okt 222008
 

Nem újdonság már a csokisorbet, főleg nem az őszre forduló hűvösek idején, de a vacogósabb összebújások alkalmával azért hiányozna. Főleg nekünk, akik megszoktuk, hogy mindig van otthon valami jeges kis nyalánkság, és ez tényleg teljesen független az évszakok járásától. De azért ne ugorjunk ennyire előre, hisz nincs még téli zimankó, de fagyi – az azért mindig lesz!

Ezt a receptet pár hete a dobozban rejtőzködő papírfecnijeim között találtam, amikor az éves – na jó, a többéves rececptturkálós nagytakarítást végeztem. Van ugyanis két, igen nagyocska, féltve őrzött kartondobozkám (ezek költözéseink alkalmával külön vastagított megjelölésben részesülnek, természetesen a szakácskönyvekkel együtt), amibe csak hanyagul évek óta (na jó, kábé 15-20 éve…) nemesen csak beledobálom az újságból innen-onnan kivágott recepteket. Aztán ha olyan kedvem szottyan, és épp van rá időm, egy ráérős vasárnap délután (vagy csütörtök éjjel, amikor férj szolgálati úton szerte a világban, másnapra meg nincs konkrét munka, juhééé) lekuporgok a szőnyeg sarkába egy pohár jófajta bor mellé és újabb ihletet merítek a szőnyegreceptekből. (ahogy nemrég megtudtam, nálunk a puha szőnyeg komoly intellektuális státusszal bír és most ne tessék rosszra gondolni). Most éppen Carine Veyrat lepett meg csokis csodáival, és bár nem mondanám magam egy hatalmas csokirajongónak (ami talán azt jelenti, hogy nem élek-halok a legújabb, legfant…. meg legmeg… meg miegymás csokicsodákért), de igenis szeretem a finom, jóminőségű, minden ízében gyönyörteli csokoládét. Te jó ég, vagy ez már ugyanaz?? Mindegy, a jóminőségű (értsd akár így: drága, magas kakaótartalmú) csokoládé valóban csodákra képes, és ha egy desszert csupán három, négy hozzávalóból áll, akkor igenis adjuk meg a módját, és válasszuk a legjobbat, amit csak kaphatunk! Ezt nem csak a csokoládéra értem, de – nota bene – az ásványvízre, és persze még inkább a whiskyre is…. Én öreg, 20 éves, füstös, mélyen aromás skót whiskyt tettem bele, de hát kinek mije van, ez már magánügy, de az ízén bizton meg fog látszani. Vagyis érződni. Ja igen, a whisky, az már nem Carine V. műve, hanem az enyém… és igen jót tett neki, még jónéhány kis csokikorong vár sorsára a mélyhűtőnkben…

Azt még hozzá kell tennem, hogy ebből a csokikrémből nagyon klassz fagyialap is készíthető fagylaltgépben, és szerintem ugyanolyan villámgyorsan el is fogy majd, akár fagyasztott korong formájában. A hígabb cukorsziruptól – és persze az alkoholtól is – tömbbé fagy, de szinte másodpercek alatt olvad, emiatt még fagyasztva sem betonkemény, pehelykönnyen harapható! Érdemes gyorsan felszolgálni, ha nem akarjuk, hogy csokipacnisak legyenek a tányérok:-)

Chili & Vanília keserűcsokoládé-sorbet-ja

                        
                                                       
Csokoládés sorbet-korongok whiskyvel

500 ml szénsavmentes ásványvíz (jó minőségű!)
160 g étcsokoládé (min. 70%)
60 g kakaópor
110 g kristálycukor
2 ek whisky

Az ásványvizet forrásig hevítem és beletördelem a csokoládét. Alacsonyra veszem a hőt (kerámialap esetén ilyenkor el is lehet alatta zárni, elég lesz a maradékhő is), és egy habverővel beleolvasztom a cukrot és a kakaóport is. Arra figyeljünk, hogy ne forrjon a massza, csak épp jó forró legyen. Néhány percig kevergetem, amíg az egész krém sima és szép fényes nem lesz, akkor lehúzom a tűzhelyről és a habverővel belekeverem a whiskyt is – ami lehet konyak is, de mindenképp jóminőségű nedüt vegyünk.
Most hagyom, hogy kihűljön, majd beteszem a hűtőbe. Ha teljesen hideg lett, a minimuffin-forma mélyedéseibe töltök egy centi magasságú krémet és lefagyasztom. Ha nincs ilyenünk, akkor bármilyen, kisebb forma alja megteszi, akár a hagyományos muffinforma, vagy a kölönböző formájú jégkockatartó is. Ha lefagyott, kiveszem és a továbbiakban a fagyasztóban tárolom, ahonnan pár kis csokikorongot bármilyen alkalomra elő lehet varázsolni.
Aki gondolja, fagyigépbe is beteheti, akkor kásásabb, gombócolható sorbet lesz belőle.
Kb. 30-40 fagyott csokikorong /

                          Csokoládés sorbet-korongok

okt 202008
 

Ennyi leves már bizonyára nem ujjgyakorlat, de amióta hűvösebb lett, jobban kívánjuk a melengető, sűrű folyadékot.
A leves onnan eredt, hogy előző napról a nasi goreng után maradt még egy adagnyi főtt rizs. Ilyen ritkán fordul elő, ugyanis mindig kicentizve főzök, de most maradt, sőt még egy kevés csirkemellet is tologatnom kellett a hűtőben. Elővettem hát Susan Meadows csirkéskönyvét, amiből eddig nemigen főztem semmit, bár gyakran lapozgatok benne. Olyasmi könyv ez, amihez sok apró ötletet, egy-egy technikát el lehet lesni, ami jól feldob akár egy hétköznapi vacsorát is, de a vasárnapi nagy durranásokat, gyertyafényes vacsorák bevezetőit nem ebben kell keresni. Szerintem a receptek sem teljesen autentikusak, jónéhány angolosítva lett, ezzel együtt azonban egy gyakorlatias, jól használható könyv. (Egyébként nagyon régi kiadás, szerintem már sehol nem kapható.)

Azt hiszem, ez az első fogás, amit konkrétan főztem belőle, kicsit meg is változtattam. Első ránézésre bizarrnak tűnhet, hogy a sós, csirkés húslevesbe édes aszaltszilvát tegyünk, de hasonlót szoktam főzni (egy örmény levest, abba aszalt sárgabarack kerül), aztán létezik az almás csirkeleves is, vagyis jól el tudtam képzelni ezt az íztársítást. Nekem nagyon ízlett, a tetejére még szójaszószt is csorgattam, na azzal már tényleg egy egzotikus, komplex ízvilág kerekedett, amit petrezselyem helyett akár korianderrel is fokozhatunk. Én késő este sajnos már csak ezt a fodros példányt kaptam, viszont egy áráért azonnal három gyönyörű csokorral is megajándékozott a zöldséges asszonyság, így most a változatosság kedvéért petrezselyem-túltengés uralkodik a konyhában:-) 

Póréhagymás csirkeleves aszaltszilvával

Póréhagymás csirkeleves aszaltszilvával

1 ek vaj
1 db (kb. 200 g) póréhagyma
200 g (½ db) csirkemellfilé
700-800 ml hús- vagy zöldségalaplé
1 db babérlevél
4 ek főtt rizs (hosszúszemű)
só, bors
10 szem aszaltszilva
½ csokor petrezselyem
2 tk szójaszósz, sötét (elhagyható)

Egy fazékban felolvasztom a vajat és beleteszem a vékony karikára vágott pórét. Közben a csirkét megmosom és kisebb, vékony szeletekre vágom, majd azt is beleteszem. Pár percig a vajon párolom, hozzáöntöm az alaplevet, beleteszem a babérlevelet és jó negyedóráig gyöngyöztetem, amíg a hús puha nem lesz. Ha kész, annyi főtt rizst teszek bele, hogy egy sűrűbb levest kapjak, ez nálam most 4 kanálnyi lett.
Tányérra szedem, és harmadolt, puha, lédús aszaltszilva-darabokat teszek bele. Ezt nem érdemes a levesbe főzni, így utólag is átveszi az ízét. Apróra vágott petrezselyemmel megszórom és egy kevés szójaszószt is csorgatok a tetejére.
2 hatalmas adagnyi /

okt 142008
 

Tonhalas spaghetti tojással
(Spaghetti al tonno con uovo)

2 ek olaj (a tonhal alól vagy a paradicsom alól, esetleg olívaolaj)
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 doboz olajos tonhal (180-200 g-os)
5 db olajban eltett szárított paradicsom
só, bors
220 g spaghetti
4-8 ek tészta főzővize


Olajban megpirítom a darabokra vágott hagymát és a szétnyomott fokhagymát. A tonhalat villával szétválasztom és a kisebb darabokra vágott paradicsomokkal együtt átkeverem a hagymával. Közben kifőzöm a spaghettit. Egy kis serpenyőben megsütöm a tojásokat, de mindegyik oldalát csak egy, másfél percig, hogy a belseje még folyékony maradjon. A tésztát leszűröm, de egy kevés főzőlevet megtartok, és egy kicsit felhígítom a tonhalas mártást, mert elég száraz lesz. Sózom és borsozom.
Ha kész a tészta, egy tálban összekeverem a tonhalas mártással. A tányéron a tésztára fektetek egy szelet sült tojást, hogy ha a sárgáját felvágjuk, szépen rácsorogjon a spaghettire.
Sajtot nem tettünk rá, de nyugodtan lehet.
2 személyre /

okt 142008
 

Egy pillanatig sem tagadom, hogy megörültem Cserke kiírásának, mert szeretjük a levest, bár a blogban még sem szerepel belőlük túl sok. (Nem, ez még nem vékáef, de jó pár levest szeretnék még addig főzni, szóval inkább elkezdem:-))
A férjemmel úgy ismerkedtünk meg, hogy szinte egyáltalán nem evett előtte levest, náluk ez nem volt divat. Nem biztos, hogy rajtam múlt, de mára már hiányolja, ha egy héten nem eszünk. Én pedig az unalmas rántott levesek és a vasárnapi húsleves körében nőttem föl, nálam meg ez nem hagyott mély nyomot… Mára azonban teljesen összepasszolnak a leveskoordinátáink, ezért inkább a sűrű zöldséglevesek, és a még tartalmasabb húsos levesek dominálnak.

Az olaszok nem egy levesevő nép, ha leves, az is inkább északon és igen sűrű, már-már a mi főzelékünkre hasonlító, de sűrítés nélküli valamit kell rajta érteni. Aztán ezt is jól meglocsolják olívaolajjal, és általában a sajt sem marad le róla.
Ennél a levesnél házasítottam az árpagyöngyöt és a gesztenyét, de kapott még némi friss zöldséget is, sőt a tetejére bazsalikomot vagdostam, ami a finom őszi ízek mellé frissességet is adott. Ebben a formában még nem találkoztam ezzel a levessel (vagyis saját kreáció), de igazán jól sikerült, sőt, másnap, miután állt egy napot a hűtőben, még jobb lett. Mondjuk az árpagyöngy és a gesztenye olyan világ, amit szeretni kell, de megéri! A levest mindenesetre megtartom.

Árpagyöngyleves gesztenyével

Árpagyöngyleves gesztenyével
(Zuppa d'orzo e castagne)

1 ek olívaolaj
½ ek vaj
1 fej salotta (vagy 1 kisebb fej hagyma)
100 g árpagyöngy
2 db sárgarépa (közepes méretű)
1 szál szárzeller (elmaradhat)
100 ml fehérbor
2 db babérlevél
kb. 500 ml zöldségalaplé vagy ásványvíz
kb. 400 ml tej (1,5 %-os)
200 g egész gesztenye, tisztítva (esetleg fagyasztott szemek)
1 ½ tk só (víz esetén)
bors, frissen tekerve
A tetejére
4 ek olívaolaj vagy dióolaj
2 maroknyi bazsalikom

Az oloajon és a vajon megfuttatom az apróra vágott hagymát majd beleteszem a megmosott árpagyöngyöt. Pirulásig átkeverem és hozzáöntöm a bort. Ha egy kicsit elpárolgott, felöntöm az alaplével, beleteszem a babérlevelet és fél óráig hagyom gyöngyözve forrni. Beleteszem a ferde karikákra vágott répát és a felvágott szárzellert és roppanós-puhára főzöm. Közben hozzáadom a tejet is. Amikor a zöldség is megpuhult, beleteszem a gesztenyét, és annyi tejjel öntöm fel, hogy egy sűrű levest kapjak. A fagyasztott gesztenyének még jó tíz perc kell, a frisset már puhán is beletehetjük. Sózom, borsozom, tálalásnál bőven meglocsolom olajjal a tetejére pedig durvára vágott bazsalikomot szórok.
4 nagy tányérnyi / 

okt 062008
 

Néhány héttel ezelőtt egy nagyszabású vacsorát főztünk.
A család már egy éve készült erre az emlékezetes eseményre, a szállodát és a vacsora színhelyét is időben lefoglalták, nehogy bármilyen porszem is akadjon a gépezetbe. A ruhákat és persze az ajándékokat is már fél éve kiválasztották, az ékszerésznél már ott várakozott a helyre kis csomag. Pár hónapja pedig a hosszú szerelmes levél  mondatai is kezdtek megfogalmazódni, hogy majd élesben jobban peregjenek a szívből jövő mondatok.

