máj 272012
 

Még tavaly télen történt, hogy egy hétig fekvő beteget ápoltam. Ez sok főzéssel is együtt járt, amit persze nagyon élveztem, a főzés okát egyáltalán nem, de ez a poszt most nem is erről szól.
Nemrég megtaláltam a képeket, amiket kutyafuttában lőttem azért az ételekről, habár az egyhetes menü minden volt, csak nem gourmet, inkább comfort food a javából.
Pont ilyen ez is, a kész fogásról is készült ugyan kép, de az annyira csapnivaló, hogy inkább meg sem mutatom. A lényeg azonban látszik, és tényleg nagyon finom lett, még a kisbeteg is mondta.
Azóta már megsütöttem ezt a céklás egytálat újra, mozzarellával önálló fogás, anélkül köret is lehet, amúgy teljesen mindegy, mert nagyon finom mindenképp.

Vörösboros céklás sült burgonya
Vörösboros céklás sült burgonya

3 fej cékla
kb. 15 kisszemű feszes burgonya
2 fej salottahagyma (vagy 1 kisebb fej vöröshagyma)
1 kisebb fej fokhagyma
2 cm gyömbér
200 ml száraz vörösbor
alaplé
kevés olívaolaj
só, feketebors
1 guriga / 125 g bivalymozzarella

A nyers céklát megmosom, a végeit levágom és meghámozom. Zöldséggyaluval julienne-re (gyufaszál vastagságúra) vágom.
A burgonyaszemeket meghámozom és megmosom. A fokhagymát gerezdekre szedem és lehántom a héját. A gyömbért meghámozom és apróra vágom.
A sütőt előmelegítem 180 °C-ra
Egy megfelelő méretű tűzálló tálat vagy vaslábost kiolajozok és felváltva beleteszem a céklacsíkokat és a burgonyaszemeket, egyenletesen közzékeverem a fokhagymát és a gyömbért, tekerek rá egy kevés borsot. Felöntöm a borral és lefedve betolom a sütőbe. Amikor a bor kezd alóla elpárologni, alaplevet öntögetek hozzá, de mindig csak keveset.
Egy bő óra múlva, amikor a burgonya már puha, de még roppanós, készen van.
A mozzarellát kisebb darabokra vágom és a rések közé teszem, így fedő nélkül addig hagyom a sütőben, amíg a sajt kissé megolvad. (Ez néhány perc, de természetesen használhatunk más, jól olvadó, lágy sajtot is.)
Mozzarella, vagy egyéb sajt nélkül remek köret lesz belőle.
4 személyes adag /

ápr 242012
 

A legújabb VKF! stafétáját a Tarkabárka halas blog csapata kapta meg, számomra két igen kedves személy, ezért is örültem meg a kiírásnak. A blogra is érdemes odafigyelni,  egyedülálló a magyar blogszférában, nagy fába – vagy mibe is, tengert még se mondhatok – vágták Gabáék a fejszét, vagy evezőt. Együnk minél több halat, az nem járja, hogy magyar gyerekek ezerszámra úgy nőnek fel, hogy halat elvétve is csak a fagyasztópultból ismernek, azt is halfilé néven, mert hogy ez a legelterjedtebb gyűjtőnév halaink elnevezésére, ha nem tudtátok volna.

Ezen az áldatlan, keserves állapoton próbál segíteni a blog, akinek tehát szívügye a halfogyasztás, az olvassa, főzze, de nem csak azok, hisz ez a téma mindenkinek szól!

Bele is vágok, mert rémesen túl vagyunk már a meghosszabbított határidőn is.
A VKF!-en most kimondottan hazai, édesvizi hal volt a téma, nem sokat gondolkodtam, mikor megláttam a pulton a füstölt pisztrángot, kész is volt a terv. Az egyszerű pizzát igazából a rengeteg sült zsálya dobja fel, először magam is megijedtem a saját ötletemtől, de kiváló lett, sőt, szerénytelenül mondhatom, még annál is jobb. A füstölt pisztráng, a bivalymozzarella és a zsálya remek trió, csak ajánlani tudom!!

Füstölt pisztrángos, mozzarellás, sült zsályás pizza
Pizza füstölt pisztránggal, mozzarellával és sült zsályával

A pizzatészához (1 tepsi / 2 nagy, 3 kisebb kerek pizza)
250 g / 300 g kenyér búzaliszt (BL-80)
¼ kocka friss élesztő (vagy 1 tk szárított élesztő)
1 mk só
1 mk cukor
30 ml extraszűz olívaolaj
130 ml / 165 ml langyos (ásvány)víz
A paradicsomszószhoz
1 gerezd fokhagyma
400 ml passata di pomodoro (olasz pürésített paradicsom)
½ tk tengeri só
1 mk szárított oregánó
vagy gyors, nyers paradicsomszósz

A feltéthez
2 ek olívaolaj
250 g füstölt pisztrángfilé
2 guriga (2×125 g) bivalymozzarella
1 ek extraszűz olívaolaj
1 lapos ek vaj
20-25 levél zsálya

1.  Először elkészítem a pizzatésztát. A vizet kimérem, leveszek egy pohárnyit és az élesztőt elkeverem benne. Egy nagy keverőtálba teszem a lisztet, sót és cukrot, ráöntöm a habos élesztős vizet majd az olajat. Tésztává gyúrom, és még jó negyedóráig dagasztom, amíg ruganyos tésztát nem kapok. (Ugyanezt kenyérsütőben is elvégezhetjük). Ha sok időnk van, tegyük be a tésztát lefedve a hűtőbe és hagyjuk ott fél napig. Ha nincs ennyi időnk, tegyük be a lefedett tálat a sütőbe, tekerjük fel a sütőt 50 °C-ra, majd öt perc múlva zárjuk el és ne is nyitogassuk az ajtaját.
2.  Közben elkészítem a paradicsomszószt. Egy lábasban felhevítem az olajat és beleteszem a megpucolt, kettévágott fokhagymát. Pár percig pirítom. Beleteszem a paradicsomot és egész alacsony hőfokon és néha kevergetve összeforralom. (Vigyázat, fröcsköl!). Beleteszem az oregánót, a végén pedig sózom. A fokhagymát kiszedem. (Vagy elkészíthetjük szupergyorsan, nyersen is.)
3. Ha megkelt a tészta, még egyszer átgyúrom, így kinyomom belőle a levegőt. Kivajazok egy nagy tepsit vagy a pizzasütőt, és vékonyan szétterítem benne a tésztát, hogy a sarkokba is jusson.
4. A sütőt alsó-felső állásban felkapcsolom a legnagyobb hőfokra, de jó, ha legalább 250 fokos a sütőnk.
5. Egy kisebb lábasban felhevítem az olaja és a vajat és néhány perc alatt megpirítom benne a megmosott és leszárított zsályaleveleket. Minél többet készítünk, annál finomabb lesz, ne spóroljunk vele!
6. A tésztán elsimítom a szószt és meglocsolom az olívaolajjal (ez elmaradhat, de sokkal jobb lesz így). Ráfektetem a nagyobb darabokra vágott pisztrángot. A mozzarellát lecsöpögtetem, felvágom és szintén elegyengetem rajta. Kanállal a közökbe teszem a zsályahalmokat és betolom a sütő középső sínjére.
A sütő hőmérsékletétől függően sütöm. 220 °C-on a pizza nagyjából 19, 250 °C-on 14, 275 °C-on 9 perc alat készen is van, de ez sütőfüggő.

Már 262012
 

Még télen, borozáshoz készült ez az előétel, néhány ciabatta, egy nagy tál olívabogyó és sült paprika társaságában. Mivel Húsvét-hangulata van már a világnak – és ennek a képnek is -, rájöttem, milyen finom kis előétel lehet ez a húsvéti asztalon. Az egyszerű, pácolt mozzarellagolyókat változtattam meg. Nem nagy dolog, tálalásnál ugyanis a kapribogyók mind leültek a tál aljára, erre fogtam magam, leszűrtem és átturmixoltam az egész pácot. Sűrűbb, finomabb szószt kaptam (a dióolaj is ekkor került bele), a társaságban mindenki oda volt, ezért megosztom itt is.
Nem kizárt, hogy nálunk is asztalra kerül Húsvétkor.

Petrezselmyes-kapribogyós mozzarellagolyók
Petrezselymes-kapribogyós pácolt mozzarellagolyók

(Bocconcini di mozzarella con capperi e prezzemolo)

1 kg mozzarellagolyó (lében, 500 g tisztán)
100 ml / 6-7 ek extraszűz olívaolaj
30-40 ml / 2-3 ek dióolaj (hidegen sajtolt)
30-40 ml / 2-3 ek frissen facsart citromlé
kevés reszelt citromhéj (opcionálisan)
kevés fehér balzsamkrém (opcionálisan)
só, bors
2 ek kapribogyó
2 maréknyi / 1 csokor petrezselyem

A mozzarellagolyókat egy szűrőben lecsöpögtetem és beleteszem egy nagyobb zárható üvegbe vagy dobozba.
Az olajat egy nagyobb csavaros üvegbe teszem, beleöntöm a dióolajat, a frissen facsart citromlevet, balzsamkrémet, sózom és borsot tekerek rá, majd alaposan összerázom. Érdemes megkóstolni, legyen harmonikus, de ne legyen még túl savas. Ráöntöm a sajtgolyókra.
Egy-két napra behűtöm, de ha csak pár óránk van, az is elég kell hogy legyen. Közben érdemes néhányszor átforgatni az üveget.

