okt 162011
 

Ma van a Kenyér világnapja. A mai napon illene egy kenyeret sütnünk és valakit megajándékozni vele. Legjobb, ha mi eszünk belőle egy szeletet.
Ma nem sütöttem kenyeret, de egy tepsi kenyértésztából sült grissinire azért futotta. A tetejét füstölt sóval szórtam meg és pármai sonkát tekertem rá.
Ez a kép nem a mai grissinikről készült, még régebben fotóztam, de ugyanígy néznek ki. A füstölt sót persze kihagyhatjuk, de így együtt nagyon különleges kis ropogtatnivalót kapunk.
Jó minőségű füstös sónak manapság amúgy is divatja van, ma már több helyen kaphatunk, lényeges, hogy ne aromával készült, műízű legyen, hanem természetes eljárással készültet válasszunk.

Füstölt sós grissini pármai sonkával

Füstölt sós grissini pármai sonkával
(Grissini al sale affumicato e prosciutto di Parma)

A kelttésztához
400 g liszt
– 300 g finomliszt (BL-55)
– 100 g durumliszt (hiányában finomliszt)
2 ek olívaolaj
½ kocka friss élesztő (vagy 1 tk száraz élesztő)
kb. 250 ml (szénsavmentes ásvány)víz
1 csipet cukor
1 lapos tk tengeri só
A tetejére
1 db tojásfehérje (vagy egész tojás)
füstölt só (pl. Halen Môn
)
pármai sonka (esetleg egyéb, levegőn érlelt nyers sonka)

1. A kelttésztához egy csészében feloldom a vízben az élesztőt, míg kissé habos nem lesz. Egy keverőtálban összekeverem a liszteket és az összes többi hozzávalót eldolgozom benne. Annyi vizet adjunk hozzá, hogy rugalmas, nem túl kemény tésztát kapjunk. 10 perc alatt átdagasztom, majd egy órát kelni hagyom. Ezután újra átgyúrom a tésztát. (A tésztát kenyérsütőbe is betehetjük.)
2. Ha megkelt a tészta, egy lisztezett felületen kinyújtom, úgy, hogy egy 20×40 cm-es négyszöget kapjak. Egy műanyag késsel a rövidebb oldaláról 1 cm széles rudacskákat vágok le – ebből a mennyiségből úgy 25-30 darab,  20 cm hosszú grissini lesz. Óvatosan beteszem őket egy sütőpapírral kibélelt tepsire a középső sínre.
A sütőt felcsavarom 50 ºC-ra (alsó-felső állás), a tetejüket egy ecset segítségével megkenem egy felvert tojással, (nem megy rá az egész, a maradék a macskáé) kevés füstölt sót szórok a tetejükre és hagyom egy ideig még kelni. 30 perc múlva, vagy amikor már elég dagadtak, a sütőt felveszem 200 °C-ra és nagyjából 12 perc alatt készre sütöm.
3. Mindegyik grissini köré felénél csavarok egy szelet pármai sonkát.

Ha ropogós grissiniket szeretnénk
olyat, amilyeneket csomagolva árulnak, akkor a sütőben, nyitott ajtó mellett hűtsük őket langyosra. Enyhén, éppen hogy spricceljük meg őket hideg vízzel, a legjobb erre egy finom ecetpermetező. Ezután résre nyitott, konyharuhával vagy fakanállal kitámasztott ajtónál szárítsuk a grissiniket 50 °C-on még fél órát. Ha teljesen kihűltek, tegyük bádogdobozba. Így sem lesz tökéletes, de ropogósabb lesz az eredmény.

Júl 312011
 

Sok szöveget nem fűznék ehhez a bejegyzéshez. A lángost mindenki ismeri, főleg azok, akik gyerekkorukban a rekkenő hőségben naponta ilyet uzsonnáztak fokhagymás vizes kencével a tetején, miután az anyukájuk kétóránként kirángatta őket a városi strand gyerekvizes medencéjéből, hogy leszárongassa a gyermek frissen nőtt haluszonyait. Miután ez alól én sem voltam kivétel, így hát főként a strandos lángost ismertem, de ehhez képest mit sem változott a felnőttkori piacos lángos, még az ára is maradt, csupán két nullát kell a végére írni.

Aki tud kelttésztát készíteni és sütött már fánkot, annak ez nem jelent újdonságot. Alapvetően azonban Limara receptjét néztem, talán azért, mert magam is láttam, hogyan dolgozik a kelttésztával. A forma és a fokhagymás szósz Maimoni ötlete (kefíres lángosként), a kencét egy kicsit megváltoztattam, adtam hozzá fehérbort és sűrűbb is lett az olívaolajtól. Érdemes többet készíteni, mert később remekül felhasználtam a maradékot, írok is róla.

Lángos fokhagymás mártogatóssal
Lángos fokhagymás szósszal

A lángoshoz
300 g búzaliszt (BL-80) + a gyúráshoz
1 tk só
1 tk cukor
2 ek olívaolaj
kb. 200 ml (ásvány)víz
¼ kocka friss élesztő (vagy 1 tk szárított élesztő)
növényi olaj a sütéshez
A fokhagymás lángoskencéhez
4 gerezd fokhagyma
4 ek olívaolaj
2 ek fehérbor
40 ml ásványvíz
½ tk tengeri só

1. Az élesztőt kevés langyos vízben elkeverem. A hozzávalókból lágy kelt tésztát gyúrok, alaposan átdagasztom és egy órát kelni hagyom. (Éjszakára lefedve be lehet tenni a hűtőbe is.)
2. A tésztát lisztezett deszkára borítom, átgyúrom és hosszúkás lappá nyújtom. Kisebb háromszög alakú darabokat vágok belőle (aki szereti a vastag héját, az egyes darabokat középen be is vághatja, de vigyázat, ott kifolyik majd belőle a töltelék.) és óvatosan egyenként sütőpapírral kibélelt tepsire fektetem.  5 percre felkapcsolom a sütőt 50 fokra és hagyom, hogy újra megkeljen egy kicsit.
3. Közben elkészítem a fokhagymás dipet. A víz kivételével az összes hozzávalót a kézi aprítóban pépesítek és annyi ásványvizet adok hozzá, amennyit megkíván.
4. Egy serpenyőben jó kétujjnyi vastagon olajat hevítek és néhány perc alatt mindkét oldalán kisütöm a lángosokat. Papírtörlővel kibélelt tányérra szedem.
Tálalásnál ecsettel be lehet kenni a szósszal, vagy kevés tejföllel elkeverve mártogatni.
10-12 db kisebb lángos

Lángos fokhagymás kencével

Sze 292008
 

Úgy gondolom, hogy egy finom, különleges kenyér mindig jó felvezető egy emlékezetes vacsorához. Persze erre a célra bármilyen kenyeret vagy péksüteményt választhatunk, csupán az a lényeg, hogy maradandó nyomot hagyjon!

