okt 152014
 

Néha a véletlenekből lesznek a legjobb receptek, de ezt eddig is tudtuk. Tavaly, még karácsony előtt jó pár maglisztet vásároltam próbaképp, aztán feledésbe merültek a kamrapolc hátulján. Nemrég fedeztem fel, hogy ejha, drágán vett bio maglisztet csak nem dobunk ki, kellett valamit kezdeni fél kiló törökmogyoró- és fél kiló dióliszttel.
Amúgy már magukban is finomak, úgy illatoztak ki a zacskóból, mintha egy tábla mogyorós tejcsokit rejtegetett volna, ami annyiban igaz, hogy a mogyorót olajpréselés előtt megpirítják, ezért az enyhén pörkölt íz és illat még a viszonylag zsírtalanított lisztben is benne van.
Continue reading »

Sze 122014
 

Tegnap 165-en álltak rajthoz a Vuelta 18. szakaszán, Fabio Aru tekert elsőnek a célba, de Froome szorosan a nyomában volt. Ezzel Froome összetettben már második helyen áll. A piros trikót még mindig Contador viseli, és egyre kevesebb az esély, hogy el is veszti. Meglátjuk.
A verseny végéig Galíciában maradunk, a mai szakasz Salvaterra do Miño és Cangas do Morrazo között 176 km.  Continue reading »

aug 212014
 

Napok óta kerget a vágy egy vajas-lekváros kenyérre. Fene tudja, hogy úszott be a képbe, de már álmomban is vizualizáltam, ahogy beleharapok egy vastagon vajjal megkent, baracklekváros kenyérbe. Igen, még a héja is ropogott. Álmomban.

Érthetetlen, mivel sosem volt a szívem csücske, álmaim netovábbja, talán a lekváros vajas kalács képében tűnt föl néha a színen, szóval nem igazán. Belemagyarázni sem tudtam semmit, értelmetlen. De így az új kenyér ünnepe táján felsejlett, hogy de jó is lenne. Persze foszlós, puha fehér kenyérről szó sem lehetett, maradt egy maglisztes verzió. Állt a kamrában egy zacskó kendermagliszt, amit Ildinyó kendermaglisztes kenyeréhez vettem, és rácsodálkoztam, hogy ez a kendermagliszt nekem bizony ízlik. Continue reading »

aug 182014
 

Így lesz az omlettnek induló reggeliből rakott palacsinta. Először csak a palacsinta képe ugrott be és miközben a kamrába menve azon gondolkodtam, milyen lekvárral, esetleg pürésített gyümölccsel töltsem meg, hirtelen a homlokomra csaptam, milyen rég is volt már rakott palacsinta. Amit annyira szerettünk.
Nem lennék jó marketinges, ha azt mondanám, ez azért mégsem annyira finom, mint a hagyományos (a tömény liszt és cukor fíling hiányában tényleg nem, vagyis egyszerűen MÁS), de dilettáns voltomat vállalom: cserébe viszont szinte bármilyen mennyiséget meg lehet belőle enni, és tele van igazán klassz, egészséges dolgokkal. (Megfogadtam már egyszer, hogy nem, nem írom le ezt a szót, hogy egészséges :). De egyszerűen nem bírtam kihagyni, hisz épp ez az adu ász ebben a palacsintában! Continue reading »

Júl 252014
 

A Tour de France tegnapi 18. etapján Nibali úgy elhúzott az utolsó tíz km-en, hogy csak egy fatális baleset menthetné meg a végső győzelemtől, az olasz tehát még mindig sárgában feszít, megszerezte negyedik szakaszgyőzelmét is.
A csapat a 145 km-es távot a Pireneusokon tekerte, Rafal Majka megmutatta, hogy képes megtartani a hegyi pöttyös trikót, Thibaut pedig második lett, de lesznek itt még meglepetések.

Még mindig Dél-Franciaországban vagyunk, a mai szakasz a Pireneusokból Aquitaine-ba vezet egyenesen északnak. Itt délen karnyújtásnyira van a spanyol határ, az észak-spanyol baszk konyha itt igen népszerű. Amikor receptet kerestem a mai napra, először Aquitaine fogásai közül kerestem egy vörösboros, bordeaux-i receptet, aztán napokig a világhíres pauillac-i bárány körül forogtak a gondolataim, de a fogás annyira bonyolult, hogy elnapoltam nyugodtabb időkre. Continue reading »

Júl 222014
 

Elkezdődött az utolsó hét a Tour-on, öt nap múlva begurul a csapat a párizsi Champs Elysées-re, és ma még úgy tűnik, hogy Contador kényszerű kiválása után Vincenzo Nibali-tól nehéz lesz már elvenni a győzelmet. Ezzel szépen ívelhet a karrierje a tavaly megnyert Giro d’Italia után, aztán majd meglátjuk, mit hoz neki a Vuelta.