Aztán az Élet közbeszólt. 

Szerencsére volt az Életnek annyi lélekjelenléte, hogy mindezt pár héttel a Nagy Esemény előtt tette, így volt még idő, hogy átgondoljuk a haditervet.
Gyönyörű, romantikus szálloda, hozzákapcsolódó, megannyi nüansszal technikai okok miatt mind le lettek fújva, és maradt a puszta kérdés, hogy most aztán hogyan legyen a nagy ünneplés. Meg hogy legyen-e egyáltalán… Mert anyósomék – mivel róluk van most szó – az Élet emígyen történt balcsapása után semmi hajlandóságot nem mutattak afelé, hogy e jeles napról bárhogy is meg szeretnének emlékezni. Túlságosan más dolgokkal voltak akkor elfoglalva, a saját, megszokott életüket is alig tudták hirtelen egyenesbe hozni.

Felajánlkoztunk, hogy ne csüggedjenek, maradjon az eredeti terv, csupán más helyszínnel, mi -legjobb tudásunk szerint – megfőzzük majd az egész vacsorát, náluk, a jól ismert környezetben. Annyi vendéget hívnak rá, amennyit csak szeretnének, ez nem lehet akadály!
Hosszas tanakodás után végül is igent mondtak, de nem volt ez egy egyszerű menet, napokig győzködtük őket, hogy értsék meg, ha ezt kihagyják, később nagyon megbánják. Mi közben már lázasan gondolkodtunk a menün és a kivitelezésen is, hisz nem egy városban élünk, és ha egy idegen konyhában kell egy emlékezetes menüt lábra állítanunk, az azért elég nagy kihívás….

A menüt azonban igen rövid idő alatt talpra állítottuk. Ahogy ez később be is igazolódott, jól is sejtettem – a főzés terén gyakorlatilag két komoly nehézséggel kellett szembenéznünk. Egyrészt biztosak voltunk benne, hogy mindent, de tényleg mindent, képtelenség az ő konyhájukban előállítani (mivel az én konyhám sokkal jobban felszerelt…), vagyis amit csak lehet, készen kell elszállítani. A másik meggondolást igénylő pont az volt, hogy megkapunk-e minden alapanyagot úgy, abban a minőségben, ahogy azt szeretnénk. Ahol mi lakunk, bármi legyen is a kívánságom, nagy biztonsággal akár délután hatkor is megkapom. Legyen az zsenge rucola, gyönyörű, friss vörös tonhal, báránycomb, caciocavallo, vagy akár Pink Lady. Mindezek beszerzése – főleg ebben a minőségben – náluk azért már komolyabb nehézségekbe ütközik. 

Miután véglegesítettük és a szülőkkel meg is beszéltük a menüt, eldöntöttük, hogy péntek este elhozzuk az előzőleg megrendelt húsokat és halakat, hűtőtáskába pakoljuk őket és lekocsizunk. Szombaton aztán újult erővel nekiállunk Az Emlékezetes Vacsorának.
Természetesen csodás menükártyákat is legyártottunk, amiket aztán szombaton – némi hirtelen menüváltozás okán – újra ki is kellett nyomtatni.

Így is lett. Pénteken, késő éjjel, mire megérkeztünk, telepakoltuk a harmadik hűtőt is, aztán nyugovóra tértünk. Szombat reggel pedig elkezdődött a nagy hadművelet:-) Először minden zöldfűszert megvásároltunk a piacon, a konyha csak úgy tobzódott az illatokban! Aztán mindketten kötényt öltöttünk, először a tiramisùt készítettem el, hogy kellő ideje legyen az összeéréshez. Ezután némi kis pihenő következett. Közben kávéztunk, még szűk körben eldurrant az első pezsgő is, hozzá pedig házi süteményeket eszegettünk (itt én is hozzájárultam egy sárgabarackos, chantillykrémes süteménnyel) és élveztük a finom napsugarakat. Kora délután aztán uccu, nekiláttunk!!

A menü a következő volt:

Antipasto: Nagy előételtál – hogy miből állt, az a receptben látható
Primo: Ricottás vargányával töltött tortelloni zsályás barna vajjal (ezt előzőleg elkészítve már készen vittük, helyben már csak a mártást kellett elkészíteni)
Secondo: Saltimbocca alla romana, mandulás pirított paprikával édes-savanyú módon és mascarponés ceruzababbal
(sült borjúszelet levegőn szárított sonkával és zsályalevélkével)
Dolce: Tiramisù, marcipános keksz, Sablé Viennois

Italok:
Aperifitként rosé francia pezsgőt ittunk, ami sajnos nem felelt meg igazán az elvárásunknak. Borból végig – a menü hatására – fehérbor folyt (ezt sajnáltuk hogy végképp nem sikerült vöröset becsempészni, de a hús miatt a menüt nem akartuk megbolygatni), mégpedig egy Loire-menti Sancerre és egy venetoi Bianco di Custoza, digestifként pedig limoncino (apósom vésztartalékából, hogy, hogy nem, de előkerült még egy üveg Ramazzotti is:-) és természetesen grappa, ezúttal Brunello Montalcino – ami azért túl karaketeresnek bizonyult. És természetesen kávé. 

Aki az alábbi előételtálat túl gazdagnak – no, mondjuk csak ki! -, már-már túlzottnak találja, annak igazat kell adnom. Az is volt. Viszont így is próbáltunk csökkenteni és megint abba a hibába estem, hogy minden finomat szerettem volna egyszerre a tányérra pakolni, pedig ez túl sok! Ennek ellenére talán épp ennek az előételnek volt a legnagyobb sikere. Ez nem azt jelenti, mintha a többi fogás messze alulmaradt volna, de addigra pillegtek a vendégek, és a kezdeti mardosó éhséget már feledtette a látvány….

Anyósom és apósom az 50. házassági évfordulójukat ünnepelték. Ezen az úton is kívánunk Nekik nagy-nagy boldogságot, akik életükkel olyan példát mutatnak nekünk, amit máshol csak keresni tudunk…. Jó tudni, hogy vannak még ilyen szívhez szóló kapcsolatok… Most, a nagy bajban, mutatkozott csak meg, mit tudnak az  "öregek", amire mi talán már képtelenek lennénk. De remélem, tanulunk belőle.

Vegyes előételtál - Antipasti misti
  
A Nagy előételtál – Antipasti misti

Középen a töltött citrom, majd felülről az órajárással megegyezezően:
ricottás lazaccal töltött citrom petrezselymes rucolaágyon
– milánói szalámi
– mozzarella dresszingelt rucolával (szicíliai olívaolaj, pezsgőecet és banánbalzsam, só+bors) 
– toszkán édesköményes vaddisznószalámi
– pármai sonkába tekert füge balsamicoval
roséra sült tonhalszeletek sűrű balzsamecettel, petrezselymes rucolaágyon
marinált padlizsán és paprika
– nyers lazacszeletek
marinált articsóka
– bolognai mortadella
marinált cukkini

Egy werkkép, még a konyhából

szept 292008
 

Finom, könnyű vacsoraként egy illatos, zöldfűszerekkel töltött tengeri halat gondoltam, de már olyan régóta terveztünk egy gyöngytyúkot, hogy nosza, itt volt a rég várt alkalom! Soha jobbkor, kibaktattunk hát a piacra, ahol azonmód módosítottuk a tervünket. A gyöngytyúkkal előzőleg ugyanis más elképzelésünk lett volna, de így inkább négy mellet vettünk, és igazából az illatozó, már-már bódító friss zöldfűszerek láttán dőlt el a töltelék sorsa is. Egy irdatlan kazal friss fűszerrel megrakodva tértünk haza, hiába, az ilyen csábításnak egyszerűen nem lehet ellenállni!

A képen látható fűszerekhez még rucola és citromfű is társult, meg még valami, de azt már sajnos elfelejtettem:-)) Végül is mindegy, egészség volt benne jócskán, az biztos!
Ennyifajta fűszert nem is kellene beletenni, de képtelen voltam bármelyiket is kihagyni, végül nem tombolt egyik sem az előtérben, hanem szépen, egyenlő hangsúllyal volt mindegyik jelen.

A fűszereket ezután közepesen apróra felvágtam, és addig fűszerezgettem, kóstolgattam, míg valamikor töltésre késznek nyilvánítottam. A receptben leírt mennyiségek ugyan nem teljesen pontosak, egyiket sem mértem patikamérlegen, de nem is baj, úgyis próbálgatni kell, amíg számunkra tökéletes nem lesz.
Először azt hittem, elkövetem azt a hibát, hogy mindenből teszek bele egy keveset és ezáltal egy mindentbele, saját vonal nélküli töltelék lesz, de nem, igazán jól sikerült eltalálnom. Tojást sem tettem bele kötőanyagként (mint kiderült, semmi szükség nem volt rá), maradjon az egész friss, üde, könnyed, szinte tavaszias, hisz éppen ez volt a célom!
Ezután a bőrük alatt óvatosan megtöltöttem a tyúkmelleket. Még sosem csináltam ilyesmit, de meglepő módon nagyon jól ment, egyik sem szakadt szét. A szélüknél fogva összetűztem őket, majd óvatosan a serpenyőbe fektetve kisütöttem.
A fenti mennyiségű zöldségből maradt még bőven, másnap paradicsomsaláta készült belőle mozzarellával, amolyan igen gazdag insalata caprese, de szerintem ez a mennyiség egy teljes gyöngytyúk – vagy csirke – töltésére is elegendő. Sőt, akár zsebes húst is lehet belőlük készíteni.

Nagyon friss, üde, könnyű vacsoránk lett.

Gyöngytyúkmell zöldfűszerekkel töltve
(Petto di faraona alle erbe)

4 db gyöngytyúkmell
100-150 g vegyes zöldfűszer, pl.:
     petrezselyem
     bazsalikom
     metélőhagyma
     sóska
     borágó
     kakukkfű
     citromfű
     rucola
2 db salottahagyma
2 gerezd friss fokhagyma
2 szál újhagyma
1 tk só
bors, frissen őrölve
2 ek olívaolaj
2 ek grappa vagy konyak (elhagyható)
1 maréknyi olívabogyó
2 ek morzsa
Az elkészítéshez
2 ek olívaolaj
80-100 ml fehérbor
kevés vaj
só, bors

A zöldfűszereket megmosom, leszárítom és a hagymákkal együtt apróra vágom. Teszek bele olajat, morzsát, sózom, borsozom, majd egy maréknyi oívabogyót is alákeverek.
A gyöngytyúkmelleket megmosom, leszárítom, és a bőrét óvatosan az ujjaimmal felhajtom. Annyi tölteléket teszek bele, amennyit elbír, és egy fogpiszkálóval összetűzöm őket.
Egy nagyobb serpenyőben olajat hevítek, majd beleteszem a melleket és mindkét oldalról megpirítom. Aláöntök egy kevés bort, esetleg húslevest is, és fedő alatt, lassú hőn fél-háromnegyed óra alatt készre párolom. A végén maradjon alatta egy kevés folyadék. Mielőtt kész, mellédobok néhány szem olívabogyót is, hogy jól átsüljenek.
A kész melleket kiveszem, az alatta lévő mártást összeforralom (ha szükséges, ami minden bizonnyal az lesz, teszek még hozzá egy kevés bort vagy alaplevet), a végén pedig egy kevés hideg vajjal montírozom. A mártást tálalásnál a hús köré öntöm.
Kevés maradék zöldfűszerrel friss, pici, héjában hagyott burgonyát sütöttem mellé és a sült olívákkal tálaltam.
4 személyre /

szept 292008
 

Úgy gondolom, hogy egy finom, különleges kenyér mindig jó felvezető egy emlékezetes vacsorához. Persze erre a célra bármilyen kenyeret vagy péksüteményt választhatunk, csupán az a lényeg, hogy maradandó nyomot hagyjon!

