jan 142009
 

Hosszú éveken keresztül minden hétvégén omlettet ettünk reggelire. Nem tükörtojást, nem rántottát, hanem laposan sült, lepedőnyi, még remegős, ezernyi finom dologgal megtöltött, megpakolt tojáslepényt. Hajszálra olyat, amilyet a luxusszállodák omlettes fiúi sütögetnek reggelente kis látványkocsijukon a vendégeknek, közben megkérdezik, melyik tálkából tegyenek még hozzá egy keveset: mehet a hagymásból is, vagy inkább a sonkás, gombás, netán az apróra vágott paprikás a favorit, a tetejére pedig mehet-e parmezán, vagy szórjanak rá egy kevés koriandert. 
Néha formában sütöttem, akár a frittatát vagy a tortillát, de mivel mindenki ízlésére tekintettel kellett lennem, ezért minden családtag megkapta a saját, személyre szabott omlettjét. A leggyakoribb az volt, hogy kenyeret sütöttem a tojás alá, mivel ezt mindenki szerette, erre került aztán a tojás. Általában szinkronban sütöttem két kisebb serpenyőben, hogy nagyjából egyidőben ülhessünk asztalhoz, ahol aztán jó sokáig, sok-sok kávé és narancslé mellett eszegettük a reggelinket és közben megvitattuk a világ és az elmúlt hét dolgait.
Mikor elfogyott a tojás, olívaolajba tunkoltuk a kenyeret, vagy a megmaradt sajtot forgattuk a mártásba, sűrű szószokba, később előkerült a sütemény is.

Szép világ volt, nem is értem, miért lett vége. Arra emlékszem, hogy a túlstrapált serpenyőkben egyre gyakrabban leragadt az omlett, aztán szép csöndben áttértünk a  reggeli süteményekre.

Múlt hét végére a férjem egy nagyobb adag csirkemájjal állított haza, és omlettet javasolt. Elővettem a közepes méretű serpenyőmet és közeli mustrának vetettem alá, elbírja-e az alja az omlettsütést. Különben menten leragad, abban pedig nem lesz örömöm.
Bírta. Egybensült tojást, vagyis egy vastagabb frittatát nem mertem benne sütni, de az omlettet könnyen ki tudtam emelni.
Egy gyorsan összeállított saláta került mellé, a tojást pedig bőséges megszórtam apróra reszelt parmezánnal. De ami igazán a fellegekbe repít egy omlettet és napfényessé varázsolja a legszürkébb, legmorcosabb reggelt is, az a máj tetejére csorgatott sűrű és mézédes balzsamecet, ami megkoronázza még a legegyszerűbb omlettet is. Ne takarékoskodjunk vele, megéri !!
Frittata csirkemájjal, parmezánnal és balzsamecettel
Omlett csirkemájjal és balzsamecettel
(Omelette con fegato di pollo e aceto balsamico)

A csirkemájhoz
1 tk vaj
1 tk olívaolaj
½ db salotta
kb. 100-150 g csirkemáj
löttyintés konyak
só, feketebors
Az omletthez
1 tk olívaolaj
½ db salotta
2 db tojás
só, feketebors
Az összeállításhoz
koktélparadicsom
1 db csípős paprika
½ db húsos paprika
olívaolaj + pezsgőecet

parmezán
balzsamecet (ABTM legalább 13 éves)

A salátához felvágom a paradicsomot. A kétféle paprikát apróra vágom és elkeverem az olajjal és egy kevés pezsgő (vagy bármilyen más) -ecettel.

Előkészítem a csirkemájat: megmosom, levágom a fölösleges részeket és méretesre vágom. 
Egy serpenyőben megolvasztom az olajos vajat, üvegesre pirítom benne a fél felvágott salottát és néhány perc alatt közepes hőfokon mindkét oldalról megsütöm a májat. Ha kész, meglocsolom egy kevés konyakkal, hagyom, hogy elsisteregjen, kiveszem és lefedve félreteszem.

A serpenyőbe öntök egy kevés olajat, ráteszem a másik fél salottát és a felvert tojásból omlettet sütök.
Tálalásnál a tojásra parmezánt reszelek, ráfektetem a májat, meglocsolom a balzsamecettel és salátával és fehérkenyérrel tálalom.
1 személyre /

jan 082009
 

Hirtelen ötlettől vezérelve született ez a krém. Úgy is hívhatnánk, hogy pohárkrém, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag én ezt a szót nem kedvelem :), mást meg eddig – a poharas desszerten kívül – nem találtam rá. Ezért elneveztem tiramisùnak, végül is az összes vele szemben állított kritériumnak megfelel, ugyanis – pozitív értelemben véve – úgy felhúzta a férjemet, hogy másnapra is követelt magának egy adagot! Szerinte annyira finom lett, hogy repetáznia kellett, és mellesleg – szerénytelen állíthatom -, szerintem is! Csak minden ilyen hirtelen ötlet ilyen jól sikerülne!! :)
A hagyományos(nak mondható) tiramisùnak annyiban mond csak ellent, hogy a krémben nincs tojás, és a mák sem egy elterjedt olaszföldi hozzávaló:), kivéve az északi régiókat, de sebaj, egy kis fúziós csavar belefér.

Pedig csupán a maradékoknak kerestem egy célhelyet. A mákos gubából maradt még egy tálkányi cukros mák, a mascarpone ott hűsölt már rég a hűtőben, a piskótába meg belebotlottam a szekrényben (amit én magam nem szoktam venni, de a férjem által kreált meglepetéssütiből maradt), így végül az is elfogyott. Narancslekvár (az a nem túl édes, darabos, sűrűnfolyós, mennyei ízű lekvár!) meg ugye mindig van otthon, de akinek nincs, nehogy elcsüggedjen! Vígan lehet egy pürésített naranccsal vagy két mandarinnal helyettesíteni, csak tegyünk bele még egy kevés cukrot.

narancsos-mákos sütemény óta ez a páros ott motoszkált a fejemben, így ha narancs, akkor mák, ha meg mák, akkor nálam narancs is, szóval úgy vagyok most ezzel, mint az az ember, akinek a pszichológusa a legkülönfélébb képeket mutogatja neki, de a jóembernek mindenről csak az az egy jut az eszébe. Ismerős a sztori, ugye? :) No, ez most nálam is így van, csak hát a mákos naranccsal. (Lehet, hogy kreálok is egy mákosnarancs cimkét:)
Ezt a kanalas édességet (pohárkrémet:) egyszerűbben nem is lehetne összedobni, de a mák mennyiségével is szerencsém volt: egy kanállal lehetett volna több, de így is hihetetlen bársonyosan beitta magát a likőrös, szétomló piskótába (na ez az, amiért én inkább cantuccinit, vagy valamilyen rusztikusabb kekszfélét használok, bár azzal várni kell vagy fél napot), nem volt túl édes, és a narancs adott egy gyümölcsös frissességet is. Még narancslével, majd reszelt héjjal is meg lehet szórni az egészet, de ami igazán feldobja, az valóban a mák! Innetől kezdve pedig való igaz az elnevezés: Dobj fel! Örök barátságban maradunk mi ketten, a mákosnarancs meg én, ez már úgy néz ki.

Munkálkodom egy vendégvárós, ütősebb, kifinomultabb verzión is, mert megérdemli, hogy egy szinttel feljebb lépjen. Akit nem riaszt el a téma, lesz még, szóval stay tuned!

Narancsos tiramisu – mák nélkül:) (Doctorpepper)
Narancsos tiramisù (Ízbolygó)
Narancsos tiramisu-torta (Katakonyha)
Tiramisù all’arancia (panemiele)
Narancsos-mákos tiramisù
Narancsos-mákos tiramisù
(Tiramisù all’arancia e semi di papavero)

12 db babapiskóta
kb. 150 ml tej
3-4 ek narancslikőr (Grand Marnier)
8-10 ek narancslekvár
8-10 ek cukros mák (4-5 ek darált mák + 3-4 ek porcukor)
250 g mascarpone
1 ek narancsvirágvíz (elhagyható)
1 ek vaníliakivonat (elhagyható)
80-130 ml tej vagy tejszín
2 ek cukor (vagy méz)
A tetejére
szirupban eltett narancshéjforgácsok

A narancslikőrt beleöntöm a hideg tejbe és a félbetört piskótát 2 másodpercre belemártom, majd begyömöszölöm a pohár aljára. (A likőrt rá is lehetne locsolni, de így a kis felület miatt nem olyan intenzív.) Rászórok egy kevés cukros mákot, rákenek egy kis lekvárt és befedem egy réteg mascarponekrémmel. Ehhez cukrot, narancsvirágvizet, esetleg vaníliakivonatot és annyi tejet vagy tejszínt teszek, hogy még jó sűrű maradjon. Az egészet még egyszer megismétlem, a mascarpone tetejére pedig cukrozott narancshéjcsíkokat vagy bármi egyebet teszek.
Ha van idő, 1 órára behűtöm, de másnapra még jobb lesz, de végszükségben azonnal is lehet fogyasztani.
4 nagy adagnyi / 637 kcal / 58,9 g zsír / LF30 51,1% (tejjel)

jan 052009
 

A halról nem akartunk lemondani az ünnepek alatt, de bajlódni sem akartam vele sokat. Gondolom, ezt minden háziasszony megérti, amúgy meg soha nem bíbelődtem még halbontással, pikkelyezéssel, filézéssel és egyebekkel, ezért e téren nem feltétlenül Karácsonykor szerettem volna debütálni.
Így maradt az abszolút konyhakész halszelet, mégpedig friss fogas formájában, amit a férjem kora reggel hozott a halastól. (De lehet, hogy süllő volt, ezt szétbontott állapotában már nem lehetett megállapítani.) Olyan étvágygerjesztőek voltak még frissen is, hogy azonmód elhatároztam, nyersen is megpróbálkozom velük valamilyen formában, de előtte majd tanulmányozom a szakirodalmat is, mit lehet velük kezdeni.

Ránézésre ugyan egyszerű vacsora, de mint tudjuk, a gusto a részletekben rejlik. A hagyományos majonézes burgonyasalátán annyit könnyítettem, hogy a kevesebb tojásból készült majonézt joghurttal – és az ünnepi vonal miatt – még egy pici kis pezsgővel is lazítottam. (Ami annyira jó lett, hogy a szilveszteri aioliba is került pezsgő, szerintem ez a szokás már így is marad :) Amúgy nem kedvelem az ilyesmit, ha már majonéz, akkor adjuk meg a módját, de most tényleg jól esett, és az alma és a citromos olívaolaj visszalendítette a saláta egyensúlyát is.
A hal mellé remekül passzolt a citromos gremolata, amibe most kevés pirított kenyérmorzsát is kevertem, és ahogy a hal mártásába, ebbe is került egy kortynyi vermut.

A desszert ezen a napon mákos guba lett, de egyáltalán nem hagyományos módon. Kép nem készült róla, mert fotózáshoz félretettem egy kisebb adagot, aminek az éj leple alatt lába kélt. Sebaj, mert közkívánatra ebből is lesz hamarosan ismétlés, és akkor lesz fotó is :)

Emlékezetes vacsora lett belőle.
Roston sült fogas burgonyasalátával és gremolataval
Roston sült fogas könnyű burgonyasalátával és gremolátával

A könnyű burgonyasalátához
1 kg burgonya (apróbb szemű, salátának való)
1 db alma (feszes, ropogós)
2 db salotta
1 db tojássárgája
1 tk mustár (Old English, esetleg Dijoni natúr)
1 mk cukor
1 gerezd fokhagyma
½ mk só
bors, őrölve
50 ml növényi olaj
50 ml citromos olívaolaj
4-5 ek joghurt (1,5%-os, jó minőségű)
crème fraîche (ízlés  szerint)
kortynyi pezsgő

A burgonyát héjában megfőzöm és hideg vízzel leöblítve hagyom kihűlni. Ha már meg lehet fogni, meghámozom és a szemeket elfelezve egész vékonyra szelem. Az almát nyolcadolom és szintén egész vékonyra vágom, a salottával együtt.
A hozzávalókból egy nagyobb tálban majonézt keverek. Anyi joghurttal (esetleg crème fraîche-sel) és pezsgővel szabályozom,  hogy mártássűrű legyen. Jót tesz neki, ha tálalás előtt hidegre téve áll egy-két órát.
A saláta 4-6 adagnyi lesz, de nem érdemes keveset készíteni belőle.

A gremolata-hoz
1 csokor petrezselyem
1 db citrom reszelt héja
2 gerezd fokhagyma (esetleg 1)
1 ek kenyérmorzsa

bors, őrölve
1-2 ek citromos olívaolaj (kóstolás szerint)
pár csepp Noilly Prat (vermouth)

A petrezselymet apróra vágom, hozzáadom a citrom reszelt héját, a zúzott fokhagymát, a (lehetőleg pirított) kenyérmorzsát, sózom és borsot tekerek rá, majd állagától függően kevés olajjal és pár cseppnyi vermuttal elkeverem. Intenzív, markáns íze legyen, úgy lesz jó.

