okt 102013
 

Pár évvel ezelőtt kaptam egy üveg fűszerkeveréket, amit azon nyomban bevágtam a fűszerpolc hátuljára. Most mégis, erősen mediterrán jellegű konyhában szentségtörés olyan fűszert tartani, aminek az a felirata, hogy bruschetta.
Gondoltam én.

Aztán tavaly megtörtént az “eset”. Polcrámolás és -takarítás közben levertem egy üveg vörösbort, ami magával rántott még pár útjában lévő kamralakót. Nem találjátok ki! A bruschetta seasoning földet érve mindenestől belehasalt a szétterülő vörösbortócsába és – tessék figyelni, most jön a csattanó – elkezdett egy hihetetlen finom illatot árasztani. Abban a pillanatban.
Nos, ez volt a halottnak nyilvánított bruschetta fűszerkeverékem újjászületése. Continue reading »

nov 012009
 

El lehet azon vitatkozni, mely fogások képezik Szicília rusztikus, de igen sokszínű konyhájának az alapját. Az azonban biztos, hogy a délolasz sziget kulináris jéghegyének csúcsaként a caponata, a cassata és a cannoli mellett az arancini, ezek a sült kis rizsgombóckák biztosan dobogós helyen végeznének.

Aki komppal érkezik Szicíliába, azt már nem sokkal indulás után megcsapja a hajón a frissen kisütött arancino finom illata. Nem túlzás, az első meleg étel, amellyel szicíliai utunk során találkozhatunk, minden bizonnyal arancini lesz. Ezután minden sarkon találkozhatunk vele – mindig frissen, forrón kisütve. Az arancini, “narancsocskák” – ahogy a neve is jelzi -, hisz kisütve aranysárga gombóc lesz belőle, akárcsak egy kisebb narancsméretű mandarin.

Megszámlálhatatlan variációban készül és természetesen minden háziasszony a sajátjára esküszik. Alapja azonban a risottónak való rizs, és talán meglepő, hisz Szicília nem a risottójáról híres, a rizs csupán ebben a formában terjedt el. A risottóból megmaradt rizsből is könnyű elkészíteni, hagyjuk másnapig kihűlni és töltsük meg.

A sáfrány még arab örökségből érkezett, ettől lesz sárgább és keleties izű a rizs. A sáfrányt elsősorban Palermo környékén teszik bele, a sziget keleti részén paradicsommal érik el ezt a sötétebb színt. A rizshez juhtejből készült pecorinot adnak, ezt esetleg parmezánnal is helyettesíthetjük. A legelterjedtebb töltelék minden bizonnyal a ragù – amely általában borjú, vagy borjú és sertéshús keveréke, és többnyire nem is darálják, hanem nyesik a húst – nagyon kevés paradicsommal, ami általában pancettát, vagyis húsos szalonnát is tartalmaz, a végén pedig zöldborsóval gazdagítják.
Ezen kívül még számtalan variáció létezik. Természetesen hús nélkül is készülhet, akkor tehetünk bele csupán sajtot is. (Ha a rizst kevés húsos raguval és sonkával keverjük össze, a belsejét pedig bivalymozzarellával töltjük meg, akkor nagyon hasonlatos lesz a Róma környékén elterjedt Supplì al telefono nevű rizsgolyóra, ami arról kapta a nevét, hogy a sajt telefonzsinórszerűen kunkorodik, ha beleharapunk.)
Catania környékén például padlizsános töltelékkel készül, amibe pirított fenyőmagot tesznek, sőt édes változat is ismert, akárcsak a tejberizsnél. Néha egy kis marcipángolyó is kerül a belsejébe és kakaóporba hempergetik a gombócokat. Szicília keleti partján általában csúcsosra, kúpszerűere formázzák, a többi vidéken kerek gombóc lesz belőle.

Ha túl sok rizst kevertünk be, tegyük hűtőbe és mindig frissen süssük ki.