Hát, azt hiszem, ez a gyömbéres focaccia efelől biztos nem hagy kétséget:-). Hogy különleges és szokatlan, az egyszer már biztos, főleg, ha ha még a hozzávaló chiliszósszal is szervírozzuk!
Írtam már Paul Gayler könyvéről, ami eléggé megrengette a tüzes ízekről alkotott véleményemet. Azóta gyakran forgatom, és jónéhány recept is kipróbálásra vár még, ezt a gyömbéres focacciat azonban már sütöttem egy párszor. Eléggé meggondolva használom azt a szót, hogy zseniális, de ebben az esetben sem tudom ezt mellőzni: mert egyszerűen az! A lehető legegyszerűbben elkészítve, csupán friss koriander és szirupban eltett gyömbér az, amitől igazán különleges lesz ez a  focaccia. P.G. azt írja, hogy éttermében rendszeresen adja ezt a kenyeret, mint bevezető falatkát, és mindig hatalmas sikere van! Azért hozzá kell tennem, hogy aki egy kellemes vacsora céljából betéved a londoni The Conservatory-ba, az nagyjából tudja, mit várjon el – vagy ha nem, akkor magára vessen -, de aki még csak nem is hallotta Paul Gayler nevét, annak eléggé mellbevágó kulináris élményben lesz része, az valószínű!

Akkor hát térjünk vissza a focacciára.
Nem szeretnék én itt túl nagy okoskodásokba kezdeni, de hadd írjam le, hogy mindig mosolygok azon egy kicsit, ha valaki leírja, hogy a pizza-, focaccia- vagy grissinitésztát ennek vagy ennek a receptje után készítette. Isten őrízz, hogy bárki is megbántódjon ezen a kijelentésemen, de szinte minden kelttésztarecept nagyjából ugyanolyan. Azt is olvastam már, hogy valaki azért használja xy receptjét, mert az épp 40 deka lisztre szól. És ha azok az arányok mégsem jók?? :-)

Ha pontosan megnézzük a kelttészta arányait, akkor ott ugyanis ugyanolyan törvényszerűségeket találunk, akárcsak a többi tésztafajtánál. Ó, pardon, ezt tényleg túlzás lenne így leírni, méghogy törvényszerűség!!:-)) (Bár kétségtelen, hogy léteznek fizikai törvények a tésztagyúrás terén is.) Mondjuk talán úgy, hogy megszívlelendő arányok, melyeknél egy kelttésztának jó esetben sikerülnie kell. No, így már jobban hangzik, nem?:-)

Focaccia korianderrel és gyömbérrel

Ha megnézzük a liszt – vagyis a szárazanyagok – és a folyadék egymáshoz való viszonyát, akkor nagyjából azt látjuk, hogy a folyadék – vagyis a víz, tej, olaj, tojás, stb. – arányában általában 60-70 %-át teszi ki a liszt arányának. Ebből igen könnyen ki tudunk indulni. Ha 60% körüli folyadékot veszünk, akkor keményebb tésztát kapunk, 70 körül pedig már igen lágy, szinte ragadós tésztát kapunk, ez persze nagyban függ az adott, épp felhasználásra kerülő liszt minőségétől is. (Azt pedig már – Lilahangya óta – magunk is jól tudjuk, hogy még egy adott országban, egy adott malomból eredő lisztnél is mekkora különbségek lehetnek.) A felhasznált folyadékok viszkozitásáról se feledkezzünk meg, de egyszerűbb, ha mindegyiket azonosnak vesszük, habár itt lesz majd egy kis eltérés – hisz nem lehet a víz és a tojás, vagy sűrű joghurt folyékonyságát egyenlőnek venni.

A másik fontos kritérium – szerintem – a friss élesztő. Persze, tudom én, hogy a zacskós, száraz élesztő mennyire praktikus és kényelmes találmány, de sosem adja majd azt az eredményt, azt az ízélményt, amit friss társa! Ezeket tapasztalatból mondom, bár az is igaz, hogy jómagam is használok néha zacskós élesztőt. Tényleg csak vészhelyzetben. Pedig a friss élesztő maradékát le is lehet fagyasztani, és akkor mindig, de tényleg mindig van frissélesztős kelt tésztánk !! Ha frissen vesszük az élesztőt, abban jó 10 napig eléldegélnek az élesztőbaktériumok, viszont az idővel arányos módon az aktivitásuk egyre csökken. Ez azt jelenti, ha az élesztőnk már éppenséggel 6 napja (lejárati időn belül) parkol a hűtőben, már nem kapjuk azt az eredményt, mint ha teljesen frisset vennénk! Én úgy számolok, hogy 1 kiló lisztre egy csomag, azaz 50 g friss élesztőt veszek – ez pontosan elég a tészta kelesztéséhez, több nem kell! (Szerintem a gyártó is így gondolkodik, ezért ez a szabványos kiszerelés.) Sajnos nem egy receptet látni, ahol jóval több élesztőt írnak, teljesen fölöslegesen. A maradékot szépen visszacsomagolom, és zsupsz, megy a fagyasztóba. Amint szükség van rá, kiszedem, hagyom felengedni, és a fél csomag jó szolgálatot tesz majd egy újabb fél kiló liszthez. (Az is előfordult már, hogy az élesztőt pár másodperc alatt a mikróban melegítettem föl, ami ugyan a halála az élesztőkultúrának, mégis vígan túlélték:-)
Egyszerű, nem??

Szóval nagyjából minden receptet épp a fenti érvek alapján magamnak átszámolok fél kiló lisztre. Persze nem volt ez mindig így, de mára beláttam, mennyire praktikus ez a módszer. Ezért mosolygok azon – és tényleg ne értsen félre senki:-) – ha valaki ennek vagy annak a receptjét dícséri. Pedig egy másik recept talán még jobb is lehet, akkor meg csupán át kell számolni a mennyiségeket. Ennek természetesen akkor van jelentősége, ha egy adott sütőformánál valóban kevesebb vagy több lisztre van szükség.
Illetve szerintem az a fontos, hogy mindenki megtalálja a saját magának megfelelő arányokat azzal a liszttel, élesztővel, amit általában használ! Hogy most egy kanál olaj ide vagy oda, az már olyan bagatell, az úgysem befolyásolja a végeredményt!!:-) annyira.
Nem érdemes tehát a kelttésztát túlmisztifikálni.

A kezdőknek, illetve a kelttésztában bizonytalanoknak pedig azt tanácsolom, hogy ha egy tészta igazán jól sikerült, írják föl pontosan, milyen, honnan származó lisztet, melyik, mennyire friss élesztőt használtak, és milyen hőmérsékleten, mennyi ideig kelesztették a tésztát! Ha ez megvan, akkor nagy baj már nem lehet!

Akkor ilyen hosszú kilengések után újfent kanyorodjunk vissza Paul G.-hez. A könyvben szereplő arányokat ezek szerint átalakítottam fél kiló lisztre (most kivételesen finomlisztet használtam, ami a magyar BL55-nek felel meg), a recept már így szól, amúgy nagyjából hagytam mindent. Kandírozott gyömbért vettem, de akinek ez édes lehet, az öblítse le egy kicsit, úgy vágja fel.
Természetesen mondanom se kell, hogy gyömbér és koriander nélkül egy teljesen egyszerű focaccia-receptet kapunk, amit bármikor, bárhogy variálva felhasználhatunk. 

Az ízélmény, amit ez a focaccia ad, komolyan mondom, teljesen egyedülálló! Gondolkoztam is, hova postoljam, de végül is itt a helye, hisz az alap itáliai.
Az olívaolajjal elkevert chiliszósz pedig egy fantasztikus tunkoló lesz, érdemes kipróbálnia annak, aki nem idegenkedik az efféle kísérletektől.

És mint mindig, most is azt fájlalom, hogy nem nekem jutott eszembe ez az igazán merész párosítás!:-))

Focaccia korianderrel és gyömbérrel

Focaccia korianderrel és gyömbérrel

A kelt tésztához
500 g finomliszt (BL 55)
300-310 ml víz, langyosan
1 tk só
½ kocka élesztő, frissen (25 g, vagy 2 tk száraz élesztő)
4 ek olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
2 ek kandírozott gyömbér
3 ek koriander, apróra vágva
A rávalóhoz
2 ek olívaolaj a tetejére
4 ek édes chiliszósz
2 ek növényi olaj

Először elkészítem a kelttésztát.
Egy pohárnyi langyos vízben feloldom a szétmorzsolt élesztőt, elkeverem és hagyom, hogy 10-15 perc alatt szépen habosra fusson. 
Egy nagy tálba teszem a (lehetőleg átszitált) lisztet, beleteszem a habos élesztőt, és a gyömbér és a korianderen kivételével egy ruganyos tésztát gyúrok. Ruhával lefedve langyos helyen hagyom, hogy jó nagyra keljen, de a hűtőbe is be lehet tenni, úgy tovább tart.
Ha a tészta megkelt, belegyúrom a viszonylag apróra vágott kandírozott gyömbért és a friss koriandert (lásd legalsó kép), jól összedolgozom és négy darabra vágom. Mindegyik darabot egy hosszúkás lepénnyé formálok, belisztezem az oldalukat, hogy ne ragadjanak (sütés után ettől lesznek olyan szép lisztesek) és egy sütőpapírral kibélelt tepsire teszem őket. (Akinek kedve van, egy egész tepsiformát is készíthet, bár szerintem a méretes adagok sokkal jobban mutatnak.) Mutatóujjal apró göcsörtöket nyomok bele, a tetejükre csorgatom az olívaolajat, a sütőt felveszem 50 °C-ra és zárt ajtó mellett hagyom még kelni.
Ha már jó kövérkésre keltek, felveszem a sütőt 180 °C-ra és 15-20 perc alatt készre sütöm. Úgy lesz jó, ha még nem túl pirult az oldala, akkor belül is épp foszlós marad. Kiveszem és már azon melegében harapható is!
Egy tálkában elkeverem a chiliszószt az olajjal (de a chiliszósz önmagában is maradhat) és a focaccia mellé tálalom, így mindenki csorogtathat egy keveset a falatjára, vagy akár tunkolhat kedvére, de magában, pucéran is nagyon kellemes.
4 darab focaccia /

szept 252008
 


Tortiglioni paprikával és kolbásszal
(Tortiglioni con salsiccia e peperone rosso)

2 ek olívaolaj
1 kis fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 db piroshúsú paprika
1 nagy lötty fehérbor
kb. 100 g paprikás kolbász
2 db paradicsom
kis darab csípőspaprika
só, bors
tört koriander

Egy kevés olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát, majd a fokhagymát is. (Ezt el is hagyhatjuk, ha a kolbászka nagyon fűszeres.) A paprikát megmosom, falatnyi darabokra vágom és hozzákeverem a hagymához. Kevés bort öntök alá és pár perc alatt félig puhára párolom. A kolbászról lefejtem a bőrét, a húsát pedig kisebb darabokra vágom és hozzákeverem a mártáshoz. Az előzőleg forró vízbe mártott és lehéjazott paradicsom felkockázom és a magjával együtt beleteszem a mártásba. Egy kisebb darab csípőspaprikát kimagozok és beleteszem. (Gabah csak annyi ideig hagyja a szószban, ameddig az kellően csípős nem lesz, utána kiveszi. Milyen jó ötlet!) Sózom, borsozom és egy csipetnyi koriandert török bele.
Közben kifőzöm a tésztát és összekeverem a szósszal. Sajtot tettünk rá, a képről ez még lemaradt.:-)
2 személyre /

szept 232008
 

Ez most egy nagyon rossz kép, egy rendkívül finom, vacsora utáni, hirtelen felindulásból elkövetett desszerttel… Nem volt szándékomban fotózni, és hát a képről látható, hogy a finom édesség kvalitásai nem éppen a kép minőségében manifesztálódnak újjá …. de mikor az első falatot kipróbáltuk, már kaptam is a fényképezőgép után…. csak hogy egy picit is érzékeltetni tudjam, micsoda ízorgiák léteznek egy ilyen összeállításban:-)) egyszerűen leírhatatlan…. , ki kell próbálni.
A kétféle füge, a sokak által már jól ismert lila füge és a még eléggé ismeretlen kaktuszfüge, hozzá a friss, szájban omló kecskesajt, amit hazárdírozó mozdulattal leöntöttem egy kevés mézzel, aztán még balzsamecettel is, persze ehhez elővettük a – számunkra is féltve őrzőtt – csak papíron 25 éves szirupos, mézes balsamiconkat, hjaajjj, – egyszerűen mennyei volt, nincs is rá más szó!
Pedig ez nem egy új, divatos összeállítás! Mi még nyereg alatt puhítottuk a húst, de a régi rómaiak már mézédes, puha fügére csorgatták a zamatos mézeiket, előtte pedig lágy kecskesajtot harapdáltak a frissen sült kenyér mellé, hozzá természetesen patakokban folyt a kupákban a testes vörösbor. A mustból erjesztett balzsamecet is ismert volt, valószínűleg ezt a sűrű, édes nedüt is rálocsolták a gyümölcseikre. Mára – mily szerencse! – újra felfedeztük és talán reneszánszát éli ez az egyszerű, de valóságos ízorgiával rendelkező trió, vagy inkább kvartett, mikor mihez jutunk hozzá.