Hát, azt hiszem, ez a gyömbéres focaccia efelől biztos nem hagy kétséget:-). Hogy különleges és szokatlan, az egyszer már biztos, főleg, ha ha még a hozzávaló chiliszósszal is szervírozzuk!
Írtam már Paul Gayler könyvéről, ami eléggé megrengette a tüzes ízekről alkotott véleményemet. Azóta gyakran forgatom, és jónéhány recept is kipróbálásra vár még, ezt a gyömbéres focacciat azonban már sütöttem egy párszor. Eléggé meggondolva használom azt a szót, hogy zseniális, de ebben az esetben sem tudom ezt mellőzni: mert egyszerűen az! A lehető legegyszerűbben elkészítve, csupán friss koriander és szirupban eltett gyömbér az, amitől igazán különleges lesz ez a  focaccia. P.G. azt írja, hogy éttermében rendszeresen adja ezt a kenyeret, mint bevezető falatkát, és mindig hatalmas sikere van! Azért hozzá kell tennem, hogy aki egy kellemes vacsora céljából betéved a londoni The Conservatory-ba, az nagyjából tudja, mit várjon el – vagy ha nem, akkor magára vessen -, de aki még csak nem is hallotta Paul Gayler nevét, annak eléggé mellbevágó kulináris élményben lesz része, az valószínű!

Akkor hát térjünk vissza a focacciára.
Nem szeretnék én itt túl nagy okoskodásokba kezdeni, de hadd írjam le, hogy mindig mosolygok azon egy kicsit, ha valaki leírja, hogy a pizza-, focaccia- vagy grissinitésztát ennek vagy ennek a receptje után készítette. Isten őrízz, hogy bárki is megbántódjon ezen a kijelentésemen, de szinte minden kelttésztarecept nagyjából ugyanolyan. Azt is olvastam már, hogy valaki azért használja xy receptjét, mert az épp 40 deka lisztre szól. És ha azok az arányok mégsem jók?? :-)

Ha pontosan megnézzük a kelttészta arányait, akkor ott ugyanis ugyanolyan törvényszerűségeket találunk, akárcsak a többi tésztafajtánál. Ó, pardon, ezt tényleg túlzás lenne így leírni, méghogy törvényszerűség!!:-)) (Bár kétségtelen, hogy léteznek fizikai törvények a tésztagyúrás terén is.) Mondjuk talán úgy, hogy megszívlelendő arányok, melyeknél egy kelttésztának jó esetben sikerülnie kell. No, így már jobban hangzik, nem?:-)

Focaccia korianderrel és gyömbérrel

Ha megnézzük a liszt – vagyis a szárazanyagok – és a folyadék egymáshoz való viszonyát, akkor nagyjából azt látjuk, hogy a folyadék – vagyis a víz, tej, olaj, tojás, stb. – arányában általában 60-70 %-át teszi ki a liszt arányának. Ebből igen könnyen ki tudunk indulni. Ha 60% körüli folyadékot veszünk, akkor keményebb tésztát kapunk, 70 körül pedig már igen lágy, szinte ragadós tésztát kapunk, ez persze nagyban függ az adott, épp felhasználásra kerülő liszt minőségétől is. (Azt pedig már – Lilahangya óta – magunk is jól tudjuk, hogy még egy adott országban, egy adott malomból eredő lisztnél is mekkora különbségek lehetnek.) A felhasznált folyadékok viszkozitásáról se feledkezzünk meg, de egyszerűbb, ha mindegyiket azonosnak vesszük, habár itt lesz majd egy kis eltérés – hisz nem lehet a víz és a tojás, vagy sűrű joghurt folyékonyságát egyenlőnek venni.

A másik fontos kritérium – szerintem – a friss élesztő. Persze, tudom én, hogy a zacskós, száraz élesztő mennyire praktikus és kényelmes találmány, de sosem adja majd azt az eredményt, azt az ízélményt, amit friss társa! Ezeket tapasztalatból mondom, bár az is igaz, hogy jómagam is használok néha zacskós élesztőt. Tényleg csak vészhelyzetben. Pedig a friss élesztő maradékát le is lehet fagyasztani, és akkor mindig, de tényleg mindig van frissélesztős kelt tésztánk !! Ha frissen vesszük az élesztőt, abban jó 10 napig eléldegélnek az élesztőbaktériumok, viszont az idővel arányos módon az aktivitásuk egyre csökken. Ez azt jelenti, ha az élesztőnk már éppenséggel 6 napja (lejárati időn belül) parkol a hűtőben, már nem kapjuk azt az eredményt, mint ha teljesen frisset vennénk! Én úgy számolok, hogy 1 kiló lisztre egy csomag, azaz 50 g friss élesztőt veszek – ez pontosan elég a tészta kelesztéséhez, több nem kell! (Szerintem a gyártó is így gondolkodik, ezért ez a szabványos kiszerelés.) Sajnos nem egy receptet látni, ahol jóval több élesztőt írnak, teljesen fölöslegesen. A maradékot szépen visszacsomagolom, és zsupsz, megy a fagyasztóba. Amint szükség van rá, kiszedem, hagyom felengedni, és a fél csomag jó szolgálatot tesz majd egy újabb fél kiló liszthez. (Az is előfordult már, hogy az élesztőt pár másodperc alatt a mikróban melegítettem föl, ami ugyan a halála az élesztőkultúrának, mégis vígan túlélték:-)
Egyszerű, nem??

Szóval nagyjából minden receptet épp a fenti érvek alapján magamnak átszámolok fél kiló lisztre. Persze nem volt ez mindig így, de mára beláttam, mennyire praktikus ez a módszer. Ezért mosolygok azon – és tényleg ne értsen félre senki:-) – ha valaki ennek vagy annak a receptjét dícséri. Pedig egy másik recept talán még jobb is lehet, akkor meg csupán át kell számolni a mennyiségeket. Ennek természetesen akkor van jelentősége, ha egy adott sütőformánál valóban kevesebb vagy több lisztre van szükség.
Illetve szerintem az a fontos, hogy mindenki megtalálja a saját magának megfelelő arányokat azzal a liszttel, élesztővel, amit általában használ! Hogy most egy kanál olaj ide vagy oda, az már olyan bagatell, az úgysem befolyásolja a végeredményt!!:-) annyira.
Nem érdemes tehát a kelttésztát túlmisztifikálni.