Akinek videós segítségre is szüksége van, annak az Epicurious lépésben is bemutatja, angolul:

Arancini máshol:
Arancini (A bűvös szakács)

arancini1

Arancini – szicíliai sült rizsgombócok

A rizshez
300 g risottorizs
½ dobozka sáfrány (vagy kevesebb, esetleg elhagyható)
60 g pecorino vagy parmezán, reszelve
2 db tojás
1 késélnyi friss vaj
A töltelékhez
2 ek olívaolaj
1 fej vöröshagyma
50-80 g pancetta (hasaalja szalonna)
½ szár szárzeller
kevés húsleves (alaplé)
50 g gomba szárítva (pl. vargánya, elhagyható)
200 g borjú és sertéshús, darálva
3-4 ek paradicsompüré (3-szorosan koncentrált, olasz)
néhány levél zsálya, esetleg kevés petrezselyem
60 g (egy maréknyi) zöldborsó
kevés pecorino
A kisütéshez
bő olívaolaj (esetleg növényi olajjal keverve)
kb. 2 db tojás
frissen reszelt kenyérmorzsa

A rizst két és félszeres mennyiségű sós vízben a sáfránnyal együtt felteszem főni és úgy, mint a risottót, gyakran kevergetve fogkeményre főzöm. Akkor félrehúzom és hagyom, hogy teljesen kihűljön.

A töltelékhez kevés olajon megfonnyasztom a felvágott hagymát, ráteszem az apróra vágott húsos szalonnát, a vékonyan felszelt szárzellert és pirítani kezdem. Közben öntök hozzá egy kevés alaplevet, ne száradjon ki. Hozzákeverem a szárított, esetleg mozsárban megtört gombát, de helyettesíthetjük friss erdei gombával is.
Hozzáadom a darált húst és a paradicsompürét is és majdnem készre párolom. A végén hozzáadok egy kevés zöldborsót és a zöldfűszert. Tehetünk bele bazsalikomot, oreganót, vagy petrezselymet is. Beleteszem az apró kockára vágott (nem reszelt) sajtot és készre ízesítem, ha szükséges. A töltelék legyen egy kissé sűrű.

A kihűlt rizsbe belekeverem a tojást, a reszelt sajtot majd az éppen folyós vajat is. Közben egy magasfalú serpenyőben olajat hevítek. Nem szükséges extra szűz olívaolaj, de íze miatt jó, ha olívát használunk. Egy tálban habosra verem a tojásokat, egy másikba zsemlemorzsát teszek.
Vizes kézzel nagyobb gombócokat formázok, kézzel ellapítom és a két hüvelykujjammal mélyedést képzek, amit megtöltök egy kevés töltelékkel, majd összezárom a gombócokat. Belemártom a tojásba, majd meghempergetem a morzsában és forró olajban néha átforgatva kisütöm.
Langyosan, hidegen is nagyon jó.

jan 202008
 

Maggi alla Mamma – tudom, mennyire idétlen ez a szóvicc, de egyszerűen nem lehetett kihagyni:-) Márpedig ami következik, annak elég sok köze van az m-mel, a k-val – és még ki tudja, milyen betűkkel kezdődő ipari termékekhez.

A téma a leveskocka, levespor, vegeta, ki hogy nevezi. Írni kell róla, mert ez már ügy a javából! Eszter nemrég egy szenvedélyes írást közölt a leveskocka mibenlétéről és további lehetséges pályafutásáról a saját konyhájában. Ezért léptem én is, mert a maggi, mint olyan (a továbbiakban hadd nevezzem így szegényt) nekem is szívügyem, mégpedig hatalmas.

Eszter eszmefuttatását fölösleges itt újra leírnom, kéretik mindenki, akit érdekel a téma, olvassa azt el, én már csak összegzek és kibővítem a saját gondolataimmal.

Mindenki tudja, aki főz – na jó, legalább sejti -, hogy csak vízzel és sóval nem lehet igazán ízgazdagon főzni. Ez olyan alapigazság, mint ahogy a Föld forog. Igazán gazdag, finom, sőt, kifinomult ételeket csak akkor tudunk az asztalra varázsolni, ha ugyanabba a mennyiségű ételbe még valami kis pluszt is becsempészünk. Vagyis azt a bizonyos ÍZT még koncentráltabbá tesszük. Ezért eleink (jó pár száz évvel ezelőtt) feltalálták az alaplevet. Az alapvető levet. A bázist. A fond-ot. Amiben szépen megfő minden, hús, zöldség, fűszerek, ami még zamatosabbá teszi ételeinket.
Ez jól is működött pár száz évig, amíg a nők kizárólag otthon tényked(hed)tek és tengernyi szabadidejükben nagy örömujjongások közepette többek között alaplevet is gyártottak.

