aug 242009
 

Talán a meleg miatt, talán időszűke miatt, de mostanában rengeteg salátát készítek. Átgondolatlanul veszek gyorsan néhány friss zöldséget, és este, mikor már minden zárva és képtelenség lenne hiánypótlás miatt elzarándokolni a sarki fűszereshez, összedobok belőle egy villámgyors vacsorát.
Így készült ez a saláta is, amit három napig egyfolytában ettem. Nem, nem azért, mert annyi lett és muszáj volt elpusztítani a maradékot, hanem mert annyira jó lett, hogy képtelenség volt abbahagynom. A mangóbalzsam eddig is a szívem csücske volt, de így, mogyoróolajjal megbolondítva valami észvesztő párost alkotnak. Teljesen belehabarodtam. Hihetetlen, mit lehet kihozni belőle egy kevés kis naranccsal, dióízű, markáns sajttal, ropogós zölddel és persze egy kis olvasztott szalonnapörccel.
Például egy ilyen salátát.

zoldsalata_tojas_sajt_bacon1

Zöldsaláta tojással, sajttal és mogyoróolajos mártással

1 kisebb fej jéghegysaláta, vagy 2 római salátaszív
125 g madárbegysaláta (1 doboznyi)
2 db tojás, keményre főzve
100-120 g alpesi sajt (pl. Appenzeller, esetleg eredeti Edami)
A dressinghez
3-4 ek mogyoróolaj
2 ek mangóbalzsam
1 löttyintés narancslé
1 mk só
feketebors, frissen őrölve
kb. 100 g pancetta, vagy bacon, kisütve

A tojásokat forrástól számítva 5-6 perc alatt keményre főzöm, hideg vízben kihűtöm és meghámozom.
A jéghegysalátát szétszedem, megmosom, falatokra tépkedem és kicentrifugázom. A madárbegyet szintén áganként megmosom és szárazra tekerem. A két salátát egy nagy tálban összekeverem.
A sajtot apró kockákra vágom.
Elkészítem a salátadressinget, a pancettát vagy a bacon egy kisebb serpenyőben kisütöm, ha sok zsírja lett, azt le lehet önteni.
A salátát összekeverem a mártás felével és tányérokba halmozom. Ráteszem a felvágott tojásokat, a sajtot és rálocsolom a megmaradt mártást. A szalonnapörcökkel megszórva tálalom.
A tetejét érdemes meglocsolni egy kevés olívaolajjal (nem tévedés:).
Egy pohár jégbehűtött prosecco remek hozzá!
2 személyre /

zoldsalata_tojas_sajt_bacon2

Júl 122009
 

Ezt a salátát még hetekkel ezelőtt készítettem grillezés alkalmával. Pár napra rá Vesta meghirdette a VKF! legújabb fordulóját, és világos lett, hogy őt (is) nevezem a nyárias előételek fordulójára.

Lehet, hogy a sonkában sült kecskesajt lerágott csont. Sőt, nem csak lehet, bizony az is. De mivel ezerféle módon lehet varálni, biztos, hogy mindig újat is lehet vele alkotni. Sajnos fogalmam sincs, honnan ered a klasszikus. Ettem már francia, olasz és spanyol behatással is, a maga módján mindegyik tökéletes volt.
Ha nem kapunk mást, baconszalonna is megteszi, de tény, hogy vékony, nyers, nem túl harsány sonkaszelettel lesz az igazi. A bacon ugyanis túl zsíros, lecsöpögve vigyázni kell a rostnál, ne csöpögjön túl sok zsír a parázsra.
Most francia kecskesajtot vettem, de nem emlékszem, melyiket kértem a pultnál. Hatalmas a választék kecskesajtból (több, mint százfajta létezik), mindenképp olyat vegyünk, ami bírja a “gyűrödést” és nem folyik ki idejekorán.