A sült fogashoz
4 szelet fogas, filézve
kevés só, liszt
4 ek olívaolaj
3-5 ek Noilly Prat (vagy egyéb vermut, száraz sherry)
húsleves
1,5 ek vaj

A filézett, előkészített hallal már semmi dolog nincs, ezt csak leöblítem és szárazra törlöm. A szeleteket sózom és alaposan meghintem liszttel, majd leporolom róla a fölösleget.
Bordázott vagy simaaljú serpenyőben kevés olajat hevítek és néhány perc alatt megsütöm benne a szeleteket. Letakarva félreteszem.
A serpenyőbe teszek még olajat, majd kevés sherryvel vagy vermouthtal és húslevessel pár perc alatt összeforralom.  Sóval és borssal egyengetek az ízén, és alákeverem a hűtőhideg vajat. Az eredmény egy kerekízű, közepesen folyó mártás legyen.
4 személyre /

jan 032009
 

Karácsonykor kissé hagyománytörőek voltunk. Szép és lelkiekben gazdag karácsonyi időszakunk volt, azt hiszem, mindannyian szívesen emlékszünk majd vissza erre az évre. A hosszú évek során magunk által kialakított tradíciókat is csak az étkezés terén törtük meg.
Már október óta terveztem a karácsonyi hét menüsorait, de még az utolsó héten is tanakodtam, hogy biztosan mindenki megtalálja a saját kedvencét, de azért valamelyest illeszkedjen az ünnep adta kerethez.
Egy pont azért biztos volt: férjem végtelen bánatára elmaradt a sült, töltött szárnyas, ehelyett vaddisznót sütöttem. Az egésznek tiszta prózai oka van. Apósom egyik barátjától kaptunk több kiló, saját maga elterített vaddisznót, amit aztán a kívánságunknak megfelelően előkészítve fagyasztva hetekkel ezelőtt meg is kaptunk. Az ilyen csemegének képtelenség ellenállni, ezért úgy döntöttünk, Szenteste vaddisznó legyen! Hisz a Karácsony attól is szép, hogy még nagyobb gonddal készülő finom falatokat együnk, ami mindenkinek ízlik, nem? Ezért még az elmaradhatatlan ribizlis párolt vöröskáposztáról is lemondtam, hisz egyáltalán nem illett hozzá.

A Szenteste menüje a következőképpen alakult:
– Libahájban sült, konfitált libamáj házi pirítóson, lilahagymával, paprikával és paradicsommal
– Vaddisznósült toszkán módra házi gnocchival és szalonnába tekert ceruzababbal
– Szíciliai cassata

A libamáj már hetekkel előtte elkészült, csak elő kellett venni a hűtő rejtekéből és felvágni a zöldségeket. (Akkor vettem észre, hogy a májat borító vastag zsírrétegen hatalmas lyuk keletkezett, úgy látszik, a hűtőnkben tanyázó egér mostanában igen aktív :) A kenyér is kész volt, így ezzel a nem túl fantáziadús, de annál fenségesebb előétellel nem volt sok gond.

A vaddisznócombot két nappal előtte bepácoltam, 24-én délben pedig feltettem sülni. Elkészítésben egyébként nagyon hasonlít a már-már legendás szarvasraguhoz, nem vitás, a zöldségeket és a fűszereket jól variálhatjuk, de az egésznek tényleg az a lényege, hogy nagyon jó vörösbort töltögessünk hozzá. Hűen a toszkán receptúrához egy Chianti Classicot bontott a ház ura (Lanciola, Le Masse di Greve, 2003), amit még a pácolás napján be is fejeztünk. A vacsorához viszont már egy gyönyörű, 2005-ös Heimann Stílusgyakorlatot ittunk. Az alábbi mennyiségből rengeteg mártás lesz, a képen csak egy keveset tettem a hús mellé, különben az egészet beborította volna.
A gnocchi körül szinte utolsó napig ment a vita, de végül is a többség akarata nyert. Úgy láttam, hogy az ellentábor sem bánta meg a döntést. Kivételesen elég szűkszavú a receptje, mivel másfél éve készülök egy hosszabb posztot írni róla, az egyik kedvencem kapcsán meg is lesz. 
Mellé szalonnába tekert ceruzababot adtam, ami megint csak pillanatok alatt kész, de tökéletes ízhatás és kerek egészet alkot a mártásos hússal és a pihelágy gnocchival.

Desszert. No hát, a valódi szicíliai cassatára sem lehet igazán rányomni a karácsonyi bélyeget, de annyira finom, hogy azonnal bekerült a szűkebb listára, novemberben pedig eldőlt a sorsa.
Mindent magam készítettem hozzá, két nappal előtte hozzáfogtam, hűlt és pihent rendesen, de mégsem 24-én este vágtuk fel :). Annyira elteltünk ugyanis, hogy még az ajándékok egy része is a fa alatt hevert, csak másnap reggel, jobban mondva déltájban bontogattuk a maradékot és szegtük meg a cassatát reggeli gyanánt.
Recept később következik, hisz a cassata igazából egy húsvéti finomság, bár Szicíliában manapság szinte mindenkor, minden sarkon kapni:). Elkészítése némi időt és munkát igényel, ezért készültek fázisfotók is. Ígérem, hogy még bőőőven Húsvét előtt írok róla!
 
Vaddisznósült gnocchival és szalonnás zöldbabrőzsével

Vaddisznósült gnocchival és szalonnás zöldbabbal
(Arrosto di cinghiale con gnocchi e fagiolini alla pancetta )

A vaddisznósülthöz
1-1,5 kg vaddisznócomb
2-3 ek olívaolaj
3 db salotta
2 db sárgarépa
2 db szárzeller
½ db póréhagyma
300 ml vörösbor (testes, savszegény fajta)
100-200 ml húsalaplé
2 db babérlevél
1 ág rozmaring
200-300 ml darabos paradicsom
2 maréknyi fekete olívabogyó
só, feketebors
1 ek vaj
1-2 ek balzsamecet (ATB, «12 éves)

A zöldségeket megtisztítom és apróra vágom, majd egy lábasban az olajon félpuhára pirítom. Egy nagy lábasba teszem a megmosott combot, ráteszem a zöldségeket és felöntöm a borral és egy kevés húslevessel, hogy a húst mindenhol elfedje. Lefedve hűvös helyen legalább egy, de inkább két napig pácolom, közben érdemes néha átforgatni benne a húst.
A főzés napján kiveszem a pácból a húst és lecsöpögtetem. Egy nagy vaslábasban vagy kacsasütőben olajat hevítek, beleteszem a húst és magas hőfokon minden oldalról körbepirítom, aztán hozzáadom a zöldségeket és a boros páclevet. Közben a sütőt alsó-felső állásban 80 °C-ra előmelegítem. Ha a hús alatt lévő folyadék forró, lefedve betolom a sütőbe és 5-6 órán át párolom. Néha megnézem, mártást locsolok a húsra és átforgatom.
Néha segít egy maghőmérő is, nálam 95 fokot mutatott, mire a hús megpuhult.
A húst kiveszem a mártásból, fóliába csomagolom és negyedórára félreteszem pihenni. A mártás több mint felét részletekben botmixerrel pürésítem és visszaöntöm a darabos szószhoz. Ha szükséges, ízesítem, illetve adok még hozzá folyadékot. A forró mártásba jéghideg vajat keverek és kevés balzsamecettel kerekítem és beleforgatom a félbevágott olívabogyót is. Mostanra egy sűrű, nagyon aromás mártást kellett kapnunk, amit nem kell semmivel sem sűríteni. 
A húst szeletekre vágom és a mártással tálalom. A legjobb körete egy-kétféle zöldség és házi kenyér, amivel a mártást is fel lehet itatni.

A gnocchihoz
1 kg burgonya (lisztes)
180-200 g liszt durumdarával keverve, pl:
     150 g búzaliszt (BL-55)
     3-4 ek durumdara
1 tk só

A burgonyát annyi hideg vízben felteszem főni, hogy éppen ellepje. Ha átfőtt, hideg vízzel átöblítem és lehűtöm. Meghámozom és áttöröm. Egy nagy keverőtálban összekeverem a liszttel, a durumdarával és a sóval, majd gyorsan egyneművé dolgozom. Négy részre osztom és egy nagyobb vágódeszkán kevés lisztezéssel kétcentis vastag hurkákat sodrok belőle. Konyharuhával letakarva egy órácskát pihentetem.
Vizet forralok, és hagyom gyöngyözni. Késsel kisebb darabokat vágok a gnocchiból és egy adagnyit jó 15 perc alatt kifőzöm. Lyukas merőlapáttal tálra szedem és kevés vajjal meglocsolva melegen tartom.

A szalonnába tekert zöldbabhoz
500 g ceruzabab
10 szelet pancetta (vagy bacon)
vaj

A ceruzababot megmosom, majd egy nyalábnyit egyenesre egyengetve levagdosom a széleit. Közben sós vizet forralok, beleteszem a babot és közepesen magas hőfokon kb. 8 perc ropogósra párolom. Leszűröm és lehetőleg már előkészített jeges vízbe dobom, hogy friss színét megtartsa. Ha langyosra hűlt, leszűröm.
A pancettát egyenként kiterítem és egy maroknyi babot feltekerek benne. Kivajaztt sütőtálra egymás mellé fektetem és betolom a 200 °C-os sütőbe. Jó 10-15 perc alatt átsül a sonkás szalonna és tálalható.
Úgy is készíthetjük, hogy a ceruzababot két szelet pancettába végig szorosan betekerjük, hogy a vége ne lógjon ki. Megsütjük, ha kihűlt, akkor szeletekre vágjuk. Nagyon mutatós!

6-8 személyre / 

jan 012009
 

Idén sem maradhat el az újévi lencse, aztán hogy ennek fogyasztása meghozza-e a kívánt eredményt, azt majd ki-ki döntse el maga. Magam évek óta főzök lencselevest, de igen nagy távszélességben variálom, nehogy megúnjuk véletlenül. A közös nevező szinte csak a lencse, abból is többfajtát főztem már.

Ebben az évben savanyú káposztával készült, ami a mi konyhánkban talán nem megszokott, bár a káposztával készült bableves csülökkel vagy egyéb finom húsneművel viszont gyakran előfordul honi fazekakban is.
            
A mostani lencselevesünk trentinoi példára készült. A talján konyhában szinte csak északon használnak savanyú káposztát, főként Trentinoban és Dél-Tirolban. Erről a konyháról többször zengtem már itt ódákat, mert ugyancsak megérdemli, de most nem teszem. Az egyik legismertebb trentinoi savanyú káposztás fogás egy speciális sertéskolbásszal, a luganegával (lucanica) készül, a crauti con luganega pedig szinte minden kisvendéglő étlapján szerepel. Egyébként pedig az északi régiók azok, ahol a hosszú csizmával ellenben túlnyomórészt sertéshús kerül az asztalra, annak pedig az összes, de tényleg az összes részét fel is használják!
Nekem most nem volt luganegám, viszont gyors galambpostával még idejében megérkezett Ízbolygótól egy rakomány paprikás kolbász (ezer köszönet érte! :), így azt tettem bele. Nem elég Trentino rusztikus-fúziós konyhája, ezt még egy kis hungarikummal is megfejeltük. Fejedelmi ízű lett, ezt már csak azért is állíthatom, mert éjszaka, mikor már hűlőben volt, hozzálöttyintettem egy jó adag francia pezsgőt is, nehogy kárba vesszen.
Másnaposság ellen sem rossz gyógyír ez a leves, ahhoz kellően savanykás, hogy a háborgó gyomrot (vagy kinek mijét) kissé rendbetegye.