A kezdőknek, illetve a kelttésztában bizonytalanoknak pedig azt tanácsolom, hogy ha egy tészta igazán jól sikerült, írják föl pontosan, milyen, honnan származó lisztet, melyik, mennyire friss élesztőt használtak, és milyen hőmérsékleten, mennyi ideig kelesztették a tésztát! Ha ez megvan, akkor nagy baj már nem lehet!

Akkor ilyen hosszú kilengések után újfent kanyorodjunk vissza Paul G.-hez. A könyvben szereplő arányokat ezek szerint átalakítottam fél kiló lisztre (most kivételesen finomlisztet használtam, ami a magyar BL55-nek felel meg), a recept már így szól, amúgy nagyjából hagytam mindent. Kandírozott gyömbért vettem, de akinek ez édes lehet, az öblítse le egy kicsit, úgy vágja fel.
Természetesen mondanom se kell, hogy gyömbér és koriander nélkül egy teljesen egyszerű focaccia-receptet kapunk, amit bármikor, bárhogy variálva felhasználhatunk. 

Az ízélmény, amit ez a focaccia ad, komolyan mondom, teljesen egyedülálló! Gondolkoztam is, hova postoljam, de végül is itt a helye, hisz az alap itáliai.
Az olívaolajjal elkevert chiliszósz pedig egy fantasztikus tunkoló lesz, érdemes kipróbálnia annak, aki nem idegenkedik az efféle kísérletektől.

És mint mindig, most is azt fájlalom, hogy nem nekem jutott eszembe ez az igazán merész párosítás!:-))

Focaccia korianderrel és gyömbérrel

Focaccia korianderrel és gyömbérrel

A kelt tésztához
500 g finomliszt (BL 55)
300-310 ml víz, langyosan
1 tk só
½ kocka élesztő, frissen (25 g, vagy 2 tk száraz élesztő)
4 ek olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
2 ek kandírozott gyömbér
3 ek koriander, apróra vágva
A rávalóhoz
2 ek olívaolaj a tetejére
4 ek édes chiliszósz
2 ek növényi olaj

Először elkészítem a kelttésztát.
Egy pohárnyi langyos vízben feloldom a szétmorzsolt élesztőt, elkeverem és hagyom, hogy 10-15 perc alatt szépen habosra fusson. 
Egy nagy tálba teszem a (lehetőleg átszitált) lisztet, beleteszem a habos élesztőt, és a gyömbér és a korianderen kivételével egy ruganyos tésztát gyúrok. Ruhával lefedve langyos helyen hagyom, hogy jó nagyra keljen, de a hűtőbe is be lehet tenni, úgy tovább tart.
Ha a tészta megkelt, belegyúrom a viszonylag apróra vágott kandírozott gyömbért és a friss koriandert (lásd legalsó kép), jól összedolgozom és négy darabra vágom. Mindegyik darabot egy hosszúkás lepénnyé formálok, belisztezem az oldalukat, hogy ne ragadjanak (sütés után ettől lesznek olyan szép lisztesek) és egy sütőpapírral kibélelt tepsire teszem őket. (Akinek kedve van, egy egész tepsiformát is készíthet, bár szerintem a méretes adagok sokkal jobban mutatnak.) Mutatóujjal apró göcsörtöket nyomok bele, a tetejükre csorgatom az olívaolajat, a sütőt felveszem 50 °C-ra és zárt ajtó mellett hagyom még kelni.
Ha már jó kövérkésre keltek, felveszem a sütőt 180 °C-ra és 15-20 perc alatt készre sütöm. Úgy lesz jó, ha még nem túl pirult az oldala, akkor belül is épp foszlós marad. Kiveszem és már azon melegében harapható is!
Egy tálkában elkeverem a chiliszószt az olajjal (de a chiliszósz önmagában is maradhat) és a focaccia mellé tálalom, így mindenki csorogtathat egy keveset a falatjára, vagy akár tunkolhat kedvére, de magában, pucéran is nagyon kellemes.
4 darab focaccia /

feb 022008
 

Beindult a farsangi időszak.
A híres velencei karnevál már múlt hétvégén elkezdődött és akinek kedve van, február 5-ig még álarcot ölthet és róhatja Velence utcáit. Velence hivatalos honlapján listát is találunk az eseményekről, sőt még videókat is nézhetünk az idei karneválról. (Magyarul pedig itt és itt.)

Hogy a velencei karnevál mikor vette kezdetét, azt már pontosan nem tudni, de egy 1268-ban kelt dokumentum már említést tesz az arcot elfedő, titokzatos maszkokról. A velenceiek ugyanis mindig is szerettek színes maskarákba bújni, színházasdit játszani. Gondoljunk csak Velence egyik szülöttjére, Carlo Goldonira! A lagúnákkal átszőtt, pitoreszk város meg önmagában is egy színház, és a városkép Goldoni, vagy Canaletto, Velence híres “házi festője” óta szinte alig változott. Continue reading »

jan 222008
 

Akárhányszor azon gondolkodom, milyen süteményt süssek hétvégére vagy akárcsak reggelire, a férjem szó nélkül rávágja: kicsiVú! Na, ebből már tudom, hogy azt a bizonyos diós koszorút szeretné, aminek kicsi Vú oldalán is nagy sikere volt. Nálunk is, ezért ha nem is minden héten, de igen gyakran sütöttem már.

Keresve sem találtam volna jobb alkalmat, hogy bemutassam a kicsivús marcipános koszorút. 
Kicsi Vú blogja ugyanis ma lett egyéves, ezen a helyen is kívánok boldog blogszületésnapot!!

Múltkor gondoltam egyet, és a koszorút dió vagy mandula helyett (mert már olyan is volt) marcipánnal töltöttem meg. Néha még a diós (vagy mandulás) töltelék alá is teszek egy vékonyka réteg sárgabaracklekvárt, de ebben az esetben a lekvárnak teljesen homogénnak kell lenni.
liszt minőségétől függően (ami nálam valószínűleg jobb, mert jóval kevesebb kell belőle) más arányokkal kellett a tésztát összegyúrni, vagyis nem több lisztet, hanem kevesebb folyadékot használok. Ez állandó visszatérő probléma, hogy a liszttől függően a recepteket rendszerint *át kell gyúrni*. 