És hogy mennyire nem lesz unalmas, tessék!:
Gabojsza a sonkába tekert fügét Stilton-nal süti és balzsamkrémmel locsolja, ami olyan ígéretes, hogy felvétetik a listára:-))
Ízbolygó a rebarbarával sült fügét crème fraîche-sel és fügés balzsamecettel locsolja.
Cookingstar a balzsamecetes friss füge mellé pármai sonkát és gorgonzolát – no és egy kevés pirított diót is tesz.
Doctor Pepper levendulamézzel locsolt, kecskesajtos fügés kanapéval hódított,
Pákosztos Millie egy mézes balzsamecetes mártással nyakon öntött gorgonzolával és sonkával töltött fügével tarolt, 
Mézesmadzag-Zsuzsa Nigel Slater hatására mascarpones, mézes fügét süt,
Sajtkukacék Nikije pedig lelkes követője lesz. 
Sajtkukac Orsi viszont mézes sült fügét tesz krokantmorzsás mascarponeágyra.
Grenadine szintén mézes fügét süt és mandulás tejszínes mascarponeval kenegeti. 
Tavaly még Maci is kecskesajttal és fenyőmézzel sütötte a friss fügét, egy év alatt azonban – ahogy írja – kiábrándult ebből a verzióból. Macinál az ízek leszelídültek, a füge inkább csak nyersen kerül asztalra, vagy mandulás sütemény tetején sül.
Toma pancettába tekert fügét süt és balzsamecettel locsol.

A jólismert lila füge mellett kaktuszfüge is került a tányérra.
A kaktuszfüge jórészt a mediterrán országok gyümölcse, de állítólag Mexikóból származik. (Latinul: Opuntia ficus-india, EN: Prickly pear DE: Kaktusfeige FR: Figue de barbarie, Figue d'Inde, ES: Higo chumbo, Tuna IT: Fico d'India)
A kaktusz gyümölcse a füge, egy 10 cm körüli hosszúkás gyümölcs, igen szúrós, hosszan kiálló tüskékkel felszerelve. A vastag gyümölcshéj sárgás, narancsszínű, de zöldes is lehet, ennek viszont semmi köze a gyümölcs érettségéhez. A fügét csakis vastag kesztyűben szabad leszedni, mert a tüskék komoly kárt okozhatnak, de nem kell megijednünk, hozzánk már teljesen fogyasztható állapotban érkezik, a tüskéket addigra gondosan eltávolították. A gyümölcs tovább már nem érik, tehát célszerű minél előbb elfogyasztani. Ha a két végét levágjuk, a külső héját már könnyen le lehet hántani, a belső gyümölcshúst pedig felszeletelhetjük, akárcsak a kivit. A belsejében lévő magok kicsit zavaróak, de nyugodtan meg lehet őket enni.
A kaktuszfüge magas víztartalmú gyümölcs, 5%-ban rosttartalmú, ugyanakkor 30-40%-ban is tartalmazhat C-vitamint. Azt mondják, rendszeres fogyasztása a koleszterintszintet is képes csökkenteni.
A nyárelőn Spanyolországból importáljuk, nyár derekától késő őszig pedig Olaszország a kaktuszfüge legfőbb szállítója.

         Kaktuszfüge

Kaktuszfüge-bokor Panarea szigetén. Saját felvétel.

A kaktuszfügéről:
Kaktuszfüge (HU/EN/DE/IT/)
Fügekaktusz (Terebess)
Kaktuszfüge (Sedi Fruits)
Az ősz egzotikus gyümölcsei (Chili & Vanília)
Sabre, avagy hogy kell enni a kaktusz gyümölcsét (mágnes) 

Lila füge, kaktuszfüge, kecskesajt és balzsamecetes méz

Lila füge, kaktuszfüge és kecskesajt balzsamecetes mézzel

1 db lilafüge
½ db kaktuszfüge
½ guriga friss kecskesajt
1 ek nagyon finom, minőségi méz
1 ek nagyon öreg balzsamecet

A gyümölcsöket felvágjuk, egy tányéron gusztusosan elhelyezzük, és meglocsoljuk mézzel és balzsamecettel.
Kellemes ínyenckedést! :-)
1 személyre /

szept 172008
 

Ezen a néven lehet, hogy nem sokan ismernek rá, de ha azt mondom, Parmigiana di melanzane, akkor már ismerősebben hangzik, nem?

Ezen a héten végigsöpört a blogokon a parmigiana-láz. A kór kialakulásáért részben valószínűleg a Bűvős szakács is felelős, másik részben persze a padlizsán-szezon, hisz bokáig gázolunk a szebbnél szebb lila gyümölcsökben.
Jómagam hetek óta tologatom magam előtt ezt a félig megírt receptet, Bűvösék óta meg nem igen tudtam volna mit hozzátenni, de a tegnapi parmigianaösszeboronálódás annyira szórakoztató volt, hogy íme, itt lészen az én verzióm is:-)
A Parmigiana eredetéről, hátteréről nem írok sokat, hisz a fenti posztban MBTBD-ék már mindent leírtak, csupán azzal egészíteném ki, amit a magam részéről még fontosnak tartok.
Lentebb pedig listába szedtem az általam ismert, eddig megjelent parmigiana-recepteket is.

A nevét illetően több vita is kialakult már, hisz a pontos gyökerét nem lehet megállapítani. Kézenfekvő lenne, hogy a közé tett parmezánról nevezték el, hisz minden rakott, parmezánnal bőven megszórt és csőben sült ételt így neveznek el, mellé biggyesztve azt, amiből készült. (Kétségkívül ez a padlizsános a legnépszerűbb, de egyéb zöldségből is készíthetünk ugyanilyen módon parmigianat. Mondom, nem szokványos, de létezik. Nehogy véletlenül úgy járjunk, hogy előételre vágyva kérünk például t egy caprese-t és kihoznak egy mandulás csokitortát:-)) Igen ám, de nem csak parmezánnal szokták megszórni, de pecorinoval is. Vagy egyéb sajttal. 
Egy másik verzió szerint a paradicsomos parmigiana mellé jófajta vörösbort ittak, mely egy hatalmas, fűzfavessző borítású üvegballonban, az úgynevezett demizsonban mindig ott állt az asztal közelében. (És gyakran áll még ma is:-) A demizson szavunk a francia dame-jeanne-ból ered, mint ahogy az olasz damigiana is. Egyesek szerint innen már csak egy ugrás a parmigiana – de hát tényleg nem elképzelhetetlen ez a fajta szótársítás, annyi furcsaságot hallani mostanság!

Szíciliai eredetére szerintem még az elkészítése is utal, hisz néhány verzióban főtt keménytojást és keserű, nyers kakaóport is tesznek bele, éppen ugyanúgy, akárcsak a caponatába. Most mondja meg valaki, hogy itt nincs semmilyen összefüggés, hisz az elkészítési mód is elég hasonló.

Parmigiana di melanzane

Na de hogyan is készült nálam:
Kezdjük az elején, a zöldséggel. A padlizsánt – idő, ide, szellőztetés oda -, mostanában mindig kisütöm. Rájöttem, hogy sokkal jobb, főleg, ha előtte besózva állni is hagyom. Alig vesz már fel olajat, így már nyugodtan ki is süthetem, vagy picit beolajozva be is tehetem fóliában a sütőbe. A paradicsomszószt most teljes díszben készítettem, vagyis sárgarépával, szárzellerrel, borral, és sokáig hagytam fődögélni is.
Hát, ez eddig nem a kis macerák listáját szaporítja, mire idáig eljutunk, eltelt legalább másfél óra, de talán még több is, mert a padlizsánszeletek kisütése is hosszabb idő lesz, kinek mekkora a serpenyője. Bár dolgozni nem kell vele, csak néha rápillantani. Ezért ezt a fázist akár előző nap is elvégezhetjük, és az összeállítást másnapra hagyhatjuk.
Mikor eljő a másnap, már nem lesz vele sok ténykednivaló, csak elővesszük a szószunkat, a kisült padlizsánt, aki gondolja, kifőzhet még néhány tojást és összeállítva 20-25 percre betoljuk a sütőbe. Várjuk meg, mire langyos lesz – vagy várjunk vele másnapig, mert úgy is nagyon finom – és így röpke két és fél nap alatt varázsoltunk is egy kis előételt:-))

Cserébe viszont nagyon finom, tényleg érdemes hozzálátni!!

Mások így:
Melanzane alla Parmigiana (Gusto)
Gyors ebéd padlizsánból (Ízbolygó)
Sajtos rakott padlizsán (Étel, ital, kicsi Vú)
Melanzane alla parmigiana másképp (Házitündér)
Rakott padlizsán (Brünnhilde konyhája)
Melanzane alla Parmigiana (A bűvös szakács)
Melanzane alla Parmigiana (Zsúrkenyér)
Sajtos rakott padlizsán avagy Melanzane alla Parmigiana (Lorien)
Melanzane alla parmigiana (Piazza Piazza)

Parmigiana di melanzane - Sajtos rakott padlizsán paradicsommártással

Sajtos rakott padlizsán paradicsommártással
(Parmigiana di melanzane – Melanzane alla Parmigiana)

A paradicsommártáshoz
2 ek olívaolaj
2 db salotta (1 fej hagyma)
2 db sárgarépa (közepes méretű)
2 db szárzeller
50 ml fehébor
800 g paradicsom (húsos, lében szegény fajta legyen, vagy
     800 ml darabos paradicsomkonzerv)
½ csokornyi bazsalikom
só, bors
Az összeállításhoz
2-3 db padlizsán (2,5 közepes darab)
olívaolaj a sütéshez
250 g bivalymozzarella
2 db tojás (keményre főzve)
néhány ág bazsalikom
1 tk nyers kakaópor (elmaradhat)
60-80 g parmezán

Először előkészítem a padlizsánt. Meghámozom (aki gondolja, hagyja rajta a héját, én inkább meghámozom), vastagabb szeletekre vágom (kb. 8 mm-1 cm), majd a szeleteket egymásra egy tálra téve mindegyik szeletet jól besózok és a tetejét alaposan lenyomom. Legjobb papír alatt egy nehezéket is rátenni, hogy minden folyadék kijöjjön belőle. Legalább félórára, de inkább egy egészre érdemes így hagyni, mivel ebből a mennyiségből legalább fél deci víz kifolyik majd!

Közben elkészítem a mártást. Nyers paradicsom esetén a paradicsomokat fél percre forró vízbe mártom, késsel bevágom a héját és lehúzom, majd felvágom. Egy lábasban olajat hevítek, beleteszem a felvágott hagymát, fokhagymát, a kisebb darabokra vágott répát és a vékony félholdakra nyesett zellert. Hagyom pirulni, hozzáöntöm a bort és azt is hagyom elpárologni. Ekkor beleteszem a paradicsomot és jó félóráig lassú hőn párolom, néha azért nem árt keverni rajta egyet. Ha túl sűrű lenne, egy pici alaplevet szoktam aláönteni, és egy órát hagyom fődögélni. Menetközben só, bors és beleteszem egy kevés apróra vágott bazsalikomot is. 

Ha a padlizsán már elég folyadékot eresztett, egyenként megmosom, papírtörlővel leitatom és a bordás serpenyőben nagyon kevés olajon, közepes-erős hőn, úgy, hogy ne égjen meg, adagonként kisütöm. Kevés lisztben is meg lehet forgatni, akkor ropogósabb lesz, de a lisztet a kezünkkel poroljuk le róla.
Ez a mennyiség a serpenyőmben négy menetben lett kész, egy-egy menet akár 10 percig is eltarthat, gyorsabban ugyanis könnyen megéghet.
Ha kisültek, törlővel szintén leitatom róla az olajat és félreteszem.