A salátánál aztán már szárnyalhat a fantáziánk. Most nem bonyolítottam, két fej lollot vettem, az bőven elég négy főnek is. A dressingnél hűtlen lettem kedvenc málnabalzsamomhoz: meggybalzsamot használtam (ami sűrű meggypürével dúsított, meggyborból erjesztett meggyecet, egy olyan meggyes ízű balzsam, ami szinte elolvad a szájban, hihetetlen sokoldalúan használható, húsokhoz például kiváló.), hisz a meggynek szezonja van, az ötlet pedig onnan jött, hogy reggel hihetetlen finom, aromás feketemeggyet kaptam. Kevés meggyet apróra vágva beleforgattam a kész salátába, az eredmény pedig egy fantasztikus, gyümölcsös ízorgia lett.
(A kép még az első, meggy nélküli verziónál készült.)

Ha létezne meggylimes – tényleg, miért nincs olyan? – akkor azt lehetne tálalni hozzá, ennek hiányában egy eperlimes-szal felöntött pezsgő dukál a legjobban. Remek hozzá!

Sonkaköpenyben sült kecskesajt meggybalzsamos zöldsalátával

Sonkaköpenyben sült kecskesajt meggybalzsamos zöldsalátával

100-150 g (sütésre alkalmas) kecskesajt
10-14 keskeny szelet aromás, levegőn érlelt sonka, esetleg bacon
A salátához
vegyes zöldsaláta (pl. lollo biondo, lollo rosso, rucola, római saláta, stb.)
5 ek szőlőmagolaj (vagy extraszűz olívaolaj)
2 ek meggybalzsam (vagy málnabalzsam)
só, feketebors, frissen őrölve
1 maréknyi meggy

A salátákat megmosom, feltépkedem és kicentrifugázom. A dressinghez összekeverem a hozzávalókat és állni hagyom. A meggyet kimagozom és késsel, esetleg kézi (!) aprítóval durvára szeletelem.
A kecskesajtot kisebb, hosszúkás darabokra vágom és becsavarom a sonkába. A grill szélére teszem és addig sütöm, amíg a sonka ropogósra sül, illetve amíg ki nem csordul a sajt.
Tálalás előtt a salátába forgatom a dressinget és a meggypörcöket, majd ráültetgetem a sonkás batyukat.
2-3 személyre

máj 272009
 

Nehogy valaki félreértse, a salátát nem mellé ettük, hanem belecsempésztem a tésztamártásba. És úgy is milyen jó lett!

Trenette kolbásszal és római salátával
(Trenette con salsiccia e lattuga romana)


200 g trenette
1,5 ek olívaolaj
1 közepes fej vöröshagyma
kb. 100 g salsiccia (paprikás kolbász is nagyon jó)
kevés alaplé vagy zöldséglé
½ db piros húsos paprika
só és feketebors
2 db római salátaszív
parmezán a tetejére

A hagymát durvára vágom és megpárolom az olajban. Közben félkarikára vágom a kolbászt és pár kortynyi folyadékkal (alaplé, vagy zöldség főzőleve) párolgatom. Hozzáadom a csíkoka vágott paprikát és pár percig párolom, de a paprika még maradjon ropogós.
Közben al dente kifőzöm a tésztát.
Megmosom és lecsapkodom vagy kicentrifugázom a salátát és csíkokra vágom. A ragut sózom és borsozom, félrehúzom és a még forró mártásba keverem a salátacsíkokat. Párolni már nem kell, a maradék hőtől egy kicsit összeesik, de még roppanós marad, az úgy épp jó lesz.
A tésztát leszűröm és óvatosan összekeverem a mártással. Sajtot reszelek a tetejére.
2 személyre

ápr 222008
 

Vannak ételek, amelyek a véletlennek köszönhetik létüket. Olyan ételek is vannak, amelyek, bár végtelenül egyszerűek, mégis kerek egészet alkotnak.
Friss tonhalat akartunk enni, egy kissé bonyolult receptet szerettem volna vacsorára újjáéleszteni. A halasfiú viszont a csodaszép tonhalat mégis túl vékony szeletekre vágta (legközelebb vonalzóval megyek halat vásárolni), ezért hazaérve módosítanom kellett a menüt.
A centi vastagságú halszelet ugyanis kiválóan alkalmasnak mutatkozott arra, hogy gyengéden kisütve, szinte még nyersen egy friss salátával együtt kerüljön asztalra. Legnagyobb erénye a gyorsasága és az egyszerűsége maga: friss, üde, zamatos.