Ez a koszorú tipikus példája annak, mitől is lesz egy recept sikeres. Legyen egyszerű, akár hétköznapokra való, de mégis rendelkezzen egy csipet rafinériával! Ez a koszorú nem más, mint egy sima kalácstészta diós töltelékkel. És ebben rejlik a titok! A tésztába került egy kevés fahéj (nem is olyan kevés:-), ami a tésztát látványosan feldobja. Mivel a tészta keskeny marad, nem lesz foszlós, mint a kalács, hanem ropogós marad. A töltelékkel pedig nem bajlódunk, csak gyorsan rákenjünk, hisz azt pillanatok alatt össze lehet dobni, nem kell főzni. Ha még szépen kerekre formázzuk, már nyert ügyünk van! Frissen, ropogósan a legjobb.
A koszorúforma bármilyen mutatós is, a mindennapokban jobban megállja a helyét a hagyományos rúdforma, még tárolni is jóval egyszerűbb.
Mindkét tölteléket leírom, természetesen a tésztamennyiségbe csak az egyik szükséges.

Marcipános koszorú

Marcipános koszorú

A fahéjas kelttésztához
250 g búzaliszt (BL-80)
1 csipet só
1 tk fahéj, őrölt
50 g cukor
12 g élesztő, frissen (¼ csomag, vagy 1 tk szárított élesztő)
50 g vaj
100 ml tej (1,5%-os)
1 db tojás (L méretű)
A marcipános töltelékhez
150 g marcipánmassza
2 ek sárgabaracklekvár (vagy narancslekvár)
A diós töltelékhez
75 g dió, őrölt
75 g kristálycukor
1 tk fahéj, őrölt
1 mk koriander / kardamom keveréke
1 csipet só
1 tk búzaliszt
60 g vaj, olvasztva

Ha friss élesztőt használok, akkor azt egy kevés langyos tejben először elkeverem.
Egy nagy keverőtálba teszem a száraz hozzávalókat, majd hozzáöntöm a kissé felvert tojással elkevert tejet és a folyósra olvasztott vajat. Kelttésztát dagasztok belőle majd pár órát hagyom, hogy megkeljen. (Én a kenyérsütőben végeztem el mindezt.)
Ha kész, lisztezett lapon kinyújtom a tésztát, közben elkészítem a tölteléket.
A dióshoz összekeverem a diót a cukorral, a liszttel és a fűszerekkel és belekeverem az olvasztott vajat, de összefőzni nem kell. A marcipántöltelékhez csak a marcipánt kell porcukron egy nyújtófával méretre kinyújtani.
A tésztalapra rásimítom az egyik tölteléket, ízlés szerint egy vizes késsel rá lehet simítani egy vékony réteg lekvárt is. (Főleg a marcipán lesz ettől igen jó.) A tésztát a hosszabb oldalánál feltekerem és egy sütőpapírral kibélelt rácsra vagy tepsire fektetem. A sütőt légkeverésen felkapcsolom 50 °C-ra, 5 perc után elzárom és ha van idő, hagyom még egy órácskát kelni. Akkor felkapcsolom a sütőt 170 °C-ra  fokra. Úgy 10 perc múlva, amikor kezd barnulni a tészta, ecset segítségével bekenem egy felvert tojással, majd 15 perc múlva, amikor az első réteg megsült rajta, újra. Ekkor rá lehet szórni némi kis vagdalt diót vagy morzsacukrot.
Nálam 40 perc alatt megsült.
1 diós koszorú, kb. 16 szelet            – 2.917 kcal / 182 kcal / 9,3 g zsír / LF30 45,8%
1 marcipános koszorú, kb. 16 szelet – 2.456 kcal / 153 kcal / 6,1 g zsír / LF30 35,8%  

dec 182007
 

Ha megkérdeznének, nehéz-e panettonét sütni, azt kellene válaszolnom: igen is, meg nem is. Először persze az igent hangsúlyoznám, hiszen olyan egyszerű kalácsot sütni (sőt, még dagasztás nélkül is bátran neki lehet ugrani), a halk nem csak ezután következne.

Panettonet majd' kétezer éve sütnek Itáliában, mely eredetileg északról, Milánóból származik, de ebben a formájában legalább 500 éve ismert. A karácsonyi asztalok elengedhetetlen kelléke, mely egy magas, kupolaformájú, bőséges mennyiségű mazsolával és szárított citrusgyümölcsökkel készült, levegős kelttészta.  

Ahogy az már lenni szokott, eredetére számtalan história létezik. Az első feljegyzések szerint a lombárdoknál Szenteste a családfő egy keresztben bemetszett kenyeret tartott a tűz fölé, amiből letörve minden családtag fogyasztott egy darabot. A maradékot félretették a következő Karácsonyig, így a kenyér a család szimbólumává vált.
Az idők során a panettonét az értékesebb, fehér búzalisztből sütötték (pan del ton, a luxuskenyér), neve akár innen is eredhet.

De a legegyszerűbb történet talán az, miszerint a panettone az egykori, a XV. században élt Ludovico Sforza udvarában egy véletlennek köszönheti születését. Miután egy fontos esemény előtt szénné égett a tervezett sütemény, az egyik, Antonio nevű pékinas hirtelen ötlettől vezérelve készített egy aszalt gyümölcsökből és vajból sült kelttésztát. Végül a herceg a pékinas keresztneve után nevezte el a süteményt, így lett az pan del Toni, panettone.
Egy másik legenda szerint azonban Antonio egy szép leánynak udvarolt, akinek szerelme hevében egy mazsolás kalácsot kreált. 

A sort még lehetne folytatni, de térjünk vissza a sütéshez.
A panettone eredetileg és hagyományosan nem élesztővel, hanem kovásszal készült, mégpedig búzalisztből. Emiatt nehéz a hagyományos sütése, mivel a kovászt napokig, gondosan, megfelelő felügyelet és körülmények mellett készíti a pékmester. Ha elkészült a kovász, a sütésre is nagy gondot fordítanak: a tetejét keresztben bemetszik, még ma is ez a panettone egyik jellegzetessége. Speciális kemencékben, két részletben sütik, először magasabb, majd alacsonyabb hőmérsékleten, közte néha több órás pihenő is jár a tésztának. Végül ettől az összetett és bonyolult folyamattól lesz az íze egyedülálló, a sütemény pedig hosszabb ideig eltartható.