Ezúton kívánok minden kedves Olvasónak, idetévedőnek, ittragadónak, barátoknak és ismerősöknek, bloggertársnak és bloggerbarátnőknek boldog új évet, egy olyan esztendőt, amit csak szeretne. A főzés, az ízek és a gasztrokalandok engem mindenképp félig már boldoggá tesznek, ehhez jön egy nagy porció béke és nyugalom, így aztán a magam részéről remélem, hogy az is marad, mindannyiunk megelégedésére :)
                
               


Karl Jenkins Adiemus ciklusának első részéből a híres Adiemus-dalt most nagyon idevalónak érzem. Remélem, Ti is. (Ez az eredeti zene, olyannyira, hogy maga Mr. Jenkins vezényel, de ha valakinek máshonnan ismerős lenne a dal, akkor itt egy kis segítség :)           
             Lencseleves savanyú káposztával és kolbásszal
Lencseleves savanyú káposztával és kolbásszal
(Zuppa di lenticchie con crauti e salsiccia)

3 ek olívaolaj
3 db salotta
3 db sárgarépa (kb. 300 g)
½ db póréhagyma (kb. 110 g)
½ db édeskömény (kb. 100 g)
3 db szárzeller
800 g sertésdagadó
1,5 szál paprikás kolbász (vagy egyéb)
400-500 g savanyú káposzta
350 g barnalencse
3 db babérlevél
5 szem borókabogyó
2 ág rozmaring
2,6-3 l folyadék:
     1,5 l ásványvíz
     500 ml pezsgő vagy fehérbor
     600 ml alaplé
2 tk só (szükség szerint)
feketebors, frissen őrölve

A lencsét átmosom és néhány órára vagy egy éjszakára hideg vizbe  beáztatom.
Egy nagy lábasban felhevítem az olajat és beleteszem az apróra vágott hagymát. Amíg pirul, kisebb falatnyi darabokra vágom a zöldséget és azt is beledobom. A dagadón bevagdosom a bőrt és azzal a felével beleteszem a zöldségek közé. Néha átkeverem, de nem baj, ha kissé megpirul. Akkor elkezdem felöntögetni a folyadékokkal, azzal, ami épp van és beleteszem a fűszereket.
A káposztát hideg vízzel átmosom, kézzel kinyomkodom és maroknyi adagokban kisebbre vágom, majd beleteszem a levesbe. A lencséről leöntöm a vizet és azt is hozzáteszem, közben annyi folyadékkal öntögetem, hogy jól ellepjen mindent. Befejezés előtt legalább félórával a kolbászt forró vízben dörzsölve átmosom és lehántom a héját, félkarikára vágom és azt is belekeverem a levesbe. Aki csípősen gondolja, tehet bele még bármilyen csípősségfokozót is. Közben sózom, borsozom és annyi vízzel engedem fel, hogy egy nagyon sűrű egytálleves legyen belőle.
Egészen alacsony hőfokon összesen legalább 3 órát hagyom forrdogálni.
Aki gondolja, a szokásos módon besűrítheti a levét, ebben az esetben viszont növelni kell a folyadékmennyiséget. A tetejére tejfölt is lehet csorgatni, mi nem tettük.
kb. 10 emberes adag lesz belőle / 

dec 192008
 

Már csak néhány nap van hátra Karácsonyig és hiába készülök, úgy érzem, hogy az ujjaim között kipereg az idő. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül.
A sok, megírásra váró, karácsonyra való posztból is kevés lesz már, ha oda is jutok, nem leszek bőszavú benne, meglátjuk. (Pedig milyen jó lenne, több hanyag ígéretet is tettem, de a szándék, sőt az írások egy része már kész is.) A legtöbb főzni-sütnivaló nálam még csak ezután jön, de ami elkészült és érdeklődésre tarthat számot, azt megpróbálom még megírni.

Ez lesz a sorsa (vagy nem) a híres marcipángyümölcsöknek, vagy a szicíliai cassatának is, ami amúgy egyáltalán nem egy karácsonyi édesség, de manapság már minden ünnepen ott lehet a helye. Mi nagyon szeretjük, ezért lesz.
Hétvégén megsültek az ischli csokikockák (fázisképeket fotóztam, azok már fentvannak). Már sülnek a pici karácsonyi pudingok, aminek egy részét lesz is fagyasztom, hogy tovább maradjon friss, lesznek apró toszkán kekszek és narancsos-mákos kalács is. Biztos, hogy mákos guba is készül, mégpedig mascarponeval, magamnak kell sütnöm hozzá a kiflifélét, mert olyat nem kapok. Listán van még a mandulás, karácsonyi tejberizs is, és ananászflan, szerintem balzsamecetes juharsziruppal, ezt még nem tudom. Nem mandulából készült marcipánt is kell még gyúrnom egy allergiás ismerősnek, de erről csak akkor írok, ha bejön az elképzelésem.
Nálunk nincs szaloncukor, viszont apró pralinét, csokiba mártott gyümölcsöt, ezt-azt is gyártok még, de csak egy-két fajtát.

Ezek csak a nyalánkságok voltak, pedig ott van még az egész heti menü is, ami szintén alakul.
A többiről még nem szólnék, mert ki tudja, mikor valósulnak meg. Nálunk hosszú lesz a karácsony, idén kerek egy hétig tart, mert így terveztük.

Jó nekünk, ugye?? Így minden napra jut valamilyen finomság is, lelki és testi egyaránt.
Amikor olvastam Millie-nél, hogyan készül karácsonyra, mosolyogtam, mert én is így szeretem. Temérdek mandulát, mogyorót, cukrozott gyümölcsöt, többfajta cukrot, lisztet, csokoládét, jó pár csomag élesztőt, főzni való bort beraktároztam, mintha be lennénk egyszer havazva. A teli kamra mindig magasfokú biztonságérzetet ad.

Tegnap forralt bort főztem. Ilyet mindenki tud, nincs is benne semmi különös, én is ittam már ilyet, olyat, rosszat, és még jobbat is. Egy baja van neki, mégpedig az, hogy igen gyorsan párolog. Nem csak a lábasban, de a poharakban is. Az ember lánya leül, megdiskurálja fél óra alatt a napot, és nicsak, el is gőzölgött egy üvegecske. Nahát!! Lehet újra főzni.

De hogy ne csak regéljek, de valami outputot is adjak, leírom, hogy készül mostanában.
Olaszhonban nem túl gyakori a forralt bor, talán azért, mert melegebb van. Meg az olasz ember sajnálja is szerintem forralni, jobb az úgy, ahogy van.
Egyszer egy olasz újságban vagy oldalon, már nem emlékszem, olvastam, hogy a forralt bort karamellel kezdték. Annyira megtetszett, hogy kipróbáltam, azóta így maradt. A forralt bor. Tényleg ad neki egy olyan ízt, hogy az csak na!! Aztán a narancs. Az kell bele, azt régen is mindig tettem, anélkül sincs forralt bor nálam. Most viszont még több narancs ment bele, narancslikőr és narancslekvár formájában is. Nyugi, azért még lehet érezni a bort, nagyon is!! A lekvárt meg ki lehet kanálkázni, akár csak a bólét.

Eszembe jutott, hogy rohanósoknak egyszerű gasztroajándék is lehet belőle. Onnan jutott eszembe, hogy évekkel ezelőtt céges ajándékként egy nagyon csini forralt bor-kit-et kaptunk, barna kandiszcukorral és a megfelelő, egész fűszerekkel, szárított narancshéjjal. Nekem sosem jutott eszembe ilyet ajándékozni, de finom kis ötlet, egy szép kis üvegben, recepttel ellátva, sőt még jobb, ha rögtön egy üveg jó bort is mellékelünk, a finom bort garantáltan nem főzi el az ajándékozott, de gesztusnak szép. Az alábbi esetben meg egy másik üvegben összekeverhetjük a lekvárt a narancslikőrrel, így a megajándékottra bízzuk, hogy beleteszi-e a tartalmát a borba, vagy elnyalogatja magában. Szóval jobb, ha eleve dupla adagot ajándékozunk.

forralt_bor_narancsos1
Narancsos forralt bor
(Vin brulè)

3 ek cukor
750 ml vörösbor, száraz
100-200 ml víz
1 rúd fahéj (6-8 cm)
10 szem szegfűszeg
5 szem borókabogyó
½ rúd vanília
1 csipet szerecsendió, frissen reszelve
1 db narancs kifacsart leve (120-150 ml)
½ db narancs hámozott héja (elhagyható)
4 ek narancslikőr
2 ek narancslekvár (héjdarabokkal)

A cukrot egy lábasban karamellig olvasztom, de nem szabad túl sötétre hagyni, csak úgy, hogy már épp folyjon. Akkor hozzáöntöm a vizet (csak azért, hogy kijöjjön az öt pohár:), a bor nagyjából felét, beleteszem a fűszereket és a narancs héját, ha van. A karamell lassan újra felolvad. Felforralom és a legalacsonyabb hőfokon pár percig gyöngyöztetem.
Amikor kész, hozzáöntöm a narancs frissen kifacsart levét, a maradék bort és jó forrón tartom.
Az üvegpoharak aljára öntök egy kevés narancslikőrt, teszek egy kanálka narancslekvárt és rámerem a bort. Hosszú kiskanállal ki lehet szedegetni belőle a héjdarabkákat.
Hmmm!!
5 pohár forralt bor à 200 ml / 204 kcal / 4,9 g zsír / LF30 21,8%

dec 172008
 
marhahus_zeller_szölö2cov

Egyre jobban nekibátorkodom a marhahúslevesnek. Nem a főzéssel van a baj, tudok én húslevest főzni, de ahogy már írtam róla, nehezen fogyna el a főtt marhahús. Sokan vannak, akik szósz vagy egyéb köret társaságában azért csak eleszegetik a húst, így már én is gyakrabban főzöm. Csupán a velejárót kell hozzá kitalálni, a leves pedig megmarad nagyon finom alaplének. Azért egy tányérral most is ettünk előtte, de nem ez lesz nálam a húsleves főzésének a célja.

Újabban felfedeztem magamnak a zellert, mármint a zellergumót. Annyi finom, jófajta zöldség van mostanában, hogy képtelen vagyok mindegyikre sort keríteni, így a zellerrel is mostohán bántam. Még mondja azt valaki, hogy jön a tél és nincs friss zöldség és gyümölcs! Csak végig kell menni a piacon, és néha úgy érzem magam, mintha nyár lenne, alig tudok választani az éppen érő, színes zöldségek közül! Zöldell a kelbimbó, itt van rég a gesztenye, a sütőtök, édes már a szőlő, és rendkívül finom a zeller is.
Teljesen belehabarodtam, már másodszorra készül zelleres vacsora, közben egy szeletet mindig elrágcsálok csak úgy magában, főzés közben, egy pohárka fehérbor társaságában. Közben utánaolvastam, hogy a zeller hihetetlen egészséges is, szóval nem ártana mindennap ennünk, igazi női zöldség. (Sok női bajra jó, többek között idegeskedésre is, már akit ez érint:-) Continue reading »

dec 122008
 

Ausztria nem egy hírességet adott már a világnak. Neveket sem kell mondanom, ismerjük őket, bár olyanok is akadnak köztük, akikre nem szívesen emlékezünk.
Azt azonban talán kevesen tudják, hogy a nem éppen csúcsgasztronómiájáról, hanem inkább a házias konyhájáról híres Ausztriából is származnak világhíres séfek.

Wolfgang Puck még az ötvenes évek előtt született Karintiában (Ausztria délkeleti részén, a szlovén, olasz és magyar határ háromszögében), és édesanyjától leste el a főzés alapjait. Később Franciaországban és Monacoban tanult szakácsként, majd 24 évesen Amerikába ment szerencsét próbálni, ahol páratlan karriert futott be.
Mára Wolfgang Puck zászlaja alatt több, mint hetven étterem működik szerte az Államokban. Éttermei főként a nyugati parton és a csillogó megacityben találhatóak és – bármilyen meglepő -, de a mindenre nyitott, ínyenc Japánt is meghódította a főztjével. Egyébként meg ő az, aki évek óta az Oscar-díj átadó ünnepségének a büféjét is viszi.
Elég korán elszakadt a hazájától, de éttermeiben mindig kapható egy jellegzetes hazai fogás. Szinte védjegye lett a valódi, lepedőnyi bécsi borjúszelet, amely soha nem hiányozhat egyetlen étlapjáról sem. Általában langyos, tökmagolajos dressinggel megöntözött burgonyasalátát ad mellé, ahogy azzal hazájában is gyakran találkozunk.

Nem is véletlen, hogy Wolfgang Puck valódi fúziós konyhát visz. Osztrák gyökerei, választott, amerikai hazája, japán gasztrogazdasági kapcsolatai és etióp származású második felesége (aki egyébként remek kézitáskák dizájnere) mind-mind arra ösztönözték, hogy bámulatosan keverje a világ konyháinak ízeit és maradandót alkosson vendégei számára.

Las Vegas, Spago by Wolfgang Puck
1. kép saját, 2. kép a honlapról, 3. kép innen, 4. kép innen

Véletlenül ismerkedtem meg Wolfgang főztjével. A Spago nevét már hallottam ugyan, azt azonban nem tudtam, hogy a Fine Dining Group néven futó gourmet-láncának egyik gyöngyszeméről van szó. A Las Vegasi (amúgy fantasztikus, lenyűgöző és szemetyönyörködtető) Caesars Palace bebarangolása közben akadtunk rá, mindenféle tervezés nélkül. Eldőlt a vacsora színhelye, én pedig megismertem Wolfgang Puck konyháját. A kulináriát illetően a Los Angeles-i Spago viszi a pálmát, belépőnek azonban ez sem utolsó a Spago stílusába. Minimal-art berendezés, letisztult, fúziós konyha, rövid étlap. Mindehhez a las vegasi giccsháttér, a maga módján elképesztően profi és lehengerlő szintjén, hát kell ennél több egy jólsikerült estéhez?