De azután ugye jött a konyha és a dolgozó nők forradalmasítása! (Most mondjátok meg, de őszintén, kértük mi ezt??) Dolgos, agyonhajszolt, gyerekes anyák lévén el lettünk árasztva, mit árasztva, szinte kényeztetve! ezekkel az életünket megkönnyítendő, készen tálalt ételekkel (legalábbis ez állt a csomagoláson, hogy ez ÉTEL), amiket mi (igen, én is…) könnyed szívvel és kézzel kapdostunk ki a hűtőpultok, majd a már zacskóba zárt formájában (te jó ég!!) a polcok fogságából! És tessék nekem elhinni, egy szemernyi lelkiismertfurdalásunk nem volt, miután (az egyébként általam mélyen tisztelt) Fehér Klára (idevonatkozó korosztály tudja, kiről beszélek) el nem magyarázta nekünk, hogy igenis mélységesen trendik leszünk akkor (nem, ez a szó akkor még nem szerepelt a repertoárunkban), ha férjurunk (de ez igen!) kényelmére és természetesen teljes gasztronómiai megelégedésére fagyasztott szilvásgombócot tálalunk. Emlékszem, pontosan így írta annak idején a Magyar Konyha. Én hallgattam Fehér Klárára és gyakran kényeztettem férjuramat a magyar hűtőipar minőségileg kiemelkedő(nek mondott) termékeivel…. Csak azon csodálkoztam, hogy nevezett férfiember gyakran emlegette az anyukáját….  

Így tettem utamat én is a vegetához. Az első időkben én is vízzel és sóval kezdtem főzni, de rájöttem, ebből nem sül ki (azaz nem fő ki) túl sok jó. Több kellett.
Rövidre fogom, én is megjártam az Eszter által vázolt leveskockás-vegetás kálvária minden stációját. De néhány éve nagy alaplé-főző lettem. Leginkább az olasz típusú alaplevet, a brodot-t kedvelem és használom, mivel ezt az ízvilágot tudom legjobban hasznosítani. A szokványos zöldségeken kívül teszek bele friss zöldfűszert és citromhéjat is, hogy még jobban előcsalogassa számomra a mediterrán életérzést.  
De az alaplé nem minden! Oké, amibe lé kell, abba mehet. De mi történik azokkal az ételekkel, amiket nem lehet hígítani?? Eszter felvetése jogos! És itt jön a képbe az alaplé, mint por! 
Én is ezen az úton indultam el. M-ek, K-k és V-k kilőve! Egyenízű, tartósítókkal terhelt vegyi termékek. Az volt a legbosszantóbb bennük, hogy az ételnek valahogy mindig ugyanolyan íze lett! (Kellemes mellékterméke ennek az időszaknak, hogy manapság mindegy, hol eszem, de mindig kilövöm, ha valahol mesterséges ízesítőt használnak! És tessék megkapaszkodni, ott is használnak, ahol nem is sejtenénk….) Volt egy hosszú idő, amikor kizárólag alaplevet használtam. Hetente főztem zöldségből, főztem rendületlenül (mindenki elmebetegnek is nézett:-)) és amíg a hűtőben elállt, el is fogyott.
De volt idő, amikor épp nem volt, de NAGYON kellett volna. (Alaplé nélkül már nincs élet.) Akkor indultam el az én képzeletbeli lejtőmön és elkezdtem bio-levesport venni. Végigkóstoltam mindegyiket, de megint arra jutottam, hogy rendben, ezekben semmi tartósító, vagy egyéb vegyi cucc, de AKKOR SEM ízlik igazán. Mert akkor is egyeníz.
Ételízesítő házilagÉs akkor jött a levespor. Házilag. Jó, jó, ez nem húsos, de ahogy elolvastam a bio-zöldségpor hozzávalóit, azt mondtam, hé, ilyet én is tudok! Hát, őszintén, az egész nem egy nagy durranás. Csak össze kell szedni, milyen zöldségeket is rakunk egy rendes húslevesbe és kész is a dolog. (Csak tudnám, mi a fenét vártunk mi erre röpke harminc évet!) Pontosan azt kell beletenni, amit a  magunk által készített zöldséglevesbe is beletennénk. Igazán nem nagy fakszni, tessék elhinni.
A kiválasztott ződeket olajban megpirítottam (mindig így teszek, ha olasz brodot-t készítek) utána pedig az aprítóban felaprítottam. Ez teljesen ízlés kérdése, az alábbi recept az olaszos ízvilágot tükrözi, de mindenki azt válassza, ami az ő honi szívéhez közel áll. Mehet bele zeller, karalábé, fehérkáposzta, vagy gomba is.
Ezután már csak szárítani, aszalni kell, és már használható is. Nyáron egy napra tegyük ki a tűző nap kedvének, és akkor sun dried vegeta lesz az eredmény, télen betolhatjuk a sütőbe és 70 foknál kényelmes 10-12 óra alatt kiszáríthatjuk. Akkor eresszük bele még egyszer az aprítóba és kész is a házi vegetánk. Vagyis ételízesítőnk.  
Ahogy mondom, az alábbi receptösszeállítás csak az én javaslatom, de én is mindig máshogy állítom össze. Sót nem szükséges hozzáadni, de a só tartósít, szóval nem egy buta dolog, ha kiszáradt a maggink, akkor üvegbe is tehetjük. Ha még enyhén nedves – ahogy általában nálam – akkor 1-2 hét alatt úgyis elfogy, én ilyenkor egy fedetlen tálkában tartom a szekrényben, hogy levegőzni tudjon.
Ez az ételízesítő viszonylag szemcsés marad (figyelem, itt mi most NEM Nescafét készítünk!:-), de ez nem gond, ha épp olyan ételbe tesszük, ami amúgy is sűrű lesz. Ha kifinomult mártásba megy, akkor felfőzöm a megfelelő mennyiségű vízben és átszűröm, így a szemcsés zöldség fennmarad a rostán, az ízes alaplé viszont megvan. A színe sötétnarancs, számomra viszont rejtély, hogy még a természetes, bio-ételízesítők is miért halványsárga színűek???

