feb 182009
 

Ha receptekről van szó, sok esetben el is felejtek már csodálkozni. Megszoktam, hogy rendre lélegzetelállító párosításokat találok, amiken tíz éve még bizonyára elájultam volna, de mára – számomra legalábbis- mindennapossá vált. Azokból a blogokból is hosszú már a listám, ahová meghökkenni járok, de mosolyogva távozok: hello, rokonlélek, ez az, pont erre vágytam!

Nem is kell messzire mennem. Amióta a talján konyha járja át zsigereimet, szinte mindent eszerint próbálok főzni. Többször ért is már a vád, hogy nem tudok elszakadni tőle, mindig eszerint jár az agyam és a kezem. Az azonban tény, hogy az elmúlt húsz évben nagyon sokat tanultam az olasz tájjellegű konyhákból, és nem csak ételeket, de főzési technikát, hihetetlen párosításokat, és ami a legfontosabb, hozzállást, felfogást és az étel szeretetét.

De még mindig van olyan, amitől leesik az állam. Nem a csillagos séfek újabb és még újabb kreálmányaira gondolok, mert tőlük elvárom, hogy elkápráztassanak. Nem. Olyan egyszerű, vidéki ételekre gondolok, amelyek bármelyikőnk konyhájában gyorsan elkészíthető. Lenne, ha ismernénk a titkát. És mégsem jutna eszünkbe soha, de soha, csak akkor, ha már leesett az állunk.

Pár hete egy bizonyos étel után kutattam az interneten. A történethez ennek semmi köze, tehát nem ez a fontos. Az egyik oldalon találtam is valamit, görgetek hát lefelé, olvasok, és megakad a szemem egy ételcímen:

Mákos kukorica …

Én ilyenről még életemben nem hallottam. Továbbmegyek, abban a pillanatban még el sem tudtam képzelni, milyen lehet az íze! Hirtelenszülte ötletnek tartottam, de ahogy továbbolvastam, kiderült, hogy régi paraszti édességről van szó. Azonnal feltúrtam a világ hálaját, és öt, azaz öt receptet találtam a mákos kukoricára. Arra is fény derült, hogy őshonos felvidéki illetve palóc ételről van szó, amelyet valószínűleg még a mai napig főznek kukoricaérés után, illetve a téli együttüldögélések alkalmával. (Mármint ott, ahol ápolják még ezeket a hagyományokat.)

A galgagyörki történetekben például ezt olvastam a tollfosztás idejéről:
Hagyományos mákos kukorica
„ Az ősszel kitépett és összegyűjtött kacsa- vagy libatollat minden évben télen fosztották. Összegyűlt 8-10 asszony, néha lányok is. Az anyák, nagyanyák elkészítették a vacsorát: mákos kukoricát, mákos és lekváros kalácsot. A kukoricát a padlásról hozták. Ott voltak a „bábuk” felakasztva, abból főzték a mákos kukoricát. Az asztal közepére tették a tálat és annyi kanalat, ahány asszony volt. Ittak egy kis pálinkát, és mindegyik evett a tálból. A legények, akik mentek a lányok után, verebet fogtak és a tollba engedték. Minden szétrepült, a veréb is a toll is. Nagy nevetés volt, aztán az asszonyok hosszan szedegették a szétszállt tollút.”
(A kép a Szabad Föld oldalát dícséri.) 

A hollókői Libalakoma részeként mákos kukoricát is feltálalnak. Rimóc honlapján a hagyományos ételek között szerepel például a mákos kukorica is. A Nyíregyháza környéki “tirpákok” egyik csemegéje is a mákos tengeri volt.