Chicken paprika Wolfgang 1

Wolfgang paprikás csirke receptjét az oldalán találtam, átnéztem a hozzávalókat, megfőztem fejben, és úgy gondoltam, ez a konyhámban is megállja a helyét. Meg kell mondjam, nagyon kiváncsi voltam, mit hoz ki a paprika, balzsamecet, paradicsom, majoranna és crème fraîche összetétele. Valójában arra voltam kíváncsi, mit ad el Wolfgang Puck magyar (vagy inkább osztrák) csirkepaprikás néven, Las Vegasban vagy akár Los Angelesben.
Az eredmény: ízre tökéletes, kimondottan finom, összetett ízű fogás lett belőle. Mondjuk nyomát sem találtam benne a magyar paprikás csirkének, de erre nem is számítottam. Kissé visszahőköltem, mikor beleöntöttem a balzsamecetet, de hát ezt írta Wolfgang, hát tegyük. Ezen a ponton valóban érdemes egy kicsit kételkedni, az ecet hagy némi savanykás felhangot, azt pedig el kell nyomni. (Természetesen nem cukorral, hanem további beforralással.) Ez némiképp eltűnik, de csak akkor, ha valóban jóminőségű aceto balsamicot használunk.
A végén belevágott sült paprikacsík viszont abszolút telitalálat, mint ahogy a kakkukfű és a majoranna is az, pedig ezekben is erősen kételkedtem. (Igen, itt lüktetett a magyar szív, nesze neked, monarchia.) Azonban figyeljünk arra, hogy az egész mártás kerek és harmonikus maradjon.
Összegészében azt mondhatnám, hogy Wolfgang Puck megalkotta azt a kontinenseket átszelő paprikás csirkét, amelyre még szülőanyja sem ismerne rá, mivel egyáltalán nem az – viszont rendkívül finom, sőt kifinomult, bárhol, bármikor tálalható!

Néha ennél nem is kell több.

Chicken paprika a la Wolfgang

Paprikás csirke, ahogy Wolfgang Puck készíti
(Chicken paprika à la Wolfgang)

2 db csirkemellfilé
só, feketebors
1,5 ek édes őrölt pirospaprika
2 ek liszt
3 ek földimogyoróolaj
4 db vöröshagyma (közepes méretű)
2 gerezd fokhagyma
½ tk köménymag, pirítva és őrölve
1 ek paradicsompüré
100 ml paradicsom (darabos)
1 tk majoranna, frissen
½ tk kakukkfű, frissen
1 db babérlevél
1 tk jóminőségű balzsamecet
100 ml száraz fehérbor
250 ml csirkehúsleves
2 ek tejszín (30%-os)
1 db húsos paprika, sütve 
1 tk petrezselyem, frissen felvágva
3 ek crème fraîche (esetleg tejföl) 

A csirkemellet megmosom, leszárítom és három darabba vágom, enyhén kiklopfolom, sózom és borsozom. Meghempergetem lisztben és kevés olajban mindkét oldalukat néhány perc alatt megsütöm, majd lefedve félreteszem.
A hagymát felvágom és kevés olajat hozzáöntve üvegesre pirítom. Hozzáadom a köménymagot, egy perc múlva mindkét paradicsomot és a paprikát. Átkeverem, csöndesen felforralom, akkor mehetnek bele a fűszerek, a bor, a balzsamecet és a húsleves. Beleteszem a csirkedarabokat és jó 20 percig együtt párolom őket. A vége felé beleöntök egy kevés tejszínt is.
Közben a paprikát sütőben megsütöm, zárt edénybe teszem, kissé kihűtöm, majd lehúzom a héját és csíkokra vágom. Ha megpuhult a csirke, a paprikát belekeverem a mártásba.
Fűszerezem, ha szükséges, és crème fraîche-sel és fehér kenyérrel tálalom.
2-3 személyre /

dec 112008
 
mezes_puszedli1cov

Puszedli, ez számunkra az adventi és karácsonyi hangulat legjellegzetesebb süteménye. Benne van minden íz, ha pedig kinyitom a bádogdobozt, amiben lapulnak a puhulni vágyó fűszeres kekszek, akkor még a karácsony illata is megcsapja orrunkat.

Csalóka a neve, mert egyáltalán nincs benne méz, a fűszerek együttes játéka adja ezt a mézközeli ízt. Nem használok készen vásárolt mézessütemény-keveréket, mivel házilag is könnyen össze lehet állítani. Aki kedveli az indiai konyhát és megfelelő fűszerkészlettel rendelkezik, az határozottan előnyt élvez! Legfőbb szempont a saját ízlésünk legyen! (Egyébként meg kiváló gasztroajándék is lehet belőle.)

Fűszeres mézes puszedli
Ez a mézeskalács, vagyis puszedli egészen más jellegű, mint a készen vásárolt, tüneményesen finom, omlós nürnbergi, lisztnélküli puszedlik, amik a hangzatos Elisenlebkuchen névre hallgatnak, feltalálójuk Elisabeth nevű lánya után kapta a nevét. A nürnbergi mézeskalács, a Nürnberger Lebkuchen a múlt század óta eredettvédett, és csak megfelelő kritériumok teljesítése után nevezhetők ennek: pl. legfeljebb 10% lisztet vagy keményítőt tartalmazhatnak, de természetesen egyáltalán nem szükséges bele. A nürnbergi puszedli tehát legfőképp csonthéjasból és aszalt gyümölcsökből áll. Continue reading »

dec 032008
 

Folytatódik a vacsoránk. Már a harmadik fogásnál tartunk, de még mindketten farkaséhesen várjuk a folytatást – hiába, így jár az, aki minimál felfogásban próbál romantikázni. Kellemes velejárója a dolognak, hogy képtelenek vagyunk magunkat degeszre zabálni:-)), egyszerűen nincs miből… ami persze a vacsora további lefolyására igen jótékony hatással van.

De ne is szaladjunk elébe a dolgoknak.
A menü tervezésénél – amire túl sok időm ugye nem volt – természetesen megfordult a fejemben, hogy jó lenne beiktatni ide egy könnyű tésztát. Mi sem egyszerűbb, gyorsabb, a friss hozzávalókból pikk-pakk össze is lehet dobni, amíg forr a leves, vagy karamellizálódik a cukor. Friss hal beszerzésére nem volt már időm, pedig az motoszkált a fejemben, egy hal és egy pasta könnyed szimbiózisa. Elképzeltem, hogy ide leginkább egy könnyű párolt, fűszeres hal illene a legjobban. Egy pillekönnyű, pirított sütőtökös, Szent Jakab-kagylóval megforgatott pappardella. (Mondjuk ez nem kimondottan a gyorsan, finomat kategória!) Főleg akkor nem, ha magam akarom a tésztát is gyúrni, az akkor már egy félnapos projekt. Vagy a férjem egyik kedvence a tonhalmártásos borjúszeletek (vitello tonnato) pl. Gabah után, de ezt ilyen kis mennyiségben végképp nem érdemes elkészíteni, ezért ötlet most elvetve. 
Közben biztos kiderül az is, hogy szerettem volna minden egyes fogást akár egyszemélyes adagként is elkészíteni, így bármikor könnyedén, akár később is fel lehet szorozni a mennyiségeket, de az adagok is mindig egyszemélyes tálkákban készültek.
Lehet, hogy ez lesz az egyszemélyes romantikus vacsora standardmenüje?? :-)

Aztán beugrott a polenta, egyszerű, előkészíthető, és szeretjük.
A harapósabb változatot készítettem, ami római gnocchi néven ismert, mert Latiumból származik, és teljesen olyan, mint a polenta – csak épp nem kukoricából készül, hanem a durumbúza szemcsésre őrölt változatával, a durumdarával.

A durumbúza (Triticum turgidum durum, en: durum wheat, de: Hartweizen, it: grano duro, fr: blé dur, es: trigo duro) a tönkölybúza (Triticum spelta L.) mellett egy igen ősi búzafajtánk, kutatások bizonyítják, hogy már több ezer éve termesztik. Első források szerint a Keletrómai Birodalom területén honosodott meg, ezért sem meglepő, hogy az észak-afrikai és az arab országokban igen népszerű kuszkuszt és a bulgurt is főként durumbúzából készítik.
Állaga miatt kemény-, vagy üvegszemű búzának is nevezik, mivel a szemek törésfelülete opálosan áttetsző. Neve is ebből származik, a durum szó latin jelentése: “kemény”. A nálunk mindennaposnak mondható, közönséges búzánkkal szemben (Triticum aestivum, en: common wheat, de: Weichweizen, it: grano tenero, fr: blé tendre, es: trigo candeal) a durumbúzának igen magas a fehérje- és a gluténtartalma, emiatt jóval magasabb tápértékű, mint a hagyományos búza. Kiválóan alkalmas tészták gyúrására, vagy csodásan megkelt fehérkenyerek sütésére, mint például a tipikus olasz kenyerek vagy a franciák baguette-je.
Tésztagyúrásnál lehet ugyan, de nem szükséges tojást beletenni, a lisztben vagy a durvább szemcsézetű darában épp elég kötőanyag van, a tészta rugalmas és jól formálható lesz. (Csak a közönséges búzaliszttel gyúrt tésztába kell a tojás.) Ha bármit sütünk közönséges lisztből, egy kevés durumliszttel – vagy inkább a gyakrabban kapható durumdarával könnyen feljavítható a tészta is. 
Sokan – a tészták révén – épp az olasz konyhából ismerjük, pedig főként Észak-Amerikában és Közép-Ázsia mérsékelt övi részén termesztik, ott, ahol száraz, rövid és forró a nyár. Talán meglepő, de Olaszország is importra szorul durumbúzából, hazai termeléséből nem tudja ellátni saját magát. 

A durumbúzából készült tészta, kenyér íze is más. Aki evett már valódi olasz pastát (létezik olyan, aki még nem?), az pontosan tudja, mi a különbség a harapós, rugalmas olasz durumtészta és a hagyományos lisztből gyúrt tésztáink között. Az ízbéli különbség érezhető, ezért néha magyar tésztából nem is ízlik egy olasz mártással készült étel, ha azt úgy szoktuk meg – főként akkor nem, ha kevesebb tojással is készül…

Így van ez a darával is. A Rómából származó “polenta” (római módra készült gnocchi, vagyis gnocchi alla romana) is durumbúzából készül, mégpedig darával, ettől rusztikusabb, harapósabb lesz. Bár több recept egyszerűen csak darát ír, ami megtévesztő, a klasszikus azonban valóban durumbúza darájával készül. (Sima búzadarával olyan lenne, mint egy sajtos-sós tejbegríz – lényegében az is.) Gombócoknak hívják őket, pedig hagyományos is éppen úgy készül, mint északi társa, a polenta! Vagy hogy fokozzam a káoszt, a klasszikus burgonyás gnocchi is akkor lesz jobb, ha egy kis durumdarát teszünk hozzá, és nem csak közönséges búzaliszttel gyúrjuk össze! Eredetileg ez is a hagyományos burgonyás gnocchi volt, de a többféle legenda közül talán az a leghihetőbb, hogy egy rosszfogú szakács készítette először darával, aztán úgy megízlett mindenkinek, hogy már önállóan is megállta a helyét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hisz a zsályás vaj, mint mindkettő legkedveltebb mártása, ugyanúgy megmaradt.
Elkészítjük a tejjel, vagy vízzel, húslevessel készült grízt, de fontos, hogy tegyünk bele egy kevés vajat, kössük tojássárgájával és a végén keverjünk alá egy kevés reszelt, finom parmezánt is. Formára simítjuk, hagyjuk egy lapon kihűlni, majd miután megdermedt, szépen felszeleteljük. Ha csinosan akarjuk, félholdakra, vagy rombuszokra vágjuk, sütőben megsütjük és zsályás barna vajjal, vagy paradicsomos sugoval leöntve tálaljuk előételként. Önmagában mártásos húsok kísérőjeként is nagyon jó (bár ez Itáliában nem szokás), nálunk akár a zsemlegombócot is helyettesítheti a karácsonyi töltött liba vagy kacsa mellett. 

Ami az arányokat vagy a rávalókat illeti, ennek a római gnocchinak is számtalan variációja létezik és olyan klassz alap, hogy bátran lehet vele kísérletezgetni!
Visszatérve a vacsoránkhoz, finoman olvadó fontinát sütöttem rá, épp annyira, hogy a sajt ne legyen kemény. Mártás kellett hozzá, hogy ne legyen olyan tömény, ezért egy hagymás-paradicsomos keveréket összepároltam, de egzotikus illatokkal felturbóztam. Csillagánizst és vaníliát pirítottam az olajban, ettől olyan keleties és kissé buja lett az egész tálka.
És hát mennyiségre ez sem volt sok, még mindig kopogó szemekkel vártuk a negyedik fogást:-))
A receptet egy szeméyre írom, én lapos crème brûlée-s formákban sütöttem, ez a mennyiség pontosan elegendő volt a célra. Egy normál előételadagnak ennek a dupláját venném.