Valamikor menetközben a tojásokat is keményre főzöm, azonnal hideg vízbe teszem, lehűtöm és meghámozom.

A sütőt alsó-felső állásban 180 ºC-ra előmelegítem.
Egy tűzálló tál aljára teszek a paradicsommártásból és ráfektetem a padlizsánszeleteket. Megszórom egy kevés reszelt parmezánnal, erre jön egy szelet mozzarella, rá egy levélke bazsalikom. Rá megy egy szelet tojás, amire egy pici kakaóport szórok (esetleg reszelt csokoládét). Még egy emeletet felépítek, esetleg még egy harmadikat is, de úgy számoljunk, hogy a teteje mindenképp padlizsán legyen és befedem a paradicsommal.
Beteszem a sütőbe és 20-25 perc alatt átsütöm. Sokáig nem szükséges, hisz már minden kész.
Hagyom kihűlni, és langyosan adom asztalra. A tetejére egy kevés, nagyon jó balzsamecetet is lehet csorgatni. Hozzá enyhén pirított kenyérszelet, vagy rusztikus fehér kenyér illik, amivel kitunkolhatjuk a mártást.
Természetesen szicíliai vörösbor dukál hozzá, legalábbis szerintünk.
4 személyre előételnek /

szept 152008
 

Pár hónappal ezelőtt két különböző üveg nagyon finom, válogatott mézet kaptunk ajándékba. Megkóstoltam, és annyira különleges volt mindkettő, hogy úgy gondoltam, nem csak teába, salátába megy, hisz arra vétek is lenne, hanem az egyik legnemesebb formában fogyasztjuk majd el.
Sajtra akartam csorgatni, ezért – mivel épp Pesten voltam -, elmentem a szuper sajtboltba, ahova gyakran járok és olyan sajtokat kerestem, amik remekül harmonizálnak majd a mézeimmel.
Az egyébként nagyon jól felkészült eladónő nem tudott segíteni, mivel még sosem hallott efféle dologról. Viszont rendkívül segítőkész volt, végigkóstoltatott pár sajtot, míg kettőt ki is választottam és megígérte, hogy a maga részéről utánanéz ennek a sajt-méz dolognak.

Formaggio, noci e miele
Ez a képet a Black Bird Blog-ról kölcsönöztem. Látványosan kifejezi a sajt, a méz és a dió kapcsolatát.

Nagyon sajnáltam a dolgot, mivel az olasz régiós konyhákban nem ritka az efféle társítás. Természetesen én is Itáliában ismerkedtem meg vele, és csak azt tudom mondani, hogy még a finnyásabb, amúgy sósat édessel soha! nem evő férfiembereknek is ízlik a dolog! Talán ránézésre ritka és bizarr párosnak tűnik, de a legtöbb vendég nagy barátja lett, még azok is, akik a sült camembert soha meg nem ennék ribizlimártással!

Ez az előétel-módi pedig nálunk is gyakorlattá válhatna. Kiváló sajtokat már egyre több helyen lehet kapni, a finom termelői mézeinkről pedig méltán híresek vagyunk: akkor miért is ne??
Természetesen mint minden egyszerű, de nagyszerű ételnél itt is az alapanyagok minősége a kulcsszó. Semmi gondom a trappista sajttal, amíg az a reggeli vajaskenyeren nyugszik: de a műanyag flakonos macis virágmézet rácsorgatva még se várjunk valami frenetikus, szájtátós kulináris hatást:-))
Egy ilyen horderejű gasztroélményhez mélyebben kell majd a sajtboltban is a zsebünkbe nyúlni, de megéri!! Nagyon jó választékot állíthatunk össze magunk is, nem kell már a határon túlra bevásárló portyára mennünk.
Vegyünk például fiatal gorgonzolát (gorgonzola dolce), méz mellé ez a leggyakrabban bevetett sajt, nem is ok nélkül. Az erősebb piccante könnyen túlharsogná a lágy mézet, de azt is kipróbálhatjuk. Remek páros a közepesen érett pecorino akácmézzel, a többféleképpen készült friss caciotta pedig talán a kesernyésebb gesztenyemézzel a legszebb. Az alpesi sajtok mindig jól bejönnek, próbáljuk ki őket sorra, előbb-utóbb meglesz az a méz, amivel az íze a legtökéletesebben tör majd elő. Egy érettebb Gruyère (nem csak olasz sajtokkal próbálkozhatunk!) Appenzeller, Comté vagy valamelyik Tomme típusú sajthoz nem nehéz megtalálnunk mézünket, a spanyol Manchegot pedig akár hársmézzel is fogyaszthatjuk (figyeljünk az éles kontrasztra!), hozzá pedig talán egy pohárka Amontillado illik a legjobban. Ebben az esetben pedig akár desszertről is beszélhetünk.
A bivalymozzeralla ugyan elég semleges, de egy karakteresebb mézzel, olívaolajjal és egy kevés gyümölccsel belőle is maradandót alkothatunk, de ne feledkezzünk meg arról sem, milyen finom tud lenni egy tálkányi friss, finom ricotta, ha illatos mézet csurgatunk rá!

Ezt a sajttálat Umbriában ettem ezzel a salátával, és annyira megtetszett, hogy rekonstruálnom kellett. Három fajta umbriai sajtot kaptam egy nagy marék felvágott radicchioval és dióval együtt, az ízesítését pedig rám bízta a tulaj. De jó hozzá a rucola, vagy bármilyen markáns ízű zöld is.

Most a gorgonzola és a pecorino mellé fenyőmagmézet vettem, a radicchiora pedig citromos olívaolajat és mézbalzsamot csorgattam. A citromos íz kicsit kilógott a sorból, de ehhez volt kedvem, a mézbalzsam viszont telitalálat(nak bizonyult).

Sajttál mézzel és diós radicchioval

Sajttál mézzel és diós radicchioval
(Selezione di formaggi con miele)

16-20 szelet sajt
4 ek méz (kiváló minőségű termelői méz)
¼ fej radicchio
2 maréknyi dió, durvára törve
1,5 ek olívaolaj
½ ek mézbalzsam (vagy: sherry-, balzsam-, fehérbor- esetleg málnaecet, stb.)
só, bors, frissen tekerve
kevés petrezselyem, felvágva

A sajtot legalább egy órával tálalás előtt kiveszem a hűtőből, hogy szobahőmérsékletű legyen. Közepes vastagságú szeleteket vágok és elrendezem a tányéron. A radicchioról lefejtem a külső leveleket és vékony csíkokra vágom. A tányéron olajjal és ecettel meglocsolom, sózom-borsozom és diót szórok rá. Kevés vágott petrezselyemmel díszítem.
2 személyre /

szept 102008
 

Ha azt mondom, mozzarella, akkor legtöbben a szálasan húzódó, bivalytejből készült, kisebb-nagyobb méretű, friss sajtgolyókra gondolunk, igaz?
Talán kevesen tudják, de van ám a mozzarellának egy olyan változata is, ami kizárólag tehéntejből készül. Sőt, értékesebb, drágább is, mint a hagyományos Mozzarella di Bufala Campana! Hasonlóan készül, mint a többi a gyúrt és nyújtott, pasta filata típusú sajt, a mozzarella, a provolone, vagy a cacciocavallo.

Ez a sajt pedig nem más, mint a burrata. Neve az olasz burro = vaj szóból ered, ugyanis a mozzarella-jellegű burok egy vajas-tejszínes, csodásan krémes, hófehér belsőt takar. A kabátkája is úgyanúgy készül, csupán tehéntejet használnak hozzá. Átgyúrják, nyújtják a sajttésztát, majd megtöltik egy sűrű tejszínnel és mozzarella-forgácsokkal elkevert masszával és összezárják a kis gombócot. Ezen a ponton aztán a sajt az érés során szépen újra “behegged”. Akár csak a mozzarellát, a burrata-csomagocskát is sós páclébe teszik, befóliázzák és egy takaros, zöld liliomlevélkével átkötik. A burratát erről az affodil nevű liliom leveleiről is megismerhetjük, ami azt is jelzi, hogy amíg friss a levélke, addig a sajtot is nyugodtan elfogyaszthatjuk. Bár manapság sajnos ezt is kiszorítja az olcsó, egyszerű műanyagszalag.
Mivel friss sajtról van szó, szinte napokon belül érdemes elfogyasztani, talán is ezért szorult hátra a burrata exportja. Ha tovább érlelik, erősebb, markánsabb, már-már pecorinora emlékeztető ízű lesz, a hasában megbújó tejszínkrém pedig sűrűsödik és csípősebbé válik.

                          

Hiába a hasonlóság, a burrata mégsem Campaniából, hanem Apúliából származik. A Baritól északkeletre fekvő Andria környéki néhány településen gyártják, de ebből is a Burrata di Andria a legjobb minőségű. Fontos a formája, ugyanis csak akkor burrata, ha kerek, ha viszont körtealakúra formázták és pici, összekötött fejben végződik, akkor már butirri lett belőle. 
A kalóriákat ne számoljuk a burratánál, mert nem érdemes! Sok van benne, ez kétségtelen…. a mozzarella zsírtartalma a szárazanyagban 40%, de a sűrű, friss, vajas tejszín nem épp a diétás alapanyagok listáját szaporítja.

Ha pedig egyszer egy burrata boldog tulajdonosai lettünk, akkor úgy fogyasszuk el, hogy adjuk meg a módját! Ugyanis a burratát felbontás után nem lehet már ide-oda tologatni, azt egy étkezés alatt fel is kell használnunk. Ahogy a sajtunk hasát egy kissé felvágjuk, abból azon nyomban előbuggyan a krémes, tejszínes finomság.
A legegyszerűbb – és szerintem a legfinomabb módja -, ha előételként a sajtot egy éles késsel az asztalnál vágjuk fel, és egy enyhén pirított kenyérszeletet kanálként használva a krémet egyszerűen kikanalazzuk belőle. Mennyei érzés, ezt garantálhatom! Locsolhatunk rá kevés olívaolajat is, pici sót is tekerhetünk rá, mellé pedig készíthetünk egy egyszerű salátát. Lecsöpögtetett paradicsom, esetleg puha szilva, füge is remek mellé, de zöldfűszerekből és olívaolajból, olívabogyókkal készíthetünk köré egy kis salátahalmot is. Főételként pedig lazac, vagy hirtelen kisült tonhalsteak még nagyobb csodát tesz vele.
Akáhogy is teszünk, az élmény mennyei lesz, és csak ajánlani tudom, hogy aki teheti, próbálja ki!
(Lehet, hogy elsiettem ezt a bejegyzést, és inkább az újabb VKF!-fordulóra kellett volna tartogatnom, hisz két pirított kanálkával egyazon sajt hasában együtt tunkolgatni nem kevés romantikus faktorral bír, nemde??)

Pesten úgy fél éve két helyen is láttam speciális sajtszaküzletben a Szegánál és a Dolce gastronomia sajtos oldalán is szerepel, tehát nagy valószínűséggel folyamatosan beszerezhető.(lásd a linkfalnál: Olasz éttermek és beszerzési helyek)

Kapcsolódó oldalak:
A Vitalitás oldalán a sajtoknál
Burrata (Wiki IT/EN/DE)
Burrata di Andria cheese (Leite’s Culinaria)
Megtalálható a budapesti Osteria étterem étlapján
valamint az Aromi étlapján is

Burrata paradicsomos salsával

Burrata petrezselymes-paradicsomos salsával
(Burrata con salsa di pomodoro)

1 csomag burrata (pl. 250 g-os)
fehér falusi kenyér
2 db paradicsom (húsos fajta)
1 db salottahagyma
½ csokor petrezselyem
só, bors
olívaolaj
medvehagymás pesto
 

A burratát egy tányérra teszem és középen késsel annyira kivágom, hogy a külső burkát szét lehessen nyitni.
A salsához apróra vágom a paradicsomot és egy szűrőn keresztül lecsöpögtetem a levét. Összekeverem a felvágott petrezselyemmel, sózom, borsozom és a burrata mellé teszem. Ha kedvünk van, nagyon jó olívaolajjal bőven locsolgathatjuk a burratát és a paradicsomot is.
Medvehagymás pestot és fehér kenyeret adtam mellé, de még jobb, ha a kenyérszeleteket kicsit meg is pirítjuk.
2 személyre előételnek /

szept 082008
 

Az éppen aktuális maradékok felhasználása számomra mindig izgalmas tevékenység. Mivel gyakran főzök olyan ételeket, amelyeknél nem igen szeretnék eltérni a megadott, akár az általam kiszabott, konkrét mennyiségtől, elég gyakran keletkeznek ilyen-olyan, itt-ott elfekvő készletek. Ez egy nagyobb háztartásban biztos nem probléma, elkopnak azok hamarosan, én azonban kénytelen vagyok azokat a hűtőben tologatni. Nincs annál ugyanis rosszabb, mint ha "ne maradjon maradék, dobjuk bele hát az egészet" vezényszóval végképp elrontjuk az adott ételt.

