhatatlan spenótos-gorgonzolás mártás), zöldborsót, rucolát és zöldfűszereket, de akkor az már egy egész más fogás lesz:-)

Most maradék tésztát használtam, előző nap ugyanis elszámoltam magam, vagy megtörpült az étvágyunk, mindegy. Maradt azonban egy jó adagnyi zöld tagliatelle, amit nem volt szívem kidobni – frissen készült pasta még másnap is jó lehet, ha alaposan átforgatom szószban, gondoltam:-)) -, amihez előzőleg paradicsomos padlizsánmártás készült (pasta alla Norma-szerű lett). Az viszont elfogyott az utolsó falatig, ezért ezt dobtam gyorsan össze.
Valóban seperc alatt kész, ideális mondjuk iskolából hazatérő, farkaséhes gyermek táplálására is. Mivel épp volt még pár szem zöld olíva a hűtőben, így az is belekerült, de ha nincs, ne rohanjunk le érte a sarki közértbe, nyugodtan elhagyható!
Természetesen sajt is ment a tetejére, de csak a fotoshooting után.

tagliatelle_hagymas_mascarpone1

Tagliatelle hagymás mascarponeval
(Tagliatelle al mascarpone)

1 ek olívaolaj
1 fej lilahagyma (nagyméretű)
1-2 gerezd fokhagyma
2 ek mascarpone (hiányában: krémsajt)

feketebors, frissen őrölve
10 szemnyi zöld olívabogyó
1 adag pasta

Egy lábasban olajat hevítek és megpárolom benne a durvára vágott hagymát. Hozzáteszem a szintén darabokra vágott fokhagymát, ha kissé megpirult, akkor belekeverem a mascarponet, hogy egynemű legyen. Sózom és borsozom, majd beleforgatom a kifőtt tésztát – ez most zöld tagliatelle volt. Alákeverem a félbevágott olívabogyókat, tányérra szedem és megszórom csak egy kevés sajttal, nálam épp juhsajt volt.
1 személyre /

júl 032008
 

Még a  tavalyi tapasvacsoránk része volt ez a pikáns, mártogatni való húsgombóc a nagyon sherrys paradicsommártással együtt. Azóta tologatom magam előtt és ígérgetem, hogy végre a többi, temérdek recepttel együtt felkerülnek.
Amíg ebben a melegben kevesebbet főzök, addig az idevaló, nyárias receptekből pótolgatok.
Ez a húsgombóc sem akkor készült utoljára, azóta többször gyúrtam már, a mártás is, de a gombócok is néha kisebb változtatásokon esnek keresztül. Egy biztos pont azért van bennük, mégpedig a sherry, amit egyikből sem spóroltam ki:-) illetve a spanyolok, hisz ez a húsgombóc őket dícséri!
Mondanom sem kell, nemhiába tapas, ugyanis kíváló vendégváró falat, amit előre elkészítve a mártással eyütt hűtve is tárolhatunk.  

Hogy mitől finom és különleges? Attól a temérdek sherrytől, ami a mártásba belefőtt, de a gombócokba is belegyúrtam. Mivel a mártásban elég sok van, akkor teszünk jól, ha valami jófajta sherryt használunk erre a célre. Ennek hiányában száraz Tokaji Szamorodni is megfelel, de a mártáson mindenképp érződik majd a különbség.
Mi vörösbort ittunk hozzá.

Sherrys húsgombócok paradicsommártásban

Sherrys húsgombócok paradicsommártásban
(Albóndigas en salsa de tomate)

A sherrys paradicsommártáshoz
2 ek olívaolaj
1 db hagyma
2 gerezd fokhagyma
400 ml darabos paradicsom
200 ml sherry, száraz
1 tk cukor
pici szerecsendió, frissen reszelve
1 tk só
bors, frissen őrölve
A sherrys húsgombócokhoz
1 szeletke fehér kenyér, héja nélkül
6 ek sherry, száraz
4 ek dió (vagy fenyőmag – pínia)
1 db salotta (vagy 1 kisebb fej hagyma)
1 gerezd fokhagyma
50 g fekete olívabogyó
500 g marhahús, darálva

1 csipet római kömény
2 ek liszt
100 ml-nyi olívaolaj a sütéshez (ha lehet, spanyol)