Durumbúza-dara már Pesten is kapható néhány helyen. Igaz, nem olcsó, de elég belőle pár kanállal, akkor a tészta is jobb lesz tőle. Arra figyeljünk, hogy a csomagoláson a durumbúza jelölése valamelyik nyelven rajta legyen, ha nem jelölik, akkor általában sima búzadaráról van szó. (en: durum wheat semolina, de: Hartweizengriess, it: semola di grano duro, fr: semoule de blé dur, es: sémola de trigo duro).

                     Gnocchi alla romana - Gnocchi római módra, fontinával és paradicsommal

Gnocchi római módra olvasztott fontinával és fűszeres paradicsommal
(Gnocchi alla romana con fontina e con salsa di pomodori secchi)

A gnocchihoz
100 ml tej
1 ek száraz desszertbor, vagy száraz vermut (Noilly Prat)
1-2 ek erős húsleves
25 g durumbúza-dara
½ mk só
½ db tojássárgája (elmaradhat)
1 tk vaj
1 ek parmezán (elmaradhat)
A paradicsomraguhoz
1 ek olaj (a paradicsom alól)
½ db salotta
1 db csillagánizs
½ rúd vanília vagy 1 tk vaníliakivonat
2 ek brandy
2 db aszalt paradicsom (olajban eltett szárított paradicsom)
2 db koktélparadicsom
néhány csepp – 1 mk balzsamecet (pl. paradicsomos vagy fügés)
só, bors
A tetejére
30-40 g fontina

Egy kis lábasban közepes hőfokon felhevítem a tejet és belekeverem a darát. Sózom, kevergetem és ha néhány perc múlva már sűrűsödni kezd, hozzáöntöm a bort és a húslevest is. Mikor már összeállt (ennél a kis mennyiségnél nem tart tovább 6-8 percnél), beleteszem a tojássárgáját, egy kevés reszelt sajtot (mindkettő elhagyható, viszont finom bársonyos lesz tőle) és a tűzhelyről lehúzva belekeverem a hideg vajat.
Kivajazok egy kis lapos tűzálló tálat és két kiskanál segítségével a gnocchimasszából néhány halmot teszek rá.
A sütőt alsó-felső állásban 180 °C-ra előmelegítem. A salottát apró csíkokra vágom és a paradicsom alól elvett olajban a csillagánizzsal és a felhasított vaníliával együtt megfonnyasztom, közben hozzáöntöm a bort, esetleg alaplevet is, mindegyikből épp egy pici mennyiséget. Beleteszem a csíkokra vágott aszalt paradicsomot, a koktélparadicsomot pedig negyedelem, ujjal kiveszem a magját és azt is beleteszem. Összeforralom, teszek bele pár csepp balzsamecetet (ne többet), sózom és borsozom. (A friss paradicsomot elhagyhatjuk, akkor több szárított kell.)
A fontinából néhány csíkot vágok és ráültetem a gnocchikra, majd betolom a sütő középső részére és 8 perc alatt megolvasztom rajta a sajtot. Nem kell tovább, csak pont annyira, hogy a sajt már melegen remegjen és épp még ne folyjon le róla. Ha kész, kiveszem a tálkákat, a sarkaiba ültetem a paradicsomot, borsot tekerek rá és azonnal, forrón tálalom.
1 személyre /

Gnocchi alla romana fontinával és paradicsommal

nov 272008
 

Néha a legegyszerűbb ételekből lesznek a legfinomabb vacsorák. Két-három harmatfriss, jóízű alapanyag, néhány eltalált, jóminőségű ízesítő és máris a mennyekben érezzük magunkat! Kell ennél több?

Mi is kell ahhoz, hogy egy viszonylag unalmas gombás sültburgonyát úgy igazán feldobjunk? Igazán könnyű lenne elrontani, vegyünk csak hozzá üveges gombát, szárított petrezselymet, dobozolt morzsát, leveskockát, szuperpiaci balzsamecetet… de nem is sorolom tovább, nehogy kedvet csináljak valakinek is. Az eredmény olyan lesz, ami után biztos nem nyalnánk meg mind a tíz ujjunkat!

De ebben a formában?? Többek között ettől is olyan szép az olasz konyha, hogy kevés egyszerű, de a maga nemében tökéletes hozzávalóval igazán emlékezeteset lehet belőlük alkotni. A cucina italiana ezernyi apró kis titkából talán ez a legfontosabb.

Ropogós, fehérhúsú, pici burgonyát vettem, gombából pedig valamilyen erdei lenne a tökéletes. Vegyünk egy hatalmas csokor friss petrezselymet és ha van házi, esetleg sajátsütésű fehérkenyerünk, még jobb. Azt pirítsuk picit meg, és tördeljük fel, majd reszeljünk bele egy friss, illatos citrom héját. A morzsától finom krémes lesz, a citromos petrezselyemtől pedig pikánsan fűszeres, amolyan gremolataszerű. Volt még egy kis maradék a marhahúslevesből, ahhoz most bor gyanánt Noilly Prat-t öntöttem, mert a száraz marsalám épp elfogyott (de jófajta száraz sherry is megteszi, illetve bármi, amit különben is szívesen meginnánk csak úgy), hozzá pedig sűrűn folyó balzsamecetet löttyintettem, kétfajtát is. Mikor megsült a gombás, tányérra tettem, szobahőmérsékletű parmezánt forgácsoltam – vagy inkább vékonyan vágtam – rá és fanyar olívaolajjal bőven meglocsoltam. 

Fenséges lett! A petrezselyem a fűszeres, citromos borral és balzsamecettel egy finom krémmé lényegült a gombával együtt, és minden egyes falatnál olajos, érdes, dióízű sajtot is éreztünk a szánkban.
Ehetjük köretként egy szelet egyszerű grillezett hús mellé, vagy könnyű vacsorának, de előételnek is megállja a helyét, ha formába tesszük. Pont így próbáltam, de végül összeesett a tornyom:-))

Gombás-petrezselymes sült burgonya

Gombás-petrezselymes sült burgonya
(Patate e funghi al forno)

600 g burgonya (salátának való, nem szétfővő fajta)
300-400 g gomba (champignon)
1 hatalmas csokor petrezselyem (80 g-nyi) vagy 2 marok rucola
2 szelet fehérkenyér (kétnapos szárazabb, esetleg 3 ek zsemlemorzsa)
1 db citrom reszelt héja
1 mk só
feketebors, frissen őrölve
kb. 120 ml alaplé (erős húsleves)
50-80 ml száraz desszertbor vagy vermouth
2 ek balzsamecet (nagyon jó minőségű, aromás legyen)
A tetejére
olívaolaj
parmezán forgácsolva

1. A burgonyát meghámozom, a nagyobb darabokat félbevágom és félcentis szeletekre vágom. A gombát lehéjazom és szintén vékonyra szelem. A kenyeret megpirítom, elmorzsolom vagy picire szelem.
2. A szeletelt gombát beteszem egy keverőtálba, hozzáadom a felvágott petrezselymet / rucolát, a kenyérmorzsát, a citrom héját, sózom és borsozom.
3. Egy tálkában összekeverem az alaplevet, a bort és a balzsamecetet (érdemes megkóstolni, hogy kiegyensúlyozott ízű, lehetőleg csak gyengén legyen savas.)
4. Közben a sütőt alsó-felső állásban 180 °C-ra előmelegítem. Kivajazok egy tűzálló tálat és felváltva beleteszem a burgonyát és a morzsás gombát, a tetejére inkább gomba kerüljön. A folyadékot egyenletesen ráöntöm, meglocsolom egy kevés olívaolajjal és lefedve betolom a sütő középső rácsára. Bő egy óra alatt megpuhul.
Tálalásnál kevés olajat és citromlevet öntök a tetejére.
3-4 személyre /

Formában, kiborítva is készíthetjük, akkor szeletelni is lehet. Ebben az esetben hagyjuk el a teljes folyadékot és ehhez a mennyiséghez adjunk 3 egész tojást, amibe  belekeverünk úgy 10 dekányi reszelt parmezánt. Egy kevés borral vagy alaplével lehet még lazítani. Ha megsütjük, egyben megáll és tortaként lehet szelni.

Gombás-petrezselymes sült burgonya

nov 252008
 

Említettem már, hogy szinte mindig van a hűtőmben valamilyen alaplé. Néha nekiállok és magam gyártom a szárított zöldségkeveréket, hogy áthidaljam azt az időt, amikor épp elfogyott a Lé, de többnyire csak zöldségből főzöm az alaplevet. Ennek roppant egyszerű az oka – meg voltam róla győződve, hogy a húslevesben főtt hús úgy sem fogyna el semmire. Célom sosem volt vele, semmi olyat nem terveztem, amibe levesben főtt hús kellene, ha mégis pont erre lenne szükségem, akkor azt azzal a céllal megfőzöm és kész. Egyszóval az ilyen dolog nálunk fölösleges melléktermék.

Így ment ez a dolog hosszú időn keresztül, meg is volt az alaplé főzésének a heti, begyakorolt menete. Egészen néhány héttel ezelőttig, amikor egy fogáshoz valóban finom húslevesre lett volna szükségem. Vettem aprólékot, combot, szárnyat, összesen másfél kilót, ugyanúgy rengeteg zöldséget, ahogy szoktam és megfőztem a csirkelevest. A húst félretettem a hűtőbe, és szóltam a férjemnek (kutyánk nincs), hogy van ott valami, de nekem nincs vele célom. A csirkehús-egyveleg, szószerint szőröstűl-bőröstül pár órán belül eltűnt a hűtőből.

Mivel a húsleves mégis csak nagyon finom lett, a következő héten megismételtem ezt a procedúrát. A hús újfent bekerült a hűtőbe, ahonnan másnap estére megint csak nyoma veszett. Lassan úgy érzem magam, mint viccmesélés közben, de tény, hogy harmadik héten a férjem már rá is kérdezett, hogy ugye főzök megint csirkehúslevest, sőt, neki jobb ötlete is van, mi lenne, ha most marhahúst vennénk? Lehet abból húslevest főzni? Bólintottam, ó, persze, abból lesz csak az igazán finom húsleves! De az ötlettől nem ugrottam az egekig, mert mi a szöszt csináljak én másfél kiló főtt marhahússal?? Még az is eltűnik nekem úgy a hűtőből, mint a kámfor…

Azóta főztem már marhahúslevest, a hús egy részét pedig tejszínes-tormás mártással meg is ettük. Az biztos, hogy nem válik heti rutinná, de néha belefér az életembe, bár továbbra is azon elmélkedek, mit kezdjek ennyi temérdek hússal….

Gombás húsleves konyakkal és zöldfűszeres tojáskocsonyával

Az ötfogásos postromantikus vacsorához pedig kézenfekvő volt, hogy a könnyű húslevest feldobom valamivel, ami épp beleillik a menüsorba is. Csupán kevés leves, igazán kevés levesbetéttel, amelynél elsődleges szempont volt, hogy gyorsan el is készüljön. Utólag jöttem rá, hogy hányszor nyúltam a rozmaring után – szinte mindig van otthon, mert mindketten nagyon szeretjük. Tésztát nem akartam belefőzni, ezért tojásból készítettem kocsonyát, amit épp a főzés pillanatában alakítottam ilyenre, amilyen lett. Tényleg nagyon gyors, pillanatok alatt készen is van. 
Mivel konyakot tettem bele, elmondanám, hogy mennyire kulcsfontosságú a jó minőségű borpárlat! Bizonyára sokan vannak, akik nem ismerik ki magukat az alkohol terén, nincs otthon komoly készletük, és nem is főznek rendszeresen alkohollal. Azokat kérném, hogy ne szaladjanak le a sarki közértbe, ne emeljék le valamelyik üveget a polcról, csak akkor, ha jól ismerik a tartalmát. Ebbe a levesbe személyenként másfél kanálnyit tettem, és a borpárlat íze annyira meghatározó, hogy kár lenne elrontani bele nem illő alkohollal. Nagyon jó konyakkal, spanyol brandyvel, vagy akár calvadossal is, ezekkel mennyei lesz a leves!