De hogy ne legyen a dolog ennyire unalmas, megcsavartam egy újabb ízzel: a mézecettel készült salátára ültetett tonhalcsíkok mellé pici tálkában 25 éves, sűrű, sziruposan folyó balzsamecetet adtam, ebbe tunkoltuk a halcsíkokat. 25 éves a legöregebb balzsamecetem, de még korosabbat is elbírt volna:-), ha lett volna.
A balzsamecetes dipet még hosszan lehetne variálni, de akkor már nem lenne egy egyszerű vacsora.
Tonhal steak balzsamecettel és salátával
Tonhalsteak balzsamecettel és vegyes salátával
(Tonno arrosto con aceto balsamico e insalata mista)

1 ek olívaolaj
2 szelet friss vörös tonhalfilé
só, bors
kb. 2 tk balzsamecet (ABT, 25 éves)
A salátához
100 g vegyes saláta (római saláta, radicchio)
4 ek olívaolaj
2 ek mézbalzsam
1 mk méz
½ mk só
bors, frissen őrölve

A salátákat leveleire szedem, megmosom, kézzel darabokra tépem és kicentrifugázom. Összekeverem a dressinget és elvegyítem a salátával.
Egy serpenyőben forróra hevítem az olajat, beleteszem a tonhalszeleteket és az oldalukat egyenként vastagságuktól függően legfeljebb másfél percig sütöm. (A hal barázdáit egy késsel óvatosan széthúzva látjuk, mennyire sült át. Csak a külső burkát süssük, a belseje maradjon nyers.) Gyengén sózom, borsot tekerek rá és néhány perc pihentetés után szeletekre vágom.
A salátát tányérokra halmozom, ráteszem a tonhalcsíkokat és gyűszűnyi tálkában melléteszem a balzsamecetet.
2 személyre /

Már 052007
 

Miután az idei Oscar-díj átadást követő vacsora hivatalosan közzétett étlapján megláttam az előételek sorai között a hamburgert, az utolsó skrupulusom is eltűnt arra nézve, hogy miért is ne lehetne ezt csupán a fastfood láncok “kiváltságaként” ismert húsos zsömlét némi tuningolás után akár egy szalonképes étkezőbe is bevezetni. Sőt mi több, Mr. Clinton és Mr. Bush is fogyasztották ezeket hivatalos fogadásokon, ezen gasztronómiai ténykedésüket pedig nem egy hírcsatorna meg is örökítette. (Ezek a bizonyára rettentő ízlésesen tálalt pici falatkák “Mini Prime Cheeseburgers with Remoulade and Aged Cheddar” néven futottak az étlapon, és C&V ezen a helyen írt is egy étvágygerjesztő összefoglalót a vacsoráról.)

Végül is miből áll egy hamburger? Egy speciálisan erre a célra készített, puha, ezért összenyomható zsömléből, egy jól megsütött, szaftos marhahús pogácsából és némely zöldségből. No, ez eddig rendben is van.
Akkor mi is vele a gond?