Persze az lenne a legkönnyebb, ha ezek valamilyen zöldséglevesben végeznék, aztán abban is kimúlnak persze, de ha sokfajta zöldség, kisebb mennyiségű hús maradt, akkor abból már érdemes valami újabb maradandót alkotni.

Most éppen egy fél fej kelkáposztát szemeltem ki áldozatként. Első, külső feléből tejszínes-fűszeres párolt káposzta készült köretként, a megmaradt, belső részéhez pedig a La cucina italiana egyik tavalyi számából egy kelkáposztás tornyot néztem ki. Aztán a receptet átfutva rájöttem, hogy ezekből nekem csupán kelkáposztám van (az virított ugyanis a tetején), – újabb elfekvő készletek kitermelésétől pedig most ódzodtam -, ezért inkább a saját, "szegényesebb " készletemből álltam neki.
Az ötlet azonban remek, egyszer azt a tornyot is felépítem majd csicsókából, karfiolból, póréból, tökből és fontinából – ez most azonban egy hűtőre szabott változat lett.

Elsőre talán túlzottnak tűnhet a fűszerezés, viszont egy csupán hagymás párolt zöldséghalom nyilván elég unalmas és lagymatag lett volna, ezért mindhárom zöldségnek adtam egy kis pofásítást: a sárgarépa india beütésű lett, a cukkini friss boros-fűszeres, a káposzta pedig picit egzotikus – épp annyira, hogy külön-külön ki sem lehet érezni a fűszerezést. A közepébe egy mascarpone-réteget kentem, ezt fel lehetett volna még valamivel túrbózni, de nem volt időm ezen még járatni a fejem, de így sem lett rossz. (Tökmagolaj nem lehet rossz hozzá, abból még úgyis van egy rakásnyi, de inkább valószínűbb, hogy sült zsályaleveleket tennék rá.) Mellé az épp elkészült balzsamos hagymából tettem, innen jött az ötlet, hogy még a tetejére is csorgassak a levéből.

Ezt az összedobott vacsorát még fotózni sem akartam, de mivel hála a desszertes gyűrűknek, szép formásra sikerült, gyorsan lőttem pár képet, csak úgy, állvány nélkül, villanyfényben. Mikor azonban megkóstoltuk, már abban reménykedtem, csak hogy használhatóak legyenek a képek!, mert olyan finom lett, hogy nem csak bejegyzés lett belőle, de folytatás is várható! Egy halom előételnek nagyon jól megállja a helyét, kettő egy kis sült hús társaságágban pedig már egy vacsoraadag. 
 
                    Zöldséges torony balzsamesetes hagymával

Zöldséges torony balzsamecetes hagymával

A sárgarépához
2 db sárgarépa (közepes méretű)
1 ek olívaolaj
1 tk vaj
1 db salotta (½ fej hagyma) 
2 ek whisky
2 ek narancslé
3-4 ek ásványvíz
1 mk currypor
1 mk só
feketebors, frissen őrölve
A cukkinihez
1 db cukkini
1 ek olívaolaj
1 db salotta (½ fej hagyma) 
1 gerezd fokhagyma
2 db babérlevél
1 nagy lötty fehérbor
1 db citrom reszelt héja
1 csipet barnacukor
2 maréknyi vegyes zöldfűszer (pl. petrezselyem, bazsalikom, rucola, kapor, stb.)
1 mk só
feketebors, frissen őrölve
A kelkáposztához
½ fej kelkáposzta (a belső fele)
alaplé a blansírozáshoz
só (amennyiben szükséges)
kevés szerecsendió, reszelve
2-3 db curry lime levél
Az összeállításhoz
6 ek mascarpone
pici só
3-4 ek pácolt hagyma leve

Először is külön-külön julienne-re reszelem a répát és a cukkinit.
Egy lábasban felfőzöm az alaplevet és beleteszem a fűszereket. A kelkáposztát szeletekre majd vékony csíkokra vágom, és ha a víz már gyöngyözik, néhány perc alatt megpárolom benne. A káposzta úgy lesz jó, ha már önmagában is ízletes. Szűrővel kiveszem és lefedve félreteszem.

Közben két külön kis lábasban felforrósítom az olajat, ha forró, beleteszem az apróra vágott hagymát és üvegesre pirítom. Külön beleteszem a répát és a cukkinit.
A sárgarépához öntök egy kevés whiskyt, egy perc múlva beleöntöm a narancslevet és kicsivel később egy kevés vizet is. Fűszerezem és roppanósra párolom, 8-10 perc alatt készen van.

A cukkini alá öntök egy kevés bort, beleteszem a babérlevelet, a citrom reszelt héját (esetleg egy kevés levet is), a végén pedig beleforgatom a felvágott zöldeket is, így megmaradt a zamatuk.
Arra figyeljünk, hogy a cukkini alatt ne legyen túl sok folyadék, épp időre párologjon el.
Ha minden zöldség kész, felépítem a tornyot. Nagyjából úgy próbáltam szétosztani a zöldségeket, hogy a végén mindegyik adaghoz ugyanannyi jusson.
Egy-egy desszertes gyűrűt teszek a tányérra, az aljára teszek egy kevés cukkinit és kiskanállal egy kicsit lenyomkodom. Következik egy réteg sárgarépa, nyomkodás, majd erre teszek 1-2 evőkanálnyi mascarponet és egy bevizezett kiskanál hátával elsimítom. Erre jön egy adag kelkáposzta, esetleg egy kevés sózás, szintén nyomkodás. A tetejére cukkinit teszek, újfent gyömöszölöm, és óvatosan lehúzom a toronyról a gyűrűt.
A tetejére a balzsamecetes hagyma páclevéből öntöttem egy keveset, ami szépen végigcsorgott a belsejében. (A páclé olívaolaj, balzsamecet, só, bors és némi fűszer keveréke.)

Lehetne egy kis mártást még köréönteni, de így is egy igen nedvdús valami lett belőle.
4 db zöldségtorony /

Zöldséges torony balzsamecetes hagymával

szept 052008
 
sutemeny_tokmagolaj_afonya2cov

Kamrarendezés során mindig érik az embert meglepetések. Én meg különben sem vagyok az a tip-top háziasszony, aki előre tervez, pontosan tudja, mit főz majd a héten és ehhez és persze a kamrapolc leltárának függvényében be is vásárol. Egyáltalán létezik ilyen??
Ha igen, attól itt helyben elnézést kérek, sajnos nem én vagyok az, aki a háziasszonyok gyöngyének eme táborát tovább gyarapítaná. Continue reading »

szept 042008
 

Ezt a szószt csupán tojássárgája köti meg, amit a végén csak belekeverek a zöldségekbe. Nagyon gyorsan kész van!

Pappardelle tojásos zöldhagymával

½ tk vaj
2 szál újhagyma
2 gerezd fokhagyma
1 maroknyi petrezselyem
kevés tészta főzővíz vagy alaplé
1 db tojássárgája
só, bors
parmezán
100 g pappardella


Egy személynek egy serpenyőben felforrósítom a vajat és beleteszem a felvágott újhagymát. A friss fokhagyma gerezdet picire szelem, azzal együtt pirítom.
Közben kifőzöm a tésztát, ha kész, leszűröm, de felfogok egy kevés főzőlevet. Egy tojássárgáját elkeverek 2-3 kanálnyi főzőlével. A serpenyőben a hagymához teszem a tésztát, belekeverem a petrezselymet és beleforgatom a tojásos masszát. A tetejére parmezánt szórok.
1 személyre /

szept 032008
 

Ez a recept egy igazán öszvér megoldás, hisz két egyszerű klasszikus fogást ötvöztem, így fúziósnak aztán végképp nem mondható. Viszont nagyon jó lett és ezzel el is nyerte a létjogosultságát!
A mozzarellás mártást, ami hasonlóan készül, mintha sajtos rántottát sütnénk, pastára szokták tenni, leginkább hosszúmetélten, tagliatellán vagy pappardellán mutat jól. Ekkor a tojás persze hígabb marad, hogy el tudja látni a mártás szerepét, de még jobb, ha csak a sárgáját használjuk. Az egész tojásokat most viszont jobban átsütöttem. Ez a mártás amúgy egy igazi jolly joker, mivel alig kíván frissen vásárolt alapanyagot, seperc alatt készen van, de mégis tartalmaz egy mutatós kis csavart. Az egyetlen titka pedig a kíváló minőségű alapanyag:-)). Ha nem takarékoskodunk sem a bivalytejből készült, szálasan húzódó mozzarellával, a cserépről lenyesegetett, friss zöldfűszerrel és a frissen reszelt vagy forgácsolt parmezánnal sem, akkor káprázatosan finom vacsoránk lesz!
A risotto a legegyszerűbben készült, de ez a mártás valóban feldobja.

Mi most Robert Mondavi Chardonnay-ját ittuk hozzá, ebből került a risottoba is.
Az utóbbi időben gyakran állítottunk emléket Mondavi úrnak. Ez a chardonnay-je ugyan túl gyümölcsös és karakteres volt a risottohoz, de kedvünk volt hozzá, hát felbontottuk. Igazán telt, őszi, érett gyümölcsökre emlékeztető bor, igazán nem mondható könnyűnek, 13,5%-os alkoholtartalmát még a telt vörösek is megirígyelhetik. Ha nem mozzarellát veszünk, hanem gorgonzolával főzünk, akkor jobban kiegészítette volna a vacsorát, így inkább a bor dominált.

A risottoról és készítéséről ITT írtam régebben.
Összefoglaló receptgyűjtemény a risotto ételekről a magyarnyelvű gasztroblogokban ITT található.

Risotto mozzarellás-zöldfűszeres tojással

Risotto mozzarellás-zöldfűszeres tojással
(Risotto con mozzarella e uova)

A risottohoz
2 ek olívaolaj
2 db salottahagyma
2 gerezd fokhagyma
200 g risotto rizs
100 ml fehérbor, száraz

bors, őrölve
700 ml alaplé
(zöldség- vagy csirkealaplé)
A mozzarellás tojáshoz
½ ek vaj
1 golyó bivalymozzarella (125 g)
2 db kicsi szardella (elhagyható)
2 nagy maroknyi friss zöldfűszer
3 db tojás

Az olajat egy lábasban felhevítem és az apróra felvágott hagymát üvegesre pirítom benne.
A rizst beleteszem az olajba, és kevergetve párolom, hogy a rizsszemeket befedje az olaj, majd hozzáöntöm a fehérbor egy részét. Kevergetem, beleöntöm a maradék bort és megvárom, amíg a rizs magába szívja.
Ahogy száradni kezd a rizs, úgy öntöm fel folyamatosan az alaplével. Öntögetem, kevergetem, hogy a rizsszemek kívülről megpuhuljanak, de belülről magvas maradjon. A végén maradjon alatta egy kis folyadék, a risotto ne száradjon ki!
A végén elkészítem a tojást is. Egy serpenyőben megolvasztom a vajat, ha elolvadt, beleteszem a nagyobb darabokra vágott mozzarellát is. A sajtból kiolvad egy kis zsír, ezt átöntöm és belekeverem a már kész risottoba.
A sajt közé keverem a lecsöpögtetett, villával összetört szardellát, a durvára vágott zöldfűszereket (én most petrezselymet és kaprot használtam) és ha jó forró a serpenyő, belekeverem a villával kissé felvert tojást is. Hagyom, hogy összesüljön, mint egy lágy omlett, részenként átforgatom, de ne száradjon ki, maradjon még egy kicsit remegős.
A risottot mélyebb pastás tányérba szedem és a tetejére pakolom a sajtos tojást. Borsot tekerek rá és a tetejére még parmezánt reszelek.
2 személyre /

Ezt ittuk:
Robert Mondavi, Sonoma Valley, "Twin Oaks", Chardonnay, 2006

szept 012008
 

Biztos sokan találkoztak már olyan olasz előételtállal, ahol kedvünkre válogathatunk a legkülönfélébb finomságok közül. Az előétel, az antipasti egyáltalán nem játszik alárrendelt szerepet Itália konyháiban, sőt! A hagyományosan négyfogásos menüsor felvezetéseként kimondottan széles, hihetetlen gazdag a választék, csak győzzünk dönteni, vagy választani az étlapról, mit is szeretnénk: sonkát, szalámitálat, sült halakat, finom krémekkel megkent, pirított kenyérkéket, mézzel csorgatott sajtokat, gyakran akár sütve is, de a legelterjedtebb mégis a sült, majd olajban-ecetben marinált zöldség. Ezeket a piacokon is gyakran látni, hatalmas tálakban árulják a finom olajban úszkáló padlizsán-, cukkini- és paprikaszeleteket.