A rozmaringos menü a következő volt:
Amuse bouche balzsamecetes hagymával és tojással
Gombás húsleves konyakkal és zöldfűszeres tojáskocsonyával
– Gnocchi alla romana olvasztott fontinával és olajban eltett paradicsommal
– Saltimbocca hagymás és diós baguette-tel
– Karamelles-rozmaringos fordított almás sütemény formában
 
  fehérbor, pezsgő zsályalikőrrel, grappa

                      Gombás húsleves konyakkal és zöldfűszeres tojáskocsonával

Gombás húsleves konyakkal és fűszeres tojáskocsonyával

A tojáskocsonyához
1 ½ db tojás
pici só
2 fej champignon (közepes méretű)
1 mk konyak (jófajta borpárlat, vagy Calvados)
1 tk-nyi petrezselyem
A leveshez
300-350 ml húsleves (lehetőleg erős marhahúsleves)
4 fej champignon (közepes méretű)
2 ek konyak
1 ág rozmaring

A sütőt alsó-felső állásban 180 °C-ra előmelegítem és beleteszek egy kétujjnyi vízzel teli tűzálló tálat.
A kocsonyához egy tálkában villával felverem a tojásokat és sózom. (A fél tojás megmaradt az előételből.) A gomákról lehántom a héjat, két gombát pedig apró darabkákra vágok és a petrezselyemmel együtt a tojáshoz keverem. Teszek bele egy nagyon kevés konyakot is. Kis tűzálló formákba szétosztom (én két, 3 cm átmérőjű dariolformákba tettem) és a sütőben a vízfürdőbe teszem. Kb. 10 perc alatt a széle már kocsonyásodik, de nekem úgy volt jó, ha a közepe még remeg.
Közben a maradék gombát vékony szeletekre vágom és a húslevesben 3-4 perc alatt közepes hőfokon felforralom és a végén beleöntöm ízlés szerint a konyakot. Egy-két percet lehet még vele forralni, hogy az alkohol elpárologjon, én most nem tettem. 
Ha kész a kocsonya, kiveszem a formát, műanyag késsel meglazítom az oldalát és egy tányért a tetejére téve ráborítom a tányérra. Ha szerencsénk van, nem folyik és szépen megáll magától. Ha nem, az sem baj. Körbeöntöm a levessel, a tetejére pedig felvágott rozmaringot szórok. Egy pici konyakot önthetünk a tetejére is.
2 személyre /

nov 242008
 

Ehhez a történethez két dolgot el kell mesélnem.
Ott kezdeném, hogy évek óta vágyom, – mit vágyom! – fenem a fogam amolyan kis tűzálló, amuse bouche-formákra, amiket a sütőbe is be lehet tenni. Falatka-kanalam már van, de azokon csak hidegen összeállított harapnivalót lehet tálalni, pici, miniatűr sütött kis csodákat viszont nem. Érthetetlen, miért is szerettem volna ezeket a pöttöm, babakonyhába való kis formákat birtokolni, hisz ezek maga a luxus. Nemcsak az ára teszi azzá, de néha félóra, míg a bennük feltálalt étel elkészül, amit aztán egy mokkáskanállal két falattal el is tüntet a kedves vendég. Merthogy csak jeles vendégnek készül, az egyszer biztos!

Évek óta kinéztem magamnak ezeket a formákat és erősen vágyakozva tekintgettem rájuk, mint ahogy egy kisgyerek a játékbolt kirakatára nyomja piciny kis orrát, hogy jobban magáénak higgye az üveg mögötti csodavilágot. Én még a kezembe is fogtam őket (tenyérbe elfér mindegyik) és lelki szemeimmel beléjük is képzeltem a gőzölgő belevalót.
Hát így álmodoztam én évekig, mert fölöslegesnek éreztem én ezt a holmit, de nagyon. Nélkülük is el lehet egy tökéletes háztartást vezetni, és valójában senkit sem ismerek, akinek lenne ilyen aprójószága. Múlt hónapban aztán egyre gyakrabban kerülgettem a boltot, aminek ajtaja mögött legalább húszfajta ilyen piciny kis csetresz várt – hát persze, rám!! Aztán egyik este megint csak elballagtam az üzlet felé, és belestem, bent van-e az öregúr, a tulaj. Ez az idős úr ugyanis egy tünemény! Részint ő is az oka, hogy beleszerettem ezekbe a formácskákba, ezt persze ő dehogy is tudja! Egy furmány kis időgép segítségével átsiklott hozzánk a múlt század elejéről és véletlenül ittfelejtették – vagy elromlott a gép, ami visszapattintsa őt a patinás időkbe, ezt már nem tudom. Mindenesetre egy olyan békés, idilli világot áraszt magából, amit manapság már csak megbarnult, poros, francia filmekből ismerünk. Megfontoltan beszél és elegáns szavakat használ hozzá, közben titokzatosan mosolyog a szája sarkából, talán még kacsintgatna is egyet csak úgy véletlenségből, ha vagy negyven évvel fiatalabb lenne. Órákig tudnám hallgatni és persze bóklászni a boltjában, közben persze minden egyes edénykét kézbe vennék, titokban meg is simogatnám őket és érezném a belőlük kiáramló, párolgó illatokat.  

Egy szó, mint száz, röviddel záróra előtt léptem be és félóra alatt össze is szedtünk hat kis formácskát. (A formák ez a gyártmány, katalógusban a Miniatures.) Közben megbeszéltük, miket lehet az almásban tálalni (Édeset is tálalna bennük a menü elején? Vagy csupán egy szeletke sült alma Calvadossal, leheletnyi tésztaburokban, sajttal feladva?) és miket enne ő szívesen a halas formából. (Próbáljon ki egy falatnyi lazacot egy kanálka velouté-mártással, Noilly Prat-val megbolondítva, higgye el, a vendégei odalesznek!) A cakkos szélűbe két hasáb francia burgonyát tettünk és öt percig elmélkedtünk a rávaló szószon. Az olvasztott sajtig már nem jutottunk el, mert hirtelen az órámra néztem, hogy te jó ég, mennem kell, és örömmel távoztam a kincseimmel.

Amuse bouche balzsamecetes hagymával és tojással

Másnap végigpróbálgattam a formákat a meglévő tányérjaimhoz. Ahogy nyár elején az újdonsült fürdőruhában forgolódom a tükör előtt, jobbról is, balról is mustrálgatva, melyik szögből, hogyan mutat jobban, úgy lettek modellek az én formáim is. Hol egy kis koktélparadicsomot tettem beléjük, hol egy fagyott garnélát halásztam ki a fagyasztóból, de tény, egyszerűen minden formában jól mutattak! Már csak a megfelelő alkalom kellett, hogy bevessem őket.

Pár napra rá a férjem telefonon hívott egy este, pár határral odébbról. Kicsit megorroltam rá valamiért, duzzogtam is egy sort, mire halkan belebúgta a telefonba, de ugye azért ötfogásos vacsorával várom?? Maximum forralt vizet kapsz, de azt ötször, vágtam rá, de a fejemben már formálódott a tervem: ötfogásos vacsora, naná, mindegyik miniatűr, de legalábbis kicsiny porcióban!

Kattogott az agyam, finomodott a terv és összeállt a menü. Szombat este érkezik, de pénteken semmi időm, a szombatnak a fele is az egekben, ezért szombat reggel megvettem a friss dolgokat, és délután négykor hozzáláttam. Az előkészületekhez tartozik, hogy pénteken késő este még bedagasztottam a baguette-et és a hűtőbe tettem a tésztát, a csirkealaplé pedig már kész volt.

Mindennel időben kész lettem, de időtervet most nem írok – ha valaki mégis kiváncsi lenne rá, akkor szívesen pótolom. Minden fogás abszolút mini lett (persze csak ez a falatka készült a formában, a többit hagyományos tányéron szervíroztam), olyannyira, hogy a negyedik vége felé éreztük csak, hogy múlik az éhség! Éppen így terveztem, és ragyogóan bevált! Hogy ez nem jutott eszembe Doctor Pepper romantikus játéka előtt!:-)

A postromantikus menü a következő volt:
Amuse bouche balzsamecetes hagymával és tojással
Gombás húsleves konyakkal és zöldfűszeres tojáskocsonyával
Gnocchi alla romana olvasztott fontinával és fűszeres paradicsommal
– Saltimbocca hagymás és diós baguette-tel
– Karamelles-rozmaringos fordított almás sütemény formában
 
  fehérbor, pezsgő zsályalikőrrel, grappa

Ehhez a sült falatkához ez a kép is megihletett, és habár a hozzávalók szinte teljesen azonosak, a végeredmény inverz módon tűzálló formákba transzplantálódott.

                     

Amuse bouche balzsamecetes hagymával és tojással

1 ek olívaolaj
1 db salottahagyma
2 ek alaplé
1 ek fügebalzsam (fügés ecetbalzsam, vagy sűrűbb balzsamecet)
pici só, bors
½ db tojás
½ db mandarin reszelt héja
5 tűlevél rozmaring

A sütőt alsó-felső állásban 180 °C-ra előmelegítem. A salottát apró darabokra vágom és az olajban közepes hőfokon megfonnyasztom, közben adok hozzá egy kevés alaplevet is. Ha majdnem elforrt alóla, hozzáöntöm a balzsamecetet, ami gyorsan, sisteregve el is párolog.
Kivajazom a kis formákat, de ezt el is lehet hagyni. Mindegyikbe teszek egy kevés hagymát. A tojást villával felverem, sózom, és teszek bele egy kevés reszelt narancs- vagy mandarinhéjat. (A tojásból maradt még, azt felhasználtam a desszerthez.) Egy keveset rákanalazok a hagymára és megszórom a mm-nyi vastagra vágott rozmaringgal és beteszem a sütőbe. Addig kell sütni, amíg a közepe még egy kicsit lágy marad, 7-8 perc alatt kész.
Kiskanalat adtam hozzá. a tetejére egy csöpp balzsamkrémet is lehetne tenni.
Amuse bouche-nak, vagy négyszeres mennyiségben előételnek 2 személyre /

nov 222008
 

Hát kérem, kérlelhetetlenül itt a tél. A naptár szerint ugyan még várhatott volna egy ideig, ha nekem szól, akkor be sem teszi a lábát oda, ahol én vagyok, de a télnek álcázott kései ősz meghozta számomra a karácsonyi hangulatot is. Most már nem kapálódzok ellene, mint néhány hete, amikor verőfényes, simogató napsütésben kellették már magukat a karácsonyra szánt portékák. Akkor az még vicces volt.

Most már nem az. A házból kilépve fázósan húzom össze a kabátom, meleg sálat tekerek a nyakam köré és előszedtem a szekrény mélyéből a csinos gyapjúkesztyűmet is. Annak idején pénzt nem sajnálva vettem egy gyönyörű darabot, hogy legalább a hideg kellemes emléket ébresszen bennem és kedvem legyen kidugni az orromat a fagyos (plusz tízfokos:-) zimankóba. (Azóta rájöttem, hogy ez igencsak jó terápia. Egy divatos, drága darab túlsegít néhány vészhelyzeten is…)   

Egyszóval, mától, jobban mondva már a hét közepétől a konyhámban kikiáltottam a karácsonyi előkészületeket. A dolog azzal kezdődött, hogy a férjem hazahozott az egyik útjáról néhány karácsonyi cédét. Legalább harminc van itthon ebből a műfajból, de az a meglátása, hogy sosem elég az ilyesmi, karácsony minden évben lesz, a cédét pedig nem növi ki az ember, mint holmi mikulásruhát. Egyszóval, fel is tette az elsőt, és olyan kellemes, fahéjillatú, gyömbérízű hangulatunk kerekedett, hogy azon nyomban megnyomtam azt a bizonyos gombot. Kekszet már sütöttem, ugyan nem ezt, de ez a régebbi darab nagyon finom lett. A titka elég egyszerű: marcipán lakik a belsejében, és én imádom a marcipánt, ráadásul azt még lekvárral is összekevertem, úgy gyömöszöltem a belsejébe. Egy hihetetlenül egyszerű, mégis rafinált receptúra, viszonylag gyorsan el is készülünk vele.

Diós-marcipános golyók

Diós-marcipános golyók

Az omlós tésztához
200 g vaj
400 g liszt
150 g cukor
1 db tojás
1 csipet só
A töltelékhez
100 g dió
100 g nyers marcipán
100 ml ribizlilekvár vagy -zselé
A tetejére
25 db ép fél diógerezd (kb. 50 g)
25 db kandírozott maraschino meggy
100 g étcsokoládé (min. 60%-os)
1 ek vaj
1 ek víz
2 ek cukor
 

A hideg vajat kisebb darabokra vágom és egy tálban a többi hozzávalóval omlós tésztát készítek. A kész tésztát fóliába tekerem és 1 órára behűtöm.
Közben a sütőt légkeverésen 180 °C-ra (alsó-felső állásban 200 °C-ra) előmelegítem.
A töltelékhez a diót apróra vágom és a szintén villával apróra tördelt marcipánnal és a zselével együtt egynemű masszává keverem.
A tésztát kiveszem a hűtőből és 50 darabból kézzel kicsi golyókat formálok. Tenyérrel ellapítok egy-egy golyót és a tetejére egy kanálka tölteléket teszek, majd újra golyóvá gyúrom. Mindegyik tetejére teszek még egy fél diót vagy egy szem meggyet.
A diós golyókat beteszem a sütőlappal kibélelt sütőbe és 20 perc alatt készre sütöm. Max. 40 °C-on összeolvasztom a mártás hozzávalóit és ha kihűlt a keksz, a tetejére mintásan pöttyintek belőle.
50 db diós golyó / 

nov 192008
 

Erre a süteményre talán még szülőanyja sem ismerne rá, pedig egy az egyben Maci ropogós, mákos morzsájával megszórt szilváslepényét akartam megsütni. Sőt, hűen a recepthez neki is futottam, a feléig meg is valósult, csupán menetközben vett egy enyhe balkanyart. Ugyanis az a ropogós szilvás már első ránézésre is olyan nekemvalónak tűnt, hogy arra csábított, süssem meg.
Ugyan lassan kifutottunk a szilvából, de nem ez volt az akadály.