Ezután egy másik edénybe teszem a sajtgolyókat – a legegyszerűbb a levet átszűrni egy magasfalú pohárba, amiben pürésíteni fogunk, a mozzarellát meg visszatehetjük az üvegbe.
A kapribogyót szűrőben folyó víz alatt alaposan leöblítem. A petrezselyem nagyobb részét lecsipkedem, mindkettőt hozzáadom a mártáshoz, reszelek bele citromhéjat és az egészet pürésítem. Ezután egy finom szűrőn átszűröm, hogy a megmaradt mártás ne tartalmazzon nagyobb darabokat. Ízesítem, mehet bele só, vagy olaj és citromlé is. Visszaöntöm a mozzarellagolyókra és lefedve felhasználásig tárolom.
A páclével együtt tálalom és megszórom egészen apróra vágott petrezselyemmel.
6-8 fős előétel lesz belőle

feb 122012
 

Hirtelen – és váratlanul – egy gyönyörű darab csirke tulajdonosa lettem. Nem akármilyen volt a madár, az a tanyasinak mondott, kukoricán (vagy legalábbis nagyrészt azon) nevelkedett fajta, ez meglátszott a bőrén és kisportolt vádlijain is – akárhol is van a csirkének a vádlija, na az dundi és izmos volt.
Délelőtt már azon törtem a fejem, hogyan is végezze a madár, és minduntalan előjöttek gyerekkorom ízei, az udvaron kapirgáló csibék mélysárga színű sült csirkéi, az aranyló zsírkarikákkal átszőtt húslevesek és a bronzosra pirult rántott csibemellek, az ilyen mélyenfekvő gyermekkori emlékektől pedig, ahogy azt a pszichológusok is mondják, nehéz megszabadulni.

Délután ott termett a megoldás. Twitteren Jamie OliverCsirke egyben kínálta a csirkéjét, chicken in milk, én meg azon nyomban le is csaptam rá, hát Jamie, soha jobbkor nem jöhettél volna, nem vagyunk ugyan puszipajtások, de spongyát rá, most kapóra jöttél! Egyből tudtam, igen, milkben fogom megsütni a chickenemet, már csak a körítés szükséges.

Ha szükséges némi magyarázat, miért nem vagyunk jóban Jamievel, bár szerintem írtam már erről a jelenségről régebben is. Ez a recept pontosan leírja, mi is a gondom vele. A tejben párolt, finoman sült fehér hús régóta fogalom a Közép-Itália konyháiban, a tejben párolt sertésszelet kapcsán évekkel ezelőtt már írtam róla. Egy egyszerű, de nagyon finom klasszikus húsételről van szó, gyakran készül nálunk.
Nos, és Jamie jön, bemutatja, hogy na jó, egy picinykét furcsa (mármint a mi ízlésünknek), de milyen fantasztikus kombináció, próbáld csak ki!!
Az utókor meg úgy emlékszik majd erre a tejben sült csirkére, mint J.O. egyik klasszikusára. Bravó!

Csirke tejes, zsályás szószbanNa de nem füstölgök tovább. Jamie azért hozzáadott egy csavart, mégpedig egy igazán jót, ez nem vitás. Először megbarnította a vajat, azt persze leöntötte és csak utána sütötte meg benne a madarat. Azt persze már pont úgy, ahogy egy toszkán nonna is csinálta volna.

A receptet egy az egyben átvettem, az eredmény tényleg fantasztikus. Bár ehhez teljes mértékben hozzájárult a kukoricán nevelkedett csirke, amelynek a vádlija… na szóval tudjátok.
Mellé mozzarellás burgonyapürét készítettem, amelynek receptjét sehonnan nem nyúltam le, tudtommal ez itt és most világpremier, szóval ezennel le is van védve, stippistoppi, csak szólok, punktum.

Mellé pedig egyszerű uborkasalátát ettünk kevés citromos olívaolajból és citromból készült dressinggel, hozzá pedig egy szépen behűtött Vernaccia-t ittunk, szép este volt, many thanks, Jamie!!

Hogy miről ismerszik meg a jó baromfi, íme egy boncolgató poszt.

Tejben sült zsályás csirke mozzarellás burgonyapürével
Tejben sült zsályás csirke mozzarellás burgonyapürével

(Arrosto di pollo al latte e purè di patate con mozzarella)

A tejben sült csirkéhez
1 közepes tanyasi csirke
só, fekete bors
100 g vaj*
2-3 ek olívaolaj
1 kisebb rúd fahéj
15 db közepes zsályalevél
1 nagy kezeletlen citrom reszelt héja
10 gerezd fokhagyma (közepes méretű)
500 ml zsíros tej*

A burgonyapüréhez (személyenként)
250 g feszes burgonya
kb. 200 ml víz
15 g vaj
½ guriga / 56 g bivalymozzarella
tengeri só

Előveszek egy akkora edényt, amibe a csirke befér. A csirkét megmosom, leszárítom és kívül-belül sózom és borsozom, közben kissé bemasszírozom a fűszereket.
Az edényben felhevítem a vajat az olajjal és a csirkét egyszer átfordítva mindkét oldalát kissé megsütöm, amíg már pirulni kezd, ez 10-15 perc.
A sütőt alsó-felső állásban előmelegítem 190 °C-ra.
A csirkét óvatosan kiemelem a lábasból és félreteszem egy tálra. Az időközben megbarnult olajos vajat átöntöm egy tálkába (ne dobjuk ki, ezzel mindjárt kezdünk is valamit!), de a lábast nem kell szárazra kitörölni, nem baj, ha egy kevés vajréteg még benne marad. A csirke lábait érdemes madzaggal összekötni, mivel a puhára sült csirke kiemeléskor könnyen szétesik. A madarat visszateszem a lábasba és az összes hozzávalót belepakolom, utoljára felöntöm a tejjel.
A lábast lefedem és beteszem a sütőbe. A csirke nagyságától függően egy-másfél óra alatt kész, közben érdemes egyszer-kétszer kinyitni a sütőt és a tejes levet egy merőkanállal ráöntögetni.
Mikor kész, óvatosan kiemelem a csirkét, ráteszem egy tálra és esetleg be is fedem fóliával. A szószt botmixerrel pürésítem, ízesítem, ha szükséges, de ez már nem valószínű.

Közben elkészítem a pürét és a salátát.
A burgonyát meghámozom és kisebb darabokra vágom. Hozzáteszem a kellő mennyiségű vizet és félig lefedve közepes lángon puhára főzöm. Közben érdemes kevergetni, ezáltal is meggyorsítjuk a keményítő kiválását. Közben kicsit sózzuk is.
Újraforrástól számítva nagyjából 25 perc alatt puhára fő, fakanállal kavargatom és adok neki még néhány percet. Lehúzom a tűzhelyről és egy villával összetöröm. Ekkor egy sűrű pépet kapunk, ha nem, adhatunk még hozzá egy kanálka forró vizet.
Belekeverem a hideg vajat, majd az apróra vágott mozzarellát is. Addig keverem, míg a mozzarella már nem szálasodik és teljesen el nem olvad. A sót kiigazítom, ha szükséges.

A csirkét felvágom, a pürével, a mártással és salátával tálalom.
3-4 személy részére

* Változatok:
Hogyan tedd tejtermékmentessé? – vaj > kókuszzsír, libazsír – tej > kókusztej, mandula- vagy egyéb magtej
Hogyan tedd paleóvá: –  tedd tejtermékmentessé. Válassz pl. édesburgonyából készült pürét.

 

jan 212012
 

Tagliatelle bivalymozzarellával, citromosan
(Tagliatelle con mozzarella di bufala e limone)

140-160 g tagliatelle tészta
2 guriga (à 125 g) bivalymozzarella
1,5 ek extraszűz olívaolaj
1-2 db szardellafilé
½ db (kezeletlen) citrom reszelt héja
só, feketebors


A mozzarellát lecsöpögtetem, majd egyenlő nagyságú, kisebb kockákra vágom. Egy kisebb tálban villával szétnyomom a szardellát, beleteszem az olajat, belereszelem a citrom héját, tekerek rá egy kevés borsot és összekeverem. Beleforgatom a felkockázott mozzarellát, jól összeforgatom és 5-10 percre állni hagyom.
(Mindenképpen bivalymozzarellával készítsük, akkor egy kissé darabos, de krémes masszát kapunk.) Megkóstolom, hogy kellően sós, enyhén citromos legyen.
Közben al dente kifőzöm a tésztát. A tányérokat nem árt betenni az 50 fokra előmelegített sütőbe, hogy ne legyen a pastánk túl langyos, mivel a mártás itt nem forró.
Amint kész a tészta, tálba szűröm, átforgatom benne a sajtot és az előmelegített tányéron tálalom.
2 személyre

aug 172011
 

Fogalmam sincs, hogy ezt a salátát illik-e még caprese salátának nevezni, azt viszont biztosan tudom, hogy nem kellene ezt ide augusztus közepén feltennem. Mégis felteszem, hisz októberben még kevesebb lenne az aktualitása.
Aki most elkezd gondolkodni azon, hogy mikor esik egybe a paradicsom, az eper és a barack érési ideje, annak juszt sem könnyítem meg a dolgát:). Rá lehet segíteni egy kicsit (az a pár szem meg igazán semmiség), ami meg is éri, mert ez a saláta rettentően finom! Epres paradicsomról volt már szó régebben, de mutatok majd egy másik salátát is.
Mostanában szinte minden nap eszem, különböző gyümölcsökkel variálom a paradicsomot. A mostaninak a koriander a különlegessége, bazsalikom helyett került bele, a szélén az a levélke csupán dekorációs elem.