Ha most ezek után valaki elcsábulna a házi maggi/ételízesítő készítésére, akkor kiváló húsleveseket kívánok mindenkinek!Ételízesítő házilagMaggi alla Mamma
(Ételízesítő házilag)

2 ek olívaolaj
100 g vöröshagyma (2 közepes db)
180 g sárgarépa (3 közepes db
)
100 g fehérrépa (1 db)
100 g póréhagyma (1 db)
150 g kaliforniai paprika (1 db)
120 g szárzeller (4 db)
3 ek sűrített paradicsom (vagy 2 db paradicsom)
1 csokor petrezselyem
1 csokor bazsalikom
1 db citrom reszelt héja
4 tk só
10 szem feketebors
4 szem borókabogyó
10 szem koriander

Az összes zöldséget  meghámozom és kisebb (1-2 cm-es) darabokra vágom. Egy lábasban felhevítem az olajat és (a szárzellerig bezárólag) 5-10 perc alatt kissé megpirítom rajta a zöldségeket. Ez a lépés ugyan kihagyható, de aromásabb lesz tőle a levesporunk. Ha kissé kihűlt, akkor kisebb adagokban  az aprítóban a zöldfűszerekkel és az ízlés szerinti fűszerekkel együtt felaprítom (a fenti mennyiség négy adagban ment az aprítóba) és hozzáadom a sót (szintén, amennyi jólesik, el is lehet hagyni).
Az ételízesítőnk nyersen már kész, ezért ezen a ponton több lehetőségünk is van. Üvegekbe tehetjük, de hűtőben tárolva egy héten belül érdemes elhasználni.
Jobb módszer, ha kiszárítjuk. A teljes mennyiséget terítsük szét egy tepsin, amit nyáron kitehetünk a napra, egy nap alatt kiszárad. Vagy gyújtsuk be a sütőt és 70 fokon, légkeverésen 10 óra alatt szárítsuk meg. Szobahőmérsékleten egy hétre is szüksége lehet, amíg elveszti a nedvességet, de naponta néhányszor keverjük át.
3 kis üvegnyi ételízesítő / 1 ek = 200 ml víz

dec 112007
 

Az Ági könyvéből készült vacsora mellé körözöttel töltött paprikát is tettem – noha nemigen illik, de megkívántam és talán Ági sem neheztel, hogy íly módon egy újabb finomság került tőle az asztalra.
Ritkán készítek mostanában körözöttet, és ahogy megláttam, gondoltam, nosza, ez jó lesz az elképzelt ételek mellé is. Épp otthon voltam, pesti levegőt szívtam, kaptam tehát zöldpaprikát és pirospaprikát is, és ami a legfontosabb: magyar szemes túrót.