Hétvégére akartam sütni, aznap pedig a férjem vásárolt és hiába kötöttem a lelkére, hogy szilva, kérem szilva !! Mandarint hozott. Szilva volt ugyan, mondta, de a mandarin, az a klementin fajta jobban nézett ki. (Számomra rejtély, hogy egy cellulitiszes mandarin hogy nézhet ki jobban, mint egy hamvas pofijú szilva. Ez van.) Innentől kezdve átszabtam egy kicsit a receptet, az időközben krémmé átalakult mákos morzsa alulra került, hogy a lédús mandarin bele tudjon csöpögni. Mint utóbb kiderült, jó volt a megérzésem. A tölteléket rákentem a tésztára, ezekre fektettem a felszeletelt mandarint. Mivel aszottnak néztek ki, a likőrös ötlet közben jött, ezért gyorsan leszedtem őket és megmártottam a likőrben. Sütés közben kezdett a teteje is egy kicsit kiszáradni, ezért meglocsoltam egy kevés tejszínnel is – de szerintem bármilyen folyadék jó lesz, akár tej, narancslé vagy desszertbor is, csak ne legyen túl folyós! Ettől már tényleg olyan finom szottyos lesz a teteje, hogy azonnal bekerül a comfort food kategóriába.
A tésztával kapcsolatban Maci azt írta, hogy elég egy nagy tortaformára. Én a fele mennyiséget a kicsi, “fele mennyiség dupla élvezet” márkanevű formámban sütöttem, de ahogy a képen is látszik, a tészta olyan vastag lett, hogy felkúszott az oldalára. Az alábbi receptben megtartottam Maci arányait, mivel az nagyon jó, csupán ötödöltem a tésztát, szerintem így lesz kellemesen vékony.

Bár a kép nem lett túl jó (dolgozom még rajta, dolgozom!), de annyira finom lett, hogy ízben bárhol megállja a helyét. Utólag utánanéztem a narancs-mák párosnak, de nem sokat találtam a hálón. Nem is értem, miért, pedig ez egy fantasztikus kombináció, az enyhén savanykás, picit fanyar, esetleg alkoholos ízvilág olyan szépen simul a mákhoz, az egész meg bele a tésztába, hogy öröm enni! Csupán az arányokat kell jobban eltalálni, kicsivel jobban, mint én.

Köszönöm Maci az ötletet, a szilváslepény is meglesz egyhamar!:-)

Mákos-narancs-párosok:
Narancsos-mákos tiramisù
Narancsos-mákos muffin (Pamina)
Mákos-narancsos pite (Hedonism)
Narancsos pirítós mákos túróval (mindmegette)

              Narancsos-mákos sütemény
Narancsos-mákos sütemény

A kevert tésztához
200 g vaj
160 g kristálycukor
1 csipet só
4 db tojás (nagy, L méretű)
200 g búzaliszt (BL55)
1 tk sütőpor
A máktöltelékhez
100 g mák, darálva
50-60 g cukor
6-8 ek tej
1 marék mazsola (elhagyható) 
½ db citrom reszelt héja
1 csipet só
A tetejére
8 db mandarin (klementin)
1 ek méz
2 ek Grand Marnier (narancslikőr)
néhány kanál cukros tejszín

A kézmeleg vajat kézi robotgéppel habosra keverem a cukorral, amíg kifehéredik és könnyű habos lesz. Beleteszem a sót és egyenként a tojásokat is, úgy, hogy mindegyikkel egy percet kavarom. Végén a lisztet is beleforgatom.
A sütőt légkeverésen előmelegítem 160 °C-ra és kivajazok egy 26 cm-es kapcsos tortaformát.
A tésztát belesimítom a formába.
A töltelékhez a cukros mákot annyi tejjel forralom össze, amennyivel egy sűrű masszát kapok, majd beleteszem az ízesítőket. Az egészet óvatosan rákenem a tésztára, hogy az egész lehetőleg a tetején maradjon.
A mandarinokat meghámozom, a fehér részét lehuzigálom és a gerezdeket negyedekbe vágom. Egy tálba teszem és összekeverem a mézes narancslikőrrel. Ha van idő, egy kicsit állni is hagyom. Ráteszem a mákos töltelékre és betolom a sütőbe. 
Fél órához közeledve rálocsolok 3-4 kanálnyi, cukorral, esetleg citromhéjjal elkevert tejszínt is, amit azonnal magába szív a teteje.
35-40 perc alatt kész.
26 cm-es tortaforma /

nov 172008
 

Megbeszéltük, hogy hétvégén libacomb lesz, de Márton-napon teljesen elfelejtkeztem róla, hogy a liba miért is van, pedig az volt. Márton-nap-tudat nélkül is nagyon jó lett – miután átsült rendesen.

Abban az emlékezetben voltam, hogy én már sütöttem libacombot. Libát, egész töltött libát már sokszor, de libacombot még nem, és mivel comb, összekevertem a kacsamellel. Ez valahogy logikus, nem? Szóval úgy kezdtem neki, hogy szépen mindkét oldalról megpirítottam a combokat, aztán betettem őket a 80 fokra előmelegített sütőbe. Mint a kacsamellet… Mindezt egy órával a vacsora előtt, amíg a zöldséget gondoltam elkészíteni.

Így is lőn.
Liba be, zöldség roppanós-finomra süt, megterít, bort bontat, vizet tölt, zenét feltesz, hangulatvilágítást bekapcsol, liba ki, mártást beforral, tányérokra szervíroz. 
Asztalhoz leül, beszippantja a sült libacombból kiáradó fantasztikus illatokat, villát libába szúr, vágja az első, omlós falatot….  na és akkor ezen ponton, ahogy akár egy bungee ugrás alkalmával, átvillan az ember agyán az egész addigi, kulináris múltja, tapasztalata (??), a hús ugyanis még nyers volt:-))) Hát kérem, van ez így :-))
Nem volt mit tenni, némi tanakodás után a sütőt jól rákapcsoltam és egy óra tíz percre visszadugtam a sütőbe. Eddig volt ugyanis türelmes a férjem. (A 60. perc tájékán el kezdett a pizzafutárral fenyegetőzni.) Közben eszegettük a zöldséget és megittuk a bor felét. (Később egy másodikat is fel kellett bontani.) De hogy ne unatkozzak, kénytelen voltam még egy adag zöldséget is sütni, még jó, hogy volt mindenből.

Azt nem említeném, hogy mikor vacsoráztunk, még mediterrán életvitel esetén is – amit amúgy is folytatunk – eléggé későt mutatott az óra (bár erre megjegyezném, hogy valahol a világon mindig este nyolc óra van:-), de végül is nagyon finom lett minden. Később olvastam Gabojszánál, hogy ő 6 órát tartotta bent a saját libájának a combját a 100 fokos sütőben, hát ilyesmit írok én is a receptbe – csakhogy tudjam legközelebb…
A kép egyébként a nyers libáról készült, de egész jól mutat, nem?

Még jó, hogy nem hívtam vendégeket.
Az estet – és a nyers és a sült liba közötti idő agyonütését – egy új felfedezés is emelte: egy 2007-es apúliai Primitivot, Feudi di San Marzano-t ittunk hozzá (bár a vacsorához túl könnyűnek bizonyult), mégis annyira tetszik, hogy már három kartonnal be is táraztunk belőle. 

Továbbá szerényen megjegyezném, hogy ez egy saját recept:-)

Libacomb pirított zöldségekkel

Libacomb pirított zöldségekkel, rucolaágyon

A libacombhoz
2 db libacomb
só, bors
1 ek olívaolaj
1 ek vaj
kb. 100 ml fehérbor
kb. 100 ml csirkealaplé
néhány zsályalevél (elhagyható)
1 ek vaj a mártáshoz
A pirított zöldséghez
1 db sárgarépa (közepes)
2 db burgonya (közepes, nem szétfővő fajta)
100 g brokkoli (vagy kelbimbó)
4 db paradicsom
4 db articsókaszív (üveges is)
1 ek kapribogyó (lehetőleg sóban eltett)
1-1,5 ek pezsgőecet (vagy jófajta! fehérborecet)
1 mk só
2 maréknyi rucola
olívaolaj

feketebors, frissen őrölve

A sütőt 80 °C-ra előmelegítem.
Egy serpenyőben felhevítem a vajat és az olajat és 10 perc alatt mindkét oldalról körbepirítom benne a (megmosott, leszárított) libacombokat. Egy sütőtálba átteszem a combokat, körbeöntöm a bor és az alaplé egy részével, beleteszem a zsályát és lefedve beteszem a sütőbe. Ha szükséges, menetközben kevés folyadékot adok hozzá. Ha megsültek a combok, kiveszem, melegen tartom és a mártást beforralom, illetve kevés hideg vajjal montírozom, hogy személyenként úgy féldeci mártást kapjak.

A sárgarépát és a burgonyát meghámozom és falatnyi, egyenletes darabokra vágom. A brokkolit is előkészítem és ehető méretű rózsákra szedem. (Ennél a mennyiségnél egyszerűbb fagyasztottat venni, hacsak nem maradt kevés brokkolink, de kelbimbóval is helyettesíthetjük.) Kevés víz fölött, pároloedénybe teszem az első kettőt, pár perc után hozzáteszem a brokkolit és még kb. 4 percig párolom. Egy nagy serpenyőben olajat hevítek, beleteszem a zöldségeket és roppanósra sütöm, közben óvatosan átforgatom. A paradicsomot megmosom, félbevágom és késsel kiszedem a magját, majd csíkokra vágom. A zöldséghez adom a hosszában negyedekbe vágott articsókával együtt. Egy perc alatt kész, ne pirítsuk sokáig, minden maradjon roppanós! Hozzáöntöm a pezsgőecetet, pici cukrot és sisteregve elpárologtatom. Beleteszem a kapribogyót, sózom, és borsot tekerek rá. 
Tálalásnál a tányérra teszem a libacombot, mellé teszek egy halom rucolát, meglocsolom jófajta olívaolajjal, sóborsozom és rákupacolom a zöldséget. A mártásból a hús köré öntök egy keveset.
2 személyre / 

 

nov 152008
 

Ez a mártás most csak hirtelen összevágott szárított paradicsomból és olajbogyóból áll, de ha időnk engedi, tehetünk még bele kevés egyéb zöldséget, vagy szardellát is.

Pappardelle szárított paradicsommal
(Pappardelle con pomodori secchi)

250 g pappardelle
1-2 ek olaj a paradicsom alól
1 fej salotta
1 maréknyi szárított paradicsom
1 maréknyi fekete olívabogyó, vagy
1 ek kapribogyó (sóban eltett)
só, bors, szükség szerint

parmezánforgács a tetejére


1. Al dente kifőzöm a pappardellét, közben épp elkészül a mártás is.
2. Egy lábasban olajat hevítek, rádobom a felvágott salottát, majd a durvára vágott szárított paradicsomot és az olajbogyót (vagy az átöblített kapribogyót) is. Sózom, ha szükséges és teszek rá petrezselymet is, ha van.
Forgácsolt parmezánnal remek!
2 személyre /

nov 092008
 

Ha valakinek a cím láttán azonnal a tócsni vagy lepcsánka jutna az eszébe: igen, ez az, vagy valami olyasmi.
Nagyon rég sütöttem ilyet, már az idejét sem tudom, de a blogokon annyit sütöttek mostanában, hogy kedvet kaptam. De nem ám olyan egyszerűen gondoltam! Valami kívánkozott bele, de elsőre nem tudtam, hogyan. Aztán épp akkortájt Zsuzsa kommentelt nálam a gesztenye kapcsán, és hát Zsuzsa egyenlő gomba, így ugrott be, hogy valami gombással lenne jó feltuningolni.
Vettem is rókagombát (egyrészt akkor mást nem kaptam, pedig nagyon jó lett volna frissen szedett erdei gombával is kipróbálni – ebben viszont apósom a spíler). Első gondolatom az volt, hogy a gombát egyszerűen a masszához keverem, de menetközben jobb ötletem támadt: a gombát megpároltam és a burgonyamassza közé kentem. A végén az egész olyan lett, mint egy szendvics!:-) (Biztos nem én találtam föl vele a spanyol viaszt, de nekem nagyon tetszett:-)

További újításom – valójában ezzel kellett volna kezdenem – hogy nem tocsogó zsírban, kisebb korongonként sütöttem ki a ropogóst (ezek után ez már se nem tócsni, se nem lepcsánka:-), marad a ropogós) , hanem egyben, egy nagy serpenyőben, mindössze a legminimálisabb olajban. Hát nem ártott neki, az biztos! A burgonyát még jó alaposan le is csöpögtettem – túl alaposan is, ezáltal egy kicsit bebarnult -, így tényleg olyan kevés lisztet vett föl, hogy na még. Finom, friss, zsenge ízű lett! Egészséges lepcsánka a köbön!