Panettone

Napjainkban szinte képtelenség efféle gondosságal panettonét sütni. Még Olaszországban sem sütik mindenhol kovásszal, az exportált panettonék 95%-a pedig élesztővel készül. Házilag a kovásszal való sütés ugyan megoldható lenne (búzalisztből és vízből saját kovász tenyésztése néhány nap alatt), de a sütéstechnika hiányossága már komoly akadályt jelent.
  
Ezért mondanám azt, hogy nehéz hagyományos panettonét sütni, de mára az egyszerűbbet igen is könnyű! És napjainkban már szinte csak ebben a formában terjedt el. 

A mai modern panettone nem más, mint egy sok tojássárgájával, nagyon sok vajjal és kandírozott gyümölcsökkel sütött kalács. A tojássárgájától nem egy kalácslazaságú, hanem kötöttebb szerkezetű süteményt kapunk. A formája magas kupola, amit magunk is könnyen előállíthatunk otthon. (Lásd a receptnél.) Én egy erre a célra vásárolt mázas virágcserépben sütöm, mert egyrészt régen is agyagedényben sütötték, másrészt szeretem az agyagot, a római tálat, mert úgy gondolom, hogy meleg kisugárzása átmenekszik a benne sült süteményre is. Előnye még, hogy nem ég le, szóval máshogy viselkedik, mint a klasszikus fém sütőformák. (A formája ugyan hagy némi kivánnivalót maga után, de szeletelve ez már nem látszik és valamennyire megközelíti a panettone-formát!) Ma már mindenféle aszalt gyümölcsöt is bele lehet tenni: fontos, hogy a fele mazsola legyen, de mindenképp kerüljenek bele citrusok is, de jó a füge (ez kimondottan déli szimbólum), aszalt barack, aszalt szilva, vagy egyéb déli gyümölcs is. Piemontban mandulát is tesznek bele, de diót azért nem tennék a markáns íze miatt. A legalacsonyabb rostanyagtartalmú finomlisztből szokták sütni, mintegy a gazdagon megrakott asztalt szimbolizálva karácsonykor.  
A sütés elején magasra szokták venni a hőmérsékletet, majd úgy 10 perc múlva 180 fok is elég. Én egyenletesen sütöm mindig.

Jó panettone-sütést kívánok mindenkinek!

Panettone
 
250 g búzaliszt (BL 55)
100 ml tej
80 g vaj
60 g kristálycukor
¼ kocka élesztő
(12 g, vagy 1 tk szárított)
3 db tojássárgája (L méret)
1 db citrom reszelt héja
1 csipet só
50 g mazsola
30 g oranzsát (kandírozott narancshéj)
30 g citronát (kandírozott citromhéj)
30 g füge, aszalt
A tetejére
1 ek vaj
½
db tojás
1 ek tej
10 g mandulaforgács (elhagyható)

Kelttésztát készítek. A tészta akkor kel meg jól, ha a hozzávalók szobahőmérsékletűek: ehhez elég, ha azokat 2 órával előllet kivesszük a hűtőből.
Ha friss élesztőt használok, akkor egy pohárban először elmorzsolom a langyos élesztőt 3 evőkanálnyi langyos (kb. 30 ºC) tejben (ezt a teljes mennyiségű tejből veszem el), és elkavarom, hogy feloldódjon. (Régies nevén: felfuttatom. A felfuttatáshoz szabályosan a tejbe még 1 kiskanálnyi cukrot is kellene tenni és 10 percig állni hagyni, amíg kissé habzik – de ez nem szükséges, enélkül is működik.)
Egy nagy keverőtálba teszem a lisztet, beleteszem az élesztős tejet (vagy a szárított élesztőt), a felolvasztott vajat, a cukrot, a tojássárgákat, a citromhéjat, a sót és majdnem az összes tejet. (Még nem az egészet, lehet, hogy sok lesz.)
Kézzel összegyúrom és laza tésztát dagasztok, de egy kicsivel több tejjel az egészet DNK-vá, vagyis dagasztás nélkülivé is lehet tenni. (Ekkor csak átkeverem és úgyanúgy kelesztem, míg a duplájára nem nő.) A tálat lefedem, beteszem a hideg sütőbe, felkapcsolom 50 ºC-ra, majd 5 perc múlva elzárom és hagyom a tésztát megkelni. (Ez 1-2 óra, amíg a tészta legalább a duplája nem lesz.)
Ha a tészta megkelt, 5 percig még dagasztom, majd beleforgatom az aszalt gyümölcsöket is. A nagyobb gyümölcsdarabokat apró, mazsolányi darabokra vágom. (Ehhez a tésztát kézzel kissé laposra nyújtom, ráteszem a gyümölcsöket, ráhajtom a széleket és újra összedolgozom.) Egy törlőpapírral szobahőmérsékletű vajjal alaposan, vastagon kivajazom a cserépedényt (illetve a sütőedényt) és beleteszem a tésztát. Ehhez a mennyiségű tésztához egy 1,4 l űrmértékű cserépedény szükséges.
Úgyanúgy hagyom megkelni megint, mint első alkalommal, de nem fedem le. (Hideg sütő, 50 ºC, 5 perc múlva lekapcs.) Hamarabb fog megkelni, mert az élesztő már dolgozik (ez úgy 1 óra, a fenti űrmértékű edényben pont elfér.). Ha kész, éles késsel a tetejét keresztben bevágom és a mélyedésekbe kevés vajat teszek, majd egy pici tejjel elkevert tojással megkenem a tetejét (ezt a hagyományos panettonenál nem szokták), ekkor mandulaforgácsot is lehet a tetejére szórni. 170 ºC-ra felkapcsolom a sütőt és kb. 45 perc alatt készre sütöm. (Tűpróbával ellenőrzöm, illetve akkor sült át, ha a húshőmérő legalább 75 ºC-ot mutat.) Dagasztás nélkül a panettonét természetesen nem lehet bevágni, ekkor jön a tojásos kenés. 
Ha megsült, negyed órát hagyom pihenni és kiborítom a cserépből.

Hagyományos formájúként úgy lehet sütni, hogy egy magasabb 20 cm átmérőjű kerek formát két rétegben körben kibélelünk sütőpapírral, úgy, hogy legalább 20 cm magas legyen, akkor pontosan a dupla adag tészta kell hozzá.
1 db panettone / 

nov 262007
 

A töltött kelttésztának számos változata létezik a világon, de még Olaszországban is. A különbség ugyan nem nagy, de a nevük már különbözik. Szicíliában scaccia (scacciata) néven árulják ezeket a calzone-hoz hasonlatos kelttészta táskákat, amiket azokkal az alapanyagokkal töltenek meg, ami a szigeten megterem. Előételnek, de gyors utcai harapnivalónak is kiváló.