Azonnal nekiálltam és elkészítettem életem első mákos kukoricáját. Sajnos csak konzerv volt otthon, így az első próbálkozás nem ajándékozott meg túl nagy gasztrokatarzissal, de tudtam hová fejlődni. (Tanulság: soha ne használj konzervkukoricát! Várj nyárig, vagy próbálj legalábbis fagyasztotthoz jutni!)
Második próbálkozásom már a magasokat verdeste. Sikerült fagyasztott kukoricára szert tennem, így benne volt minden nyers íz, majdnem úgy, ahogyan nyáron. De nem értem be ennyivel, hanem új próbát tettem.
A mákot mascarponeval kevertem össze, így rétegeztem a kukoricával, a végső simítást pedig – mert annyira, de annyira kellett rá valami -, pirított fenyőmag adta, amit mogyoróolajjal kevertem össze. Eme színfoltról még későbbiekben bőven szó lesz, ugyanis újabban ebbe szerettem bele – de ne rohanjunk előre, adott időben írok róla többet is. (Bár ezen a rávalón még dolgoznom kell, nem győzött meg teljesen. A mákhoz jól illett volna egy savas-gyümölcsös ellentét, de a kukoricához viszont nem.)

Tehát függöny fel, íme a mákos kukorica, enyhén olasz beütéssel:), viszont mérhetetlenül finoman, pikánsan, ellenálhatatlanul!
Mindenkinek ajánlom, próbálja ki, hisz az alaprecept is lenyűgöző!! (Ez lentebb a második recept.) 
              Mákos kukorica mascarponeval
Mákos kukorica mascarponeval

100-120 g kukorica (nyáron morzsolt, télen fagyasztott)
4-5 ek tej
1 tk méz
1 csipet só
A mascarponés mákhoz
50 g mascarpone
2 ek tejszín
30 g mák, darálva
1 ek porcukor
½ db citrom reszelt héja
A tetejére
1 marék fenyőmag
1 ek dió-, mogyoró- vagy mákolaj

Egy kisebb lábasban melegíteni kezdem a tejet a mézzel és a sóval. Ha forró, hozzáadom a kukoricát és alacsony hőfokon kevergetve puhára párolom, hogy majdnem elforrjon alóla a tej.
Közben egy tálba teszem a mascarponét, kevés tejszínnel lazítom és hozzákeverem a darált mákot, porcukrot és a citrom héját. Úgy lesz jó, ha finom, telt, pikáns és bársonyos.
Közben egy pici serpenyőben szárazon megpirítom a fenyőmagot, de óvatosan, mert hamar odakap! Összekeverem az olajjal (én most mogyoróolajat használtam) és a kukorica alól fennmaradt tejjel.
Tányérra szedem a lecsöpögtetett kukorica felét, rásimítok egy kevés mákot, majd megint kukorica, a tetejére pedig szintén mák jön. Köré hintem a fenyőmagos mártást és tálalom.
1 személyre /

Álljon itt most az eredeti receptek egyike:
“Ezt az ételt a nagyszüleim még morzsolt, főtt kukoricából készítették nagypéntekre, és a főzéséhez egy ősrégi kuktát használtak.

Mákos kukorica

100 g kukorica
1,5 ek méz
50-75 g darált mák
50 g porcukor
2 cs vaníliás cukor
½ db citrom leve

A morzsolt kukoricát forrásban lévő vízben kifőzzük, majd ha megpuhult, egy késsel lefejtjük a szemeket a csutkáról. Tálban megöntözzük mézzel, meghintjük cukros mákkal, jól elkeverjük és feltálaljuk. Tálaláskor citromos mézzel is meglocsolhatjuk.”

Egy kis zene, csak úgy. Most fél éjjel ezt hallgattam.
Negrita: Rotolando verso sud. A video egyébként Rioban játszódik.