Az, hogy a hamburger (és még jó néhány egyéb speciális neve van az összetevők függvényében) imidzse teljesen elment a fastfood felé, igénytelen, gyors tömegetetést kielégítő státuszt sikerült kivívni magának. 
Valljuk be, sok helyen az is: egy zsíros, fűszerekkel “ízesített” és volumenizált húspogácsa egy kétes alkatrészekkel és nátriumglutamáttal dúsított mártásssal tálalt, néhány hagymakarika társaságában, egy szivacsszerű, finomított simalisztből készített péktermék között lapul meg.
Viszont ha ugyanezen nevű húsos zsömlét szakszerűen, vagyis a minőségi hozzávalókra odafigyelve, igényesen készítik, ízletes falat lehet, és azt se feledjük, ahogy Zsófi is megírta már, hogy a hamburger tipikusan azon ételek sorába tartozik, amire egy férfiszem felcsillan és amivel egy férfit igenis el lehet csábítani….. Hát ha másért nem…. 

Mitől lesz igazán jó egy hamburger? Akkor hát vegyük sorjába:

1. Hamburger zsömle szükséges hozzá, ez nem vitás. A tipikus hamburger zsömle azért olyan szivacsos, hogy könnyen össze lehessen nyomni a cubehör-rel együtt. Akármilyen lisztes, keresztben szétvágott pékáru éppen ezért nem jó hozzá. A hazai McDonald’s lánc kizárólagos beszállítója több helyen árulja a zsömléit. A lényeg – és ez a legfontosabb -, hogy előtte tegyük be a grillbe, hogy kissé piruljon meg és harapósabb legyen. Az amerikai típusú konyhákban ezt a kerti grillen végzik el, a kerti mulatság részeként, de jobb híján tegyük a sütőbe pár percre, vágott felükkel felfelé, hogy kissé megpiruljanak.

2. Darált marhahús. Ez a legfontosabb, mivel csak jó minőségű, zamatos húsból lehet igazán olyan pogácsát készíteni, ami omlik a szájban, és maradandó húsélményt okoz! Ez azt is jelenti, hogy ne szupermarketek hűtőpultjáról emeljük le, legalább hentesnél vegyük meg, a kedvenc piacunkon, válasszuk ki és előttünk darálja le. Azt is mondhatnám, biohúst vegyünk, olyat, amelynek gazdájáról feltéteznénk, hogy élőben szabadon legelészett egy zamatos mezőn. (Tudom, hol van ilyen???) De azért próbáljuk meg. A siker így sem garantált, de hátha.
Talán az is egy nagy titok, hogy a húspogácsába semmi sem kell són és borson kívül! A húsnak legyen húsíze, semmi más. A húspogácsákat süssük faszén fölött, a grillen, ha ennek technikai akadálya van, akkor nagyon kevés zsíradékkal megteszi a serpenyő is.

3. Sajt. A valódi hamburgerhez – ha cheeseburgert készítünk – cheddart használnak, lehetőleg lapkaformában, mivel az azonnal ráolvad. Én csak ráteszem a kész húspogácsára, már olvad is.

4. A zöldségeknél érett, ízes példányt vegyünk, ami önmagában is finom. Hagyományosan római saláta leveleket tesznek bele, akárcsak a Cézár salátánál, mert az ropogós marad. Annyi zöldséget tegyünk bele, amennyi csak belefér a két zsömle közé. Én saját magam készítek hozzá relish-t (ez egyfajta zöldséges mártásszerű dolog és igen elterjedt az angolszász típusú konyhákban), ez sokáig eláll a hűtőben és később máshoz is fel lehet használni, főleg grillszezonban. A mártások tekintetében a lehetőségek tárháza határtalan és ez teszi a hamburgert ízletesebbé és egyedivé.

5. Egy pohár hideg sör. Ez illik hozzá. A legjobb, ha kitesszük a hozzávalókat és mindenki maga szereli, építi össze a saját hamburgerét.

Ezek után mondja azt valaki, hogy a hamburger egészségtelen tömegkaja!