A mai 16. etap szakasza a Pireneusokban a maga 237,5 km-ével a leghosszabb az idei Tour-on, és némileg átrendezheti a végsőnek várt sorrendet is, tehát érdemes figyelni a hajrát is, mivel a szakasz utolsó harmadában az 1755 m magas Port de Balès hegyszoros kemény kihívásnak ígérkezik.  Continue reading »

Júl 152014
 

Ma szünnap van a Tour-on, a csapat Besançon-ban pihen, van is mit kipihennie a tegnapi történések után. A Mulhouse-ból La Planche des Belles Filles-be vezető út a Vogéz-hegység legigényesebb szakasza. A 1212 m magas Petit Ballon-ból lefelé vezető úton, 62 km-nél a spanyol Alberto Contador csúnyán esik, és bár úgy tűnik, fel tud zárkózni a csapathoz, de a térdsérülése annyira súlyos, hogy 20 km tekerés után kénytelen teljesen feladni a versenyt.
Nibali viszont másodszorra is győz és felhúzza a sárga trikót. Continue reading »

Júl 072014
 

Akik követik a Tour de Serpenyő eseményeit, azok már tudják, hogy idén mindhárom kerékpáros versenyt végigfőzzük, izzított serpenyőkkel állunk minden nap a pálya szélén és megmutatjuk, mit is ehetnek az adott régióban, ahol épp tekernek a fiúk. Májusban már végigfőztük az olasz Giro-t, szombattól pedig a Tour de France-t!

Idén az Egyesült Királyság ad három napra otthont a Tour-nak, ez a fajta vendégeskedés már hagyomány az első napokban. A mai napon Cambridgeshire-ben vagyunk, és nem csak azért választottam ezt a régiót, mert nagy hercegi pár rajongó vagyok, hanem mert a receptek kutatása során megakadt a szemem ezen, és azonnal lecsaptam rá. Már olvasásnál is beindult az a bizonyos nyálelválasztás, nem kellett sok fantázia hozzá, hogy egy ilyen tömény almás-szalonnás, hagymás egyveleg, kevés tésztával a tetején, csakis jó lehet. Continue reading »

Júl 012014
 

Csokoládétortából sosem elég, így aztán mindig lecsapok egy-egy újabb darabra, ha látszólag jól beleillik a konyhánkba.
Erre a tortára csak nemrég találtam rá és az eredeti képen is ugyanolyan étvágygerjesztő volt, mint itt. Remélem, ti is így látjátok! A tészta alapja eleve lisztmentes, egyszerű tojásos mandula, vagyis nem kell hozzá semmilyen hókuszpókusz (ezek a mandulás csokoládétorták valami fantasztikusak tudnak lenni!), a különlegessége viszont, hogy a pürésített nyers meggy egyből megy a csokoládékrémbe, amiből aztán egy jó vastag réteget lehet a tortára kenni. Igen, ez az az igazi, krémes csokitorta, amiből nyugodtan két szeletet is meg lehetne enni. Continue reading »

jún 182014
 

Az ilyen egyszerű csokoládétortákat mindig, szinte minden alkalomra be lehet vetni, ezért nem is ez az első ebben a műfajban. Szuper jó alap bármilyen kreatív, klassz tortához. Az arányokon, de az alapanyagokon is szoktam változtatni. A mostani azért különleges, mert a kávét azonnal bele is tettem, szóval aki reggelire szereti az édességet, és még kávézik is, az gyorsan elintézheti egyszerre is a dolgot. Praktikus, nem?
Erős, intenzív kávéval igazi élmény, keresztben elvágva, átpaszírozott lekvárral megtöltve pedig olyasmi, mint egy kávés Sacher-torta.

Ez a szicíliai csokoládétorta von Haus aus gluténmentes, hisz mindig őrölt mandulával készül. Ha előtte 10 percig 100 fokos sütőben megpirítjuk a mandulát és csak utána őröljük, még intenzívebb lesz! Continue reading »

ápr 272014
 

A banánpalacsinta a világ egyik legegyszerűbb dolga és valami fantasztikus! Tényleg csak két hozzávaló szükséges hozzá, és tényleg öt perc alatt kész. Lemértem. Aki lisztmentes palacsinta után kutat, íme, megtalálta, ebbe nem kell semmiféle lisztpótlék, sőt cukor sem, a banán összetart és édesít is egyben.
Ezt a zseniális ötletet több mint egy éve egy csoportban láttam, azóta gyakran sütöm, jól lehet játszani a fűszerekkel, csak arra figyeljünk, hogy ebből vastag, amerikai típusú palacsinta lesz, és igen nehéz megfordítani, mert nyeglik ide-oda. Continue reading »