Ezeket nagyon könnyű otthon elkészíteni, csupán a sütésük hosszadalmas – és hagyjunk időt utána, hogy alaposan kiszellőzzön a konyha:-). A legtöbb darabos zöldségből elkészíthető, a fenti zöldségeken kívül gyakran látni még articsókát, gombát, karfiolt, tömör zöldparadicsomot, hagymát, fokhagymát, de nem ritka a sárgarépa, a póréhagyma, de még a zöldbab sem. A kész zöldségek közé pedig gyakran kevernek ízben hozzáillő, durvára vágott zöldfűszereket is.
A legjobb, ha a zöldségeket egy bordásaljú serpenyőben sütjük (Dolce vita például kontaktgrillt használ erre a célra), ugyanis a bordákon szépen lefolyik az olaj, mutatós csíkokat kapunk, de a zöldségszeletek nem égnek meg.

Mondanom sem kell, hogy a zöldséges antipastira is számtalan recept létezik, mindenki máshogy, más összeállításban ízesíti. Leggyakrabban olívaolaj és fehérborecet keverékével öntik le, úgy, hogy legalább félig ellepje az aromás folyadék. Balzsamecet sem ritka, ebből kevesebb szükséges, és más ízt ad a páclének. Sózzák, borsot csavarnak rá, és legalább egy, de kinkább két napra hűvösre teszik, hogy az ízek jól átjárják a szeletkéket. Néha nem árt ilyenkor óvatosan átkeverni. Az alapverzióhoz aztán számtalan fűszert és zöldfűszert is lehet még tenni. 

A másik módszer, ha az ecetes levet vízzel felfőzzük, ezután csinosan üvegekbe is tehetjük. Én jobban szeretem így, bár a hagyományos módszernek az az egyáltalán nem elhanyagolható előnye, hogy alóla az olajat finoman fel lehet kenyérrel tunkolni, illetve akár főzéshez is felhasználhatjuk, ha nem fogyna el. (Azért megjegyezném, hogy nálam literszámra állnak különböző üvegekben a pácolajak, és valahogy csak nem akarnak elkopni…)
A finom, ecetes lébe ilyenkor fűszereket is szoktam még főzni, fahéjat, csillagánizst, gyömbért, babérlevelet, mikor mihez van kedvem. A víz-ecet arányát általában 3:1, 4:1-hez szoktam venni, de mindig kóstolgatom, mivel az ecet is eltérő. Ezután jó nagy löttyintés olajat öntök hozzá és kész, önthetem is a zöldségre.

Zöldséges antipasti üvegben eltéve

Az is fontos, hogyan készítsük elő a zöldségeket.
A cukkini egyszerű eset, mosás egy közepes cukkinit keresztbe elvágok, majd a hasábokból 3-4 mm-es szeleteket kapok. A paprikát vagy sütőben szoktam sütni, vagy negyedekre vágva a serpenyőben sütöm ki olajban. Mostanában lehántom a héját is, vagyis a sült paprikákat beteszem egy fedeles edénybe és ott hagyom, amíg ki nem hűl. Ezután késsel már könnyűszerrel lehántható róla a héja. A póréhagymát másfél centi vastagra szoktam vágni, a kisebb salotta egyben is maradhat, esetleg kettébe vágom, fokhagymából pedig a legnagyobb gerezdeket veszem. Gombánál a kisebb fejek a jobbak, a sárgarépát pedig egy centi vastag, ferde szeletekre vágom. (Ezeket pár percig sós vízben vagy ízes alaplében elő kell párolni.)

A padlizsánt érdemes besózva állni hagyni. Sok vita született már erről, szükséges-e, mennyire keserűek a manapság termesztett padlizsánok. Tapasztalatom szerint nem is a keserű íz elkerülése a legfontosabb (azért ez is előfordul még), hanem az, hogy a vizet kinyerjük belőlük. A padlizsán ugyanis olyan, mint a szivacs! Hihetetlen mód magába tudja szívni az olajat, ha hagyjuk, mivel szivacsszerű, tág pórusai vannak. De ha szeletenként besózzuk, szorosan egymásra pakoljuk és jól lenyomkodva állni hagyjuk, akkor nézzük csak meg, mennyi folyadék szivárog ki belőle! Egy közepes padlizsánból több mint féldeci víz is elfolyik, ezután a pórusok bezárulnak és szinte semmi olajat nem szív magába.
Aki akarja, próbálja ki: a friss padlizsánszeletre kenjen ecsettel egy kis olajat: az olaj azonnal eltűnik, és kedvünk szerint folytathatjuk, akár egy egész evőkanálnyit is "betermel" még a padlizsánunk! De ha jól kicsöpögtettük, akkor még a vékony olajréteg is vidáman megül rajta, semmit nem szív már magába!
Ennyi az egész titok:-))

Az alábbi recept mennyisége csupán irányadó.

Zöldséges antipasti

Zöldséges antipasti – sült, marinált zöldségek

1 db padlizsán
2 db cukkini
2 db paprika (húsos fajta, kápia-, pritamin-, kaliforniai)
1 db póréhagyma
5 db pici hagyma
1 fej fokhagyma
olívaolaj a sütéshez
A pácléhez
kb. 150 ml víz (ásványvíz)
kb. 50-60 ml fehérborecet (6%)
kb. 50 ml olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
1 mk só
feketebors, frissen őrölve
fűszerek (opcionálisan)

A zöldségeket előkészítem és félcentis szeletekre, vagy nagyobb kockákra vágom. Nagyon kevés olívaolajban sorban kisütöm őket és félreteszem.
A pácléhez felforralom a vizet, beleteszem az ecetet és (ízlés szerint) a fűszereket. Hagyom kicsit kihűlni (hogy kóstolni lehessen, mert hidegen más az íze), hozzákeverem az olajat és ráöntöm az elrendezett, esetleg üvegekbe tett zöldségekre. 
Ha frissen tálaljuk, nem szükséges az ecetes víz, hanem csak a fűszeres ecet-olaj-keveréket öntsük a zöldségre és keverjünk közé frissen felvágott zöldfűszereket (pl. bazsalikomot, rucolát).

aug 262008
 

Ha ricottából készült édességre gondolok, akkor többnyire a ricottatorta jut az eszembe narancsosan. Aztán a ricottatorta citromosan, aztán a ricottapuding, és a ricottini. Na, ez mind nem igaz, mert leginkább Szicília jut az eszembe és az ott kapható, legfinomabb ricottakrémmel töltött édességek. Ugyanis ez a délolasz sziget a hazája a híres cassatának és a hírnévben nálunk talán kissé hátrébb kullogó, de ízélményben legalább olyan gazdag cannolinak. Mindkettő alapja egy szinte azonosan készülő édes, aszalt gyümölcsökkel és csokoládéval dúsított ricottakrém, csupán a "kabátkája" más. A cassatára egy későbbi alkalommal majd rátérek, ugyanis valódi cassatát készíteni nem egy egyszerű dolog. Azt is mondhatnám, hogy nagyon nehéz:-) Puritán stílusban, sallang nélkül is el lehet ugyan készíteni, de ha az ember egy ilyennek nekiáll, akkor adja meg a módját. 
No de térjünk most rá a cannolira. Azért ez sem egy amolyan féloktávos nóta, amit este hat és negyed hét között összedobhatunk. 

                                 Cannoli siciliana

A cannolo neve csövecskét, illetve vízcsapot jelent, ilyen csövekből állt ugyanis a vízrendszer, de az is lehet, hogy a nádból készült (nád = canna) formázóhenger után kapta a nevét. Hogy mikor keletkezett, már nem tudni, de feltehetőleg még a X. századra, az arab hódítás idejére vezethető vissza. Egyesek források szerint Palermotól nem messze egy caltanissettai háremből származik (Kalt El Nissa = arabul: asszonyok kastélya), ott süthették először, talán a ház urának kiengesztelésére:-)
Manapság igazi karneváli édesség, akkor tonnaszám állítják elő. Több méretben is sütik ezeket a kis csövecskéket: Palermoban sütik a legkisebbeket, a cannulicchi ujjnyi vékony és mindössze pár centi hosszú, a legnagyobb, és úgy mondják, a legfinomabb cannolot Piana degli Albanesi-ben kapni.

(Ezt az óriás cannolot egy taorminai
kirakatban fotóztam, de ez sajnos
csak dekoráció.)

A cannolonak mind a tésztája, de a
krémje is különleges. A csövecske 
egyfajta omlóstészta, de attól lesz 
más, hogy fehérbort, szicíliai desszert-
bort – marsalát – és kakaóport is tartalmaz.
 Akkor a legjobb, ha frissen készül, és a
krém nem áztatja el az ostyát. A tészta
különben elég hamar felpuhul, éppen
ezért, ha otthon sütjük, csak épp
fogyasztás előtt töltsük meg a 
hengereket. Ezeket amúgy lezárva
napokig is frissen tarthatjuk.
A krémhez való ricotta juhtejből készül, és pontosan ez egyik oka annak, hogy nehéz nálunk előállítani. Sőt, a tavaszi ricotta még finomabb, üde, nyers, picit fűízre emlékeztet. Mindig van a krémben néhány fajta kandírozott gyümölcs, vanília és apróra vágott csokoládé is. Ha otthon készítjük, a ricottát nem csak leszűrni érdemes, de ha szitán áttörjük, még finomabb lesz.
Manapság nem csak a hagyományos krémmel töltik, de a csokoládékrém mellett már mindenfajta gyümölcsös, egyéb krém is létezik. Őszintén szólva ezek nekem nem ízlettek.

Azt hiszem, nem csak az alapanyagok jelentik a nehézséget, de a sütőforma is! Az arab időkre utalva még ma is használnak erre a célra bambuszból készült csöveket, hisz azok bírják a magasabb hőt is. (Ázsiában is bambuszpálcikára húzzák a nyársakat.) Évekkel ezelőtt már próbálkoztam egyszer cannoloval, de egy vékony, fóliával beborított fanyélre tekertem a tésztát, és hát nem jártam túl nagy sikerrel:-))
Szó ami szó, évek óta vágytam már ezekre a cannolo-csövecskékre. És hol lehet ezeket a legbiztosabban beszerezni? Palermoban! Nekem legalábbis ott sikerült!

A híres hely nem más, mint Luigi szentélye, Palermo cukrászkellékboltja a régi arab negyedben:
Via Calderai, 57, 90133 Palermo (google.maps itt) 

      

Namármost, ránézésre is látszik, hogy Luigi boltocskája nem éppen egy Kátay:-). Omladozó vakolatú, egy, a via Maqueda-ból nyíló, szűk, poros kis utcában található, ahol girhes macskák túrkálnak a kukákban:-), de jóval több minden van benne, mint egy csilivili szuperüzletben! Az egyszerű polcokon roskadozik mindaz a temérdek kincs, amit képtelenség otthagyni, ha az ember végre odatalál a Via Calderai 57 alá:-)) Tucatnyi méretű cassataforma, dariolformák, kekszkiszúrók, martorana-formák, üstök, hengerek, habzsáksipkák, díszítőformák, kézi tésztahengerek, desszertkínáló-tálcák, háromrészes pastafőző betétek, és, és, és….

Itt végre sikerült – többek között – jó néhány cannolo-formát is magamévá tenni. A hivatalos csőforma 12 cm hosszú és 2 cm átmérőjű, és egyébként egy filléres jószág, egy mesterember könnyen elő tudná állítani.
Itt megjegyezném, hogy Szicíliában ezeket a tésztahengereket sok helyen meg lehet készen is vásárolni, vagyis a háziasszonyok nem feltétlenül bajlódnak az előállításukkal.