Caprese saláta eperrel, őszibarackkal és korianderrel
Caprese saláta, nagyon másképp

(Insalata caprese alle fragole e pesche)

4 db nagyobb húsos paradicsom
1 guriga (125 g) bivalymozzarella
1 db őszibarack
4 nagyobb szem eper
4 ek extra szűz olívaolaj
kb. 1 ek szőlőbalzsam vagy lágy borecet
1 ek apróra vágott korianderlevél
1 ek apróra vágott petrezselyemlevél
só, feketebors

A paradicsomot és az epret kicsumázom és vékony szeletekre vágom. A barackot félbevágom, kiveszem a magját, a sajttal együtt egyenlő vastagságú szeletekre vágom. Felváltva elrendezem egy tányéron.
A petrezselymet és a koriandert megmosom, leszárítom és egészen apróra metélem. Összekeverem az olajat az ecettel, sózom, borsozom és belekeverem a zöldfűszert. A dressinget kanállal rámerem a salátára.
2 személyre /

Caprese saláta eperre, őszibarackkal és korianderrel

feb 032011
 

Világéletemben szerettem a paradicsomlevest, talán ez az egyetlen zöldség – pardon, gyümölcs -, amiért minden egyebet becserélnék, akár egy hatalmas adag francia krémest is. Képtelen vagyok megúnni.
Szép pályát írt le nálam a paradicsomleves műfaja, kezdetét az óvodás idő jelentette berántott, betűtésztás formában, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Amióta tinikoromban aztán kitárult előttem a világ, a paradicsomleves is átment néhány fazonírozáson, volt köztük hígabb, fűszeres példány főtt tojással, indiai csípős, orosz fajta sok hússal és káposztával, mexikói avokádós, természetesen az olasz főzelékszerű püré is, néha fehérbabbal, az állomásait nem is részletezném, a leírásuk bizonyára megtöltene egy egész posztot is.
Így eljutunk ahhoz a ponthoz is, hogy nem csak klasszikus felfogású paradicsomleves létezik, annyi kísérletezés után én például kimondottan szeretem gyümölcsökkel együtt, igen, akár levesben is. Ilyenkor télen friss, édes, lédús ananásszal nagy élmény, sőt, még egészséges is.
Tessék csak kipróbálni!

Ezt a levest kicsiVú négyéves blogszületésnapjára készítettem, remélem ízlik majd! :)

Ananászos paradicsomleves mozzarellanyársakkal
Ananászos paradicsomleves mozzarellanyárssal

400 ml passzírozott paradicsom (Passata di pomodoro)
1 ek olívaolaj
1 kisebb fej hagyma
400 ml zöldség- vagy húsalaplé
2 vastag szelet friss ananász (kb. 250 g tisztán mérve)
1 ágacska rozmaring
chilipaprika (vagy más csípőspaprika ízlés szerint)
40 g tömzsi levestészta (pl. szarvacska)
só, bors
125 g mozzarellagolyó
olívaolaj

1. Az olajon üvegesre párolom a felvágott hagymát és beleteszem a paradicsompürét, a felvagdalt rozmaringot és a zöldségleves nagy részét. (Aki csípősebben szereti, most tegye bele az ízlés szerinti felvágott paprikát, esetleg chiliport, -pelyhet.) A levesben előírás szerint kifőzöm a tésztát is.
2. Az ananászt felvágom, két vastag karikát megtisztítok és kevés zöldséglével pürésítem. Ha forrt egy kicsit a leves, lehúzom a tűzről és belekeverem az ananászpürét. Annyi zöldségalaplével öntöm fel, hogy még egy sűrűbb levest kapjak, de ezt bízzuk az ízlésünkre, így ugyanis az ananász még nyers marad. Sózom és borsozom.
3. Közben nyársakra húzom a sajtgolyókat. Egy tálkába teszem az olajat, ezt is sózom és borsozom, majd kanállal befedem az olajjal a golyókat.
A tányérra téve tálalom.
3 személyes adag /

dec 132010
 

A smoothie-hírlevél eheti kiadása ezúttal innen jelentkezik (aki még nem tudná: minden hétfőn egy-egy újabb smoothie-recept a DC Facebook-oldalán!). Az ok igen egyszerű: annyira jól sikerült, hogy nem csak reggelire, hanem előételnek is beillik (jobban mondva inkább ezt a célt szolgálja), annak ellenére, hogy a paradicsomok már november közepén sem tündököltek, amikor készítettem.

Azóta decembert írunk, paradicsomfronton a helyzet még rosszabb, hiába, nem a trópusokon élünk. Igaz, hogy paradicsom ugyan kapható, de napérett, zamatos példánnyal ilyenkor már nem találkozni.
Hogy miért került ez a recept még is ide? Nos, koktélparadicsommal is próbálkozhatunk (ez a smoothie is abból készült, csupán egy kicsit segítettem rá:), ezek még télen is elég élvezhetőek. Másrészt nagyon jó minőségű darabos paradicsom is jó hozzá, persze az igazi majd nyáron lesz, én is elteszem a receptet és elővesszük újra, rendben?

Az összetevők pontosan ugyanazok, mint a klasszikus paradicsomos mozzarellánál, a capresenél, mindkét réteget jól összeturmixoltam és szép kerekre, intenzívre ízesítettem. Folyékony saláta. Jó olívaolaj, kevés kapribogyó, lágy salottahagyma, rucola és tengeri só csodát tesz.

Akinek sikerül egy pohárba szép rétegesen bekanalaznia, akkor még ünnepi előételnek is beillik. Aki gondolja, a paradicsomba – akár csak a Bloody Mary esetében – tehet egy pici vodkát és worcestermártást is, ártani biztosan nem fog.
Tejhabbal is el lehetne játszadozni, de akkor nem caprese lenne, hanem cappuccino, az meg egy másik történet.

Caprese-smoothie
Caprese-smoothie

A paradicsomos réteghez
6 db koktél- vagy 4 db fürtös paradicsom
1 kisebb salottahagyma (elhagyható)
1 ek extraszűz olívaolaj
6-8 levél bazsalikom vagy rucola
só, feketebors frissen őrölve
sűrített paradicsom (opcionálisan, rásegítésnek)
1 tk kapribogyó (elhagyható)
húsleves vagy ásványvíz
A mozzarellaréteghez
1 guriga (125 g) /bivaly/mozzarella
1 ek extraszűz olívaolaj
só, feketebors frissen őrölve
szénsavmentes ásványvíz

Külön-külön mindkét réteg hozzávalóit összeturmixolom és kerekre ízesítem. (Erre való a salottahagyma, a paradicsompüré, a kapribogyó és a húsleves is, de ha nyáron érett paradicsomokkal van dolgunk, akkor ezekre nem lesz szükség.) Olyan sűrűre készítsük, hogy még iható legyen.
Kanál segítségével felváltva óvatosan egy pohárba teszem a rétegeket és fogyasztásig behűtöm.
4 pohár lesz belőle /

okt 172010
 

Ha nem fogadtam volna a jövőre nézve rövidítési és egyszerűsítési intenciókat, ezt az előételt akkor sem tudnám bővebb lére ereszteni. Ugyanis egyszerű, de tökéletes. Persze tudom, hogy maga a “tökéletes” is egy személyesen meghatározott kategória, – amit mellesleg személyesen pont én határoztam meg :) – de embert nem láttam, aki ennek ellent tudott volna állni.

Nem is recept ez már megint, de egy nagyon finom és főképp igen egyszerű előétel. Gyakran készítem, ha nincs többre idő. Bivalymozzarellát vagy – még egyszerűbb – mozzarellagolyókat veszek, nyers sonkába göngyölöm és meglocsolom olívaolajjal és sűrű balzsamecettel. Ha éppen van, akkor sűrű fügebalzsammal. Úgy is nagyon jó. Néha mozzarella helyett négybe vagdalt füge is megteszi. Ha van kéznél valamilyen zöld salátánk, éppenséggel rucola, akkor azt kisebbre vágva az aljára is tehetjük, hát azzal se fukarkodjunk.
A minőségen nehogy spóroljatok! Csak úgy lesz jó, ha mindenből a legjobb!!
Szúrjatok bele egy-egy fogpiszkálót, locsolgassatok rendesen és már indulhat is a party ! :) Ha bőséges előtelt tálaltok, akkor száraz fehérbor dukál hozzá.

Mozzarella sonkába tekerve, olívaolajjal és balzsamecettel

Mozzarella sonkaköpenyben, balzsamecettel
(Prosciutto crudo e mozzarella con aceto balsamico denso)

125 g bivalymozzarella (8 mozzarellagolyó)
4 szelet levegőn érlelt sonka vagy speck (végső esetben bacon), hosszában félbevágva
2 ek extraszűz olívaolaj
1,5 ek sűrű balzsamecet (vagy sűrű fügebalzsam)
feketebors, frissen őrölve

A mozzarellát kézzel kisebb darabokra tépkedjük. Ha bivalytejből készült mozzarellagolyókat kaptunk, akkor örüljük ki magunkat és csöpögtessük le.
A sonkát vágjuk hosszában ketté és minden egyes golyót / falatot tekerjünk körül a sonkával. Tegyük egy tálba.
Várjuk meg, míg a vendégek megérkeznek – vagy mi ülünk le az asztalhoz. Akkor locsoljunk rá lazán és stílusosan bőven igen jó, extraszűz olívaolajat, tekerjünk rá borsot és locsoljunk rá sűrű balzsamecetet vagy fügebalzsamot.
Ennyi. A vendégek imádni fogják!
Nagyjából 2 éhes embernek antipastoként /

Sze 252010
 

Amióta néhány hete leírtam a facebook-on, hogy egy sietős és farkaséhes este egy meglehetősen felejthetős pizzát vettem, megígértem, hogy kifejlesztek egy igen gyors pizzareceptet. Mert a jó pizzához igenis nagyon sok idő kell, de ha ez még sem áll rendelkezésünkre és készek vagyunk akár bele is halni, ha nem jutunk egy tisztességes pizzához (és mi ugye tudjuk, hogy vannak ilyen és hasonló helyzetek), hát igen, azoknak – és nekem is – örömmel jelentem, most meg van a megoldás! Pár napra rá kikísérleteztem az ultimatíve szupergyors receptet, természetesen ez is azonnal fészbukkolva lett. (Jelentkezzetek be a Facebook-ra és jelöljétek be a Dalla cucinát, mert még több receptet és gondolatot osztok meg ott, ami itt a blogon nem szerepel!)
Nem szeretném érdemeimet lekicsinyíteni, de ahhoz képest, hogy egy igazi, nápolyi minőségű pizza egy legalábbis félnapos művelettel ér fel, ahhoz képest ez a gyors verzió kimondottan ínyencdarab.