             

aug 062008
 

Ezt a levest még két éve főztem először, amikor az az emlékezetes hőhullám végigsöpört Európán. Maradékokból állt össze, de nemcsak finom, de igen üdítő is lett. El is feledkeztem róla, amikor azonban Ízbolygó, majd Beatbull is olajpöttyöket csöpögtetett a levesére, azon nyomban eszembe juttatta, hogy ezen a levesen próbáltam ki először, és lám, egy mokkáskanál segítségével egész helyes kis minitócsákat sikerült elhelyeznem. És lám, már akkor is fotóztam, és sikerült is előkotornom a képet egy régi meghajtóról.
Úgy látszik, már akkor is kedveltem a pirított szezámolajat, és már akkor is hajtottam a hideg, nyári levesekre :-)) Így van ez, amikor az embert behozza a múltja:-))

Arra emlékszem, hogy első alkalommal a joghurt (pontosabban annak minősége) nem tetszett benne, de utána már odafigyelve házi joghurtot használtam. Tényleg fontos, a legjobb hozzá a görög joghurt, ami tömény, savanykás, rendkívül ízgazdag, de akkor egy kicsivel több folyadékot kell hozzáadni.
Nyáron nem nehéz friss kukoricát vásárolni, azzal lesz a legfinomabb!
A végén a sima joghurtos savasságot is fokozni lehet, például egy kevés cukorszirup és citromlé keverékével egy nagyon klassz édes-savanyú egyensúlyt tudunk teremteni, de ez valóban egyéni ízlés kérdése. Nekem mindenesetre nagyon bejön!
A szezámolaj és a chilipor pedig az egyéni heppem volt, de nagyon bejött! Összességében egy lágy ízű, üdítő leves lett, amit jócskán feldobtam az olajjal és egy kevés chilivel.

Az már csak csepp a levesen:-)), hogy igen alakbarát, nyári levesről van szó.

Hideg kukorica-krémleves joghurttal

Hideg kukoricakrémleves joghurttal

1 ek olívaolaj
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
200 g kukorica (frissen főtt, vagy konzerv)
1 db kaliforniai paprika (lehetőleg sárga)
500 ml zöldségalaplé
100 száraz fehérbor
200 ml joghurt
2 mk só
bors
1 mk zöldcitromlé (elhagyható)
1 mk cukorszirup (elhagyható)
pár csepp (pirított) szezámolaj
chilipor

A hagymát karikára vágom és a fokhagymával együtt megpirítom az olajban. Ha puha, a kukoricával, a feldarabolt paprikával és egy kevés alaplével együtt botmixerrel pépesítem. Érdemes pár kanálnyi kukoricát féretenni, azt a végén egészben beletehetjük a levesbe.
Visszateszem a lábasba, hozzáöntöm a maradék levet és a bort. Attól függően, milyen sós volt az alaplé, sózom és borsozom. Egy kisebb edényben külön habverőbel felverem a joghurtot, hogy sima és egynemű legyen, összekeverem egy kevés alaplével és beleöntöm a levesbe. Egy kevés citromlével lehet még savanyítani, ha szükséges, sőt, egy kevés cukorszirup és citromlé segítségével még tovább ízesíthetjük. Forralni már nem kell. Néhány órára érdemes behűteni, úgy lesz az igazi.
Tálalásnál meglöttyintem néhány csepp pirított szezámolajjal és chiliport szórok rá.
3 tányérra való / 

jún 152008
 

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, felírtam egy lapra azokat a recepteket, amiket feltétlen meg szerettem volna osztani a külvilággal. (Reméltem, hogy összejön majd egy blogra való:-) Jó párat fel is írtam, a lap megtelt, de még mindig egy maroknyi várat magára. 
Akárcsak a fokhagymavajas baguette, ez a saláta is oszlopos tagja lett a konyhámnak. Nem is emlékszem, hogy zárt szobában ettük-e volna, mindig szabadban, zöldben, vagy a grillsütő mellől, esetleg a magunkkal vitt műanyag dobozból vettük elő. 