Az ilyenhez valamilyen tejfölös, túrós szósz is kell, hogy jobban csússzon. Nekem sem túróm, sem tejfölöm nem volt, ezért ricottából, joghurtból és tejszínből kevertem ki egy mártást. Pont úgy egyensúlyoztam az ízekkel, hogy kellően savanykás, de még sűrű is legyen. És sikerült, egy csomó zöldfűszert és apróra vágott paprikát is tettem még hozzá, hát nagyon finom lett, az biztos! Az ilyen (hagyományosan ugye tejfölös-túrós) mártásokhoz mindig teszek egy kanál lenmagolajat is, hogy legalább ebben a formában a szervezetünkbe juttassuk ezt a rendkívül jótékony olajat! Többet sajnos képtelen vagyunk, annyira intenzív az íze:-), és az ételt elsősorban élvezni kell, utána viszont jöjjön az egészség!  
Sört ittunk hozzá.

Rókagombával töltött burgonyaropogós zöldfűszeres joghurtmártással

Rókagombával töltött burgonyaropogós zöldfűszeres joghurtmártással

A burgonyarogogóshoz
1 kg burgonya (lisztesen szétfővő fajta)
1 fej hagyma (nagyméretű)
2 db tojás
2 ek búzaliszt
1 mk só
feketebors
A rókagombához
1 ek olívaolaj
1 fej salotta
200 g rókagomba
2 ek fehérbor (szükség szerint)

feketebors
½ csokor petrezselyem
A mártáshoz
6 ek ricotta
100 ml joghurt
2-3 ek tejszín
1 gerezd fokhagyma
1 csokornyi metélőhagyma
½ csokor petrezselyem
1 db húsos paprika
1 ek lenmagolaj (hiányában: olívaolaj)
1 mk tengeri só
feketebors bőven, frissen tekerve

A burgonyát apróra reszelem. (Én a V-gyalum legkisebb betétjével reszeltem le, ez gyakorlatilag láthatatlan csíkokra metéli a zöldséget, az egész kb. 10 percig tartott.) A reszelt burgonyát egy textilpelenkába vagy konyharuhába teszem és hagyom, hogy kicsöpögjön. (A fürdőszobában a mosdó fölé helyezem, ott a konyharuha két-két végét összecsomózva felakasztom a csapra – így a konyhában a csap továbbra is használható:-) Kézzel kinyomom belőle a folyadékot, míg már alig csöpög belőle valami. (Alá szoktam tenni egy kis mérőskálával ellátott poharat, így pontosan látom, mennyi lé csöpögött ki belőle, vagyis nagyjából mennyi zöldség van még a ruhában.)
Közben egy kisebb serpenyőben felhevítem az olajat, beleteszem az apróra vágott salottát, ha üvegesre pirult, beleforgatom a megmosott és felvágott rókagombát. Jó 10 percig alacsony hőfokon párolom, ha túl száraz lenne, adok hozzá egy-két kanál fehérbort. Ha megpuhult a gomba, alákeverem az apróra vágott, fél csokornyi petrezselymet is és félreteszem. 
Ha lecsöpögött a burgonya (az eredetileg 1 kilónyi meghámozott, lereszelt és lecsöpögtetett burgonya most 480 g súlyt nyom), egy tálba borítom, hozzáteszem az apróra vágott hagymát, majd belekeverem a villával kissé felvert, sóval és borssal elkevert tojást és lisztet. Az egészet kézzel egy masszává gyúrom.
Egy kb. 28 cm-es serpenyőbe teszek egy kevés olajat és amint felforrósodott, egy falapáttal szétterítem benne a massza felét. Lefedem és alacsony hőfokon 10 percig párolom. Ekkor a tetején elsimítom a gombát, úgy, hogy mindenhol szépen befedje. Rákenem a massza másik felét és további 5-8 perc alatt készre sütöm. Ekkor a a serpenyőre borítok egy nagy tányért és átfordítom a ropogóst a tányérra. Tortaként lehet szeletelni.
Közben a hozzávalókból összekeverem a fűszeres túrós- / ricottás- / tejfölös- / joghurtos-masszát, ollóval belevagdosom a petrezselymet és a metélőhagymát. A paprikát megmosom, félbevágom, a torzsát kivágom, és vékony szeletekre vágom. A szeletkéket összefogom és brunoise-ra vágom. (A csíkokat összefogva merőlegesen kockákat vágok.) A paprikakockákat a joghurtos masszába keverem, sózom és borsozom.
A felvágott ropogós mellé teszek egy nagy halom fűszeres joghurtot, a legjobb mellé a sör.
4 személyre /

Rókagombával töltött burgonyaropogós zöldfűszeres joghurttal

nov 052008
 

Rajtam kívül sajnos senki nem szereti a családban a kelbimbót, ezért ritkán készül nálam, pedig én odavagyok érte. Gyerekkoromban viszont sokat ettük, szerencsére változatos formában, annak idején pedig még fagyasztott terméket sem lehetett kapni, így mindig frissből készült.
Igen, az oxaláttartalma is alacsony, akárcsak a brokkolinak, biztos ezért nyomatta jóanyám rendszeresen. Manapság krémlevesekben is eltüntethetném, de arra meg minek pazarolnám el, aki ennyire nem szereti, az egyen mást:-))
Pedig a kelbimbó nemcsak finomabbrostú, könnyebben emészthető, mint nagyobb testvére, a kelkáposzta, de rendkívül értékes zöldségünk is. (Lásd a linket.) Ősz végén is telistele van vitaminokkal, rostanyagokkal, és még könnyebb is elkészíteni, mint a fodros társát.

A gesztenyés kelbimbó igazi őszi étel, hisz mindkettőnek most van szezonja – és egy csodás páros! Egyszer egy évben elkészítem, főleg vendégeknek, amikor más is kerül az asztalra, nehogy a család fanyalogva éhezzen. Azonban leginkább magamnak főzöm, és bevallom, az alábbi mennyiséget egyedül lapátoltam be, egy-két pohár rizling társaságában… Rémesen finom volt, egy szem sem maradt belőle, így biztos, hogy hamarosan megismétlem. Legfeljebb megint vendégeket hívok.

Az alábbi mártás csupán pillanatfelvétel, úgy szoktam készíteni, ahogy épp kedvem van. A(z enyhén) tejszínes mártás klasszikus, és mára elég elcsépelt, 70-es retro, de zöld fűszerekkel izgalmassá lehet tenni, és szerintem így még jobban csúszik. De jó mascarponeval, esetleg tejes-sajtos szósszal is, tejes dolog nélkül pedig egyenlő mennyiségű pirított gomba – például vargánya – is kiváló lesz benne, ebben az esetben sok petrezselyem a legjobb hozzá. Fűszerekkel is gazdagíthatjuk, de ahogy így irogatom, már látom, hogy ebből újabb recept lesz …

Én most nem pepecseltem a gesztenyével, kész natúr gesztenyét vettem, de biztos, hogy úgy lenne a legjobb. (A kész, natúr gesztenye számomra még nem “gasztrobűnözés” kategória:-). A gesztenye tisztításáról részletes leírás C&V-nál ITT.

kelbimbo_gesztenye1

Kelbimbó gesztenyével

500 g héjas gesztenye, vagy kb. 300 g főtt gesztenyeszem
500 g kelbimbó
1 ek olívaolaj
1 fej salottahagyma
5-6 ek tejszín (kókusztej)
1 lötty félédes desszertbor (vagy alaplé)
1 ág rozmaring
1 ágnyi zsálya
½ mk só
feketebors

1. A gesztenyét megsütöm (részletes útmutató pl. itt), vagy főtt, natúr gesztenyeszemeket veszek. (Fagyasztott és konzerv formájában is lehet kapni.)
2.
A kelbimbót párolóbetéten vagy sütőben majdnem puhára sütöm.
3. Egy lábasban olajat hevítek, beleteszem az apróra vágott hagymát, felöntöm egy kevés borral (lehet fehérbor, vagy akár egy erős alaplé is, vagy mindkettő keveréke), és kissé beredukálom. Akkor ráöntöm a tejszínt/kókusztejet, beleteszem a fűszereket és alacsony hőfokon azzal is főzöm egy keveset. Mikor már csak pár kanálnyi mártás van alatta, beleforgatom a puha kelbimbót és a gesztenyét és óvatosan összeforralom. A zöldfűszert a végén kiveszem belőle.
3-4 főre köretnek

* Változatok:
Hogyan tedd tejtermékmentessé? – Tejszín helyett használj kókuszkrémet.
Hogyan tedd paleóvá: –  Tejszín helyett használj kókuszkrémet. A bor helyett használj alaplevet vagy forrald ki az alkoholt öt percig.

kelbimbo_gesztenye1

nov 032008
 

Lassan minden levesfajtát megismerünk hazánkban, és semmilyen leves előtt nem torpanunk meg. A krémlevesekre, mindenféle nemzetségű halászlevekre, ilyen-olyan húslevesekre már csak legyintünk, az ázsiai csípős, esetleg édes-savanyú levesekkel pedig már bízvást lekörözzük a sarki kis kínait. Édes gyümölcslevesekben verhetetlenek vagyunk, de már az olaszos, sűrű, olívaolajjal bőven meglocsolt zöldségleves sem teljesen idegen számunkra. Sőt, a gyümölccsel édesített húsos levesekkel is találkoztam már a blogokon. (Hogy ne menjek messzire, akár nálam is.)

De létezik olyan leves, amivel én még csak nemrég találkoztam!
Pár éve birtokomban van egy szász szakácskönyv és lelkem rajta, de eddig nemigen forgattam. Pedig kár lenne parlagon hagyni, sok klasszikus receptet tartalmaz, az ilyenekre meg nagy vevő vagyok.
Ebben találtam egy édes levest, ami íróból készült. A leves roppant egyszerű, és bár cukorral édesített – emiatt bizonyára főleg gyerekek kedvence is lehet – de mégis savanykás, és a kettőnek a kombinációja igazán fenséges! Meg is főztem és rá is kaptunk az ízére, a receptet viszont egy kicsit megváltoztattam. Hogy ez autentikus marad-e, azt kétlem, de itt most nem ez a lényeg! Szívesen teszem közkinccsé, bár a kép elég csapnivaló, ez is az egyik oka annak, hogy még nem jelent meg a blogon. (Egy további főzésnél szebb képpel pótolom:-)

A leves alapvető hozzávalója a jó minőségű író, ami egy kissé savanykás, sűrűn folyó tejtermék. Ha ilyet nem találnánk, kefírrel helyettesíthetjük. Én cukor helyett mézzel édesítettem, de barna cukrot szórtam a tetejére. A lényeg mindenképp az íróleves, amibe bármit belefőzhetünk, ami szerintünk jól illik hozzá, én most kicsi vajgaluskával szaporítottam. A savanykássága miatt nem kimondottan az édes levesek közé tartozik, amolyan édes-savanyú, de szerintem mindenki döntse el maga.

Legközelebb körtét pürésítek, azt teszem bele a megfőtt levesbe. Szerintem nagyon jó lesz vele.

Mézes íróleves vajgaluskával

Mézes íróleves vajgaluskával

1 liter író (esetleg kefír)
kb. 150 ml desszertbor
3 ek méz (vagy cukor)
1 db citrom reszelt héja
½ rúd vanília
1 csipet só
1 ek keményítő
1 db tojássárgája
A vajas galuskához
kb. 150 g liszt
2 db tojás
1 ek vaj, olvasztva
1 csipet só
kevés tej
A tetejére
barna nádcukor

Az írót egy lábasban felteszem főni és hozzáadom a bort és a mézet (vagy a kristálycukrot, barna nádcukrot). Beleteszem a citrom reszelt héját és a felhasított fél rúd vaníliát, csipet sót és alacsony hőn felforralom. Ha átvette az ízeket, a vaníliát kiveszem (megmosva és megszárítva a vaníliarudat később másra is lehet még használni, vétek lenne kidobni!) és besűrítem a keményítővel és a tojás sárgájával. A tojást el is lehet hagyni, de szerintem sokkal finomabb lesz vele, ez nem vitás, de egy kevés keményítő szükséges ahhoz, hogy a levesből ne csapódjon ki a túró. A sárgája hozzáadása után fontos, hogy ekkor már ne főzzük, tehát a galuskákat előbb tegyük bele, ha tojással dolgozunk! 
A hozzávalókból gyorsan összekeverem a lágy tésztát és mokkáskanál segítségével vajas galuskákat szaggatok a levesbe.
Egy perc múlva kész, akkor tányérba teszem és barna nádcukorral megszórom a tetejét.
4 személyre /