ápr 102014
 

Három igazán kedvenc amerikai süteményem van, ebből második helyen áll ez a csupacsokis brownie. Az első hely a répatortáé, a harmadik pedig a citromos sajttorta, de ahogy most végiggondolom, nincs ez kőbe vésve.
Amerikában a brownie – intézmény. És mint ilyen, számtalan módon készül. Egy biztos, nagyon édes, a rosszullétig tele van vajjal és csokoládéval, és az első kettőből egyenesen következik, hogy ha nem sütjük túl – márpedig nem szabad, akkor krémesen ragacsos marad a belseje. Tehát az eredmény érdekében nem lehet kispórolni belőle a cukrot, de a zsírt sem.

Aki hagyományos brownie-receptet szeretne, az számos igazán klassz változatot talál a magyar blogokban is, ez most egy teljesen mogyorós, gluténmentes változat, azt gondoltam, hogy a mogyoróban lévő olajmennyiség ad a süteménynek elég zsírt (igen) és a cukrot is megpróbálom valahogy minimalizálni. Csokoládé helyett nyers kakaóport használtam (Iswari, Raw Cacao), és kevés mézzel “imitáltam” a ragacsossá sült cukrot.

Eszméletlen finom, csokoládés, de gluténmentes, és szuperegészséges süteményt kaptam, a tésztája tényleg öt perc alatt kész, ha van már mogyoróvajunk. Continue reading »

Már 262014
 

Vannak receptek, melyek azért jönnek létre, mert kizárásos alapon beléjük szeretnék valamit pakolni, amit akkor és ott fontosnak érzek. Így történt ez most is, adva volt egy palacsinta utáni vágy (na jó, inkább csak a kényelem), alma, és egy nagy adag kókuszreszelék, amit viszont nem a megfelelő pillanatban vettem a nem megfelelő helyen, különben nem vettem volna meg. Kókusztej viszont elfogyott.
Ebből így gyorsan csak palacsintát lehet sütni, mégpedig vastagabbat, ez világos volt.
Igazán jók lettek, és a célomat is elértem. Ugyanis be akartam magamnak bizonyítani, hogy banán híján akár almát is tehetünk a tésztába, és a magtejet is kiválthatjuk, mondjuk kókusz és víz keverékével …. A pici palacsinták persze repedeztek szanaszét. Continue reading »

Már 012014
 

Fogalmam sincs, honnan kezdjem, elkezdem hát az elején.
2012 nyarán, jobban mondva nyarára, megelégeltem a fogyókúrákat. Ezt így is, meg úgy is ki lehet fejezni, de tény, hogy elég volt a rengő idomokból, és persze nálam is jelentkezett az a bizonyos női “itt az utolsó pillanat agyi fogyásimpulzus”, ez aztán megtette a magáét, megláttam magam egy iszonyat széles lépcsőn lefelé, és akkor dőlt el a mondat: Ezt így tovább nem. Nem!!

A túlsúly, amit cipeltem magamon minden pillanatban számszakilag inkább mosolyra adna okot mások szemében, nekem azonban mégis maga volt a teher. Ezzel keltem, ezzel a combtérfogattal tértem nyugovóra,  bármilyen keveset is ettem, nem fogyott a mérlegen látott szám, sőt, lassan növekedett is.

Cselekedni kellett. Így jött eme lefelé lépcsőzés, amikor is végképp megfogalmazódott bennem, kész, vége, emilyen rubensi alakkal nem óhajtok tovább. Le se merem írni, hogy a mérleg akkor még csak épp mutatta a hatost elöl, de nekem akkor is. Continue reading »

feb 102014
 

Kaptunk a szomszédtól két nagy üveg saját készítésű paradicsomlevet, mert egy hétig felügyeltük a macskát. Az öröm addig tartott, míg meg nem kóstoltuk. (A paradicsomlevet. A szerk.) A lé eszeveszetten édes volt, legalábbis nekünk, viszont teljes erővel átjött rajta az érett paradicsom összes zamata – ergo kellett vele valamit kezdeni, mert amúgy nagyon finom volt.
Saját jogán való ivás nem jött szóba, ekkor úszott be a képbe a klasszik tojásleves, amit fele-fele arányban majd a lével készítek. Egyik fele ugye a durván édes paradicsomlé, másik egy jó testes, házi alaplé. (Pho-t főztem, erről lenne szó. A szerk.) Csak elveszi így az édeset.