Na de lássuk csak sorjában.
Előre szólok,  h o s s z ú  b e j e g y z é s  k ö v e t k e z i k ! Aki csak a receptre kíváncsi – amit fölöttébb sajnálnék – az ugorjon legalulra. Bár nem tudja, mit veszít :)

Pár hónapja megkeresett Amby, az olasz melós, hogy valami történhetett, de nem talál az oldalamon egyetlen egy pizzareceptet sem. Ez nem létezik, ugye? Szabadkozva visszaírtam, hogy nem benne van a hiba, sajnos tényleg nem talál egy árva pizzát sem a Dalla cucinán.
Pedig gyakran sütünk pizzát, ez nálunk általában kétszemélyes elfoglaltság és mulatság is egyben. Két éve Doctorpepper romantikus VKF-jén is megígértem, pár hétre rá nekigyűrkőztünk és sütöttünk is egy emlékezetes nosztalgia-pizzát :), úgy, ahogy megismerkedésünk hajnalán számtalanszor tettük.
Azóta azt vettem észre, hogy még a csapból is pizza folyik. (Meg tiramisù, bolonyai spagetti:), meg caprese saláta, meg panna cotta, na hát azzal Dunát lehetne rekeszteni :), ezért azt gondoltam, a kutya se kíváncsi arra, hogy sütöm én a pizzát. Aki eddig akarta, úgyis megtudta. Úgy látszik, tévedtem, de így négy év után egy Mamma blogja mégsem lehet meg pizza nélkül, nemde?

Akkor vágjunk is bele.
Ahogy említettem, a cél most nem egy igazi, vékony és ropogóstésztájú, zamatos, hosszanfőzött paradicsomszósszal betakart nápolyi pizza. Majd olyan is jön.
De mi is a célunk? Hát persze, hogy egy igazi, vékony és ropogóstésztájú, zamatos, hosszanfőzött paradicsomszósszal betakart nápolyi pizza az álmunk, de a napi rohanások közepette néha azzal is beérjük, ha este valami hasonlót, de mégis sajátkészítésűt összedobhatunk. Mirelit szóba sem jöhet, a pizzás fiúra sem vágyunk – éhesen semmiképp sem :) -, viszont a pizzánk legyen sajátsütésű, gyors, finom és természetesen minden adalékanyagtól mentes.


Egy gyors pizzarecept esetében mindenképp a tésztából kell elindulni, ezért amikor elkezdtem gyorsan elkészülő tészták után keresgélni, két verziót is találtam.
Az egyik szerint készítsük el a hagyományosan összegyúrt kelttésztát és azonnal nyújtsuk is ki. Ez ismerős, párszor sütöttem már így quiche-t kelttésztából, és amíg az ember szöszmötöl a rávalóval, addig a tészta is kel egy picit a langyosra feltekert sütőben. Megkockáztatom, hogy nagy különbség nincs is az éppenhogy vagy a hosszan kelt tészta között, ha nem az játsza a főszerepet. (Persze azért van.)
A másik verzió is szinte szembeköszönt. Főként gyorsan készülő kelttésztáknál kutakodtam és egy ilyennél találtam rá a sörrel készült verzióra. Na, ez azonnal mosolyt is csalt az arcomra, négy éve már sütöttem egy élesztő nélküli, de sörrel készült kenyeret, és bár az sem dagadt a háromszorosára, de működött.

Hopp, meg is van! Sör! Kérdezhetitek persze, hogy miért sör, hisz sima porélesztőt is tehetnék a tésztába, az sem tart sokkal tovább, minek bűvészkedünk itt a sörrel. Ha ugyanis nincs ideje a tésztának, akkor teljesen mindegy, MIVEL nincs ideje megkelni! Igen ám, de azt tapasztaltam, hogy a sörben lévő élesztő már egy kicsit “előredolgozott”, ezért a tészta hamarabb megkel. Tudományos magyarázatot nem tudok rá, de a tapasztalatom ezt alátámasztja. (De igen, azóta rájöttünk, lásd lentebb Lilahangya hozzászólását.) Nem kapunk látványos eredményt, de gyorsabban beindul a kelés és most nekünk éppen erre van szükségünk!
Már az első sörös kísérlettel is igen elégedettek voltunk, pedig akkor nehezített pályán mozogtam. Ritkán, szinte soha nem fordul elő, de épp akkor nem volt otthon sima liszt, csak teljeskiőrlésű, ezért másodpercnyi gondolkodás után mégis belevágtam. Jól tettem, a pizza tésztája sötétebb lett, ízre rusztikusabb, azonban ropogós és finom.
Ezek után mondanom sem kell, szárnyakat kaptam. A különböző lisztekkel és többfajta sörrel végigpróbáltam a tésztát, órával az asztalon jegyzeteltem, sikerül-e megdönteni saját rekordomat.

Az alábbiakban összegzem a tapasztalataimat.
Ez a sörös tészta kiváló lapos kelttésztákhoz, hajszálvékony lepényekhez, pizzához. Nagyobb terjedelmű pékáru nem süthető belőle, még akkor sem, ha eleget kelesztjük. De a sörben lévő élesztő már néhány perc langyosan eltöltött helyen is lágyítja a tésztát, ez pedig elegendő egy pizzához.
Nagyjából mindegy, milyen fajta sört használunk. A sör íze egyáltalán nem érződik ki, viszont még ennél a kis mennyiségnél is érdemes jóminőségűt vennünk. Jobb, ha nem a hűtőből vesszük elő, lényegesen jobb eredményt értem el vele, de ez várható volt. A megkezdett üveget visszatehetjük a hűtőbe és ihatjuk majd tovább.

A kelttésztát tojással gyúrtam össze, de anélkül is megy, akkor annál több sört tegyünk bele. Ez 90 ml helyett nagyjából 150 ml lesz. Ebben az esetben a tészta még levegősebb is lesz.
Újabb érdekes tapasztalat, hogy az élesztővel kelt tésztával szemben ez gyúrt tésztaként viselkedik, sokkal könnyebben ki lehet nyújtani a tepsiben, nem ugrik vissza a széle, mint a hagyományos, hosszankelt pizzatészta. Természetesen a széle nem lesz olyan vastag, de ez nem nagy gond.

Ez eddig – tehát a tészta gyúrása és a tepsibe nyújtása – nagyjából 12 percet vett igénybe. Időben vagyunk, nem? :)
Most jön a következő lépcsőfok! Oké, a tészta kész, bent csücsül, illetve fekszik a langyosra felkapcsolt sütőben és szép lassan emelkedik. De mi legyen a szósszal? Nincs időnk másfél óráig sugót főzni, ha express, akkor a szósznak is hipp-hopp meg kell lennie!
Ne féljetek, készen is leszünk ! Most jön ugyanis trükk numero 2!

A paradicsomszósz ugyanis abból áll, hogy felbontunk egy doboz mélypiros, zamatos, olasz (!!) paradicsomkonzervet, összekeverjük néhány fontos dologgal, és már mehet is a pizzára! Apró megjegyzés csupán: készséggel elhiszem,
hogy mindenki a saját, titkos receptúrájú, otthon főzött paradicsomszószára esküszik, de higgyétek el, olasz tésztára csak olasz paradicsom a jó, abból is a megfelelő fajta. (Ez épp olyan lényegi vita, mint hogy kaliforniai paprikából sem lehet magyar lecsót főzni. Vagyis lehet, csak az nem lesz olyan.) Tehát a legjobb, ha olasz paradicsomkonzervet használunk, ez különben is minden évszakban, minden élethelyzetben megfelelő, nem árt, ha van mindig öt darab a kamrapolcon.
Jaj, majd elfelejtettem, nehogy elővegyetek egy újabb edényt, amiben a tésztát kevertük, abban remekül össze lehet mindent kutyulni!
Hát kérem, mire itt tartunk, nagyjából 18 percnél tartunk, és még azt is beleszámoltam, hogy feltúrtunk öt fiókot, mire meglett a konzervnyitó.