A mártáshoz egy lábasban felforrósítom az olajat és üvegesre pirítom benne az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Hozzáteszem a darabolt paradicsomot (nyáron friss paradicsomból érdemes főzni, de amíg az nincs, sokkal jobban járunk a dobozossal) és negyedóra alatt kicsit besűrítem. Felöntöm a sherryvel (nem tévedés, 2 deci kell a mártáshoz!, de alkohol szempontjából nem kell aggódni, elpárolog), még pár percig átforralom, sózom, borsozom.
A húsgombócokhoz a sherrybe beáztatom az eltördelt kenyeret. A diót szárazon megpirítom (ha nem akarunk bajlódni vele, a pirítás elhagyható, de jobb lesz tőle) és durvára megtöröm (van egy durváratörő szerkezetem, de fóliában, húsklopfolóval is remek.)
Apróra vágom a hagymát, fokhagymát, az olívabogyót és egy keverőtálban a darált hússal, a kinyomkodott kenyérrel és a fűszerekkel együtt az egészet összedolgozom.
Vizes tenyérrel kisebb gombócokat formázok (olyan kicsiket, hogy meg lehessen mártani a szószban), lisztben mindegyiket meghempergetem és forró olajban körben rázogatva megsütöm.
A húsgombócokat a mártással együtt tapasként tálalom sherry vagy bor mellé.
4 személyre /

júl 022008
 

Meleg van. Július elején nem meglepő kijelentés ez, és az is biztos, hogy – örök hála a globális felmelegedésnek:-) – még jó néhány fülledt, homlokizzasztó napnak nézünk elébe.
Azt tudjuk (legalábbis biológiaórán így tanította nekünk P. tanár úr), hogy a melegben a hőháztartásunk egyensúlyban tartására forró italt kellene innunk, de kinek jut eszébe ekkora badarság, hogy forró levest kortyolgasson, amikor ott áll előtte egy jeges limonádé, vagy egy jégbehűtött saláta? Lefogadom, hogy a tanár úr képe ködbevész, és mohón kapunk a deres hűsítők felé!!

Hát épp egy ilyen napon készült ez a saláta is, igaz, már este felé, amikor enyhült a hőség, és az ember már megkíván valami értelmes emberi ételt. Grillezett húsok mellé egy könnyű, csak dressinges tésztasalátát, mangóbalzsamos paradicsomot és ezt a salátát készítettem, és alaposan behűtöttem, hogy még a szánkat is alaposan lehűtse. Semmi különös, egyszerű joghurtos uborkának indult, aztán gondoltam egyet, és ráloccsantottam egy kis vodkát, hadd ácsorogjon benne egy kicsit. Csak nem árthat neki az alkohol. Aztán mikor már úgy gondoltam, hogy eléggé megszívta magát, kicsavartam, és összekervertem a többi szerelvénnyel. Mostanában mindig van otthon cottage cheese, ebből kevertem alá, és tetszett, hogy nem lesz a leve olyan egyneműen összevissza, hanem szépen előjönnek a túrószemek.
Épp volt otthon friss kapor, de mégsem tettem bele, mert olyan jól mutatott anélkül! Viszont a végén eszembe jutott, hogy milyen jó lett volna mellé Rossamela uborkagranitája, abba tettem volna a kaprot. Vagy mentát. Legközelebb így csinálom.
Annyira hidegen akartam a salátát, hogy előtte egy negyedórára be is tettem a fagyasztóba.
Jólesett.
Ha gyerekek is esznek belőle, akkor természetesen hagyjuk el a vodkát, anélkül is nagyon üdítő lesz!

Joghurtos uborkasaláta vodkával

Joghurtos uborkasaláta vodkával

1 db kígyóuborka (még jobb 2 db fürtös)
1 nagy lötty jégbehűtött vodka
1 ek olívaolaj
1 tk sherryecet
1-2 ek zöldcitromlé
2 szál újhagyma
2 gerezd fokhagyma (ízlés szerint változtatható)
150 ml joghurt (1,5%)
150 ml cottage cheese (4,5%, akár fűszeres ízesítésű is)
1 mk só
feketebors, frissen tekerve
1 csokor kapor (opcionálisan)

Az uborkát megmosom, a végét levágom és julienne-re vágom. (A kígyóuborkát héjával, de a fürtös uborkát meg kell hámozni.) Egy tálba teszem, besózom, összekeverem, öntök rá vodkát és legalább egy órára jól behűtöm, de lehet tovább is.
Kiveszem a hűtőböl és kinyomkodom belőle a levet vagy egy szűrőbe teszem, hogy jól kicsöpögjön belőle a folyadék. A tálban összekerverem a joghurtot/kefírt az ízesítőkkel és beleteszem az uborkát. Alákeverem a cottage cheese-t és esetleg a kaprot is.
Aki úgy gondolja, tálalás előtt rálöttyinthet még egy kevés, jégbehűtött vodkát.
3 személyre / 176 kcal / 5,4 g zsír / LF30 27,6%