Külföldön élve egyszer előételként vendégeknek akartam ilyenmód igazi magyaros, körözöttel töltött paprikát készíteni. Sejtettem, hogy egyáltalán nem ismerik és vélhetőleg sikere is lesz. A bökkenő csak az volt, hogy arrafelé se szemcsés tehéntúró, se a magyarhoz hasonlatos juhtúró, se zöldpaprika nem volt, így a fél várost bebarangolva végül is számomra elég szégyenletes, de öszvér megoldást találtam: sárga kaliforniai paprikába tuszkoltam bele a feta sajtból és ricottából készült (mert az volt), és grúz őrölt paprikával ízesített (mert csak az volt) körözöttet – vagy amit végül is annak neveztem. A kedves magyar honfi- és blogtársak talán el tudják képzelni, mit is éreztem, de nota bene, a vendégeknek annyira ízlett, hogy a feleség még a receptjét is el szerette volna kérni!
Mondanom sem kell, a tejfölös-kapros juhtúróval töltött, grillezett gombafejek is hasonló sorsra jutottak:-)

A körözöttel kapcsolatban aztán eszembe jutottak a régvolt gondolatok. Nagyanyám juhtúróból és vajból keverte, ezért aztán olyan kemény volt mindig, hogy nem lehetett azonnal megkenni vele a kenyeret. Bár nagyon ízes és fűszeres volt, azt meg kell hagyni. 

Paprika körözöttel töltve

Körözöttel töltött paprika

250 g tehéntúró (25%-os)
2 ek tejföl (24%-os)
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 tk édes pirospaprika
1 tk köménymag, őrölve
1 tk só

A túrót egy tálban villával összetöröm. A hagymát egészen apróra vágom, majd a szétnyomott fokhagymával és a többi hozzávalóval alaposan kikeverem.
A paprikáknak kivágom a torzsát és megtöltöm a körözöttel. Néhány órára behűtöm, akkor éles késsel szeleteket lehet vágni belőle.

Körözött, a ma façon

A paprikába Ági eredeti receptje szerint készítettem a körözöttet. Szeretném viszont ezúttal közzétenni a saját verziómat is, amit néhány évvel ezelőtt egy ajándékba kapott, vaskos könyvben olvastam. Így főz a Tisztelt Ház, szólt a könyv címe, amiből kiderült, hogy a honatyák nemcsak egymással vitáznak a Parlamantben, nem, otthon még a fakanalat is forgatja némelyik. Innen ered a recept, amit én némi módosítással néha kikeverek és ami gyerekkorom ízeit is felidézi olykor, hisz hasonlóan készült nálunk is. Ebben a verzióban ez szigorúan hungarikum, hisz sem szemcsés tehéntúró, sem juhtúró nem található máshol. Két érdekes összetevője van ennek a változatnak: egyik a ketchup, amit én sűrített paradicsommal váltottam ki, másik viszont a barnasör, ami mindenképp menjen bele, mert nagyon jó ízt ad neki! És jó alaposan tessék megfűszerezni, csak úgy lesz jó.
Én talán galád módon nem fehér kenyérre teszem, hanem a legjobban még forró, friss pirítóson szeretem! Hmm, ahogy lágyan olvad rajta a finom körözött, az valóban mennyei!

250 g tehéntúró (25%-os)
250 g juhtúró
100 g vaj
200 ml tejföl (24%-os)
2 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 ek édes pirospaprika
2 tk köménymag, őrölve
1 ek mustár
1 ek sűrített paradicsom (vagy jóminőségű ketchup)
2 ek barnasör
2 tk só
1 tk feketebors, frissen őrölve

Egy nagy tálban a vajat szobahőmérsékleten kissé habosra keverem. Hozzákeverem a villával összetört kétféle túrót, beleteszem a nagyon apróra vágott (vagy aprítóban a fokhagymával együtt felaprított) hagymát, fokhagymát és az összes többi hozzávalót. A tejföl egy részét érdemes a végére hagyni, hogy lássuk, mennyire lett sűrű. Én úgy szeretem, ha már a hűtőből kivéve is kenhető állagú. A végén alaposan ízesítem: nekem akkor jó, ha nem halvány sem a színe és az íze és gazdagon használjuk a fűszereket – no és nem utolsó sorban a barnasör is megteszi a magáét.
1 hatalmas tálnyi /