Összegzek:
eltelt 18 perc, a tésztánk a sütőben, rajta a szósz, már csak valami rávalót kellene összecsapnunk. Ha 45 percen belül akarunk maradni, akkor sok időnk nincs, nyolc perc alatt tele kell pakolnunk a pizzánkat.
Érthető, hogy csak azonnal felhasználható, szuperegyszerű, de kiváló minőségű dolgok jöhetnek szóba. Senki ne fogjon bele articsóka vagy folyami rák tisztításába, ez sajnos nem fér bele a keretbe. Ennyi idő alatt azonban felvághatjuk a mozzarellát, kibonthatjuk a sonkás papírt, sőt még a rucolát is megmoshatjuk. Én első alkalommal négy nagyobb gombát is vettem, lehúztam a héját, felvágtam, ez is elég gyorsan ment.
Egyik alkalommal lapkasajttal is bepróbálkoztunk, és be kell valljam, ez zseniális ötletnek bizonyult. A lapkasajt finom krémesen ráolvadt a paradicsomra, és helyretette azt, ami hiányzik egy gyors pizzából. Egy hagyományos pizzát természetesen vétek lenne ezzel elrontani, de az express verziónál tökéletesen helytállt.
A recept alatt beírtam néhány igen gyors pizzarávalót, de ha valakinek van még ötlete, kérem, ne tartsa vissza magát, szívesen veszem!

Szóval gyorsan rápakoljuk a rávalókat és úgy öt perccel előtte, mielőtt végleg elkészülnénk, kivesszük a tepsit és felkapcsoljuk a sütőt a legmagasabb fokozatra. Egy 430 °C-os pizzakemencében a pizzák szűk négy perc alatt készen is vannak (mindenki állt már pizzakemence előtt és megcsodálta a pizzasütő fiúkat, amíg várt a sorára, nem?:) Ehhez viszonyítsuk a saját sütési időnket is. Az én sütőm 275 °C-ot visz, nálam 9 perc alatt kész a pizza (vagyis öt perccel többet szöszmötölhetek a rávalókkal:)), de a receptnél írtam még két sütési időt is.
Nos, megpakoljuk a pizzánkat, aztán betoljuk a sütőbe és figyeljük az eredményt!

Kedves barátaim, ennyi! Teljesen megrészegültem a sikertől, az első prototípus óta talán nyolcszor sütöttem eddig, egyszer még pizzakenyeret is. Nem, a hagyományosan, szép lassan kelt, finom pizzatésztát nem fogja sohasem kiszorítani, de a sietős napokon legalább tudjuk, mit eszünk.
És higgyétek el, tényleg gyorsabb, mint a pizzafutár ! :)

Pizza gombával, sonkával és mozzarellával
Express pizza

(Pizza veloce)

A gyors kelttésztához
250 g búzaliszt BL-55 (esetleg BL-80)
1 db tojás (közepes méretű, elhagyható)
2 ek extraszűz olívaolaj
1 mk tengeri só
1 mk cukor
90 ml sör (tojás nélkül kb. 140 ml)
A nyers paradicsomszószhoz
1 doboz (400 ml) darabos paradicsomkonzerv
2 ek
extraszűz olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
1 mk tengeri só
feketebors, frissen őrölve
1 mk oregánó, morzsolva

A szalonnás paradicsomszószhoz
1 doboz (400 ml)  paradicsomkonzerv (darabos vagy pürésített)
150 g pancetta (hasaalja szalonna)
2 gerezd fokhagyma
2 marék rucola
só szükség szerint
feketebors, frissen őrölve
2-3 ek fehérbor, vagy víz

Úgy lesz a legjobb, ha a tészta hozzávalóihoz minden legalább szobahőmérsékletű, jobb esetben langyos, mivel úgy hamarabb kel meg a tészta. Ha nem, hát akkor nem:)
Egy nagy keverőtálba sorrendbe beleteszem az összes hozzávalót és kézzel néhány perc alatt ruganyos tésztává gyúrom. A tepsit egy papírtörlővel alaposan kivajazom (csak vaj jó, kézmeleg állapotban ez jobban kenhető) és kézfejjel és az ujjakkal szétnyújtom rajta a tésztát. (Ebből a mennyiségű tésztából igazi vékony – megfelelő sütés mellett – kopogós pizzatésztát kapunk, de kezdőknek elég nehéz hajszálvékonyra kinyújtani! Gyakorolni kell!:)) Betolom a sütő középső rácsára és alsó-felső állásban felkapcsolom 50 °C-ra, ami egészen a sütésig végig így marad.
A paradicsomkonzervet belelöttyintem a tésztás tálba (azt épp ezért nem kell elmosni!) hozzáteszem az összes hozzávalót és elkeverem. Kóstolás után egy evőkanál hátával elsimítom a tésztán és visszatolom a sütőbe kelni.
Most fel lehet vagdosni mindazt, ami rákerül a szupergyors pizzára. Lecsöpögtetjük a mozzarellát, kinyitjuk a tonhalat, lemossuk a kapribogyót, vagy lereszeljük a sajtot. A szószt meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal, mindent ráteszünk a pizzára, pizza vissza a sütőbe és ekkor feltekerjük a sütőt, amennyire csak tudjuk, illetve amennyink van. Mennél magasabb a hőfok, annál hamarabb sül át, illetve vékony, kopogós tésztát kapunk.
220 °C-on a pizza nagyjából 19 perc alatt, 250 °C-on 14 perc alatt készen is van, de ez sütőfüggő.

Mit is tehetünk a pizzára, ami express-gyorsasággal elő is készíthető? Lássunk néhány klasszikus ötletet!

Gyors rávaló 1 (pizzával sütve):
1 adag nyers paradicsomszósz
2 guriga (2×125 g) mozzarella
150 g nyers sonka (levegőn érlelt sonka)
60 g parmezán

Gyors rávaló 2 (pizzával sütve):
1 adag nyers paradicsomszósz
2 fej hagyma
1 kis doboz tonhal olajban eltéve
2 guriga
(2×125 g) mozzarella
morzsolt oregánó

A hagymát megtisztítom és hajszálvékony karikákra vágom. Rászórom a szósszal megkent pizzára, rámorzsolom a tonhalat és ráfektetem a vékonyra szelt mozzarellát. Oregánóval megszórom.

Gyors rávaló 3 (pizzával sütve):
1 adag nyers paradicsomszósz
1 nagy marék friss zöldfűszer (bazsalikom, petrezselyem, menta, rozmaring, stb.)
150 g olasz szalámi, vékonyra szelve
2 ek kapribogyó, lecsöpögtetve
2 guriga
(2×125 g) mozzarella

A paradicsomszószba szárított fűszer helyett egy halom friss zöldet botmixerrel beledolgozok. A pizzára teszem a szalámit, a kapribogyót és a mozzarellát.

Gyors rávaló 4 (pizzával sütve):
1 adag szalonnás paradicsomszósz
2 guriga (2×125 g) mozzarella

Ehhez a szószhoz elő kell venni a botmixert. Az összes hozzávalót pépesítem. Ha sűrű lenne, néhány kanál fehérborral (vagy vízzel) lehet hígítani.  Rákenem a pizzára, a tetejére fektetem a felszeletelt mozzarellát.

Gyors rávaló 5 (sütés után):
150 g koktélrák
1 ek olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
kevés só
2 marék rucola

Mialatt sül a pizza, egy serpenyőben felhevítem az olajat, beledobom a szétnyomott fokhagymát és a rákokat, kicsit átpirítom. Ha kész a pizza, kiveszem, elterítem rajta a rákot. Megmosok két marék rucolát, papírtörlőben megszárítom és rászórom a pizzára.

Mindegyik recept egy tepsire = két 30 cm-es pizzára szól

jún 222010
 

Ha egy recept úgy kezdődik, hogy marinált és hogy mozzarella, az már csak jó lehet. Megláttam ezt a salátát és pont arra gondoltam, hogy én ezt csakis szeretni fogom, hisz a pácolt mozzarellát minden elképzelhető formájában nagyon kedvelem.

Pár nap múlva elkészítettem, igaz, először csak chilipehellyel és szárított oregánóval, mert nem volt épp friss paprikám kéznél. Mivel a cikk szerint J. Oliver receptjéről van szó, rákerestem a neten, hátha rátalálok az eredetire. És lám, a crème fraîche-ben pácolt mozzarella rengeteg helyen megtalálható. J.O. nem is tett mást, csupán egy egyszerű, olasz klasszikusra rápakolt egy kis francia tejfölt, innentől kezdve pedig mint egy J.O.-recept vonul be a történelembe.

Rég szerettem volna már arról a jelenségről írni, hogy nagynevű gasztroszemélyiségek kölcsönvesznek egy-egy nagyon klasszikus receptet, aztán csavarnak rajta egy kicsit, néha épp csak annyit, hogy az eredetit is még teljesen ki lehet venni. Aztán publikálják a saját nevük alatt és onnantól kezdve már a kutya sem hiszi el, hogy nem Piemonte lopta el történetesen J. Oliver receptjét úgy négyszáz évvel ezelőtt. A nevek dicsősége, értem én.

De térjünk csak vissza a sajtunkhoz.
Eddig négyszer készítettem, de mindig apró változtatásokkal. Az már biztos, hogy bivalymozzarellával és a már említett crème fraîche-sel lesz a legjobb, mert ez finoman beépül a porózus sajtba. Persze a jó, kissé fűízű, karcosabb olívaolaj sem hátrány, no meg a frissen reszelt citromhéj és a friss zöldfűszer sem. vettem friss oregánót, egyszer azt csipkedtem rá, nagyon finom lett. Másik alkalommal chiliolajat és petrezselymet kevertem a tejfölbe, úgy kanalaztam a tetejére.
Kenyérrel könnyű ebéd, bár diétásnak még jóakarattal sem mondható, grill mellé pedig kiváló.

Amúgy tényleg finom és mint látjuk, jól lehet variálni. Sajna, akkor már nem lesz J.O.-recept, de ez egyáltalán nem baj!