És lőn. Igazán finom lett, gyors is, este hazaesve gyorsan lehet valami forrót kanalazni. Persze előtte gondoskodjunk pár óra alatt elkészülő alapléről és egy hétig pesztonkázott macskáról is. Meg persze tulajról, aki ad némi kis paradicsomlevet. Continue reading »

jan 302014
 

Pizzát sütni liszt nélkül, lássuk be, ez nagyjából olyan vállalkozás, mint labda nélkül focizni. Aki meg a pizza és a pasta bűvkörében élte meg eddig éveit, annak még nagyobb megrázkódtatás egy pizza nélküli élet. (Ez volnék én.) Tenni kellett tehát valamit.

Első próbálkozásom egy őrölt mandulával készült pizzatészta volt (szerencsére csak zárt körben lett dokumentálva), enyhén szólva is szörnyű emléket hagyott hátra, béke poraira. Ezután következett a mandulalisztes verzió, ahogy látjuk, a szokásos kukorica-rizsliszt-kombót teljes mértékben átugrottam, már akkor éreztem, hogy erre semmi szükség.
Találkoztam még préselt karfiol alapú pizzatésztával is, ezzel valahogy még papíron sem sikerült barátságot kötnöm. Continue reading »

jan 162014
 

A Facebook-nak – számolatlan hátránya mellett – előnye is van. A tegnapi vacsoránk pár nappal ezelőtt ott jött velem szembe, hálás is vagyok annak, aki  épp tetszését fejezte ki annál a bejegyzésnél, biztos nem én vagyok az egyetlen háziasszony, akinek legkésőbb déltájban fejtörést okoz, mi is legyen a vacsora.

A retro manapság bombabiztos tipp, én sem haboztam. Bár nagyon szeretem a különleges dolgokat a konyhában – azért lássuk be, kinek mi a különleges -, az egyszerű, hagyományos ételnek is van varázsa. De még mekkora.
Egy kolbászos tojáspörköltről van szó, amit feltétnek kínáltak, de már ránézésre is ő kiáltott köretért. A sűrű kolbászos mártás messziről emlékeztet a spanyol vörösborban párolt chorizora (Chorizo al vino tinto), de csak emlékeztet. Continue reading »

jan 112014
 

Bevallom, nem ismertem a piskótatallért. Valahogy nem. Talán azért, mert sosem rajongtunk a piskótáért, így a boltban is elsiklottam felette az édességes polcokon. Az egyik blogon jött velem szembe, majd két csoportban is találkoztam vele, úgy tűnt, mintha elindult volna egy piskótatallér-lavina. Néha pilóta is volt előtte.
Megnéztem a recepteket, és rádöbbentem, hogy bizony kimaradt valami az életemből.
A piskótánál rögtön a lisztmentessel indítottam, ez a recept a Troll a konyhámban blogról való. Tetszik a blog, mivel nem vagyok nagy sütős, merítek még ebből a Norvégiában íródó blogból recepteket. Continue reading »

jan 092014
 

Ha azt mondom, hogy ezt a levest ebben az évben már háromszor főztem, akkor az mond valamit. Először találomra ment, mert árválkodott néhány végét járó narancs, másodszorra pontosítottam, mert ízlett nekünk, harmadszorra pedig – hát igen, leellenőríztük a második fordulót.
Fogalmam sincs, miért jött be ennyire, számtalanszor készítek krémlevest. Talán a kurkuma lehet a ludas, ki az az őrült, aki szólóban használja ezt a fűszert? Jelentem, én! De még mindig tele van egy nagyobb üveg (currypor gyártásához, mi máshoz:), és fogynia kell. Újévi fogadalmaim egyike volt, hogy gyorsabb ütemben felélem a fűszerkészletemet. Continue reading »

jan 022014
 

Ami a spanyoloknak a tortilla, az olaszoknak a frittata. Feltéve, ha az előbbi burgonyával készül, és ha paprikát is teszünk bele, akkor mi parasztomlettnek is hívhatjuk.
Na jó, ebbe ne bonyolódjunk bele, mert este is itt ülünk és nem tudom elmesélni, mit ebédeltünk. Egy igen gyorsan készülő frittatát édesburgonyával, paprikával, mellé pedig avokádókrémet kevertem. Az évvégi főzések után ugyancsak telítődött a hűtő, a maradékokból pedig ezt találtam a legjobbnak. Annyira jó, hogy bárhol, bármikor újra, az édesburgonya rövid főzési ideje miatt ugyanis sokkal gyorsabb, mint a hagyományos. Egy trükköt is bevetettem: durvára reszeltem az édesburgonyát. Mivel sajt nem volt itthon, nem tettem bele. Continue reading »