Akit érdekel, a hamburgerről többet magyarul ezen a helyen lehet megtudni, a Startlap pedig önálló hamburger oldallal is rendelkezik, ahol jó néhány recept is szerepel még.
Cheeseburger - Sajtos hamburger házilagCheeseburger – Sajtos hamburger házilag

300 g darált marhahús

bors, frissen tekerve
1-2 ek uborkás-paprikás relish, vagy bármilyen barbeque mártás (opcionálisan)
1 fej hagyma
1 db paradicsom
2 db csemegeuborka
2 szelet cheddar lapkasajt (vagy vékonyra szelt cheddar)
4 levél római saláta (esetleg fejes)
2 db hamburger zsömle

A húst fűszerezem és lapos pogácsává formázom. (Több darált húsból is lehet készíteni.) Serpenyőben egy csepp olajra teszem, erősen megpirítom, majd hagyom mindkét oldalát pár percig sütni. Közben a zsömléket vágott felükkel felfelé beteszem a grillbe és 2 percig sütöm, hogy kicsit megpiruljanak.
A hagymát és a paradicsomot vékony karikára, az uborkát ferde szeletekre vágom.
Ha kész, a zsömlére teszek egy kevés mártást (ez el is maradhat), ráteszem a salátaleveleket, hogy a széle kilógjon egy kicsit, erre a húspogácsát, azonnal ráteszem a sajtot, ami ráolvad és ezekre annyi zöldséget teszek, amennyi jól esik. Ráhajtom a tetejét és egy kissé összenyomom.

Az uborkás-paprikás relish-hez
½ db uborka
1 db kaliforniai paprika (zöldszínű)
2 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 ek só
bors, frissen tekerve
4 ek barna cukor
1 ek mustár (vagy szárított mustárpor) 
200 ml jó minőségű, ízesített fehérborecet (zöldfűszeres ecet, málnaecet, stb)

A zöldségeket kisebb darabokra vágom, besózom és pár órát állni hagyom. Ezután a levet leszűröm vagy kinyomom, hogy ne maradjon alatt lé és beteszem az aprítóba, vagy egészen apróra vágom. Hozzáadom a többi hozzávalót, de az ecetből elsőre csak keveset. Kóstolgatni kell, mert nagyon ízlésfüggő, kinek hogy a legjobb. Ha kész, üvegekbe téve sokáig eláll, ilyenkor a tetejére is érdemes kevés ecetet önteni. (Esetleg ez az ecet még jobb is lehet.) Mivel igen sok kell hozzá, a fehérbor ecet minőségén sok múlik. Ennek egy része fehérborral és almalével is helyettesíthető, ekkor kevesebb cukor kell bele.)
Az ilyen és hasonló módszerrel nagyon sok fajta pickle (édes-savanyú uborkás mártás) és relish készíthető egyéb zöldségekből is.
2 db hamburger

jan 172007
 

Soha annyi közelítésbeli különbséget nem hallottam még egy ételről, mint a Cézár saláta.
Jómagam hosszú évekkel ezelőtt, az amerikai kontinensen találkoztam előszőr Signore Cesare alkotásával. No de ne nagyképűsködjünk, fogalmam sem volt akkor még arról, mit is eszem valójában. Az viszont feltűnt, hogy ízlésvilága messze áll az amerikai fogásoktól, igen-igen, úgy tűnt, hogy egy kiss olaszos. A frissen ropogós saláta, a selymes, torkot simogató olajos mártás, a fokhagyma visszafogott intenzitása és a parmezán dióra emlékeztető zamata – ez mind valahonnan már ismerős volt.
De mindez Észak-Amerika kellős közepén?