Csípős marinált mozzarella crème fraîche-sel
Csípős marinált mozzarella

1 db (125 g) (bivaly)mozzarella
150 ml crème fraîche (esetleg más, zsíros tejföl)
só, bors
½ db (bio)citrom reszelt héja
1 ek citromlé
4-5 ág friss oregánó, vagy ½ mk szárított
2 ek extraszűz olívaolaj
1 db kisebb csípőspaprika

1. A mozzarellát vékonyra szeletelem és lefektetem egy tál aljára. Kevés sót és oregenót szórok rá, majd megpöttyözöm egy kevés olívaolajjal.
2. Rásimítom a crème fraîche-t, újra sózom és borsozom. Megszórom a citromhéjjal és a maradék oregánóval, ráteszem az apróra vágott paprikát, majd meglocsolom kevés olívaolajjal és citromlével.
3. Lefedve egy napig hidegre teszem.

Mozzarella marinálva

dec 092009
 

Eddig is sok salátát ettünk, bár inkább én szeretem és próbálom rátukmálni a család másik, salátaidegen felére. Nem szeretném salátaügyben a már oly sokszor előkapott nagy mestert idézgetni (miszerint minden saláta, amit mi annak eszünk), de tény, hogy ezt a műfajt lehet szerintem a legsokszínűbben előadni.

Nemrég egy alkalomra több különféle salátát kellett készítenem és mindegyiknek adtam egy-egy személyiséget. Ezt az alábbit téli védősalátának neveztem el magamban, ugyanis megfontoltan úgy válogattam össze a hozzávalókat, hogy magas C-vitamin tartalmuk mellett ebben a hideg, latyakos időben igazán egészségesek is legyenek. Hogy ránézni is öröm, az már külön bónusz, nem? Continue reading »

okt 062008
 

Néhány héttel ezelőtt egy nagyszabású vacsorát főztünk.
A család már egy éve készült erre az emlékezetes eseményre, a szállodát és a vacsora színhelyét is időben lefoglalták, nehogy bármilyen porszem is akadjon a gépezetbe. A ruhákat és persze az ajándékokat is már fél éve kiválasztották, az ékszerésznél már ott várakozott a helyre kis csomag. Pár hónapja pedig a hosszú szerelmes levél  mondatai is kezdtek megfogalmazódni, hogy majd élesben jobban peregjenek a szívből jövő mondatok.

Aztán az Élet közbeszólt. 

Szerencsére volt az Életnek annyi lélekjelenléte, hogy mindezt pár héttel a Nagy Esemény előtt tette, így volt még idő, hogy átgondoljuk a haditervet.
Gyönyörű, romantikus szálloda, hozzákapcsolódó, megannyi nüansszal technikai okok miatt mind le lettek fújva, és maradt a puszta kérdés, hogy most aztán hogyan legyen a nagy ünneplés. Meg hogy legyen-e egyáltalán… Mert anyósomék – mivel róluk van most szó – az Élet emígyen történt balcsapása után semmi hajlandóságot nem mutattak afelé, hogy e jeles napról bárhogy is meg szeretnének emlékezni. Túlságosan más dolgokkal voltak akkor elfoglalva, a saját, megszokott életüket is alig tudták hirtelen egyenesbe hozni.

Felajánlkoztunk, hogy ne csüggedjenek, maradjon az eredeti terv, csupán más helyszínnel, mi -legjobb tudásunk szerint – megfőzzük majd az egész vacsorát, náluk, a jól ismert környezetben. Annyi vendéget hívnak rá, amennyit csak szeretnének, ez nem lehet akadály!
Hosszas tanakodás után végül is igent mondtak, de nem volt ez egy egyszerű menet, napokig győzködtük őket, hogy értsék meg, ha ezt kihagyják, később nagyon megbánják. Mi közben már lázasan gondolkodtunk a menün és a kivitelezésen is, hisz nem egy városban élünk, és ha egy idegen konyhában kell egy emlékezetes menüt lábra állítanunk, az azért elég nagy kihívás….

A menüt azonban igen rövid idő alatt talpra állítottuk. Ahogy ez később be is igazolódott, jól is sejtettem – a főzés terén gyakorlatilag két komoly nehézséggel kellett szembenéznünk. Egyrészt biztosak voltunk benne, hogy mindent, de tényleg mindent, képtelenség az ő konyhájukban előállítani (mivel az én konyhám sokkal jobban felszerelt…), vagyis amit csak lehet, készen kell elszállítani. A másik meggondolást igénylő pont az volt, hogy megkapunk-e minden alapanyagot úgy, abban a minőségben, ahogy azt szeretnénk. Ahol mi lakunk, bármi legyen is a kívánságom, nagy biztonsággal akár délután hatkor is megkapom. Legyen az zsenge rucola, gyönyörű, friss vörös tonhal, báránycomb, caciocavallo, vagy akár Pink Lady. Mindezek beszerzése – főleg ebben a minőségben – náluk azért már komolyabb nehézségekbe ütközik. 

Miután véglegesítettük és a szülőkkel meg is beszéltük a menüt, eldöntöttük, hogy péntek este elhozzuk az előzőleg megrendelt húsokat és halakat, hűtőtáskába pakoljuk őket és lekocsizunk. Szombaton aztán újult erővel nekiállunk Az Emlékezetes Vacsorának.
Természetesen csodás menükártyákat is legyártottunk, amiket aztán szombaton – némi hirtelen menüváltozás okán – újra ki is kellett nyomtatni.

Így is lett. Pénteken, késő éjjel, mire megérkeztünk, telepakoltuk a harmadik hűtőt is, aztán nyugovóra tértünk. Szombat reggel pedig elkezdődött a nagy hadművelet:-) Először minden zöldfűszert megvásároltunk a piacon, a konyha csak úgy tobzódott az illatokban! Aztán mindketten kötényt öltöttünk, először a tiramisùt készítettem el, hogy kellő ideje legyen az összeéréshez. Ezután némi kis pihenő következett. Közben kávéztunk, még szűk körben eldurrant az első pezsgő is, hozzá pedig házi süteményeket eszegettünk (itt én is hozzájárultam egy sárgabarackos, chantillykrémes süteménnyel) és élveztük a finom napsugarakat. Kora délután aztán uccu, nekiláttunk!!

A menü a következő volt:

Antipasto: Nagy előételtál – hogy miből állt, az a receptben látható
Primo: Ricottás vargányával töltött tortelloni zsályás barna vajjal (ezt előzőleg elkészítve már készen vittük, helyben már csak a mártást kellett elkészíteni)
Secondo: Saltimbocca alla romana, mandulás pirított paprikával édes-savanyú módon és mascarponés ceruzababbal
(sült borjúszelet levegőn szárított sonkával és zsályalevélkével)
Dolce: Tiramisù, marcipános keksz, Sablé Viennois

Italok:
Aperifitként rosé francia pezsgőt ittunk, ami sajnos nem felelt meg igazán az elvárásunknak. Borból végig – a menü hatására – fehérbor folyt (ezt sajnáltuk hogy végképp nem sikerült vöröset becsempészni, de a hús miatt a menüt nem akartuk megbolygatni), mégpedig egy Loire-menti Sancerre és egy venetoi Bianco di Custoza, digestifként pedig limoncino (apósom vésztartalékából, hogy, hogy nem, de előkerült még egy üveg Ramazzotti is:-) és természetesen grappa, ezúttal Brunello Montalcino – ami azért túl karaketeresnek bizonyult. És természetesen kávé. 

Aki az alábbi előételtálat túl gazdagnak – no, mondjuk csak ki! -, már-már túlzottnak találja, annak igazat kell adnom. Az is volt. Viszont így is próbáltunk csökkenteni és megint abba a hibába estem, hogy minden finomat szerettem volna egyszerre a tányérra pakolni, pedig ez túl sok! Ennek ellenére talán épp ennek az előételnek volt a legnagyobb sikere. Ez nem azt jelenti, mintha a többi fogás messze alulmaradt volna, de addigra pillegtek a vendégek, és a kezdeti mardosó éhséget már feledtette a látvány….

Anyósom és apósom az 50. házassági évfordulójukat ünnepelték. Ezen az úton is kívánunk Nekik nagy-nagy boldogságot, akik életükkel olyan példát mutatnak nekünk, amit máshol csak keresni tudunk…. Jó tudni, hogy vannak még ilyen szívhez szóló kapcsolatok… Most, a nagy bajban, mutatkozott csak meg, mit tudnak az  "öregek", amire mi talán már képtelenek lennénk. De remélem, tanulunk belőle.

Vegyes előételtál - Antipasti misti
  
A Nagy előételtál – Antipasti misti

Középen a töltött citrom, majd felülről az órajárással megegyezezően:
ricottás lazaccal töltött citrom petrezselymes rucolaágyon
– milánói szalámi
– mozzarella dresszingelt rucolával (szicíliai olívaolaj, pezsgőecet és banánbalzsam, só+bors) 
– toszkán édesköményes vaddisznószalámi
– pármai sonkába tekert füge balsamicoval
roséra sült tonhalszeletek sűrű balzsamecettel, petrezselymes rucolaágyon
marinált padlizsán és paprika
– nyers lazacszeletek
marinált articsóka
– bolognai mortadella
marinált cukkini

Egy werkkép, még a konyhából

Sze 172008
 

Ezen a néven lehet, hogy nem sokan ismernek rá, de ha azt mondom, Parmigiana di melanzane, akkor már ismerősebben hangzik, nem?