                    Majonézes tésztasaláta paprikával és kukoricával

Tudom, tudom, a majonéz… És azt is tudom, hogy nem sikk manapság ilyen salátákat tálalni…  Eljárt fölöttük az idő, nehéz, kalóriadús, a tojás pedig veszélyes a melegben. Pedig higgye el nekem mindenki, ez a tésztasaláta csakis így a jó! Jól behűtve igazán üdítő (másnap még jobb!), és ha nem is fogyókúrás (mert nem az), kevesebb is elég belőle. Garantáltan, többszázszor kipróbálva. Ipari rokonokkal, az üveges majonézzel például nem is érdemes próbálkozni. Ha hűtőtáskában szállítjuk az ételeket (márpedig abban:-), akkor nincs mitől tartani. De aki mégis viszolyog a melegben a tojásos majonéztől, annak még mindig ott van a tojásmentes verzió(Bár azzal még nem próbáltam.) Régebben egy kisebb narancsot vagy mandarint is belegerezdeltem, de a családdal nem tudtam megszerettetni, pedig nekem nagyon ízlett.

Hogy mitől olyan különösen finom ez a saláta, nem tudom, de biztos a majonéz is teszi (a házi majonéz verhetetlen!), illetve a hozzávalók összetétele. Mindig durumlisztből készült, olasz pastát használok hozzá, jófajta félkemény sajt, húsos paprika és kukorica van benne, ha van, egy csomó piros retket is bele szoktam vágni, feltéve, ha zsenge. Ez az összhatás adja ezt a különleges ízt, ami tényleg semmi különös…. de nagyon finom!!
Épp ezért került bele a piknikkosárba.

Majonézes tésztasaláta paprikával és kukoricával

Majonézes tésztasaláta paprikával és kukoricával

150-200 g pasta (középméretű, testes, mint a penne, fusilli, orecchiette)
1 fej hagyma (nagyméretű)
1 db húsos paprika
100 g félkemény sajt
150-200 g kukoricaszem (legjobb a grillezett, vagy fagyasztott, esetleg 1 kis konzerv kukorica)
1 csomó piros retek (ha van)
A majonézhez
2 db tojássárgája
1 ek mustár (Old English, esetleg Dijoni)
1 tk cukor
3 gerezd fokhagyma
1 mk só
bors, őrölve
150-200 ml növényi olaj
1 tk citromlé, frissen facsarva
2-3 ek tejföl (24%)

Először két tojássárgájából egy nagyobb tálban majonézt keverek. A hagymát apróra vágom és félórára besózom, hogy megpuhuljon. Pici falatnyi darabokra vágom a sajtot és a paprikát. Ha kész, a majonézbe keverek 2 kanálnyi sűrű tejfölt (nem többet!), majd hozzákeverem a többi hozzávalót is. (Konzerv kukorica esetén az egész doboz sok, vagy 2 kanálnyit hagyjunk el. Ebben az esetben a kukorica levéből 1-2 kanálnyit a majonézbe is lehet keverni.) 
Al dente kifőzöm a tésztát és a majonézzel rétegenként egy tálba teszem és óvatosan összeforgatom.
Úgy jó, ha hagyunk neki pár órát, hogy az ízek összeérjenek.
6-8 személyre /