A saláta eredete Cesare Cardini (1896-1956) nevéhez fűződik, akinek a 20-as években a mexikói Tijuanaban (a kaliforniai határhoz közel) szállodája és étterme volt. Cardini, olasz bevándorlók fiaként elsősorban itáliai konyhát vitt.
Történt aztán egy szép napon, pontosabban 1924. július 4-én, hogy ünnepnap lévén (Amerika a függetlenségét ünnepelte) nagyobb társaság lépett az étterembe. A személyzet enyhe pánikba esett, hisz ekkora tömeg ellátására a konyha nemigen volt felkészülve. No de Cardini úr feltalálta magát. A vendégek előtt, az olasz konyha alapvető hozzávalóiból keverte össze salátáját: római salátát tépkedett, majd fokhagymás ízesítésű olívaolajjal, frissen facsart citromlével, piciny Worcestershire-mártással, frissen reszelt parmezánnal, nyers tojással és pirított kenyérdarabkákkal vegyítette, majd sózta és fekete borsot tekert rá. A salátának olyan sikere lett, hogy minden asztalnál rendeltek belőle.

Igy szól az eredeti recept. Azóta sokan jó néhány tudatos és véletlen változtatást végeztek az eredeti receptúrán, jóllehet, a saláta kényszerből, hirtelen ötlet alapján készült, és élete során maga Cardini úr is változtatott rajta egy keveset.

Eredetileg Cardini úr a vendégek előtt készítette a salátát, egyenként adagolva a hozzávalókat. Ez bevett szokás, ma is a látványkonyha egyik részét képezi.
A vendégek kézzel ették a salátát, mivel a salátaleveleket egészben hagyta – feltehetően az időhiány játszott itt szerepet. Ma azonban harapásnyi falatokra tépkedik az előzőleg behűtött salátát és kés nélkül, villával illik enni.

A legnagyobb vita a nyers tojás körül forog. Ezért elfogadott, hogy a tojást 60 fokos vízben legfeljebb 1 percre felforrósítsuk, ezzel is csökkentve az esetleges veszélyeket. Ennyi idő alatt a tojás még krémes marad. Van, aki csak tojássárgáját használ, bár az én ízlésem szerint ez túl tömény.

Sokan a croutonokat fokhagymás olajban megforgatva a sütőben készítik, ahogy maga Cardini is – neki készen állt már a konyhában ez a nagyobb mennyiség. Tegyünk annyi engedményt, hogy nem várunk 5 napot, míg az olaj maradéktalanul átveszi a fokhagyma zamatát (bár az sosem árt, ha van otthon fokhagymás olívaolaj) és 2 órát sem várunk arra, míg a croutonok a sütőben megpirulnak. Tehetünk tehát annyi engedményt, hogy kevés olajon 1-2 gerezd átpréselt fokhagymával egy serpenyőben megpirítjuk a kenyérdarabkákat.

Később került bele ízfokozóként a mustár is, de csak mustárpor formájában. (Az amerikai konyha előszeretettel használja a mustárport.) A szardella (később egyszerűbben csak szardellapaszta formájában) egyáltalán nem szerepelt a receptúrában, ezt lelkes utánzók csempészték be, bár a Cardini által használt Worcestershire-mártás tartalmaz némi szardellát – innen jöhetett a megközelítés.

Hogy a Cézár saláta önálló fogásként is szerepeljen, az idők során sokan különböző sült húsokkal, rákokkal, de leggyakrabban sült és keresztben keskeny csíkokra vágott csirkemellel egészítették ki. Azt azonban fontos leszögezni, hogy ezek sosem voltak egy autentikus Cézár saláta részei, olyannyira nem, hogy minden valamire való étlapon a grillezett húsokat a saláta bővítményeként lehet megrendelni.
A saláta önmagában is igen laktató – hisz a tojás, a bőséges olaj, sajt és persze az olajban megpirított kenyérszeletkék tisztességes zsírbevitelről gondoskodnak. Vagyis a Cézár saláta nem éppen diétás fogás. Viszont autentikusan elkészítve fantasztikus, harmonikus, de egyben intenzív ízélményt is ad!

Hogy magam hogyan készítem? Hasonlóan.
Mindig és kizárólag római salátából. Egész, nyers tojást használok, a kenyérkéket pedig fűszeres olívaolajban (saját készítés), fokhagyma kísérettel egy serpenyőben pirítgatom. Mustárport teszek bele (Colman’s mustard powder), szardellát, ha éppen van. A citromlé mindig friss, (mert mindig van) ha pedig van otthon parmezán tömbben, akkor a tetejére forgácsolok, a többi reszelve kerül bele.