Ezen a héten végigsöpört a blogokon a parmigiana-láz. A kór kialakulásáért részben valószínűleg a Bűvős szakács is felelős, másik részben persze a padlizsán-szezon, hisz bokáig gázolunk a szebbnél szebb lila gyümölcsökben.
Jómagam hetek óta tologatom magam előtt ezt a félig megírt receptet, Bűvösék óta meg nem igen tudtam volna mit hozzátenni, de a tegnapi parmigianaösszeboronálódás annyira szórakoztató volt, hogy íme, itt lészen az én verzióm is:-)
A Parmigiana eredetéről, hátteréről nem írok sokat, hisz a fenti posztban MBTBD-ék már mindent leírtak, csupán azzal egészíteném ki, amit a magam részéről még fontosnak tartok.
Lentebb pedig listába szedtem az általam ismert, eddig megjelent parmigiana-recepteket is.

A nevét illetően több vita is kialakult már, hisz a pontos gyökerét nem lehet megállapítani. Kézenfekvő lenne, hogy a közé tett parmezánról nevezték el, hisz minden rakott, parmezánnal bőven megszórt és csőben sült ételt így neveznek el, mellé biggyesztve azt, amiből készült. (Kétségkívül ez a padlizsános a legnépszerűbb, de egyéb zöldségből is készíthetünk ugyanilyen módon parmigianat. Mondom, nem szokványos, de létezik. Nehogy véletlenül úgy járjunk, hogy előételre vágyva kérünk például t egy caprese-t és kihoznak egy mandulás csokitortát:-)) Igen ám, de nem csak parmezánnal szokták megszórni, de pecorinoval is. Vagy egyéb sajttal. 
Egy másik verzió szerint a paradicsomos parmigiana mellé jófajta vörösbort ittak, mely egy hatalmas, fűzfavessző borítású üvegballonban, az úgynevezett demizsonban mindig ott állt az asztal közelében. (És gyakran áll még ma is:-) A demizson szavunk a francia dame-jeanne-ból ered, mint ahogy az olasz damigiana is. Egyesek szerint innen már csak egy ugrás a parmigiana – de hát tényleg nem elképzelhetetlen ez a fajta szótársítás, annyi furcsaságot hallani mostanság!

Szíciliai eredetére szerintem még az elkészítése is utal, hisz néhány verzióban főtt keménytojást és keserű, nyers kakaóport is tesznek bele, éppen ugyanúgy, akárcsak a caponatába. Most mondja meg valaki, hogy itt nincs semmilyen összefüggés, hisz az elkészítési mód is elég hasonló.

Parmigiana di melanzane

Na de hogyan is készült nálam:
Kezdjük az elején, a zöldséggel. A padlizsánt – idő, ide, szellőztetés oda -, mostanában mindig kisütöm. Rájöttem, hogy sokkal jobb, főleg, ha előtte besózva állni is hagyom. Alig vesz már fel olajat, így már nyugodtan ki is süthetem, vagy picit beolajozva be is tehetem fóliában a sütőbe. A paradicsomszószt most teljes díszben készítettem, vagyis sárgarépával, szárzellerrel, borral, és sokáig hagytam fődögélni is.
Hát, ez eddig nem a kis macerák listáját szaporítja, mire idáig eljutunk, eltelt legalább másfél óra, de talán még több is, mert a padlizsánszeletek kisütése is hosszabb idő lesz, kinek mekkora a serpenyője. Bár dolgozni nem kell vele, csak néha rápillantani. Ezért ezt a fázist akár előző nap is elvégezhetjük, és az összeállítást másnapra hagyhatjuk.
Mikor eljő a másnap, már nem lesz vele sok ténykednivaló, csak elővesszük a szószunkat, a kisült padlizsánt, aki gondolja, kifőzhet még néhány tojást és összeállítva 20-25 percre betoljuk a sütőbe. Várjuk meg, mire langyos lesz – vagy várjunk vele másnapig, mert úgy is nagyon finom – és így röpke két és fél nap alatt varázsoltunk is egy kis előételt:-))

Cserébe viszont nagyon finom, tényleg érdemes hozzálátni!!

Mások így:
Melanzane alla Parmigiana (Gusto)
Gyors ebéd padlizsánból (Ízbolygó)
Sajtos rakott padlizsán (Étel, ital, kicsi Vú)
Melanzane alla parmigiana másképp (Házitündér)
Rakott padlizsán (Brünnhilde konyhája)
Melanzane alla Parmigiana (A bűvös szakács)
Melanzane alla Parmigiana (Zsúrkenyér)
Sajtos rakott padlizsán avagy Melanzane alla Parmigiana (Lorien)
Melanzane alla parmigiana (Piazza Piazza)

Parmigiana di melanzane - Sajtos rakott padlizsán paradicsommártással

Sajtos rakott padlizsán paradicsommártással
(Parmigiana di melanzane – Melanzane alla Parmigiana)

A paradicsommártáshoz
2 ek olívaolaj
2 db salotta (1 fej hagyma)
2 db sárgarépa (közepes méretű)
2 db szárzeller
50 ml fehébor
800 g paradicsom (húsos, lében szegény fajta legyen, vagy
     800 ml darabos paradicsomkonzerv)
½ csokornyi bazsalikom
só, bors
Az összeállításhoz
2-3 db padlizsán (2,5 közepes darab)
olívaolaj a sütéshez
250 g bivalymozzarella
2 db tojás (keményre főzve)
néhány ág bazsalikom
1 tk nyers kakaópor (elmaradhat)
60-80 g parmezán

Először előkészítem a padlizsánt. Meghámozom (aki gondolja, hagyja rajta a héját, én inkább meghámozom), vastagabb szeletekre vágom (kb. 8 mm-1 cm), majd a szeleteket egymásra egy tálra téve mindegyik szeletet jól besózok és a tetejét alaposan lenyomom. Legjobb papír alatt egy nehezéket is rátenni, hogy minden folyadék kijöjjön belőle. Legalább félórára, de inkább egy egészre érdemes így hagyni, mivel ebből a mennyiségből legalább fél deci víz kifolyik majd!

Közben elkészítem a mártást. Nyers paradicsom esetén a paradicsomokat fél percre forró vízbe mártom, késsel bevágom a héját és lehúzom, majd felvágom. Egy lábasban olajat hevítek, beleteszem a felvágott hagymát, fokhagymát, a kisebb darabokra vágott répát és a vékony félholdakra nyesett zellert. Hagyom pirulni, hozzáöntöm a bort és azt is hagyom elpárologni. Ekkor beleteszem a paradicsomot és jó félóráig lassú hőn párolom, néha azért nem árt keverni rajta egyet. Ha túl sűrű lenne, egy pici alaplevet szoktam aláönteni, és egy órát hagyom fődögélni. Menetközben só, bors és beleteszem egy kevés apróra vágott bazsalikomot is. 

Ha a padlizsán már elég folyadékot eresztett, egyenként megmosom, papírtörlővel leitatom és a bordás serpenyőben nagyon kevés olajon, közepes-erős hőn, úgy, hogy ne égjen meg, adagonként kisütöm. Kevés lisztben is meg lehet forgatni, akkor ropogósabb lesz, de a lisztet a kezünkkel poroljuk le róla.
Ez a mennyiség a serpenyőmben négy menetben lett kész, egy-egy menet akár 10 percig is eltarthat, gyorsabban ugyanis könnyen megéghet.
Ha kisültek, törlővel szintén leitatom róla az olajat és félreteszem.

Valamikor menetközben a tojásokat is keményre főzöm, azonnal hideg vízbe teszem, lehűtöm és meghámozom.

A sütőt alsó-felső állásban 180 ºC-ra előmelegítem.
Egy tűzálló tál aljára teszek a paradicsommártásból és ráfektetem a padlizsánszeleteket. Megszórom egy kevés reszelt parmezánnal, erre jön egy szelet mozzarella, rá egy levélke bazsalikom. Rá megy egy szelet tojás, amire egy pici kakaóport szórok (esetleg reszelt csokoládét). Még egy emeletet felépítek, esetleg még egy harmadikat is, de úgy számoljunk, hogy a teteje mindenképp padlizsán legyen és befedem a paradicsommal.
Beteszem a sütőbe és 20-25 perc alatt átsütöm. Sokáig nem szükséges, hisz már minden kész.
Hagyom kihűlni, és langyosan adom asztalra. A tetejére egy kevés, nagyon jó balzsamecetet is lehet csorgatni. Hozzá enyhén pirított kenyérszelet, vagy rusztikus fehér kenyér illik, amivel kitunkolhatjuk a mártást.
Természetesen szicíliai vörösbor dukál hozzá, legalábbis szerintünk.
4 személyre előételnek /

Sze 032008
 

Ez a recept egy igazán öszvér megoldás, hisz két egyszerű klasszikus fogást ötvöztem, így fúziósnak aztán végképp nem mondható. Viszont nagyon jó lett és ezzel el is nyerte a létjogosultságát!
A mozzarellás mártást, ami hasonlóan készül, mintha sajtos rántottát sütnénk, pastára szokták tenni, leginkább hosszúmetélten, tagliatellán vagy pappardellán mutat jól. Ekkor a tojás persze hígabb marad, hogy el tudja látni a mártás szerepét, de még jobb, ha csak a sárgáját használjuk. Az egész tojásokat most viszont jobban átsütöttem. Ez a mártás amúgy egy igazi jolly joker, mivel alig kíván frissen vásárolt alapanyagot, seperc alatt készen van, de mégis tartalmaz egy mutatós kis csavart. Az egyetlen titka pedig a kíváló minőségű alapanyag:-)). Ha nem takarékoskodunk sem a bivalytejből készült, szálasan húzódó mozzarellával, a cserépről lenyesegetett, friss zöldfűszerrel és a frissen reszelt vagy forgácsolt parmezánnal sem, akkor káprázatosan finom vacsoránk lesz!
A risotto a legegyszerűbben készült, de ez a mártás valóban feldobja.