 Szicíliai pizzatáska

A tölteléknek számos variációja létezik, a legelterjedtebb fajta, amikor ricotta és salsiccia (olasz édesköményes kolbász) keverékével töltik, de van pirított hagymás, paradicsomos, sült padlizsános, egyéb zöldséges és természetesen húsos töltelék is, illetve ezeknek a keveréke.
Én most sajttal (maradékból származó caciocavallo-t használtam hozzá), paradicsommal és bazsalikommal töltöttem és vegyes salátát adtam hozzá vacsorára.

Szicíliai pizzatáska
(Scaccia di caciocavallo)

A kelttésztához
350 g liszt
½ kocka élesztő, frissen (25 g, vagy 1 tk szárított élesztő)
1 tk cukor
180 ml víz (langyos)
1 tk só
2 ek olívaolaj
A töltelékhez
100 g caciocavallo (vagy fiatal pecorino)
4 db kisméretű paradicsom
4 ág bazsalikom

bors, frissen őrölve

A szokásos módon elkészítem a kelttésztát.
Ha kézzel gyúrom, akkor egy kevés langyos vízben először feloldom az élesztőt, majd egy tálban hozzáadom a liszthez és belekeverem a többi anyagot is. Rugalmas tésztává gyúrom, majd beteszem az 50 ºC-ra (légkeverésen) előmelegített sütőbe és a duplájára kelesztem. A sütőt 5 perc múlva lekapcsolom. A legegyszerűbb kenyérsütőben keleszteni a tésztát.
Ha a tészta megkelt, négy részre osztom és lisztezett lapon 15 cm-es korongokra nyújtom. Réteszem az apróra vágott hozzávalókat, ráhajtom a tetejét és a tészta széleit összenyomom, hogy a töltelék ne folyjon ki. 
180 ºC-ra (légkeverésen) előmelegített sütőben 20 perc alatt világosbarnára sütöm.
Salátával tálaltam.
4 db pizzatáska / 

További töltelékek variációk:

Karfiolos-szardellás: a karfiolt apró rózsákra szedjük, pároljuk, a szardellát szintén kisebb darabokra vágjuk. 
Édesköményes-szardellás: hasonló módon készül
Húsos-paradicsomos: egy sűrű, darált sertéshússal készült paradicsommártást főzünk, ebbe tehetünk fekete olívabogyót, apróra vágott salsiccia-t, vagy elkeverhetjük ricottával
Hagymás-ricottás: bőséges hagymát karikára vágunk és olajban megpirítjuk, ricottára halmozzuk
Hagymás-padlizsános: a padlizsánt kockára vágva megsütjük, hozzátesszük a pirított hagymát, esetleg szardellát is tehetünk mellé

máj 122007
 

A többrendbeli dagasztásmentes kenyérsütési kísérleteim után, amelyekkel már igen jó tapasztalatokat szereztem, a kaláccsal is próbálkozni akartam. Segítségemre volt Eszter, aki már megjárta a rögös utat és a VKF! Reggeli fordulójára nagy örömömre dagasztásmentes kaláccsal jelentkezett. Nos, belevágtam, és íme az eredmény:
Kalácsot általában a már jól bejáratott, colomba-nál használt tésztából szoktam sütni. Kellően vajas (inkább többet teszek bele, mint kevesebbet), elég édes, és mazsolával vagy oranzsáttal, esetleg manduladarabkákkal szoktam gazdagítani. Ezt a receptet összevetettem Eszterével. Megtartottam a 250 g-os liszt kiindulási mennyiségét, mivel az ebből a mennyiségből készült tészta fér bele a formámba. (A dagasztás nélküli kenyereknél ez fontos szempont!). Legalábbis a kenyérnél, most a tiszta búzalisztből készült kalácsnál ez kissé kicsinek bizonyult, itt inkább a nagyobb, a 30 cm-es formát használtam.  

Ami viszont a folyadék adagolását illeti, abban a következő újítást vezettem be:
A tojás nagysága mindig is meghatározta a tej mennyiségét. (Aki már több kisebb és nagyobb méretű tojást feltört egy pohárba, pontosan látja, mekkora a különbség.) Ezért kísérleteim oda vezettek, hogy együttesen a tojás ÉS a tej mennyiségét határoztam meg magamnak, ezért a felvert tojásokhoz annyi tejet öntök, hogy az két és fél deci legyen. Újabb, magam által felállított szabállyal gazdagodtam: amennyi a liszt, annyi a folyadék mennyisége, a többi hozzávaló már adja magát. Ezek a szabályok persze csak a dagasztás nélkülire vonatkoznak (amiben még nincs sok tapasztalatom), hagyományos kelttésztát (amiben van tapasztalatom) mérleg nélkül, szemre is igen jól tudok készíteni, de ez most nem erről szól.
A második próbálkozás már szinte tökéletes lett, viszont a kalács másnapra szárazabb, de ez így a normális a házi sütésű kenyereknél. 

Most viszont végre kipróbáltam az Anától kapott jilket (Ana, ezúton is köszönöm neked!). A jilk egy emulgeáló szer, amit minden cukrász és pék használ és ami többek között megakadályozza a kenyér korai kiszáradását. (Többek között, mert a tészta is légiesebb lett attól az egy mokkáskanálnyitól.)
Meg kellett állapítanom, hogy ez a kalács maga lett a tökéletesség! Nemcsak ízre lett finom, omlós, de két nap múlva, az utolsó szelet is friss volt. (Hála neked, kémia:-) Biztos nem használom a jilket minden alkalommal, de vendégeknek sütve, vagy olyankor, ha hosszabb ideig akarom tárolni a kenyeret, előfordulhat.
Be kell vallanom, nem is akarok meghasonulni, hisz soha nem használok (illetve tudatosan kerülöm) a kész termékeket, de ezt a rásegítőt mindenképp ki szerettem volna próbálni. Az eredmény önmagáért beszél, ahogy Ana írja is: a jilk elvégez helyetted mindent. 
Ettől függetlenül is a kalács igen jó lett, működik és bevonul a dagasztás nélkül készíthető kenyerek sorába.