Majonézes tésztasaláta

jan 102008
 

Ez a mártás úttörő pályafutást tudhat maga mögött, ugyanis elsőként készítettem fondüs karrierem alatt. Sosem maradhatott el, és noha egy kicsit változtattam rajta, az alap mégis maradt, az pedig roppant egyszerű.
Ezeket a mártásokat, dipeket, vagy nevezzük, ahogy akarjuk, bármihez lehet adni, nyári grillezésnél ugyanúgy megállja a helyét, mint enyhén pirított házi kenyeret tunkolva, vagy friss zöldsaláta mellé, vastagfalú jégsalátába halmozva, ez ugyanis elég darabos marad.
Az eredeti recept még crème fraîche-t írt (ez tejszín és tejföl keverékéből is előállítható), ezt azóta kiváltottam tejszín és gorgonzola keverékével, ami jóval markánsabb ízt ad neki. Fűszerezni lehet még zöldfűszerekkel is, sőt még a curry is jól illene hozzá, bár számomra ez inkább a hetvenes éveket idézi:-)
Nem kell csodálkozni, ha a botmixerrel pépesített kukorica még így is darabos marad – a kukorica héja olyan kemény, hogy az éles vágókések sem tudják szétroncsolni a szerkezetét. Ehhez viszont ez épp így jó, sőt sűrűbbre készítve akány kenyérre is kenhető szendvicsnek.
A kaliforniai paprikát elméletileg hagyományos zöldpaprikával is ki lehetne váltani, de a kaliforniai édesebb, lédúsabb, emiatt az íze és a konzisztenciája is más lesz. Hagyományossal még sosem próbáltam, ha valaki azt használ, akkor nem biztos, hogy az alábbi mennyiségek pontosak lesznek, de ezt tejszínnel (vagy esetleg a kukorica levével) lehet szabályozni. 

Paprikás kukoricamártás

Paprikás kukoricamártás

150 g kukorica (dobozos)
50 ml tejszín (esetleg több)
50 g gorgonzola
1 db sárga kaliforniai paprika
1 ek citromlé
2 szál újhagyma
1 mk só
bors, frissen őrölve

A mixelő pohárba teszem a levétől lecsorgatott kukoricát (nem kell az egész doboz), hozzáöntöm a tejszínt, a sajtot és a darabokra vágott paprikát. Botmixerrel pürésítem, majd ízesítem a citromlével, bőven sóval és borssal, és hozzáadom a késsel egészen apróra vágott újhagymát.
300 ml mártás /

Már 192007
 

Egyszerű csirke- vagy egyéb szárnyasból készült leves, az ír paraszti konyha egyik része. A recept Észak-Irországból, Moira környékéről származik, ahol is szódabikarbónával készült kenyérrel (recepteket lásd lentebb) fogyasztják. A kenyér még abból az időkből származik, amikor nem volt élesztő, ezért minden kenyérféle szódával készült. 
Nekem nem újszerű a tejjel való főzés, nagyon jól helyettesíti a hús-, ez esetben a zöldséglevest. A tej főzéskor összemegy és apró barna gömböcskék keletkeznek benne. Nem érdemes leszűrni, mert az úgy van jól.
A recept crème double-t ír, ez egy 30%-os zsírtartalmú tejtermék, amit úgy kapunk meg, ha zsíros tejfölbe kevés tejszínt keverünk. A tejszíntől bársonyos íze lesz a levesnek, és elveszi kissé a tejföl rusztikusságát, ezért nem érdemes kihagyni.  

Ír szódás kenyér Vörösvár-nál  
Ír szódabikarbónás kenyér
t3v-nél

Ír tejes szárnyasleves

3 szelet húsos szalonna
500 g szárnyashús
25 g vaj
3 db burgonya, kockára vágva
3 fej hagyma (közepes)
600 ml húsleves
600 ml tej
só, bors
3/4 doboz kukorica
150 g crème double (zsíros, sűrű tejszín, tejföl és tejszín keverékével helyettesíthető)

2 ek petrezselyem

Egy lábasban megpirítom a szalonnadarabokat, ha kész, akkor kiveszem és a zsírjában megpirítom a kockára vágott csirkehúst. (Ez lehet csirkemell, de comb is, a húst később le kell fejteni a csontról, vagy lehet pulyka is.) Hozzáadom a vajat, burgonyát, hagymát és 15 percig párolom. Húslevest és tejet öntök hozzá, és ezzel még 45 percig főzöm. A végén beleteszem a kukoricát (nem kell bele az egész doboz, a maradékot másra kell felhasználni), majd hozzáadom a tejfölt. Tálalásnál a tetejére szórom az apróra vágott petrezselymet.
Hagyományosan ír szódás kenyérrel tálalják.
4 személyre /