Mi most Robert Mondavi Chardonnay-ját ittuk hozzá, ebből került a risottoba is.
Az utóbbi időben gyakran állítottunk emléket Mondavi úrnak. Ez a chardonnay-je ugyan túl gyümölcsös és karakteres volt a risottohoz, de kedvünk volt hozzá, hát felbontottuk. Igazán telt, őszi, érett gyümölcsökre emlékeztető bor, igazán nem mondható könnyűnek, 13,5%-os alkoholtartalmát még a telt vörösek is megirígyelhetik. Ha nem mozzarellát veszünk, hanem gorgonzolával főzünk, akkor jobban kiegészítette volna a vacsorát, így inkább a bor dominált.

A risottoról és készítéséről ITT írtam régebben.
Összefoglaló receptgyűjtemény a risotto ételekről a magyarnyelvű gasztroblogokban ITT található.

Risotto mozzarellás-zöldfűszeres tojással

Risotto mozzarellás-zöldfűszeres tojással
(Risotto con mozzarella e uova)

A risottohoz
2 ek olívaolaj
2 db salottahagyma
2 gerezd fokhagyma
200 g risotto rizs
100 ml fehérbor, száraz

bors, őrölve
700 ml alaplé
(zöldség- vagy csirkealaplé)
A mozzarellás tojáshoz
½ ek vaj
1 golyó bivalymozzarella (125 g)
2 db kicsi szardella (elhagyható)
2 nagy maroknyi friss zöldfűszer
3 db tojás

Az olajat egy lábasban felhevítem és az apróra felvágott hagymát üvegesre pirítom benne.
A rizst beleteszem az olajba, és kevergetve párolom, hogy a rizsszemeket befedje az olaj, majd hozzáöntöm a fehérbor egy részét. Kevergetem, beleöntöm a maradék bort és megvárom, amíg a rizs magába szívja.
Ahogy száradni kezd a rizs, úgy öntöm fel folyamatosan az alaplével. Öntögetem, kevergetem, hogy a rizsszemek kívülről megpuhuljanak, de belülről magvas maradjon. A végén maradjon alatta egy kis folyadék, a risotto ne száradjon ki!
A végén elkészítem a tojást is. Egy serpenyőben megolvasztom a vajat, ha elolvadt, beleteszem a nagyobb darabokra vágott mozzarellát is. A sajtból kiolvad egy kis zsír, ezt átöntöm és belekeverem a már kész risottoba.
A sajt közé keverem a lecsöpögtetett, villával összetört szardellát, a durvára vágott zöldfűszereket (én most petrezselymet és kaprot használtam) és ha jó forró a serpenyő, belekeverem a villával kissé felvert tojást is. Hagyom, hogy összesüljön, mint egy lágy omlett, részenként átforgatom, de ne száradjon ki, maradjon még egy kicsit remegős.
A risottot mélyebb pastás tányérba szedem és a tetejére pakolom a sajtos tojást. Borsot tekerek rá és a tetejére még parmezánt reszelek.
2 személyre /

Ezt ittuk:
Robert Mondavi, Sonoma Valley, "Twin Oaks", Chardonnay, 2006

Sze 102007
 

Vannak étkek, melyeket olyan kis keskeny mesgye választ el egymástól, hogy nehéz nevet adni nekik, vagy urambocsá, valamilyen kategóriába betuszkolni őket. Nem engedik, ellenben elvárják, sőt megkövetelik tőlünk, hogy úgy élvezzük őket, ahogy vannak. És ez így is van rendjén.

Akkor lettem figyelmes a receptre, amikor Eszter blogjában közzétette az isteni Sophia Loren egyik spagettis receptjét és föleszméltem, hogy már csillagévek távlatából sem készítettem újra ilyet. (A könyvet még abból az időkből ismerem, amikor kis hazánkban a nagy többségnek még elvétve voltak fogalmai az olasz konyhakultúrával kapcsolatban, és most igen visszafogottan fogalmaztam…)
Sophia Loren ezen könyve, az *Eat with Me* mára igazi kinccsé lett: az 1972-ben  kiadott könyv mára horrorisztikus árakon kél el.

A recept roppant egyszerű és szerintem itt a Pasta alla checca átdolgozott változatáról van szó (a pasta itt többnyire a spagettit jelenti, mivel ez a nyers, darabos mártás igen jól harmonizál vele, de találkoztam másfajta tésztával is, mint a farfalle, vagy penne.) A Róma környéki születésű – akkor még – Sofia édesanyja nyilván jól ismerte és gyakran készítette ezt a pastát, amit aztán a neve miatt (checca (e: kekka) = mondjuk így, a *kézmeleg* mártás után nevezték el, de némely átíratban akár utcalányt is jelent, helytelenül…) nem bizonyult túl nyomdaképesnek. Mindez csupán az én feltevésem, de a Spaghetti con pomodori freschi (vagyis spagetti friss paradicsommal) ugyan nem bővelkedik annyi izgalomban (mint egy *melegen* tálalt spaghetti), de egy könyv számára azért mégiscsak szalonképesebbnek bizonyult.

A rusztikus név mögött nyilván az egyszerű elkészítési mód is rejlik: a kifőtt pastát – jelen esetben a spagettit – egy nyersen összevágott, főként kötöttebb típusú paradicsomból készült nyers salsa-ban forgatjuk meg. Ha ezt még azon melegében tesszük, akkor a pastánk tényleg langyos lesz és semmi nyomát nem leljük tésztasalátának vagy épp egy állott, hideg tésztafogásnak. Egy savas dressinggel viszont már egy klassz tésztasalátát is kapnánk, ha tennénk bele valamilyen ec etet, de nem teszünk…

Talán mondanom sem kell, hogy egy nyers mártásnál, salsa-nál, ha az nincs összefőzve, még jobban érvényesül az alapanyagok minősége. Az igazi, bivalytejből készült mozzarella (és itt végképp nem a gumis, ízetlen, szuperpiacokon vásárolt sajtra gondolok), egy igazán fantasztikus, nyers fűízre emlékeztető, toszkán olívaolaj, egy tömör, ropogós, zamatos paradicsom, néhány frissen csippentett oregano- vagy bazsalikomlevél csodákra képes!
Én az eredeti mozzarella helyett pecorinoval készítettem, ettől nem lett olyan színtelen, vagyis jóval aromásabb fogást kaptunk. (Más sajtot is elbír, de érdemes a lágy vagy félkemény sajtok terén mozogni.) De bárhogy készíthetjük, a friss zöldfűszereket is variálhatjuk attól függően, mi van kéznél, tegyünk bele egy kevés fekete olívabogyót és kapribogyót is (ha lehet, sóban eltett kapribogyót használjunk, de ezt is jól öblítsük le és mossuk át), és igen jófajta olívaolajjal locsoljuk meg: kész is az egyik zseniálisan egyszerű pastafogásunk.

Spaghetti friss paradicsommal (Spaghetti con pomodori freschi)
Spagetti friss paradicsommal
(Spaghetti alla checca)

400 g spaghetti
A friss zöldségmártáshoz
600 g paradicsom (San Marzano, Lukullus, vagyis tojásalakú, keményebb fajta)
50 g Pecorino (vagy 1 db mozzarella di Buffala)
2 fej salottahagyma
50 g fekete olívabogyó, magozva
2 ek kapribogyó
½ csokor petrezselyem, apróra vágra
5 levél oregano vagy bazsalikom (vagy több)
2 gerezd fokhagyma

bors, frissen tekerve
2,5 ek olívaolaj (60 ml)

Először is előveszek egy hatalmas pastás tálat, amiben az egészet majd tálalom, ebbe gyűjtögetem a nyers ragu hozzávalóit.
A paradicsomot megmosom, majd egészen apróra vágom. (Félbe, harmadba, majd azt is 4-5 darabkára, egyes receptek szerint meg is kell hámozni, én ezt itt fölöslegesnek tartom.) A mozzarellát kisebb darabokra (vagy a pecorinot pici, vékony hasábokra), a salottát vékony karikára, az olívát félbe, a fokhagymát pici darabokra vágom. A petrezselymet és az oreganot (vagy bazsalikomot) ollóval (esetleg hintakéssel) felaprítom.
Az összes apróra vágott és a többi hozzávalót a tálban alaposan, de óvatosan összeforgatom. Kifőzöm a spagettit és még forrón a tálban lévő hozzávalókhoz forgatom, így a hideg, nyers hozzávalók ellenére is még melegen tálalható.
4 személyre /

Borajánlat:
Soave Superiore, Villa Erbice, DOCG, Veneto, 2004
A főként garganega-szőlőből készült, trópusi ízekkel bíró fehérbor ananászra, mangóra és őszibarackra emlékeztet. Igen kis területen termelik, ezért gazdagabb koncentrációjú, a 2004-es pedig különösen  jó évjárat az Erbice-birtok számára.
Aubergine borajánlata:
Pannonhalmi Tramini, Apátsági pince, 2005
Í
nycsiklandó ételhez símogatóan finom bort válasszunk, ez alkalommal talán az Apátsági pincéből egy
Pannonhalmi Traminit, a 2005-ös évjáratból (vagy ha már nem találunk belőle, a 2006-os is tökéletesre sikeredett!). Rózsára és citrusokra, talán leginkább narancsra emlékeztető illatjegyek, amik
egyértelműen a traminit jellemzik, egy jó adagnyi barackossággal. Olyan az egész, mintha egy nagy, lédús gyümölcskosárba készülnénk beleharapni!