Mazsolás kalács

Mazsolás kalács – dagasztás nélkül

A kelttésztához
250 g búzaliszt (BL 55)
¼ kocka élesztő, frissen (12 g, vagy 1 tk szárított)
60 g kristálycukor (3 ek, esetleg + 1 ek)
100 g mazsola, vagy oranzsát (esetleg kevesebb)
2 csipet só
250 ml folyadék:
2 db tojás
tej
80 g vaj, olvasztva

Hasonlóan készül, mint a többi dagasztás nélküli kenyér. Fontos, hogy minden hozzávaló szobahőmérsékletű legyen.
Ha friss élesztőt használok, akkor azt egy kevés langyos tejben elkeverem, hogy feloldódjon.
Egy nagy keverőtálba teszem a lisztet, beleteszem az élesztős vizet, (vagy a szárított élesztőt), majd a többi száraz hozzávalót. Egy mérőskálával ellátott edénybe feltöröm és felverem a tojásokat, majd annyi tejet öntök hozzá, hogy épp 250 ml legyen. A vajat kissé felolvasztom és azt is hozzákeverem.
Egy fakanállal erősen összekeverem, egy sűrűn folyós masszát kapok. A tálat lefedem és szobahőmérsékleten állni hagyom. (Friss élesztővel sokkal gyorsabb eredményt lehet elérni.) Általában 6-10 óra alatt a háromszorosára kel a tészta. Ekkor a tésztát a fakanállal még egyszer átforgatom. Összeesik és felveszi az eredeti állagát.
Kivajazok egy 30 cm-es szögletes formát és belekanalazom a tésztát. Beteszem a sütőbe, és 50 °C-ra melegítem. 5 perc múlva elzárom és a sütőben 2-3 óráig állni hagyom, amíg újra kelni kezd.
Ekkor a sütő hőmérsékletét 170 °C-ra felemelem és megsütöm a kalácsot. 20-30 perc alatt kész lesz. Kiveszem a sütőből és 10 percig hagyom a formában kihűlni, közben hideg vízbe mártogatott ecsettel többször átkenem a tetejét. 10 perc múlva egy deszkára borítom és hagyom kihűlni. 
620 g-os kalács

ápr 082007
 

A húsvéti kalács fogyasztása nem csak nálunk, Magyarországon terjedt el: a katolikus Olaszországban talán még mélyebb hagyománya van a húsvéti menünek. A Karácsony mellett a Húsvét szokásrendje szorosan kapcsolódik a valláshoz, ami többek között az ünnepi étkezésben is megnyilvánul.

A legelterjedtebb, kihagyhatatlan édesség a colomba, ez a galamb alakú, kalácstésztára emlékeztető sütemény. Lombardiában van a gyökere, de mára az egész országban elterjedt, Húsvét táján minden pékségben, szupermarketben kapni, és természetesen több fajtája is létezik. A tésztájába szárított gyümölcsöt, ma már leginkább narancsdarabokat kevernek, a tetejére pedig mandulaforgács kerül.
A karácsonyi panettone is ugyenebből a tésztából készül, annak csak a formája más, azt egy agyag virágcserépben sütik.

A Colomba, a galamb a béke jelképe, ugyanúgy, ahogy mifelénk a tojás, az új életet szimbolizálja. A szárított gyümölcsök a szegénységet jelképezték, mivel a szegény ember szárítva tette el, hogy majdan Húsvétkor belesüthesse azokat az ünnepi tésztába, a colomba-ba. A tészta általában egyforma, csak a küllemben vannak eltérések. Néha tejes tojással kenik meg a tetejét, vagy sűrű mézes-cukorszirupba ragasztgatják az apróra vágott gyümölcsöket, egyes helyeken még krémsajttal – mascarpone-val is megkenik. Csokoládés formája is elterjedt, vagy pedig a tetejét is csokidarabkákkal szórják meg.

A Colomba története igencsak a régmúltba nyúlik, 1500 évet kell visszafelé mennünk.
Albion, a longobárdok királya megadásra késztette Pavia-t, a megtámadott várost, ahol fővárost szeretett volna alapítani. A város viszont ellenállt, ezért Albion megtorlást forralt. A városlakók a templomba menekültek és imádkoztak. És csodák csodája, Albion lova egyszer csak megvadult és lelökte lovasát. A király nagy haragra gerjedt, sőt még a város 12 legszebb leányát is a kastélyába követelte. A legszebb lány (miként is máshogy), egy galambformájú süteményt adott Albion lovának, amely erre egycsapásra megszelidült és a város megmenekült.
Igy szól a történet, amely inkább csak legenda, de a colomba hagyománya a mai napig fennáll.

Colombát sütni nem nehéz, a formázása már kisebb ügyességet követel. Ahogy a képen is látszik, nem vagyok igazán egy Rodin, de nem is nehéz. Olaszországban persze van erre forma, ez azért is jó, mert a lágyabb tésztát is bele lehet önteni. Nekem ilyen sosem lesz, mert megy ez anélkül is. Jó sok szárított narancsdarabkát kevertem bele, a tetejére pedig mandulaforgácsot szórtam. A colomba-t törik, vagy szeletelik, ahogy jólesik.
A sok egyéb finomság mellett ez lesz vasárnap a reggeli cappuccino mellé.

Boldog Húsvétot mindenkinek !

Colomba pasquale
Olasz húsvéti galamb formájú kalács

A kelttésztához
250 g búzaliszt
¼ kocka élesztő, frissen (12 g, vagy 1 tk száraz élesztő)
40 ml tej
60 g kristálycukor
2 csipet só
2 db tojás
80 g vaj, olvasztva
60 g oranzsát
+ 2 ek liszt a tésztához
A továbbiakban
1 db tojás
1 ek porcukor (opcionálisan)
2 ek mandulalapocska

A hozzávalókból elkészítem a kelttésztát.
Ha kézzel csinálom, akkor a langyos tejben először feloldom az élesztőt, majd egy tálban hozzáadom a liszthez és belekeverem a többi anyagot is. Rugalmas tésztává gyúrom, a végén beledolgozom az oranzsátot is. Mehet bele mazsola, vagy szárított citromhéj is, 200 g-ig bőven lehet beletenni.
Ha kész, legalább 2 óráig kelesztem meleg helyen.
A legegyszerűbb kenyérsütőben megkeleszteni az egészet.
Ha megkelt, a tésztát két részre vágom. Most némi kis szobrászi ügyességgel galambot kell formálni, ezt a legjobb már a sütőlapon elvégezni. Az egyik részből egy törzset formálok, hogy a vége vékonyabb legyen. A másik részt szintén ketté vágom és mindegyikből szárnyat próbálok formálni és a galamb testéhez nyomkodom. Két mazsolát teszek a szeméhez, a tetejét megkenem egy felvert tojással, amibe kevés porcukrot is lehet keverni. A mandulaforgácsot a tetejére szórom.
Beteszem a sütőbe és 50 ºC-ra (légkeverésen) felmelegítem és hagyom még megkelni. Ha már eléggé megdagadt a madár, (ez 1 óra is lehet), akkor a sütőt felveszem 170 ºC-ra (légkeverésen) és 25 perc alatt készre sütöm.
1 db colomba / 2.496 kcal / 106 g zsír / LF30 38,4%

