Júl 212012
 

Ezúttal a gombhoz a kabátot tipikus esete állt fenn, pedig köztudott, hogy az efféle manőverek eléggé nyelik a pénzneműt. Utólag egyáltalán nem bántam meg, egy hihetetlenül egyszerű, de káprázatosan jó kis fogás sikerült belőle.
De nézzük csak sorjában.

Két hete véletlenül ráakadtam egy darab francia kéksajtra, Bleu d’Auvergne néven. Vagy egyszerűen csak Auvergne [ejtsd: overny]. Azonnal tudtam, hogy ő is beépül majd szépen a Tour de Serpenyő menüsoraiba, bár akkor még fogalmam sem volt, hogyan.
Utánaolvastam, megkóstoltam, eltátottam a szám (miközben bekaptam), és rájöttem, hogy ez a sajt valami fantasztikus! Az íze kissé más (már hogyne lenne más:), mint a már jól ismert olasz Gorgonzola vagy a világhíres, barlangban érlelt, szintén francia Roquefort.

Először a 19. század végén állították elő először az Auvergne kéksajtot, ami akkor még kísértetiesen hasonlított a Roquefort-ra. Az Auvergne-t azonban kevés kecsketejjel kevert tehéntejből készítették, nem úgy, mint a Roquefort-ot, ami tisztán juhtejből készül. A sajttömb mintegy 2,5 kilós és 10 centi magas, és kissé lágyabb ízű, mint híres társa. Két hónapig érlelik, míg piacra kerül, zsírtartalma 40%-os.

Előrebocsájtom, ez nem egy, a régióhoz kapcsolódó klasszikus recept, mint ahogy most a Tour-on készülünk, azonban jól fedi az adott terület étkezési szokásait.
Őszintén szólva büszke is vagyok kicsit erre a saját receptre, amit a hozzávalókból ki tudtam hozni. Persze egy ilyen sajtból ez igen egyszerű feladat!:)
További receptekért kattints a Blue d’Auvergne oldalára! Más kéksajttal is próbálkozhatunk, azért a magyar márványsajtot hagyjuk ki… :)
Ezt az igen intenzív ízű mártást tálalhatjuk dipként, grillezett húsokhoz, vagy akár főtt burgonya mellé is.

Ez a recept az idei Tour de France kerékpáros körversenyének konyhai változatára, a Tour de Serpenyő-re készült.

Cukkinis, magos mustáros kéksajtmártás
Cukkinis/uborkás kéksajtmártás dijoni magos mustárral

1 ½ közepes fürtös uborka (230 g tisztítva mérve)
– vagy 2 kisebb cukkini
100 g Bleu d’Auvergne AOP (francia eredetvédett kéksajt)
2 tk francia magos mustár
1-2 ek tejszín (opcionálisan)

só, bors szükség szerint

A cukkinit megmosom, levágom a végeit, és gyufaszálcsíkokra (stílusosan: julienne-re:) vágom. Ha uborkával van dolgunk, akkor azt hosszában elvágom és egy kiskanál segítségével kikaparom a magját, a további ügymenet ugyanaz. Hámozni egyiket sem szükséges.
Egy kisebb lábasban alacsony hőmérsékleten megolvasztom a felvágott sajtot. Épp hogy csak folyós legyen, nem szabad tovább melegíteni! Hozzákeverem a magos mustárt és belekeverem a cukkinicsíkokat. Ízesítem, ha szükséges, de igazából ez a keverék már teljesen jó lesz.
Lefedve állni hagyom fél órát és tálalható is.
4 személyes dip