Végre nekiálltam megsütni a cannolikat.
Milyen lett? Fantasztikus. A tészta könnyedén ropogott, a krém édesen, olvadva belesimult egy minent átfogó ízélménybe. Egyszerűen tökéletes! :-)

Szicíliai cannoli másoknál:
Cannolo (Limoni Lunari)
Cannoli (Macikonyha)
Cannoli (Moha & Sáfrány)

További túrós-ricottás édességek nálam:
Almás-mákos csiga (túró)
Citromos ricottatorta
Csokoládés cornflakes-torta (túró)
Mákkal leöntött túrógombóc (ricotta, túró)
Narancsos-ricottás lepény
Narancsos tripla krémsajttorta (ricotta, mascarpone, krémsajt)
Ricottás mascarponekrém cantuccival          
Tésztakosárkák ricottával, sajttal és nektarinnal

Cannoli alla siciliana

Cannoli siciliani
(Ricottakrémmel töltött szicíliai ostyahenger)

Az omlós tésztához
180 g liszt
40 g vaj
1 db tojássárgája
2 ek cukor
2 ek marsala (desszertbor) vagy brandy
2 ek fehérbor
1 csipet só
1 csipet fahéj
1 tk kakaópor (elmaradhat)
A töltelékhez
300 g ricotta
150 g porcukor
1 ek narancsvirágvíz (ha lehet, ne hagyjuk el!)
60-80 g kandírozott gyümölcs (citrom és narancs)
30 g csokoládé (ez inkább elhagyható)
A sütéshez
olaj a forma kikenéséhez
olaj a sütéshez

Az omlós tésztához a szokásos módon összegyúrom a tésztát. Ebben az esetben a folyadékok is legyenek hidegek, könnyebben össze áll majd. Ha kész, fél órára fóliába csomagolva beteszem a hűtőbe.
Közben elkészítem a tölteléket. Ha a ricotta elég folyós, érdemes egy ruhán át kicsöpögtetni belőle egy kevés savót, különben a töltelék sem lesz elég szilárd. (Jó minőségű olasz, vagy házi ricottánál ez természetesen nem szükséges.) Belekeverem a cukrot, a narancsvirágvizet, a kisebb darabokra vágott kandírozott gyümölcsöt, és aki gondolja, a csokoládét is. Csokipasztillát is használhatunk, azt már nem is kell felvágni.
A tésztát kiveszem a hűtőből, meleg kézzel kicsit nyomkodom, hogy mozgathatóvá váljon, és vékonyra (1 mm) kinyújtom. Jó 10-12 cm átmérőjű köröket vagy négyszögeket vágok belőle. Egy lábasban felforrósítom az olajat. Egy ecsettel vékonyan beolajozom a fémhengereket, különben nem lehet majd róluk lehúzni a kész tésztacsöveket, de a tészta tetejét is be lehet kenni. Minden csőre feltekerek egy tésztát és beleteszem az olajba. Egyszer-kétszer átforgatom, hogy mindenhol megsüljön. Ha kész, fémcsipesszel vagy egy beleszúrt késsel kiemelem, deszkára teszem és a sült tésztából kitolom a fémhengert. (Ezt a műveletet célszerű védőkesztyűben végezni.) Így módon folyamatosan kisütöm a tésztát.
Ha kihűltek a tésztahengerek, megtöltöm a ricottával. (Ez szélescsőrű nyomózsákkal, vagy egyszerű kiskanállal is jól működik, mivel a henger elég széles.) A tetejére porcukrot szórok, a kibuggyanó krém tetejére pedig vágott mandulát, pisztáciát, csokoládét vagy kandírozott meggyet is lehet tenni.
kb. 12 db cannolo / 

                            

aug 242008
 

Amíg nem ismertem a húsgombócoknak ezt a toszkán változatát, addig el sem tudtam képzelni, hogy a húsos masszát nem csak az unalmas zsemlemorzsával hosszabíthatják meg. Gyerekkoromban talán épp a tetemes mennyiségű kenyérmorzsa miatt nem kedveltem a húsgombócot, tologattam a tányéron ide-oda, valahogy csak nem akart lecsúszni.
Szerencsére azonban már régóta ismeretséget kötöttünk, a ricottás húsgombóc és én, így az a fajta “fújtós”:-) fasírt végérvényesen a múlté!

Ám darált húsból mindenféle kerül az asztalra.
Leggyakrabban az amerikai hamburger patty, színtiszta marhahús, és semmi más. A férjem rácsapja a grillrostra és boldog.
Aztán ott van a másik kedvencem, a sárgarépás-diós vagdalt. A bobotie, amit szerencsére egzotikus íze ellenére mindenki szeret. A klasszikus paradicsomragus lasagna, nagyanyám darálthúsos lecsója, fűszeres darált bárányhússal töltött török paprikák, és még sorolhatnám tovább.

És itt van ez a ricottás húsgombóc, ami a lányom nagy kedvence, úgy látszik, a fújtós fasírt iránti ellenszenvét elörökölte tőlem:-) Jó kompromisszum ez a húsgombóc: van is benne hús, meg nem is annyi, a túró pedig jóval egészségesebb, mint a zsemlemorzsa (főleg, ha bolti…). Egy részét szemcsés túróval is kipróbáltam – sajnos magyar túróm nem volt, kénytelen voltam cottage cheese-t használni:-) – de ki szerettem volna próbálni, milyen az állaga, működik-e. Megállapítottam, hogy igen, jól működik, és ha az íze kicsit más is lesz, de használhatunk hozzá túrót is, egyesek számára biztosan új távlatokat nyit ez a fajta húsgombóc! :-)

Ha van, egy kevés kapribogyót és petrezselymet is szoktam beletenni, belemehet még egy salotta és egy-két gerezd fokhagyma is, de ennél megszoktam, hogy nem teszek. A ricotta lágyítja a húsgombóc ízét és nem kívánkozik bele.
Az egésznek a lényege, hogy ugyanannyi ricottát vegyünk, amennyi húst, egy kevés tojást, ízesítsük és kész is a húsmasszánk. Én fele olíva-növényi olajban szoktam sütni, nem sokban, mert ha gyakran rázogatjuk, forgatjuk, akkor kevés is elég.
Köret ehhez nem jár, nem is tudnék mit tanácsolni hozzá. A hagyományos toszkán kenyeret adják hozzá, semmi mást, és egy nagy pohár testes vörösborral öblítik le.

Ricottás húsgombóc paradicsommártással

Ricottás húsgombócok paradicsommártással
(Polpettine di ricotta in sugo di pomodoro)

A ricottás húsgombócokhoz
300 g borjúhús, darálva (vagy marhahús)
300 g ricotta (hiányában szemcsés túró)
1 db tojás
1 ek olívaolaj
1 ek kapribogyó (elhagyható)
3-4 ek parmezán, finomra reszelve
1 mk só
bors, frissen őrölve
liszt a hempergetéshez
olaj a sütéshez

A darált húst összegyúrom a ricottával, a tojással, az olajjal és a sajttal, sózom és borsozom, majd kisebb, golflabda-nagyságú gombócokat formálok belőlük. (Én ezt egy kilökőkaros fagylaltos kanállal szoktam, így pontosan egyforma méretű gombócokat kapok.) Egy tálkában kevés lisztben megforgatom és serpenyőben, kevés forró – lehetőleg olíva-, vagy fele-fele arányban olíva- és növényi olajban – forgatva közepes hőn, jó 10 perc alatt megsütöm. Nem kell hozzá sok olaj, csak annyi, hogy a gombócokat negyedig ellepje, ennek a mennyiségnek a kisütéséhez nem kell egy decinél több.
Közben elkészítem a paradicsommártást és azzal tálalom. Hagyományosan nem jár hozzá köret, csupán fehér rusztikus falusi kenyeret adnak hozzá, amivel a mártást is ki szokták tunkolni.

Paradicsomszósz
(Sugo di pomodoro)

1 ek olívaolaj
1 kis fej hagyma
3-4 ek-nyi fehérbor
400 g paradicsom (húsos fajta, lehéjazva és kimagozva), vagy
– 400 ml darabos paradicsom (polpa di pomodoro, pl. MUTTI)
1 ág bazsalikom, frissen
1 mk só
bors, frissen őrölve
1 ek olívaolaj

Olajat hevítek, közepes hőfokon beleteszem a hagymát, majd ha már üvegesre pirult, hozzálöttyintek egy kevés fehérbort. Hagyom, hogy elpárologjon, akkor hozzáadom a paradicsomot és a bazsalikomágat is. Legalább félórát, de ha lehet, akár egy órát is hagyom gyöngyözni. Ha úgy látjuk, hogy leragadni készül, akkor egy kortynyi vizet hozzá lehet önteni. A vége előtt sózom, borsozom, kihalászom a bazsalikomot és a legvégén belekeverek egy kanálnyi nagyon jó olívaolajat is.

18 db húsgombóc / 4 személyre /

aug 242008
 

Amikor Gourmandulánál megláttam ezt a zöldséges sült halmot, tudtam, hogy menekvésre nincs lehetőség! Már az is olyan ínycsiklandozó volt, ahogy olvastam, Gourmandula leírása pedig egyenesen lenyűgöző! Ezt most úgy, ahogy Gourmandula írta, ide kell vésnem, annyira gyönyörfakasztó, na:
"… a zöldségek, az alma és a fűszerek gyengéden csiszolódnak egymáshoz, mintha csak gyönyörű, lassú szerelmi táncot lejtenének; időt hagynak az ismerkedésre, a végére pedig – a szerelem beteljesedéseként – az egyes rétegek csodálatosan egymásba olvadnak, menthetetlenül és örökre összesimulnak."

A többit tessék ott elolvasni (akár Gourmandula teljes firenzei menüjét is), érdemes!
Ez most a harmadik alkalom, hogy elkészül, de egyszer sem öntöttem rá paradicsomszószt. Most sem, hisz lesz még a menüben paradicsom, de nekem valahogy nem is illett rá. De biztos, hogy íly módon is megsütöm, rakott zöldségként, aztán bőven meg is locsolom a szósszal, talán még teszek is bele ezt-azt.

Firenzei ferde torony citromos ricottamártással

Most azonban tornyocska készült, szépen egymásra pakoltam a felvágott zöldségeket és fóliába csomagolva bedugtam a 130 fokos, légkeveréses sütőbe. Nálam már 3 óra múlva is szinte tökéletes volt, de a tisztesség kedvéért hagytam még nekik egy órácskát, hogy még jobban magukba szottyadjanak és elkezdjenek kiszáradni.

Mivel minimális mennyiségű előételnek szántam, ezért személyenként egy tornyocskát számoltam (ami később egy aszott kis halommá zsugorodott), és egy citromos ricottamártást öntöttem köré.

Tökéletes és nagyon villantós, ugyanakkor egyszerűen el-(és elő)készíthető előétel, bátran ajánlom mindenkinek kipróbálásra, a mártással pedig tovább is lehet kísérletezni.
Örök hála a receptért, Gourmandula !!

                     Firenzei ferde torony citromos ricottamártással

Firenzei ferde torony citromos ricottamártással
(Torretta di melanzane, zucchine e mele con salsa di ricotta)

1 db padlizsán (kisebb)
½ db cukkini (kisebb)
1 ½ db alma
4-5 ek parmezán, finomra reszelve
kb. 100 ml olívaolaj
só, bors
A citromos ricottamártáshoz
100 g ricotta
150 ml tejszín (ricotta állagától függően)
kb. 2 ek citromlé, frissen facsarva
só, bors
kevés rozmaring

Tornyonként egy nagyobb alufóliát kiterítek, ecsettel vékonyan beolajozom és egymásra fektetem a zöldségeket. Alulról felfelé így építkeztem, mindezt 4-szer egymásra pakolva, ami egy jó 8 cm-es tornyocskát eredményezett, de ami a sütés végével a felére össze is esett:
   só, bors, parmezán
   cukkini
   alma
   olaj, só, bors, parmezán
   padlizsán

A csomagokat felül lazán összehajtom (azért, hogy néha bele lehessen kukkantani) és betolom a légkeverésen 130 fokra előmelegített sütőbe. 
3-4 óra alatt a zöldséghalom teljesen egybeolvad, akkor óvatosan kiveszem, tányéra teszem és a halom köré teszek a ricottamártásból. (A mártás hozzávalóit ízlés szerint egyszerűen összekeverem és kész.)
4 zöldséghalom /