ápr 012007
 

Talán utolsóként, de örülök, hogy még épp becsúszhatok a Vigyázz, kész, főzz! gasztrojáték III. fordulójának kicsi Vú által meghirdetett játékára.
Az elmúlt két hét kissé zsúfolt volt az életemben, ezért szinte szó szerint vehető, hogy gyakorlatilag a sípályáról csúsztam be a konyhámba. Bár azt hiszem, ez a tény a kedves Olvasót csöppet sem izgatja, miért is nem készültem fel időben, miért is kellett mindezt az utolsó utáni pillanatra hagyni és miért is nem viselkedek úgy, mint egy ízig-vérig foodblogger, aki síliftről leugorva és hütték varázsát otthagyva rohan a konyhájába, hogy főzhessen és írhasson! Jelentem, ízig-vérig az vagyok, sőt még annál is, de hát az Élet ugye….
Ezúton is köszönet kicsi Vúnak, aki várt és szelíden sürgetett és ezzel térjünk is rá a lényegre!

Amit készítettem húsvéti fingerfood, vagyis vendégváró falatkák címszó alatt, az egy kelttésztából készült rudacska, vagyis grissini. Önmagában viszont elég unalmas, ezért fel kell kicsit dobni. Sokfajta belevalóval készült már, ezen a mostanin annyit bűvöltem, hogy karamellizált olívabogyót tettem a tésztájába.

Na most, ez kissé bizarrnak tűnik, nem? Olívabogyó, hozzá barnacukor? Pedig nem rossz, igazi ínyenceknek való dolog (például nekünk, mindannyiunknak). A karamellizált olíva önmagában is finom csemege, érdemes tehát nagyobb mennyiségben készíteni – a sütőt ugyanis 12 óráig kell járatni emiatt ! A nagyszemű, fekete, Kalamata olívabogyó a legjobb hozzá.
A grissinihez a készre karamellizált olívát még hintakéssel apróra vágtam, úgy tettem a tésztába (nem érdemes aprítóba tenni, attól túl cafrangos lesz), de ha snack-ként adjuk, elég félbe vágni. De egészben is lehet hagyni, úgy kicsit tovább tart az aszalás, kandírozás folyamata.  
Ha nem rohanós locsolkodóknak adjuk, kezükbe nyomva, ha van időnk és jófajta vörösbor mellé eszegetni szeretnénk valamit, akkor különböző dipeket (mártogatóst) is készíthetünk hozzá, isteni finom.
A legjobb még frissen, a sütőből kivéve elrágcsálni.
Mivel ez a kelttészta alapjában egy focaccia tésztája, így két legyet ütöttem egycsapásra. Olívás-rozmaringos focaccia-t is sütöttem, az eszegetjük-tépkedjük ma este a pohárka bor mellé.
 

Grissini karamellizált olívabogyóval
(Grissini alle olive candite)

70 g fekete olívabogyó, magozott
1,5 ek barnacukor
A kelttésztához
½ kocka élesztő frissen (25 g, vagy 2 tk száraz élesztő)
200 ml víz (esetleg ásványvíz)
320 g búzaliszt
2 ek olívaolaj
1 csipet cukor
1 tk só
A tetejére
1 db tojás
darabos só

Az olívát negyedekbe vágom, majd a cukorral összekeverve beteszem egy lapos tálba, hogy sehol ne fedjék egymást. Betolom a sütőbe és 70 ºC-ra (alsó-felső) előmelegített sütőben 10-12 órán át szárítom. (Ha azonnal felhasználjuk az olívát, akkor kevesebb is elég, a lényeg, hogy már kissé ropogós legyen.) 
A kelttésztához feloldom a vízben az élesztőt, majd egy tálban összekeverem a liszttel és a többi hozzávalóval. Én betettem a kenyérsütőbe, és hagytam, hogy elvégezze a dolgomat. Aki nincs ebben a helyzetben, az dagassza meg a tésztát úgy 15 perc alatt, hagyja megkelni 1 óra alatt, és gyömöszölje át újra.
Ha kész a kelttészta, az olívabogyókat a hintakéssel apró darabokra vágom, majd beledolgozom a tésztába. 
Most alálisztezett felületen kinyújtom a tésztát, úgy, hogy egy 20×40 cm-es négyszöget kapjak. (Persze lehet máshogy is, kinek hogy esik jól.) Egy műanyag késsel a rövidebb oldaláról egy centi széles rudacskákat vágok le – ebből a mennyiségből úgy 20-25 darab 20 cm hosszú grissini lesz. Óvatosan beteszem őket a sütőbe a középső sínre, (sütőpapírral kibélelt tepsire vagy szilikonlapra) felcsavarom a sütőt (még mindig 50 ºC, még mindig alsó-felső), a tetejüket egy ecset segítségével megkenem egy felvert tojással, (nem megy rá az egész, a maradék a macskáé) kevés darabos sót szórok rájuk és hagyom egy ideig még kelni. 30 perc múlva, vagy amikor már elég dagadtak, a sütőt felveszem 180 ºC-ra és 12 perc alatt készre sütöm.
20 db grissini / 88 kcal / 2,7 g zsír / LF30 27,9% 

feb 182007
 

Farsang és karnevál van, sok ételnek ilyenkor jön el az ideje. (így nálam is eljött az idő, hogy fánkot süssek…)
Mivel a nálunk ismert magyar fánk szinte megegyezik ezzel, nagyon kiváncsi voltam, honnan is ered. Németországban ugyanis úgy kezelik a fánkot, mint saját találmányt. Elképzelhetetlen a karnevál fánk nélkül. Nem illik utcán enni, de ki törődik ma már ezekkel a gátakat átszakított törvényekkel, amikor szükség van, jókedv van, mindenki mókás maskarákban mászkál az utcákon, hisz orrunk előtt ott gőzölögnek a wurstok sokaságai, kelleti magát a Waffel, a Reibekuchen, és minden sarkon orrunkba kúszik az Ő fenséges illata, a cukrozott tetejű farsangi fánk Continue reading »