Hadd tegyek még hozzá egy személyes megjegyzést. Az asztalnál, vagyis a vendég előtt elkészített saláta valóban növeli az étkezés élményét. És itt természetesen messze nem arról van szó, hogy tudjuk, mi is kerül valójában a salátába. Nem. Másról van itt szó. Az elkészítés nyers, ha szabad ilyet mondani – erotikája – még csak tovább fokozza azt az ízélményt, ami amúgy is a Cézár sajátja.

Update: ITT található egy cikk az eredeti salátáról és egy sor pesti, cézár-saláta tesztről.
A bűvös szakács-on pedig Cézársaláta címmel jelent meg egy – végre autentikus és átfogó :) – bejegyzés.

cezar_salata1

Cézár salátája
(Caesar’s salad)

1 fej római saláta, vagy
2 db salátaszív
A fokhagymás croutonokhoz
4 szelet baguette (vagy ilyen méretű finom fehérkenyér)
3 ek fokhagymás olívaolaj (vagy 3 ek olívaolaj + 2 gerezd fokhagyma)
2 gerezd fokhagyma, átpréselve
A mártáshoz
2 db tojás (nyers, vagy maximum 1 percet főzve)

6 ek fokhagymás olívaolaj (vagy lásd mint fent)
4 db szardella, üvegben eltett (hiányában 4 ek szardellapaszta)
2 db citrom leve
1 tk Worcestershire-mártás
6 ek parmigiano reggiano, frissen reszelve, de inkább forgácsolva

bors, frissen tekerve

1. Először elkészítem  a croutonokat.
Egy tálba teszem a kicsire tépkedett vagy vágott kenyérdarabkákat és átforgatom az olajjal. Szétterítem egy nagy tepsiben és 120 °C-on 1-2 órát pirítom. (Emberibb megoldás, ha veszünk egy serpenyőt és 10 perc alatt abban pirítjuk a croutonokat.)
2. A salátát megmosom, salátacentrifugában megszárítom (kicentrifugázom), ezáltal jobban tapad rajta a mártás, majd egy időre beteszem a hűtőbe. A saláta ezáltal ropogósabb lesz. Ezután falatnyi darabkákra tépkedem és beteszem egy nagyobb (fa-, üveg-, vagy műanyag) tálba, amiben tálalni is fogom.
3. Elkészítem a mártást.
Egy kisebb tálba teszem a fokhagymás olajat (vagy az olajat és nyomok rá 2 gerezd fokhagymát), a tojásokat megmosom, feltöröm és enyhén felverem, majd ezt is beleforgatom. A szardellát egy villával szétnyomkodom (vagy beleteszem a pasztát), hozzáadom a citromlevet, a Worcestershire-mártást, a reszelt parmezánt és elkeverem.
4. Beleteszem a salátába és óvatosan átforgatom. Ráteszem a croutonokat és a forgácsolt vagy reszelt sajtot, ezzel is átforgatom. Sózom, ha szükséges és bőven tekerek rá borsot.
(Vagy a salátás tálban külön adom hozzá az egyes hozzávalókat és a végén összeforgatom a salátával.)

4 személyre

okt 062006
 

Szívesen megcáfolnék egy tévhitet: zöldsalátát nem csak nyersen lehet enni. De nem ám, főzhetünk belőle levest, darabosan bele is tehetjük, sőt köretnek meg is párolhatjuk. És mi van akkor, ha főétel készül belőle?

Hát ez!
A salátaszív ez esetben római saláta, ha ez épp nem lenne, akkor egy fejes salátát annyira le kell csupaszítani, hogy a “zsenge lelke” megmaradjon. A római saláta elég Continue reading »